Dunántúli Napló, 1984. március (41. évfolyam, 60-90. szám)

1984-03-22 / 81. szám

1984. március 22., csütörtök Dunántúlt napló 3 „Sasé feledd: példa vagy!” Tanítani jó! Ha derűs is az alapter­mészete, életét, munkáját százféle gond felhőzi. Vala­mi mindig foglalkoztatja, talán ezért is van, hogy nem túl sok vidám, ki­egyensúlyozott pedagógus­sal találkoztam ... Épp ezért ellenpéldára találni — ritka öröm. Mohácson egy lakótelepi la­kásból minden reggel kerék­párra pattan egy szőke fiatal- asszony. Kislányát beadja a bölcsődébe, s továbbkerekezik a komphoz. Átkel a folyón, ahonnan már alig másfél-két kilométer az újmohácsi iskola, ahol immár jó tíz éve tanít. Szép időben hagyján. A regge­li becsöngetés ellenben akkor is fölberreg, ha esőben-szél- ben, sárban-hóviharban vergő­dik el az iskoláig tanár, kis­diák egyként. Ha meg beáll a Duna, akkor a sziget foglya egy ideig a városban lakó ne­velő is. A szőke fiatalasszonnyal egy kis irodahelyiségben beszélge­tünk. A neve: Szenn Istvánná Bosnyók Katalin. Mondatai ke­reken formáltak, a szavakat szép tisztán ejti. Pedig „Beszél­ni nehéz!’’... Árrá? fűzzük a szót, amiről, úgy érzem, a legszívesebben szól: tanári, nevelői hivatásá­ról, pályaéveiröl. Ilyenkor az ar­ca komoly, szemében nevetős, meleg fényekkel. Nem a „mindig erre a pá­lyára készültem" típusa, sőt. Középiskolásként, mint ifiveze­tő sokat volt gyerekek között. Pályázatra verseket írt, irodal­mi színpadozott, s titkon szí­nészi pályáról ábrándozott, mint a legtöbb egészséges ka­maszdiák. S véletlenül se jut­hatott eszébe akkortájt, hogy mindez együtt is megvalósul­hat, gyerekekkel, gyerekek kö­zött: a tanári pályán. Amiről csak az édesanyja példálózott; ez az ő álma volt... Most pe­dig a lánya öröme, a legszebb és a legnagyobb az életben, talán az élet magánörömeinél is több: szeretni a munkánkat, a hivatásunkat. .. Szép gyerekkorra emlékszik. Édesapja uszálykormányosként dolgozott, s őt nyaranként ma­gával vitte. Ilyenkor volt együtt Az év végén alakult Dombó­vári Várostörténeti Klub mint­egy félszáz fős közössége ran­gos rendezvénnyel mutatkozott be —, mondani se kell, hogy első alkalommal —, a Helyi városi művelődési központban és könyvtárban, ahol nemrég került sor a Gyenis Antal hely­történeti emlékkiállítás meg­tartására. Ezen a helytörténeti doku­mentum-bemutatón a pécs- üszögi születésű egykori dom­bóvári iskolaigazgatóra, a 19- es mártírra emlékeztek, aki Dombóváron a Tanácsköztár­saság alatt a Járási Katona, Munkás és Földműves Tanács elnökeként teljesítette köteles­ségét. A békés megoldásokat kereste, miközben szociálde­mokrata. később kommunista elveiről egyszer sem mondott le. Nyugodt lelkiismerettel, ön­ként jelentkezett a Prónay-kü- lönítménynél, nem is sejtette, hogy halál vár rá. Aztán Ta­másiban, a Taubner vendéglő udvarán több társával együtt felakasztották. így is sok még a felfedezés­re váró tény, amit sejtet a mű­velődési ház, a várostörténeti klub ez alkalomból megjelent két Gyenis-témájú emlékfüzete is, amelyeket Simon Károly írt, illetve szerkesztett, és a Gye- nis-életmű néhány fontosabb, eddig feltárt epizódjait villant­a család — a Duna-deltától az NSZK-ig. Leérettségizve már valóban a pedagógusság vonzotta. Ka­posvárott a tanítóképző főisko­lára azonban nem vették fel . . . így képesítésnélküliként kezdte a pályát Újmohácson. Az első tanév után négy még kemé­nyebb esztendő következett: le­velező magyar—történelem sza­kon elvégezte a tanárképző fő­iskolai tanulmányokat. Tanulni és dolgozni — s komolyan mindkettőt — csak az tudja, aki próbálta mór... 1978-ban diplomázott. Közben — a ta­nítás mellett — volt vöröske­resztes, könyvtáros, könyvbizo­mányos. Jelenleg úttörőcs<^>at- vezető, osztályfőnök, irodalmi színpadot vezet és irányítja a területi szakmai munkaközös­ség munkáját. 15 hónapja szü­letett meg a kislányuk, anyja, nagyanyja utón „III. Katalin” — a családban. Mindössze egy tanévet hi­ányzott. Pontosabban a tanév hiányzott neki, de nagyon . . . „Az évnyitót végigbőgtem a tv előtt — emlékszik most már nevetve —, de hát erősen út­ban volt a kicsi, nem akartam tanévet megszakítani..." • Azután arról beszél, hogy szerinte a pedagógus a nap mind a 24 órájában tanár és nevelő. Úgy is kell élnie, visel­kednie. Radó Lili szép sorát idézi: „Sose feledd: példa vagy!..." A pedagógus volta­képp erre tette le az esküjét, nem a „letanítandó" óráira. Az órák? . . . Kis közönség, benne a gyerekek sora, akiket minden nap és minden órán meg kell nyernie a tanárnak. Ehhez vi­szont élményt kell adnia. El­mesélve, lejátszva, lerajzolva, ha kell, s ha lehet azt, amit be akar vésni valahol ott, mé­lyen .. . Igaz, itt 15-ös osztály­létszámok vannak, itt talán könnyebb: jobban megismer­heti a diákot a maga környe­zetével együtt. Hogy melyik emberkéhez hogyan közeled­jen. Mivel? Ahol csak lehet, já­tékkal. A játék örömével. Ez a titka az irodalmi színpadnak is, amit lassan kilenc éve vezet, önállóan szerkesztett műsoro­kat is készít, évente egy ilyet is bemutatnak. Az egyiknek ez volt a címe: A játék öröme... Versekkel, dalokkal: mind ját­szásról, játékokról szólt. Hiszen jók fel. Egyebek között adato­kat kellene gyűjteni Oszög- pusztán, ahol a 19-es mártír született, gyerekeskedett, de számításba jöhetne Pécsvárad is, ahol nevelőként dolgozott. A dombóvári várostörténeti klub várja az adatszolgáltatók jelentkezését. A múlt évben indította a Pé­csi Helyőrségi Művelődési Ott­hon „Presszópódium pécsiek­kel" című sorozatát, melyből legutóbb Sólyom Katalin és a Szélkiáltó együttes estjét élvez­hettük. Ez a sorozat, bár ne­vében ott szerepel, mégsem tartozik a megszokott pódium­műsorok körébe Színészek, táncművészek beszélnek ezen életükről, hivatásukról, pályá­juk műhelytitkairól, a minden­kori házigazda, Bükkösdi Lász­ló segítségével. Bükkösdi, mi­után évek óta jó ismerője a Pécsett élő művészeknek, ké­pes úgy vezetni a beszélgeté­seket, hogy valóban bepillant­hatunk a kérdezettek színhá­zon túli életébe, s anélkül, hogy tapintatlannak éreznénk magunkat. hol és mikor játsszék a mai gyerek? . .. Lassan elbúcsúzom. A követ­kező komppal ő is hazafelé ké­szülődik. Visszafelé karikázva fölveszi a kicsit, benéz édes­anyjához, azután otthon első a gyerek. Majd: pelenkamosás, házimunkák, végül fölkészülés másnapra. Este 11 után térhet nyugovóra; s reggel 5—fél 6- kor „auf”, s kezdődik elölről a nap. Megkérdezem még, mit sze­retne elérni vagy csinálni még az életében? Elmosolyodik, a szeme kicsit fényesebb lesz, ahogy válaszol: — Tanítani!... Amíg mozog­ni bírok ... Bedugult a csap, elromlott az olajkályha szabályozója, nem melegít a vasaló . . . Hány és hány ilyen apró bosszúság éri az embert naponta odahaza. Ilyenkor mit lehet tenni? Elő­ször a telefonhoz lép az ember és felhívja a szerelőt. Igen, csakhogy az nem biztos, hogy ráér, és ha mégis, akkor nincs alkatrész, és különben is miért jönne ki egy ilyen néhány per­ces munkáért? Ezért aztán „Magad uram, ha szolgád nincs .. ." Ezen a gondon kívánt segíte­ni a komlói Május 1. Művelő­dési Ház azzal, hogy két évvel ezelőtt meghirdette a technikai szabadiskolát, melyben a vizes szerelvények, háztartási gépek, olajkályhák javítása mellett a festés, mázolás, tapétázás is szerepel. Ez utóbbinak volt a legnagyobb sikere. Közel negy­venen jelentkeztek. Beindulá­sát az Országos Közművelődési Tanács is támogatta anyagiak­Unger Pálma és N. Szabó Sándor nyitotta a sort a pó­diumon, a művelődési ház presszójában, ahol az estek résztvevői asztal mellett ülve, egy-egy italt elfogyasztva néz­hetik végig a programokat. Emlékezetes volt e sorozatban Koszta Gabriella estje, vendég volt itt Bretus Mária és Bog­nár József — egy hivatásos és egy amatőrnek már aligha ne­vezhető táncművész — aztán Krasznói Klára Melis Gáborral. A Pódiumpresszó pécsiekkel csak egy a Helyőrségi Műve­lődési Központ nagyközönség számára szóló, nyitott műsorai­nak. Magáról a ház nyitottsá­gáról az igazgató, Horváth La­jos így beszél: Mezőgazdaság a képzőművészetben A magyar meiő- és erdőgadiaság, természetvédelem és élelmiszeripar témakörben képzőművészeti pályáza­tot hirdet a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. A pályázatra a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségé­nek, a Művészeti Alapnak, a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának és a Fiatal Iparművészek Stúdiójának tag­jai küldhetik be alkotásaikat. Pályázni lehet 1980 után készült bármilyen képző- és iparművészeti alkotással, amely a magyar mező­ét erdőgazdaság, élelmiszeripar va­lamely jelenetét, létesítményét, sze­mélyiségét ábrázolja. Az alkotásokat, amelyek száma nem korlátozott, 1985. január 17-ig lehet beküldeni, a meghirdető címé­re: Bp. Vajdahunyadvár, 1387. Az első díj (kétszer) 20 000, a II. dij (kétszer) 15 000, a III. dij (kétszer) 10 000 lorint. kai. A tanfolyam díja: 150 fo­rint. Az sem véletlen, hogy elein­te csak értelmiségiek jöttek, no, meg háztartásbeliek és nyugdí­jasok. Most is ők vannak több­ségben, pedig most az átlagnál nehezebb kurzus tart: a vasas­barkácsolás, melynek a Köz­ponti Gépüzem Anna-aknai műhelye adott otthont. A mo­dern gépekkel felszerelt mű­helyben dolgozhatnak a részt­vevők, természetesen saját alap­anyagból és szakember irányí­tásával. Bentről már kopácsolást hal­lani, pedig még nincs is öt óra. — Az otthoni barkácsműhe- lyemet szeretném teljesebbé tenni, s ezért egy faesztergát készítek — mondja Lugosi Lász­ló, aki vájár Kossuth-bányán. Egy őszülő hajú, fiatalos ki­nézetű, karcsú hölgy is érkezik, s természetes mozdulattal áll oda a satupad mellé. — Olvastam a plakáton, — Azon túl, hogy a katonai hivatással összefüggő zárt programjaink számottevőek, honvédségi politikánkkal is ösz- szefügg, hogy a Helyőrségi Művelődési Központban, itt a város szívében a nyitottságra törekszünk. A nagyközönség számára rendezzük kiállításain­kat, színháztermi és pódium­programjainkat, s adunk helyet különféle tanácskozásoknak, ünnepségeknek, mint például évek óta a könyvhét városi megnyitójának. Ezek csak úgy, mint a filmvetítéseink mindig szerepelnek programfüzetünk­ben, meg a Pécsi Műsorban, és ezekre mindig szeretettel várjuk az érdeklődőket. G. O. „Nyújts baráti jobbot!” A Magyarországi Németek Demok* ratikus Szövetsége „Reicht brüder­lich die Hand" (Nyújts baráti job­bot!) címmel országos kulturális ver­senyt rendez. A vetélkedővel is hoz­zá szeretnénk járulni a hazai német népdal és népzene megismertetésé­hez, az anyanyelv ápolásához, új értékek és tehetségek felkutatásá­hoz. A verseny témakörei: Anyanyelv (vers, népmese, irodalmi színpad által előadott rövid jelenet, bábjá­ték stb.), Német népdal (szóló, énekcsoport stb.), Német népzene (hangszerszóló, felnőtt és diákzene­karok Stb.) Mindhárom kategóriá­ban kizárólag hazai német anyag­gal indulhatnak a pályázók. Jelent­kezési lapok a szövetségnél igényel­hetők (1396 Bp. Pf 485). Műsoridő: csoportok esetében 10, egyéni indu­lóknál 5 perc). Jelentkezési határ­idő: 1984. április 30. hogy indul egy ilyen tanfolyam, eljöttem hát hogy megnézzem, milyen is az. Először egy rugós ásót csináltam, mert azt mond­ták, hogy azzal majd könnyebb lesz a kertben dolgozni — ma­gyarázza Soós JózseIné, a Mélyfúró Vállalat geológusa. — És most mit csinál? Mi lesz ezekből az alkatrészekből? — Egy gázszállító kézikocsi. A hegesztést nem én végeztem, de a többi munkát mind. Igaz, egy kis segítséggel. Farmosi Tibor szakoktató elő­veszi a naplót s már sorolja is, hogy mit készítettek eddig itt a hallgatók: satupadot, pin­ceajtót, falipolcot, védőrácsot a hétvégi házra, nyúletetőt ko­csi utánfutót . . . A vasas-barkácsolásra tizen- ketten járnak, de ha ennél többen lennének,, már gondot okozna, mert bizöny itt gépek­kel, fémekkel, szerszámokkal tevékenykednek. Szerencsére baleset eddig még nem fordult elő. Vannak törzstagok is, olyanok, akik már minden ed­digi kurzuson részt vettek és megtanultak minden megtanu- landót. Az egyik ilyen állandó résztvevő dr. Szamos Sándor orvos, aki még sohasem hiány­zott. — Engem mindig érdekelt a barkácsolás. Most aztán, hogy építkezünk úgy gondoltam, jó lenne megtanulni mindent, amit csak lehet. Ezen időt is, pénzt is takarítok meg, arról nem is szólva, hogy örömet je­lent számomra. Én a szabad időm egy részét itt töltöm il­letve odahaza barkácsolással. Legutoljára az önműködő nyúl- etetőm készült el. Mióta ott jártunk, befejező­dött a nagy sikerű tanfolyam, de már elkezdődött az új: is­mét lehet tanulni a festés-má- zolós-tapétózást. Az elméleti részt a művelődési házban ta­nulhatják meg a jelentkezők, a gyakorlásra pedig a városban lévő, felújításra való lakások­ban kerülhet sor. Pálfi Diana Egy pillanat Mikivel Múlt kedden a Laurent csa­lád árnyékában vetítette a te­levízió Czikó Gábor dokumen­tumfilmjét, mely a KISZ kísér­leti stúdiójában készült. Gon­dolom, nem kevés nézőt csá­bított el a derék hugenották­tól az Egy pillanat veled, mert­hogy az imádott Fenyő Miklós­ról és rajongóiról szólt. Nem vagyok a Hungária, majd Dolly Roll együttes imádója, produkciójukat a maga ne­mében profi munkának, a ma­gam nevében meglehetős bár- gyúságnak tartom. De ez ma­gánügy, s a filmben hálisten- nek nem is erről volt szó. A szituáció frappáns és sokat ígérő: az isteni Miki váratla­nul felkeresi legszívósabb ra­jongóit, a notórius levélírók egyikét-másikát. „Meg akartál velem ismerkedni, nos, itt va- ‘ gyök" — toppan be meglepe­tésként a hatvanas évek Wart­burgján (vagy Skodáján?) öt leányszobába. A film a látoga­tások váratlanságát sejteti, s bár ezt elhitetni nem tudja, azon melegében felskicceli a bólványozók típusait. Mikiből az új szerepben Fenyő Miklós lesz, szimpatikus, fáradt arcú fiatalember, váll-lapjain és szemén napszemüveggel, moz­gásában, szövegeiben a sztár manírjaival. Tényleg szimpati­kus, viszonylag természetesen viselkedik, bár „privát" mon­danivalója nyilván több és ér­dekesebb, mint itt elhanqzott közhelyei. Ami meglepő, hogy rajonqói természetesebbek ná­la. Elfelejtvén az első pillana­tok (gyanúm szerint imitált) meghökkenését, orcájukra üd­vözölt mosoly ül, meghatott­ság, hogy ők a Nagy Fenyővel egy szobában, egy kamerá­ban ..., s homlokukat gond felhőzi, hogy elhiszik-e majd mindezt a többiek. Traqikomé- diát látunk, változó díszletek­kel. Azt írja a filmről a műsor­újság, hogy „bizonyos értelem­ben szociológiai tanulmány is". Jobb lett volna talán szo- eiográliai-t írni, s még jobb, ha a film teljes értelemben is vállalja az ilyesfajta közelí­tést, s a szükséqtelen keret- játék helyett mélyebbre megy. Mintha a „meglepetés" ötleté­től maguk az alkotók lepődtek volna meg legjobban, így elég kapkodva, olykor felszínesen „térképezték” föl a terepet, a rajongó alany helyzetét és kör­nyezetét mely ugye, rávall és meghatározza. Függetlenül Fenyő Miklóstól és Hungáriá­tól sztárok és sztárolók elvont, majd hirtelen konkréttá váló viszonyáról gondolkodtat a film. Mit tud kezdeni a bál­vánnyal, a nagy lehetőséggel a rajongó, $ mit az új hely­zettel a sztár. Mint kisgyerek a Mikulást, úgy kerülgetik Fe­nyő Miklóst a tinik, félénken meg-megcibálják szakállát. de nagyon megrémülnek, ha az leesik. A zenész a saját és a szórakoztatóipar akaratából mindenhatóvá stilizálódik, megtestesít egy eladható figu­rát, eszményt. Ennek „tartal­mai" kellemesség, könnyedség, nosztalgia. Nagy élet. Itt leg­alábbis. És ami a legfonto­sabb: konfliktusmentesség. A lányok a formákon és külsősé­geken keresztül, de ebbe sze­relmesek. És segítséget kérnek konfliktusaikban. A sztártól, aki civilben maga is konfliktusok­kal küzd, s szemtől-szemben együttérez, vagy jópofáskodik, de segíteni nem tud. Nem is tudhat. Amit tehet a színpad­ról teheti, a mintákkal, amiket ajánl. Fenyő Miklós láthatóan érzi a felelősséget, csakhogy a filmből az is látható, mit érnek e minták a mégoly felhabosi- tott valósággal szemben is. Néhány butácska kamaszlány reakciójából csábító, de igaz­ságtalan lenne erre következ­tetni. Ez egy másik film fel­adata. Parti Nagy Lajos Helytörténetgyűjtés Dombóváron Csuti J. Együtt a várossal A HEMO művészeti programjai Wallinger Endre Magad uram, ha szolgád nincs Barkácstanfolyamok Komlón, a művelődési házban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents