Dunántúli Napló, 1983. október (40. évfolyam, 271-301. szám)

1983-10-26 / 296. szám

a Dunántúli napló 1983. október 26., szerda Fegyveres intervenció Grenada ellen (Folytatás az 1. oldalról) „a káosz megelőzését”, s ,;a rend és o törvényesség helyre­állításának biztosítását" nevez­te meg. Reagan nem beszélt az amerikai inváziós erők lét­számáról,, s arról sem, hogy mivel járulnak hozzá a közös akcióhoz ,,o Kelet-karibi Álla­mok Szervezete" elnevezésű szövetség más tagjai. Utóbbiak nevében Eugénia Charles, a Dominikai Közösség miniszter- elpöknője beszélt. Azt állította, hogy Grenada megszegte ezen államok közös védelmi megál­lapodását, s a Szovjetuniót vá­dolta a Maurice Bishop grena- dai miniszterelnök és társai el­leni államcsíny szervezésével. A dominikai miniszterelnöknő kommentárja nem hagyott két­séget afelől, hogy Washington a qrenadai szocialista orientá­ciójú rendszer teljes felszámo­lása céljából indította el ka­tonai akcióját. Kijelentette: a cél egy . közbülső kormány lét­rehozása, amelynek politikai el­kötelezettség nélküli és megfe­lelő vezetői készséggel rendel­kező tagjai biztosítanák az át­menetet a demokráciához”. Reagan megtagadott minden információt a harcok állásáról, csak annyit közölt, hogy Wa­shington elérte katonai céljait és az amerikai államoolgárok biztonságban vannak. Az ame­rikai televíziós állomások úgy tudják hoav a mindössze száz­ezer lakosú, s kétezer fős had­sereggel rendelkező Granadá­ban „heves harcok folynak”, amelyek során egy amerikai helikoptert lelőttek. Figyelemre méltó, hogy sem Reagan, sem Eugénia Charles nem állította, hogy Granadá­ból bárki is seaítséget kért vol­na „a demokratikus intézmé­nyek helyreállításához". Reagan szerint az amerikai partraszál­lást a kelet-karibi államok kon­ferenciájának öt tagja, köztük Dominika. Barbados és Antigua október 23-án. szombaton kér­te. * A Granada ellen indított amerikai fegyveres agresszióval kapcsolatban kiadott kubai kor­mánynyilatkozat szerint az ame­rikai katonai alakulatok meg­támadták a Saint George's-i repülőtér építéséhez segítséget nyújtó kubai szakemberek és építőmunkások szállását is. A kubai személyzetnek uta­sítása volt arra, hogy támadás esetén védje meg magát — hangsúlyozza a kubai kormány- nyilatkozat. Az összecsapások részleteiről még nem érkeztek hírek. A kubai kormány tájékozta­tója szerint a grenadai főváros épülő, új nemzetközi repülőte­rének közelében heves harcok folynak az amerikai deszant olakulatok és a kubai személy­zet között. A kubai szakembe­rek és építőmunkások táborát a támadók körülzárták. Az ösz- szecsapásokban több ember meqhalt, illetve megsebesült. * Mint a „Szabad Grenada” rádióállomás hirül adta, az in­váziós erők élén haladó ame­rikai tengerészgyalogos egysé­gek hadihajók ágyútűzének tá­mogatásával támadó hadmű­veletet folytatnak a repülőtér körzetében. A repülőtérre három katonai szállító repülőgép szállt le, fe­délzetén további amerikai de- szant-egységekkel. A „Szabad Grenada" rádió­állomás beszünfette adását. A több karibi ország katonai alegységeiből álló erőknek az invázióban való részvétele lé­nyegében csak fügefalevélül szolgál az Eavesült Államok in­tervenciójának elleplezésére. * Nicaragua kedden hivatalo­san kérte az ENSZ Biztonsáqi Tanácsának sürgős összehívá­sát a Grenadai Köztársaság ellen végrehajtott amerikai ka­tonai intervenció megvitatásá­ra. A BT tagjai kedden a késő esti órákban nemhivatalos konzultációkat tartanak a ni- caraguai kérésről. * Az agressziós erőkbe — jel­képes létszámú — katonasá­got adó Jamaika miniszterel­nöke, Edward Seaga kedden bejelentette, hogy a Grana­dán partra szállt kelet-karibi csapatok legalább hat hóna­pig maradnak a szigetország­ban, míg az amerikai erőket — szerinte — pár nap múlva kivonják. A háromszáz főnyi kelet-karibi csapatok kiegé­szítéseként rohamrendőrséget is vezényelnek Granadára. Washingtonban arról tájé­koztatták az újságírókat, hogy máris kiszemelték a jövendő grenadai „ideiglenes kormány" vezetőjét: Paul Scoon volt brit gyarmati főkormányzó szemé­lyében. „Amint a rend helyre­állt” és megalakult az „ideig­lenes kormány” — amerikai nagykövetet küldenek Grana­dára — mondta a kormány- tisztviselő. Amerikai csapat­erősítések Libanonban Kedd délig már 250 holt­testet szabadítottak ki Bejrút­ban a vasárnapi bombame­rényietek következtében össze­omlott amerikai és francia pa­rancsnoksági épület romjai alól. Az amerikai halottak szá­ma 196, a franciáké 54. Mint­hogy az 50—60 eltűnt életben maradására nincs remény, bi­zonyosra vehető, hogy az egy hétig is eltartó mentési mun­kálatok végeztével a három­százat is meghaladja majd az áldozatok száma. A veszteségek pótlására kedden Bejrútba érkezett az amerikai csapaterősítések első, 300 főnyi csoportja, amelyet további egységek követnek. Míg Szíria és Irán határo­zottan visszautasította, felelőt­len spekulációnak minősítette a címükre elhangzó amerikai vádakat, a libanoni ellenzék vezetői magát az Egyesült Ál­lamokat, Washington libanoni és közel-keleti politikáját te­szik felelőssé a történtekért. Valid Dzsumblatt, a Haladó Szocialista Párt elnöke, Rasid Karami volt miniszterelnök pél­dául arra figyelmeztetett: megismétlődhet a vasárnapi tragédia, ha Washington foly­tatja a libanoni falangista kormányt támogató, az arab és iszlám világgal szemben ellenséges politikáját. Folyta­tódnak az október 31-re kitű­zött, Svájcban összeülő liba­noni nemzeti megbékélési kon­ferencia előkészületei. A Hala­dó Szocialista Párt követelte, hogy a találkozó előtt vesse­nek véget a tűzszünetet meg­sértő falangista provokációk­nak, szüntessék meg a sajtó­cenzúrát és a Bejrútban el­rendelt éjszakai kijárási tilal­mat. ÓRA A NAGYVILÁGBAN Milan Veres búcsú látogatása Kádár János, a Magyar Szó. cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Lo- sonczj Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Lázár György, a Mi­nisztertanács elnöke és Péter János, az országgyűlés alel- nöke búcsúlátogatáson fogad_ ta Milan Verest, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztár­saság rendkívüli és meghatal­mazott. nagykövetét, aki vég­leg elutazott Budapestről.-f ATHÉN: Milka Planic jugo. szláv miniszterelnök befejezte kétnapos athéni tárgyalásait Andreasz Papandreu görög kor. mánylővel. A megbeszélések kö. zéppontjában a kétoldalú gaz­dasági kapcsolatok és a balká­ni atomlegyvermentes övezetről szóló görög terv állt. A két kor­mányfő megállapodott, hogy görög és jugoszláv szakértők rövidesen találkoznak és fel­újítják o gazdaság, együttmű­ködési bizottság munkáját. ♦ GENF: Kedden Genfben teljes ülésen találkozott a ha­dászati fegyverzet korlátozásá­ról és csökkentéséről folyó tár­gyalásokon részt vevő szovjet és amerikai küldöttség. ♦ BECS: Kedden elhagy­hatta a grazi kórházat a szep­temberi súlyos autóbusz-bal­eset utolsó két sebesültje is. A debreceni Medicor turista-bu­szának katasztrófájánál 15-en vesztették életüket és 31 -en sebesültek meg. Tiba János, a busz vezetője ellen az osztrák hatóságok folytatják a vizsgá­latot. ♦ BUKAREST: Máltán, Egyiptomban, Szudánban és Cipruson tett nyolcnapos hiva­talos baráti látogatása befe­jeztével kedden hazatért Bu­karestbe Nicolae Ceausescu román államfő. ♦ NICOSIA: Az iráni csa­patok hétfőn újabb támadást indítottak az iraki állások el­len a front északi, kurdisztáni szakaszán. A hajnalban meg­kezdett, és egész nap tartó harci cselekmények során - teheráni jelentés szerint — a támadó egységek több ma­gaslatot és hat falut elfoglal­tak a Marivan és Baneh tele­pülések térségében húzódó „nemzetközi határ mindkét ol­dalán”. A jelentés 1500 fős el­lenséges veszteségről, és egy iraki repülőgép lelövéséröl is beszámol. A támadásról hirt adott a bagdadi rádió és az INA iraki hírügynökség is. Ez utóbbi idézte az említett frontszakaszon harcoló iraki egységek parancsnokát, aki ki­jelentette, hogy az irániak „egy centiméternyi iraki terü­letet sem tudtak elfoglalni”. VÁLLALATUNK pályázatot hirdet tervező, fejlesztő, műszaki előkészítő munkakörök betöltésére. ÉPÜLETGÉPÉSZ MÉRNÖKÖK, ÜZEMMÉRNÖKÖK JELENTKEZÉSÉT VARJUK. Letelepedési lehetőséget biztosítunk. CÍMÜNK: SZABOLCS MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT személyzeti és oktatási osztály, 4401 Nyiregyháza, Toldi út 1. A vasárnapi két pokolgépes merénylet után Bejrutban a romok alatt még mindig találtak amerikai és francia katonákat. A ké­pen elszállítják az egyik holttestet. Az amerikai Wilmingtonban több száz ember tüntetett a nuk­leáris rakéták ellen. A képen rohamrendör távolítja el az egyik tüntetőt, aki társaival együtt arra próbálta rávenni az ottani katona; üzem munkásait, hogy ne vegyenek részt az atomrakéták irányitó berende­zéseinek gyártásában. ♦ FRANKFURT: Az évtized végéig minden második össze­szerelő üzemben dolgozó ember munkáját feleslegessé teszik a robotok az NSZK-ban — álla­pították meg nyugatnémet auto­matizálási szakemberek. Esze­rint az NSZK 1,2 millió össze­szereléssel foglalkozó dolgozó­ja közül 5—600 ezer veszti el állását. Ennél jóval kevesebb álláslehetőséget nyújt a robot­ipar: várhatóan 15—20 ezer új állásra van kilátás az évti­zed végéig. A Magyar Vöröskereszt segítsége Befejeződött a Magyar Vö­röskereszt országos ruhagyűj­tési akciója, amelyet Angola és Mozambik népe megsegí­tésére hirdetett meg. A lakos­ság adakozókészsége és a vö­röskereszt vezetőségek aktív szervezőmunkája eredménye­ként a vártnál lényegesen több ruha gyűlt össze. A na­pokban már útnak indítják Mozambikba az első 20 ton­nás szállítmányt. Hasonló nagyságú küldeményt juttatnak majd Angolába is. ♦ BONN: A bonni külügymi­nisztérium illetékese közölte, hogy a Zlatouszt nevű szovjet teherhajó az Égei-tengeren hat nyugatnémet állampolgár éle­tét mentette meg, akiknek a jachtja szerencsétlenül járt. A bonni külügyminisztérium fel­kérte az illetékes szovjet szer­veket, hogy tolmácsolják a kö­szönetét a szovjet hajó kapitá­nyának és legénységének. ♦ WASHINGTON: Hétfőn hi. valalos munkalátogatásra az Egyesült Államokba érkezett Mohammad Ersad altábornagy, a bangladesi katonai kormány­zat vezetője. A bangladesi ve­zető hétfőn az Egyesült Álla­mok kereskedelmi kamarájában elmondott beszédében közölte, hogy a közeli jövőben elnöki és parlamenti választásokat torta, nak az országban, két éven be­lül pedig áttérnek a polgári kormányzásra. SKÁLA-COOP TARISZNYA Őszi-téli divatbemutató A PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZBAN 1983. NOVEMBER 8-ÁN DU. 5 ÓRAKOR ÉS FÉL 8 ÓRAKOR A bemutatott ruhák a KONZUM ÁRUHÁZBAN megvásárolhatók I A MŰSORBAN FELLÉPNEK: • VINCZE VIKTÓRIA és a FLÖRT • DÉLHÚSA GJON énekes • WASTAPS együttes • ROVÓ GABOR bűvész • GÚNYA MISI és MARKOS GY. parodisták 0 SKÁLA-COOP manökenek MŰSORVEZETŐ: B. TÓTH LÁSZLÓ KONFERÁL: KUDLIK JÚLIA Jegyek válthatók: a KONZUM ÁRUHÁZ hirlaposztályán, (Pécs, Kossuth tér), a SZÍNHÁZ pénztárában fél 11 órától este 7 óráig (kedd szünnap), valamint a Színház szervezési osztályán. (Telefon: 11-965). JÓ SZÓRAKOZÁST KÍVÁNUNK! Üdvözlő távirat Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke táviratban üdvö­zölte dr. Rudolf Kirchschlögert, az Osztrák Köztársaság Szö­vetségi elnökét Ausztria nem­zeti ünnepe alkalmából. Lázár György, a Minisztertanács el­nöke dr. Fred Sinowatz szövet­ségi kancellárnak, Apró Antal, az Országgyűlés elnöke An­ton Benyának, a Nemzeti Ta­nács első elnökének küldött üdvözlő táviratot. Az utóbbi évek egyik leg­hosszabb ülését tartotta az Asztalitenisz Szövetség elnök­sége: több mint hat órán át vitatták meg a sportág jelen­legi elég nehéz helyzetét, va­lamint a jövő havi (november 11—13.) miskolci magyar nem. zetközi bajnokság előkészüle­teit. Dr. Lakatos György, w. szövetség elnöke és Bérezik Zoltán, a válogatott vezető edzője számolt be elsősorban a válogatott keret helyzetéről. Bejelentették: a miskolci nem­zetközi bajnokság után bú­csúztatják el a válogatottól Magos Juditot és Kisházi Beat- rixot, a Statisztika csapatának két többszörös Európa-bajnok ve'senvzőjét. Mindketten a legutóbbi időkig tagjai voltak a válogatott keretnek, de be­jelentették, hoqy erről lemon­danak és a jövőben kizárólag klubjukban versenyeznek. > * A' súlyemelő világ- és Euró- pa-bajnokságot az első három nap világcsúcsesője után ked­den a 67,5 kg-os súlvcsoDort küzdelmeivel folytatták, ösz- szesen 19-en álltak rajthoz. Oláh Béla szombati szereplé­se után ezúttal mór a magyar súlyemelés is érdekelt volt, méghozzá két versenyzővel, Kerek Istvánnal (Debrecen) és Baranyai Jánossal (Oroszlány). Szakításban világ- és Euró. pa-toajnok Ruszev (Bulgá­ria) 145 kg, 1. Behm (NDK) 145, 2. Kunz (NDK) 145, 3. Grohnan (Finnország) 145, ... 7. Baranyai (Maqyaror- szág) 140. 8. Kerek (Maqvar- ország) 137,5. Az EB-értéke- lés szerint az első négy helye­zett változatlan, Baranyai 6., Kerek pedig 7. A 67,5 kg világ- és Európa- bajnok összetettben Joachim Kunz (NDK) 340 kg (145, 195), 2. Ruszev (Bulgária) 337.5 (145, 192,5), 3. Behm (NDK) 337.5 (145. 192,5), ...7. Kerek István (Magyarország) 307,5 orsz. csúcs (137,5, 170), 8. Ba­ranyai János (Magyarország) 307.5 orsz. csúcsbeáll. (140, orsz. csúcsbeáll., 167,5). Világ- és Európa-bajnok lökésben Kunz 195 kg, 2. Ruszev (Bul­gária) 192,5. 3. Behm (NDK) 192 5, ...7. Kerek (Magyaror­szág) 170, 8. Baranyai (Ma­gyarország) 167,5. Tűz keletkezett tegnap az es. ti órákban Pécsett az Enyezd ut­ca 36. számú épület II. emelet 9. számú lakásban. Meggyul­ladt a beépitett előszoba-szek. rénysor. benne ruhákkal. A ki­váncsi tömegből, az utcáról két fiatalember a veszélyeztetett helyre futott. A lakás ajtaját lábbal feltörték és a lángokat több vödör vizzel eloltották. Sajnos így is mintegy 20 ezer forint becsült kár keletkezett. Az oltást önként vállaló Szaszko Ferenc, 20 éves csillés, a MÉV IV-es üzemének dolgozója, aki a Hajnóczy út 35. szám alatti munkásszállás lakója és Kiss József 32 éves segédvájár, a Szénbányák Vállalat Petőfi bá­nyájának munkása, Sarohin tá­bornok út 32. szám alatti lakos, aki Varga Györgyné tulajdonos lakberendezésének nagy részét megmentette, bátor, példamuta­tó magatartásáért elismerést érdemel.

Next

/
Thumbnails
Contents