Dunántúli Napló, 1983. december (40. évfolyam, 331-359. szám)
1983-12-07 / 337. szám
Kézilabda Tornatermi edzés a mezögépes lányoknál Arccal az utánpótlás felé Előrelépés a serdülőbajnokság Nagy szó, ezt elismerik lépten -nyomon Baranya határain túl is: elsőként nálunk írtak ki idén serdülő leány megyebajnokságot. Ezen az 1968. január 1. után született gyerekek vettek részt.- Nagy pozitívum, hogy egyetlen mérkőzés sem maradt el. Nagyon lelkesek voltak az iljú kézilabdázók. Dicsérhetem a játékvezetőket is, akik a szabályokat magyarázva vezették a találkozókat. Minden egybevetve óriási előrelépés, hogy szervezett bajnokságot rendezhettünk - büszkélkedik Csízek Antal, a jó hírű utánpótlásnevelő szakember. Neki nagy érdemei vannak, hogy ez a bojnokság létrejött, annak egyik szervezője volt. Szinte harapófogóval kell kihúzni belőle azt, arpiről majdnem fél órás beszélgetés után sem tér rá önként: a bajnoki címet az ő tanítványai, a Pécsi MEZŐGÉP mezében játszó lányok nyerték. Méghozzá pontveszteség nélkül. Bódis, Markó, Gábor, Molnár, Kiss H. és a többiek mindvégig kiválóan küzdöttek, megérdemelten jutottak aranyéremhez.- Akkor, amikor két éve utódomnak átadtam a MEZŐGÉP NB ll-es felnőtt együttesét és átvettem az utánpótlási, 48 gyereket gyűjtöttem magam köré, két segítőtársamnál is csaknem harmincon kezdtek edzeni - mondja. Nem mindenki maradt meg, az ittra- godtakból három csapatot alkottunk. Az egyik a nagyok tartalékaként a megyebajnokságban indult, ott 7. lett; a másik az ifik mezőnyében az 5. helyen végzett (itt a PMSC nyert a PBTC előtt), a harmadik pedig a serdülőknél megnyerte a bajnokságot. Egyszóval bizonyitottok a lányok, bármelyik korcsoport pontvadászatában vettek részt. És hogy az érintett papák-mamák is megláthassák, mit is tudnak gyermekeik: nemrégiben a városi sportcsarnokban bemutató edzést tartottunk, utána ugyanott szülői értekezletet. Merem ajánlani ezt a tippet o többi egyesületnek is. Csízek Antal egyébként a megyei serdülő női kézilabdaválogatott megbízott edzője. Ez a csapat a legutóbbi erőpróbáján, a Tatán rendezet? Tollaslabda Úttörő csapatbajnokságot rendeznek a pécsi általános iskolák részére. Egy csapat egy- egy tartalékkal együtt 3 fiúból és 3 lányból áll. A küzdelem- sorozat január 23-án .indul, nevezni december 9-ig lehet. A nevezéseket Szilvássy Csaba megyei TLSZ-titkár címére, (7625 Pécs, Mikszáth K. u. 16.) kell elküldeni, ő tud információkkal is szolgálni a versenynyel kapcsolatban a 10-853-as telefonon. Sakk A PMSC sakkozói sikeresen szerepeltek az OB l-ben. Nem. csak a két kiesőt sikerült megelőzniük, hanem a nagy nevekkel rendelkező BVSC-t is. Az utolsó forduló után a pécsiek kolozsvári meghívásnak tettek eleget és ott 4-2 arányban nyertek. A pécsiek közül Karsa, Györkő Kele megnyerte mérkőzését, Borsi és Koszorús P. döntetlenül végzett. Ki volt tananya legjobb sportolója 1983-ban? Férfiak 2 ............................................. 3................................................................. N ők 1. ...........................L............................... 2............................................ 3 .................................................................. A pályázó neve: ................................ L akcíme: ............................................. F otó: Proksza országos serdülő kupán a 15 induló együttes közül kilencedik lett. Ebbe a gárdába a Kesztyűgyár egy, a PBTC négy, a MEZŐGÉP hat játékost adott. A lányok alaperőnlétben a tesztek alapján nagyon jók, csak még a játékban van pótolni valójuk. Szereplésük Így is kellemes meglepetést keltett. H. L. A PMSC nyerte a Kaposgép Kupát A PMSC női kézilabdacsapata nyerte a Kaposvárott megrendezett Kaposgép Kupát. Eredmények: PMSC—Kapos, gép 26-4, PMSC—Tamási 19-13, PMSC—KÖFÉM 15-14. Ugyanezen a tornán a PMSC ifjúsági csapata a 3. helyet szerezte meg. Kupaszerda Szerdán már korántsem ideális pályaviszonyok fogadják o nagy európai labdarúgó kupa. tornák sorában „kisöccsként'' kezelt sorozat, az UEFA Kupo 3. fordulójának visszavágó mérkőzésein a játékosokat. A tét a legjobb nyolc közé jutás. Slágermérkőzésből nem lesz hiány. A sor élére két sziget- országi összecsapás kívánkozik. Glasgowban lép pályára o helyi Celtic ellen az angol Nottingham Forest, amely két hete Angliában sovány 0-0-ós döntetlent érj el. Most a skót labdarúgószurkolók egyik „zarándokhe. lyén", a glasgowi Park Head- stadionban telt ház. 65 000 néző várja az angol leqénységet. A két együttes mindent elölről kezd. Tottenhambe utazik o nyugatnémet Bayern München, mely a kisebbik Rummenigge góljával győzött a müncheni olimpiai stadionban 1-0-ra. Hi. rek szerint az ismertebb, az idősebb Rummenigge, Karl- Heinz, akit az első mérkőzésen sérülése miatt le kellett cserélni, már rendben van. A tottenhamiek főleg a Budapesten is látott válogatott Hoddle formájáról mondanak iákat. Szerdán már kispados lesz a kis argentin. Osvaldo Ardiles. ő kilenc hónapig volt sérült, illetve az emlékezetes Falklandi-krízis utáni fierceLabdarúgás A PMSC ifjúsági csapata az élen Bevált az átszervezés Az MLSZ átszervezte az országos ifjúsági bajnokságot. Két csoportban játsszák a mérkőzéseket az NB l-es, NB ll-es csapatok ifjúsági együttesei. A PMSC csoportjában 9 NB l-es és 11 NB ll-es csapat ifjúsági labdarúgói játszanak. Az ifivel párhuzamosan folyik a serdülöbajnoksóg. Garami József, a PMSC-utánpótlás vezető edzője Így beszélt a két bajnokságról: — Az ifjúsági csapatok jó bajnoksághoz jutottak. A színvonal ugyan valamit csökkent, mert az NB ll-es csapatpk egyike-másika nem volt kellően felkészülve az ilyen mérkőzésekhez. A serdülők régebben területi és megyei csapatokkal játszottak együtt, most megfelelő erőt képviselő ellenfeleket kapnak. Jó néhány NB lles csapat, mint a BVSC, Sopron, Szekszárd, Ganz-MÁVAG, jó képességű utánpótlással rendelkezik, de ezt mondhatjuk el a KSI-ről is. Jó lenne, ha sorsolást jobban összeegyeztetnék a felnőtt csapatokéval és az ifjúságiak a mérkőzéseiket a nagyok előtt jótszhatnák. Nemcsak a nézők járnának jól, de az ifik is sokat tanulhatnának a nagyoktól, nem beszélve arról, hogy egészen más közönség előtt játszani, mint üres nézőtér előtt. A PMSC jól szerepelt az őszi idényben, 32 ponttal első helyen váriák a tavaszi idényt. Garami József játékosai mindössze 6 pontot vesztettek, 81 gólt lőttek és csak 15 gólt kaptak a 19 mérkőzésen. — Gyengébb kezdés után játékba lendültek a fiúk — mondotta az edző. — Az első 7 mérkőzésen 6 pontot vesztettünk, utána zsinórban 12 mérkőzést nyertünk. Két vereségünket idegenben szenvedtük, a Volántól és a Videotontól. Döntetlenre játszottunk Zalaegerszegen a ZTE-vel és Pécsett a Sopronnal. Feltétlenül örömöt jelent, hogy az első helyen végeztünk, de annak még jobban örülök, hogy 3—4 olyan játékosunk van, aki 1—3 év múlva a óagy csapat összeállításánál is számításba jöhet. Bogyay — Tomka, Bérczy, Márton, Vida — Csoboth, Túri, Bojós — Udvardí, Szirtes, Lovász csapattal kezdtünk legtöbbször, Pillinger, Hüber II. és Vető is sokszor szerepelt. Az őszi mérkőzésen Bogyay, Bérczy, Csoboth, Túri és Udvardi nyújtott a legtöbbször jó játékot. A csapat két magyar ifjúsági játékosa, Tomka és Lovász, sérülés és a válogatott mérkőzések miatt csak 7 alkalommal tudott szerepelni. Játékosaink zöme még a következő bajnoki évben is ifjúsági korú lesz. A serdülőcsopatot Fertőszögi Béla irányítja. A gyerekek a várakozásnak megfelelően szerepeltek, a középmezőnyben végeztek, tavasszal még feljebb kerülhetnek a bajnoki táblázaton. Az utánpótlással való foglalkozás akkor lesz teljes, ha az ifjúsági és serdülő bajnokság mellett a junior bajnokságot is kiírják, ezáltal az ifi korból kiöregedett játékosok megfelelő látéklehetőséghez jutnak és tehetségük jobban kibontakozhat. Az MLSZ a tervek szerint 1984—85-ös évben rendezi meg először a junior bajnokságot. Hegyi István Vásárlóink kényelmét szolgálja ünnepi nyitvatartásunk... PÉCSETT: A MECSEK ARUHÁZ, A SZLIVEN ÁRUHÁZ, A KERTVÁROSI KISÁRUHÁZ, VALAMINT EGYES SZAKÜZLETEINK ^ december 10-én (szombat) .1 + december 11-én (EZÜSTVASÁRNAP) ^ december 17-én (szombat) ^ december 18-án (ARANYVASÁRNAP) 9—13 óráig, VIDÉKEN: A KOMLÓI, MOHÁCSI, SIKLÓSI SZAKUZLETEINK + december 10 én (szombat) + december 17-én (szombat) + december 18-án (ARANYVASÁRNAP) 9—13 óráig. várják kedves vásárlóikat hurcában bizonytalan jövő elé nézett. Ha beáll, biztosan segít az angoloknak azért, hogy kiegyenlítsék hátrányukat. Két magyar érdekeltsége is lesz ennek a kupaszerdónak Az Austria Wienben játszó Nyilas, Tibor a Bécsben lebo nyolitott első összecsapáson főszereplő volt: az utolsó pe cekben két gólt fejelt, és majdnem célba ért egy harmadik fejese is. Az olasz Inter ellen 0-1-ről fordított 2-1-re. Ha a hírneves milánói San Siro-stadionban hasonló formáról ad tanúbizonyságot, ok kor az osztrákok révbe érhetnek. Szokolai László csapata, o Sturm Graz számára a hazai pályán szerzett 2-0-ás erlőny kérdést vetett fel az osztrák esélylatolgatókban. Grazban sokan emlékeztetnek arra, hogy a szerdai ellenfél, az NDK-beli Lokomotív Leipzig az előző fordulóban a Temesvár együttesét 0-2-es idegenbeli csata utón 5-0 arányban kiütötte Lipcsében. Nem szívesen emlékezik az első találkozóra a francia Lens kapuvédője, Munaron, akit úgy megijesztettek a nézőtérről egy rakétával, hogy öngólt vétett. így a belgo Anderlecht elleni visszavágóra a franciák 1-1-es hazai döntetlenje kevés jót ígér. Biztosan jugoszláv továbbjutója lesz a Hajdúk—Nis csa. tónak, lévén mindkét együttes jugoszláv. Az első mérkőzésen Nisben szerzett 2 gólos előnyt a Hajdúk. Bizakodik a prágai visszavágó előtt a Sparta Praha, mely bravúros, idegenbeli 3-2-vel keltett feltűnést az angol Watford otthonában. A leg nagyobb kérdőjel a moszkvai mérkőzésen vár megválaszolás, "ra: itt a szovjet Szoartak a holland Sparta Rotterdam elleni 1-1-es után bizakodik. A kupamúlt alaoján viszont a hollandok értik az idegenben való védekezés fortélyait. Labdarúgó-vb Zürichben, a FIFA a vb szervező bizottságának keddi ülésén elkészítették az 1986. évi labdarúgó világbajnokság selejtezőire a csapatok kategorizálását. A magyarok a másodikba kerültek, Belgium, Csehszlovákia. Dánia, Észak- írország. Skócia és Jugoszlávia csapatával, tehát ezeket nem sorsolhatják egy csoportba. A selejtezők sorsolására szerdán 16 órakor kerül sor. A TERÜLETI IFJÚSÁGI LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG ŐSZI VÉGEREDMÉNYE 1. Mohács 2. PVSK 3. Komló 4. Rákóczi 5. Nagyatád 6. Mázaszászvár 7. Boly 8. PBTC 9. Szigetvár 10. Balatonlelle 11. Kisdorog 12. Rákóczi II. 13. Siklós 14. Sellye 15. Nagymányok 16. Bonyhád 15 11 15 11 15 10 15 8 15 10 15 9 15 — 2 2 3 3 5 4 3 5 7 6 9 9 9R 8 5 8 1 12 1 14 67-17 24 43-13 24 50-21 22 38-15 20 47-30 20 40-26 2Q 25-11 19 37-36 17 34- 41 15 35- 33 14 25-43 11 24-49 10 20-31 9 19-36 9 16-45 5 15-88 1 Dtmöntüll napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombos! Jenő Kiadja a Baranya meavel LapkiadC Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf: 134. Hunyadi út 11. 760* Telefon: 15-000. 19 óra után: 15-726 Szerkesztőséa telex: 12-42* Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Felelős vezető: Farkas Gábor mb. Igazgató Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-2K Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hfrlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 204.— Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007