Dunántúli Napló, 1984. március (41. évfolyam, 60-90. szám)
1984-03-02 / 61. szám
1984. március 2., péntek Dunántúlt napló 3 Azt hattyúk eleget, te cigány*.* Egy mondat, egy szó — A tanító úr maga elé állított négyünket, te ez leszel, te az, mondta, te gazember leszel, fiam, te meg, fordult felém, tanító. A tanító úr egyet tévedett, az a harmadik nem lett gazember. N. J. pedagógus már várt. Tudta, egyszer csak meg fogom keresni, ha már a cigányok vissza-visszatérő témát jelentenek ezeken a hasábokon. Barátságosan kínál hellyel, de figyeli, hogyan vetem le kabátomat, hogyan gyújtok rá, hogyan készítem elő a noteszt meg a tollat. Ezért aztán a notesz meg a toll az asztalon marad, most nem túl jó memóriával kell feleleveníteni a beszélgetést. — Néhányon már egészen jól megélnek a cigánytémából, cigány, magyar egyaránt. De ez érthető, amíg benn voltunk az erdőben, s gombát hoztunk avas zsírért, felvágtuk a tüzelőt meleg kosztért, addig nem volt cigánykérdés. De ma már a cigányok benn vannak a falvakban, a városokban. Szem előtt. A szem már nem vallat, a kérdések sem lehetnek már olyanok. Ha mégis, az a szempár riposztoz. Jaj, hogyan lehet beszélgetésben kérdezni? A feleség is most jött meg a felülvizsgálatról, őt kellene nyugtatni, kérdezni, megsimogatni, nem kérdésekre válaszolni. A műtét súlyos volt, az asszony nyugtalan, ideges, a vérkép még mindig nem olyan, amilyennek ígérték. — Apámékat néha meglátogatjuk Gálykúton, ők még ott laknak. Megfigyeltem, a gyerekek nem valami szívesen jönnek oda. Hát igen, Gálykút csak nekem emlék, „gyökér". Róluk az iskolában sem tudják a társaik, hogy félig cigányok. Nem hiszem, hogy szé- gyenlenék az apjukat, de megértem őket, ha nem dicsekednek vele. Én fiú voltam, a képzőben boxoltam, ha volt gondom emiatt, meg tudtam oldani. A cigányöntudat, de tegyük általánosabbá: a túlzott rétegöntudat amúgy is kétes valami. Van példa éppen elég erre a világban. Elkülönülést eredményez. Elkülönülést? Dehát a rétegöntudat éppen abból nő ki, hogy azt a réteget a társadalom különíti el magától, tagjait az nem fogadja be. — Látok is olyan veszélyt, a cigányértelmiség egyik részére jellemző, hogy feszítsük csak a húrt. Radikálisak, az elkülönülést hirdetik már ők is. Minél rosszabb, annál jobb, így talán majd robban a bomba. Élezni a feszültséget. Nem kell mennünk Amerikába, akadnak már „fekete párducok" nálunk is. Sok összetevője van ennek. Mert jó dolog, hogy a cigányok megtanulták a jogaikat, de az már nem jó, hogy ezzel együtt nem feltétlenül kellett megtanulniuk a kötelességüket is. S az úgynevezett cigánypolitikában sokáig inkább az érvényesült, hogy a cigányokon segíteni kell, mert hátrányos helyzet, meg minden. Az igaz. Most aztán lehet mondani a rossz példákat, hogy mekkora öntudattal rendelkeznek a cigányok, hogy nem lehet bírni velük. Dehát láttam én már elkényeztetett gyereket: mindenki a legkisebb ellenállás irányát választja. Követelőző lesz Napjainkban csaknem 175 ezer szakmunkástanuló sajátítja el választott szakmáját, közülük 18 590-en részesülnek társadalmi tanulmányi ösztöndíjban. A közelmúltban megjelent művelődési minisztériumi rendelet az alap-ösztöndíjak eddigi 250-től 500 forintig terjedő határát 300 és 1000 forint közötti összegben állapította meg. E határokon belül az átlagosnál jóval magasabb ösztöndíjat kaphatnak azok a fiatalok, akik úgynevezett „nehezen beiskolázható” szakmát választottak. Országosan 43 hiányszakmát tartanak nyilván az illetékesek, ezek közé tartozik például a bányász, a kohász, a gépi forgácsoló, a akárki, ha csak adok neki, s nem követelek tőle. Ennek a társadalomnak feltétlenül dicséretére válik, hogy lehetőséget teremtett a cigányságnak a felnőtté válásra. De mintha elkényeztetette volna. Sok mai gondnak ez az alapja. Én például soha nem adtam segélyt csak azért, mert cigány az illető. El is mondott mindennek. De azt mondtam neki: te meg tudod keresni azt a pénzt. Tessék, dolgozzál. Ebben tudok neked segíteni, de abban nem, hogy a segélyt a kocsmába vigyed! S ma már tudják, hozzám hiába jönnek, csak ha dolgozni akarnak. A gyerekek nem jöttek meg a délutáni busszal, a kisebbik a gimnáziumból, a nagyobbik a szerkezetlakatos, a kőműves, a tetőfedő. Az alap-ösztöndíj összege függ az egyes szakmák utánpótlásától: minél keresettebb szakmát választ a fiatal, annál nagyobb az esélye, hogy a kifizethető ösztöndíj maximumát kapja. Az ösztöndíjak mértéke — a rendelet adta lehetőségen belül — végül is a tanulmányi szerződést kötő tanulók és a felvételében érdekelt vállalat megállapodásától függ. Egy kitűnő, vagy jeles Tanulmányi eredményt elérő tanulónak a szerződő vállalat 1500 forintot is kifizethet havonta, alap-ösztöndíj és tanulmányi pótlék címén. főiskoláról. Pedagógus lesz ő is, mint szülei, s talán a kisebbik is. Egyenjogú és egyenköteles- ségű állampolgár mindkettő: nem tulajdonítanak annak semmiféle jelentőséget, hogy félig cigányok. Nekik már nem kellett az indító mondat, te fiam tanító leszel. — Milyen érdekes, látod én soha nem állítottam magam elé a kis kölyköket. Pedig lehet, hogy egy mondat, vagy akárcsak egy szó elindíthat valakit egy másik úton. Biztos, mert engem elindított. S az a mondat után nem kellett noszogatni, hogy tanuljak, sem apámnak, sem a tanítónak. Mondani kellene most is: te bátor legény vagy, bányász lehetsz, vagy pilóta, te gyógyíthatsz, s mind becsületes emberek. Hallják azt még úgyis eleget, hogy te cigány. * Az iskolával ótellenben N. J. családi háza. Tisztázni kell az emlékeket, hogy mit mondott ő az első beszélgetésen, s mit adtam volna, akaratlanul, jegyzetek nélkül a szójába. Az kimaradt, tudom, mondta: asszimilálódni kell. A kisebbségnek a többséghez. S talán a többségnek is jobbik önmagához — vagy ezt már csak én gondolom? És lerövidítjük a nevét monogramra. És kihúzzuk a község nevét. Nem miatta. A gyerekekért kéri ezt. Ne kelljen hátukra venni cigányságukat. Asszimilálódni kell! Asszimilálódni kell? Bodá László Nagyobb tanulmányi ösztöndíjak a szakmunkástanulóknak Érdekvédelem A szakszervezetnek egyik fontos tevékenységi köre az érdekvédelem. Alapvetően háromféle érdeket különböztetünk meg egymástól: az egyénit, a csoportét és a társadalmit. A szakszervezet vonatkozásában elsősorban az egyéni érdek védelmét tartjuk szem előtt, azt várják a szakszervezeti tagok, hogy mint 'munkavállalóknak, az ő oldalukra álljon a szakszervezet bérkérdésékben, munkaidőcsökkentésben, juttatások kiharcolásában stb., szemben a vállalattal. Ám az üzemi szakszervezeti bizottságok érdekvédelmi munkájára igényt tart az üzem gazdasági vezetése is, mégpedig azáltal, hogy segítse a vállalati érdekeket. A kétféle érdek — az egyéni és csoportérdek — egyeztetésére alapvetően , a kollektív szerződések ihivatottok, melyekben elvileg és gyakorlatilag hangolják közös nevezőre a vállalat és annak dolgozóinak gyakorta eltérő kívánalmait. A sornak azonban nincs vége: a kormányzat, de főképpen a párt a társadalmi érdek figyelembevételét is szorgalmazza a szakszervezettől, azt kívánja meg tőle, hogy ezt is érvényesítse: hozza összhangba az egyes dolgozók és a kollektívák törekvéseivel. Elvileg sem kell feltétlenül egybeesnie a három érdeknek: csak a felépítendő társadalom egyik sajátsága lesz, hogy teljes összhang alakulhasson ki a három összetevő között. S ha már nem is beszélhetünk — éppen a szocialista tulajdonviszonyoknak köszönhetően — kibékíthetetlen érdekviszonyokról, ez még nem jelenti azt, hogy ma ne lennének érdökellentétek. E társadalom egyik célkitűzése pedig éppen az, hogy — felismerve a létező érdek- ellentéteket — azokat úgy alakítsa, hogy perspektivikusan megszűnjenek, pillanatnyilag pedig ne okozzanak a társadalom teherbíróképességét meghaladó feszültségeket. Az érdekegyeztetések kiindulópontja, hogy az érdekeket rangsoroljuk: melyiket tartsuk a legfontosabbnak; melyik az a domináns érdek, aminek alá kell rendelni a másik két alapvető érdeket, fgy alakult ki az az elvileg logikus sorrend, hogy első a társadalmi érdek, ezt követi a csoportérdek, az egyéni érdeknek pedig csak ezek után vannak teljesíthető követelései. Ám, mint a legtöbb elv, amit mereven alkalmaznak, e sorrend 'súlyos gondok forrása is lehet. Amikor a magyar társadalomban az ötvenes években hierarchikus merevséggel érvényesítették a társadalmi érdeket például az egyéni érdek elnyomásával, kiderült, hogy magát a privilegizáltat veszélyezteti az egyoldalúság, A Magyar Szocialista Munkáspárt érdeme, hogy felismerte: tartósan egyik érdek sem érvényesíthető a többi rovására, ezért az eltérő érdekek egyeztetésével léphet csak előbbre a magyor társadalom. A magyar mezőgazdaság szocialista átszervezése hamarosan példát is adott arra: egyaránt teljesülhet a társadalmi érdek és az egyéni érdek. A hatvanas évek végén a csoportérdek kapott nagyobb hangsúlyt az új gazdasági mechanizmus bevezetésével. A nagyobb vállalati önállóság ugyanis a vállalati (csoport) érdek megerősödését jelentette. A hetvenes évekre szinte jellemző volt például a gazdag vállalat, a viszonylag jó megélhetést találó munkavállaló — s a szegény állam. A reform továbbgondolásával olyan feltételeket kellett tehát szabni, hogy a társadalmi érdek jobban érvényesülhessen. 1983 és 1984 volt az érdekátrendeződésben a fordulópont. A tét ugyanis nem volt kevés: az alapvető gazdasági-társadalmi érdek azt kívánta, hogy az ország megőrizze fizetőképességét, javítsa külkereskedelmi mérlegét — hiszen ennek felborulása magával rántja a csoport- és egyéni érdekteljesülések lehetőségét is. A társadalmi érdek érvényesítése ezekben az években — igaz enyhébb formákban idén is —, a többi érdek részbeni rovására történhetett csak: különféle okok miatt nem lehetett az érdekegyeztetés útját járni. 'Ezért is nevezi az ország párt- és állami vezetése rendkívülinek ezeket az éveket. A politikának az a feladata, hogy az érdekek egyeztetésével érje el céljait: a Magyar Szocialista Munkáspárt hazai és nemzetközi megbecsültségének ez az egyik forrása. S ma, akár a szakszervezetek pártirányításának időszerű kérdéseiről is legyen szó, annak a kérdésnek a vizsgálata áll a középpontban, hogy milyen irányban billent ki az érdekegyensúly és azt miképpen lehet helyreállítani. S erre választ csak a kommunistákra jellemző cselekvés adhat: az elveket akikor szolgálhatjuk és teljesíthetjük legjobban, ha konkrét elemzésnek vetjük alá a konkrét helyzeteket. Pártszervezeteknek, szak- szervezeti bizottságoknak tehát ma az a feladata: elemezzék a munkahelyen az érdekviszonyokat, s ha kell, akkor az egyéni, ha kell, akkor a csoport-, de ha kell, akkor a társadalmi érdeket képviseljék nagyobb súllyal — az egyensúly érdekében. B. L. Kocsijavító épöl Pécshánya-rendezőn Megszokott már, hogy szállítási csúcsok idején a MÁV illetékesei kocsihiányról panaszkodnak sajtóban. A teherkocsi a vasút számára a legfontosabb termelési eszköz: nem mindegy, hogy mennyi vesztegel belőle meghibásod- va, milyen gyorsan és hatékonyan javíthatók. Azok a MÁV-dolgozók, akik a kocsijavítást végzik, alapvető fontosságú munkát látnak el. Feladatuk jelentősége egyre növekszik, hiszen a teherkocsi majdhogynem örök hiánycikknek számít a MÁV-nál. Ehhez képest nagy ellentmondás, hogy a vasutasok között a kocsijavítók dolgoznak a legmostohább munkakörülmények között. Igaz ez a sommás megállapítás országosan éppúgy, mint a MÁV Pécsi Igazgatóságának működési területére, s ezen belül a pécsi munkahelyekre. Az utazó közönség is könnyen megfigyelheti a pécsi kocsijavítók munkakörülményeit, hiszen ők jobb híján a főpályaudvar keleti részén, a felüljáró alatti területen dolgoznak: télen—nyáron, esőben, hidegben, hóban, forróságban, mindig a szabad ég alatt. (Hasonló körülmények között dolgoznak a Pécsbá- nya-rendező kocsijavítói is.) A rendelkezésükre álló szociális helyiségek is zsúfoltak, korszerűtlenek. Mindezekért a nem túl magas bérezés sem kárpótolja őket. Egy korszerű pécsi kocsijavító bázis létesítése hosszú idő óta szerepelt a Pécsi Igazgatóság beruházási elképzelései között, s az utóbbi években első helyen állt a Vasutas Területi Szakszervezeti Bizottság szociálpolitikai állásfoglalásai sorában. A tervezett beruházási költségekből többször is le kellett faragni, de végül tavaly nyáron megkezdődhetett az építkezés Pécsbánya- rendezőn. A kocsijavító bázis várhatóan 170 millió forintba kerülő épületkomplexumának kivitelezője a Tolna megyei Állami Építőipari’ Vállalat. A bázis javítócsarnokának szerkezeti elemei már állnak. A csarnok darukkal lesz ellátva és vizsgáló csatornákat is építenek bele. A nagycsarnokhoz csatlakozik egy földszintes épületsor a különböző segédműhelyekkel. Külön épületben kap helyet a fűtésrendszert tápláló széntüzelésű kazán, valamint az összes szociális helyiség: mosdók, öltözők, étkező. A beruházás 1985 végére, 1986 elejére készül el, s egyaránt szolgálja a munkakörülmények alapvető javulását és a. termelési érdekeket. A korszerű körülmények közel száz ember munkáját könnyítik meg, s várhatóan segítenek a munkaerő-gondokon is. A főpálya- udvaron a jelenleg kocsijavításra lefoglalt rész felszabadul az üzemi forgalom számára. S ami talán mindennél fontosabb: most naponta 40—50 teherkocsit lehet kijavítani, a kocsijavító bázis napi kapacitása viszont már 70—90 kocsi lesz. D. I. A. vagonjavitó építésének jelenleg! állapota
