Dunántúli Napló, 1983. december (40. évfolyam, 331-359. szám)

1983-12-29 / 357. szám

1983. december 29., csütörtök Dunántúli napló 3 Az otthon jó légköre Hogyan segítsük gyermekünket a tanulásban? A túlterhelés ellen — Reális követeléseket Harminc éve nyílt meg a Liszt­terem és a szabadtéri színpad Képünk az egyik legutóbbi Liszt-termi koncerten, a Pécsi Nevelők Háza Kamarakórusának jubileu­mi hangversenyén készült Proksza László felvétele A pécsi zenei élet jubileumai A felszabadulás utáni első vidéki Psalmus Hungaricus P écsnek jelentős zenei jubileumokra van alkalma vissza­emlékezni az idei esztendőben, s ezek között három a harminc évvel ezelőtti eseményekkel, Kodály itteni idő­zéseivel kapcsolatos. Pécsett mindig jelentős volt a Kodály- kultusz, amit tovább erősített a mester háromhónapos itt-tar- tózkodása a felszabadulás után. Az 1953-as esztendőben az­tán megérett a helyzet a nagyobb lélegzetű összegezésre. Antal György karnagy, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Pécsi Tagozatának igazgatója így idézi fel azokat a napokat: — Látván az eredményeket, a megyei pártbizottság meg­kérdezte, mire van szükségünk, és én egy hangversenytermet kértem. Az úgynevezett „budai l-et", az egykori katolikus kör helyiségeit, ahol akkor a budai városrész pártszervezete szé­kelt, és a nagyterem lényegé­ben kihasználatlan volt. A párt átengedte a muzsika számára a termet, az Építőipari Tech­nikum egy tanára megtervezte Nemcsak a felnőttek munká­ja fontos, hanem a gyermekek fő tevékenysége, a tanulás is. Eredményes végzéséhez jó­részt azok a feltételek szüksé­gesek, mint a mi munkánkhoz. Vajon biztosítjuk-e ezt a ta­nuló gyermekeinknek? A nyu­godt családi légkört, a viták­tól mentes körülményeket. Az otthon jó légköre, a családi élet harmóniája a segítés egyik nagyon alapvető felté­tele. Ugyanilyen fontos, hogy jól ismerjük gyermekünk testi, ér­telmi, akarati és érzelmi sajá­tosságait. Ezek birtokában el­érhető célt tűzzünk ki eléje a tanulásban, azaz ne támasz- szunk elérhetetlen követelmé­nyeket. Akár túlbecsüljük, akár lebecsüljük gyermekünket, ká­ros hatása lehet. Ha a szülők túlságosan nagyra tartják gye­reküket, önteltség alakulhat ki benne, kis „zseni” lesz, akit nem ismernek el az iskolában. Míg másokon, akiket otthon állandóan korholnak, a ki­sebbrendűség uralkodhat el. Ők gátlásosak lesznek tanu­lásban, viselkedésben, s még gyengébb eredményeket érnek el, mint addig. Az átlagos eredményeket elérő, nehezen tanuló gyermekeket inkább bátorítsuk, biztassuk. Ne a rossz jegyeket hánytorgassuk fel neki, inkább emlékeztessük a jobb eredményekre, az elért kis sikerekre is. Ez általában lehetséges is, hiszen minden kis- és nagydiák valamelyik tantárgyból képes jobb ered­ményeket felmutatni. Az év közben is elérhető célokat tűz­zünk gyermekünk elé, a neki megfelelő szintű teljesítményt várjuk el tőle. Mert hiába kí­vánjuk a jeles, a jó eredményt az átlagos adottságú tanuló­tól, akár vasszigorral, akár túl­zott jutalmazással, nem tudja azt hozni. Vegyük észre mun­kájukban a legkisebb javulást isi Ha ezért elismerést kapnak tőlünk, az még szorgalma­sabb tanulásra készteti őket. Világszerte tapasztalt jelen­ség, hogy a tanulók nem pi­hennek eleget, napi 2—3 órá­val kevesebbet alszanak, mint amennyi szükséges a testi-lelki fejlődésükhöz. Okai között a fent említett túlterhelést épp­úgy fölleljük, mint a helytelen napirendet, a rossz szokáso­kat. Ilyen a tanulás túl késői időben való kezdése is. Egy­részt az egész nap már elfá­radt — ingerekkel telítődött — gyermek nem tud olyan ered­ményesen tanulni, mint dél­után. Másrészt az estébe, éj­szakába nyúló tanulás az al­vás rovására megy. S a gyer­mek másnap álmos, fáradt, ezért nem tud figyelni meg­felelően az órákon, s nem érti az új anyagot. Otthon nehéz így az új anyag megtanulása és a gyakorlati feladatok meg­oldása. Sokáig tanul, későn fekszik le, nehezen tud elalud­ni, s mindezek később súlyos tünetekhez vezetnek. Kimerül, különböző panaszai lesznek. A tanulás megszervezésé­ben is segítenünk kell, főleg a kisebbeknek. A lakásban le­hetőleg biztosítsunk külön szo­bát vagy külön sarkot a ta­nulónak. Azt is ellenőrizzük, hogy megfelelő csendben ta­nuljanak, ne magnózással, rá­diózással egybekötve, de a „nagyok”, a felnőttek beszél­getése se zavarja őket, mert a különböző zajok, figyelemte­relő ingerek mellett nehezebb a tanulás, gyorsabb a kifára­dás. Nem helyes, ha megállós nélkül tanul a gyermek, kell közben a szünet — úgy mint az iskolában —, a tíz perc. Legjobb, ha kicsit mozog is a szünetben. De az ebéd utáni azonnali tanulást is kerülje el a gyermek. Ebéd után meg­felelő időt (egy órát) töltsön el játékkal, kikapcsolódással, s csak utána kezdje a tanu­lást. A tanulás módjára vonatko­zó sok-sok tanácsból csak egyet emelünk ki: az értelmes tanulást. Az mindegy, hogy a tanulnivalót részekre bontva kezdi el tanulni, vagy először végigolvassa az egészet, és is­métli, majd utána próbálja felmondani. Az a lényeges, hogy minden esetben értse meg, amit tanul. Fogja fel, mit jelentenek az egyes szavak, kifejezések. Ha nem érti, néz­zen utána füzetében, könyvé­ben, lexikonban, kérdezze meg, de ne értés nélkül ismé­telje, magolja be. A tapasztalatok szerint a két-három elolvasás utáni fel­mondás a legeredményesebb. Általában arra késztessük a gyermeket, hogy saját szavai­val, kifejezéseivel próbálja el­mondani a leckét. Persze, a kicsiknél, meg az új tantár­gyakat tanulóknál kezdetben nem káros egy-egy rész szó szerinti megtanulása — ha előzőleg megértették azt. De idősebb diákoknál is szük­séges a törvények, szabá­lyok eléggé pontos megtanu­lása. Minden tanulónál, főleg a gátlásosabbnál nem fölös­leges otthon felmondani a ta­nultakat a szülőnek. Vagy akár magnóra is, amelyet vissza­hallgatva ellenőrizni tudja sa­ját magát, javítani hibáját. Ez a módszer a fejletlen beszéd- készséget is jelentősen fej­lesztheti. Dr. Szeléndi Gábor — Az ország Kodály Zoltán hetvenedik születésnapjának megünneplésére készült, és ek­kor már Pécsett is megérett a helyzet egy nagyobb lélegzetű zenei összegezésre. A felsza­badulás utáni évek lendületé, vei indult meg itt is a zenei élet, közreműködésemmel újjá­alakult a szimfonikus zenekar, és 1952-ben megkezdte műkö­dését mindhárom fokozattal a zeneművészeti szakiskola. Nagy összefogással készítettük elő a háromnapos Kodály-ünnepsé- geket, melyek fő eseménye a Psalmus Hungaricus felszaba­dulás utáni első vidéki meg­szólaltatása volt. Kodály Zol­tán javaslatára Melles Károlyt kértük fel a mű dirigálására, a tenorszólót Rosier Endre énekelte, és a jubileumra Pécs­re látogatott Kodály Zoltán is. Ez a hangverseny ezután évti­zedekre meghatározta városunk zenei fejlődésének irányát. A város szinte egész társadalma Kodály zenéjének és személyes jelenlétének hatása alatt állott. A Zsolnay-gyári kórusom mun­kásdalosai ekkor énekelték először Kodály két latin nyelvű köszöntőjét magyarul, Vargha Károly fordításában. — Ekkor szólított fel Kodály, hogy ezentúl magam dirigál­jam a Psalmust, és útmutatá­sokat adott arra is, miként ké­szüljek fel erre a feladatra. Egy évvel később már a Zene- akadémián vezényelhettem ezt a művet, melynek pécsi meg­szólaltatása indította el itt az oratóriuméneklést, és ennek egy időben Pécs volt a cent­ruma. Ez év nyarán vetődött fel a pécsi szabadtéri előadások színhelyének kérdése is .. . — A Nagy Lajos Gimnázium udvarán rendeztünk addig sza­badtéri hangversenyeket, ope­raelőadásokat, a hely azonban nem volt megfelelő. Zavarta a városi forgalom, ki-be kellett hurcolni a székeket. Ekkor tet­tem azt a javaslatot, alakít­sunk ki szabadtéri színpadot, nézőteret a Káptalan utca 4. számú ház kertjében. így szü­letett meg 1953 nyarán ismét óriási összefogással, a párt- és állami vezetés hathatós támo­gatásával a Pécsi Szabadtéri Színpad, melynek nyitókoncert­jén 1953. augusztus 20-án, 21-én Gyurkovics Mária és Svéd Sándor szerepelt nagy si­kerrel. a rekonstrukciót, a megyei ta­nács elnöke juttatott oda 700 széket, magunk mostuk fel a helyiséget, és harminc évvel ezelőtt, egy decemberi kon­certtel megnyitottuk a mai Liszt-terem elődjét. A pécsiek eleinte túl messzinek találták, a hely azonban az eltelt évti­zedek alatt hovatovább a bel­városhoz számítódott, orgona került -oda, több ízben cseré­lődött a bútorzata, mígnem a terem elért a mostani állapo­tához. Ma fontos zenei műhe­lye a városnak, évi 100 kon­certtel, emlékezetes zenei ese­ményekkel, ahol nemegyszer készítettek hanglemez-felvé­teleket, és idővel mindenestül a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola részévé vált. Antal György bevallja, hogy nem kis nosztalgiával tekint vissza ezekre az eseményekre, az azokat megelőző lázas ké­szülődésekre. Évfordulókat oly szorgosan számon tartó közéle­tünkben valóban érdemes fel­idézni az 1953-as pécsi zenei nyitás ezen mozzanatait, hiszen ezek az azóta eltelt évek em­lékezetes zenei eseményeinek gyökereit, alapjait is jelentik. Gálfos Orsolya Jogász gyémántdiploma A lighogy meglát, frissen feláll, aztán egy pilla­natra megtorpan. Meg­fogja most kapott gyémánt­diplomáját is, és csak ekkor kezdhetjük a beszélgetést a 90 éves dr. Harmat Jenővel. Ke­zembe adja a díszes okmányt. Várja a csodálkozó szavakat, hi­szen nem akármilyen esemény történt: az Eötvös Loránd Tu­dományegyetemen a jogi dok­torátus megszerzését követő 60 év alatt végzett „értékes szakmai tevékenységét” gyé­mántdiplomával ismerték el. Lassan jönnek elő az elmúlt idő eseményei. Talán már megfakultak egy kicsit az él­mények, talán válogatni is ne­héz közülük. Jenő bácsi 1894- ben született, és igazi tüke, hi­szen dédnagyapja is pécsi mesterember volt már. Rögtön a gimnázium befe­jezése után a frontra került. Szakaszvezető volt négy éven át, és közben tanult. Kiküldték neki a könyveket, s a körülmé­nyek függvényében vizsgázni is eljárhatott. Egyszer például annyira kötötte az idő, hogy a karddal az oldalán lépett a bizottság elé — szép udvaria­san levettették vele. Hasonló „kalandos” körülmények kö­zött fejezte be a pécsi jog- akadémiát, és — mivel itt még nem volt rá lehetőség — a fő­városban doktorált. Közben fiatalon lett Császtafalu ta­nácselnöke 1919-ben. Akkori tevékenységéért később meg­kapta a Tanácsköztársaságért emlékérmet. A doktorátus után először ügyészgyakornok, majd a pé­csi járásbíróságon tanácsveze­tői jogot kap. Rengeteg régi­régi polgári és büntetőperes eljárás részese. Halálra senkit sem ítélt, de egyszer életfogy­tiglani büntetést rótt ki egy tiz év után előkerült gyilkosra. Egyszer pedig halálbüntetést változtatott hatnapi elzárásra. Meghökkenek egy pillanatra szavait hallva. A megszépítő múlt mosolyt varáfsol arcára, s elmondja; a kínos történet szerint a bíró szórakozottság­ból halált mondott egy falo­pással vádolt emberre, aztán Jenő bácsi közreműködésével változtatták a teljesen jogos hat napra a büntetést. A II. világháború idején ka­tonai ügyész volt, 1954-ben ment nyugdíjba. Nem sokáig élvezhette a pihenést, hiszen az „államháztartás egyensúly­ban tartása érdekében" meg­fosztották nyugdíjától, ekkor segédmunkával tartotta el ma­gát. 57-től újra kap nyugdíjat, de nem tud munka nélkül meglenni. 21 éve már, hogy jogtanácsosként a Gabona­forgalmi és Malomipari Válla­latnál dolgozik. Ma is bejár mindennap délelőtt. Ha jó az idő, délutánonként sétál a Mecseken, aztán hazatér. Üj- mecsekalján lakik, ahol annak­idején méq^ zöld mező volt, a lóversenytéren fiatalok ültek a nyergekben, és vágtáztak ... Bozsik László Portréműsor Pákolitz Istvánról Fontos dokumentációs fel­adatot teljesít a televízió, a pécsi stúdió is, amikor portré­műsorokat készít napjaink al­kotóival. Ez az első pillantásra rutinfeladat voltaképp bonyo­lult munkát, folytonos megúju­lást követel, hiszen nem köny- nyű elkerülni az ilyenkor kínál­kozó sematikus megoldásokat. Nem kevés portrét sugároz a televízió, a kedden este látott pécsi program Pákolitz István életútjáról azonban úgy vélem, szerencsés kivétel mindük kö­zött, mert elkerülte az ilyen csapdákat. Nem valamiféle for­mabontó televíziós arcképet láthattunk, csupán a létező kereteket sikerült megtölteni élettel, elevenséggel. A film valóban hozta Pákolitz jellegze­tes világát. Köszönhető ez a műsor rendezőjének (Bükkösdi László), a versekhez puritán, mégis beszédes hátteret adó díszlettervezőnek (Pincehelyi Sándor), a verseket megszólal­tató pécsi színészeknek (Balikó Tamás, Kulka János, Lukács József, Sipos László) és nem utolsósorban a „főszereplő” Pákolitz Istvánnak. Igen szerencsés választásnak bizonyult, hogy az ilyenkor szo­kásos beszélgetést, a filmhez alapot nyújtó interjút egy fia­talabb költő, Parti Nagy Lajos vezette. Vannak esetek, és ez is ilyen volt, amikor a pálya­társ, aki maga is ugyanazt a műfajt műveli, akit a kérdezet­tel hasonló problémák izgat­nak, érdekesebb, elevenebb be­szélgetést képes kibontani, ép­pen e relatív közelség folytán, mint a szakmaibb szempontból közelítő irodalomtörténész, kri­tikus vagy az újságíró. A leg­jobb példát erre Bertha Bulcsu írókkal, költőkkel folytatott in­terjúi szolgáltatták. Pákolitz életének állomásait, „Vargabetűit" sorolja fel a filmben, a tőle ismerős ízekkel, fordulatokkal, beszédes arccal. A műsor időt hagy arra, hogy szemünk megpihenjen ezen az arcon, majd könnyű átkötéssel elvezet a gyermekkor színhe­lyeire, a szülőváros, Paks házai közé, megmutatja a „bögrés- diák” évek városát, Kalocsát egy-egy jellegzetes részlettel, kapuval, ablakkal, patinás épü­letekkel teremtve meg a beszél­getéshez a miliőt. A megszólaló versek is har­monikusan illeszkednek ebbe az együttesbe, szép interpre­tációkat hallunk a színészektől, és a háttérben nádszövet, zsa- lugáteres ajtó, behajló ág ad a költeményekhez simuló kör­nyezetet. Megszólal a műsorban egy népszerű, Pókolitz-versre írt sanzon is, (Suli—Pákolitz: Nem múlik el a szerelem), Darvas Iván énekli, olyan dal, amit még sokáig eldúdolgat magá­ban az ember anélkül, hogy tudná, honnan ered, ki a szer­zője, és kinek a gondolatait morzsolqatja tovább a dúdol- gató. Közben ritkán publikálás­ra kerülő családi képeket lá­tunk, a költő életének, párra találásának képeit. Huszadik századi idillt a háború, a hata­lom önkényeskedései közepet­te. Közben feltárul szemünk előtt a József Attila-díjas költő ver­seinek megannyi színe: a gyer­mekkor emlékei, megszólal a politika, a történelem kemény tanulságait összegező, az élet örök kérdésein töprengő költő szava, hallunk szép szerelmes verset, hogy végül a műsornak is címet adó Vargabetűkkel összegeződjék minden. Jut al­kalom az ars poetica megfo­galmazására is: a költő, akinek a versírás létezési mód, írjon úgy. hogy embertársai is gyara­podjanak általa. Emlékezetes, szép portrémű­sor volt a Vargabetűk, az alko­tók közös karácsonyi ajándéka a vers, a nemes emberi törek­vések tisztelőinek. Gállos Orsolya Harmat Jenő 90 éves

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents