Dunántúli Napló, 1984. február (41. évfolyam, 31-59. szám)

1984-02-25 / 55. szám

n Fi Old 1 10 K áxs Mlíisorajanlat Ezekben o hetekben tartják a középiskolák hagyományos szalagavató báljaikat. Képeink a Komarov és a Leöwey Gimnázium szalagavatóján .készültek. Fotó: Tóth László Zene: lllúzióvesztés A. E. B. módra Valami fermséges vaksággal büntette a sors könnyűzene­kritikusainkat az elmúlt évben. Panaszaiktól volt hangos a sajtó. „Popzenénk reménytele­nül hullámvölgybe jutott, s je­lei sincsenek a kilábalásnak’' — Hangoztatták akkor, amikor végre egymás mellett élhet egy sor olyan irányzat, melyek ed­dig méltatlanul háttérbe szorí­tottak és elnyomottak voltak a piac túlmonopolizálása miatt. Hirdették mindezt 1983-ban, amikor olyan nagyszerű pro­dukciók születtek, mint az Ist­ván, a király, s feltűnt néhány egészen egyéni úton járó együt­tes, melyek nem másolnak kész mintákat, szerepeket, s nagyon is eredeti úton járnak. Ilyen együttes az Albert Einstein Bi­zottság is. Alig született meg hazánk­ban az igazi, szemérmetlenül pénzhajhász konzum-muzsika, máris itt az ellenhatás. Bár önmagát katasztrófazenének hirdeti az A. E. Bizottság nagy­lemeze, a „Kalandra fel”, való­jában antikultúráról van szó. Az antikultúra minden tévhit elle­nére kultúra, csakhogy szem­ben áll a megszokottal. Mi el­len „anti" ez az együttes? Mint maguk is megéneklik, nem kell a funky, nem kell a punk. Mert ez utóbbi éppúgy néhány fia­talember kollektív vállalkozása a meggazdagodásra, hírnév­szerzésre, korábban fennen val­lott nézeteik látványos megta­gadására, mint a többi, régen elüzletiesedett irányzat képvi­selőié. Az A. E. Bizottság zené­je a tagadás — a beat és utó­irányzatai, tisztelet a kivétel­nek —, maga is modorosságba, hamisságba hullt. Elérkezett az idő, hogy megszülessen taga­dása. S hogy kétségeink ne le­gyenek e tagadás tartalmi jel­lege felől, külsőségekben nem igyekeznek különbözni, a rút — az általuk is tagadott púnk­kal ellentétben —. nem véacél, csak eszköz. A fiatal értelmi­ség eay rétegének életérzését fejezi ki ezzel a sokak számá­ra nem túl bizalomgerjesztő eszközzel. Az igazán új művészeti irányzatok mindia az antikultú­ra köntösében törtek felszínre. Gondoliunk az avantgardista mozaalmak, a jazz vagy a Beatles együttes felléoésére. Meavan a meafelelő könnyű­zenei szakkifeiezés is a sehová nem sorolható antikultúra jel­legű zenébe: az underground. A kifeiezés. bár oontatlanul. de mindeaviknél többet mond együttesünkről. Az A. E. Bizott- sáa is tisztában van helyzeté­vel. Az underoround a hatva­nas évek véaén—hetvenes évek eleién őriitette a békés anaol és amerikai oolaárokat vad ze­nével és szöveaeivel, lila hana- lemez^ivel. Leghíresebb kép­viselőit, mint az Aorta, a Blood Sweat and Tears, vagy az Electric Flag együttest szárnyá­ra vette a világhír. Az akkori mintákhoz véletle­nül sem nyúl vissza együtte­sünk; mai az életérzés, mai a megfogalmazás. Látszólag em­bertelen az Albert Einstein Bi­zottság zenéje. Holott épp az embertelenség ellen tiltakoz­nak az őszintétlenség, a pénz- hajhászás, az elcsépelt köz­helyszerű elemek aprópénzre váltása (Mindez én vagyok. Szerelem), az arcátlanság, az eltömegesedés (Már megint a depresszió), a cukormázas elvá­gyódás álsága (Kamikázé), a népszerű slágerek semmitmon- dása (Lináj, Lináj, Van-Van- Van, Vanília álomkex) ellen. Az újat megszülni csak kínok közt lehet, izzadságszagú ez a gondolati egység — mert azzá áll össze ez a lemez —, szen­vedéseink és jajaink tükröződ­nek benne. Bay Endre Érdemes... . . . betérni a pécsi IH-ba hétfőn este 17, illetve 19 órakor: ugyanis új sorozat indul, melynek keretében lehetőség nyílik a hazai kortárs mű­vészet legkiemelkedőbb alkotóival való találkozásra, beszélgetésre, vi­tára. 17 órakor levetítik a Guer­nica c. filmet, majd 19 órakor a „Művészet — Társadalom — Köz­élet" sorozat első beszélgetésének Kó<sa Ferenc filmrendező lesz a ven­dége. . . . meghallgatni a Pécsi Szimfo­nikus Zenekar hangversenyét február 28-án este fél 8-kor a Pécsi Nemze­ti Színházban. A zenekart Nagy Fe­renc vezényli; műsorukon Bartók mű­vei szerepelnek. . . . megnézni — még március 4-ig látható — a Pécsi Galériában a „10 éves a Pécsi Grafikai Műhely" című kiállítást, amely az elmúlt tiz év munkáiból mutat be egy repre­zentatív válogatást a közönségnek. . . . elmenni ismét az IH-ba szer­dán 19 órakor, ahol a „Vigyázat, művészeti" címmel indult előadás- sorozat; az előadó: dr. Aknai Ta­más, a Szegedi József Attila Tudo­mányegyetem tanára. . . . részt venni a Pécsi Galéria március 4-i rendhagyó rendezvé­nyén: a budapesti New Art Stúdió délelőtt 11-től délután 18 óráig egész napos kiállítást és vásárt ren­dez a kizárólag fiataloknak tervezett ruháiból. Délután fél 3-tól 4-ig di­vatbemutatót vagy ahogy ők mond­ják, öltözködési akciót is rendez­nek. Rovatszerkesztő: DüCSÖ CSILLA Ifjusagkutatas és szociológia Tizenkét éve, hogy a hazai szociológiában új csoport, a KISZ Központi Bizottsága mel­lett működő Ifjúság-kutató cso­port kezdte meg működését. A .csoport vezetőjével dr. Schif­fer Péterrel beszélgettünk. — Milyen igény hozta létre az ltjúságkutató csoportot? — Az MSZMP KB 1970-ben hozott határozatot arról, hogy tneg kell teremteni a hazai if­júságkutatás intézményi felté­teleit. Az eredeti elképzelés szerint ifjúságkutató intézet lett volna, végül is 1972-ben külön egy ifjúság-, s külön egy közvéleménykutató csoportot létesítettek. Kezdetben sokrétű volt tevékenységük, a munka­társak különböző országos ku­tatásokban is részt vettek — a csoport nem volt még ekkor eayéhteliműen az Ifjúság kö­rében végzett kutatások orszá­gos bázisa. Kutatási program­jaink a középtávú országos tervekre épülnek, illetve o rö­vid távú célvizsqálatok a KISZ különböző akcióihoz kaDCSo- lódnak, mint például a VIT, az Edzett ifjúságért mozgalom, az ifjúsági parlamentek . .. — A kutatások, leimérések eredményei bizonyára nem mindig kedvezőek a munkaadó KISZ KB számára. Mi o reak­ció ilyen esetben? — A KISZ részéről az nem probléma, ha egy vizsgálat végeredménye rá nézve bármi­lyen vonatkozásban kedvezőt­len. Tisztában kell lenni azzal, hogy az élet nem olyan, mint amilyennek esetenként elkép­zeljük. A felnőtt környezet vi­szont másként reagál, sokkal idegesebb, S helyenként ide­gesek maguk az intézmények is, ahol a témát vizsqáljuk. A kutatási etikával össze nem egyeztethető kéréseik vannak. A kérdezett személyeket be­számoltatják: mit kérdeztek tőlük, s ők mit válaszoltak. Ál­talános társadalmi tendencia, hogy a kirajzolódó kép, a ku­tatás eredménye nem kelt ak­kora érdeklődést, mint a vizs­gálat maga. Az utóbbi évek­ben észrevehető, hogy az in­tézményeknek csökken a ko­operációs készségük. Munkán­kat, megbízásainkat azon­ban vagy az MSZMP KB Ifjú­sági Bizottságától vagy a KISZ Központi Bizottságától kapjuk, s a kutatással össze­függő döntésekre természete­sen csak nekik van joguk. — Vizsgálataik eredményét megismerhetik-e szélesebb kör­ben a fiatalok is? — Időnként a napi sajtó s a rádió ifjúsági osztálya is foglalkozik témáinkkal, rend­szeresen pedig az Ifjúsági Szemléből a saját kiadvá­nyunkból, a Közleményekből tájékozódhatnak munkánkról az érdeklődők. Csefkó Judit Megalakult az MKE A múlt év decembere je­lentős változást hozott az AIESEC (Közgazdászhall­gatók Nemzetközi Szerve­zete) magyar tagszerveze­tének életében. A munka a régi, a forma és a név új: 1983. december 15-én nyolcvan fős tagsággal megalakult a Magyar Köz­gazdászhallgatók Egyesü­lete. * A nemeztközi szervezet­hez tizenkét évvel ezelőtt csatlakozott Magyarország. A közgazdászhallgatók munkája sikeres volt, a brüsszeli központtól kétszer kaptak kitüntető elismerést. Mi hát mégis az oka, az új forma keresésének, ami több mint három évig tar­tott? Felügyeleti, szervezeti hovatartozásuk nem volt kellően megoldva. Most a KISZ KB és a Magyar Ke­reskedelmi Kamara segít­ségével végül is megtalál­ták a megfelelő formát, törvényességi felügyeletet a Művelődési Minisztérium gyakorol. Az egyesületi keret önálló jogokat biztosit és felelősséget ró-*a társadal­mi munkában dolgozó di­ákokra. Könnyebben tud­nak így kapcsolatba lépni a hazai vállalatokkal, ami naqyon fontos, hiszen a külföldi diákok számára színvonalas állásokat kell találni. Remélhetőleq a közeliövőben kialakul maid az állandó pártolók testü­leté, s ez nagyobb bizton­ságot ad a szervezet te­vékenységének, hiszen biz­tos pénzügyi alapok nél­kül nem lehet előre tervez­ni. Az AIESEC nemcsak el­várásokat támaszt a válla­latokkal szemben, hanem a külföldre, szakmai gya­korlatra kijutó magyar egyetemisták, például pi­ackutatási munkát végez- • hegnek. Nemcsak az AIESEC-ta- gok utazhatnak külföldre, minden hallgató számára lehetőséget nyújt a szer­vezet szakmai gyakorlat- cserére. Eddig évente csaknem ötvenen töltötték gyakorlatukat különböző európai országokban, s ez a szám a jövőben várha- I tóan emelkedni fog, a rendezett szervezeti keret­nek köszönhetően. Termé­szetesen nemcsak a gya- S korlatcsere az egyesület j célja, emellett efcjyéb szak- j mai proqramokat, szemi­náriumokat, állásbörzéket szerveznek. Ez év áprilisában a szer­vezet második legjelentő­sebb nemzetközi találkozó­jának Mdqyarország lesz a házigazdáia. A tölálkozó szervezésébe a Janus Pan­nonius Tudományegyetem Közgazdasáqtudománvi Ka- j rán működő helyi AIESEC- | bizottság is bekapcsoló- : dott. Rapi Szilvia j Beszélgetés a magányosságról A VASÁRNAPI MAGAZIN ez­úttal a könyvről szól. A Simo'n Márta és Belénessy Csaba szer­kesztésében jelentkező műsor­ban ellátogatnak a nyomdába, a könyvesboltba, az antikvári­umba. Az egyórás összeállítás­ban megszólal a könyvgyűjtő és az irodalomszervező. Utóbbi arról: lesz-e Pécsett könyvki­adó? Hétfőn Somogyvári Valéria szerkeszti a KÖZLEKEDÉSI ŐR­JÁRAT című magazint, melyről igy tájékoztatott: — Megkezdjük öt hónapon át tartó sorozatunkat, a július elsejével hatálybalépő módosí­tásokról és kiegészítésekről amelyeket a magyar közúti közlekedés rendjében határoz­tak el. De ezzel kapcsolatben hétfőn tulajdonképpen egy má­sik rendelet részletezését hall­hatják, amely azonban mái életbelépett: a közúti jármű­vek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának mű­szaki feltételeit is módosítot­ták. A változásokat érdemes megjegyezni pontosan, két ok­ból is: egyrészt mert, máris megkövetelik betartását, más­részt pedig azáltal az erről szóló beszélgetés a rejtvény helyes megfejtését is segíti. A januárban indított rejtvény- sorozatunkra nagyon sok megfejtés, de viszonylag kevés helyes megfejtés érkezett. A két ötszáz forintos vásárlási utalványt a műsorunk kereté­ben sorsoljuk ki. Több más té­mánk mellett még megemlí­tem az elmúlt évi baleseti sta­tisztika értékelését, elemzését, mindhárom dél-dunántúli me­gyében. A szerdai ZENEI ÉLETÜNK­BŐL című zenés krónikában részleteket közvetítenek a Pé­csi Szimfonikus Zenekar ala­kuló társulati ülésén elhang­zott felszólalásokból, valamint Dél-Dunántúl egyéb zenei ese­ményeiről is tájékoztatás hang­zik el. Müller István keddi ri­portja a Baranya megyei ivó- víz-kutak nitráttalanításáról szól, míg a pénteki adásban — melynek“ ugyancsak Müller István a műsorvezetője — Ta­más Ervin beszél a kiszolgálta­tottságról, ennek egyenes kö­vetkezményéről, a szolgáltatók megvásárlásáról, egyszóval mindennapi magatartásunkról. A február elején indított EM- BERBAJOK sorozatban dr. Tel­kes József pszichiáterrel beszél­get Márványi Péter mindenna­pi ügyeinkről. A pénteki adás témája a magányosság. Ki az, aki valóban magányos, és ki az, akit csak a környezete tart annak? E témához várják a hozzászólásokat és véleménye­ket. 17.05-től 18 óráig telefon­ügyeletet tartunk a 10-424-es számon. „Hogyan tovább?” címmel a nemzetiségi színjátszás gond­jairól lesz szó Kricskovics Antal vasárnapi szerb-horvát nyelvű összeállításában. Hétfőn Filá- kovity Bránkó zenés riportmű­sorát hallhatják a baranyai farsangi népszokásokról. Ked­den „Generációváltás” címmel Zegnál Márk nyugdíjas garai tanácselnököt mutatja be Kricskovics Antal. A csütörtöki Panoráma kulturális magazin szerkesztője Kláics Milica. Ezen a napon néhány dal szó­lal meg az eszéki „Lipn” kórus tolmácsolásában. — A vasár­napi német adásban Gallai Rudolf nyugdíjas pedagógus­sal beszélget — „Az anya­nyelv és a kultúra szolgálatá­ban” címmel — Lerch József. Hétfőn ismét hívható az adás ideje alatt a 10-666-os számon a „Halló stúdió — halló hall­gató" című műsor szerkesztője, Kerner Lőrinc. Kedden az ipar­szerű mezőgazdaságról beszél­get Hámori Pállal, a IKR fej­lesztési igazgatójával Reil Jó­zsef, aki a csütörtöki műsorbon a háztájiban termeszthető gyógynövényekről készített ri­portot. Televízió Jazz-élet Szekszárdim Vége a Wagner-sorózatnak, ám nem maradunk folytatásos nélkül: mindjárt három kezdő­dik a jövő héten. Nem keve­sebb, mint tízrészes lesz A Lau- rent-család című NSZK tévé­film. amelyet első ízben kedden este 20.00-kor látunk. A törté, net két Franciaországból a 17. századi porosz fejedelemségbe kivándorolt hugenotta család­ról szól, a kalandos kosztümös film 130 évet fog át. Csütörtö­kön (20.00, tv 1.) a Vidéki ügy című háromrészes krimi kezdő, dik, pénteken pedig (20.00, tv 1.) a Családi kör szintén há­romrészes tanmeséje. De térjünk még vissza a ked­di napra: február 28-án 17.55. kor megismétli q televízió a Delta különkiadásában volt Az élet csodája című filmet, amely ,a testünk rejtett zúgaiba eljutó kamera valóban csodás felvé­teleit közvetítette egy hónappal ezelőtt igen nagy nézői érdek, lődéstől és sikertől kísérve. Ugyanezen a kedd estén (20.00 tv 2.) megismétlik a Forradal­mak nemzedéke című doku­mentumfilmet, amelyben töb­bek között Károlyi Mihályné és Illyés Gvula emlékezik a szá­zadelő forradalmi mozgalmaira. Idetartozik hogy vasárnap (március 4-én) 21.50-kor Jászi Oszkárra emlékezik Illyés Gyula. Szerdán este-az Önök kér­ték különkiadását közvetíti a televízió a népi ellenőrök kö­szöntésére, a második prog­ramban Robinson Crusoe tör. ténetének újabb változatával vár bennünket a műsorszer­kesztés: a Péntek, a bennszü­lött című filmben Robinson: Pe­ter O’Toole.-Szekszárd az utóbbi eszten­dőikben a vidéki jazz-éleit köz­pontja lett, a Babits Mihály Művelődési Központ számos ki­tűnő együttes működését tá- moaatje, hazai és külföldi túr. néját segíti. A pécsi körzeti stú­dió jmunkatársai (szerkesztő­rendező Bükkösdi László) Ba­bits egy jazz-koncertjéről készí­tettek filmet. Közreműködnek a Szekszárdi Dzsessztrió, a Vibra- fonos Kvartett, a Spirituálé Eqyüttes. a pécsi Nevelők Háza rézfúvós kvintettje, a Pécsi Ba­lett táncosai és a Szekszárdi Bigband. Adás: március 1., 18.30, tv 2. Fénteken este fél 8-kor a második műsorban Yehudi Me­nuhin Mozart A-dúr hegedű- versenyét játssza, a Bécsi Fil­harmonikusokat Karajan ve. zényli. Ugyanitt 21.15-kor Irma néni címmel beszélgetést lá- tunk-hallunk Mikes Lajosnak, az Est Lapok egykori főszer­kesztőjének özvegyével. Szom­bat este az egyesen a Poptü­kör szórakoztatja a műfaj ked­velőit, ez alatt a kettesen Í21.20-kor kezdődik) Bemard Shaw Vissza Matuzsálemhez cí­mű színművének körszínházi előadását közvetítik. Szombaton 14.55-kor jelent­kezik a Sorstársak, a pécsi stú­dió rehabilitációs magazinja. A Sorstársak hírt ad arról, hogy rehabilitációs üzem nyílt Jász. árokszálláson, és a Pécsi Bőr­gyár is berendezett egy olyan üzemrészt, ahol csökkent mun­kaképességűek dolgoznak. Je. lentős esemény: a pécsi Vas­utas Klub belső átalakítások­kal lehetővé tette, hogy rendez­vényeit mozgássérültek is látó., gathassák. Fontos hír, hogy ez­után SZTK-ra is fogad betege­ket a Harkányi Gyógyfürdő Vállalat. Riportot látunk az úgy. nevezett Bliss-jelrendszer ma­gyarországi meghonosításáról, eqy ultrahangos epevizsgólat- ról és ellátogatott a kamera Kiszomborba, egy mozgássérült otthonába. G. T. HÉTVÉGE 11.

Next

/
Thumbnails
Contents