Dunántúli Napló, 1984. február (41. évfolyam, 31-59. szám)
1984-02-20 / 50. szám
Felfedezésre vör ne aranygyapiü Ilyenek a bólyi rongyszőnyegek Japán fametszeteket találtak Nemrég egy férfi fametszeteket hozott be eladásra a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat 106. számú pécsi antikváriumába. Az üzlet vezetője, Németh Mária mondta: — Pécsett eddig még sohasem került elő japán fametszet. Általában fémmetszeteket ajánlanak fel, azt >is nagyritkán. Most három műtárgyat hozott be valaki. Amellett, hogy fametszetek, kiderült: japán alkotások. Értéküket üt nem tudtuk megállapítani, éppen mert eddig nem találtunk japán fametszetet. Ezért be- küldtü'k a budapesti központba, árbecslés végett. A tulajdonos dönt majd, hogy elfogadja-e a kínált árat, s eladja, vagy sem. F. D. Rongy és arany Kétszer annyi a megrendelés, mint amennyit készíteni tudnak Többször megtörtént már ve. lünk, hogy homlokunkra tolt szemüvegünket mások találták meg, minthogy naponta látott és használt kellékek értékét mások fedezik fel számunkra. Valahogy így járt a bólyi Áfész is az azóta világhírt szerzett rongyszőnyegeikkel. Hiába ké*- szítettek hasonló szőnyegeket évtizedekkel előbb Baranya fal. vaiban, hiába kínálták azokat öreg nénik a híres zsibvásáron, csak nem vettük észre, hogy a rongyszőnyegben üzlet van. Mondhatnánk: miközben ráztuk a rongyot nem vettük észre a belőle kihullott aranyakat. A kézenfekvő ötletre végül is egy nyugatnémetországi vállalkozó hívta fel a bólyiak figyelmét. Az ARTEX-en keresztül ugyanis hozzájuk került az a nagy- mennyiségű rongyszállítmány, aminek feldolgozása érdekében gazdaságosnak látszott előszedni a padlásokon és sufnikban elbújtatott szövőszékeket. S milyen csoda: azonnal előkerültek lányok és asszonyok, hogy jó pénzért „emlékezzenek” a szövőgépek működtetésére. Száz szónak is egy a vége: bomba üzlet lett a rongyszőnyeg szövése. Olyannyira, hogy az első import rongyszállítmányok feldolgozása után, azonnal eszükbe jutott a bólyiak- nok: nem vagyunk mi annyira rongyosak, hogy ne jusson vékony csíkokra szabdalva, végüknél összevarrva, csévére sodorva a hazai alapanyagból. Múlt az idő és vele változott a divat. Sokszínű cifraságunkat kezdték únni a kemény márkával és dollárral fizető vásárlók. A bólyiak pedig jól tanultak, vették a lapot: immár az új divatnak megfelelően a színskála színei szerint válogatva és varrva készítik a szőnyegeket. Zöld kék, rózsaszín, rozsdabarna, piszkosfehér a nyugatnémetországi, fehér és nyers- színűeket a svédeknek és a dánoknak. S, hogy mennyit? Évi 15—16 ezer négyzetmétert. Csak azért ennyit, mert többre egyszerűen képtelen a jelenleg dolgozó 24 asszony és leány, holott megrendelésük éppen a készített duplája. Hasonló gondok miatt szüneteltetik a jó hírt szerzett gyapjúszőnyegek készítését. A nyers színű alapon barna mintákkal díszített — Szilasi Anna iparművész tervezte-----szőnyegek i ránt is nagy az érdeklődés, ám munkáskéz hiányában képtelenek többet készíteni a magas árfekvése ellenére is közönség- sikert aratott termékekből. Ta. Ián most is egy „kolumbuszi” vénával megáldott felfedező kellene, aki bebizonyítaná, hogy nemcsak rongyból lehet arany, de van aranygyapjú is. K. L. Pécsi Ej királynője az NDK-ban Gyertyafény mellett a müncheniekkel Ma a Német Demokratikus Köztársaságba utazik Keresztúri Erika pécsi operaénekesnő. Három évadja ugyanis, hogy a Rudolstatti Színház operaegyüttesének tagja, s ezúttal nagy feladat előtt áll: — Mozart: Varázsfuvola című operájában éneklem az „Éj (királynője" szerepét. Lenyűgöző feladat, s a kezdeti időszak, a rendkívül igényes német operavilágban, igen jó gyakorlatnak számított. Eredményeképpen a Theater der Zeit nevű nagy példányszámú berlini színházi hetilap felsőfokban írt a „Csárdáskirálynő” címszerepének alakításáról. Szilvia megformálását „hiteles, erőteljes szopránhanggal, a vágyódást és felednitu- dást ötvöző színészi alakításnak” értékelt. Nagy élményem volt Flotow: Márta című operájának címszerepe is. Most pedig az Éj királynője kívánja meg, hogy az eddigi rendkívüli szívóssággal, az irodalmi német elsajátításának igényességével készüljek a bemutatóra. A Német Demokratikus Köztársaságban eltöltött három esztendő teli van érdekes történettel. A legérdekesebb és egyben legszerenosésebb: a Flotow-művet váratlanul egy müncheni kritikusokból álló csoport szerette volna megnézni, de a kották éppen Gotha- ban voltak. A színház klubjában, zongorakísérettel, gyertyafény mellett végigénekelték a vendégeknek, s utána több müncheni lap közölt elismerő kritikát Keresztúri Erikáról. F. D. A nagybátyja is „mackós” volt A fizetett kasszafúró Naponta több páncélszekrényt nyit ki Dél-Dunántúlon Tévénézők százezrei lesik, mikor a krimiben a „mackósok” felrobbantják, vagy megfúrják a pénzt és kincseket rejtő páncélszekrényeket, vagy trezorokat. Aztán lélegzetvisz- szafojtva nézik, mikor a bűvészkezű „Mester" fonendosz- kóp segítségével állítja be nyitásra a zár számkombinációját. Egy halk kattanás — és lehet zsákba söpörni a nagy zsákmányt. A valóság ennél sokkal szürkébb, köznapi. Ma már kiveszőben, eltűnőben a „mackósok kasztja”. Ha baj van a páncélszekrénnyel — nem lehet nyitni, vagy csukni elveszett, vagy beletörött a zárba a kulcs: akkor hívják a Dél- Dunántúlon egyedüli engedéllyel működő „Állami Kasszafúrót” Fejes Ferenc pécsi lakatosmestert. — Honnan a szaktudása, hisz ezt is valahol meg kellett tanulni? — Nekem Magyar Ferenc pécsi lakatosmester volt a nagybátyám. Ö több mint 40 évig dolgozott a pályán. Aranykezű mesternek nevezték, mert nem volt olyan páncélszekrény amit ne tudott volna kinyitni. Nemcsak az egész országba, hanem külföldre is hívták nemegyszer kasszát nyitni. — Mióta dolgozik teljesen egyedül? — Néhány éve meghalt a nagybátyám. Én átvettem a műhelyét és a kuncsaftjait is. Ahhoz, hogy „hivatásos” kasz- szafúró legyek, rendőrségi és KlOSZ-engedély is kellett. Most egész Dél-Dunántúlt járom és javítom a páncélokat. Ezek jórésze még a háború előtt készült. A maiak pedig a sátoraljaújhelyi gyárból kerülnek ki — Botond, Kinizsi vagy Toldi néven. Ezek igazán jó minőségűek. De azért jócskán jut alkalmam összehasonlítani a régi és a mai típusokat. A régebbiek zárszerkezete precízebb, pontosabb volt, mindegyiket cizellálták is. A maiak zárslerkezete viszont betonfal mögé van rejtve. .Vagyis legenda a krimik fonendoszkópos, kézitáskás kasszafúrója. Több napba is beletelne, míg a betont átfúrja. Persze azért sok próbálkozás történik a kasszában rejtőző pénz megkaparin- tására. Volt már önbetörés —, ahol én bizonyítottam be, hogy nem sérült a zárszerkezet — nincs idegenkezűségre utaló nyom. — Rejtenek-e titkot a páncélszekrények? — Nyitottam már ki olyat, amelyik 20—25 éve állt egy szobában és nem nézték meg mi van benne. A kulcsa elveszett. A hivatal átszervezésekor megkértek, nyissam ki: egv csodálatos térkép került elő belőle. A régi Pécset ábrázoló domborzati térkép porosodott benne. — Foglalkozik-e ezenkívül mással? — Vasszerkezeti munkákkal — cégérek díszkovácsolásával, a város rekonstrukciós munkáiban a kapuk vasalásával, és kulcsmásolással is. És emellett gyűjtöm a réqi kovácsoltvas dísztárgyakat. Néhány mór van belőlük. Ádám Erika Követendő példaadók Rekonstrukció a belvárosban magánerőből Bájos babaház az Esze Tamás utcában Mint egy kis babaház ... 1777-ben még a vár beépítetlen előtere, 1800-ban már ház állott itt, s 1865-ös telekkönyvi bejegyzés szerint a pécsi Esze Tamás — akkor Radonay — utca 1—3. sz. telek „beépítése mint ma". Két ház, egy nagyobb és egy kisebb, formában szinte azonosak, a kisebb — ez lehetett hajdanán a személyzeté — picit talán egyszerűbb. Ez a babaház. Mert minden olyan kicsi ... a konyha, a szobák, az udvar... S ettől oly bűbájos! A nagyobblkat felújították. Emlékszünk: amikor hozzányúltak, kiderült, hogy a nagy részét le kell bontani, hogy az eredeti formában délszláv klub lehessen a falak között. A kicsi meg csak órválkodott-romlado- zott; a tulajdonos Wiedenék — idős, özvegy édesanya és a leánya — ici-picit reménykedtek, hogy talán átveszik az ő házukat is, hiszen a kettő olyannyira együvé tartozik ma is. Aztán nagyon hamar kiderült, hogy ilyesmiről szó sincs, minekutána másként kellett gondolkodni. Akként, hogy ha a szomszéd ház megszépül, az övékkel is kell valamit tenni. Wieden Jolán ma, amikor a nehezén már túl vannak, azt mondja, midőn a részletek felől faqgatom, hogy jobb arra már vissza sem gondolni . . . Persze, hiszen véqül is az eredmény a fontos. Az, hogy valaki maqóntulaidonos megint mozdult — önszántából! — a pécsi belvárosi rekonstrukcióért. Az igazság az, hogy Wiedenék mór régóta készültek erre. Az 1933-ban 8500 penqőért vásárolt ház, ami 1939-óta férfiember nélkül van, bőven meqérett a felújításra (a szomszéd ház esetét ismerve, ehhez nem is kell különösebb képzelőerő). A végső löketet a szomszédban kezdett munka adta, ahhoz, ami összességében igen nagy erőfeszítést igényelt. Erre mondhatja bárki, hogy másutt is felújítanak magántulajdonú házat, mégsem lelkendezik rajta az újság. A „másutt” talán igaz, de a pécsi belvárosra — sajnos! — nem jellemző. Nézzünk csak körül: különösen a mellékutcákban mennyi a felújításra érett ház, amihez ilyen-olyan okból — legtöbbször a pénz hiánya miatt — nem nyúl hozzá a tulajdonos. Wiedenék hozzányúltak! 150 ezer forint OTP-hitel, 100 ezer forint kölcsön a barátoktól, meg amit havonta a fizetésből el lehetett csípni — egyszóval közel 300 ezer forint azért, hogy ha már csinál iák, ne legyen ellene kifogás. Sajnos lett. Az OMF által ajánlott iparos nem mindenben azt tette, amit a városi hatóság joggal elvárt a műemléki környezetben végzett munkával szemben. De azt hiszem, efölött szemet hunyhatunk, éspedig azért, mert ismét van egy belvárosi magántulajdonú ház, ami ha nem is került a védettek kategóriájába, de évszázados múltja miatt tiszteletet érdemel mindannyiunktól, s amit kevésszámú társával egyetemben példaként állíthatunk a többi elé. Többi? Évek óta szó van arról, talán a közeljövőben lesz is belőle valami, hogy a rekonstrukcióba vont történelmi városrészekben lévő maqóntu- laidonú házak felúiításához az állam szerény mértékben hozzájárul. Ez talán lendületet adna a nehezen mozduló folyamatnak. Hársfai István Monográfia Fonyód történetéről A déli Balaton-part második legnagyobb települése, Fonyód 1982-ben ünnepelte a fennállásának 900 éves évfordulóját. A jubileum alkalmából monográfia készül a település történetéről. A több év óta folyó gyűjtőmunkában — amelyet a helyi művelődési ház irányít — történészek, régészek is szerepet vállaltak, de segített a la- kossáq is. A fellelt anyagok alapján a Kaposváron élő történész Kanyar József végzi a monográfia összeállítását. Tekintettel arra, hogy a mű kiadásához szükséges anyagi fedezetet a tanács egyedül nem tudja biztosítani, a lakosság és a nyaralók támogatására is számít. A szervező bizottság levélben keres fel minden üdülőtulajdonost, illetve helyi lakost, amelyben kérik a hozzájárulásukat a monográfia költségeihez. Azok, akik 250 forintot, vagy annál nagyobb ösz- szeget ajánlanak fel, tiszteletpéldányt kapnak. A monográfia kiadását 1985-re tervezik.
