Dunántúli Napló, 1983. szeptember (40. évfolyam, 241-270. szám)

1983-09-04 / 244. szám

Takács Dezső: Bányavidék

Lámpásvölgy

BARANYA NÉPI MONDÁIBÓL GYŰJTÖTTÉK: DR. VARGHA KÁROLY, DR. RÓNAI BÉLA ÉS MUSZTY LÁSZLÓ.

Valamikor reges-régen, ami- korm ég édesapám öregapja is kisgyerek volt, így mesélték az öregek:

Volt egyszer egy igen szegény ember, öreg is volt, beteg is, dolgozni már nem tudott. De volt egy fia, aki az erdőre járt fát vágni. Annyit keresett csak, hogy nem kellett éhenhalniuk. Egyszer aztán megunta ezt a keserves életet. Mindennap döntögesse a fákat, és a kenyere mellé ne jusson szalonna? — gondolta sokszor nagy keserűségében.

Elhatározta hát, hogy szerencsét próbál. Kihallgatta egyszer az öreg favágókat. Azt

beszélgették titokban, hogy az erdő alatt a völgyben • már

többször láttak kék lángokat fölcsapni a földből. Márpedig ahol ilyen tűz lobog, ott kincsek vannak a föld alatt.

Nem sokat töprengett, mitévő legyen. Megvárta, amíg

mindenki hazatért az erdőből, akkor aztán le egyenesen a völgybe, és azon a tájon, ahol az öreg favágók a titokzatos tüzet látták, ásni kezdett.

Nem ásott talán még két ásónyomot sem, amikor keménységbe ütődött az ásója. Megörült a legény. Kitisztította a gödörből a földet, de bizony nem talált egyebet, jókora fényes fekete köveknél. Félredobálta őket, és most már nem ásóval, hanem csákányinyal dolgozott. A nap lement, besötétedett, de’ még mindig semmi, csak kő, fényes, fekete kő. De nem hagyta abba mégse. Hogy jobban lásson, tüzet rakott. Nem akarta, hogy az erdő alja, a száraz levél meggyulladjon, ezért a kihaji- gált fekete kövekkel körülrakta a tüzet. Annyira elmerült a munkájában, hogy ügyet sem vetett másra. Egyszerre csak föltűnt neki, hogy milyen világosság van késő éjszaka. Hát hogyne, amikor nemcsak a fa égett a tűzön, hanem a köréje rakott fekete kövek is. Nem is feketék voltak már azok, hanem vörösen izzottak, mint ahogy a parázs szokott.

Elcsodálkozott a legény, mert ilyet még se nem látott, se nem hallott, hogy a kő is égjen. De hiábavaló volt minden igyekezete. Kincset nem talált a föld alatt. Abbahagyta hát a gödörásást, és szomorúan indult hazafelé. Hogy ne menjen üres kézzel, vitt néhány darabot a fekete kőből. Elmondta öreg apjának, hogy ezek nem akármilyen kövek, mert úgy égnek, mint a fa. Ki is próbálták. Égett az most is, csakúgy ontotta a. meleget! A csodás kőnek hamarosan híre ment.

Néhány nap múlva már nemcsak a legény fejtette a követ, a kíváncsibbak vele tartottak. Napról napra szaporodott a kőfejtők száma.

Mindig mélyebbre ástak a földbe a fekete kő után, és a mélyben már akkora volt a sötétség, hogy csak lámpással tudtak dolgozni. A hegy tetején lakó emberek arra lettek figyelmesek, hogy a Szőnyes- völgyben, mint nyóréjszakákon a szentjánosbogarak, apró fények villognak a mély gödörben, a gödör körül. Kora hajnalban a völgy felé, késő éjjel pedig hazafelé tartottak, így ment ez hosszú éveken át. Mindig ott látták menni lámpával az embereket, ezért a völgyet Lámpásvölgynek nevezték el, és még ma is az a völgy neve.

SZAMOSI MÁTYÁS

Szőlőhegyen

Fölöttem az öreg diófa lehajtó ága, levele közt rikít már a koraőszi sárga, görnyedt hátát sütteti a megrakott szeptember, szundit a csend s nyugszik benne a megfáradt ember.

Nyílik a lélek zsilipje, kiereszti gondját, mint a régi mesekirály'elszürkült bolondját, és rikat-nevetett egy nagy terített asztalon, mert dolga után már ilyen az ember, kártalan?

Ünnepel és megtörölve verejtékes homlokát, nótát csihol megköszörüli berekédt torkát, és a megszokott őszi hangulaton átoson mosolya az első szeptemberi vasárnapon.

Ilyen a bányász élete

Ilyen a bányász élete. A Dunántúli Napló zsebkönyvtára 4. kötete. Készült a Mecseki Érc- bányászati Vállalat és a Mecseki Szénbányák Vállalat támogatásával, a Pécsi Szikra Nyomdában.

E könyv a bányászat tiszteletére készült a bányászokról.

Bányászaink nagyszerű teljesítményeire először 'akko' kezdtünk felfigyelni, amikor labdarúgó aranycsapatunk az ég felé tört, amikor Csermák úgy istenigazából megforgatta kalapácsát, Iharos győzelmei dobogtatták szívünket és Kovács „Bütyök” legyőzte a nagy Kucot. Sorolhatnám a neveket Székely Évától Grem- mingerig, Gyarmati Dezsőtől a „villámikrekig”. Nem vitás, ez az időszak a nagy rekordok korszaka volt. Akkor kiemelkedni e hallatlan teljesítmények tengeréből nagy dolog volt. Csúcstartóinkat rajongásig szerettük, példaképeink voltak, ők voltak a pozitív hősök. Ekkor robbantak be a munka rekorderei is. Akkoriban a munka és a sport azonos dobbantóról repült a csúcsok felé.

Nem volt kisebb szemünkben az a traktoros sem, ki fantasztikus —• eddig álomban sem remélt mennyiségű földet tudott felszántani, c kőműves, kinek keze alatt szemmel- lóthatólag nőtt a fal és a vájár, ki sohasem látott mennyiségű szenet tudott a föld alól kihajtani. Mi, legtöbben az ötvenes évek fiataljai közül — kik imádtuk a rekordokat — egyformán lelkesedtünk min- den csúcsnak. Talán egy kicsit túlságosan is a sportjellegé', domborította ki mindezeknek a sajtó és a rádió, és így rekordjellegük lett e munkateljesítményeknek is.

Az ö venes évek bányásza úgy él emlékezetemben, mint az ércbe öntött rettenthetetlen, markáns hős, ki egyaránt győzedelmeskedik a vízbetörés, a metán, s az ellenség felett, miközben megdönti a csúcsot a termelésben, ugyanakkor helytáll az iskolapadban is, példcképe a családi életnek. Látom a fotóját is, arco fekete, szeme szénporos, és a műszak után is mosolyog, fogai egészségesek, épek, tekintete világos és jövőbelátó.

Aztán elmúltak ezek az idők, elkoptak a csúcsok, megfakult azok fénye, maradt a sportoló ezer hibájával, s a bányász, ki továbbra is keményen dolgozik, de azért lehörpinti pár korsó sörét, s kóstolgatja rubin színű borát, alakítja, formálja saját világát. Hazamegy és elhúzza a függönyt, hogy besüssön a nap, melytől távol, elzárva dolgozik. A bányász éppen ezért a fény szerelmese, mindig keresi a kapcsolatot a természettel.

Napjainkban talán ők az egyedüliek, kik még őriznek valamit a hajdani sportsikerek mámorából, kik a teljesítmények elérése utáni vágyat úgy össze tudták kapcsolni az élet szeretetével. Pedig a bánya sohasem volt kegyes hozzá- jukf Mindenki magán viseli a bánya egy-két horogütését, kék foltot, reumát, sérülést és nagyon nehéz légzést. Mégis büszkén mesélik azt az időt, amikor , először teljesítettük”, „megmutattuk”, „elértük a csúcso.”, amikor megkaptuk a

„legmagasabb kitüntetést" Ilyenkor észre sem vesszük azt, hogy ennél jóval többről van itt szó, ezek a bányászok nemcsak a csúcsokat döngették, de valamit letettek az asztalra is, előbbre lendítették sorsunkat, életünket.

Egy kicsit talán nosztalgiával olvassuk a bányásznapra megjelent „Ilyen a bányász élete" című könyvecskét, visz- szagondolunk a hajdani nagy teljesítményekre, legendás tettekre. Eltűnődünk a szőlőjét művelő egykori vájár igyekezetét szemlélve. Rendkívüli emberek voltak ezek? Talán maguk is tiltakoznának ez el- lejt: — Nézzetek körül, nézzétek a mai fiatalokat, az aktívakat —mondanák. Ugyanolyan erősek, mint mi voltunk, és nálunk is nagyobb eredményeket tudnak elérni, s nálunk is jobban szeretik az életet. Talán csak kevesebbet vonnak a reflektorfényben, rekordjaikat kevesebben ismerik. A nosztalgikus érzés azonban csak egy pillanatig tart. Bőven van itt szó a máról is. Mások lettek ezek a bányászok. Birtokukba vették a technikát, melyről elődeik mégcsak nem is álmodtak. Értelmesen, okosan magyarázzák azt, hogy más ez a munka, ezt érteni, tudni kell, itt már nem arról van szó, hogy nekiesünk a szénjplnak csákánnyal, s ki bírja tovább, ki bír többet.

Ez a könyv arra tanít bennünket, hogy a bányász értelmes ismerője a legmagasabb technikának is, s azt képes hatalma alá hajtani, hogy csak az állja meg a helyét a csúcson, az képes rekordot elérni, ki józan, okos fővel birtokába keríti azt a technikát, melynek segítségével túl tudja szárnyalni a hajdani rekordereket. Ez a bányász életének egyik oldala. Milyen a másik? Milyen az otthoni élete? Nézzük vé- gig, hogyan és milyennek építi • fel otthonát, hogyan gondozza 1 virágait, kapálja, permetezi j szőlőjét, kezeli borát, öltözteti j gyermekét, indul országjáró út- S jóra, s járja a külföldet.

Sokan megszólalnak e könyv- ! ben; a régi nagyok idézik a i kemény „csatákat", a vészé- lyes munkát, s az újak, kik a nyomdokaikba léptek, a bá- - nyamentők, kik embertelen kö- ! rülmények között harcolnak I társaik életéért, azok, kik sza- j bad idejükben munkásőrök, s j a társadalmi élet területein bi- j zonyítják, hogy ott is meqáíl- j jók helyüket, a hajdani és a ] mai KISZ-vezetők, párttagok, i Megszólal a tudós, a múzeum- j vezető, a mérnök, az államtit- I kár.

Szeretik munkájukat, szeretik j a bányát. Ez érződik minden I szavukból. Valódi és tisztelet- | beli tagjai annak a nagy kö- I zösségnek, melyet egyszóval { úgy mondunk; bányászok.

Figyeljük meg a könyv kis I írásaiban, mennyire otthono- I san nyilatkozik, milyen büszke I munkájára, otthonára. Művel- I ten, megfontoltan, politikusán I beszél, ismeri a múltat, ismeri I jövőjét.

Ebből a könyvből pontosan azt tudjuk meg, amit a könyv címe mond, hogy ma ilyen a I bányász élete.

Bezerédy Győző j

Pécsbány történeté a század

i

Az első Duna Gőzhajózási Társaság 18: ban alakult meg, mint az osztrák tőke a magyar nagybirtokosság gazdasági s; vétségé. A XIX. szd. közepétől már mint Monarchia egyik leghatalmasabb válJalc uralta a Mecseki szénmedence jelentőse, bányáit, A máj Pécsbányatelep környék az ún. Fekete (Szennyes, Szenes) hegy és völgyében a későbbi Andrásbányatel területén 1852-ben kezdték meg a szénk tató munkát. Bár a szomszéd Lámpásvölg ben már hagyományai voltak a bányaműt résnek, toborzás útján a DGT idegen tér létről telepített ide bányamunkásokat, sősorban cseh, morva, szlovén és nérr munkásokat telepítettek be. A hegemór megteremtése után a DGT-nek összesen kolóniája volt a század derekán. Elsőnek Pécs szab. kir. város tulajdonához tartó területen épült fel az ún. kolónia vagy v rosi bányatelep. A DGT első vezetői La rer Flórián és Schroll József bányagondnok (a későbbi Schroll-akna tőle kapta a nevr 1853-ban készítették el a bányakolór építési tervét. Végül is Schroll vitte vé hez a bányatelep ügyét. Először is megv sárolta a Káposztás-völgy és a Nagyszök li-völgy között fekvő területet, amelyen c kor még (1854-ben) összefüggő geszteny erdő volt 1855-ben és 1856-ban 18 kett munkáslakást, összesen 36-ot, s egy ve déglőt építettek. Minden egyes lakásh 100 négyszögöl kert és 10 négyszögöl u var tartozott. Az udvarokon elengedhetett volt a disznóólak építése. Ennek magfel lően ún. füstölőket is emeltek.

Ekkor alapította a DGT az első vállal« iskolát 1856-ban, melynek első tanítója morva származású Trefft János volt. Ebh az időben épült fel a mai önkiszolgáló á felett az első bányatelepi templom is, lyet talajsüllyedés miatt le kellett bontfc 1945-ig ezt az utcarészt Plébánia utcám nevezték (ma a DGT egyik híres volt mr aöke, Debreceni Márton nevét viseli). A - lónia vízszükségletét a, Nagybányavölgy* fakadó forrásvizzel látták el. A 4 km h szú vízvezetéket 1859-ben készítették el.* lakosság két közkúton kapta a vizet. A f kozatosan kiépülő bányatelepülés közpor jót az ún. Sétatéren igyekeztek kiépíteni, mai Gesztenyés alsó részét nevezték Sét térnek, parkos kiképzése . miatt (innen kap nevét az ide torkolló Sétatér utca is). Ekk épült a Bányaigazgatóság egyemelet épülete, mely az 1870-es évek végén isi főépület lett, az ún. felső iskola. Ugyar állt a templom mögött a Társaság kém laboratóriuma, melyben egy tanterem állt. Azonban ez is a templom sorsáro j tott, s 1906-ban az osztályt a Sétatér* álló parképületbe helyezték, így jött létre

Pécsbányatelep mai arca