Dunántúli Napló, 1984. március (41. évfolyam, 60-90. szám)
1984-03-19 / 78. szám
Labdarugó ||W|I||ÍI A 18. forduló bővelkedett izgalmakban. A KEK-ben kitűnően szereplő Újpest pontot vesztett a rosszul rajtoló MTK-VM csapatával szemben. A Csepel nem tudta megismételni Üllői úti bravúrját, hazai környezetben meg kellett elégednie egy ponttal a SZEOL ellen. Igaz, a szegediek tavasszal kitűnően szerepelnek, egy héttel ezelőtt a bajnokesélyes Honvédet fektették két- vállra. A Honvéd most jobbnak bizonyult a Haladásnál és tartja vezető helyét a bajnoki táblázaton. A Diósgyőr és a Nyíregyháza hazai vereségével még hátrányosabb helyzetbe került. A Videoton—Rába ETO rangadóról külön beszámolunk és értékeljük a ZTE diósgyőri győzelmét is. — . * —————— PMSC Három mérkőzésen öt pont A PMSC számára sikeresen indult a tavaszi idény. Az első fordulóban nyertek a Haladás ellen, majd pontot hoztak el a Hungária kőrútról. Ezért fokozott érdeklődés nyilvánult meg a szombati Vasas elleni találkozó iránt. A nézők kíváncsian várták, hogy sikerül-e a pirosfeketéknek újabb pontot vagy pontokat szerezniük. Ráadásul a Vasas az előző két fordulóban megnyerte mérkőzéseit. — örülünk a Nyíregyháza és a DVTK elleni sikernek, de a PMSC elleni mérkőzés lesz az igazi megmérettetés — mondotta az összecsapás előtt Mészöly Kálmán, a Vasas szakvezetője. — A Nyíregyháza és a DVTK gyengélkedik, a PMSC viszont megfelelő képességű ellenfél. — Csak a győzelmet tartom elfogadható eredménynek, prémiumot is csak két pont esetén fizetünk — vette át a szót kollégájától Rónai István, a PMSC vezetőedzője. — Alaposan feltérképeztük a Vasast és döntőnek tartom, hogy a szervező játékosokat kikapcsoljuk a játékból. Higgadtnak kell lennünk a Vasas ellen, ezért biztonságos játékra van szükség, vagyis fegyelmezett védekezésből indított gyors ellentámadásokra. Nos, a taktikát az első félidőben csak részben sikerült a pécsieknek megvalósítaniuk. A védőmunkával nem volt gond, de Gallai nem tudta kikapcsolni Kisst, aki így a Vasas támadásainak indítója lehetett. Ráadásul az ellentámadásoknál nagy hibaszázalékkal játszottak a csatárok. Szünet után viszont nagyot változott a játék képe. Erről így beszélt a PMSC edzője. — A félidőben mindenekelőtt azt kértem, hogy a támadásoknál legyünk bátrabbak. Kiss őrzését Czérna vette át és ez a váltás sikeresnek bizonyult. Ugrásszerűen feljavult Mészáros teljesítménye is, így egyre gyakrabban eljutottunk az ellenfél kapujához. A második félidő közepén arra gondoltam, hogy cserélek, de úgy belendült a csapat, hogy erre végül is nem volt szükség. Pontosabban néhány perccel a találkozó vége előtt taktikai okból váltotta fel Nagyot Réfi. Ez a győzelem azt jelentette, hogy egy ponttal túlteljesítettük az eddigi tervet. Az indulásnál ugyanis az volt az elképzelés, hogy az első három mérkőzésen négy pontot kell szereznünk. Nos, ezen a három mérkőzésen ösz- szegyűlt öt pont. Nyugodtan várhatjuk a soronkövetkező két nehéz mérkőzést. Szombaton Szegeden lépünk pályára, majd négy nappal később Pécsett fogadjuk a Rába ETO gárdáját. Különösebb változást nem tervezek az összeállításban, elképzelhető, hogy Szegeden Réfi kezdő lesz. Lutzra továbbra sem számíthatok, a játékosnak ideggyulladása van. L. L. Dárdai javuló formában játszott Arató László