Dunántúli Napló, 1984. február (41. évfolyam, 31-59. szám)

1984-02-13 / 43. szám

hDn KRÓNIKA hDn kronikaI A 60-as évek elején Pege Aladárt még csak a zenészek ismerték. Személye körül sok­féle mende-monda keringett. Emberként megközelíthetet­len, muzsikusként felületes. Magabiztos, elhivatott mű­vész, s hogy a magánélet­ben és a zenében egyaránt jó humorérzékről tanúsko­dik ... Egy dologban minden vélemény megegyezett: ezen a nehézkes, „mackós” hang­szeren ilyen brilliáns techni­kával magyar művész előtte még sosem muzsikált. Azóta hosszú idő telt el, Pege Aladár sztár lett. Ját­szott a legnevesebb jazz- muzsikusok majd mindegyiké­vel. Külföldi lemez, és fesz­tiválsikerek jelzik művészi ál­lomásait. 1981-ben első lett a Down beat szavazólistáján, s ezzel elnyerte A világ leg­jobb bőgőse címet. Azóta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára. Most, amikor két fellépés között minderről faggatom, udvariasan végighallgat, majd mosolyogva, természe­tes magabiztossággal a je­lenre tereli a szót. Pege Aladár bőgőm űvész — Ne higgye, hogy ki oka. rok bújni a múlttal kapcso­latos kérdések elől. A tör­téntek erőt adnak a folyta­táshoz. És ez nem kevés. A csúcs után is folytatni kell a megkezdett utat, és máris ki­tágulnak a távlatok. Ez pe­dig feszített munkát, sok kon­certet, új utazásokat, új le­mezeket kíván. Csak így ma­radhatok továbbra is az élvo­nalban. — Itthon vagy külföldön? — A világ élvonalára gon­doltam, mert itthon, sajnos, még mindig keveseké a jazz- muzsika. — Miben látja ennek az okát? — Semmi esetre sem a kö­zönség, inkább a zenészek rossz hozzáállásában. A kö­zönség ugyanis nálunk leg­alább olyan jó fülű, mint kül­földön, és ugyanúgy igényli a modern, befogadható mu­zsikát, de nem ezt kapja. Itthon a zenészek túl arisz­tokratikusak. Szégyenük az egyszerűséget, nem vállalják az egyéniségüket. Pedig higgye el, az ember akkorád a legtöbbet, ha önmagát ad­ja. Más kérdés, hogy van-e mit adnia. — Hogyan lehetne ezen változtatni? — Ki kellene lépni a nem is létező elefántcsonttorony­ból, és szóbaállni a közön­séggel. Ha jazz-rockot kíván hallani, azt is el kell játsza­ni. Persze, nem félvállról, ha­nem komolyan, felelősség­gel. Abban is lehet „swin- gelni", a blues meg eleve benne van. A zene tisztasá­gát és művészi tartását azon­ban semmiképpen sem sza­bad feladni. A zenészek sok­szor kificamodott ízlése zsák. utcába vezetheti a közönsé­get. , — Sokat turnézik külföl­dön. Pár hét múlva Ausztriá­ba, később az NSZK-ba uta­zik az együttessel. Mikor hallhatjuk Pécsett legköze­lebb? — Teljesen más műsorral, szólóban játszom majd a DO-ZSO Jazz Party február 20-i programjában a Mecsek Cukrászdában. — Az a hír terjedt el, hogy erre az alkalomra Charlie Mingus nagybőgőjét hozta magával. — Egyelőre nem mutatko­zom be Mingus bőgőjével. Otthon gyakorolok rajta egy újfajta technikát. A Mecsek Cukrászdában akusztikus bő­gőmön játszom vonóval, és anélkül, egy- és több szó­lamban. Bornemissza Géza Ma délelőtt: Üzletnyitás Zalaegerszegen Kilencmillió forintos árukész­lettel új üzlet nyílik ma délelőtt Zalaegerszegen. Lampek György, a TITÁN Kereskedelmi Vállalat igazgatója mondta: — Vállalatunk eddig csupán nagykereskedelmi tevékenysé­get látott el a Dunántúli négy megyéjében. Az élénkülő gaz­daság szellemében azonban Pécsett és Kaposvárott már megnyitottunk egy kiskereske­delmi üzletet is. Február 13-án, hétfőn délelőtt fél 11-kor pe­dig az én tisztem lesz felavatni harmadik kiskereskedelmi egy­ségünket Zalaegerszegen, öt­millió forintért építettük, s igen jó helyen, a belvárosban van. Alapterülete közel 300 négyzet- méter. Célunk, hogy ezzel az üzlettel is növeljük az áruvá­lasztékot és kutassuk a piacot. Az új vas- és műszaki boltban az első évben 50 millió forintos forgalomra számítunk. F. D. Amatőr festő A városi műjégpályán köszöntötték a létesítmény százezredik lá­togatóját, Jung Jánost. A kisfiúnak Tóth László igazgató éves bérletet adott át. Arató László felvétele Orvosmeteorológia A hét elejétől a csapadékhajlam gyengül, csak elszórtan alakulnak ki futó havazások, de továbbrg is borús, párás időre kell számítani. A felhőzet kismértékű csökkenése csak az időszak vége felé várható. A hajnali legalacsonyabb hőmérsék­let eleinte 0, —5 fok között várható, később a felhőzet vékonyodása, kis­mértékű csökkenése miatt —3, —8 fokig hűl le éjszakánként a levegő. A nappali felmelegedés is gyengül. Eleinte 0, 4 fokig emelkedik a hő­mérő higanyszála, az időszak végén azonban már csak 0 fok körüli ma­ximum hőmérsékletre számíthatunk. Az előrejefzési időszak elején olyan folyamat játszódik le a lég­körben, amelynek — ismereteink sze­rint — jelentős biológiai hatása van. Egy, az Alpok tájékáról induló lég­örvény a Földközi- majd a Fekete­tenger fölött áthaladva — mintegy megkerülve a Kárpát-medencét — a Keleti-Kárpátok fölé kerül, és hi­deg, csapadékos időt hoz. A levegő magas nedvességtartalma, valamint az erős légmozgás miatt egyrészt hidegebbnek érezzük az időt, más­részt pedig a mozgásszervi beteg­ségben szenvedők, reumások pana­szai nagymértékben szaporodhat­nak. A levegő magas szennyező­anyag-tartalma a légúti betegségek­re, az asztmásokra van kedvezőtlen hatással. Más, a levegő függőleges rétegződésében bekövetkező válto­zások pedig a keringési rendszer működését alakítják kedvezőtlenül. A munkahelyeken és a közlekedés­ben emiatt megnőhet a balesetve­szély a hét elején és közepén, az­után gyengül a légörvény és egyre kevésbé kell csak kedvezőtlen . hatá­sával számolnunk. O Afész-szakcsoportok. Bács- Kiskun megyében száznál is több áfész-szakcsoport tavaly 35 000 tonna árut állított elő, illetve vett át a kistermelőktől. Zöldségből, gyümölcsből és li­bamájból a tervezettnél is na­gyobb mennyiséget exportáltak, mézből országosan is kiemelke­dő 2200 tonnát vettek át az áfész-felvásárlók a megyében. O Előkerült a Zsolnay-kút tervrajza. A nemrég megrongált és helyreállított pécsi Zsolnay eozinkút tervrajza előkerült a Baranya megyei Levéltárban. A Pilch Andor pécsi építész által 1909/10-ben készített tervrajzo­kat Varga Dezső levéltáros ta­lálta meg. O Hasznosítják a habszivacs­hulladékot a Kanizsa Bútor­gyárnál. Eddig évente 120 000 kilogramm habszivacs-hulladék képződött a bútorgyártás során. Ezért négymillió forint értékben egy heterogén habgyártó gép­sort helyeztek üzembe. Ennek a gépsornak a segítségével nem­csak a saját, hanem más vál­lalatoktól megvásárolt habszi­vacs-hulladékot is fel tudják dolgozni. O Háromszorosára növeke­dett öt év alatt az Oviscoop Somogy megyei Juhtenyésztési Társulat taggazdaságainak szá­ma. A harmincöt somogyi, tol­nai, Fejér és Pest megyei szö­vetkezet és a tsz ma közel 54 000 anyajuhot tart. Műláb a János-kútnál Tegnap délután kérte segítsé­günket egy pécsi olvasónk (ne­vét, telefonszámát a zaklatások esetleges telefonugratások elke­rülése végett nem közöljük): mit tegyenek, szombat este 18 óra tájban személyautóval haladtak az Engels úton, és az út köze­pén egy teljes lábat találtak, a János kút környékén. Amikor nagy ijedten megálltak és szemrevéte­lezték, fellélegeztek, mert egy teljesen ép, combtól kezdődő jobb műláb hevert előttük az ; úton. Hazavitték és azért kérték a segítségünket, hogy mitévők le­gyenek. Tanácsunkra ma leadják a Kos­suth téren, a Pécs városi Tanács V. B. Hivatalánál a talált tár­gyat: A tulajdonosa tehát ott át­veheti.------- — I O Vetőmag kistermelőknek. A Vetőmagtermeltető és -Érté­kesítő Vállalat 45,5 millió ta- sak vetőmagot hoz forgalomba az idén a kistermelőknek, ker- tészkedőknek, a virágkedvelők­nek és zöldségtermesztőknek. Zöldség vetőmagból majd 250 fajtát, virágból több mint 60 fé­léből 328 fajtát, gazdasági nö­vényekből 31 növényfajt kínál a vállalat 10 mintaboltja és az ország majd 300 mezőgazdasá­gi szakboltja. O Húszezer tonnányi tűzálló tégla. Az épülő dunaújvárosi kokszolómű kokszolóblokkjába húszezer tonnányi tűzálló téglát építenek be Az első tűzálló fa­lazótéglát ünnepélyes keretek között dr. Kapolyi László ipari miniszter, az építkezés fővédnö­ke helyezte el. Belehalt sérüléseibe a gyalogos. Szombat éjszaka 23.10 órakor Bozsó Attila gépkocsisezetó, somogyszent- páli lakos nem a látási viszonyok­nak megfelelő sebességgel vezette személygépkocsiját Kéthely belterü­letén és elütötte az úttesten gyalo­gosan, figyelmetlenül áthaladó Riba György 23 éves héthelyi villanysze­relőt, aki a kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe. Bozsó Attilát a rendőrség őrizetbe vette. * Kigyulladt a tv-készülék. Pécsett, az Abaligeti út 3. szám alatt tegnap 11.40 órakor kigyulladt egy tv-keszü- lék, a tűz átterjedt a szobára. A tűzoltóság helyszínre érkezése előtt a lakók oltották el a tüzet. A be­csült kár 15 ezer forint. O Lakásértékesítés a bérlő­nek. A szekszárdi. Városgazdál­kodási Vállalat idén is folytat­ja a múlt évben elkezdett la­kásértékesítési akcióját. A ta­nácsi bérlakások közül ebben az évben 159-et értékesítenek; főként a benne lakó bérlőknek ajánlják fel megvételre. Kazaltűz. Szombaton 21.10 óra táj­ban eddig ismeretlen okból kigyul­ladt Hidason a Kültelek 3. szám alatti portán egy rétiszéna kazal. A 7 tonnányi szénát a szekszárdi és a komlói tűzoltóság sem tudta meg­menteni. A becsült kár 18 ezer fo­rint. * Tárolótűz. Eddig ismeretlen okból tegnap hajnali 3.15 órakor kigyul­ladt Magyaregregyen a községi ta­nács Rákóczi u. 57. szám alatti tá­rolóhelyisége, a födémszerkezet, a nyílászárók és a bent tárolt szer­számok is égtek. A tüzet a komlói tűzoltóság fékezte meg. A becsült kár 20 ezer forint. Egy eltűnő (?) kutyafajta: a puml Czibak és a komondorok A füle egy kicsit nagyobb a kelleiténél — mondja a gaz­dája, s mintha egy kicsit szé- gyenlené —, pontosabban: nincsen arányban a lelógó és a felálló rész. Mert egy pumi esetében nagyon fontos: ho­gyan áíl a füle . . . Pumi? Ritka, mint a fehér holló. A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületében — ér­deklődésünkre — „tűvé tették” címtárukat, hogy pumitenyész- tőkre bukkanjanak. Ez a fajta ugyan őshonos magyar kutya­ként van nyilvántartva a köz­tudatban — hogy pásztorok nélkülözhetetlen segítőtársa volt —, ám ez az őshonosság erősen megkérdőjelezendő. Mindenesetre pz az élénk, rendkívül bátor és intelligens kutya — sokak kedvence Fe­kete István: Bogáncs-án ke­resztül — arra is jó volt, hogy annak idején a sumér—ma­gyar rokonságot próbálják vele bizonyítani, mondván: csak a suméreknek és a magyaroknak volt pumija. Végül is Toponáron bukkan­tunk Monspart Gábor kennel­jére, ahol — számos komon­dor mellett — van egy pumi is, tisztességes nevén: Csahos- pusztai Czibak. Monspart Gá­bor nagy értője a kutyáknak, lovaknak — a magyar military válogatott vezető edzője a 78 éves, tiszteletre méltó fürge­séggel mozgó idős ember —, s tulajdonképpen véletlenül ke­rült hozzá Czibak: azt hitte a gazdája, akitől Monspart Gá­bor vette, hogy puli. Purp« lett, most már nem kis örömére tu­lajdonosának. Egy pumikölyök ára 3000 fo­rint körül mozog. Hamvasszür­ke, fekete és piszkosfehér szí­nű változatai vannak, Czibak az utóbbiak közé tartozik. Rendkívül gazdaszerető fajta a pumi, Monspartéké gyakran kerül ez miatt zavarba: nem tudja, hogy gazdáját vagy gazdaasszonyát szeresse in­kább . . . Ezért — meséli Mons­part Gábor — állandóan „ösz- szefereli” őket, legyenek egy szobában, s így megoldódik Czibak minden gondjp. A pumi nem divatos. Van már nálunk minden fajta ku­tya, a spánieltől az afgán agá­rig, a magyar kutyafajták azon­ban mostohái a tenyésztőknek. Pedig ahol egyszer a pumi „megveti a lábát”, nehezen tudnak megválni tőle, elsősor­ban kedvessége, könnyen ke­zelhetősége, okossága miatt. Na, és a bátorság: Monspart Gábor Czibakja nekimegy a hatalmas komondoroknak is, azok meghökkenten hátrálnak a kis méregzsák elől, ám egy­szer „összefogták”: három ko­mondor próbálta legyűrni az aprótermetű Czibokot, s csak gazdája közbelépése mentette meg. Azóta viszont pontosan tudja: egy komondor nem szá­mít, kettő, az már társaság, de három, az tömeg . . . M. A. O Öntözőberendezések. A Szekszárdi MEZŐGÉP várdombi gyáregységében ez évben ön­tözőberendezések gyártását kezdik meg. Az első negyed­évben 20 darab Turbómat 90- es berendezést, és 15 darab OB—A öntözőberendezést ké­szítenek el, melyből tizet Mon­góliába küldenek. O Gázvezeték-építés. Nagy­kanizsán a miklósfai városrész­ben, a Marék utcában tovább folytatják a gázvezeték építését. Ezen kívül még négy környék­beli utcába is elviszik a vezeté­ket. A közel négy kilométernyi vezeték építése 2,6 millió fo­rintba kerül. O Emelkedett a hírlapelőfi­zetők száma az utóbbi években Keszthelyen. Legnépszerűbb a hazai lapok közül a Nők Lapja és az Interpress Magazin. Ezen­kívül több mint 96 féle idegen­nyelvű kiadványt — ebből 23 napilapot — visz ki naponta a keszthelyi olvasókhoz a 17 hír­lapkézbesítő. O Új tejüzem Bácsbokodon. Elkészült a napi 120—150 ezer liter feldolgozására alkalmas úi bácsbokodi tejüzem. A naay teljesítményű tejipari gépsor és a különböző munkafolyamato­kat wérlő ai^omatikók NDK gyárimánvúak. Bács-Kiskun me­gye teiinarában úidonsáqnak számít n bácsbokodi folyamatos üzemű tpifölöző nép és az automatikus vezérlésű pasztőrö­ző amelv óránként 20 ezer li­ter tc;et hőkezel. O Tizenkét szék. Tavaly 12 új típussal bővítette székválasz­tékát a Szék- és Kárpitosipari Vállalat kecskeméti gyára. A nagyobb választék biztos vevő­ket jelentett a külpiacon: az USA-ba 9000, Franciaországba 2000, NSZK-ba hat típusból 9000, a Szovjetunióba 14 500 darabot küldtek az elmúlt év­ben. kiállítása Barcson Mezey Mária Magdolna het­venéves amatőr festőművész ki­állítása nyílik ma Barcson, a Művelődési Házban, 17.30 óra­kor. A hetvenéves nagyatádi amatőr művész ötvenkét éve rajzol és fest rendszeresen. A művészet iránti vonzódást és tehetséget valószínűleg déd­apjától örökölte, aki, mint ván­dorlegény, a század elején végigjárta szinte egész Euró­pát. Sajnos, az élményeit be­mutató rajzok az első világhá­ború idején megsemmisültek, de talán tovább élnek déd­unokája szép vásznain. Mezey Mária Magdolna a körülötte lévő arcokat, tárgyakat, élmé­nyeket hetvenévesen is fárad­hatatlanul igyekszik megörökí­teni. Kaposvári és nagyatádi ki­állítása' után a barcsiak is megismerkedhetnek képeivel, amelyek február 25-ig tekint­hetők meg. Börzöli Szilvia mit? Hol? Olcsőbban ! A Mecsek Áruház sportosztálya: sí-szánkó 670 Ft helyett 402 Ft. Di­vatáru osztályon gyerek orkánkesz- t/ük 63 Ft helyett 37,80 Ft, férfi pu­lóver 860 Ft helyett 516 Ft, bakfis pu­lóver 292 Ft helyett 175 Ft, női blúz 399 Ft helyett 203 Ft. Ruházati osz­tályon bakfis kabát 1880 Ft helyett 1130 Ft, női kabát 3100 Ft helyett 1860 Ft, 2x3 m-es szőnyeg 3080 Ft helyett 2160 Ft, 2x3 m-es szőnyeg 5520 Ft helyett 3860 Ft-ért kapható. A Konzum Aruház műszaki osztá­lyának kedvezményes ajánlata: Ak­kord sztereó rádió 5400 forint helyett 3950 forintért; Vega rádiósmagnó 3990 helyett 3190 forintért; teatűz­hely 2300 forint helyett 1840-ért, va­lamint Harkov villcmyborotva 390 he­lyett 315 forintért. Amíg a készlet tart. A SZENTLŐRINC ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ 1984. április 1-től 1989. dec. 31-ig terjedő időre szerződéses üzemeltetésre átadja a következő üzleteket: • 3. sz. Strand-büfé III. (szezonális), Szentlőrinc, strand. • 10. sz. Pecsenyesütő III., Szentlőrinc, Pécsi u. 2. • 31. sz. Italbolt III., Bakonya, Lenin u. 27. O 6. sz. Italbolt IV., Helesfa, Fő u. 58. O 25. sz. Italbolt III., Téseny, Rákóczi u. 16. • 28. sz. Eszpresszó III., Bicsérd, Kisbicsérd • 29. sz. Italbolt IV., Boda, Petőfi u. 30. • 30. sz. Eszpresszó III., Boda, Petőfi u. 30. • 23. sz. Italbolt III., Baksa, Hunyadi u. 8. • 24. sz. Eszpresszó III., Baksa, Hősök tere 4. A pályázatokat 1984. március 16-án 16 óráig kell benyújtani a szövetkezet központjába: Szentlőrinc, Munkácsy M. u. 4. A VERSENYTÁRGYALÁS 1984. MÁRCIUS 26-AN 9 ÓRAKOR LESZ A SZÖVETKEZET KÖZPONTJÁNAK TANÁCSTERMÉBEN (SZENTLŐRINC, MUNKÁCSY M. U. 4.) Tájékoztató adatokat és bővebb felvilágosítást a szövetkezet kereskedelmi osztálya ad. (Szentlőrinc, Munkácsy M. u. 4.) SZENTLŐRINC ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ IGAZGATÓSAGA

Next

/
Thumbnails
Contents