Dunántúli Napló, 1984. január (41. évfolyam, 1-30. szám)

1984-01-09 / 8. szám

Adél és Rosalinda Csáky Agnes A denevér két főszerepében Fitos kis Rosalinda libben a színpadra, A denevér első felvonásában. Tesz-vesz, ren­delkezik, olvadóan hallgatja régi szerelme, a tenorista beszűrődő szerenádját. Ének­hangja csengő, könnyed, ko- loatúra színeivel is szépen simul bele a jelenetek hár­masaiba, kettőseibe. Ruti­nos színpadi énekesnek tű­nik, ki gondolná, hogy alig egy héten belül második de­bütálása tanúi lehetünk; hogy alig egy hónapja még ő se tudta, hogy premier után egy héttel Rosalindát is énekelni fogja. A neve; Csáky Ágnes, a Pécsi Nem­zeti Színház pályakezdő énekes színésze. Pesti tanulmányai alatt több szerepet is eljátszott már, ám ez első színházi évada. Első szerepét decem­ber utolsó napjaiban, A de­nevér premierjén énekelte Adél szerepében, sikerrel, így: „Adélként” szerepel a színlapon is. — Igen, amikor szóba került, már nyomdában volt a műsorfüzet... — mondja. — S három héttel később már nyilvános főpróbán éne­keltem Rosalindát. No, nem a szerep maga a nehéz, azt két nap alatt meg lehet ta­nulni ... De megcsinálni, jól!... Tudom; van rajta még csiszolni való, hiszen én Adél-ra készültem hóna­pokig, Rosalindóra rövid volt az idő, ez egy kicsit be­ugrásnak számít... — Szereti azért? ( — Nagyon! De alkatom, korom szerint Adél áll hoz­zám közelebb, és már na­gyon várom, hogy újból őt énekelhessem, hiszen ezen a szerepemen is van még fi­nomítani való. De hát mind­kettő Strauss, és olyan cso­dálatos ez, hogy első igazi színházi évemben elsőnek két ilyen nagy főszerepet játszhatok!... — mondja őszinte lelkesedéssel, boldo­gan a szombat esti előadás után, amikor öltözőjében fölkerestem. Megtudom: diákkorában soha nem gondolt színházi pályára, bár kellemes hang­ja volt, és szívesen énekelt so­káig Cseszka Edit Tavasz Le­ánykarában. Közgazdasági Szakközépiskolában érettsé­gizett, karvezetője ez idő tájt beszélte rá a magán­ének tanulásra. Tanárnője, Gönczy Zsuzsa két hónap után közölte vele: érdemes ebben gondolkodnia jövőjét illetően. Két évig gyors- és gépíróként dolgozott, majd fölvették a „konziba”, azaz, a Bartók Zeneművészeti Sazkközépiskolán énekfőtan- szakra, ahol Fekete András­áé volt a tanára. Egy újság-, hirdetés nyomán próbát énekelt a Fővárosi Operett­kórusánál, ahová azonnal fölvették. Csakúgy, mint a Főiskola operett-musical es­ti tagozatára, ahol igen ke­mény munka, tanulás után, 1983 nyarán szerzett okle­velet. Most pedig egy várat­lanul ölébe pottyant máso­dik, azaz kettős főszereppel A denevérben igyekszik Strauss stílusában a lehető legjobbat nyújtani. Komo­lyan véve a lehetőséget és nagyon szigorúan, önma­gához. Ezt a közönség nyil­ván megérzi, amit a felcsat­tanó taps is igazol estéről estére. W. E. Művészeti világhíradó Kiállítás Windsor után Baján Hazatért Angliából a Bossányi-hagyaték A Regőcén született londoni festőművész végrendelete Erzsébet angol királynőt is megkocsikáztatták v •*' ;-v Erzsébet angol királynő fogatát röpítik a lipicaiak a djakovói látogatás alkalmával. Lipicai ménes Djakovón Regőce már az országhatár másik felén van, pedig Bajától csak a negyedik falu délnek. Vaskút, Gara és Bácsszent- györgy után következik ez a bácskai 'község, Bossányi Ernő szülőfaluja. De hát az egyazon bácskai táj így együtt a szülő­föld, ahová most Bossányi mű­vészúr holtából is hazaizent: el­küldte régi kedves gyűjteményét Londonból Bajára. Mert odáig vezetett a bács­kai festő élete: Regőcétől Lon­donig. A közbeeső állomások is felettébb rangosak: Párizs, ott mutatta be képeit 1914-ben, s a legutóbbi magyar Művészeti Lexikon szerint „ezek a vásznak a hindu festők formavilágát idézték.” Aztán 1919-ben Lü_ beck, ahol kerámia faliképet tervezett a város 'könyvtárának, majd 1929-ben Hamburg, ahol nagy tárlata volt, végül Anglia, ahol élete utolsó évtizedeit töl­tötte. Most azonban Bossányi Ernő életének harmadik évtizede az érdekes, hiszen az 1891-ben született festő és iparművész ak­kor a 10-es években gyűjtötte a Baja környéki, északbácskai táj délszláv folklórját. Szerette ezt a művészetet, s amit össze, gyűjtött belőle — főképpen a hercegszántói, sokacoktól — azt magával vitte Angliába is, ahol egyébként szigetország neves üvegfestő művésze lett. Halála­kor fia levelet küldött a szülő­föld, Észak-Bácska múzeumá­nak, a Bajai Türr István Múze­umnak, s megírta benne édes­apja egyik utolsó ízenetét: az észak-bácskai délszláv szőtte­sek legyenek a 'bajai múzeum tulajdona. Vagyis végakarata szerint a köz tulajdona. Negy­ven nitkcszép szőttes és hímzés van ebben a gyűjteményben, főképpen sokác mintákkal. Sok közöttük a gyapjú szőttes, s a minták általában geometriku­sok. De némelyik az emberáb­rázolás geometriája. Az angol múzeumi szervezet azért orra kérte a bajai múze­um igazgatóját, dr. Sólymos Edét, hogy állítsák ki egyszer a szigetországban is. Ez a ki­állítás novemberben nyílott meg, nem kisebb helyen, mint az angol királyi család városá­ban, Windsorban. Megcsodál­ták az észak-bácskai délszláv mintákat, s elköszöntek tőlük. Nemrég megjött az értesítés a Művelődési 'Minisztériumtól, hogy a Bossányi hagyaték Lón. donból hazatért Magyarország­ra. Szép új gond terheli tehát a Türr István Múzeumot: a mesz- sziről hazajött délszláv folklór- gyűjtemény kiállításának a gondja. Az épületet ugyanis fel­újítják, részben még a tetőze­tét is 'kicserélik. Ezért szűkös a helyük. Gondoltak arra is, hogy az Európa szerte ritka megol­dást, a kirakatgalériát választ­ják. Ez a Párizs és München után megvalósított közművelő­dési „intézmény" négy nagy ki. rakatot jelent Baja 'belvárosá­nak egyik oldalsó sorában. Itt belépődíj nélkül, éjjel-nappal ezrek tekinthetik meg a kiállí. tott művészeti alkotásokat. Ez a Bajai Kirakat Galéria. A múze­um azonban úgy döntött: a Bos­sányi hagyatékot, rendkívüli ér­tékére tekintettel, odabent állít­ják ki, a múzeum épületének egyik már szabad termében. Még ebben az évben azok lát­hatják tehát a messziről haza­tért gyűjteményt, akiktől szár­mazik: az észak-bácskaiak. Földessy Dénes Ki nem csodálta meg fogat­hajtó versenyeken a hófehér li­picai méneket, nemes mozgá­sukat, szépségüket, amit a dí­szes fekete lószerszám emel ki igazán. Djakovo, Horvátország egyik legrégibb városa joggal büszkélkedhet világhírű méne­sével, melyben főként lipicai lovak, továbbá angol félvérek találhatók. A ménes igazgatója, Luka Stipic jól beszél magyarul, és magától értetődik, hogy inten­zív kapcsolatokat tart fenn a szilvásváradi lipicai tenyészet­tel csakúgy, mint Európa to­vábbi lipicai tenyészeteivel: az erdélyi Fogarassal, a szlovákiai Tapolcsánnyal, a stájeri Piber- rel, valamint a Pécsi Állami Gazdasággal is. Luka Stipic a drávaszögi Baranya szülötte­ként még édesapja mellett sze­rette meg a lovakat és jegyezte el magát egy. életre a lóte­nyésztéssel. E témából írta dok­tori disszertációját is, nem ke­vés magyar szakirodalmat használva fel más források mellett. Patinás épületekben székel a 477 éves méntelep központja. Az istálló tiszta, mint a patyo­lat. Csak valami kesernyés il­lat jelzi, hogy a lónemzetség arisztokratáinak szálláshelyén járunk. A pompás paripák ér­deklődéssel és szívesen fogad­ják a látogatókat, és kedvesen nyújtják oda gyönyörű fejüket egy kis simogatásra — no meg kockacukorért. Szőrük akár a selyem. —- A nagy szem nemes fajtára utal —, figyelmeztet Luka Stipic. A lipicaiak után az angol félvérek istállójában ta­lálom a magyar Gazsit, 16 éves, és a standja feletti fej­tábláról leolvasható, hogy ki­tűnő mezőhegyesi családból származik. Az igazgató szobájában tö­mérdek serleg — valamennyit a lovak szerezték. A falakon hí­res versenyek, fogathajtások képei. A legnevezetesebb Er­zsébet angol királynőt ábrázol­ja, aki Fülöp herceggel, a Nemzetközi Lótenyésztési Szö­vetség elnökével és a kitűnő sportlovas Anna hercegnővel tett látogatást Djakovón. A kis házimúzeumban látha­tók a míves lószerszámok, kü­lön a nyergek, egy női nyereg is, melynek hölgylovasa félol­dalt ülhette meg a lovát. A fa­lakon, akár az arisztokratáknál, kétszázéves táblázatok mutat­ják a leghíresebb mének, Maesto, Favory, Conversano, Napolitano, Pluto, Siglavy le- származottait. Tulipánét is, egy közös, horvát—magyar tenyé­szetet és Incitato, a Bethlen grófok által Erdélyben kite­nyésztett mén vérvonalát. A djakovói méntelep alapját az a birtok adta, amit II. And­rás fia, Kálmán, Szlavónia her­cege adományozott 1239-ben a boszniai püspöknek, aki a török elől Djakovóra tette át székhelyét. Ménesről 1506-ban szólnak először a források. A püspök 90 arab lovával alakul meg a ménes. Háromszáz lova vész oda mindenestül Djuro djakovói püspöknek a mohácsi csatában, és a ménes a pozse- gai pasa birtokába kerül. A hódoltság után ismét fel- virágzik a tenyészet, ahová 1806-ban menekítik el Napó­leon elől, Lipicáról a szlovén karsztvidékről a szívósságáról és teherbírásáról ismert karszti ló, továbbá az andaluz, arab és dán fajták keresztezéséből kitenyésztett lipicaiakat. A spa­nyol lovasiskola büszkeségei látták el paripákkal annak ide­jén a Habsburg udvart. — A traktor ugyan kiszorí­totta az ember egyik legrégibb segítőjét —, mondja Luka Sti­pic —, a minőségi lótenyész­tésre azonban nagy szükség van. Nem csak sportcélokra tartjuk a ménest, hanem szö­vetkezeti keretben gazdáknak is kiadunk méneket fedeztetés­re. Évi 50 millió dollárt hoz az európai országokba, USÁ-ba, Afrikába irányuló lóexportunk. Gállos Orsolya SIVATAGI SZUPER-AIDA Idén október 23-tól 30-ig eredeti helyszínen, az egyipto­mi Gizeh piramis tövében ren­dezik meg Verdi: Aida című operáját. A Lórin Maazel zenei irányításával készülő produkció látvány tekintetében az 1871- es ősbemutató teljes másolata lesz. De a legrangosabb, vagy­is a Veronai Arena-beli szerep­osztásban, többek között Ma­ria Chiara, Fiorenza Cossotto, Jósé Carreras, Nicola Marti- nucci fellépétvel. A sivatagi szuperszínpadon több mint ezer szereplő játszik majd. De a költségeket csak szuperárak­kal képesek fedezni, ezért egy jegy ára 300 dollár, vagyis kö­zel 15 000 forint lesz. (Képün­kön: Maria Chiara, a 42 éves olasz szoprán