felvitele Videoton Egy védelmi hiba döntött Harminckét alkalommal találkozott eddig az NB l-ben a Videoton és a Rába ETO labdarúgócsapata. A mérleg most a győriek javára billent: 14 alkalommal győztek, míg a Videoton 13-szor diadalmaskodott. öt találkozó pedig döntetlenül végződött. Mezey György a válogatott szövetségi kapitánya az újságíró páholyban nyilatkozott a mérkőzés előtt: — A két legjobb vidéki csapat találkozóját választottam ezúttal. A győriekre épül az olimpiai válogatott, de a Videoton válogatott játékosaira is kiváncsi vagyok. Jó mérkőzést várok. Nos, a kapitány és a 25 ezres szurkolótábor nem csalódott. Ritkán látható, élvezetes, helyenként színvonalas, férfias küzdelmet láthatott, amelyből az ETO a második félidőben nyújtott energikusabb, célratörőbb játékával került ki győztesen. A mérkőzés mindhárom gólja nagyszerű egyéni teljesítmény volt. A győriek öltözőjében a mérkőzés után érthetően nagy volt az öröm. A vezetők és a játékosok egymást ölelgették. Verebes József edzőt nem volt nehéz szórabírni. — Az első félidőben átadtuk a középpályát a Videotonnak, s ekkor a fehérváriak fölényben játszottak. A szünetben taktikát változtattam, az egészpályás letámadást választottam és ezt mi jobban bírtuk. Örülök a győzelemnek. Kovács Ferenc, a Videoton edzője nem volt szomorú, reálisan értékelte a látottakat: — Nagyszerű mérkőzést láthatott a közönség, úgy érzem, jól szórakozott a szurkolótábor. Ilyen a futball, egy védelmi hiba eldöntötte a két pont sorsát. Gratulálok az ETO-nak. Hollósy Ferenc ZTE A sereghajtó fejet hajtott Rába ETO Három szinten, három győzelem Szombaton három szinten is megmérkőztek egymással a Rába ETO és a Videoton labdarúgói. A serdülők és az ifjúságiak Győrött, a felnőttek pedig Székesfehérvárott küzdöttek a bajnoki pontokért. Eredmények: a serdülőknél 3-0, az ifjúságiaknál és a felnőtteknél pedig egyaránt 2-1, a Rába ETO javára. A három találkozón szerezhető hat pont mindegyike tehát Győrben maradt, illetve Győrbe került. A legnagyobb érdeklődés, a bajnoki cím védőiének és az őszi elsőnek a Sóstói stadionban lejátszott találkozóját kísérte. Szombaton délután és este olyan forgalom bonyolódott le a 81-es számú út Győr —Székesfehérvár közötti szakaszán, amelyre aligha volt méq példa. A Rába-parti városból több mint ötezer szurkoló kí- sértq el csapatát erre a roppant fontos, óriási érdeklődéssel várt találkozóra. És az a 25 ezer ember, aki tanúja volt, a 90 perces csatának, nem csalódott. — Bizony csata volt ez a javából. Szikrázott még a levegő a feszütségtől, a teljes erejű latbavetésével küzdő játékosok összecsapásaitól, a férfias küzdelemtől. Azért tudtuk megnyerni ezt a nagyon fontos mérkőzést, mert több jobb képességű játékossal, rendelkezünk, mert jelenleg jobb formában van a csapatunk, és mert a második félidőben az is megmutatkozott, hogy a Rábának jobb az erőnléte. Különösen jelentkezett ez a középpályán, ahol szünet után döntő fölénybe került a győri csapat és magabiztosan fordította javára a félidőben még vesztésre álló találkozót — emlékezett vissza vasárnap délelőtt a szombati nagy ütközetre dr. Gacs Zoltán, a Rába ETO elnökségének tagja. Győrött, különböző okok miatt a vártnál gyengébben sikerült őszi idény után, levonták a szükséges tanulságokat és nem változtattak az év elején megfogalmazott célkitűzésen. Ügy gondolkodtak, hoqy a tavasz első hat mérkőzésén sokminden eldőlhet. Ennek a fontos szakasznak a fele eltelt. A Rába hórom mérkőzésen — ebből kettő idegenben — öt pontot gyűjtött és most következik a listavezető Bp. Honvéd győri vendégszereplése. Nem szükséges túlságosan nagy jóstehetség ahhoz, hogy szombaton este ezúttal a győri stadion lesz a színhelye egy vérbeli küzdelemnek. Havasréti Béla Zalaegerszegen felemás érzésekkel várták a ZTE diósgyőri vendégjátékát. A vasgyári együttes ugyanis hosszú időn át valóságos mumusa volt a zalai együttesnek. Ráadásul a szombati mérkőzés szinte lét- fontosságúnak számított az utolsó helyen álló DVTK számára. Igaz, a derűlátók éppen erre alapozták reményüket, mondván: a nagy akarásnak általában nyögés a vége. Nekik lett igazuk: az idegesen, kapkodva játszó házigazdákat minden tekintetben felülmúlták a kék-fehérek. — Két fő eredője volt a sikernek — mondta Molnár László a ZTE technikai vezetője. — Az egyik: a fiúk elhitték, hogy a jelenlegi Diósgyőrt otthonában is el lehet kapni. A másik: valamennyiük teljesítményén érződött annak tudatai, hogy a megnyugtató pozíció tartásához legalább a döntetlent ki kell csikarniuk. Győzelmünk értékét növeli, hogy még ellenfelünk érthetően elkeseredett, de sportszerű vezetői szerint is megérdemelten szereztük meg mind a két pontot. — Az első gólt valóban bírói tévedés előzte meg? — Igen. Török Jóskát érintve ment ki a labda az oldalvonalon túlra. A bíró másként látta .,. — A diósgyőriek javára megítélt 11-esről, melyet a Magyar Hírlap tudósítója ajándékbüntetőnek titulált . mi a véleménye? — Én is (Molnár a játékvezetői utánpótlás keret tagja) megadtam volna. — Lippai tényleg lesről indulva szépített? — Erre, mivel nem vonalban ültem az esettel nem mernék megesküdni. Tény: Csáki partjelző lest , jelzett, Szabó B. azonban felülbírálta. — Egyénileg ki tetszett a legjobban a ZTE-ben? — Balázs a 11-es kivédésével nagy érdemeket szerzett a sikerben. A védelemben mindenki kitett magáért, de jól játszott Czigány, Galántai, Gass és Házi is. — Ml a helyzet a sérülés miatt lecseréltekkel? — Török Jóska egyik lábujján beszakadt a körömágy, Gass Pistának pedig a bokája fordult ki. Orvosi vélemény szerint az Ü. Dózsával vívandó vasárnapi mérkőzésig mind a ketten felépülnek. Tarsoly József így láttam A szombaton lejátszott PMSC —Vasas NB l-es bajnok] labdarúgómérkőzésen a pécsi játékosok teljesítményét Misángyi Lajos, a PMSC törzsszurkolója értékelte. — Az osztályzatai: Bodnár (8) — Schulteisz (6), Torna (6), Róth (6), Brezniczky (5) — Dárdai (6), Czérna (6), Lőrincz (7), Gallai (4) — Nagy (6) , Mészáros (6). Vendegünk volt Kulcsár Győző, a vívók szövetségi kapitánya Reményeink az olimpián A moszkvai olimpián és a legutóbbi bécsi világbajnokságon nem sikerült a magyar vívóknak aranyérmet szerezniük. Erre mondják; a Los Angeles-i olimpián ennél már csak jobb lehet. Kulcsár Győzőnek, a mexikói olimpia párbajtőr aranyérmesének, a vívók szövetségi kapitányának is ez a véleménye, akivel a Pannónia Kupa nemzetközi vívóverseny alkalmával Pécsett, a városi sportcsarnokban beszélgettünk. — Az elmúlt évtizedek eredményei alapján a magyar közvélemény elvárja olimpián az aranyérmet a vívóktól — kezdte Kulcsár Győző. — Ez nem kis felelősséget jelent a versenyzőknek. Más sportágaknál egy jó helyezésnek is örülnek, nálunk az első hely számít csak valaminek. — A mostani gárdából van-e olyan versenyző, aki képes kiugró nagy teljesítményre? — Nem egy vívónkban benne van az arany. Gondolok itt elsősorban a kardozókra. Ge- dővári, Gerevich, a Nébald fivérek közül bármelyik képes bravúros teljesítményre. De a kardcsapatnak is határozott esélye van az aranyérem megszerzésére. — És a női tőrvivók? — Ott is elsősorban a csapatban bízom. Ha négy lány közül hárman jó formában tudnak vívni, kellemes meglepetést szerezhetnek. Egyéniben már dobogós helyezéssel is elégedett lennék. — És a másik két fegyvernemnek milyen esélyei vannak? Egy-iksz-kettő A HDN totóiippjeit a 12. hétre Zsolnai Zoltán pécsi lakos, a meszesi totózó törzstagja állította össze, aki egy év óta játszik kollektiv szelvénnyel. Legmagasabb nyereménye 15 000 forint volt, melyet 12-es találattal ért el. A 12. hét tippjei: 1. Bielefeld—Leverkusen. Tipp: 1. 2. Braunschweig—Hamburg. Tipp: 2. 3. 1. FC Köln—Vfb Stuttgart. Tipp: I, x. 4. Mönchengladbach—B. München. Tipp: «, 2. 5. Essen—Wattenscheid. Tipp: 1. 6. Fortuna Köln—Aachen. Tipp: 1, 2. 7. Stuttgartén Kickers—Freiburg. Tipp: 1, x. 8. Ascoli—Róma. Tipp: x. 9. Fiorentina—Milan. Tipp: 1, x. 10. Lazio—Torino. Tipp: x, 2. II. Padova—Perugia. Tipp: 1. 12. Cavese—Sambenedettese. Tipp: x. 13. Pescara—Atalanta. Tipp: x. + 1 Oberhausen—Hannover. Tipp: 2. — A párbajtőrvívóknál Székely és Pap személyében világbajnokkal rendelkezünk, de formájuk mostanában nem megnyugtató. Remélem, azért 4—5. helyre képes lesz a párbajtőrcsapat, egyikük az egyéni döntőbe is bekerülhet. A férfi tőrcsapat az 5—6. helyre képes. — A nemzetközi erőviszonyokat hogy látja a szövetségi kapitány? — Van eqy jó közmondás erre: sok a fóka, kevés az eszkimó. Régebben szovjet, magyar, olasz, lengyel vívók vetélkedtek a naqy világversenyeken, most eqyre több nemzet tud klasszis versenyzőket oástra küldeni. A kínaiak a lequtóbbi vb-n törtek a világ élvonalába. Az NDK tőrvívói is nem eqyszer bizonyítottak már. A bolgár kardozók jó eredményekre kéoesek, a svéd, svájci DÓrbajtőrvívók a világ élvonalába tartoznak. Hallatlan erős csapattal rendelkeznek az olaszok, nagyon készülnek a franciák és a lengyelek és régi vetélytársaink, a szovjetek. — Eldőlt már, kik utaznak ki az olimpiára? — Még egy fegyvernemben sincs csapat, az elkövetkező hónapok versenyei alapján jelöljük ki azokat, akik ott lesznek Los Angelesben. A mostani pécsi versenyt is tájékoztató jelleggel írtuk ki, pécsi tapasztalataink vegyesek, a válogatottak még közepes formában vannak, de ez nem baj, augusztusban kell csúcsformába lendülniük. H. I. Eladó egy db ROBUR LO 3000 típusú, 20 személyes AUTÓBUSZ Érvényes műszaki vizsga lejár: 1985. március 7. MEGTEKINTHETŐ: PÉCSI VASAS IPARI SZÖVETKEZET, SZINESFÉMÖNTODE, PELLÉRD. A CSERKÚTI MEZŐGÉP 1. sz. gyáregységének villamos részlege 1984. évi befejezéssel kábelfektetési, hálózatszerelési és épület villanyszerelési munkák kivitelezését vállalja VÁLLALJA TOVÁBBÁ: tokozottakból összeállított vezérlőegységek, valamint egyedi lemezszekrények, vezérlőpultok, elosztók, és főelosztók gyártását. LEVÉLCÍM: 7615 PÉCS, POSTAHIVATAL 15. TELEFON: 10-822, 11-ES MELLÉK.