Dunántúli Napló, 1984. január (41. évfolyam, 1-30. szám)
1984-01-10 / 9. szám
6 Dunántúlt napló 1984. január 10., kedd I— Pécsiek a városért —i A múlt értékeire i$ támaszkodva, hinni az Ígéretben, a jelenből folyton-folyvást születő jövőben: ez több, mint csupán a múltba feledkezni. Változatosan alakuló, küzdelmekkel teli története folyamán maga Pécs is mindig ezt tette. Pogány Frigyes ...................... ¥ A klubnapon javasolták A december 13-i klubnapon, amelyet az Ifjúsági Házban rendezett az egyesület, kérdőíveket osztottak ki. A résztvevők ezeken írásban tehették meg a javaslataikat azokra, amikkel — véleményük szerint — foglalkoznia kellene a Pécsi Városszépítő és Városvédő Egyesületnek. Mintegy 100 kitöltött kérdőívet adtak le, ezeket az egyesület vezetősége feldolgozta, s kiadta a szakosztályoknak, amelyek a javaslatokat felhasználják készülő munkaterveik összeállításánál. Többen szorgalmazták a hatékony egyesületi fellépést a város tisztasága, a közterület-rongálások megtorlása érdekében. Volt olyan javaslat, amely a rongálásoktól különösen veszélyeztetett területek feltérképezését indítványozta azzal, hogy az egyesület propagandatevékenységét ezekre a területekre irányítsák. Kérdésként vetették fel: milyen elképzelése van az egyesületnek a lakosság „át- nevelésére”? Mint annak többször hangot adtunk — a „Pécsiek a városért” rovatban és az egyesületi rendezvényeken is —, a Pécsi Városszépftő és Városvédő Egyesület azt tartja a legfontosabb feladatnak, hogy minden pécsit megnyerjen partnernek a város szépítésére, értékeinek a megóvására irányuló tevékenységében. Az olvasó hozzászól „A városfalat nem ellensúlyozni kell” December 30-án „Ellen-vá- rostál az Aradi vértanúk útján?" címmel észrevételt tettünk az ott készülő túlméretezett korlátoszlopokkal kapcsolatban. írásunkra több olvasónk reagált szóban és írásban, közülük most egyet idézünk: Andor Imréné (Nyíl utca 13.) levelét. Levélírónk «zzal kezdi, hogy ő is örömmel figyelte, ahogyan formálódik, szépül a környék, míg aztán jött az első meglepetés, a hatalmas villanyoszlopok, majd ö műkőoszlopok, s most ő is a kilátást kéri számon: Ezt írja: , Judom, hogy fontos a környezet tisztasága, a parkok, a fű védelme. De a szemetet össze lehet söpörni, és a lövet is újra lehet vetni, ha most letapossák. No de ez!... Ezt még az unokáink is látni fogják! A városfal nagyságát szerintem nem ellensúlyozni, hanem kiemelni kellett volna, mert szép, mert az eleink emelték és mert büszkék vagyunk rá." És megjegyzi: „Cso- dálom, hogy ezt nem tárgyalták meg a Pécsi Városszépítő Kormányzatunk építészeti programjában jelentős szerepet szán a meglévő építészeti értékek védelmének, okos fel- használásának. Nem pazarolhatunk! A meglévő épületek értéke, használhatósága, parancsoló szükségesség, ezért felelőtlen könnyelműség lenne eltékozolni olyan értékeket, amelyek ráadásul még történelmi, esztétikai, tudományos értéket is jelentenek számunkra, s egy-egy város évszázadok alatt kialakult kultúrájának a dokumentumai és nagyon jelentős," meghatározó jellegű hangulati tényezői. A közönség jó szándékú megnyilatkozásait szakmai körök legtöbbször a hozzá nem értésre való hivatkozással utasítják vissza. A kétségtelenül meglévő ismerethiányt pótolni kell, hogy aki aggódik a városért, aggodalmait szaksje- rűbben, lényeges szempontokra összpontosítva mondhassa el. A Pécsi Városszépítő és Városvédő Egyesület várostörténeti és Városvédő Egyesülettel, s nem kérték ki a véleményüket." Levélírónknak igaza van: nem konzultáltak az egyesülettel. Mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy amikor az Aradi vértanúk útjának a terve elkészült, és a megvalósulás útjára bocsátották, az egyesület még . nem létezett. így most már utólag elmélkedhetünk a dolgokról abban bízván, hogy a jövőben hasonló esetekben hallathatja majd a véleményét az egyesület, amint az erre vonatkozó igény szerepel is az alapszabályban. Ami pedig az új út mentén felállított különleges méretű közvilágítási oszlopokat illeti, azokkal kapcsolatban emlékeztetnénk az olvasóinkat: évekkel ezelőtt szó volt arról, hogy Pécsett is megszervezik a környezetkímélő trolibusz-közlekedést.' S bár ennek manapság csekély a lehetősége, a tervezett troli-fővonalakon előrelátó módon olyan méretezésű oszlopokat állítanak fel, amelyek majdan alkalmasak lehetnek a felsővezeték hordására. Ezért kerültek az északi érintő útra is ilyen oszlopok. A járda monológja Egészen jó járda voltam itt a Hunyadi úton, mig föl nem törtek, hogy elektromos kábelt fektessenek alám. Mikor ez megtörtént, lebetonoztak, aztán valameddig várnom kellett a kellemes, védelmet nyújtó aszfaltra. Ennek is eljött az ideje! Szépen végigkenték rajtam az aszfaltot, csak itt, a DN kapuja mellett maradt egy kis szépséghiba. Állt itt egy szeméttartó, annak a kerek betonlapját csak úgy egyszerűen körülkenték, most meg valaki elvitte a szeméttartót, a kerek lyuk meg ittmaradt. Ügy röstellem magamat, pedig én igazán nem tehetek róla, hogy ilyen lettem. Ha írni tudnék, bizisten ideírnám azoknak a nevét, akik ezt tették velem; röstellkedjenek ők! A Talbot-konfliktus háttere „Kemencébe az afrikaiakkal”, „el kellene égetni őket” — üvöltötték a Talbot-gyár „vas- markú” rendészetének és a konszern „házi szakszervezetének”, a CSL-nek vasdorongokkal felfegyverzett tagjai, amikor rátámadtak a gyár egyik részlegét megszállva tartó, ,elbo- csátásuk ellen tiltakozó, túlnyomórészt észak-afrikai munkásokra. A véres incidensek során 55-en megsebesültek, egyet közülük kórházba kellett szállítani. A Talbot-gyárban azóta szünetel a munka, a gyár 17 000 dolgozójának nem fizetnek bért. A konszern igazgatósága nem hajlandó elfogadni a szakszervezetek tárgyalási javaslatát, sőt, jogilag elkülönítette a konszerntől a gyárat, s azzal fenyegetőzik, hogy az ekként „önállóvá"’ vált Talbot csődöt jelenthet be, és teljesen felszámolják az üzemet. A Párizs környéki Poissyban lezajlott események pillanatnyilag a francia politika középpontjába kerültek, nemcsak azért, mert vér folyt egy gyár területén, hanem főleg azért, mert sokan jelképesnek tartják e konfliktus kimenetelét abból a szempontból, hogy az ipar korszerűsítése, az automatika és robotika fokozott bevezetése milyen következményekkel fog járni, sikerül-e — mint azt az FKP és a Szocialista Párt a decemberi csúcstalálkozón elhatározta — a dolgozók érdekeinek figyelembevételével zökkenésmentesen végrehajtani a korszerűsítéseket, vagy pedig egymást követik majd a Talbot- gyárihoz hasonló súlyos incidensek. A Talbot-gyár mindenesetre elrettentő példa, hogyan nem szabad végrehajtani a szükségessé váló korszerűsítést, s azt is példázza, hogy a gyártulajdonosok egy része kizárólag a dolgozók terhére és azok megfélemlítésével akarják azt megvalósítani. Ugyanakkor azonban a Talbot-gyár esetében olyan specifikus körülmények is játszottak közre, amelyek általában nem jellemzőek az egész francia iparra. Poissyban, ahol ma a Talbot- kocsikat gyártják, korábban Simca-kocsikat készítettek, a gyár az amerikai Chrysler-kon- szern tulajdona volt. A Peugeot- konszern 1969-ben megvásárol- ,ta a Chryslertől a gyárat, s ott Talbot márkanéven gyártják a kocsikat.' Ezek a kocsik azonban igazán soha sem váltak népszerűvé, s a konszern elhanyagolta az üzem idejében való korszerűsítését. Ehelyett olcsó munkaerővel igyekezett csökkenteni a termelési költségeket, Észak- Afrikában, főleg Marokkóban toborzott vendégmunkásokat. A toborzó ügynökök előszeretettel válogatták ki az analfabétákat, hogy engedelmes munkaerőt biztosítsanak a gyárnak. A Talbot-gyár 17 000 dolgozójának fele vendégmunkás. Egyetlen más francia üzemben sem ilyen magas a vendég- munkások aránya. A beruházások elhanyagolása miatt a gyár helyzete megromlott. 1979-ben 400 000 Tal- bot-kocsit gyártottak, 1983-ban már csak 190 000-et. A konszern igazgatósága modernizálás jelszavával nagyarányú munkóselbocsátást határozott el — 2900 munkásról volt szó. A kormány közbelépett, s az igazgatósággal megegyeztek abban, hogy csak 1900 munkást bocsátanak el, de ezek sem kerülnek utcára, hanem át- képzik őket, s igyekeznek más munkahelyet találni számukra. A CGT azt követelte, hogy az igazgatóság tárgyaljon a szak- szervezetekkel, hogy az elbocsátásokat megfelelő szociális intézkedések kísérjék, s egyénenként vizsgálják meg az el- bocsátandók helyzetét. Az igazgatóság azonban nyomban postára adta az elbocsátó levelet, s mereven visszautasított minden tárgyalást, mondván, hogy az átképzés és az elbocsátottak elhelyezése nem az ő gondja. Az elkeseredett munkások tiltakozásként megszállták a gyár egyik kulcsüzemét, s ezzel teljesen megbénították a termelést. Az igazgatóság erre az üzem teljes bezárásával és likvidálásával fenyegetőzött, hogy a többi dolgozó között ellenséges hangulatot keltsen az elbocsátott munkásokkal szemben. Súlyosbította a helyzetet, hogy a baloldali szakszervezetek nem egységesen léptek fel. A CGT erélyesen síkraszállt az elbocsátottak érdekében, és a kormány újabb közbelépését sürgette, de ellenezte a termelés megbénítását, mert ez csak ürügyet ad az igazgatóságnak a Talbot likvidálására. A CFDT viszont maximalista követelésekkel állt elő, és a gyár megszállására biztatott. így került sor a múlt heti véres incidensekre, s még nem lehet tudni, mi lesz a gyár sorsa. A kormány szóvivője azt mondta, hogy az elbocsátások elkerülhetetlenek, de szükség van további tárgyalásokra, s arra is célzott, hogy anyagi segítséget adhatnak azoknak a vendégmunkásoknak, akik visz- sza akarnak térni hazájkuba. A CGT nem utsítja el ezt a gondolatot, de csak kivételes eljárásnak tekinti, s ellenzi, hogy a vendégmunkások tömeges hazatérésre való felszólítás követendő példává váljon a francia gyáriparban. Dobsa János Viharfelhők az OPEC felett Olajgondok — létgondok A Kőolajexportáló Országok Szervezetének decemberi genfi tanácskozása — a korábbi hasonló megbeszélésekkel ellentétben — nem borzolta fel a fogyasztói kedélyeket. Hiszen végül is minden maradt a régiben: az olajügyi miniszterek meghagyták a 29 dolláros hordónkénti alapárat, nem változtattak a szervezet napi 17,5 millió hordós napi össztermelésén, s nem emelték, vagy csökkentették az egyes tagországokra kiszabott termelési kvótákat sem. A szervezetbe tömörült 13 állam szempontjából azonban egyáltalán nem volt zavarmentes a tanácskozás: komoly összecsapások zajlottak az egyes tagországok képviselői között, tovább szaporodtak a viharfelhők az OPEC fölött, mégha erről a hivatalos közvélemény egy szót sem ejt. Amikor huszonnégy éve, 1960 szeptemberében megalakult az OPEC, senki nem gondolt arra, hogy egyszer majd meghatározó szerepe lesz a tőkés olajpiacon. Mint ahogy arra sem, hogy mintegy negyedszázad elmúltával viszont a fennmaradásáért vívott küzdelem áll tevékenysége középpontjában. Az 1973—74-es olajárrobbanás mutatta meg először az OPEC erejét. Hatása kissé elbizako- dottó tette a szervezetbe tömörült országokat, olyannyira, hogy 1981 őszén, semmibe véve a piaci realitásokat, újból majdnem kétszeresére, 18 dollárról 34 dollárra emelték a fekete arany alapárát. Néhány hónap múltán kiderült: ez súlyos hiba volt, az olaj ára a tőkés szabadpiacon 30 dollár alá esett vissza. Egyrészt a tőkés világgazdaság mélyülő válsága csökkentette a keresletet (ez 1970 és 1979 között napi 45 millió hordóról majdnem 65 millióra nőtt, 1983-ban viszont már 44,3 millió hordóra esett 1973—1983: változnak az idők , .. (Frankfurter Allgemeine Zeitung) vissza), másrészt a magas árak kifizetődővé tették a költsége- _ sebb olajlelőhelyek kiaknázását is. így rövid idő alatt új termelők egész sora (Nagy-Britannia, Norvégia, Mexikó stb.) jelent meg a piacon. Végül az OPEC pozícióit gyengítette még, hogy az alaposan megijesztett fogyasztók a takarékosságra, a helyettesítő 'Energiaforrások felkutatására és hasznosítására komoly gondot fordítottak. így a kőolaj részesedése a világ energiamérlegében az 1979-es 48 százalékról 1982 végére 43 százalékra csökkent. Az OPEC egyeduralma ezzel a tőkés piacon gyakorlatilag megszűnt, részesedése a korábbi 50—60 százalékról alig 30 százalékra esett vissza. Ilyen körülmények között gyűltek össze az olajügyi miniszterek Genfben. A tanácskozás kezdetén két táborra szakadtak. Az egyik csoport Szaúd-Arábia vezetésével az áremelés ellen volt, de az ár. __________________________í__ csökkentést is öngyilkos lépésnek tekintette, s ellenezte az együttes termelés, illetve az országkvóták emelését. A másik csoport Irán vezetésével az áremelést szorgalmazta — de aztán hamar elállt javaslatától —, viszont az országonként megszabott termelési keretek érintetlenül hagyásával semmiképp nem értett egyet. Irak és Irán egymással vívott háborújukra hivatkozva követelt kvótaemelést, Nigéria azért, mert nehéz gazdasági helyzetben van, s ebben az afrikai országban az utóbbi időben erősen megnőtt az OPEC-ellenesség. Az, hogy mégsem változtattak a kvótákon, valószínűleg csak ideig-óráig megoldás —, ha úgy tetszik mentőöv a szervezet fennmaradásához. A viták várhatóan hamarosan folytatódnak, s közben az érintett országok szép csendben megszegve a megállapodást, növelik