Dunántúli Napló, 1984. február (41. évfolyam, 31-59. szám)
1984-02-07 / 37. szám
1984. február 7., kedd Dunántúli napló 3 ötlettől a szalagátvágásig: öt hónap Az asszonyok a korszerű szalag mellett Cyqrqf alapító*! q beremendi Dózsa Tsz Félmillió pár gyermekcipő gyártásában vesznek részt 140 új munkahely, húszmilliós árbevétel már az idén A megye egyik ipari óriása, a Beremendi Cement- és Mészművek árnyékában megbúvó 4000 lelkes község régi gondja a nők foglalkoztatása. Ez a gond akkor vált ijesztővé, amikor egy évvel ezelőtt a Dózsa Tsz deficites nagyüzemi kertészetét felszámolta. A kertészet hajdanán főként csúcsidőkben — ültetéskor, szedéskor — sok lánynak, asszonynak adott munka- és kereseti lehetőséget. Megszűntével Be- remenden a keresőképes nők végképp a háztartásokba szorultak vissza. Az így kialakult helyzet gyors intézkedést kívánt. A termelő- szövetkezet vezetőségének el kellett döntenie, hogy a felszámolt veszteséges ágazat helyébe milyen új, az árbevételt és a tiszta jövedelmet növelő, élőmunkaigényes tevékenységet épít be a nagyüzemi struktúrába. Tekintve, hogy az alap- tevékenység bővítésének lehetőségeit az adott keretek közt már kimerítették, csak melléküzemi, ipari tevékenység jöhetett szóba. Ehhez három lehetőség eleve rendelkezésre állt, egyfelől a nagyszámú női munkaerő, másfelől a tsz kedvező pénzügyi helyzete, tőkeereje. Sőt, ott állt maga az épület is, a régi cementmű használaton kívül helyezett többszintes egykori irodaháza, amelyhez igen olcsón jutott hozzá a szövetkezet. — Végigkilincseltük Baranya és a környező megyék tsz melléküzemeit. Huszonkét féle ipari tevékenység adaptálásának lehetőségeit vizsgáltuk meg, míg a gyermekcipő mellett döntöttünk. A döntés az elmúlt év májusának végén történt és november 21-én kis házi ünnepség keretében megtarthattuk a gyáravatót, és két szalagon, két műszakban megkezdtük a termelést. Túrós Sándor, a szövetkezet elnöke joggal büszke a „rekord” átfutási időre, mert itt az ötlettől a megvalósításig valóban mindössze 5 hónap telt el. A döntéssel szinte egyidejűleg rendelték meg a pécsi AGROBER-nél a terveket. A vadszőlővel befutott, 1903- ban épült „bagolyvárból” Vértes Ildikó tervezői fantáziája egy nagyon korszerű és nagyon esztétikus gyárat alakított ki. S ebben jó partnernek bizonyultak a kivitelezők is. Az épületnek lényegében csak a külső falai és a belső tartóelemei maradtak meg. A földszinti és emeleti tűzödék kiala. kításához falakat bontottak, kicserélték az egész tetőszerkezetet, az alagsorban két szénfűtéses és egy tartalékkazánt, valamint két hatalmas melegvíztároló-tartályt $Berel- tek be. Kiépítették a központi fűtést, a női és férfi fürdőt és öltözőt, étkezőt. A PEMö formatalpak megmunkálásához az úgynevezett alja-előkészítő műhelyt, valamint egy nyers, illetve készáru raktárt alakítottak ki. A 9 millió forintos beruházást a tsz saját fejlesztési alapjából finanszírozta. Ebből 6,5 milliót tett ki maga az építkezés. A 2,5 millióból 40 TEXTIMA tűzőgépet, két talp- szélező, illetve -csiszológépet és egyéb berendezéseket vásároltak. Minden gyorsított ütemben haladt. A tsz építőbrigádja júliusban vonult fel az építkezéshez. Szeptemberben, októberben már a gépeket szerelték, elkészült a fűtés, a világítás, a festés. Az építéssel egyidejűleg kezdődött meg a munkaerő-toborzás. Órák alatt 100 asszony jelentkezett. Az első 35 dolgozót júliusban iskolázta be a Dózsa Tsz. Azóta három turnus végezte el Siklóson a szükséges tanfolyamot. A mindenre kiterjedő szervezés tette lehetővé, hogy az üzemavatás napján megindulhatott a folyamatos gyártás. Ma már 140 fő dolgozik a gyárban két szalagon, két műszakban, reggel 6-tól 2-ig és kettőtől este 10-ig. Megszervezték a harmadik, vagyis a közbülső műszakot is. Ezen a szalagon kismamák dolgoznak, reggel héttől háromig. A Dózsa Tsz 10 éves szerződést írt alá a Baranya megyei Cipőipari Szövetkezettel gyermekcipők, szandálok, csizr mák felsőrészének gyártására, és a talpak előkészítésére. A modellt Pécsett szabják, Bere- menden készítik a felsőrészt és a talpak bélését, a cipőket Siklóson állítják össze. A beremendi tsz új üzemében évente félmillió pór gyermekcipő gyártásában vesznek részt, a 19-estől a 33-as méretig. Ez az egyik legkelendőbb, s ma gyakran hiánycikknek számító termék, mivel a nagy állami cipőgyárak meglehetősen kevés érdeklődést mutatnak a parányi termékek előállítása iránt. A piac így hosszú távon biztosított. A beremendi Dózsa Tsz a bérmunka fejében évi 20 millió forint árbevételt könyvelhet el, s már az első évben 3—4 millió forint tiszta nyereségre számíthat. A beruházás megtérülési ideje kevesebb mint három év. A szalagnál dolgozó asszonyok havi átlag- keresete 3000—4000 forint. A tsz üzemi konyhájáról 12 forintért kapnak a gyári munkás- nők meleg ebédet, hisz tsz-al- kalmazottak lettek. Munkába és hazaszállításukról a tsz gondoskodik. A buszok Bere- mendről, Kásádról, Maqyar- bólyból, Siklósnagyfaluról hozzák az asszonyokat. — Rné — Környezetvédelem a HÉV-nél 1 Szigorúbbak a normák, sugárveszély nincs Kanadai nyár a meddődombon és a zagytározókon A Mecseki Ércbányászati Vállalat most már nem fizet semmiféle környezetvédelmi bírságot. Az ércdúsító üzemet 1982 előtt a kibocsátott korom és széndioxid miatt büntették. De a kéményt megmagasítot- ták és így a kijutó szennyező anyagok veszélytelenül szóródhatnak szét. Az ércdúsítóra továbbra i s megkülönböztetett módon odafigyelnek a környezetvédelmi szervek. Ugyanez mondható el a vállalatvezetésről is, hiszen a meglévő környezetszennyező Forrásokai igyekeznek felszámolni. Tavaly óta egy moszkvai kutatóintézettel együttműködve azon fáradoznak, hogy az ércdúsító épületeiből eltávozó port és kéngőzöket megkössék. Az üzemudvari kőzethalmokon, miután már kinyerték belőlük a még hasznosítható anyagokat, növényi kultúrákat igyekeznek meghonosítani. Az mór bebizonyosodott, hogy a kanadai nyár és bizonyos fűfajták jól megélnek a felhagyott zúzalék-prizmákon, ohonnan nemrég a Takarmány- termesztési Kutató Intézet bi- csérdi állomása talajmintákat vitt el, hogy azokban a kultúrnövények életképességét megfigyelje. A szolgáltató üzem északi szomszédságában történik az iparilog már nem feldolgozható kőzetek újrahasznosítása. Az apróra összetört köveket szigetelt aljzatú medencékben prizmázzák fel, és a halmok tetejébe oldószereket engednek be, hogy a még benne lévő urántartalmat kioldják és a dúsítában feldolgozzák. Ily formában a talajvizeket nem éri szennyeződés. Ez évtől a Mecseki Szénbányák Vállalat által kifejlesztett Pulvfix pormegkötö eljárást alkalmazzák az ércszállító útvonalakon a leülepedett finom kőporok megkötésére. Ugyanezt a szert használják fel a kövágószőlősi meddőhányó gépkocsifeljáró útjain is. A meddődomb északi oldalán sikerült a kanadai nyárt megtelepíteni, és igy a porzásve- szély mérséklődött. Ezt a jól bevált fafajtát honosítják meg a pellérdi zagytározókon is. A már említett szovjet kutató- intézet segítségével a zagytározók eredményes rekultivációját szeretnék megvalósítani. A tározók körül figyelő-kút- rendszert üzemeltetnek. Korszerűsödnek a bányaművelési és ércdúsítási technológiák is. Nagy szó, hogy a korábbi öt helyett elég két levegővizsgáló állomást üzemeltetni, vagy a talaj- és növény- vizsgálatokat 3—4 évenként szükséges megismételni. Idén egy újabb ilyen jellegű mérési akcióra kerül sor egyebek között az új ötös üzem környékén. Ez alkalommal is objektív következtetéseket igyekeznek levonni, amit kissé nehezít, hogy sem a hazai, sem a nemzetközi előírásokban nincs meghatározva, hogy mekkora urán-, rádium-, valamint polonium-koncentrációt tartalmazhat minden károsodás nélkül a növényzet. Az Ércdúsító kéményét nem hagyja el szennyezett levegő Soós Kálmántól, aki a sugárvédelmi szolgálat vezetőjeként a környezetvédelmi teendőket is ellátja, megtudtuk, hogy az ércdúsító és a zagytározó környékén a védőövezet nagyságát csökkenthették az évek során. Nemcsak a saját, tehát , házi környezetvédelmi mérésekre alapoznak. Segítőtársuk a VÍZIG Dél-dunántúli Igazgatósága és a Baranya megyei KÖJÁL. A hatóságok például 200 mintavételi pontot jelöltek ki az Észak-Mecsektől a Dráváig, sőt magán a határfolyón is. A víziminősítési normák szigorúak, mivel a nemzetközi mércéhez igazították. Ehhez képest sem sugárszennyező a MÉV az említett térség vízfolyásain. A MÉV éves környezetvédelmi tervét 1962 óta rendszeresen egyezteti a megyei KÖJÁL- lol, a Kerületi Bányaműszaki Felügyelőséggel. Idén csaknem kétmillió forintot fordít a környezetvédelemre. Az összeg az elmúlt 3 esztendőben ehhez hasonló volt, de a korábbi évtizedek éves átlagához viszonyítva rekordnak tekinthető. Csuti J. Naponta pontosan mérik és ellenőrzik a levegő összetételét. A képen dr. Hodobás Béla laborvezető feljegyzi a mért adatokat. A gyár udvarán már hónapok óta áll a targonca. A segédmunkások izmaik megfeszítésével dolgoznák, pedig könnyebb munkát ígértek nekik: a raktár korszerű, búcsút lehet végre inteni a kézi anyagmozgatásnak. Csakhogy egyre-másra romlanak el a modern targoncák, az anyagbeszerzők szinte már találomra böknek ki egy helyet a térképen, ahol alkatrész után érdeklődnek — minden hiába, s még szerencse, hogy az izmokhoz kevesebb pótalkatrész szükségeltetik. De téved, aki azt hiszi, hogy most szemrehányó hang- nemiben a karbantartás renyheségét, a szervizelés megannyi hibáját, valamint az anyagellátást fogom szapulni. Téved, mint ahogy én is tévedtem, amikor a gyár igazgatójától vártam ugyanezt. Ő azonban egészen másról kezdett beszélni. És amit mondott, az talán még fontosabb, mint az unos-untig ismert panaszok, amelyek természetesen ettől függetlenül mielőbbi orvoslásra várnak. A masinaszemlélet ellen lépett fel — azt firtatta, hogyan használjuk, kezeljük a ránk bízott gépeket. A közelmúltban még jobbára masinákkal dolgozhatott az a munkás, aki most számjegyvezérlésű berendezés mellett dolgozik. A masina keveset tudott, de sők mindent kibírt. Néhány kulcsműveletre szakosodott, hangosan dohogott, még kezelése is fizikai erőt igényelt, de erős volt, s szinte elironthatatlan. Ma már egyre több a készülék. Bár a két szó rokonértelmű, az igazgató mégis különbséget test közöttük. A masinákhoz értők képzése egyszerűbb—működtetésük durva, állandóan ismétlődő, betanított mozdulatokat igényel. A készülék már finomabb jószág, így a vele szemben Masinaszemlélet alkalmazott bánásmódnak is másmilyennek kell lennie. Körültekintőbbnek, átgondoltabbnak, mesteribbnek. Vége az „üsd, vágd, nem apád” korszaknak, mert a technikai haladás a tulajdonságok közül elsősorban az érzékenységet emelte a fejlesztés pódiumára; a berendezések egyre érzékenyebbek, egyre precízebbek — minél többre képesek, annál könnyebb elrontani őket. A gépeket használók azonban még masinákhoz szokott kézzel és képzettséggel dolgoznak. És sokszor a körülmények sem engedik az alkalmazkodást. Egyik textil gyárunkban külföldi munkaszervezők tevékenykedtek, azt akarták, hogy az üzemcsarnok gépei — egyforma berendezésekről volt szó — azonos fordulatszámmal működjenek, ám ezt képtelenek voltak elérni. Hosszas viszgálódás után kiderült, hogy a kudarcról nem a beállítok tehetnék — az áramellátás ingadozása miatt egyszerűen lehetetlen volt az egységesítés. Emlékszem olyan esetre is, amikor a világszínvonalú gép többet állt, mint járt — és a gyártó cég képviselője hitetlenkedve javította újira, és újra, majd kétkedésére indokot is talált: a készüléket kalapáccsal (!) serkentették gyorsabb munkára... Visszatérve a targoncákhoz, az igazgató biztos abban, hogy masinákként kezelik őket, holott ezek már finom műszerek, egyszerre több funkció ellátására képesek, viszont nem tűrik a durva mozdulatokat, a lustaságot. Tudniillik, sokszor dodzsemest. játszanak velük, a koccanások alkalmával harsány a röhej, a raktár nyílegyenes útján gyakori a verseny, s az a targoncás is elismerést arat, aki úgy kapcsol élőre-hátra, hogy még lendületében akasztja meg a targoncát, hallani a fogaskerekek csikorgását. Ilyenkor fültépő a csikorgás, egymásnak esnek a fogaskerekek. Egy mérnöktől hallottam, hogy nálunk sokkalta több pótalkatrész fogy el, mint a fejlett ipari államokban. Nemcsak azért, mert a még javítható darabok is az enyészet sorsára jutnak. A nem megfelelő használat is gyorsabban koptatja a gépeket. No meg az ápolás hiánya. Gyakorta látok építkezéseken olyan berendezéseket, amelyek piszkosak, elhanyagoltak, úgy néznék ki, mintha az ócskapiacról szállították volna oda őket, halott csak néhány éve szolgálnak. És a gyárakban sem szánnak elég időt a masinák tisztántartására, a mindennapi ápolásra. Igy aztán hamarabb használódnak el, többször kell őket javítani —, s ez megbosszulja magát. Azt írtam, hogy a gépeket használók még mindig masinákhoz szokott kézzel és képzettséggel dolgoznak. Bizonyára igaz a fel- tételezés, de akad más baj is. Tudniillik az a targoncás, aki vidáman dodzsemet játszik a sók százezer forintot érő járművel, munkaidő után oly óvatosan ül bele Trabantjába, mintha a kocsi ülése porcelánból volna. Tamás Ervin
