Dunántúli Napló, 1984. február (41. évfolyam, 31-59. szám)

1984-02-27 / 57. szám

Nekik megerü... Vasárnap is nyitva a pécsi Mártírok útja 19-ben A lézerek és a hologramok csodái Különösen érdekes program, ja volt a pécsi Planetáriumnak vasárnap délután. „Hatvan perc a párhuzamos fénysuga­rak csodáiból címmel Horváth Zoltán, a Központi Fizikai Ku­tató Intézet munkatársa tartott előadást a lézerekről és a ho­logramokról zömében a tizen­éves korosztályba tartozó kö­zönségnek. Csodákról mesélt — mert e téma néhány évtizedes ismeretsége ellenére is az —, s közben megpróbálta elosz­latni hallgatóságában a léze­rekkel kapcsolatos félelmeket, amelyek a lézerek katonai, sőt még talán az orvosi fel­használása kelt az emberek­ben. A legjobb érv minden bi­Vasárnap délelőtt a Pécsett egyedül nyitva tartó élelmi­szerboltban, a Mártírok útja 19. szóm alott. Nyílik az ajtó, s úgy lép be a fiatal férfi, mint aki nem hisz a szemének. íMeg is kér­dezi, hogy bejöhet-e. Az üz­letvezető, Kőműves István és helyettese, Hámor László meg­nyugtatják, hogy a vevőkért vannak nyitva ilyenkor is. A véletlenül betérő húst szeret-. ne venni. — Azzal nem szolgálhatunk — köriik vele, és látva elke­seredett képét, jó boltosként tanáccsal szolgálnak: vigyen haza parizert, kirántva az is megteszi. A férfi gondolkodik, majd harminc dekát kér és hálálkodva távozik, mert mint mondja, váratlan vendégek miatt elfogyott a hét végére vásárolt hús. — November 21-től va­gyunk a megyei élelmiszerke­reskedelmi vállalat 192. számú élelmiszerboltján dk szerződé­ses üzemeltetői — mondják a boltosok. — Megbeszéltük, hogy vasárnaponként is áru­sítunk 7.30—11 óra között. Ha azt mondanánk, hogy csak a forgalom miatt, akkor nem lennénk teljesen pontosak. Nem azon a 6—7000 forintos vasárnapi bevételen múlik a jövedelmünk ... Sok helyütt váratlanul top­pon be vendég, és a házrasz- szonyak feledékenysége is közrejátszik abban, hogy va­lami lényegest még szombaton is elfelejtettek megvásárolni, így, ha nyitva van vasárnap egy élelmiszerbolt, ahol meg­vehetik a szükséges és otthon épp hiányzó élelmiszert, mo­sószert, italt, kávét, cigarettát, vagy akár a nylonharisnyát — mert azt is tartanak —, akkor máskor hétköznap is idejön­nék. így már viszont az össz­forgalom nő, és kifizetődik a vasárnapi nyitvatartás is. Két, ugyancsak a vevőnek kedvező szolgáltatást is beve­zettek: az ezer forint körüli bevásárlásnál ingyen házhoz viszik az árut. (Telefonon is elfogadnak rá megrendelést.) A másik: a leadott lista sze­rint összeállítják a kért áru­kat, és amikor jön a vevő, nem kell sorban állnia, csak fizet és viheti a csomagot. Szerződéses- üzemeltetők. Újat, mást hoztak az üzleti életbe, és nekik megéri. M. L. A Baranya Táncegyütes nyitó táncával vette kezdetét az immá­ron hagyományos sokácbál az Eszék étteremben (Fotó: Tóth László) Bogyiszlótól Zengővárkonyig Hagyományőrző együttesek antológiája Jó néhány szép pillanatot szerzett közönségének vasár­nap délelőtti műsorával a dél­dunántúli megyék 9 hagyo­mányőrző együttese Pécsett, a Ságvári Művelődési Házban. Sajnos, az elmúlt évi kaposvá­ri táncantológiához hasonlóan