Dunántúli Napló, 1983. december (40. évfolyam, 331-359. szám)
1983-12-03 / 333. szám
GO évvel ezelőtt-először és utoljára Bartók Béla Pécsett Új műtermében, egy felújított régi hóiban dolgozik Trischler Fe renc. pécsi szobrászművész Bolyban, amelyet a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát bocsájtott rendelkezésére. Képünkön: agyagba mintázza a művész kedvese témáját, a fiatal lány szobrát. Proksza László felvétele. Fiatalos lendülettel Nyugdíjas bányászok Mázaszászvárért Minden hétfőn klubnap iétente fiáromszor $Üt kény eret Stulp Mihály pékmester Az 1920-as évek elején a pécsi egyetemi ifjúság Bartók Bélát többször is meghívta Pécsre. A Mester azonban mindannyiszor elzárkózott a vendégszereplés elöl. Elfoglaltságára, külföldi turnékra való készülődésre hivatkozott. 1923 őszén azonban mégis elhatározta, hogy ellátogat Pécsre: c „zenevárosba". A pécsi közönség örömmel olvasta a „Dunántúl" című napilap 1923. október 14-i számában megjelent előzetes híradást, hogy „Bartók Béla, a világhírű zeneszerző és zongoraművész, e hó 30-án zeneszerzői estet tart a Pannóniában. Zenekedvelő közönségünknek nem kell mondani, hogy ki Bartók Béla, neve ma fogalom. A modern zeneirodalom büszkesége, kinek nevét nemcsak nálunk, hanem a kontinens minden nagy városában épp úgy mint Amerikában, a legnagyobb élő zeneszerzők nevei között találjuk.” Este a Pannónia nagyterme zsúfo'ásig megtelt hallgatósággal. Hangversenyének első részében Beethoven: F-dúr szonátáját, Debussy: „Pour le piano" című szerzeményét adta elő. A második részben sor került az „Este a székelyeknél", „Siratóének", „Medvetánc", az „Allegro barba- ro” és a „Román táncok" című szerzeményének előadására. A Pannónia nagyterme tapsvihartól visszhangzott. Másnap minden pécsi zenekedvelő érdeklődéssel olvasta a hangversenyről megjelent zenekritikát. A „Dunántúl” című napilap 1923. október 31-i számában: „Bartók Béla hangversenye" címmel dr. B. D. aláírással Bol- dis Dezső tanfelügyelő, a Pécsi Dalárda és a Filharmónia karmestere, a lap zenekritikusa a következőket írta: „Azt mondják, hogy Bartók Bélát Berlin, München, Drezda, Párizs, és London jobban ismeri, mint a mi vidéki városaink. Pécsett is legtöbben csak annyit tudnak róla, hogy zeneakadémiai tanár, aki zongoraiskolát és zongoraműveket írt, amelyek különösnek ható, új harmóniákkal válnak nehezen hozzáférhetőkké. De zenekari szerzeményeit nem ismerheti a vidék, mert egyrészt ma megszerez- hetetlenek, másrészt az előadókkal szemben támasztott követelményei teljes készültségé művészeket tételeznek föl minden hangszernél. Ha most a lefolyt hangversenyen szerzett benyomásaimat akarom megörökíteni: a legnehezebb feladatok előtt állok, mert olyan sok meglepő érzés tart fogva, hogy igen nehéz egy megállapodott véleményt kifejteni. S azért igazán csak a pillanatnyi benyomások hatását írom le. Nem térek ki az első rész utáni szünetben ismerőseim Hová lett az emeletes busz? Úgy hat évvel ezelőtt, 1977 nyarán láttuk utoljára Pécsett. A 10-es, a 28-as és a 40-es vonalán járt, mindig arra, amerre nincsenek éles kanyarok, nagyobb emelkedők. Mert a londoniaktól megirigyelt emeletes busz a Mecsek alján nem vált be olyan jól, mint a sík terepű nagyvárosban, a szépen sorbanálló, fegyelmezett angoloknál. A mi emeletes buszunk, a magyar kísérlet egyetlen példánya, bizony labilis volt, az első csapágyai gyakran összetörtek, s különleges motorját sem lehetett megjavítani. Nyolcévi szolgálat után a GC 81—17-es, szürkefehér színű, hirdetésekkel ékesített „kuriózum" eltűnt a pécsi utcákról. részéről hozzám intézett leg- sajátszerűbb kijelentésekre és kérdésekre, hanem megvallom, hogy az első rész nekem nagyon tetszett. A Scarlatti- féle nemes patinájú egytételű szonáták csodás tisztasága, átlátszó és mégis oly magvas ereje, Beethoven F-dúr szonátájának csodás mélységű szépségei, nemesebb, művészibb, stílusosabb, elmélyed- tebb interpretátort aligha kívánhatnak. Debussy „Pour le piano” című, három színgazdag hangulatsorozata is érdekes. Harmóniái, meglepetései mellett a II. részben előadott „Este a székelyeknél” és a „Sirató ének" is érzéssel telt. De már a II. rész szerzeményei az én Skrjabin zongora- darabjait megemészteni nem képes zenei készültségemen is túlmennek. Mit tagadjam: én Kodály muzsikáját döbbenetes jelenségnek, zeneiet- lennek, Bartók II. burleszkjét és Medvetáncát (minden hu. morok ellenére) csúnyának, az „Allegro barbaro”-t és a „Román táncokat” egyenesen ijesztőnek érzem, Végül pedig őszintén aggódom azért a generációért mely az ő szonátáin fog nevelődni. Mint előadóművész, Bartók nagyszerű. Tartalmas dologbeli készsége, tökéletesen elmélyedő játéka, finom elgondolásai csak a legnagyobb művészek sajátja. Hisz éppen ez a tökéletes művészet a kétségtelen jele annak, hogy nála a választott irány nem póz, hanem hitvallás.” Ebből a simogató-doron- goló zenekritikából kitűnik, hogy maga a zenekritikus sem értette meg Bartók Béla zeneszerzeményeit, az abban rejlő igazi értéket és szépséget. Nem csoda, hogy amikor elutazása előtt a pécsi pályaudvaron rokona: dr. Kari Lajos könyvkereskedő át akarta nyújtani neki a helyi sajtóban, a „Dunántúl"-ban és a „Pécsi Lapok"-ban megjelent zenekritikát, Bartók Béla a vonat ablakából csak ennyit mondott: — Tartsd meg magadnak! Engem a kritika nem érdekéi. Úgy is sejtem, hogy mit írhattak hangversenyemről. Néhány perc múlva a gyorsvonat kigördült a pécsi pályaudvarról. Vitte Bartók Bélát Budapestre, hogy november 19-én, Buda és Pest egyesítésének 50. évfordulóján rendezendő ünnepségen önálló szerzeményeit adja elő. Utána Londonba, Párizsba és Genfbe utazott hangversenyezni, a magyar zene- művészetnek hírnevet szerezni. És hogy kritikusának nem volt igaza, mi sem bizonyítja inkább, mint az, hogy Magyarországon szonátáin a muzsikusok serege nevelődött lel. . . így lett Bartók — akit életében kevesen értettek — valóban a miénk. Pusztai József Mi lett a további sorsa? — Ha én azt meg tudnám mondani magának — válaszolta a Volán igazgatója a telefonban feltett kérdésemre. — Néhány éve még láttam a ba- latonvilágosi üdülőben, de aztán eltűnt onnan. Hogy hogyan került a Volán Tröszt üdülőjébe, Balatonvilá- gosra az emeletes busz, azt Kiss József műszaki főmérnöktől tudtam meg. — Ezt a buszt két 556-os Ikaruszból csinálták 1968-ban, a MÁVAUT főműhelyében. Budapesten háromezer kilométert futott, aztán elküldték nekünk. Pécsett majdnem kétszázezer kilométert ment, míg végül amortizálódott a kocsi. Mivel ez egy egyedi eset volt, a tröszt A mázaszászvári két nyugdíjas klub közül a bányászoké o fiatalabb. Ök tavaly augusztusban. alakultak, illetve szerveződtek újjá. Most harminchaton járnak a hétfői klubnapokra, fizetik a havi 5 forint tagsági díjat. Az év elején összeállított programjuk szerint szervezik az előadásokat, kirándulásokat, vetélkedőket, színházlátogatásokat, s külön füzetbe jegyzik, 'hogy közülük ki hol, hány óra társadalmi munkát végzett. Ez az, amiben különböznek a nyug. díjaskíubok többségétől. Körbejárjuk o bányászklub előtti teret. A kaviccsal felszórt utakra itt-ott ráhajlik a bokrok ága. — Ügy látom, hamarosan ide kell jönnünk ■>— véli Stepán Tibor, a klub vezetője —, miközben sorra félrehajtja o visszahulló ágakat. Ezt a teret is ők gondozzák, csakúgy, mint a Vörös fenyő ne. vű turistaház, a sportpálya kör. nyékét. Kisebb út. és járdajavításokra is kophatok, de a legjelentősebb társadalmi munkát ez évben a tornacsarnok építésében vállalták, A közös javak megóvásáért, oz újak létrehozásáért való fáradozásuk, természetesen egyetlen klubtag számára sem kényszer. Aki beteg, vagy fontos elfoglaltsága miatt nem tud velük tartani nyugodtan távol maradhat. Am azt már nem áll. ják szó nélkül egymásközt, ha valamelyikük minden ök nélkül nem tart velük. Ugyanis már az alakulásukkor elhatározták, hogy nyugdíjasklub címén nem elkülönülni, sokkal inkább 'bekapcsolódni akarnak a község mindennapjaiba. Ezért szervezték meg többek között a hírdi kenderfonó itteni akkori vezérigazgatója úgy döntött, hogy presszó legyen belőle a balatonvilágosi üdülő udvarán. A mi vállalatunk alkatrészfelújító és -gyártó üzemének kollektívája alakította át társadalmi munkában. A busrpresszó, mely eleinte színes lámpákkal kivilágítva ékeskedett a parton, az időjárás viszontagságainak kitéve, lassan tönkrement, a gyerekek játszóhelyévé vált. S öt év után eltűnt az üdülőből. A „nyomozást” újra Kiss József segítségével folytatjuk. Fél délelőttnyi telefonálgatás után kiderült, hogy egyetlen emeletes buszunkat a balatonvilágosi üdülő udvaráról 1982-ben Ceglédre, a budapesti 20-as Volán Vállalat bontótelepére szállították. gyáregységének meglátogatását'. Kíváncsiak voltak arra, hogy mit, hogyan és milyen körülmények között dolgoznak a m á za s zá szvá ri I á nyok -asszon yok s mindjárt megkérdezték őket: téhetnek-e valamit értük a gyáregység-látogatás viszonzásaként. Igen, — hangzott a válasz — szívesen vennénk, ha tavasszal segítenék parkosítani az udvarunkat. A nagyközség nöklubjával és műszaki klubjával együtt szervezték a ma is soköt emlegetett főzőcske vetélkedőt, amelyen 78-an vettek részt. A bányász szendvicstől kezdve a gö. cseji rakott pecsenyéig sok-sok finomságot készítettek, hogy az. tán a családtagokkal egy asztalnál ülve elfogyasszák. A kirándulásaik sorából pedig a mohácsi hajáutat tartják a legsikeresebbnek. Ez utóbbit kedvezményes költséggel szervezték a klubtagoknak. A kedvezményre az a 3000 forint teremtett lehetőséget, amelyet éves támogatásként kapnak a szászvári bányától. Ez a magyarázat arra a 'kérdésre amit a mázaszászvári újságíró-olvasó találkozón is többen felvetették: miért csak bányászokat fogadnak maguk közé a klub tagjai. A bánya, mint patronáló, ezt a pénzt különböző kirándulások, utazások költségeinek csökkentésére, egykori dolgozóik ily módon való szerény támogatására szánja. Ugyanakkor semmi akadálya annak — ezt a klub vezetőségének több tagja megerősítette, hogy bárki velük tartson aki a téljes költséget állja, illetve minden rendezvényükön — így a hétfői klubnapjaikon is szívesen látnak vendégeket. Csak nem szedték szét? Telefonok Budapestre, Ceglédre. Nem, nem szedték szét! A ceglédi telepen ugyanis egy szabadtéri járműmúzeumot kívánnak létesíteni, s a mi buszunk eredeti, illetve presszóállapotában várja a sorsát. A sorsa ugyanis még bizonytalan. Közismert, hogy a Volán Elkopott a cégtábla az évek során Királyegyházán, a Petőfi utca 52-es számú ház falán. Azért nagyon sokan tudják, hogy itt található Stulp Mihály sütödéje. Hetente háromszor — kedden, csütörtökön és szombaton — friss kenyérillat lengi be a házat. Az idős mester ilyenkor süti a kenyeret. — Mióta pókeskedik? — Ezelőtt 45 évvel kerültem Baljára tanulni. Előbb a 32 féle péksütemény, aztán a kenyér sütését tanultam ki. Végül ipar- engedélyt kaptam, de nem szülőfalumban Véménden, hanem Királyegyházán kezdtem e| önállóan doigozni. Itt építettem házat és műhelyt 1937-ben. Azóta — némi kitérővel — én sütöm a környékbelieknek a ke. nyeret. Több gazdája is volt a sütödémnek, a szövetkezeté, a Sütőipari Vállalat pécsi, majd szigetvári üzeméé lett, végül a tsz-é. Közben o fatüzelésű kemencét átépítették szén — aztán olajtüzelésűvé. Én is mint pék dolgoztam 'benne, de, el ti I Tröszt megszűnt, s hogy a jövő évtől önálló vállalatok közül melyik vállalja majd magára a múzeumlétesítés gondját, azt még nem tudjuk. De bízunk benne, hogy a pécsiek emeletes busza sok más összegyűjtött régi társával együtt nem kerül a bontóba! Müller Zsuzsanna tottak egy időre a mesterségem, tői az orvosok. Akkor gazdálkodtam. Az elmúlt évek során azonban javult az állapotom és megürült a sütödém. Ekkor újra kiváltottam a működési engedélyt és elkezdtem dolgozni. Kezdetben mindennap sütöttem,, sőt kézzel ezer kiflit is formáztam. Ma már nem bírom, elnehezedtek a csontjaim. így hetente háromszor sütök 150—200 kiló kenyeret a régi kuncsaftoknak. Persze van aki, elmarad helyettük újak jönnek. Régen hozták az otthon dagasztott kenyeret — némelyik hat—nyolc kilós is volt — süt- tetni. Ma már ilyen nincs. Néha a lakodalmi kuglófot hozzák ide. Alig sütök kilós kenyeret — csak a magányos öregeknek — a többi mind kétkilás. Van aki a pirosabbat, van akj a kiforrot- tabbat keresi. Ha van, szívesen adom. Van ám, aki másutt lakik és a házunk előtt elimenet beugrik egy kenyérért mert emlékszik az ízére! — Hogy alakul a munkabeosztása? — Az óra éjjel fél egykor csörög. Akkor iszok egy snap- szot — aztán befűtök a 'kemencébe. Elkezdek dagasztani, szaggatni, és míg kel a tészta, addig kihúzom a parazsat. Vetek és hét—fél nyolc óra között már szedem is ki a ropogósra sült kenyeret. Természetesen, hogy minden munkában segít a feleségem, mert már közel a hetven felé járok, és nem győzöm egyedül. — Mennyibe kerül egy kézi készítésű kenyér? — Egy kiló kenyér után 75 deka lisztet kell hozni, és 1,50 fillér sütésdíjat számítok fel. Természetesen aki nem hoz lisztet, annak ebben az értékben kell a költségeket megtéríteni. Adám Erika HÉTVÉGE 7. T. É. Nyomozás egy ritkaság után Hová lett az emeletes busz?
