Dunántúli Napló, 1983. október (40. évfolyam, 271-301. szám)
1983-10-31 / 301. szám
Bohóc akart lenni - komikus lett Komoly szerepeit a zsűri végignevette. Egy filmjelenetben Vörös Eszterrel Van úgy néha az ember, hogy az eget is nagybőgőnek nézi. Ilyenkor, ha nem alap- természete a búvalbéleltség, szinte mániákusan igyekszik megtalálni, visszaszerezni elkallódott humorérzékét. A szi. ciésznek, aki nap mint nap mások rekeszizmait hozza működésbe, vajon fagyott-e már arcára a mosoly? — Előfordult — mondja Kabos László. — Először akkor, mikor a háború elpusztította családom nagy részét és kis híján engem is. Minden kellemetlen esemény ugyanúgy fáj, mint mindenki másnak, de óbban a pillanatban, amint kilépek a színpadra, elfelejtem mind a fizikai fájdalmat, mind a lelki bánatot. A pici, vörös és szeplős fiúcska valósággal extázisba jött ha ,,ponyva-közeibe" kerülhetett. A jegyszedők már úgy ismerték a cirkusz sátra alatt bujkáló legénykét, mint a rosszpénzt. Hamar rájött, csak úgy nyomnak potyajegyet a markába, ha segít ponyvát cipelni, cölöpöket leverni. Leginkább azért az emberért rajongott, aki két műsorszám között — a porond átalakításáról a figyelmet elterelendő — szórakoztatta a publikumot. Mindenáron bohóc akart lenni. — Mikor „megnőttem”, Sárvárról felutaztam Budapestre. A főiskolát nem tudtam elvégezni, mert akkortájt a „kor szelleme” nem engedte, hogy felvegyenek. így hát magánúton tanultam külön, böző színészpedagógusoknál. Egy idő után a „Velencei ka|már”-ral és „III. Richárd”- dal nyakamba vettem több fővárosi színházat. Még jól emlékszem, ez utóbbi szereplésemet a zsűri jóízűen végigröhögte. Ajánlották hogy inkább a vidám műfajban keressem a helyemet, ami aztán meghatározta a későbbi pályafutásomat. — Kabos Lászlót a pesti humor képviselőjeként törtjük számon. Mivel már a megjelenése is mosolygásra ingerli a közönséget, könnyebb-e a neveltetés Önnek, mint azoknak, akik nem így néznek ki? — Vagyis mulatságosnak találja a külsőmet? Mindjárt Cyranót mondok! („Mert magamat kigúnyolom ha kell, de hogy más mondja, azt nem tűröm el.") A természet úgy adta, hogy mindig a furcsa külsejű emberekből lettek igazi mulattatok. Világviszonylatban sem ismerek olyan kabarészínészt, aki kimondottan szépfiú lenne. De a humor nem csupán külsőségekből fakad. Én már 37 éve játszom és nem hinném, hogy még mindig azon fognák a hasukat, hogy mint festek ... — Meg tudná határozni saját humorát? — Szerintem kedves, közvetlen, kissé csibészes, de nevezhetném huncutnak vagy vigyorgás-kacsintásnak. — Nagy szív rabló volt hajdanán? — Minden hencegés nélkül állíthatom, hogy fiatal koromban szép sikereim voltak. Találgattuk is a kollégákkal, mi lehet a titka, hogy a komikusokat több hölgy rajongja körül mint az amoró. zókat. a bonvivánokat. Én úgy vélem, talán nem tisztelnek minket a nők annyira, mint amennyire szeretnek. A „kis Kabos” — ki hinné?! - hatvanéves. Nem pipáznak a pipagyárban Pipatitkok Nagykőrösön Divat a kurta, ritka a Bruyere Ne tessék oldalt szívni! Nagykőrösi kérdés a nagykőrösi utcán: — Tessék mondani, milyen az a Bruyere-gyökér? — Hát cserjegyökér! Olasz! - pereg a válasz négy sráctól. Szóval, mégiscsak tudták. Mert Nagykőrösön készül a Bruyere-pipa, meg Magyarország mindenféle pipája. Ott úgy illik ezt tudni, mint Kalocsán a paprikát, Villányban a vörös bort, a Maxim bárban a széplányokat. Pipagyár. Nagyapáink sokért nem adnák .. . Mert a pipa — igazában persze a száras tajtékpipa! — nekik nemcsak a füstöt jelentette. Hanem a bölcsességet 's. amit szipákolva elő lehetett hívni a parasztfőből, a tekintélyt, ahogy a pipaszárral magyarázni — fenyegetni — volt szokás, felhúzott szemöldökkel, és az időhúzást, amj ugye, ha az emberfiának nem jutott okos dolog az eszébe, hát szipákolás közepette nem is tűnt fel. Különben a bácskai nagyapámnak rozsdavörösre égetett tajtékpipája volt, 38 centis szárral, becsukható, szépen csattanó tetővel, és külön tokja is, selyembéléssel. Belépek a pipagyárba és látom: géppel köszörülik a pipákat. Koronggal. Tárcsával. Azt mondják: havi 3500—4000 forintos fizetésért. Czintos András, fiatal üzemmérnök először is felíratja a pipagyár pontos nevét: Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság 3. számú üzeme, Nagykőrös. Szóval, ha már a pipaszár nem hosszú, de a pipagyár neve, az igen! Mondhatnám, hogy Pestről küldtek, a Kígyó utcai dohánytőzsdéből, ahová a legtöbb pipát eladják. De kezdjük inkább messziről: — Külföldre is gyártanak? — Sajnos, nem. Nem jó az alapanyag! — És a Bruyere-gyökér? — Olasz cserje, de ritkán kapunk. Importáru. Drága. Ha mégis van, akkor a belőle készült pipa a legdrágább, több mint 300 forint. A legolcsóbbat s a legtöbbet 32 forintért adjuk, magyar almafából készül. A pipacsiszoló korongok hangja mellett kiderül, hogy ez az erdőgazdaság évi 4 millió forint jövedelmet szerez a pipákból, a 31 milliós összbevételének több mint tizedét Pedig szinte minden második darab egyedi. Megy a korong, és a 13 pipagyórtó kedve, hangulata szerint formálja a géppel a díszítést. Kezükben az ősi igény: a pipának szépnek kell lenni! Nagykőrösi pipacsalád — És jónak is! — kötekedem. — Mondják, hogy némely pipák féloldalt hamar kiégnek! — Ritka dolog, hogy elvékonyítjuk! — jön az ellenérv. — Nem akarom a vevőinket meggyanúsítani, de inkább ők szívnak féloldalason. A dohányt oldalvást égetik el benne. Hát... nem ismerem a pipaszívás mai stílusirányzatait, ezért inkább hívogatom a múltat: — Tajtékpipa? — Áá! — Cseréppipa tokkal? — Áá! Hagyjuk tehát, elég két ilyen „Áá”. A divat viszont mindig fontos. — A divat? A, rövid, görbeszárú pipa. Leginkább ezt kérik a Kígyó utcába, de az egész országba. Nem firtattam a híreket a pipázós és a gégerák viszonyáról, mindenesetre a pipagyárban egyetlen lélek sem pipázik ! Földessy Dénes ROCK-KLUB az IH-ban Amióta Magyarországon is a kultúra részévé vált a rockzene, iközművelődési intézményeinkben is egyre-mósra alakultaik az olyan közösségek, amelyeknek tagjait a rockzene szeretete hozta össze. Pécsett is volt már Piramis klub, még tnindig létezik a Beatles és az Omega fan klub. A rookkultúra jelentős helyet foglal el mind a tizenévesek, mind a negyvenévesek szabadidő-eltöltési szokás- rendszerében, sőt sokak számára a zenehallgatás, discóba járás, koncertlátogatás a legfontosabb szórakozási-művelődési forma. Az Ifjúsági Ház most olyan közösséget kíván létrehozni, amely nemcsak egy zenékor vagy stílus köré szerveződik, hanem tagjai a műfaj egészével foglalkoznak. így például a klubon keresztül informálódhatnak a hazai és külföldi rockzenei élet eseményeiről, közös koncertlátogatásokon, előadásokon, beszélgetéseken vehetnek részt, lemezeket, kazettákat, szakkönyveket cserélhetnek. Az alakuló összejövetelre október 31-én 18 órakor kerül sor az IH földszinti‘klubjában. Az első program vendége Frenreisz Károly, valamint Hajnal Gábor, az Ifjúsági Rendező Iroda koncertszervezője. Ekkor vetítik le az „Egy nap rock” című filmet is. Ezt követően havonta két alkalommal rendeznek klub- foglalkozást. P. B. Képeslap aktfotóval Pornográfia? Üzlet? Művészet? Veszik, mint a cukrot Tisztelt olvasó, ha netán elcsodálkozik az íráshoz mellékelt képen, ezt a meglepetést ne nekünk tulajdonítsa. Nem külföldi szexmagazinból ollóztuk ki ezt a lengén öltözött hölgyet, hanem az egyik legújabb magyar képeslapfajtát tettük be az újságba. Kapható szinte minden papírboltban — természetesen a készlet kifogyásáig —, lehet néhány üdvözlő sort a hátoldalára írni, megcímezni és bélyeget ráragasztva postán elküldeni valamelyik ismerősünknek. Nem illegális termékről van szó: a képeslap formájában piacra dobott, 18 darabból álló oktsorozatot a Képzőművészeti Alap zsűrizte és a budapesti Offset és Játékkártya Nyomdában készítették, tekintélyes példányszámban. Négy forint ötven fillérbe kerül egy képeslap, tehát alig valamivel többe, mint más színes képeslapok. És veszik, mint a cukrot — ahogy mondani szokás. Természetesen majdnem kizárólag a férfiak, de szinte minden korosztályból. Idősebb, szemérme- tesebb hölgyek ajkáról az efféle vásárlás láttán, el-el röppen ez a szó: pornográfia. Nincs igazuk: ezek a képeslapok művészi aktfotók sokszorosítva — ez volt a zsűri -ítélete, s a képek túlnyomó többségére helytálló is ez az értékítélet. Jó néhány most képeslapon is megjelenő szép aktfotót láthattuk már fotókiállításokon és szaklapokban, neves fotóművészek szignójával. Képeslap aktfotóval csupán idei újdonság: posztereken, különféle naptárakon már korábban is láthattunk ilyen ábrázolást. Úgy tűnik, jó üzlet, van rá kereslet. Egyelőre. Nem egy pécsi papírbolt forqalma ezek árusítása révén szépen megközelítette az iskolakezdet idején megszokottat. A választék pedig igencsak bő az idei év utolsó hónapjaira. Csak naptárból ötféle jelent meg olyan, amelyen művészi aktfotók láthatók. Mit is jelent ez az aktfotódömping?. .. Jobb, ha mindenki saját maga dönti el, hogyan viszonyul hozzá. Kérdés inkább az, hogy célszerű termékek-e ezek? Naptár, amit esetleg nem mer kitenni az ember a falra, vagy az íróasztalára, képeslap, amit tízszer is meggondol valaki hogy kinek milyen alkalomból küldheti el. S persze az is kérdéses, hogy egy ilyen képeslap eljut-e a posta révén a címzetthez? Nem akad-e a postások között képeslapgyűjtő? Vagy vaskalapos moralista, oki az ilyen küldeményeket nem hajlandó kézbesíteni? Egy szó mint száz: az efféle poszterek, képeslapok, naptárok legfőképpen arra használhatók, hogy a férfiember szemét legeltesse rajtuk. Azt a funkciót töltik be tehát — egyelőre igen szelíd formában — amit egy szexmagozin képanyaga képviselne, ha lenne ilyen nálunk. De nincs — ám úgy látA gyümölcsöt, a tejbegrízt és a szotyit szereti... Meleg otthont keres Tündi, a cerkófmajom Eladó majmot hirdettek az október 22-i Dunántúli Naplóban. Ezért felkerestem - némi kételkedéssel — az eladót, hogy valóban igaz-e a hír. Komlón, a Székely Bertalan utcában családi házak állnak. A 71-es számúban lakik Halász Imre bányász. Csengetésünkre o felesége nyit kaput. — Tényleg van majmuk? Hogy jutottak hozzá? - Jöjjenek, megmutatom hol lakik most a kis Tündi — invitál be Teréz asszony. — Tavasszal volt Pécsett egy kisállatvásár, ott láttam meg. Mondtam a férjemnek, hogy ezt szívesen elfogadnám. Hát nem megvette! Pedig 25 000 forintba került... szik, a kiskaput már felfedezték a kiadóvállalatok. D.l. Egyébként nagyon kedves jószág. Az udvar mögötti lakatos- műhelyben sötét van már. A kis Tündi a tyúkokkal együtt fekszik és kel. Egy cseppet sem örül a váratlan látogatásnak, még a gazdájára is mérgesen vicsorog. Nyűgös, mint a kisgyerek, akit felébresztenek. — Tudják, ómig tartott a meleg, addig nem volt vele probléma. Most meg már fázik. A lakásba nem viszem be, itt meg a szerszámok között nincs jó helye. Hetente fürdetem, megvan a kijelölt piszkitó helye. Tiszta állat. Mindent megeszik: a gyümölcsöt szereti - ha látták volna, hogy köpködi a cseresznye- és a meggymagot — a sárgarépát, a tejbegrízt. A szotyit úgy eszi, mint egy gyerek. Az állatokat különösen kedveli: elszökött a szomszédba, és kiengedte a nyulakat! A környékbeli gyerekek igen szeretik: mindig jönnek, simogatják, etetik. Utazni különösen szeret: ha vezetek, ül a vállamon és bámészkodik. Viszont várakozni egyenesen utál. Ha bemegyek valahova, és már türelmetlen, rákapaszkodik a kormányra, és a fenekével nyomja a dudát. Sajnálok megválni tőle, de nem tudjuk télen melegben tartani. Ugyanolyan érzékeny, mint az emberek. Ha nem veszik meg - ötezerrel kevesebbet kérünk érte — hát megmarad. Tündi egyelőre még otthon van, nem vitték el. Az állatkért örömmel venné, de csak tízezer forintot fizetne érte, a tulajdonosok viszont a duplájáért adják. Olyan gazdit keresnek neki, aki igazán tudná szeretni, nevelni a kis cerkófot. Adóm Erika „Mulatrágósnak találja u külsőmet?*
