Dunántúli Napló, 1983. október (40. évfolyam, 271-301. szám)
1983-10-15 / 285. szám
Az első házakban már laknak, háromhoz most fognak hozzá Véménd, Engelmann utca A népszámlálás óta 139 fővel gyarapodott a falu Balogh Benőné a betegágy mellett r Évtizedek betegágy mellett Volt idő, amikor úgy érezte, ez nem megy tovább. Nem bírja sem idegileg, sem fizikailag. Odaállt a főorvos elé és azt mondta, hogy elmegy... — Rendben van - válaszolta az intézetvezető —, csak egyet kérek, holnap reggelig gondolkodjon. Ha bejön, úgy veszem, hogy meggondolta magát. Biztos vagyok abban, hogy reggel találkozunk. (gy történt. Szabó Ferencné azóta is egészségügyi dolgozó, jelenleg a Tüdőgyógyintézet „C"- osztályán, a szub-intenzív részlegen dolgozik. Alacsony, törékeny asszony, cipőstől, szatyrostól, ha megvan 45 kiló, s immár huszonötödik éve, hogy betegeket ápol. Annak idején csecsemő és gyermek segédápolóként kezdett a gyermekkórházban. Munka mellett végezte el a szckosító tanfolyamot, 1961- ben kapta meg a képesítő oklevelét. Két év múlva leérettségizett, s még ugyanebben az évben elvégezte az anaesthe- siológusi tanfolyamot. Ettől kezdve 14 éven át hivatalosad egy műszakos volt, de gyakran két műszakra való időt töltött a Megyei Kórház sebészetén, s az is előfordult, hogy 32 órát dolgozott egyhuzamban. — Jött a beteg és én nem mondhattam, hogy lejárt a munkaidőm — magyarázza. — Ha szükség volt rám, maradtam. Azt sem tudom megmondani, hogy hányszor fordult elő: alighogy hazaértem, üzentek utánam. így ment ez addig, amíg ki nem derült, hogy érzékeny lettem az altatószerre. Átkerültem a tüdőgyógyintézetbe, s azóta három műszakban dolgozom. A lányai már nagyok. Az idősebb harmadéves szakmunkástanuló, a kisebb is 13 éves. Szabóné abban reménykedik, hogy ő majd édesanyja hivatását választja. — Izgalmas és nagyon szép munka a miénk — mondja. — Az ember először azért drukkol, hogy a súlyos állapotú, eszméletlen beteget kihozzuk a sokkból, aztán azért, hogy mindez ne ismétlődjön, hogy meggyógyuljon. — Emlékszel az R. nénire?- kérdezi Oszertag Andrásné- hóz, a Megyei Kórház megbízott intézetvezető főnővéréhez fordulva — tegnap gyógyultan hazament. Ez a kérdés elég ahhoz, hogy elfeledkezzenek a jelenlétemről és Salánky Gáborné- val, Holub Károlynéval, Balogh Benőnével sorra vegyék az ismerős egykori betegeiket, ki mit tud a hogylétükről. Végül is egy, a megyei tanács gyógyintézmény-rendszerében dolgoznak, akár a szülészeti, akár a gerontológiai, akár a fertőző osztály, illetve a tüdőgyógyintézet a munkahelyük. Szó szót követ és már a fiatalkori emlékek is előkerülnek. Vízhordás az emeletre, kuktában való sterilizálás és így tovább. . HÉTVÉGE A fekete haját sima kontybán viselő Salánkyné a Megyei Kórház szülészetén szülésznő. Most már azok szülnek a segítségével, akiket annak idején ő vett át az orvos kezéből. — Két-három hónapja az a szokás nálunk, hogy az ellátott újszülöttet még a szülőágyon odaadjuk az édesanyáknak — meséli. — Rengeteg csodálatos élményben volt már részem a szülőszobán, de mindig meghat, ha az édesanya nem várja meg, amíg én igazítom a mellére a gyermekét, hanem ő nyúl utána két kézzel. S tudja, mi a szép még ebben? A nyöszörgő csecsemők abban a pillanatban elhallgatnak, amint megérzik édesanyjuk testének melegét, vele együtt az anyai szívdobogást. Salánkyné 24 éve dolgozik az egészségügyben, s azt a kilenc évet leszámítva, amit az akkor még kicsi gyermeke miatt egy műszakban töltött - háromműszakozik. A fizetése 4600 forint. — Nekünk valamennyiünknek - mutat a többiekre - csekély különbséggel ennyi a havi járandóságunk. A különbség is elsősorban a pótlékokból adódik. Azt viszont nem tudom, hogy mennyi a szintén szakképzett de jóval fiatalabb kolléganők fizetése. Ez nem titok, de egyszerűen nem tartom számon, mert akkor sem mennék el a pályáról, ha fillérre ugyanennyit kapnának, mint én. Ez természetesen nem így van, csak azt akarom érzékeltetni, hogy sokan vagyunk, akik nem azért dolgoznak ezen a pályán, mert jól megfizetik, mert a kitartást lényeges fizetéskülönbséggel is elismerik. Holub Károlyné, aki 20 éve dolgozik a Megyei Kórház fertőző osztályán, egyetértőén bólogat és hozzáteszi, hogy az ápolónőséget évtizedeken át csak az tudja vállalni, akinek a családja is megérti, mit jelent beteg emberekkel törődni, s aki valóban szeretetből gondozza a kórtermek lakóit. — Az orvos gyógyító munkáját akkor segíthetjük legjobban, ha figyeljük a betegeknél azokat a látszólag jelentéktelen részleteket is, amelyek azért befolyásolhatják a gyógyulás eredményességét, gyorsaságát. Sose felejtem el azt az idős, nagybojuszú bácsit, akinél tulajdonképpen minden rendben volt, de mégis gyengélkedett. Mint kiderült, sosem volt még kórházban, nem tudott megbarátkozni a kórházi koszttal, s mindig odaadta másnak az ebédjét. Kérdeztem tőle, hogy mit enne szívesen. Csülkös bablevest kért hagymával. A főorvos engedélyezte a bablevest, hát otthon megfőztem és behoztam neki. S hogy mennyire rászorulnak a betegek, különösen az idős emberek az ápolónők törődésére, szeretetére, arról Balogh Benőné, a pécsbányatelepi kórház gerontológiai osztályának ápolónője is sokat tud mesélni. Ö is 22 éve nővér és ez idő alatt összegyűltek a tapasztalatai. — Az idősebb emberekkel szinte ugyanúgy kell bánni, mint a gyerekekkel. Az ő felépülésük nagyrészt attól is függ mekkora türelemmel, milyen kedvesen gondoskodunk róluk. Nem panaszként mondom, de betegágy mellett dolgozni nagyon fárasztó. Az ember mégsem tudja abbahagyni. Én májustól ugyan gazdasági nővér vagyok, de ha van egy kis időm, megyek a kórtermekbe. — Érdekes, hogy a betegek évek múlva is emlékeznek arra a nővérre, aki sokat törődött velük — szól közbe Szabóné. — Néha kellemetlen szituációba is kerül az ember, ha az utcán ráköszönőről nem tudja, hogy az illetővel hol találkozott. Ám, ha pár percre megállunk beszélgetni, mire elválunk, azt már tudom, hogy mivel kezeltük, melyik ágyon feküdt, de lehet, hogy a neve még akkor sem jut eszembe. Baloghné elgondolkodva, lassan folytatja a mondandóját, s szavaiból kiderül, hogy az idős embereket ápoló nővér otthon sem tud kibújni a bőréből. Ö például a koros szőlőszomszédjának intézi a bevásárlást, segít neki a hóz- körüli munkában. — Hát persze, ilyenek vagytok — bólint Osztertagné —, ha idebent megszólal a csengő, ti ugrótok elsőként, még akkor is, ha van mellettetek fiatalabb nővér. Ezzel nem kritizálni akarom a fiatalokat, hiszen a többség jól felkészült, lelkiismeretes nővér és szívesen látnánk közülük a jelenleginél jóval többet a betegágyak mellett. — A fiataloknak azért mégis könnyebb - néz a többiekre Holubné —, de nem irigyeljük tőlük, ne higgye. Mi is mindannyian gyermeket neveltünk, én is hármat, de hol volt akkor még a gyes. Mások a munkakörülmények is, s mintha a közvélemény is másként vélekedne ma a nővérekről, mint egy-két évtizeddel ezelőtt. Legalábbis mi ezt hisszük, s reméljük, hogy így is van. — Minket a végzéskor arra köteleztek, hogy másfél évig a pályán maradjunk — emlékezik Salánkyné. - Jól tudták, hogy ennyi idő után már kevesen szöknek el. — Aligha igaz, hogy a frissen végzett ápolónő hivatástudattal kezdi az első munkanapját - véli Osztertagné. - Az majd kialakul. Mi azt reméljük, hogy lesznek követőink, mert olyannak látják ezt a pályát, mint mi. A családunkból a menyem dolgozik itt, ő a helyettesem. Helyettesítőikre, még inkább a helyükre lépőkre szükségünk van. Ők öten, sok társukkal együtt lassan a váltóbot átadására készülnek, s jó kezekbe akarják adni. Török Éva Képletesen szólva, szinte ellátni innen Bátaszékre, az ottani vázkerámiagyár termékeiért mégis körbe kell utazni Tolnát—Baranyát. A pár kilométernyi összekötőút hiányát — gondolom — sűrűn emlegetik a falubeliek. Pontosabban: az építkezők. Véménd egyike azoknak a baranyai községeknek, ahol az utóbbi években felgyorsult a családiház-építés, ami egyben meg is ifjítja a falu lassan öregedő arcát. Pedig ez az arc sem csúnya. Már, ami az igazón réqiből még megmaradt. A Kossuth utcában pl. áll egy házsor, ami szinte érintetlenül őrzi a hajdani vémén- di faluképet. A helyi tanács a közelmúltban elkészült összevont rendezési terv alapján keresi a módját annak, hogyan lehelne ezeket a házakat a maguk egyszerű szépségében megőrizni az utókor számára. Népszerűek az ajánlott tervek E házak kertvégében születik évek óta az új Véménd. Egy utcasor a templomtól dél felé szép villákkal, tölcsér formájú tér a végében játszószerekkel és egy piramisé lóval, ami a pécsi színházból érdemesült ki ide. Itt kettéválik az utca, az egyik ágban kétszintes sorházak, a másik a végtelenbe nyílik- Ez az Engelmann Pál utca, s 1981-ben Verbán János és Dolha Gáspár voltak az első építkezők. Ma már 15 ház áll, s háromhoz most fognak hozzá. Nagyon új az utca: az első házakban már laknak, s a többi még épülget, s mind vakolatlan. Az Engelmann utcában az az érdekes, hogy az első egy- kettőtől eltekintve a többi nem egyedi tervezésű, hanem ajánlott tervek szerint épült, épül. És bár néhány egymás mellet- tin egyazon ajánlott terv vonásai ismerhetők fel, mégsem egyformák. Építtetőik egyéniséget próbálnak adni nekik. Miért népszerűek Véménden az Építésügyi Tájékoztatási Központ által ajánlott tervek? Schütz József, a tanács műszaki főelőadója mondja: — Nincs tervezésre jogosított építészünk, a gyors tervhez jutáshoz tehát ez az egyetlen mód. Ki se kell mozdulni a faluból, a tervvel nincs gond. ÉTK-bizományosként prospektus alapján kínálom a tervet, a kiválasztottat meghozatom Pécsről, s három hét alatt az engedélyezés is megvan. A tervdokumentáció az adaptálással és a művezetéssel együtt kerül annyiba, mintha egyedi tervet készíttetne az építtető. — És a házak úgy valósulnak meg, amint a terv előírja? — Homlokzatilag általában nem. Meg aztán sok függ a kapható anyagoktól. Mert pl. hiába ír elő a terv ilyen ablakot, ajtót, ha csak olyan van a TÜZÉP-nél. Különben a tervben megjelenő anyagok tipus- anyagok, elvileg kaphatóknak is kellene lenniök, de egyáltalán nem biztos, hogy a valóságban vannak is. „Nem lehet ragaszkodni az elképzelésekhez” Pedig valamikor azzal kezdték az ajánlott terveket propagálni — és ennek a népszerűsítését kérték a sajtótól is —, hogy azokban csupa olyan anyag van, amit a kereskedelem árusít is. De hol? A műszaki főelőadó csak úgy halkan megjegyzi: nem hiszi, hogy volna kapcsolat a tervgyűjtemény és a kereskedelmi kínálat között. Véménden azonban még így is kelendők az ajánlott tervek. És ki-ki úgy variál a kivitelezéskor, ahogy az anyagbeszerzés lehetőségei kívánják. Ha úgy vesszük, ez is arcformáló tényező. Két egymás melletti Pécelt nézegetünk (ez a 112 négyzet- méteres lakóterű ház fantázianeve). Az egyiknek az építtetője Freund János tsz-lakatos, a másiké Gasz János tsz-sze- relő. Mire teljesen elkészülnek, biztosan kétféle Pécel lesz, s mások, mint a harmadik, néhány házzal arrébb, a Schneider Józseléké. — Palotabozsokon megnéztünk egy ilyent, meg is felelt az elképzelésünknek, ezért is választottuk a Pécelt — mondja Gasz Jánosné. — Tiszta véletlen, hogy a szomszédban Freundéknak is ugyanez tetszett. Hárman fognak beköltözni a kétszintes, négyszobás, összkomfortos, központi fűtéses házba. A dolog nem sürgős, a szülőknél van hely . . . Mostanáig kb. 500 ezerben van a ház (rengeteg a saját munka), amiből bizony legalább 60 ezer a fuvarokra ment el. — Mit "kaptak meg itt helyben? — Az ajtók, ablakok egy részét, a kátránypapírt, cementet, mészhidrátot, némi faanyagot . . . — A többi? — Tolnát, Baranyát be kellett járnunk értük. Vasbeton gerendát pl. Pécsváradról akartam hozni, de amikor mondtam, hogy Véméndre vinném, elküldték, nem adtak... Próbáltunk ragaszkodni a piros palához, de amikor fedni kellett, csak szürke volt. Nagyon sok megalkuvás árán jutottunk el idáig. Az elképzelésekhez, de még a terv-előírásokhoz sem lehet ragaszkodni! Ha valaha megépül az út Nézegetjük a még vakolatlan falakat. Az a ritkább, amikor a téglák közti kisebb-na- gyobb hézagokon át nem látni a külvilágba. — Azt mondta a mester, hogy a vakolás majd eltünteti a réseket... Azért a 800— 1000 forintos napszámért úgy látszik nem várhat tökéletes munkát az ember. Freundéktól a mamával, Freund Józsetnéval beszélgetek. A fiatalok Szebényben laknak, nekik bizony sürgős a ház: ők tavasszal kezdték az építést ' és most az ősszel valamikor be is költöznek. Az anyagbeszerzést illetően nagy segítség volt a fiatalember asztalos-édesapja: az összes nyílászárót ő csinálta. — Mi ezzel szálltunk be az építésbe — mondja Freundné’ és hozzáteszi, hogy a vasbetongerendákat, födém-bélés- testeket a szalántai magánkereskedőtől hozták, tégla — eléggé silány minőségű — a Tolna megyei Tévéiről került ide. Gruber Ferenc tanácselnök az Engelmann utcai házsor és a vasút közti területen mutat egy telket: — Itt fogok én is egy kisebb házat építeni kettőnknek, a feleségemmel, ugyancsak ajánlott terv szerint. Különben pedig majd itt, a ház előtt fog elvezetni a bátaszéki út, ha valaha egyáltalán megépül ... * Véméndnek ma mintegy 2200 lakosa van, a népszámlálás óta 139 fővel gyarapodott bevándorlás és természetes szaporodás révén. Ez örvendetes dolog, hiszen 1970 és 1980 között 300-zal csökkent a lakosszóm. Hársfai István Hasonlók, de nem egyformák — véméndi utcakép, előtérben a két Pécel típusú családi házzal
