Dunántúli Napló, 1983. szeptember (40. évfolyam, 241-270. szám)
1983-09-10 / 250. szám
A Jelenkor szeptemberi száma JUENKDR IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI FOLYÓIRAT ZELK ZOLTÁN versei 737 ILLÉS LÁSZLÓ: Zelk Zoltán (tanulmány) 739 KOLOZSVÁRI GRANDPIERRE EMIL: Emberi környezet (1. Az apai ág) 751 BELOHORSZKY PÁL: Elmerengő szatíra zord időkről (Kolozsvári Grandpierre Emil: Árnyak az alagútban) 759 ARATÓ KAROLY versei 763 GALAMBOS! LÁSZLÓ versei 765 TAMÁS MENYHÉRT: „Most már azt is elmondhatod .. (regényrészlet) 767 ALBERT GÁBOR: Emelt fővel (szociográfia. IV.) 776 TAKÁCS IMRE versei 781 HALLAMA ERZSÉBET: Beszélgetés Csizmadia Andorral 783 HORGAS BÉLA verse 793 BISZTRAY ADAM verse 794 KENYERES ZOLTÁN: Az „Elysium' -tól a „Tüzkút' -ig (tanulmány, II.) 795 Hallama Erzsébet Beszélgetés Csizmadia Undorral (részlet) A Pécsett szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat szeptemberi számának élén Zelk Zoltán két versét és Illés László Zelk Zoltán költészetét elemző tanulmányát olvashatjuk. A szépirodalmi közlemények sorában emellett Arató Károly, Bisztray Adóm, Galambosi László, Horgas Béla és Takács Imre verseit. Kolozsvári Grand- pier re Emil és Tamás Menyhért elbeszélését, valamint Albert Gábor Emelt fővel c. szociográfiájának új fejezetét közli a folyóirat. — A „Tudósport- rék”-sorozatban Csizmadia Andor professzorral beszélget Hallama Erzsébet. A tanulmányok közül figyelmet érdemel Kenyeres Zoltán Az „Elysium”-tól a „Tűzkút”-ig c. írása Weöres Sándor költészetéről. Újabb összeállítást találunk a számban Weöres Sándornak Takáts Gyulához írott leveleiből. A kritikai rovatban többek között Balassa Péter tanulmánykötetéről, Gáli István utolsó prózakötetéről, Kiss Dénes * új verseiről és Kolozsvári Grandpierre Emil önéletrajzi • regényéről ír Kis Pintér Imre, Nagy Imre, Varga Lajos Márton és Belohorszky Pál. Csizmadia Andor , 1910. szeptember 4-én született Győrött. A győri Czuczor Gergely bencés gimnáziumban érettségizett. Budapesten, majd Szegeden végezte jogi tanulmányait, Az 1933-ban szerzett jogtudori oklevél 'mellett államszámviteli államvizsgát, általános közigazgatási, illetve belügyi szakvizsgát is tett. Győrött kezdte közigazgatási pályáját, majd Kolozsvárott folytatta, a felszabadulás után Budapesten a Népjóléti Minisztériumban dolgozott. Ebben az időben az egri jogakadémián is oktatott, s ott megszervezte a szociográfiai intézetet. . Számos cikke, tanulmánya jelent meg már 1936-tól kezdve. 1942-ben a Magyar Városok Országos Szövetségének a városi közigazgatás egyszerűsítésének tárgyában kiírt pályázatán „Erdély" jeligéjű pályamunkája elnyerte a 3000 pengős első díjat. 1949-től az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanított az alkotmányjogi tanszéken, s itt a Beér János szerkesztette első magyar szocialista államjogi tankönyv elkészítésében vett részt. Folytatta közigazgatás-történeti kutatásait is, kandidátusi disszertációjának címe: „A nemzeti bizottságok állami tevékenysége (1944— 49)”; ezt 1956-ban védte meg. Ugyancsak 1956-ban kapott megbízást a jogi * tanácsadói feladatok ellátására az Állami Egyházügyi Hivatalnál, nem kis részben korábban már publikált egyházjogi tanulmányai kö. vetkeztében. E funkciót évtizedeken át ellátta, s közben több, a témával foglalkozó értekezése jelent meg. Tudományos doktori disszertációja, az 1966-ban közzétett „A magyar állam és az egyházak jogi kap. csalatainak kialakulása és gyakorlata a Horthy-korszkban” c. kötet, amely hamarosan néme. tül is megjelent, széles nemzetközi érdeklődést váltott ki. 1958-ban Pécsre nevezték ki, először tanszékvezető egyetemi docensnek, a következő évtől pedig a Pécsi Tudományegyetem Állam, és Jogtudományi Kara jogtörténeti tanszékének egyetemi tanára volt nyugdíjba vonulásáig. Három gyermeke van, két fia jogász, lánya tanár. o Villaszerű kis társasház a Budakeszi úton az ablakból a téli esőben ázó kertre látni. A „szentendrei házunk áráért épült ez a lakás 58-ban, a telek akkoriban csaknem fillérek, be került..." Cserépkályha — de gázzal fűtik —, egy pianínó, gyertyatartók, állólámpa, -a falakon olajfestmények: dombok, parasztházak, templom- tornyok, lovak, libák, oigánysát. rak. havas fenyők. Egy fványi- Grünwald-kép is, falusi utcát ábrázol. A lányával él itt a nyugidíjas professzor. Az ajtó mögött van egy kisebb szoba, könyvekkel bélelve, a könyvek szinte ráfolynak a polcokról az íróasztalra, fodrosszélű, elsárgult különlenyomatok vén kő. dexek, kopott aranybetűk, kéz. iratkötegek. A professzor mentegetőzik: ez a dolgozószobája, de itt nem lehet leülni, kü. lönben is csak az az egy szék van bent. Visszalépünk tehát a nappaliba, az asztalra egy üveg ajándékba kapott rajnai bor kerül, karcsú, barna palack Waller Seidel felirattal. — Első ősöm, akiről tudok, Csizmadia György, a törökök elől menekülő horvát családból származott valószínűleg mesterségéről kapta a nevét, a Sopron megyei Árpás községben telepedett le, egy középkori besenyő községben. 1750. ben hall meg, halála előtt két bivalyborjút hagyott az egyházra, s Gyulafy Nagy Gábor plébános bejegyzése szerint az árpás-móriohidai plébánia- templomban temették el, közel áhhoz a helyhez, ahol ülni szokott. Fiai telkes jobbágyok voltak, de dédapám, Csizmadia László, aki 1848-ban Árpás község bírája volt, feleségül vette nemes Egri Erzsét. így a házasságukból született János nevű nagyapám agilis osztályhelyzetű lett. Ez azt jejlentette, hogy a nemesi birtokkal úgy bánhatott, mint egy nemes, „agiliskodhatcrtt" vele. Nem mesélem el az egész családi történetet, bár kedvem lelem benne, lényeg az. hogy végül is a család a múlt század második felétől Győrött élt, apám ott volt ügyvéd, — Miért lett jogász? Apja példáját követte? Vagy másért is? — Ez is, az is. Apám afféle népi ügyvéd volt. Sok szegény, ember járt hozzá, a Győr környéki falusi rokonság is például. Gyakran nem Is fogadott el pénzt az ügyfelektől. Hálósak voltak neki, szerették. Ez sok szempontból nagy hatással volt rám. De egyébként is: ak_ koriban a jog nagyon kézenfekvő pálya volt. Az egész köz- igazgatásban mindenütt jogászok ’dolgoztak. Magyarország jogász nemzet, szokták monda, ni. Több jogakadémia is működött, ezek létesítését még Mária Terézia a Ratio Educa- tionisban rendelte el, aminek nyomán aztán az egyház is több ilyen intézményt létesített. Az egrit is az egyház állította fel, ahol később tanítottam. Már a XIX. században, jólesik sokszor erre • gondolnom, a aki eredetileg nem volt az, jogász volt. Még Széchenyi is, aki eredetileg nem az volt jogásznak is kitűnő lett... Századunkban aztán túltengtek, ez nem vitás. A főszolgabírótól a miniszteri tanácsosig mindenki jogász volt. — Eszerint az is természetes volt, hogy a közigazgatás, ban helyezkedik el. — No bevallom, én eredetileg ügyvéd szerettem volna, lenni. De apám halála után nagyon nehezen éltünk,, anyám kosztosdiákokból tartotta fönn a családot. Ezért lettem én Szegeden mezei jogász, vagyis olyan hallgató, aki csak a vizsgák idejét tölt; az egyetem székhelyén. Közben már állás után kellett néznem. Győrött nem akadt, legalábbis én nem ismertem olyan ügyvédet, aki mint ügyvédjelöltnek, nekem fizetést adott volna. Protekcióm viszont, hogy úgy mondjam, volt annyi, hogy bekerültem a városhoz, mint ideiglenes minőségű városi napidíjas. Ez azt jelentette hogy .mindig odatettek, ahol éppen kellett a munkaerő. Még adóösszeíró is voltam, hogy egy példát említsek, ami aztán nagyon hasznosnak bizonyult, mert a várossal, az emberekkel akkor alaposan megismerkedtem. — A közigazgatásban, kiváltképp a régiben járatlan ember számára nemigen érthető az a sokféle szakvizsga, amiket letett. Kötelező volt mindez? — Nem volt kötelező, de hasznos volt. Amikor a diplomát megkaptam, éppen a számvevőségen dolgoztam. Számgyakornok voltam, így hívták. Azután letettem az állam- számviteli államvizsgát számtiszt, majd tiszteletbeli aljegyző lettem. Ahhoz, hogy számtiszt lehessek, kellett a számszaki vizsga, közvetlenül tehát ez inspirált, de később ennek köszönhettem, hogy olyan áttekintésem lett, ami keveseknek volt meg. A miniszteri tanácsosoknak és- egyebeknek a számvitelről fogalmuk sem volt, ha jött egy akta, ráírták, lássa a számvevőség azok azután tér. mészetesen olyan véleményt írtak rá, amilyet akartak. Noha azután a közigazgatás különféle területeire kerültem, ezek az ismeretek mindig jól jöttek. — De a számvitel és a jogtörténet tudománya — ezeket egész világ választja el egymástól ... —■' Nemsokára kultúrelöadó lettem G.yőrött, és rendszeres cikkírója a Városok Lapjának. Olyan kérdésekkel foglalkoztam, amelyek a saját gyakorlatommal is összefüggtek. Mivel például a győri városi kegyurasággal is kellett foglalkoznom, magánszorgalomból összegyűjtöttem a többi, kegyurasággal réndelkező magyar városról is az idevonatkozó jogszabályokat és gyakorlatot, ebből született első könyvem máir 37-ben: A magyar városok kegyurasága. Egykori hittanárom, a Győr Egyházmegyei Alap könyvnyomdájának igazgatója hitelezett^ amíg az előfizetőktől meg nem térült a könyv nyomdaköltsége. Egyik első előfizetőm például Szekfű Gyula volt. Irtbm a főváros tu: dományos folyóiratába, a Városi Szemlébe is. Az első cikkemért A magyar városok oktatásügyi közigazgatása címűért 400 pengő honoráriumot kaptam, amiből aztán feleségemmel kéthetes utat tettünk Olaszországba. Mindent egybevetve, a közigazgatástörténeti érdeklődésem néhány év alatt olyan világosan kialakult, hogy egy summázatot is sikerült összehoznom — A magyar városi jog. Reformtörekvések a várost közigazgatásban, ez volt a címe, kötetként meg is jelent — amelyet Egyed Istvánnak, a budapesti József nádor műszaki és gazdaságtudományi egyetem közigazgatási professzorának bemutattam, aki felajánlotta a magántanári habilitá- ciót. — És miért nem „nyergeit át" már akkor a tudományára? — <X ez nem volt ilyen egyszerű... Ez különben is 1940-ben történt. A második bécsi döntés .után Erdély egy részét is visszacsatolták Magyarországhoz, és fiatal, friss erőket kerestek az ottani köz- igazgatás megszervezéséhez. Nekem is feltették a kérdést. Azt válaszoltam, hogy elmegyek, de csak egyetemi városba. Éppen az előbbiek miatt gondolkodtam így. Kolozsvárra kerültem. Mivel kultúrelőadó voltam előtte Győrött, szerettem volna itt is ezen a területen dolgozni, de azt a pestiek már lefoglalták. Viszont szociális szervezőkre szükség volt. Hallott talán Antal Józsefről, aki a felszabadulás után miniszter volt, előtte pedig miniszteri tanácsos a belügyben, ott a szociális ügyeket vitte, ki. váló ember volt, ő szervezte a lengyel menekültügyet, a lengyelek utcát is neveztek el róla, ma már igen megbecsülik: nos, ő jött le és hívott össze bennünket, hogy elmondja, mi a teendő. Én akkor első osztályú aljegyző voltam, az osztály vezetője egy katolikus költő, akit mintegy megjutalmazás- képpen neveztek ki. Antal elmondta, sürgősen fel kell állítani a menekültotthonokat, megszervezni az elhelyezést, a főzést, satöbbit, mindezekért te vagy a felelős, mondta, és ránézett az osztály vezetőjére, aki ezek után másnap lemondott... Na, ezt csak úgy elmeséltem, a tréfa kedvéért. Egyébként valóban kemény munka várt ránk. Nagy volt a mozgás, a román tisztviselők mentek ót Romániába, a magyar lakosság tömegesen jött át onnan. Közben egy életre lenyűgözött Erdély jog- és köz. igazgatástörténete. Egy sor tanulmányt irtom hogy csak néhányat említsek: az erdélyi gubernium irányítása alatti szegényügyről, a népfőiskolákról. a reformkori Kolozsvár szociálpolitikájáról, az 1817-es erdélyi ínségakcióról, az erdélyi jog fejlődéséről a fejedelmi korban, Részt vettem például a Kolozsvári Szemle szerkesztésében is. Amellett, hogy akkor ástam be magam a gyakorlati szociálpolitikába, tulajdonképpen a tudománnyal való kapcsolatom ekkor vált visz. szavonhatatlanná. Megtörtént a magántanári habilitálásom is, a „Kolozsvár városjoga Mátyás király korában” című próbaelőadásom révén. És annak a bizonyos pályamunkának is sikere volt, ..abszolút becsű” munkának nevezte a bíráló bizottság, annak témája a városi közigazgatás egyszerűsítése volt. Részletekben meg is jelent több tudományos folyóiratban: — Nem merült fel önben, hogy tevékenysége Kolozsvárott átmeneti jellegű? — Ösizntén ’ megmondom, nem. Eleinte nem. Először arra gondoltam, itt élem le az életemet. 1944-ben persze mór tudtam, hogy ez tévedés. Minthogy akkor már jó közigazgatási szakemberként tartottak nyilván, 1944-ben a Lakatoskormány kinevezett Nagybányára polgármesternek. Az már maga volt ez átmenetiség. Talán ha két hetet töltc-ttem ott. Megcsináltam még a következő évi költségvetést, a város szállodáját katonai kórháznak rendeztük be, s ezzel talán sikerült megakadályozni, hogy egy nagyőbb német egység ide he. lyezze a főhadiszállását. De máris elrendelték a kiürítést, engem Tatabányára rendeltek, de már nem mentem el oda. Már Szálasiék voltak az urak. Elutaztam a családomért az apósomékhbz Szekszárdra, hazamentünk Győrbe, azaz kiköltöztünk Pérre, egy Győr közeli kis községbe, ahol sok rokonunk élt. A tenyerükön hordtak, még disznót is öltünk. Én, afféle illegalitásban, néha bementem a régi barátaimhoz a városházára. Űk mindig megtudták, nincs-e razzia a városban, ha volt én bent lapultam a városházán, ahol ugyebár nem razziáztak. Amikor odaér, tek a harcok, a győri püspökvárban kaptunk menedéket sok más győri családhoz hasonlóan. Utána, sőt, hogy úgy mondjam, még a harcok idején jelentkeztem szolgálattételre. Az új szociáldemokrata polgár- mester előbb Révfalu közigazgatósának újjászervezését bíz- . ta rám, ezt el is végeztem, azután azt tanácsolta, menjek Pestre, ott valószínűleg nagyobb szükség lesz rám. Két ajánlatot kaptam, Erdei Fe- renctől a belügyben és Molnár Eriktől a népjóléti minisztériumban. Az utóbbit választottam, — Hogyan került Pécsre? — Az egri jogakadémián tanítottam 49-ig, a megszűnéséig. Aztán a budapesti Közgazdaságtudományi Kar, ahol magántanár voltam, megbízott a „magyar közjog" főkollégium előadásaival. Ezekből született aztán részvételem az első magyar szocialista alkotmányjogi tankönyvben, amelyet Beér János szerkesztett. A jogakadémia megszűnése után őhozzá osztottak be az állam- és jog- tudományi kar alkotmányjogi tanszékére. Néhány éven át vele dolgoztam, igen intenzív tempóban, nemcsak előadást, kollégiumot kellett igen sokat tartanom, de rengeteg volt a tudományos munka is. Beér Jánossal először a haladó ország- gyűlési hagyományokat gyűjtöttünk és dolgoztunk föl, majd a haladó hagyományokkal, köztük különösen Hajnóczy Józseffel foglalkoztunk, akinek munkáit én rendeztem sajtó alá, dolgozatot írtam Kollárról, a magyar jogtörténeti kutatás úttörőjéről, dokumentumkötetet szerkesztettünk Beér Jánossal „sarkalatos honi törvényeinkről”, ebben külön is tárgyaltuk a haladó alkotmánytervezeteket. Akkoriban kezdtem az állam és az egyház kapcsolataival is foglalkozni. De nem sorolom, lényeg, hogy 1958- ban megbízás^ kaptam a pécsi tanszék vezetésére, s azóta 1979-ig egyfolytában végeztem ezt a munkát. — ön dékán is volt egy cikluson át. Valakitől egyszer azt hallottam, sokakat meglepett, hogy dékánná választása után milyen eréllyel látott munkához. ,,Szelidebbnek" hitték, de csalódtak. A csalódás egyike volf a legkellemesebbeknek. —1 Igen?... Ami igaz, az igaz, akkoriban a pécsi egyetemet a megszüntetés veszélye fenyegette. Csonka, egykorú egyetem volt, egy tudomány- egyetem, amelynek csak jogi kara működik . .. Tudjuk, miért, azt is tudjuk, hogy ma — szerencsére — már stabil, három karral rendelkező egyetemmé fejlődött ismét. Nos, a veszélyt sikerült elhárítani, és azt hiszem, nem utolsósorban a hatszáz éves jubileum segítségével., — önnek a jubileum történeti megalapozásában is nagy érdemei voltak. — Vatikáni kutatásaimkor si került megtalálnom • és elhoznom az egyetem megerősítésének pápai kópiáját és néhány oklevelet, amelyek az alapítás idejére vonatkoztak. írtam néhány tanulmányt, egyebek közt az első pécsi egyetemi tanárral, Galvano di Bologna-val is foglalkoztam. Végül egy tanulmányban összegeztem kutatásaimat, címe A pécsi egyetem a középkorban. HÉTVÉGE 9. ARATÓ KÁROLY Jelzések A kinti, benti észrevételeknek úgy kéne seregein!, hogy láthatatlan ütközetükben ne vesszen semmi. * Ismerősök, barátok bujócskáznak halántékom mögött vígan — húnyó a búját elfelejti, csak én tudom: hol mikor, merre ki van? * Pofont kaptam — pofont adtam. Mindkettő halhatatlan. A padló megpördült alattam, néma sirassa! előre haladtam jövömben, tárgyakban, magamban — és visszajöttem a volt-helyemre halkan. * Úgy nézek hátra, hogy előre: rég-nincs-tavaszba, leendő őszbe, mindig magam elé mögé — megyek nyitó állkapcsok közül záruló állkapcsok közé. * Csak akkor van mit mondanom, ha hátam mögül valaki súg, különben olyan vagyok, akár a gyorsvonatoktól dübörgő vége-nincs alagút. & Az újrakezdés — hiábavalóság? Mindig csak át meg át? Ó, branyiszkói huszáros roham, és eltűnődő visszanézés! Jelzést, jelzéseket sok zsúfolt dolgaim közül, mert valamennyi észrevétlen körém tömörül. * Mennyire hidegedve távolodhat mennyire forrósodva közelíthet az ember önmagához, egyik kezében jégdarab, á másikban parázs,’ végül senkit, semmit se átkoz s tán ama „túlsó part”-ró| emléke róla valami jót ide áthoz. * Mint ha valaki mélyeibe alámerül, akár a könnyűbúvár, és csapkod és lebeg, úszik a kiváncsi fontieknek képzelhetetlenül s ha feljut aztán, ’ minden nehezéket lecsatolván fáradt mosollyal melléjük ül. Ne sajnáltasd magad! Rengéses talajon is talpon maradj, kapaszkodóidon váltig haladj, a látszatot kifordítva majd, igazán, belül, mi könnyű volt benned úgyis cseppkövesül.