r Állások pályakezdő orvosoknak Az ország négy orvostudo­mányi egyetemén nemrégiben egyszerre tették közzé az idén munkába álló hallgatóknak meghirdetett állásokat. A Bu­dapesten, Debrecenben, Pé­csett és Szegeden végző mint­egy nyolcszáz általános orvos­nak és fogorvosnak összességé­ben elegendő állás jut. Tavalyhoz képest Baranyában és Pécsett kevesebb állást hir­dettek, míg az egyetemen meg­üresedett helyek száma meg­egyezik az 1983-as évivel. Az országban idén valamivel ke­vesebb belgyógyászi, sebészi és gyerekorvosi hely közül vá­laszthatnak a végzősök. (Ezek — főként a nagyobb városok­ban — évek óta igen népszerű­ek.) • Elgondolkoztató, hogy rend­kívül magas a meghirdetett körzeti és fogorvosi helyek szá­ma. A fogorvosok — elsősor­ban a kisvárosokban és falvak­ban — több szociális juttatást is azonnal megkapnak. A hall­gatók közül viszont sokan nem szívesen vállalják a körzeti or­vosi munkát öz egyetem befe­jezését néhány évvel követő szakvizsga letételéig. Többen kényszermegoldást látnak amö- gött, hogy körzeti orvosi állá­sokat kezdő orvosok részére is meghirdetnek. Köztudomású ugyanis, hogy az országban több száz körzeti orvosi állás betöltetlen. A Pécsett végző orvosok kö­zül — idén először — tizenket- ten egyetemi ajánlással vá­laszthatnak munkahelyet. Az ajánlást tanulmányi eredmé­nyük és az egyetemi idő alatt végzett közéleti tevékenységük alapján kapták, és ezeket a munkáltatónak figyelembe kell vennie. Ugyanakkor figyelemre­méltó, hogy a meghirdetett ál­lások között csak elvétve akad olyan, ahol a hallgatók tanul­mányi eredményét feltételként szabnák meg vagy ennek alap­ján pluszpénzt adnának. Bozsik L. ezúttal sem voltak túlságosan sokan kíváncsiak a bogyiszlói, izményi, nagymányoki, berzen- cei, buzsáki, szuloki, hosszúhe- tényi, szebényi és zengövárko- nyi táncosok, énekesek, zené­szek műsorára. A program egésze nagy él­mény volt, még azok számára is, akik sokadszor látták már a fellépő együtteseket. Hiszen minden falu más-más színt, hangulatot varázsolt a színpad­ra. Ezúttal a szerkesztés is jól sikerült: a mi vidékeinken leg­gyakoribb csárdás és ugrás valcerrel, polkával, székelyver- bunkkal váltakozott. Természetesen nem mérhet­jük egyenlő mércével vala­mennyi produkciót (a bogyisz­lóiak erőteljes, tiszta műsora például akár hivatásos együt­tesek repertoárjában is meg­állná a helyét). Az összeha­sonlítás fegyen a szakemberek dolga, mi ehelyett örüljünk an­nak, hogy olyan hagyomány- őrző együtteseink vannak a régióban, amelyek színházi él­ményt is tudnak nyújtani néző­inknek. H. J. N emrégiben ajánlották: járjam kör­be egyszer a szombat éji álmá­ból ébredő várost, csodálatos élményben lesz részem, annyi rondasá- got láthatok. Gondolom, az olvasó eny- nyiből is sejtheti, mire céloztak. Nos, tegnap reggel útnak eredtem, éppen, amikor kihunytak az éjszakai fé­nyek. Előzőleg érdeklődtem, merre ér­demes menni, s főleg a menő vendég­látóhelyek környékét mondták, ahol a vasárnapi hajnalokon a „taccstól” kezd­ve minden van. Hát kérem, pechem volt, s ennek örülhetek is. Egyetlen „olyant” láttam az Olimpia szomszéd­ságában. Voltak viszont egyebek. Az autóbusz-pályaudvar felé vettem először az utam, s még mondogattam is magamban: tisztára fölösleges dolgot művelek, hiszen egy ilyen szép épület környezete is csak szép lehet. Csalód­tam! Elképesztő mennyiségű szotyölahéj és cigarettacsikk mindenfelé, a piros műanyag székek meg oly koszosak, hogy rájuk nem ülnék semmi pénzért- És a díszudvar!... Ezen a reggelen inkább Jó reggelt Pécs, jó reggelt, vasárnap! szemétdomb benyomását keltette, sem­mint egy díszudvarét. A Konzum Áruház Rákóczi úti már­ványborította előtere méltatlan volt a márványhoz: a hely a belváros — hm — legtisztátalanabb pontjának tűnt. Kár!. . . Meglepően rendes volt viszont a Széchenyi tér és vidéke. Ebből is lát­ható, hogy a sokfelé folyó munka okán nem kell a város szívének vasárnap reg­gel rendetlennek lennie. Csak az a pa­lánk, ami a volt megyeházával koket- tál ,. . A plakátok leszaggatva, a papír­rongyok messze bent a Geisler Eta ut­cában, ameddig sodorta őket a szél. A magasház környékét, a Szliven ABC-étterem alatt levő parkolót különös gonddal ajánlották: ami ott van, annak az eltakarítására hétfőn alig lehet em­bert találni... Mondom, pechem volt; „csak" az a jellegzetes orrfacsaró szag árulkodott arról, hogy hiába van pár méterrel arrébb nyilvános W. C, itt azért könnyebb kimenni. Hanem itt is, a ját­szótéren és még többfelé a magasház lába körül mi tömegű üvegcserép volt! Mintha valakik azzal szórakoztak volna — persze bizonyára nem ezen az éjsza­kán —, hogyan lehet megszabadulni a fölösleges üvegektől. Hát ilyen volt február 26-án reggel fél 7 és 8 óra között a város, amikor még alig-alig járt ember az utcákon. H. I. zonnyal az volt, hogy egy kis lézert ez előadás résztvevői is kezükbe vehettek. — A lézerekkel kapcsolatos ismeretterjesztés legfőbb buk­tatója — foglalta össze elő­adásának lényegét és szándé. kát Horváth Zoltán —, hogy általában a 25 évvel ezelőtti legbonyolultabb lézerek műkö­dését próbálják megmagyaráz­ni. Ezeknél azóta már sokkal egyszerűbbek vannak. Abból kell kiindulni, s ezt kell hangsúlyozni, hogy a lézer fényforrás: olyan, amiből egy színű, közel párhuzamos, inter­ferenciára képes fény jön ki, vagyis ezek a fénysugarak ki­oltani és megerősíteni tudják egymást. A „lézer” meghatáro­zás gyűjtőfogalom: lehet olyan kicsi fényforrás, hogy bele le­het nézni, s lehet olyan nagy és erős, hogy műholdakat lehet leszedni vele. Alkalmazási te­rülete éppen ezért rendkívül széles körű már ma is. Egyik legújabb például a kísérleti csillagászat, ahol lézer segítsé­gével — igaz egészen apró te­rületre koncentrálva — el lehet érni a csillagok sok millió fo­kos hőmérsékletét. A lézerekkel kapcsolatban Horváth Zoltán a hologra­mokról is mesélt, s azon kívül, hogy bemutatott néhány há­romdimenziós képet, a holog­ráfia számos olyan alkalmazá­si területéről, lehetőségéről is szólt, amelyek a laikusok előtt alig ismertek. Például a jövő számítógépeinek új, háromdi­menziós információ tárolási el­vű működtetéséről, amely lehe. tővé teszi, hogy asszociációt végeztessünk a számítógéppel. Az előadást lézerporáma be­mutató követte, a Budapesti Természettudományi Stúdió köz­reműködésével. D. I. Rigószás és kópisfonás Szentgotthárd környéke bemutatkozik Ljubljanában Szombaton jugoszláv küldött­ség járt Szombathelyen. Az il­letékes Vas megyei szervekkel meghatározták a márciusi ljub­ljanai szlovén napok program­ját. A Ljubljanai Nemzetiségi Bizottság, a Szombathelyi Sa- varia Múzeum, a Vas megyei Tanács, a Szentgotthárdi Vá­rosi Tanács és a Vas megyei Nemzetiségi Bizottság március 16-án és 17-én Ljubljanában megrendezi a magyarországi szlovének kulturális bemutató­ját. Márciusban autóbuszkaraván indul tehát Vas megyéből Ljub­ljanába. Első nap néprajzi ki­állítás nyílik, amelyen bemutat- ját a Szentgotthárd környéki szlovének építkezését, az úgy­nevezett rigószást — rigóvadá­szatot —, tökmagolaj-sajtolást, rönkhúzást, a hagyományos és a hagyományokon alapuló fa­zekasságot, úgynevezett kópis- és cekkerfonást. A két táska- jellegű tárgy fonását felsőszöl- nöki asszonyok a helyszínen be is mutatják. A kiállítást Mu- sicsné Kozár Mária muzeológus rendezi. Este Magyarország nemzetiségi vezetői és Vas me­gye vezetői kerekasztal-beszél- getést folytatnak hazánkról. Másnap, 17-én magyarországi szlovén tánccsoportok és a Rá- batótfalusi Kamarakórus lép föl és a műsort egyenes adásban közvetíti a ljubljanai televízió. F. D. Bolyban, a Rákóczi úton áll már a halyi költségvetési üzem kivitelezésében épülő új 20 tantermes általános iskola, amelynek az elkészültével az eddig Bt helyen működő intézmény egy helyre kerül. A 20 millió forintos beruhá­záson most már a belső munkák folynak, s a tanács bizonyosra veszi, hogy a tervezett 1905-ős átadás helyett már idén ősszel megkezdhetik az okta­tást az új iskolában. A berendezéshez önkéntes fejlesztési hozzájárulást szándékozik kérni a bólyi lakosságtól a nagyközségi tanács. Az amatőr mozgalom Szigetvar környékén A Szigetvárhoz tartozó köz­igazgatási terület amatőr mű­vészeti mozgalmának helyze­téről készül felmérés ezekben a hetekben. A felmérést a vá­rosi tanács, a HNF, a KISZ, továbbá a közművelődés szer­vezetei végzik, mivel képet szeretnének kapni arról, mi­lyen amatőr művészek működ­nek a Szigetvárhoz tartozó közigazgatási területen. Fa­faragók, díszítőművészek, szö­vők, festők, szobrászok, ko­vácsmesterek, fazekasok, báb­együttesek, néptánccsoportok és szólisták, népi zenét ját­szó szólisták és együttesek, egyéb népi hagyományőrzők. amatőr klubok és egyéb népi mesterek címe érdekli a fel mérés készítőit. Ezek feltérké pezéséhez a művelődési hó zak, iskolák, iskolai szakkö rök, HNF-bizottságok, könyv tárások jelzéseit várják a port tas nevekkel és címekkel a szigetvári Tinódi Művelődési Központban (7900 Széchenyi u. 24.) címére. Az amatőr alkotók számba­vétele utón a szigetvári mű­velődési központ még idén ki­állítást szeretne rendezni, majd 1985-ben a megyei amatőr kiállításon is szerepel­tetni kívánja Szigetvár környé­kének alkotóit. A BARANYA MEGYEI BAROMFIFELDOLGOZÓ ÉS -FORGALMAZÓ KÖZÖS VÁLLALAT golgotái telepén bértárolásra ajánl 250 m2-es hideg padozatú, zárt raktárakat. Bővebb felvilágosítással szolgálunk: Anyaggazdálkodási osztály. Telefon: 24-377.

Next

/
Thumbnails
Contents