saját termelésüket. Kocsi Margit Emberi hangon beszélő, csinos kis robotlány szorgoskodik az ebédlőben, meglocsolja a virágokat, felszolgálja a kávét, leszedi az asztalt. Manapság mindez valóság: az Egyesült Államokban, főképp Kaliforniában már tízezer ilyen robot szorgoskodik a háztartásokban. A legfőbb vásárlók művészek, ügyvédek, és barátaikat meghökkenteni akaró, feltűnni vágyó milliomosok. Szakemberek szerint a„csa- ládi robotok” hatalmas üzleti lehetőségeket rejtenek magukban, feltéve ha áraik jelentősen csökkennek és egyre összetettebb feladatok végrehajtására lesznek képesek. A legtöbbet tudó példányokért a vevőnek manapság meglehetősen mélyen kell a zsebébe nyúlnia: áruk a huHero-1 és a többiek szonötezer franknak megfelelő összeget is eléri. A legolcsóbb konstrukciók 5000 franktól vásárolhatók meg. A kerekeken guruló, látó, halló és bizonyos szókinccsel rendelkező számítógépek egyelőre csak viszonylag egyszerű feladatok végrehajtására képesek. Az eddigi legtökéletesebb „robotember”, a Zenith amerikai számítás- technikai cég Hero—1 nevű „gyermeke" karjával képes kis súlyú, törékeny tárgyakat felemelni, jelfogóival érzékeli a teret, kikerüli az akadályokat, szókincse lehetővé teszi, hogy gazdáját megadott időben ébressze és udvariasan emlékeztesse napi teendőire. A Zenith cég robotjai szükség szerint fel- és lekapcsolják a világítást, ajtót nyitnak a vendégeknek, tárgyakat, például edényeket hoznak- visznek, kitakarítanak ha kell, be- és kikapcsolják a televíziót, és kihívják a rendőrséget, ha betörés történt. Egyetlen hibájuk, hogy önálló tevékenységre csak négy órán át képesek. A cég eddig 3500 darabot adott el belőlük. Az amerikai piacon más cégek is jelentkeztek. A verseny nagy, a vállalkozók arra számítanak, hogy két éven belül komolyan fellendül az üzlet. Becsléseik szerint az Egyesült Államokban máris mintegy 100 ezer, az újdonságokért lelkesedő, vásárló él-hal azért, hogy egy robotlányt vagy fiút „alkalmazhasson" a háztartásában. Piacra dobható konstrukciókkal egyelőre csak az amerikai ipar dicsekedhet. A japán cégek, nevezetesen a Hitachi és Matsushita első robotjai még a kísérletezés szakaszában vannak. Egyes japán vállalatok azonban már messzebbre néznek. Szerintük a „háztartási robotok” már túlhaladottak — szerintük a jövő az „információs házé”, ahol minden lehetséges és elképzelhető funkciót a falakba rejtett szerkezetek végeznek és irányítanak majd. Előadássorozat az építészetről és műemléki szakosztálya a TIT- tel együttműködve előadássorozatot rendez építészetről, építészettörténetről, építészeti esztétikáról, legszemélyesebb emberi környezetünkről, s ezek középpontjában — kimondottan vagy áttételesen — természetesen Pécs lesz, hiszen az a cél, hogy a beszélgetések résztvevői a hallottakból tőkét kovácsolhassanak városszépítő, városvédő munkájukhoz. A tízrészes sorozat hallgatóságát el akarjuk vezetni az építészet alapkérdéseitől a kortárs magyar építészet és az épített környezet védelmének problémáiig. Az előadásokat hétfőnként délután 5 órokor tartanánk az Országos Műemléki Felügyelőség pécsi kirendeltsége (István tér 15.) előadótermében. A férőhelyek korlátozott voltára tekintettel a részvételi szándékot a TIT-nél kérjük bejelenteni. Dr. Levárdy Ferenc művészettörténészkandidátus
