Dunántúli Napló, 1983. szeptember (40. évfolyam, 241-270. szám)

1983-09-10 / 250. szám

Országos Találkozója Megismerni egymást Radio M/ történt a Szélkiáltóval? Munkásfiatalok Augusztus 26-a és 28-a kö­zött Debrecenben tartották a munkásfiatalok számára most először megrendezett orszá­gos találkozót. Úgy tervezik, hogy ennek a kezdeményezés­nek is lesz folytatása, már- csak azért is, mert ez az első várakozáson fölül igen jól si­került. Az ország egész területéről érkeztek Debrecenbe a külön­böző szakmák fiatal képviselői, összesen kétezer fiatal munkás gyűlt össze, közülük nyolcvan Baranyából. A találkozónak kettős célja volt: szakmai ta­pasztalatcsere az egyik, a má­sik pedig egész egyszerűen az, hogy megismerjék egymást, s barátságokat kössenek. A leg­szimpatikusabb talán az volt az egész találkozóban, hogy a szakmai programokon kívül semmilyen más rendezvényt nem próbáltak „megideologi. zálni", hanem megmondták fsi diák­hagyományok Korábban már hírt adtunk egy új, érdekes kezdeménye­zésről, az ősi diákhagyomá­nyok kutatásáról, feleleveníté­séről. Most rendezik meg elő­ször az ősi diákvárosok talál­kozóját, melynek Debrecen ad otthont. Az első ilyen találko­zón, melyet hagyorrtányterem- tőnek szánnak, hét város vesz részt, a legnevesebb régi ma­gyar diákvárosok: Debrecen, Sárospatak, Sopron, Eszter­gom, Pápa, Kecskemét és Pécs. A találkozó éppen most zajlik: tegnap kezdődött, s holnap ér véget. Valamennyi résztvevő város a régi és a mai diákélettel kapcsolatos, az elmúlt hónapokban összegyűj­tött anyagokkal érkezett Deb­recenbe. Pécset negyvenötén képviselik. A debreceni Köl­csey Művelődési Házban ren­dezett kiállításra a következő anyagot sikerült összegyűjte- niük: régi diáklapokról készült fotómásolatokat, egy 1945-ből származó mesterlevelet, egy 1911-ben kiállított népiskolai bizonyítványt, s három eredeti diáklapot, a Maurinumot, az Arany-Ezüstöt, s a Diákéletet,, s természetesen a tárgyi em­lékek gyűjteményéből nem hiá­nyozhatnak a mai diáklapok sem. Ezenkívül két jelenetet mutatnak be Debrecenben, egyik a harmincas években született, s a pécsi öregdiákok száma volt, címe „Kiállítás­megnyitó”, a másik címe pedig „Történelem óra", s ez régi, humoros diáktörténetekből áll. Ezenkívül természetesen elmé­leti tanácskozás is folyik e há­rom napban, A tanácskozás témája a diáksáq múltja, a kutatás módszertana. Minden résztvevő város vitt magával előadókat, így Pécs is. Az elő. adások, a négy pécsivel együtt, ma hangzanak el. Érdemes . . . részt venni a mecseki szü­reti napokon, amit, a tavalyi si­keres első próbálkozás után idén is megrendeznek, mégpedig szeptember 24-én. A program­ban kézműves kirakodó vásár, „szecskaavatás’', szüreti felvonu­lás, 'szüreti bál szerepel, s ezen a napon ismét lesz diákcentrum. Másnap, 25-én pedig iovaspará- dét láthatunk űszögpusztán. . . . meghallgatni szeptember 19-én este fél 8-kor a pécsi Szé­kesegyházban Margittay Sándor orgonaestjét. Műsorán, többek között, Bach, Lassus, Szokolay, Kodály, Bonnet művei szerepel­nek. . . . megnézni a Pécsi Nyitott Színpad előadásában Örkény Ist­ván: Kulcskeresők című művét. Az előadásokat a MÉV Ságvári Endre Művelődési Házban tart­ják. . . . betérni a Pécsi Galériába, s megnézni, aki még nem látta, A táj/The Landscape című kiállí­tást, ami még szeptember 18-ig látható. . . . elmenni a DO-ZSO-ba szeptember 23-án: ekkor lesz az őszi virágkiállítás és -vásár, s egyúttal virágkötészeti versenyt is rendeznek. nyíltan, igenis, a munkásfiata­lok egymást akarták elsősor­ban megismerni. S hogy ez mennyire így van, azt az is bi­zonyítja, hogy az egyazon me­gyéből érkezettek is ezen a ta­lálkozón kötöttek barátságot egymással, hisz korábban még megyén belül sem találkoztak soha. Ez az ismerkedési, ba­rátságkötési szándék, s az, hogy nem erőltették túl a prog. romokat — meghozta a várt eredményt: éppen ennek kö­szönhető, hogy a háromnapos találkozónak ilyen nagy sikere volt. A találkozó egy pénteki na­pon kezdődött, a szakmai programokra szombaton került sor, öt témában neves szak­emberek tartottak előadásokat, Mindannyian egy ma is élő — egyre kevesebbet emlegetett — műfaj (az elnevezés sem fe_ d, tartalmát), a pol-beat elő­adói. S az alkalom, mely ösz- szehozta a szakma képviselőit, az énekes-gitáros szerzőket a Fiatal Dalosok X. Országos Ta­lálkozója volt. A dalok hang­vételében is találunk közös vo­nást: a blues-os hangzások az uralkodóak. Az album hangzás- világa az amerikai folk blues fesztiválokéra emlékeztet: szó. morúság és humor, líra és tö­mörség. Az „A" oldal első szá­mának versét Buda Ferenc ír­ta, Lennék kisgyermek a címe. Zenéjét szerezte és előadja Dinnyés József, a műfaj vete­ránnak számító képviselőié, aki a vers szépségéhez illő zenét szerzett. Muszty Bea és Dobay András Vas Zoltán dalát, a Szalmonella blues-t dolgozta fel s adja elő. Az ismert nótát furcsa humora tette népszerű, vé. Az énekes-gitáros duót Toto, azaz Tóth Tamás basszus, gitáros kíséri. Dévényi Ádám szomorkás dalát, az Egy késő délután-t adja elő, Soós Ba­lázs bőgőkíséretével. Az oldal negyedik dalát a Békés ex­press blues-t, Berki Tamás szer­zeményét a Berki Team elő­adásában hallhatjuk. Sajátos, abszurdba hajló humora teszi a lemez egyik kiemelkedő kom­pozíciójává: „Járási szakorvosi rendelő / Mögötte ott a teme­tő”. Vas Zoltán Idill című dalát érdekessége miatt kell kiemel­nünk, egy életfelfogás, egy lét- szemlélet kritikáját nyújtja né. hány percben. Reöthy Gábor Kiss Anna versét zenésítette köztük például Pullai Árpád a közlekedésről. Az előadásokat szekcióülések követték, minden témán belül több szekció volt, s mindenki foglalkozásának s érdeklődésének megfelelően vett részt ezeken. Közlekedés, posta, kereskedelem, nehéz- és könnyűipar területéről folyt a szakmai tanácskozás. üzem- látogatáson is részt vettek, kö­zel negyven üzem közül lehe­tett választani, ötlet ’83 cím­mel újítási kiállítás nyílt ez idő alatt, s rengeteg szabadidős és fakultatív program biztosította, hogy a találkozóra érkezettek ne csak hasznosan, hanem kel­lemesen is töltsék az időt. Akik ott voltak, azt mondják: még sok hasonlóra lenne szük­ség. meg. A kompozíció a Ne kér­dezz címet viseli, előadója a Vasmalom együttes, sikerét, mely megérdemelt, a lemezen is hallhatjuk. A címadó az Add nekem azt a régi hitem című dalt a lemez szerkesztője, Bo­ros Lajos, valamint Voga János és Turnovszky Tamás adják elő a közönség segítségével és buzdításával. A „B" oldal első dalát, a Férfikor-t Tőzsér Árpád versé­re Dinnyés József írta, s ter­mészetesen ő az előadója is az elgondolkoztató szerzeménynek. A Bistro blues, Vas Zoltán da­la, sajátos humorra vall. Do­bay András, Muszty Bea, N. Horváth Péter szerzeménye a Presszó, hangvételében kicsit hasonlít Vas Zoltán iménti szá­mához, szívesen idéznénk hosz. szasabban is: „A lányok repedt sarkán akcelerál az emanci­páció”. A következő dal, az Anti-kantri is az ő szerzemé­nyük, s hasonló erényekkel di. csekedhet. A Palack-dal-t — véleményünk szerint a lemez legsikerültebb alkotását — G. Sándor János és Kovács Attila szerzeményét, a Rodeo együttes adja elő (Sándor János éne­kel, Faragó József basszusgi­táron, Orosz Attila csörgőn, Rév Tamás fadobon játszik). A kitűnő ötlet bizonyára további sikereket arat majd. Dévényi Ádám rövid nótája a Hajnal, apró, realista remeklés. Az Él­ni jó, Voga János, Turnovszky Tamás és Boros Lajos szerze. ménye, hamisítatlan western paródia. Voga János és Tur­novszky Tamás magabiztos előadásmódja, rögtönzésként ható ötletei kivívták a közönség tetszését. Bay Endre Szóljatok hozzá! Vita a pályakezdésről, elhelyezkedésről Tavasszal indítottunk vitát a fiatalok havonta megjelenő ol­dalán ugyanerről a témáról. A vitához többen is hozzászóltak, olyanok, akik már egy éve dol­goznak, s olyanok is, akik ép­pen akkor álltak államvizsga előtt. A nyári szünetben a vita is szünetelt, s most szeretnénk, tovább folytatni, s szeretnénk, ha minél többen hozzászólná­tok. Olyanok, akiknek úgy sike­rült végzés után elhelyezked­niük, ahogy azt remélték, s fel. tétlenül várjuk azoknak a hoz­zászólását, akiknek esetleg még mindig nincsen állásuk. Értékelik a pálya­munkákat A tavalyi első, és nagy vissz­hangra talált kísérlet után eb. ben az évben is meghirdette, tcbb szervezettel, vállalattal kö­zösen a KISZ Baranya megyei Bizottsága az újítási és ötletpá­lyázatot. Az ajánlott témák a következők voltak: energiata­karékosság, magánerős lakás, építés, münkavédelem, mező- gazdasági nagyüzemek termeié, si költségeinek csökkentése, vállalati termelékenység növe­lése. Természetesen ez nem zár­ta ki az egyéb témájú pálya­munkákkal való részvételt. A pályamunkák beküldési határideje augusztus 31-e volt, s most, a pályázat lezárása után hozzáláttak a szakembe­rek az újítások értékeléséhez. A tervek szerint az eredmény, hirdetésre október 3-án kerül sor s október végén, a tava­lyihoz hasonlóan ötletbörzét rendeznek. Előzetesként csupán annyit mondhatunk, hogy idén a pályázat iránti érdeklődés fe­lülmúlta a tavalyit: összesen hetvennégy pályamunkát küld. tek be, s nemcsak Baranyából: a hetvennégyből több mint húsz az ország más részéből érkezett. S még egy jelentős különbség: míg tavaly kevesebb volt az újítás, s inkább az ötletek vol­tak jellemzőek, most ez az arány megfordult, s a meghir­detők örömére igen sok, rész­letesen kidolgozott újítás érke­zett be. A legsikeresebb pálya­munkákat az októberi ered­ményhirdetés után sorra bemu­tatjuk. Rovatszerkesztő: DUCSŐ CSILLA A szombat délelőtti JÓ PIHE­NÉST című magazinműsor szer. kesztő-műsorvezetője, Somogy- vári Valéria ismét több érde­kes helyszínre viszi e| a hallga. tókat: például a Pécsi Nyitott Színpad legújabb bemutatójá­ra, egy magán birkózó-iskolá­ba, a kismadarak gyógyhelyére. Természetesen ismertetik a leg­frissebb híreket tudnivalókat a hétvége forgalmi helyzetéről, válogathatnak a szombat-va. sárnapi programok köpött, és hallgathatják a lemezújdonsá­gokat. Simon Márta szerkeszti a VASÁRNAPI MAGAZIN-t, mely. ben a nyárra emlékeznek. A munkatársak külföldi útjuk ta­pasztalatairól számolnak be. Felidézik, milyen sikere volt o nyáron a mánfai Árpád-kori templomban Agárdy Gábor ikonkiállításának. Még egy tár­latról szólnak: a közeli napok­ban nyílt meg Mázaszászváron a bányamúzeum. Mit látni ott? — erre a kérdésre is válaszol, nak. valamint arra, mi történt a Ki mit Tud?-os Szélkiáltó együttessel. A hétfői HANGADÓ műsor­vezetője, Belénessy Csaba az ifjúsági magazin érdekesnek ígérkező témáiról így tájékoz, tatott: — „Anyámasszony katonái” — ez a címe Hídvégi József beszélgetésének amely termé­szetesen a fiatalok testi-lelki állapotáról szól. A Rózsakert­ben rögzített összeállításunk az augusztusi nagy sikerű „old beat” koncertet idézi, ahol a harmincévesek és a 60-as évek beatzenészei adtak találkozót egymásnak. Ha nem is ilyen messzire, de a közelmúltra pii­A szlovén tengerpartra láto­gattak' a pécsi körzeti stúdió munkatársai, ott szerzett élmé. nyeiket színes riportfilmen rög­zítették. A szlovén tengerpart mindössze 30 km a 600 km-nyi jugoszláv partból, de nagy tör­ténelmi és művészettörténeti korok emléke sűrűsödik itt ősz. sze: Koper, Izola Piran, Porto. rozs táji szépségei mellett 3000 -év művészetének nyomai látha­tók. Ezek a városnevek a ma­gyar turisták előtt is jói ismer­tek. A pécsi tévések .nem olyan útifilmet készítettek, amely meg­elégszik a táj és a műemlékek bemutatásával. Ott voltak a koperi kikötőben, amely a ma­gyar áruk jelentős tengeri ka­puja, jártak az izolai játék-. gyárban és a Citroen gyár ko- peri üzemében is. Filmjüket szeptember 16-án, pénteken, 16.35-kor közvetítik az 1. prog­ramban. Szerkesztő-riporter: Popovics István, rendező: Pa­nics György, operatőr: Háda Sándor. A Sorstársak, a pécsi körzeti stúdió rehabilitációs magazin­ja idei tizedik számával je­lentkezik szeptember 17-én. szombaton, 15.25-kor. Beveze. tőben a szokásos hírek, hirde­tések segítik a rászorulókat abban, hogy gyógyászati esz­közöket tudjanak beszerezni stb., majd Füzes lános, a műsor szerkesztője arról tájékoztatja a nézőket, hogyan lehet ma­gyar állampolgárnak külföldön gyógykezeltetnie magát. Az al­kalmat erre egy bonyolult ope. rációra váró kislány esete adja,' melyről a Sorstársak többször hírt adott, s ennek nyomán sok néző jelentkezett ilyen kérés­sel, kérdéssel. Riportfilmben számolnak be a magazin munkatársai arról, hogy Nagykőrösön magánala­pítványból hoztak létre betegek szociális otthonát: hatvan la­kója van az intézetnek. Gyártót lant vissza egy jugoszláviai ri­port, amely az ott dolgozott magyar diákokkal készült. A ze­nei anyagban pedig ízelítőt adunk Tolcsvay László most megjelent szólólemezéről. Kedden Szabó Zsolt BIT-kor. szak című riportja a számítás- technika alkalmazását mutatja be. A szerdai ZENÉLŐ DÉL-DUNÁNTÚL áttekintést nyújt a nyár néhány jelentősebb zenei eseményéről és tájékoztat az őszi-téli zenei programokról. IDÉNY UTÁN — IDÉNY ELŐTT címmel pedig Ti. szay László pillant vissza csü­törtökön a nyárra és nyújt őszj programajánlatot. Ugyanezen a napon Szabó Mária sorozatá­nak beszélgető-partnere Bernics József, a Megyei Tanács műve­lődésügyi osztályának vezetője, aki nyugdíjba vonulása alkal. mából idézi fel életének, peda­góguspályájának néhány érdé. kés, tanulságos epizódját. A hétfői szerb-horvát nyelvű műsorban kongresszus előtti be­szélgetést hallhatnak Mándics Mihállyal, a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szö­vetsége ÓV tagjával. Filáko. vity Bránkó szerdai riportját szarvasbőgés idején Karapan- csán készítette. Pénteken: me. teorológiai visszapillantótükör és Klaics Milica jegyzete a kora őszi határról. A német nyelvű műsorban hétfőn beszámolnak a fúvósze­nekarok bonyhádi találkozójá­ról. Kedden arról hallhatnak riportot miképp készül a csalá­di ház kalákában. Csütörtökön mezőgazdasági híradó, pénte. ken pedig kulturális magazin nyújt hasznos információkat a hallgatóknak. keres egy feltaláló: rokkantak, mozgássérültek számára terve­zett Dékány János úgynevezett fotelkádat: nagy segítség len­ne a rászorulóknak, ha lehetne kapni. Rövid információ, hogy a Pécsi Sörgyár növeli a dia­betikus üdítőital-választékot, s egy hosszabb és talán nem sok embert érintő, de nekik annál fontosabb hír: Budapesten a Semmelweiss Orvostudományi Egyetem I. sz. gyermekkliniká­ján megnyílik hazánk első gyer­mek műveseállomása. Előzetest láthatunk egy október 13-ón látható filmből, amely egy moz­gásában erősen korlátozott kis­lányról és őt egyedül nevelő édesanyjáról, kettejük közös küzdelméről szól. A film címe: Zsuzsa és Anna. G. T. Sorokban 12- én, hétfőn 17.30-kor és 20.30-kor a Helyőrségi Műv. Otthonban: Miskol- czi Miklós: Színlelni bol­dog szeretőt — a kétrészes játék szereplői: Tarján Gyöngyi és Somhegyi György. * Szeptember 12. és 16. között hobby-kiállitás látha­tó a Ságvári Műv. Házban a MÉV dolgozóinak mun­káiból. * 13- ón kedden 19.30-kor játsszák a Ságváriban Ör­kény: Kulcskeresők c. drá­máját a Pécsi Nyitott Szín­pad előadásában. * 14- én, szerdán 15 órakor nyílik a Helyőrségi Műv. Otthonban Tóth András fo­tóriporter kiállítása. Bemutatunk néhány divatos öltözéket a pécsi Jó kai utcai City-butik választékából, gondolva a hűvösebb napokra is. Képeinken: fehér-kék feliratos póló, mini-farmerszoknyával — hosszitott fazonú norvégmintás pulóver — piros miniruha narancsszínű sállal. Proksza László felvételei Add nekem azt a régi hitem Rendhagyó hanglemez Rendhagyó lemeznek számít a közelmúltban megjelent Add nekem azt a régi hitem című válogatás. Különlegességét nem az adja, hogy élő fel- • vételről készült, nem is az, hogy több előadótól tartalmaz dalokat, hanem az 1982. július 5-án Székesfehérvárott megrendezett koncert előadóinak mű­faja. Tengerparti riport

Next

/
Thumbnails
Contents