Dunántúli Napló, 1983. november (40. évfolyam, 302-330. szám)
1983-11-29 / 329. szám
6 Dunántúli Raplo 1983. november 29., kedd Zöld szalag Eszék városának P écs városával egy napon, 1944. november 29-én szabadult fel Eszék is. Szeretettel köszöntjük az évforduló alkalmából testvérvárosunkat, továbbá abból az alkalomból is hogy Eszék elnyerte a jugoszláviai környezetvédelmi díjat. Az aranyérmet és a Zöld szalagot ozoknak a városoknak ítélik oda Jugoszláviában, melyek a legtöbbet, kellemes. nyugodt lakóhelyet nyújtanak polgáraiknak. November 13-ón vette át ünnepélyes külsőségek között Milan Rajkovic, az Eszéki Területi Tanács elnöke a zágrábi napilap, a „Vjesnik" Zöld szalagját, valamint a Jugoszláv Természet- védelmi Tanács aranyérmét. Hatodik éve szervezi a „Vjesnik" ezt a versenyt a jugoszláviai városok között, s e nemes vetélkedésben negyedik alkalommal vitte el Eszék a Zöld szalagot, mint olyan város, mely a lehető legkellemesebb környezetet nyújtja lakóinak. A tizenhat versenyző jugoszláv város között Eszék kapta a legtöbb pontot <* versenyben szereplő öt kategóriában: ivóvízellátás, közlekedési hálózat, kommunális ellátás, köztisztaság és zöldterület arányában, és így lett negyedik alkalommal is első helyezett, — Azok az erőfeszítések, melyeket az ember környezetének védelméért o közegészség megőrzéséért, valamint a város tisztaságáért tesz Eszék városa, példaként szolgálhat más települések számára*is, — mondta az ünnepségen a „Vjesnik" zsűrijének elnöknője, Vesna Kusin. Ezeket a feladatokat az Eszéki Terület Tanácsa és annak különböző szervezetei továbbá a helyi köztisztasági vállalat látja el. Ök hivatalból kell hogy törődjenek a város karbantartásával és mint Milan Rajkovic kiemelte, feladataikat nem győznék Eszék társadalmi, politikai szervezetei, továbbá az üzemek segítsége nélkül. A város polgárai sem maradnak el Igyekezetben e szervek, munkahelyek mellett. Fontos szerepet játszik az ő felelősségteljes ma. gatortásuk is abban, hogy Eszék kellemes kedves város az ottlakók és az odalátogatók számára is. A város lakói egy emberként részt vesznek lakóhelyük természeti adottságainak védelmében. Enélkül elképzelhetetlen a lakó-. hely tisztaságának, természeti környezetének védelme. Az ilyen szokásokat a legfiatalabb korosztálynál, a gyermekeknél kell elsősorban kialakítani, óvodáktól az iskolákig majd a felnőtt lakosságig — hangsúlyozta az Eszék Területi Tanács elnöke. Felvételeink 1983. november 27-én készültek a városban. Q. O.—M. E. Jugoszlávia legkellemesebb városa „Járművel vagy gyalog, az úton társak vagyunk’* Az elmúlt hét. elején váratlanul téliesre fordult időjárás meglepte a járművezetőket. Ezt bizonyítja, hogy sok koccanásos baleset történt, melyek oka az volt, bogy a vezetők nem vették figyelembe a síkossá vált utat. Munkatársunk, Kurucz Pál Pécsett, a Zsolnay-dombon kapta lencsevégre ezt a balesetet. A Lada vezetője nem tartott követési távolságot s hirtelen fékezés következtében a síkos úton átcsúszott a menetirány szerinti bal oldalra, s két személygépkocsival ütközött. Az eset ezúttal is figyelmeztet: jármüvünk sebességét a mindenkori útviszonyoknak megfelelően válasszuk meg! Fokozott figyelmet és figyelmességet! Zárva lesz festés miatt november 28-án és 29-én a Magyar Autóklub Baranya megyei szervezetének pécsi, Citrom utcai irodája. * Az elmúlt héten 18 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt Baranya megyében, kaptuk a tájékoztatást a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság közbiztonsági és közlekedési osztályától. Nyolc súlyos, tíz pedig könnyű kimenetelű volt. Dácia és Lada fűtőszálas hátsó szélvédők, üzembe helyezett 12 Voltos akkumulátorok, import ködlámpák, Bernál autóápolási cikkek, jég- oldók, zárható kerékcsavarok, valamint újfajta, kombinált csomagtartók (szörf- és kerékpártartót lehet rá szerelni) érkeztek a Shell Pécs- váradi úti szervizébe az elmúlt héten. A jövőben Pécsett az autóvásárok idején nem kell a környező szűk utcákban parkolóhelyet keresni a gépkocsival érkezőknek. A vásártér területén kialakitott autóparkolóban ugyonis 10 forintos várakozási díj ellenében egész napos parkolási lehetőséget biztosit a vásárrendező- ség. * A város korábban ellátatlan körzetében Pécsett, a Led inán nyitotta meg a közelmúltban autóalkatrész kereskedését Biró Lázár. A Hold utcai üzletben elsősorban Trabant, Wartburg, Skoda, Lada és Polski Fiat alkatrészeket kínál. Érdekesség, hogy nem csupán új alkatrészek sorakoznak a polcokon, hanem használtak is, amiket készpénzért és bizományba is átvesz. Sok olyan alkatrészt is megtalálnak itt az autósok, melyek hiánycikknek számítanak, például Trabanthoz főtengelyt, hengert, dugót, doblemezeket, Wartburghoz féltengelyeket, hengerfejet, ajtókat, sárvédőket. De kaphatók komplett motorok, sebváltók, s bő a választék karosszériaelemekből. E jelmondat különösen fontos és időszerű az elkövetkezendő hónapokban, amikor az időjárás kedvezőtlenre fordul. Ezért jó társakhoz méltón indokolt az alábbiakban összefoglaltak figyelembevétele. A munkaidő kezdete és befejezése a szürkületi időszakra esik, amikor a látási viszonyok korlátozottak. A korlátozott látási viszonyok egyrészt kisebb térlátást tesznek lehetővé, másrészt csökkentik az észlelés tárgya, valamint annak háttere között fennálló kontrasztot. A tárgyak körvonofa kevésbé éles, ezért azok távo- latbnak tűnnek, mint a valóságban. Emiatt helytelen távolság- és sebességbecslések fordulnak elő. A beszűkülő látási viszonyokat az őszi és téli évszak időjárásából adódó csapadékformáktól rosszabbodó útviszonyok teszik nehezebbé. Indokolt figyelembe venni őzt a tényt, hogy a jármű 50 km/óra sebességnél másodpercenként 14 métert, míg a gyalogos másodpercenként 1 — 1,5 métert halad. A járművezetők indulás előtt ellenőrizzék, hogy valamennyi lámpa megfelelően működik-e, nincs-e vakító hatása a szembejövőkre. A megfelelő működéssel egyidőben meg k'ell győződni a lámpaüvegek, búrák tisztaságáról. (A nagyobb fényerőt a közlekedés többi résztvevője nagyobb távolságról észleli, több ideje lesz a megfelelő balesetmegelőző cselekedet elvégzésére.) Ellenőrizzék a gumik futófelületének állapotát, a fékek biztonságos működését. Győződjenek meg a szélvédő üvegek párátlanításának hatékonyságáról, a sárfogó lapok meglétéről. Látási és útviszonyoknak megfelelően csökkentsék járművük sebességét, különösen lakott településen belül, útkereszteződésekben. A gyalogosok figyelnek arra, hogy a járművezető közvetlenül nem érzékeli a közlekedést korlátozó tényezőket (látását befolyásolja az ablaküveg átlátszósága, a jármű fékútját befolyásolja: a fékek és a gumik állapota, a vezető reakcióideje, az út és a kerekek-között fellépő súrlódási tényező sfb.). Az úttest egyik oldaláról a másikra való áthaladás lehetőleg kijelölt és jól megvilágított átkelőhelyen, csoportosan történjen, ne tárgyak takarásából lépjenek az úttestre. Fenti szempontok nagyrészt jogilag is szabályozva vannak az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM rendeletben a KRESZ-ben' csupán jogi előírásokkal azonban nem lehet egyértelműen befolyásolni a közlekedés résztvevőinek magatartását. Legalább ennyire fontos a résztvevők közlekedési erkölcsének formálása. Az egyén érdeke a közösség elvárásával megegyezhet. A közúti forgalomban részt vevők közösségének elengedhetetlen és közérdeket szolgáló érdeke, hogy a közlekedési szabályokat a közlekedésben résztvevők életének és biztonságának a megóvása érdekében mindenki betartsa, a kialakuló és kialakult veszélyeket elhárítsa. Dr. Acs Imre MKBT * Baranyai utakon G yalogátkelőhely a Koller utcában? Sokan rossznak tartják Pécs közlekedési rendjének (egyirá- nyúsítás, kötelező hajtási irány stb.) szervezését. Pécsett autó. val közlekedni tényleg nem öröm (de melyik nagyvárosban az?). A nehézségek okai azonban adottak — legalábbis sok esetben. A szűk belvárosi utcákból például nem lehet autó- utat varázsolni. Persze akad olyan is elég, melynek méregfogát a organizáció kihúzhatná. Más esetben a jogszabályok szabnak gátat a kívánatos megoldásnak. Egyik olvasónk például a Koller utcában egy gyalogátkelőhely kijelölését javasolta, amely alkalmas lenne az ottani iskolá. ba járó gyerekek átkelési biztonságának fokozására éppúgy, mint a tempósan hajtó autósok megfékezésére. A javaslat — mondták a forgalomszervezők — kivihetetlen, mert nem tudják biztosítani az átkelő éjszakára előírt megvilágítási fényerősségét. . . Rendelet ide, jogszabály oda, kérdéses: nem jobb-e a semminél egy hatásos nappali és mérsékeltebb értékű éjszakai gyalogosvédelem . . . A baranyai utakon november 28. és december 4-e köiött az alábbi 'útépítési, útjavítási munkák történnek. A 66. sz. főközlekedési úton, a 0—4 km közötti szakaszon kiemelt szegélyt építenek, ezért a megengedett legnagyobb sebesség 40 km'óra. A szederkény—Villány— harkányi összekötő úton Márok térségében hidat építenek, ezért 12 tonna a súlykorlátozás, 40 km/óra a maximális sebesség. Terelőútvonal: Harkány—Töttös—Kislippá—Villány. A pécs—pellérdi összekötő úton burkolatszélesítés és autóbuszöblök építése miatt útszűkület van, előzni tilos, és a megengedett legnagyobb sebesség 40 km/ára. A komló—magyarszéki összekötő úton a komlói átkelési szakaszon szélesítik az utat, az útszűkület miatt előzni tilos, a megengedett legnagyobb sebesség 40 km óra. ROVATSZERKESZTŐ: ROSZPRIM NÁNDOR B. L