Dunántúli Napló, 1984. március (41. évfolyam, 60-90. szám)

1984-03-15 / 74. szám

1984. március 15., csütörtök Dunántúli napló 3 Ötéves karban mér késő... A pécsi logopédiai óvoda Nehéz körülmények között születó' eredmények Egészségre nevelés a családban Milyen módszereket használjunk? Egyre többet hallani nap­jainkban a logopédiáról, a lo­gopédiai foglalkozásokról. Több volna vajon napjainkban a be­szédhibás gyerek, vagy maga az erre szerveződött apparátus erősödött? Igaz az utóbbi is, ám a logopédusok sajnos, az előbbi állítást erősitik. Több ma a beszédhibás kisgyerek, és en­nek az az oka, hogy a gyerekek korán és nagy tömegben ke­rülnek bölcsődébe. A családok, az édesanyák elfoglaltsága miatt otthon kevesebb idő jut a beszélgetésre, és a zsúfolt óvodákban sincs idő egyéni foglalkozásokra. A problémák így halmozódnak, tartóssá vál­nak, és mire iskoláskor előtt, ötévesen logopédushoz viszik a gyerekeket, többnyire már késő a hibák teljes kijavítására . . . Ezek a felismerések is köz­rejátszottak abban, hogy Pécs város Tanácsa két éve a Len­gyel Gyula utcai bölcsőde he­lyén olyan óvodát létesített, amely a komplex óvodapeda­gógiai-logopédiai kezelést hi­vatott ellátni Pécsett. Tavaly szeptemberben fogadták el az intézmény kísérleti programját, amelynek vezetője Kárpáthy Magdolna megyei logopédus. A súlyosan beszédhibás gye­rekek iskoláskor előtti korrek­ciós nevelését, kezelését bizto­sító új szervezeti formát próbál­ják ki a Lengyel Gyula utcá­ban, mint a lehetséges megol­dások egyikét. Speciális óvodai és logopédiai ellátást nyújta­nak, együtt a kettőt, a gyerekek életkorának megfelelően. így szeretnék elérni, hogy növendé­keik minél előbb visszakerülje­nek anyaóvodájukba, és már innen mehessenek az első osz­tályba. — Intézeti, összetett kezelést ad ez az óvoda —, halljuk Kár­páthy Magdolnától. — Feltét­lenül ragaszkodunk ahhoz, hogy mindez óvodai keretek között történjék. így tehát mindig in­direkt módon, mindig játékos helyzetben zajlik a terápia. A gyerekek spontán figyelmére alapozunk, hiszen ebben az életkorban még nem képesek a szándékos koncentrációra. Az óvónők ugyanakkor megtartják az összes szókincsfejlesztő, fo­galombővítő és egyéb óvodai foglalkozásokat. Amikor megérkezem, Kár­páthy Magdolna egy súlyosan hallássérült, hallókészülékes kisgyerekkel foglalkozik. Mag­zati korban, szüléskor vagy cse­csemőkorban bekövetkezett ko­rai ártalmak okozhatják a be­széd zavarát a máskülönben ép gyerekeknél. Másrészt van­nak itt olyan gyerekek, akik csonka családból érkeznek. Otthon elhanyagolják a neve­lésüket vagy ellenkezőleg, túl­ságosan féltik őket. Ezért is fon­tos beszédhibájuk, teljes sze­mélyiségfejlődésük szakszerű, komplex kezelése. És mivel ennyire eltérő családokból ér­keznek a gyerekek, nagyon sok mindent vállal magára ez az óvoda. Még a farsangi jelmez­bál kellékeinek elkészítését is, hogy ne legyen rivalizálás a családok között. A rengeteg összerakható logikai játékról, képlottóról nem is beszélve — hiszen kevés az, amit az óvoda ellátmányából vásárolni tud­nak. Ez az öntevékenység aztán rányomja bélyegét az óvoda külső képére is. Ritkán látni óvodák falain annyi ízléses, sa­játkezűig készített dekorációt, mint a Lengyel Gyula utcában. És mindez nem a puszta dí­szítést, hanem a tudatosan fel­épített oktató-nevelő programot szolgálja. — Még jobbak volnának az eredményeink — mondja Kár­páthy Magdolna —, ha több megfelelő eszköz lenne birto­kunkban a logopédiai kezelé­sekhez. Egy csoportos hallóké­szülék például, amelyen én is mérhetem a gyerekek hallását. Ha az érdekeltek valóban tud­nák, hogyan lehet ide elhozni a gyerekeket. Az ideális az vol­na, ha hotelrendszerrel dolgoz­hatnánk: ha édesanyjával egy hetet tölthetne itt a kisgyerek, az édesanya látná a foglalko­zásokat, és mi megbeszélhet­nénk vele az otthoni teendőket. A logopédus és a vezető óvó­nő, Sellei Cézáné jól össze tud­ja hangolni a munkáját. Törek­véseiket az óvónők többsége is megérti. Igaz ugyanakkor, hogy az itt folyó munka nem köny- nyű, és volt, aki emiatt már el­hagyta ezt a munkahelyet. — Nyolc óvónő dolgozik ná­lunk az 58 óvodással — mond­ja Sellei Gézáné. — Budapest hasonló óvodájában hárman jutnak tíz gyerekre. Igaz, hogy nálunk kisebbek a csoportok, mint a többi óvodában, ez a speciális munka azonban spe­ciális erőfeszítéseket kíván. Pályafutásának kettősségé­ről, a kutatás és oktatás pár­huzamos jelentőségéről kívánt szólni beszélgetésünk elején dr. Kozma László, a fizika tu­dományok doktora, a JPTE Ta­nárképző Kar fizika tanszéké­nek vezetője, aki a tanév ele­jén került Szegedről Pécsre. — A Szegedi József Attila Tudományegyetem fizika tan­székének legnagyobb munka- csoportját vezettem, több mint egy évtizedig. A lézerkutatással és spektroszkópiával (színké­pek vizsgálata) foglalkozó szakembergárdánk az egyete­mi teendők mellett a Magyar Tudományos Akadémiával is folyamatos munkakapcsolatban állt. Elsősorban a lézerkutatás­ban jelentős eredményeket ér­tünk el: több publikációnk je­lent meg a legkülönbözőbb külföldi folyóiratokban, konfe­renciáinkat a legnevesebb kül­földi professzorok tisztelték meg, és több éves, írásos mű­szercserékre is kiterjedő meg­állapodásunk volt a Nobel-dí- jas Prohorov moszkvai intéze­tével. Kozma professzor hozzátet­te, hogy ugyanakkor első elis­meréseit oktató-nevelő munká­jáért kapta. Az egyetemen vég­zett, a hallgatók tudományos diákköri tevékenységét segítő munkáját, majd tíz évig tartó, 1982-ben befejezett kollégium- igazgatói ténykedését jutal­mazták. Dr. Kozma László a szegedi egyetemen végzett, összesen 30 évet töltött a JA- TE-n. Megbecsülték, mégis el­jött Pécsre tanítani. Itt is la­kik. — Három hónapot kaptam előzetesen arra, hogy tanulmá­nyozzam a kutatási és oktatá­si helyzetet Pécsett. Ezután úgy láttam, sok olyan csábító le­hetőség van, amit kár lenne ki­használatlanul hagyni. Minde­nekelőtt vonzó volt számomra, hogy saját elképzeléseinket tudjuk megvalósítani, hiszen a Pécsett induló, egyetemi szin­tű tanárképzést nem kötik ha­gyományok. Az oktató munkát segíti az is, hogy itt a tanszé­kek között nincsenek „falak", sőt a tanárképző karon vala­mennyien együtt tehetünk az újért — nem létezik külön ter­mészettudományi rész. így a különböző tudományágak kép­viselői együtt is tervezhetnek. Ennek illusztrálására megemlí­tem például, hogy kutatási te­rületünkön közös témákkal kapcsolódik a kémiai, a nö­vénytani és az állattani tan­szék, a technika tanszékkel pe­dig közös hasznosítású „gép­parkot" létesíthetünk. Más oldalról pedig úgy lá­tom: Baranyában és a környe­ző megyékben jóval nagyobb lehetőségünk lesz a lézerkuta­tások gyakorlati alkalmazásá­ra. Technikai hátterünk megte­remtése után a fizika tanszé­ken dolgozó ambiciózus kollé­gák segítségével elsősorban mezőgazdasági, környezetvé­delmi (vízszennyezéssel kapcso­latos) és bányászati területen tudunk sokat tenni. Itt relatíve Most a gyermekideggondozó küldi ide a gyerekeket, valamint a többi óvoda és felkeresik a Lengyel Gyula utcát a szülők is. A gyermekklinikán szájműtéten átesett kisgyerekek számára az orvosokkal együttműködve Kár­páthy Magdolna dolgozza ki a megfelelő terápiát. A logopé­diai kezelésre szoruló gyerekek és szüleik számára első pillan­tásra több lehetőség is kínál­kozik Baranyában és Pécsett. A Lengyel Gyula utcában az egyik lehető megoldás kidolgo­zására vállalkoztak, és úgy tű­nik, a komplex foglalkoztatás meghozza az eredményt. Gállos Orsolya nagyobb az igény a spektrosz­kópiai vizsgálatok eredményei­re is. — Felelősségünk a kutatás­ban is óriási, hiszen a Dunán­túlon nincs természettudomá­nyok alapkutatásaival foglalko­zó más hely. Céljaink elérését segíthetik a nemzetközi vi­szonylatban is jelentős pécsi orvosbiológiai kutatások, me­lyek sok olyan kérdést vetnek fel, melyek megoldásához a lé­zerfizikai és spektroszkópiai is­meretek felhasználhatók. Segít­ségünkre van az orvosegyetem szakembergárdája és technikai felszereltsége is. Sok megyei vállalat érdeklődik tevékenysé­günk iránt, és több országos szerződésünk van, például a MOM-mal és a Medicorral is kialakultak kapcsolataink. — Tanszékünk új profilja 1,2 millió forintos munkavállalást „hozott” az eltelt négy hónap alatt, így technikai felszerelt­ségünk további javításához szükséges anyagiak egy részét magunk termeljük meg. — A lézersugarakat I960- ban fedezték fel, azóta jelen­tőségük egyre nő. Professzor úr, kérem, mondja el, milyen gyakorlati haszna lehet kuta­tásaiknak? A nagy energiájú fénynyaláb „fénykés”-ként használható ke­mény tárgyak vágásánál vagy vérzékeny szervek műtésénél. A térbeli fényképezést is biz­tosító holográfia is a lézerfény nagy interferenciaképességén alapszik, ugyanakkor a nagyon pontos méréstechnika szintén ilyen tulajdonsága miatt hasz­nálja. Ennek a cikksorozatnak az eddigi írásaiban főleg arról volt szó, mit kellene tenniök a családoknak az egészség erő­sítése érdekében. Most arról gyűjtünk össze néhány tapasz­talatot, hogy hogyan, milyen eljárásokkal lehet ezeket a fel­adatokat megoldani. A kisgyerek szeretne olyanná válni, mint a szülő, mint a na­gyobb testvér, igen gyakran utánozza, megszemélyesíti őket szerepjátékaiban. Ezért ebben az életkorban könnyen lehet megalapozni a gyerek helyes viselkedését. Ekkor kell tehát elkezdeni kialakítani pl. az ét­kezési, a higiénés szokásokat. De hogyan? A rendszeres kézmosás kialakítását például A lézerek alkalmazásával to­vább növelhető a spektroszkó­piai műszerek érzékenysége, így például igen kicsiny meny- nyiségben jelenlevő anyagok kimutathatók a testnedvekben, a természetes vizekben és a levegőben. Ez a lehetőség tel­jesen új perspektívát nyit az orvosi diagnosztika előtt is, be­tegségek kimutatásával vagy az egyénileg kívánatos gyógyszer­szint gyors és pontos megálla­pítására. — Beszélgetésünk elején szó esett oktató-nevelő munkájá­ról. — Ma a társadalom nem­csak szakmai ismereteket, ha­nem emberi megértést és ki­állást, kialakult politikai arcu­latot és általános műveltséget is elvár a diplomásoktól, a ta­nároktól. így nekünk, oktatók­nak (és az általunk nevelt, leendő tanároknak is), az a fel­adatunk, hogy felkészítsük az embereket arra, hogy tudato­san vállalják ezt a munkát. — Ezért mindig jó viszony­ra törekedtém a hallgatókkal. Ez a kapcsolat részükről is fe­lelősséggel jár. Könnyen gon­dolnának „jószívű Jánosnak", ha kialakult munkakapcsola­tunkban nem kívánnám meg a kölcsönösséget, a kemény mun­kát. Fontos feladatomnak tar­tom, hogy a hallgatókkal és oktatókollégáimmal is elhites­sem: oktatáspolitikánk sereg­nyi mai problémájának nem­csak anyagi, hanem elsősorban szemléleti és szervezeti akadá­lyai vannak. Bozsik László úgy, hogy a szülő és a na­gyobb testvér maga is rendsze­resen kezet mos (példamuta­tás). Ezenkívül segíteni kell a kisebbet a kézmosásnál, meg­tanítani a szappan ügyes hasz­nálatára, a kéz szárazra törlé­sére. Ez eleinte utánzó játék­tevékenység, de a rendszeres gyakorlás során szokásossá vá­lik és ha nem is kíséri más ke­zet mosni, akkor is megcsinál­ja egyedül. Idővel ez a tevé­kenység a gyerek számára nem külső kényszer, hanem őt örömmel eltöltő foglalatosság. A hatékony nevelésnek a til­tások, kifogásolások helyett gyakrabban kell élnie a pozitív serkentésekkel. Pl. A gyerek már szokásból végzi este le­fekvés előtt a fogmosást, ezt a szülő vegye észre, s fejezze ki örömét, helyességét. Ez a szülői megnyilatkozás jól esik a gyereknek, azt érzi belőle, hogy a szeretett szülőnek nem mindegy, mit csinál ő, hanem figyel ró. A kívánt cselekvésnek ez a szülői elismerése a gye­reket megerősíti a helyes tevé­kenység további gyakorlásá­ban. Ha viszont elmulasztotta a fogmosást, ezt is vegyük ész­re és konkrétan, a gyerek szá­mára világos, érthető, felfog­ható szavakkal mondjuk meg neki, mi miért volt helytelen, s mit várunk el tőle. Az már közismert, hogy mennyi alvásra van szüksége a gyereknek ahhoz, hogy jól ki­pihenje magát. A gyerekek minél tovább fent akarnak ma­radni tévét nézni, ez azonban fejlődésükre káros. A szülő elő­re gondolva kezdje el felkészí­teni gyerekét a lefekvésre: „va­csora, fogmosás után még ezt a műsort megnézheted, de a következőt már nem, így szá­míts; akkor le kell feküdnöd.” Ha a gverek ehhez hozzászo­kik, lelkileg felkészül a tévétől való elválásra. A kezdetben engedékeny, majd túl szigorú nevelésnek maid különösen a serdülőkorban ütközik ki nega­tív hatása, amikor a gyerek szemében minden eleve rossz lesz, bármit mond a szülő, csak azért, mert a szülő mond­ta. A kívülről jövő kívánalmak azonban csak akkor nevelik, azaz teszik értékesebbé a gye­reket, ha e követelményeket őszintén elfogadja, maga is helyesli és saját állásfoglalá­saként beépíti magába. Hogy ezt az elfogadást elősegítsük, megkönnvítsük neki, meg kell győzni őt arról, hoay a köve­telmény az ő iái felfogott egyéni érdekével egybeesik. Ebben az életkorban a cigaret- tázás olyan csábítás, olyan gyakorlat, amit csupán eltilta­ni nem sikerül. Az alkoholfo­gyasztás is kívánatos felnőttes viselkedésnek tűnik. A gyerek­nek célravezető felvetni azt, hogy szerinte miért helyes, jó, vagy miért nem a dohányzás, az ivás. Miért akarják, hogy a gyerekek ezt ne tegyék, és mi­ért teszik ezt mégis a gyere­kek? Az ilyen probléma mea- beszélésekor — ha a csalód légköre nem abszolút tekintély- elvű — biztosan megkérdi a gyerek dohányzó szüleitől: „Ha nekem egészségtelen, miért dohányoztok, hiszen nektek is ártalmas?” Ilyenkor nem érv az, hogy amit szabad Jupiter­nek, azt nem szabad az ökör­nek. Ha a szülőnek van bátor­sága megmondani gyermeké­nek, ő már annyira rászokott, hogy nincs elég akaratereje erről leszokni, s éppen azért szeretné, ha gyereke nem do­hányozna, mert rászokni köny- nyebb, mint leszokni róla: ez még mindig emberibb érv, mint az: én vagyok az apád, én pa­rancsolok neked, amíg a há­zamban élsz! Dr. Komlósi Sándor § Képernyő elől* H zászló Jól időzítette Jelképeink c. sorozatát a televízió, s külön jó, hogy a szombat koraesti el­ső rész az állami zászlóval fog­lalkozott. A forgatókönyvíró Ruffy Pétert maga a jelkép, a zászló kialakulása érdekelte, miként, milyen formákon ke­resztül áll össze az Árpádok vö­röse, a kettős kereszt fehére és a hármas halom természetes zöld színe ilyen és éppen ilyen alakulattá. Szűkreszabott, tár­gyilagos, informatív műsort lát­tunk, történészek beszéltek a tárgyról érdekesen és lényegre- törően. Visszafogottan, nagy szavak nélkül. Igazán szemér­mes sorozat a Jelképeink, leg­alábbis Az állami zászló egy kokárdányi cikkecskét sem ka­pott a heti műsorújság első, „szöveges” felében. Persze, ér­tékéből ez semmit le nem von. Meg mit is lehetett volna írni? Nemzeti színeink ismertek, nap mint nap láthatóak. Nap mint nap, de hol? Szentségtörésnek tűnhet, de így van: leginkább az ábécé-áruházakban. A sza­lámin, az exportból visszama­radt paprikán, libamájon. A zászló-forma, hogy el ne profa- nizálódjék, főleg nemzeti ün­nepeinken látható. Az a háromszínű vászonalkal­matosság, amely ma ismét „ki­lógja magát”, magánházak és közintézmények kapuja fölött: az állami zászló, összecsokro- zott rokonai ott szellőzködnek a kabátokon, ott libegnek kó­cos szalagokként, színük fent- ről lefelé haladva piros, aztán fehér és zöld. A vér és a re­mény csíkja közrefogja a tisz­taságét. Utcára eresztett nem­zeti színeink ma ismét ünnepet jeleznek. Március 15-e van. Jeles napjaink között alighc van mégegy, mely ennyire a trikolorhoz kapcsolódna, s melyhez ennyire a trikolor. Lo­bog, szellőzködik, vagy lóg és ázik az esőben a zászló, hur­kapálcás papírrokonai körbe- szurkálják a Kossuth-szobrot, az épp Így együttálló három szín ünnepe is ez a nap. A ma­gyar történelem során forradal­mi tömeg ilyen zászló alatt, 1848. március 15-én gyülekezett és vonult föl először. Mindjárt a Várba. Hogy milyen remény­nyel, milyen tisztasággal és ké- * sőbb mennyi vérrel: tudjuk. A forradalom leverése után rög­tön betiltatik. Életét veszti az, szól a törvény, aki a forradalmi jelek viselésével, a háromszínű szalaggal, a pártütést szolgál­ja. A trikolor a kiegyezés után terjedhet el újra, akkor is szo­kásjog szentesíti. Ilyen alakjá­ban lassan másfél század tör­ténelme tapad hozzá, mennyi naiv remény és tiszta szándék, mennyi büszkeség, jogos és ko­holt bűntudat, és mocsok is, mennyi! Mint jelképeink, mint a történelmi jelképek mind­egyikéhez. Mint mindahhoz az összetett, már-már összekuszált jelentéshez, amit felidéz. Időről időre másként fordítva elénk színeit, mégis szétválaszthatat- lanul. Most nagy szavak, jegy­zetbe nem illőek következné­nek; nemzet, haza, független államiság. Ha nehéz is árnyal­tan, érvényesen megfogalmaz­ni, tudjuk, érezzük, mit jelent. Különösen így tavasszal, már­cius táján. Hisz a zászló ün­nepe is ez a nap. A kibontotté és az összecsavarté, az apró papírzászlóé és a súlyos se­lyemlobogóé. Mindannyiunké. „Ha bárhol a világon meglá­tom ezt a zászlót, odafigyelek és tudom, ami ott történik, ah­hoz közöm van”, fejezte be Fügedi Erik történész a szom­bati Jelképeink-adást. Ne mondjon mást ez az elharapott jegyzet sem, igen, közöm van hozzá. Mindennap. Nem csak a kijelölt dátumokon. Parti Nagy Lajos Beszélgetés dr. Kozma Lászlóval, a IPTE professzorával A lézerkutatás és az oktatói munka

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents