Dunántúli Napló, 1983. október (40. évfolyam, 271-301. szám)

1983-10-03 / 273. szám

Pécsi MSC: Elmaradt a jó folytatás melt. Szerdán ismét Fehérváron mérkőzünk, a Nyíregyháza lesz az ellenfél. Régi játékostársam, Kovács Imre új csapata ellen is győzelmet várok, és ebben az esetben megőrizzük helyün­ket az élbolyban — mondta a mérkőzés után Kovács Ferenc, a Videoton mester edzője. A csepeliek edzője, a haj­dani kiváló Vasas csatár, dr. Puskás Lajos igen szűkszavú volt. — Nem titkolom, egy pont­ban bizakodtam, ha egy kis szerencsénk van, tervünket tel­jesítjük — nyilatkozta a szom­széd öltöző folyosóján. Az egyetlen góf szerzője, No- voth György udvariasan elhárí­totta a gratulációkat. — A gól Májer Lajos érde­me is, hiszen szögletből a lab­da úgy csavarodott, hogy az szerintem a kapuba került vol­na. Én csak á biztonság ked­véért fejeltem bele, a csepeliek nagy bosszúságéra — mondta érthetően boldogan a fehérvári csatár. Hollósi Ferenc Rába ETOs Hatodik döntetlen... Hegedűs állapota javult Hegedűs Péter, a szombati FTC—Haladás mérkőzésen megsérült kapust a szombathelyi Markusovszky kórházba vitte az autóbusz a csapat megérkeztekor. A balesetsebészeti osz­tályra került, ahol az éjszakát meglehetősen nyugtalanul, ál­matlanul töltötte. Vasárnap délelőtt elsőként felesége és kislánya, majd Török Péter, a Haladás vezetőedzője kereste fel. A kapus elmondta: bár az ütés helyét érzi, fájdalmai lényegesen csökkentek, vi­szonylag jól érzj magát. — Valószínűleg hétfőn hazaengedjük a játékost — közölte dr. Salamon Antal osztályvezető főorvos. — Állapota kielé­gítő, hétfőig azonban megfigyelés alatt tartjuk. Amennyiben tehát semmi nem jön közbe, Hegedűs hétfőn hazamehet, a szerdai. Volán elleni mérkőzésen való szerep­léséről azonban majd orvosi konzilium dönt. Az eset kapcsán Török Péter elmondta, hogy együttérez az FTC játékosaival, vezetőivel, hiszen májusban a szombathelyi együttes fizetett nagy árat a szurkolói rendbontásért — a zártkapus mérkőzés mintegy 150 ezer forint kiesést jelentett, s elúszott o két pont is. A csereként beállt Pillinger, élete első NB l-es mérkőzésén, alig 20 perces játék alatt is gólhelyzetbe került. A tatabányai Dombai kapus azonban megakadályozta, hogy góllal tegye le „névjegyét” az elsőosztályban. Fotó: Arató László Az NB I. nyolcadik forduló­jának szombati mérkőzésein sikeresen szerepeltek az éllo­vasok, a táblázat élén levő öt csapat tovább szaporította pontjainak számát. A listaveze­tő Bp. Honvéd idegenben nyert, akárcsak a Tatabánya — sajnos Pécsett — és így a bányászok előreléptek a máso­dik helyre. Langyos mérkőzé­sen, de pontot szerzett az Új­pesti Dózsa is Diósgyőrben. Saj. nálatos eset történt az üllői úton, ahol az egyik magáról megfeledkezett néző megdobta a vendégcsapat kapusát és így a szabályok értelmében Büki játékvezető lefújta a mérkő­zést. Tavasszal hasonló eset történt Szombathelyen, de ott a partjelzőt találták el. Akkor az MLSZ úgy rendelkezett, hogy a Haladás soron követ­kező hazai mérkőzését zárt La­puk mellett kell játszani. Azon a mérkőzésen — amikor a partjelzőt dobták meg — az ellenfél vezetett, így a pályán elért eredményt hagyták jóvá. Valószínűleg a Ferencvárosra is hasonló büntetés vár, egy mérkőzést bizonyára zárt ka­puk mellett kell játszania és el­képzelhető, hogy a Haladás megkapja a két bajnoki pon­tot a félbeszakadt mérkőzé­sért. A magáról megfeledke­zett néző nehéz helyzetbe so­dorta csapatát. A PMSC elmúlt heti sikere után a szurkolók azt várták, hogy következik a jó folytatás. Sajnos erre nem került sor, a piros-feketék elszenvedték má­sodik hazai vereségüket. Gyor­san szögezzük le, a Tatabánya ezúttal jobb volt ellenfelénél, ők futballoztak okosabban. Egy héttel ezelőtt a PMSC—ZTE mérkőzés tudósításának azt ad­tuk címnek, hogy váratlan eredmény. A PMSC vezetői kö­zül többen rossz néven vették ezt, a csapat orvosa például értelmező szótárt ajánlott munkatársunknak, hogy abból tanulmányozza a váratlan szó pontos jelentését. Bárcsak a főorvosnak lett volna igaza, de a Tatabánya elleni teljesítmény is azt igazolta, hogy az eger- szegi eredmény igenis várat­lan volt, a csapat még nem ké­pes állandósítani a jó formát. A PMSC kapott gólja elke­rülhető lehetett volna, hiszen Hermann lövésénél már Bod­nár kezében volt a labda, de az kiperdült onnét. Potyagól volt, de hiba (enne a kapus nyaká­ba varrni a vereséget. Ez a kudarc egyértelműen a tehetet­len támadók számlájára írha­tó. Különösen a válogatott Mé­száros okozott nagy csalódást. Úgy tűnik, mintha a fejébe szállt volna a dicsőség a csa­tárnak, már elvárja, hogy min­denki előre köszönjön neki, a pályán viszont nem tesz meg mindent a siker érdekében. A mérkőzés folyamán kétszer is cserélt Rónai István, a PMSC vezető edzője. Mindkét cseré­nél csatár váltott fel védőt. Lehet, hogy a szurkolók közül többeket meglepett ez a csere. A találkozó után Rónai István így indokolta döntését: — Az elleniéi vezetése tuda­tában lemondott a támadá­sokról, csak ritkán próbálkoz­tak a csatáraik. Úgy ítéltem meg, hogy nekünk mindent egy lapra feltéve kell támadnunk az egyenlítés érdekében és már nincs szükség a védel­münkben a biztositó szerepét betöltő söprögetőre, egy az egyben is lóghatjuk az ellen­fél csatárait. Ráadásul a bal­szélső Kökény is visszahúzódót, tan játszott, így lehetőség kí­nálkozott a jobb oldalon a fel­futásokra. Ezért küldtem be csatárokat a védők helyett és ezért lett jobbhátvéd Czérna, akitől a felfutásokat vártam. Sajnos a cserék sem vezettek eredményre, nem sikerült ki­egyenlítenünk. Szerdán újabb nehéz feladat vár a csapatra, Csepelen ját­szanak bajnoki mérkőzést. Szí­vesen írnánk ismét o címbe azt, hogy váratlan eredmény, mert az a pécsiek sikerét je­lentené. L. L. így láttam A szombati PMSC—Tatabá­nya mérkőzésen a pécsi játé­kosok teljesítményét Dózsa Ist­ván, a csapat szurkolója érté­kelte. Az osztályzatai: Bodnár (4) — Kincses (3), Torna (4), Róth (6), Brezniczky (4) — Lutz (5) , Dárdai (6), Czérna_ (6), Lő- rincz (5) — Réfi (3), Mészá­ros (3). Videoton: Nagy mezőnyfölény, egyetlen fejesgól Fehérváron a mérkőzés 90 percéből legalább 80-at a Vi­deoton támadott, a csepeliek ■mégis a minimális 1-0 arányú vereséggel távoztak a Sóstóról. — Az eredmény nem fejezi kj hűen a látottakat, hiszen nekünk gólokkal kellett volna nyernünk. A szoros emberfo­gás nem ízlett a csatároknak, ráadásul a csepeliek néha ösz- szeíévesztetlék a keménységet a durvasággal. Győzelmünk azonban feltétlenül megérde­Győrött a mérkőzés előtt Ka­szás Gábor, a szegediek fia­tal, alacsony termetű edzője nem titkolta szorongását: — Nagyon tartok a mérkő­zéstől. Győrött 1954-ben sze­reztünk utoljára pontot. Leg­utóbb katasztrofális, 8-0-ós vereséggel távoztunk. Egyetlen célunk van, hogy az ilyen sú­lyos vereség most ne ismétlőd­jön meg. A találkozó lefújása után a szorongást érthető öröm vál­totta feli — Még álmomban sem gon­doltam arra, hogy pontot sze­rezhetünk a bajnok otthoná­ban. Csapatom hősiesen küz­dött. Az első 20 perc átvésze­lése után egyre jobban meg­nyugodtak a fiúk és a mi ve­zető gólunk után már a Rába vált idegessé. Az igazsághoz tartozik az is, hogy a győriek nagyon sok helyzetet és két 11-est is kihagytak, de az is igaz, hogy Ádám játékvezető sorozatos téves ítéleteivel első­sorban csapatomat sújtotta. A Rábánál nem titkolták: biztos győzelmet várnak. Ennek elmaradása okát Győrli László, a pályaedző a következőkben látta: — Végre legjobb összetéte­lünkben léphettünk pólyára és 60 percen át néha ízelítőt adott a csapat az elmúlt két év si­keres produkcióiból. Mégis, számunkra kínos pontvesztéssel végződött a találkozó. Ez azért következhetett be, mert a dön­tő pillanatokban hiányzott az összpontosítási készség, ez a helyzetek sorozatos elpuskázá- sához és két büntető kihagyá­sához is vezetett. Néhány já­tékosunk továbbra is gyengél­kedik, és különösen szembeöt­lő volt a váloaatott Hajszán is­métlődő szertelen, öncélú já­téka. A mérkőzés utolsó félórá­jában már egyre idegesebben, kapkodva játszott a csapat, és ez újabb helyzetek kihagyását eredményezte. A két szakember hű tükörké­pet formált a találkozóról. Tö­mören fogalmazva elmondták mindazt, ami jellemzője volt ennek a 90 percnek, és ami a Rába hatodik döntetlenét eredményezte. Havasréti Béla Vasas—Z 0-0 Fáy utca, 8 ezer néző. V.: Szilágyi. Élvezetes első félidő után először a ZTE veszélyeztetett. Az 50. percben Péter nagy lö­vése a felső lécről vágódott ki. Utána a sérült Major he­lyett Cigány állt be. Az 52. percben Híres fejese pattant vissza a felső lécről. Az 55. percben Farkas (ZTE) megug­rott a félpályától, Balogh a 16- os előtt lerántotta, amiért ki­állították. A 10 főre fogyatko­zott Vasas percekre megzava­rodott. A 63. percben Müller váltotta fel Kutit. Nagy akarat­tal támadott a Vasas, de a ZTE nagyon veszélyes rohamo­ka vezetett. A 73. percben is­mét a zalaegerszegi Farkas indult, és 17 méteres lövését Kakas nagy bravúrral ütötte szögletre. Két perc múlva Pé­ter kapott sárga lapot a Kissel történt ütközés után. A 77. percben Farkas (Vasas) húzott előre, egészen a kapuhpz jutott be oldalról, s nehéz szögből küldött lövése Balázsról szög­letre vágódott. A 84. percben Katona helyett Pecha állt be. A 89. percben Péter felvágta Ráczot, s miután már volt egy sárga lapja, a bíró kiállította. Izgalmas mérkőzés volt, el­szántak voltak a küzdőfelek és a játékvezető ítéletei is fokoz­ták az izgalmakat. A jól szer­vezett ZTE ellen az akadozó Vasas nem boldogult. Jók: Kakas, Farkas, Rácz, il­letve Pecsics, Péter, Török. * MTK-VM—VOLÁN 2 2 (1-0) A BAJNOKSÁG ALLASA 1. Bp. Honvéd 8 5 2. Tatabánya 8 5 3. Videoton 8 5 4. Ü. Dózsa 8 4 5. Rába ETO 8 2 6. Vasas 8 3 7. Csepel 8 3 8. Pécs 8 3 9. Diósgyőr 7 2 10. MTK-VM 8 3 11. Volán 8 2 12. Haladás* 7 3 13. Zalaegerszeg 8 2 14. SZEOL-AK 8 1 15. Nyíregyháza 8 1 16. Ferencváros* 6 1 * A 2-2-es állásnál 1 15- 6 12 1 14- 8 12 2 15- 5 11 1 18-12 11 — 14-11 10 2 10- 8 9 4 12-11 4 11-11 2 5- 6 4 11-15 3 11-16 17-9 4 4-10 4 10-17 5 7-13 4 9-15- - -----UUUJ llicmoze mén yót nem számoltuk bele. Kézilabda Fóti TSZ SK-Komlói Bányász 26-24 (12-6). NB I. B-s férfi mérkőzés, Fát. Bátyi Medosz—Tapolcai Bau­xitbányász 30-26 (15-10). NB II. férfi mérkőzés, Boly. Birkózás Budapesten szombaton és vasárnap rendezték a junior magyar bajnokságot szabadfo­gásban, amelyen Módos Csaba harmadik helyen végzett 52 kg- ban, ugyancsak 52 kg-ban Má­nyi Z. negyedik helyen végzett. (Mindkettő Szigetvár.) Varga J., 48 kg-os súlycsoportban 4. helyen végzett. (PMSC.) Klampár második A nyugat-berlini döntő tor­nával vasárnap befejeződtek az asztalitenisz NSZK Grand Prix küzdelmei. Klampár Tibor két győzelemmel a fináléig vere- kedte magát, ott azonban vi­szonylag simán vereséget szén. vedett az angol Douglastól. Eredmények, negyeddöntő: Klampár—Surbek (jugoszláv) 2:1 (14, -20, 18), Saito (japán) —Boggan (amerikai) 2:1 (-17, 8, 20), Lindh (svéd)—Böhm (nyugatnémet) 2:0 (19, 16), Douglas (angol)—Carlsson (svéd) 2:0 (10, 18). Elődöntő: Klampár—Saito 2:0 (16, 9), Douglas—Lindh 2:1 (14, -11, 16). Döntő: Douglas—Klampár 2:0 (11, 14). Kosárlabda Győzelemmel kezdtek a PVSK-fiúk PVSK—Egri Tanép 89-86 (49-44) Eger, NB I. férfi mérkőzés. PVSK: Vojtek (20), Darázs (9), Ottó (1), Németh K. (12), Va- rasdi (27), Rab (16), Tóth (4). Az Eger legjobbja Csajkovszkij (32), Nádai (16) volt. Változa­tos, izgalmas mérkőzés. Pécsi Postás—Zalaegerszegi Volán 44-47 (24-22). NB II. női mérkőzés. P. Postás—Zala­egerszegi Főiskola 80-66 (39-34). NB II. férfi mérkőzés. U. PEAC—Komlói Bányász 78-42 (46-20). NB II. női mér­kőzés. Kajak-kenu Befejező napjához érkezett Csepelen a Granek István ka­jak-kenu emlékverseny, s ezzel voltaképpen véget is ért a ha­zai versenyidény. Az 500 m-es távokon három magyar egység győzött — mindhárom páros hajóban, A legkiemelkedőbb teljesít­mény a fiatal, egyformán 18 éves Polgár és Makrai nevéhez fűződik, felnőtt válogatottakat, mitöbb az NDK-beli olimpiai és világbajnok Fischert is maguk mögé utasították. Férfi kajak párosban a nem­rég összeült budapesti és győri versenyző, Rajna és Fidel bizo. nyitotta, hogy szerencsésen egymásra találtak. Többek közt azt a Szélesi, Kovács kettőst is megelőzték, amely az idei vi­lágbajnokságon e számban ne­gyedik lett. Végül Lipták és Martmko teljesítményét kell még kiemelni. Fölényes biztonsággal nyertek az NDK kenu párosa előtt, pedig abban a világbaj­nok Papke is evezett. ejtőernyőzés Befejeződött a vitorlázó repülök és ejtőernyősök 1983. évi idénye. Az ejtőernyősök a sok élményt és jó eredményeket is hozó nyári verseny­évadot az elmúlt héten pécsi és du­naújvárosi ejtőernyősök részére ren­dezett táborral fejezték be. A tábo­ron a résztvevők közül 350 ugrást hajtottak végre. A vitorlázó repülök a szép nyári verseny eredménye után most az egész éven át tartó Magyar Nép­köztársasági Kupa csapatversenyé­nek megnyerésében is reményked­nek. Mindkét szakágazatban kezdő­dik a következő évi felkészítés', és a kezdők toborzása. Jelentkezési la­pot az MHSZ megyei vezetőségének székházánál (Pécs, Szalai A. u. 9.), a portán tehet átvenni, munkaidő­ben, és ott is kell leadni. A jelent­kezési lapok alapján mindenkit ki­értesítenek az orvosi vizsga időpont­járól és a kiképzés kezdetéről. • felső- és középfokú végzettségű bútoripari szakembereket, • asztalos szakmunkásokat, • betanított munkásokat, • segédmunkásokat, • vizsgázott kazánfűtőket. ír Jelentkezni lehet: PÉCSI BÚTORGYÁR, PÉCS, SOMOGYI B. U. 6., MUNKAÜGY. Jógaoktatás Jógaoktatás indul kezdőknek és haladóknak. Jelentkezni le­het Pécsett, a Mátyás király ut. cai iskolában október 3-án, fnét- főn 17.00—19.00 óra között. Egy-iksz-kettő A HDN totótipp- jeit a 41. hétre Kiss János martonfai la­kos, a pécs-meszeji totózó törzstagja ál­lította össze. E heti tippelőnk 1979 óta játszik rendszeresen kollektiv szelvény­nyel, legmagasabb találata egy 15 200 forintot érő 13-as volt. A 41. hét tippjei: 1. Derby County—Barnsley. Tipp: 1, 2. 2. Fulham—Chelsea. Tipp: 2. 3. Huddersfield—Grimsby. Tipp: 1. 4. Middlesbrough—Blackburn. Tipp: 1, 2. 5. Avellino—Torino. Tipp: 1. 6. Catania—Pisa. Tipp: 1. 7. Fiorentina—Udinese. Tipp: 1, x. 8. Internazionale-Napoli. Tipp: 1, x. 9. Sampdoria—Lazzio. Tipp: 1,“12. 10. Arezzo—Monza. Tipp: 1. 11. Catanzaro-Pescara. Tipp: x. 12. Cesena—Perugia. Tipp: 1. 13. Sambenedettese-Varese. Tipp: 1, x. ■+■ i­14. Brighton—Portsmouth. Tipp: x. hétfői m

Next

/
Thumbnails
Contents