operaénekesnő, akit az 1980-as veronai elő­adás óta a legjobb Aida-nak tartanak.) NEM BABONÁS Roland Petit koreográfus és táncművész, a modern balett francia nagysága e héten — mégpedig pénteken és 13-án — tölti be 60. életévét. Nem babonás, és mint a Marseille-i cperaház balettigazgatójónak, új, modern színpadi tervei van­nak. „ROCKY HORROR PICTURE SHOW” Világszerte hódít a hetvenes évek szinte műfajteremtő alko­tása, a „Rocky Horror Picture Show”. Richard O’Brien telje­sen modern hatóselemekkel élő művét most a bécsi Scha- uspielhaus-ban játsszák. Ez a világon a huszonötödik féle rendezés. Michael A-Shotten- berg állította színpadra, s fő­szerepét Alexander Goebel alakítja, aki a „J. C. Super- star” eddigi legsikeresebbnek mondott Júdás-alakítását vall­hatja magáénak. SIR DORATI Doráti Antal, a magyar szár­mazású világhírű karmester, a Brit Birodalom legelőkelőbb embereinek kijáró Sir címet használhatja karmesteri mun­kásságának elismeréseképpen. F. D. Erdészeti múzeum Nagykanizsán Bölcsőd fája, koporsód fedele... „Én vagyok meleged, toY- nácod barátságos fedele, a gerenda, mely házadat tart­ja, az ágy, amelyben fekszel, házad ajtaja, bölcsőd fája, koporsód fedele...” — szól az erdők szava Nagykani­zsán, az ország egyetlen er­dészeti állandó kiállításán, amit a közelmúltban nyitot­tak meg a Thury György Mú­zeumban. A város történelmi köz­pontjának egyik impozáns épületében, a hajdani Batthyány-erdőgazdasági hi­vatal falai között az Erdő és ember Zalában cím jegyé­ben vezet el bennünket ez a hihetetlenül gazdag kiállí­tás (Baráth László és Kere- csényi Edit rendezése) az er­dők életet, meleget, pihenést és megélhetést kínáló, óvás­ra méltó birodalmába. Erdeit tekintve Zala egyik leggaz­dagabb megyénk a göcseji bükktáj, a fenyőrégió, az Őrség bükköt, tölgyet, erdei fenyőt nevelő dombjaival. Régi okiratok, térképek mutatják be az erdőhaszná­lat századokkal ezelőtt is magas színvonalát, a job­bágyság erdőhasznólati, „fa- izási” jogát, melytől a Habs­burgok által nyakunkra ülte­tett új urak tiltották el a jobbágyot, és fosztották meg egyik fő életelemétől a né­pet a 18. század elején. Lá­tunk itt egy okmányt, misze­rint Kisfaludy Sándor, a köl­tő harcol még 1931-ben is a „szegény nemesek” erdő­használati jogáért Esterházy herceggel. A régi erdőfelmérési mű­szerek őse, egy 1798. évi bé­csi dioptriás bosszola után pár lépéssel már a lucfenyő gépi iskolázásáról láthatunk felvételeket. Majd egy cso­dagép képét, az ÖSA 260-ét, mely program szerint galy- lyazza, darabolja, osztályoz­za a fákat — egy ember irá­nyításával. A favágósors he­lyébe a fantasztikus gépek­kel végzett szakmunka lé­pett napjainkra, ne feledjük azonban, hogy az erdésze­tekben végzett fizikai munka ma is a bányászat után kö­vetkezik nehézségi fokát il­letően. És hozza a kiállítás az er­dő vadjait, madarait, gyü­mölcseit, bemutatja a régi iparokat, a bőrcserzést, üvegfúvást, hamuzsírfőzést, szénégetést. Megszólal itt a természetvédők hangja is, figyelmeztetve az NSZK te­rületén erdőket kipusztító savas esőre, bemutatva le­nyűgöző szépségű bükkösö­ket (Vétyem), védett park­erdőket, fasorokat, kastély­parkokat, hogy végül a sok gyönyörű felvétel, a gazdag illusztrációs anyag után csodálatos vadfotókkal fe­jezzük be múzeumi sétánkat. G. O. Európa egyik legrégibb létenyészete

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents