Dunántúli Napló, 1983. szeptember (40. évfolyam, 241-270. szám)
1983-09-11 / 251. szám
Dunántúli napló 1983. szeptember 11., vasárr Á hét 3 kérdése O Hogyan alakultak a héten a kelet—nyugati kapcsolatok? Három akadozó esztendő után három gördülékeny nap: Madridban sikeresen befejező, dött az Európa-találkozó. Miután Málta hozzájárulásával el. hárult az utolsó akadály is (a szigetország kívánságát egy földközi-tengeri értekezlet megtartására, kompromisszumos for. mulával elnapolták), egyhangúlag elfogadták a csaknem negyven oldalas kiegyensúlyozott és tartalmas záródokumentumot. Érthető ha a maga szempontjából mind a harmincöt országnak lehettek ilyen vagy olyan fenntartásai egyes szövegrészekkel kapcsolatosan, Madrid mégis annak jelképe lett, hogy van lehetőség az ésszerű megállapodásokra és szükséges a helsinki folyamai folytatódása. Rendkívül fontos, sággal bírhat, hogy Madrid nemcsak zárást, hanem nyitást is jelentett: új konferenciák egész soráról született megegyezés. Már a jövő év elején esedékessé válik a Stockholmba összehívott tanácskozás az európai leszerelés, katonai enyhülés, bizalomerősítő intézkedések kérdéseiről. S bennünket különösképpen érinthet, hogy Budapest lesz a helyszíne annak a kulturális fórumnak, ame. lyen várhatóan részt vesz az eu. rópai és észak-amerikai szellemi élet számos kiválósága. Ha Madrid egyértelműen pozitív visszhangot válthatott ki — a hét másik jelentős eseményéhez, amelyet Genf neve fémjelez, egyelőre csak várakozások fűződhetnek. A genfi városban hosszabb szünet után ismét asztalhoz ültek a Kvi- cinszkij és Nitze által vezetett szovjet illetve amerikai delegációk, hogy az európai nukleáris fegyverzet korlátozásáról tár. gyaljanak. Joggal beszélnek döntő szakaszról, hiszen az Egyesült Államok és a NATO kilátásba helyezte, hogy a megegyezés elmaradása esetén még az idén megkezdik az amerikai közép-hatósugarú rakéták nyugat-európai telepítését. A saj. tójelentések a decemberi dátumot emlegetik az első 13 Pershing—2 rakéta NSZK-ba tör. ténő szállításával kapcsolatosan. Szovjet részről egy lényeges, új javaslattal jöttek Genfbe: Moszkva, miután a legalacsonyabb szinten egyenlőség alakul ki a szovjet, illetve a NATO „eurofegyverek" között, kész megsemmisíteni a leszerelésre kijelölt rakétákat. Ez a bejelen, tés azért nagy horderejű, mert a nyugati propaganda azt hangoztatta hogy az európaj kon tinensről kivonásra kerülő szov. jet rakétákat az Uralon túl helyezik el, azokat tehát könnyen vissza lehet küldeni, illetve Ázsiában „Japán és Kína ellen irányulhatnak ...”. A szovjet lépést a" józan nyugati körc-kben kedvezően fogadták, de a má_ sik oldalon nem látszik hasonló erőfeszítés. Igaz, az amerikai küldöttség a rugalmasság szükségességéről beszél de változatlanul kitart az egyoldalú amerikai fölényt célzó „nullamegoldás" mellett. A szövetségesek is kezdik felismerni, hogy Washington egyrészt azt hangoztatja a telepítés elkerülése a tárgyalások eredményességé, tői függ,, másrészt viszont nem érdekelt ebben az eredményességben. Márpedig a legnagyobb tárgyalási akadály, ha valaki nem kíván tisztességesen tárgyalni . . . A kelet—nyugati viszony bonyolultságára jellemző, hogy a napokban súlyos terhelés is ér. te, a dél-koreai repülőgép ügye kapcsán. A tények ismertek: a dél-koreai Boeing, amely alakját illetően kísértetiesen hasonlít az ugyancsak Boeing gyárt, mányú, de valamivel rövidebb RC 135-ös katonai felderítőgépre, sorozbtosan megsértette a Szovjetunió légterét, olyan térségiben, ahol többek között stratégiai rakétabázisok vannak. Mindén jel arra mutatott, hogy szándékos behatolás történt, felderítés céljából s miután minden figyelmeztetés ered. ménytelen maradt, a szovjet határvédelem kénytelen volt megtenni a szükséges ellenintézkedéseket. Sajnálatos, hogy az incidensnek, nagyszámú áldozata volt, de a felelősség azokat terheli, akik könnyelműen játszottak az emberéletekkel. Egyetlen hét eseményeiről adtunk csupán tömör összefoglalót, de azok jól érzékeltethették a nemzetközi életben megnyilvánuló ellentétes irányzatokat . . . Q Miért fokozódik a feszültség Libanonban? Az izraeli csapatok befejezték a sokat vitatott átcsoportosítást; Libanonban ismét fellángolt a polgárháború; a harcokba egyre inkább beavatkozik a Bejrútban állomásozó „békefenntartó erők" amerikai kontingense — ezek voltak a vezérszavak a hét libanoni vál. ságjelentéseiben. A részleges izraeli visszavonulás, forma szerint, talán elégedettséget is kelthetne, hiszen 600 négyzetkilométernyi területet elhagytak a megszálló csapatok. Csakhogy 2800 négyzetkilométeren, Libanon területének mintegy 30 százalékán maradtak, sőt hosszú tartózkodásra rendezkedtek be. A tartósnak ígérkező dél-libanoni izraeli jelenlét elkerülhetetlenné teszi a szíriai csapatok észak, és kelet-libanoni állomásozását, így maga a bejrúti kormány országa egyharmadán gyakorolhatja csak szuverenitását. Ott viszont polgárháborús feszültség uralkodik, mert egy olyan hatalomról van szó, amely csupán a lakosság egy részét képviseli. Ezért lángoltak, fel a harcok a magukat fenyegetve érző druzok, valamint a falangista milíciák között, s a libanoni hadsereg nem túlságosan pártatlan: általában a jobboldali-keresztény fegyve. reseket segíti. (Az izraeli hadsereg egyébként éppen egy olyan területről vonult vissza, ahol várható volt a véres ellenségeskedések kiújulása.) Száztíz napja annak, hogy az amerikaiak közvetítésével létrejött a libanoni különalku. Mindent hozott, 'csak békét nem, s az amerikai katonai jelenlét kiterjesztésével új bonyodalmakkal fenyeget. @ Mi áll a súlyos, Nicaragua-ellenes provokációk hátterében? Vannak egybeesések, amelyekről nehéz feltételezni, hogy puszta véletlenek lennének. Caspar Weinberger középamerikai szemleutat tart, s ezzel eqyidőben lemondták egy amerikai külügyminiszter-helyettes nicaraguai látogatását, viszont súlyos provokációk érték a haladó politikát folytató országot. Eddig is rendszeresek voltak az ellenforradalmárok, a „cont. rák” betörései, igaz ezek elakadtak a határtérségben, a résztvevők véres fejjel voltak kénytelenek visszamenekülni kiinduló bázisaikra, hondurasi területre. A héten azonban több légitámadással kísérleteztek Managua, Rio San Juan és Corinto ellen. Az öt behatoló gépből hármat megsemmisítettek, de a Nicaragua-ellenes „légiháború” felveti a kérdést. vajon honnan és hogyan jutottak az ellenforradalmárok harci repülőgépekhez. Nicaraguában hangsúlyozzák, hogy az Egyesült Államok közvetlenül, illetve egyes szövetségesein keresztül juttatott repülőgépeket a volt somozista egységeknek. Jellemző közjáték lehetett, hogy a contrák egyik Managua felé szálló gépe azt a lakónegyedet bombázta, . ahol D’Escoto külügyminiszter is lakik. A külügyminiszter — aki ellen már elkövettek merényié, tét — azonban „házon kívül” volt. Éppen Panamavárosban tárgyalt a négyes Contadora- csoport képviselőivel (Panama, Mexikó, Kolumbia, Venezuela) a közép-amerikai válság békés megoldási lehetőségeiről. Réti Ervin A bányász- szakszervezel központi vezetőségénél jubileumi ülés A Bányaipari Dolgozók Szc szervezete megalakulásán 70. évfordulója alkalmából Központi Vezetőség szombati kibővített ünnepi ülést tart< a szakszervezet székhazába Az ülésen Havasi Ferenc, MSZMP Politikai Bizottsác tagja, a Központi Bizottság t kára tolmácsolta a párt ü vözletét. Részt vett a tanácsk záson Marjai József, a Minis tertanács elnökhelyettese. K< polyi László ipari minisztériui államtitkár a kormány és minisztérium, Jakab László, SZOT főtitkárhelyettese ped a Szakszervezetek Országi Tanácsa nevében köszöntötte résztvevőket. Kovács László, a szakszervi zet főtitkára beszédében mé tatta a nyolcvanezer bányá áldozatkész munkáját. Utalt a ra, hogy a Bányász Szaksze vezet hét évtizedes fennállás alatt sokat tett azért, hogy tat jai, a bányaipar dolgozói mint jobb körülmények között v< gezzék munkájukat, szebb < jobb életük legyen. A főtitkár kiemelte: a haz< szén-, szénhidrogén-, érc. é ásványvagyon fokozott kiaknc zása, a hatékonyság, a gazdc ságosság és az exportképessé fokozása, a népgazdasá egyensúlyi helyzetének javítás a bányaipar egész kollektívájc nagy feladatok elé állitottc Ennek megfelelően az ágazó felmérte a hazai szén- és ás ványvagyon helyzetét. Prog ram készült, amely az ezred fordulóig meghatározza a szén bányászattal szembeni népgaz dasági elvárásokat, az ahho szükséges fejlesztéseket, a bá nyászati beruházásokat. Ennél megfelelően épülnek az új bá nyák. A termelési célok isme rétében a szakszervezet kidől gozott egy 2000-ig szólt komplex szociálpolitikai tervet amely tartalmazza a termelés hez szükséges létszámhiányt, c technika, technológia korszerű sitését, a munka- és életkörül mények fokozatos javitásánal teendőit. Mint mondotta: folytatni kell a bányászati nagyberuházásokat, javítani a gépesítettség színvonalát. Az ünnepi megemlékezés után a vendégek megkoszorúzták a bányász-munkásmozgalom és a munka hőseinek emléktábláját. Az évforduló alkalmából Kovács László kitüntetéseket adott át a bányászmozgalomban kiemelkedő munkát végzett dolgozóknak. A Szakszervezeti Munkáért jelvény arany fokozatot öten, az ezüst fokozatot tizen, a Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést tizenhatan, a Földtani Kutatás Kiváló Dolgozója kitüntetést pedig öten vehették át. Külügyminiszterünk, Várkonyi Péter meghívására szeptember 12-én Magyarországra látogat Sir Geoffrey Howe angol külügyminiszter. Hazaérkezett Madridból dr. Várkonyi Péter Pénteken, a késő éjszakai ó’ákban hazaérkezett Budapestre dr. Várkonyi Péter külügyminiszter, aki Madridban az európai biztonsági és együttműködési találkozón vett részt. 4 ADDISZ-ABEBA: Etiópiában 1163 személyt, köztük 117 politikai elítéltei bocsátottak szabadon az etiópiai forradalom kilencedik évfordulója alkalmából. Az intézkedés a múlt év szeptemberében hozott amnesztiarendelet alkalmazásának folytatása; tavaly hétszáz személyt helyeztek szabadlábra a kelet-afrikai országban. 4 ATHÉN: Andreasz Papandreu, a Görög Köztársaság miniszterelnöke fogadta Aczél Györgyöt, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bízott, ságának tagját a Központi Bizottság titkárát. A találkozón véleményt cseréltek időszerű nemzetközi kérdésekről, és áttekintették a két ország kapcsolatait. Kölcsönösen nagyra értékelték a görög—magyar kapcsolatok területén elért eredményeket. Jelen volt Dobos István, a Magyar Népköztársa, ság athéni nagykövete is. 4 PANAMAVAROS: A közép-amerikai konfliktusban közvetítő Contadora-csoport és öt közép-amerikai állam külügyminiszterei megegyezésre jutottak néhány, a feszültség csökkentését elősegítő lépésben — jelentette be szombaton Panamavárosban a panamai külügyminiszter. A közép-amerikai országok külügyminiszterei egyetértettek az államaik közötti együttműködés szükségességében. 4 BECS: Szombaton Bécsbe érkezett II. János Pál pápa. Az egyházlő az osztrák katolikusok országos találkozóján vesz részt; keddig tartózkodik Ausztriában. A repülőtéren Rudolf Kirchschläger köztársasági elnök köszöntötte a pápát, akinek üdvözlésére megjelent Fred Sinowatz kancellár és a kormány tagjai. Jóllehet, a pápa az osztrák egyház vendégeként tartózkodik Ausztriában, államfőnek kijáró külsőségek közepette fogadták. 4 MOSZKVA: Andrej Gromi- ko az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének első helyettese, külügyminiszter párizsi munkalátogatásának befejeztével szombaton visszatért Moszkvába. 4 ALEXANDRIA: Hoszni Mubarak egyiptomi elnök és Dzsaafar Nimeri szudáni államfő szombaton az egyiptomi Alexandriában a két ország egyesítésének folyamatáról és az általános közel-keleti helyzetről tárgyalt. A két államfő rendszeres találkozóinak mostani fordulójával egyidőben ülésezik Alexandriában - ezúf- tal Mubarak elnökletével — az Egyiptomi-Szudáni Egyesítési Tanács is. 4- LUANDA: Az Angola; Né. pi Felszabadító Fegyveres Erők (FAPLA) a népi védelmi szervezettel (ODP) karöltve az utóbbi időben több sikeres raj. taütést hajtott végre az UNITA ellenforradalmi szervezet osztagai ellen. Az ANGOP angolai hírügynökség jelentése szerint Benguela tartományban az UNITA 62 tagját megölték, 11 tagját foglyul ejtették. 4 PHENJAN: Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, ak; párt. és állami küldöttség élén tartózkodik Phenjanban,' szombaton ta. /átkozott Csöng Dzun GiveI, a Koreai Munkapárt KB Politikai Bizottságának póttagjával a közigazgatási tanács helyettes elnökével. A szívélyes légkörű megbeszélésen tájékoztatták egymást országaik helyzetéről, a soron levő feladatokról, és véleményt cseréltek a kétoldalú kapcsolatok kérdéseiről. Ugyancsak a nap folyamán találkozott Cső Te Bókkal, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság oktatási bizottságának elnökével. A találkozókon részt vett Nagy Gábor, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője és Étre Sándor, a Ma. gyár Népköztársaság nagyköve, te a KNDK-ban. 4 LONDON: Az iráni kormányerők ártalmatlanná tettek, illetve foglyul ejtettek 140 kurd gerillát az ország északnyugati részén. A tisztogató, hadműveletekre az iraki határ menti körzetekben került sor — jelentette az ÍRNA hírügynökség Mitterrand francia köztársasági elnök pénteken, párizsi elnöki és a teheráni rádió. palotájában fogadta Gromiko szovjet külügyminisztert. A Hídépítő Vállalat komlói üzeme lakatos, hegesztő, autó- és motorszerelő szakmunkásokat keres felvételre. Jó kereseti lehetőség, kiemelt és premizált munkák révén. További kereset; lehetőség 4 működő vállalati gazdasági munkaközösségben. JELENTKEZÉS: személyesen az üzemvezetőnél, Komló, Közüzemi völgy 1. DRYY csőbélelő üzeme (TATE I.) ♦ 3 fő csőbélelő szakmunkást, melyhez ♦ D-vizsgás gépkocsivezetői jogositvány szükséges, valamint + 1 fő nyugdíjas takarítónőt VESZ FEL MUNKAHELY: VÁLTOZÓ FIZETÉS: 30—32,— Ft-os órabér + teljesítmény, illetve megegyezés szerint. JELENTKEZNI LEHET: PÉCS-USZÖGPUSZTA. DRW CSŐBÉLELŐ ÜZEME (TATE I.) Czilják József üzemvezetőnél (72) 14-839-es tele'fonszámon. NAGYVILÁGBAN