Dunántúli Napló, 1983. szeptember (40. évfolyam, 241-270. szám)

1983-09-08 / 248. szám

1983. szeptember 8., csütörtök Dunántúli napló 3 Évnyitó a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen Díszoklevél a hajdan végzetteknek Az 1983/84-es tanév a 186. a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem, illetve az előd tan­intézetek életében. A városi színház adott helyszínt ked­den délután az új tanév meg­nyitó ünnepségének, ahol a hallgatókat, valamint a vendé, geket. közöttük a város és a járás párt-, állami és tömeg­szervezeteinek képviselőit dr. Kardos Zoltán egyetemi ta­nár1, kari dékán köszöntötte, majd ünnepi beszédében szólt az úi tanév előtt álló feladatokról, az agrártudo­mányi kénzés Keszthelyre „adresszált” dolgairól. Ki­emelte, hogy a mezőgazda­ság számára eddig is nagy sikerrel képeztek ki szakem­bereket az egyetemen, s ezentúl is minden eszköz ren­delkezésre áll, hogy a maj­dan végzők megállják helyü­ket a mindennapi termelő, munkában. Az 1983/84-es tanévben 95 úi hallgató nyert felvételt, akik agrárkémia, illetve álta­lános agrármérnöki szakon szerezhetnek majd diplomát. Oktatásukhoz minden fel­tel biztosítva van, sőt az új oktatási elképzelések szerint a legkorszerűbb és a legak­tuálisabb kérdésekről is idő­ben tájékoztatást kapnak. Az ünnepi beszéd után dr. Debreczeni Béla rektor dísz­okleveleket adott át azoknak a hajdan volt hallgatóknak, akik 60, illetve 50 esztendeje szereztek diplomát a keszt­helyi egyetemen. Gyémánt oklevélben részesült Cech La­jos, Lehrreich József, Orsó Mátyás, Sikó Szilárd, Truka István, Willim Lajos és Zó- borszky Jenő, arany díszokle­velet kapott Ferenczy István, Haralyi Ervin, Hodászy József, Keszthelyi Jenő, dr. Szabolcs Andrásné és Szekeres István. Ez«’i az ünnepségen adták át a Jó tanuló — jó sportoló dijakat is az elmúlt tanév eredményei alapján a leg­jobb eredményt elért hallga­tóknak. Első díj: Vigh Ká­roly (4. évfolyam), 2. díj: Szenczi Béla (4. évfolyam). 3. díj: Vörös István (3. évfo­lyam). Az egyetem új hallgatói, közöttük három külföldi, le­tette az ünnepségen az esküt a dékán előtt, majd a fiata­lokat köszöntötte Süthö János KISZ-bizottsági titkár. Az ünnepélyes kari tanács­ülés a Szózat hangjaival ért véget. „Kilépni a dobozból..." Amatőrök előadásában a „Kulcskeresők” Újabb Orkény-bemutatóra készül a Pécsi Nyitott Színpad Amatőr színjátszók előadá­saira ritkán figyel oda az or­szágos sajtó. Két és fél—három éve, a Pécsi Nyitott Színpad örkény-bemutatója, a Pisti a vérzivatarban után mégis több rangos kulturális hetilap, fo­lyóirat (Jelenkor, Új Tükör, Élet és Irodalom stb.) lelkes beszámolókban méltatta a pé­csi amatőr együttes és a ren­dezés értékeit. Ritkaságára, szinte egyedi példájára való tekintettel hadd álljon itt két idézet közülük: A pécsi elő­adás ,,a Pesti Szinház-i verzió­val ellentétben megtartotta az eredeti szerzői elképzeTést, és nem sokszorozta meg Pisti fi­guráját. Ez az előadás a pes­tinél is tisztábban mutatja be, hogy Pisti sorsában nem egy emberélet sűrűsödik, hanem a különböző figurákban, köztük a főszereplőében is lehetséges történelmi viselkedésformák je­lennek meg. Vincze János profi előadást teremtett; a Nyitott Színpad produkciója a hivatá­sosok mércéjével is kitűnő. . ." (Nánay István, SZÍNHÁZ). „Az előadód a színházművészet egységes esztétikai mércéje szerint kiemelkedő jelentősé­gű." (Az 1982. évi Egyetemi Fesztivál jegyzőkönyvéből, Ascher Tamás, Hars György, Keleti István és Nánay István aláírásával.) Mindezt azért részleteztem, hogy emlékeztessek a „profi színvonalú" amatőr színpadi produkcióra, amely azóta túl van a 30. előadásán, s még ma is országszerte többfelé szeretnék látni vagy újra lát­ni. Legközelebb Budapesten adják elő két alkalommal a Stúdiószínházak a Játékszín­ben c. színházi találkozó és bemutató sorozat keretében, szeptemberben 19—29. között, amelyre a kaposvári, a szolno­ki és a szegedi színház stúdió­előadásait s a pécsi amatőr együttes „Pisti"-jét hívták meg a rendezők. A Nyitott Színpad most Ör­kény István egy másik drámá­jának bemutatójára készül. Tavaly nyáron kezdték e| pró­bálni a Kulcskeresőket - mel­lesleg a „Pisti" előkészületei is pontosan egy évig tartottak és ma este kerül sor a be­mutatóra a Ságvári Művelő­dési Házban. Vincze Jánost, a darab rendezőjét ebből az al­kalomból kerestük meg az egyik próba előtt. Mi indokol­Az egészséges ivóvízért... Társulás alakult Hebolon és Becefán ta darabválasztásót: a „Pisti" sikere vagy valamilyen más szempont is?- Voltaképp egy örkény- trilógiát szeretnék bemutatni, aminek ez a második, a For­gatókönyv pedig a harmadik része lenne. Engem nagyon megragadott az író egyik nyi­latkozata, mivel magam is így éreztem: eszerint' Örkény da­rabjai kollektív nemzeti önvizs­gálatok. S minél mélyebben tanulmányozom e műveket, an­nál világosabbá válik bennem, hogy az író kb. a hatvanas évek végétől negyon tudato­san, egészen új dramaturgiát egyengetett színpadi művei­nek sorával. A „Pisti", a Kulcs­keresők, a Vérrokonok, a For­gatókönyv tartoznak ebbe a sorba, illetve közben — Ne- meskürtyvel közösen - a Hol­tak hallgatása c. dokumentum­dráma. — Ez a nagyon sajátos, gro­teszk alaphangú dramaturgia izgat engem; pontosabban az, hogyan lehet „lefordítani” ezt a színház nyelvére színpad és nézőtér egyfajta — itt leg­alábbis - újnak tűnő kapcso­latában. Bemutatva, hogy a dráma megteremtésében van másfajta megközelítés is, mint amit megszoktunk. És itt na­gyon fontosnak tartom, hogy a közönséget fokozatosan ráhan­goljuk egy számukra merőben újnak tűnő színházi gondolko­dásra. Amit Örkény is úgy fe­jezett ki, mint számos neves elődje, hogy „omoljanak le a színház dobozfalai ..." Ezt szolgálta voltaképp a cselek­mény- és idősíkok felbontása a „Pisti"-ben; és szándékunk „kilépni a dobozból” a Kulcs­keresőkben is, noha ez a da­rab egyetlen szobában játszó­dik. Erről azonban bővebbet talán majd az előadáson . . .- Még annyit: ezt a sort folytatná a Kulcskeresők után a Forgatókönyv is, amelyet eredetileg, Örkény koncepció­jában is cirkuszporondon kell játszani... - mondotta Vincze János, a Pédsi Nyitott Színpad művészeti vezetője. Aligha le­het kétségünk afelől, hogy a „Pisti" kivételes sikere után a a Kulcskeresők — amit ugyan­csak játszott már a budapesti színház, sőt a képernyőn is lát­hattuk —, pécsi előadása sem szűkölködik majd érdeklődés­ben, egy tehetséges és csak­nem egészében diákokból, egy«, .emistákból álló amatőr együttes vállalkozásában. W. E. ■nyugalomra uör az iskola PnjnfnA világ az iskoláé. uuJuiUu A társadalom töb­bi intézményétől egyebeken kí­vül az is megkülönbözteti, hogy mindennemű társadalmi-politi­kai. tudományos vagy műszaki változás jóval később csapódik le az oktatási intézményekben, mint másutt. Mondják is ezért némelyek, hogy az iskola ere­dendően konzervatív intézmény. Amikor a 800. esztendő kará­csonyán császárrá koronázott frank uralkoló, Nagy Károly — így nevezték el később a tör­ténetírók — a kiépülő feudális rend szerves részeként létrehoz­ta a területi megoszlás elvén alapuló iskolaihálózatot, tulaj­donképpen a ma is létező is­kolarendszerek alapjait vetet­te meg. Nincsen Európának olyan országa, amelyben az is­koláztatás gyökeresen eltérne az 1200 éves fundamentumtól: az egymásra épülő iskolafokoza­tok a rendszerezett tananyag, a módszerek, a tankönyvek, a főhivatású nevelők foglalkozta­tása stb. __ lényegét tekintve m ind-mind ide nyúlik vissza. Az intézményes iskola tehát ősi eredetű, századokat túlélő hagyományokkal, amiket nem lehet és nem is kell egyik nap­ról a másikra felszámolni. Min­den iskolának égetően nagy szüksége van nyugalomra, kül­ső és belső állandóságra, mai, divatos kifejezésseT: stabilitás­ra. Mióta csak iskola létezik, a stabilitás nélkülözhetetlen fel- téte'e az eredményes tanítás­nak. Érvényessége kiterjed a tananyagra ,az iskola szervezeti rendjére, az oktatás irányításá­nak rendszerébe egyaránt. A gyors, ugrásszerű változások legtöbbször súlyos zavart okoz­nak az iskolában, kapkodóvá teszik, elbizonytalanitják a pe­dagógusokat, végeredményben az oktató-nevelő munka szín­vonala csökken ezáltal. Mostanában nálunk is, más országokban is sokan túlzó kö­vetkeztetésekre jutnak a szapo­rodó tudományos ismeretek láttán, azt sürgetik, hogy az új kutatási eredmények minél előbb épüljenek be az iskolai tananyagba. Ha a művelődés­i-rányítás helyt adna az ilyen igényeknek, akkor legalább öt— hat évenként ki kellene cserél­ni az iskolai tanterveket, tan­könyveket, ez pedig képtelen­ség­Persze azt se higgyük, hogy hosszú évtizedekig nincsen szűk. ség a tananyag hozzáigazítá­sára a kor követelményeihez. Igaz, hajdanán akár c-tven— száz évig is vagy még tovább ugyanaz a tananyag szerepelt az iskolákban. Amikor például a 16. században a jezsuiták Európa-szerte létrehozták híres középiskoláikat, a mai gimná­ziumok ősét. központi tantervet is kidolgoztak Rómában; a kí­sérleti kipróbálás után ez volt érvényben 1599-től 1773-ig, en­nek alapján folyt a tanítás a jezsuiták iskoláiban mindenütt. Hivatkozhatnánk Mária Teré­zia nevezetes Ratio Educationi- sóra is, amely egyetlen korrek­cióval csaknem kilencven éven át volt érvényben. Hasonló igénnyel porondra lépni ma esztelenség volna, vi­szont évtizedenként sem szabad megváltoztatni a tananyagot. Ne fe'edjük, amilyen gyors mértékben születnek az új tu­dományos ismeretek, oly mér­tékben el is avulnak, ezért sem­mi esetre sem az iskolában kell lecsapódniuk a tudpmányos vál. tozásaknak! Az iskola akkor áll feladata magaslatán, ha nem évenként elavuló ismereteket közvetít, hanem szilárd alap- műveltséget nyújt minden nem­zedéknek, természetesen felké­szítve őket a változáshoz való hozzáidomulásra. Mindig a tananyag reformja szokta kiváltani a legerősebb föld'ökéseket a pedagógusok körében. A stabilitás megingá­sa azonban egyéb tényezőkkel is összefügghet, nemegyszer a magasabb szintű oktatási irá­nyítás hibáival. Az 1972-es ok­tatáspolitikai párthatórozot vég. réhajtásának tapasztalatait ér~ tékelve a Központi Bizottság tavaly áprilisban leszögezte, «hogy „a változások mennyisé­ge és egy részüknek nem kel­lő megalapozottsága kedvezőt, lenül befolyásolta az iskola stabilitását, nem szolgálta az oktatás színvonalának, illetve a tanulók ismeretszintjének kívá­natos mértékű emelkedését, el­bizonytalanította a pedagógu­sokat, s bírálatot váltott ki a közvéleményben”. Vannak olyan elemei is a stabilitásnak, amelyek munka­helyenként eltérőek, ilyen pél­dául az iskola légköre, a ta­nács iskolafenntartó tevékeny­ségének színvonala, az iskolai demokrácia állapota stb. Néha az is bizonytalanságot szül, ha a «művelődéspolitika célja; túl általánosak, amiből aztán sok. féle értelmezés származhat, és a pedagógusnak nem alakul ki saját meggyőződése. Káros az is, ha az iskolákat irányító, ellenőrzi tanácsok nem a ta­nárok érdemi munkáját helye­zik előtérbe, tehát hogy színvo­nalasan tanit-e, hanem a taní­tással nem összefüggő, külső feladatok teljesítését. Nyugalom és folyamatos fej­lesztés. erre von szükség most az iskolákban; a két fogalom egyébként nem zárja ki egy­mást. Eötvös József 1868-ban, a népoktatási törvény elfoga­dásakor óva intette közvetlen munkatársait és a pedagóguso­kat az elsietett lépésektől: a pedaqógiai siker szerinte nem a pillanatnyi hevülettől függ, hanem a tevékenység folytonos­ságától és a következetesség­től. Nemzetközi összevetések szerint mostani tanterveink tartalma korszerű, ezért bátran ki lehet állni az újítá­sok mellett. Az isko- Iák nyuga'mát a következő években nem éri támadás erről az oldalról. Mindenfajta stabi­litásnak persze csak akkor van értelme, ha az egy korszerű és kiegyensúlyozott helyzet fönn­tartására irányul. Iskoláinkban ilyen helyzet van most kiala­kulóban, ennek megőrzéséshez várják a pedagógusok a társa­dalom segítségét. P. Kovács Imre Szigetvár és a környező te­lepülések lakói hosszú évek óta bizonyították: tevékenyen részt vállalnak nem csupán társa­dalmi, hanem anyagiakat te­kintve is környezetük komforto­sabbá tételében. A tanács pénzügyi forrásai ugyan beha­tároltak és a jelen időszakban kevesebb az az összeg, amit fejlesztésre fordíthatnak, ám ennek ellenére — köszönhető a Szigetvár környéki települé­seken élő hoboliaknak, bece- faiaknak — a városkörnyéki te­lepülések lakói átérezve a gon­dokat, segítenek. Dr. Berta József, Szigetvár Tanácsának elnökhelyettese nagy lépésnek tekinti, hogy a hoboli, illetve becefai falugyű­lésen a lakosság döntő hánya­da az egészséges ivóvízellátás érdekében családonként több mint hu szón kétezer forintot1, vállalt. Mindehhez hozzáfűzte azt is, hogy az említett két te­lepülésen élők társadalmi munkával is hozzájárulnak ahhoz a beruházáshoz, mely­nek a tervei most készülnek, a közelmútban alakult meg a vízi-közmű társulat, amely meg­közelítőleg ezerháromszáz la­kost érint. A víz, az egészséges ivóvíz e területen is nagy gon­dot jelent. A két mélyfúrású kutat a Mecseki Ércbányászati Vállaló^ mélyítette le, ez év ta­vasza óta kannákban hordja a lakosság a vizet: ez volt az első épés, miközben a MÉLY- ÉPTERV az év végére ígéri a kiviteli terveket. Az idei esz­tendő már csak azért is jelent nagy változást és reményt a kéj említett helységben lakók szá­mára, mert a jövő évben szá­míthatnak a vízműrendszer megépítésére. A falugyűléseken a hoboliak és a becefaiak letették a vok- sot, megalakult a vízi-közmű- építési társulat. A munkálatok elkezdése nem rajtuk múlik, ugyanis a megyei tanács, a Dél-dunántúli Vízügyi Igaz­gatóság, illetve az Országos Vízügyi Hivatal forintjaitól anyagi támogatásuktól függ az akció indítása . .. S. Gy. A pécsi Ifjúsági Ház Galé­riájában volt látható a Pécsi Grafikai Műhely vendégének, Ludwig Schmeisser, Hirschorn- ban élő grafikusművésznek ér­dekes, tanulságos kiállítása. Finnországban tanult, finn mes­terei voltak, mert az északi művészet kísérletező fegyelme, Európát átfogó kitekintése ra­gadta meg művészi érdeklődé­sét. Erős szellemi szálak kötik azonban a német expresszio- nizmus sűrűbb, indulatosabb, fojtott szimbolikájú világához is. Kiállításán nyomon követ­hetjük másfél évtizedes művészi útjának jelentősebb állomásait, absztrakt expresszív korszaká­tól, szürrealista indíttatású il­lusztrációin át nagyméretű, gesztusos tusrajzaiig. Virtuóz, aprólékos megmun­kálás, a különféle litográf tech­nikáknak a mondanivaló ár­nyalt kifejezésére történő al­kalmazása jellemzi régebbi lapjait. Hol görcsösen tekere- dő, hol érzelmesen ritkuló vo­nalait itt-ott egy-egy geomet- rizóló felület fegyelmezi, egy­IH-galéria Ludwig Schmeisser kiállítása egy jól elhelyezett folt rendezi térbe. Az emberi és állati figu. rák, testrészek, többféleképpen értelmezhető torlasztott részle­tek hangsúlyos üres terüle­tekkel szembesülnek. Indulatos, őszinte személyességük által a mai ember szorongásait, am­bivalens életérzését, groteszk, nyomasztó helyzeteit emelik ál­talánosabb szintre, szuggesz- tív érzékletességgel. Schmeisser nyitott, fogékony egyéniség, aki magyarországi tartózkodása alatt egy gyer­mek rácsodálkozásával fedezte fel magának az alföldi tanyák világát, az ormánsági temetők kopjafáit, a magyar népművé­szet fafaragásokon megőrzött sokezer éves motívumait. Szí­vesen fedezzük fel a kiállítás anyagában azokat Vi linómet­szeteket, amelyek e frissen be­fogadott formavilág ihletésé­ben születtek. Nyugat-Európában a prog­resszív művészek rendszeresen szükségét érzik annak, hogy hitet tegyenek a művészet de­mokratizmusa mellett. A tíz év­vel ezelőtt Helsinkiben meg­rendezett „team work" részt­vevői egy nyitott múzeumban laktak, ahol a látogatók is be­kapcsolódhattak a megkezdett munkákba, akár belefesthet­tek egy megkezdett képbe, s ahol a látogatók műveit is ki­állították. Ezen a nyári művészeti akción találkozott a Pécsett élő Erdős János és Ludwig Schmeisser először, meghívott alkotótársként, majd együtt dolgoztak az elmúlt évben Bad-Wimpfenben is, az I. Krea­tive Kunstmarkton, ahol a kö­zönsége; a különböző grafikai, festészeti és faragási techni­kára tanították. Jelenleg mindketten készül­nek arra a heidelbergi kiállí­tásra, ahol a meghívott művé­szek a kereszt témáját járják körül. A keresztény szimbólum­tól az útkereszteződésig számos jelkép hordozója a kereszt, úgy tűnik, a német művész különö­sen sokvúj motívumot talál itt- tartózkodása során ehhez a munkához. Az alkotásain újjá­születő kopjafák, régi «ke­resztek, triptichonok megrendí- tően tiszta, áhítatos hangon szólítják meg a ma zaklatott emberét. Húsz Mária

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents