Dunántúli Napló, 1983. szeptember (40. évfolyam, 241-270. szám)

1983-09-28 / 268. szám

1983. szeptember 28., szerda

Dunántúlt napló

3

Új vizsgatárgy az orvos- tanhallgatóknak

Maszek

tüzépesek

Legendák keringenek róluk, talpraesettségüket, ügyességüket felsőfokú jelzőkkel illetik, ugyanakkor rengetegen irigy- lik is őket. Maszek tüzépesek, azaz hivatalosan építő- és tüzelőanyag-kereskedők.

*

Csatlós József szalántai telepére könnyű odatalálni, az eligazító táblák a harkányi úttól vezetik az érkezőt, lehetetlen eltévedni. A telep irodájában íróasztala mögött ül a tulajdonos, a vendég, a vásárló kényelmes fotelban foglalhat helyet. A berendezés egyszerű, de a célnak megfelel.

— Kényszerhelyzetben voltam, mert a tanács itt adott helyet, az úttól elég távol, így, ha nem teszem ki a táblát, a jó isten sem talál ide, — mondja, miután dicsérem, hogy nem kell kóvályognia annak, aki ide igyekszik.

— Az a hír járja, hogy a maszek tüzépeseknél mindent megkapni, ami egy családi ház felépítéséhez kell. így van ez?

Csatlós József mosolyog, naivnak tartja a kérdést.

— Tudja, ilyen csak a mesében van. Nálam sem lehet mindent megkapni, mert például burkolóanyagokkal, faanyagokkal nem foglalkozom. De azt hiszem, máshol sem talál meg mindent.

— Úgy tudom, önről terjedt el a városban, hogy egy társasház építéséhez percre pontosan biztositotta az anyagot . . .

— ... ez igaz is. De ez sem úgy történt, hogy bejött a megrendelő azzal az igénynyel, hogy másnapra kell ez és ez. Az építők jó előre pontosan tudták, hogy mikor, mire van szükségük, így nekem volt időm utánajárni és megszerezni az anyagokat, a szállítást megtervezni.

— Ezek szerint, ha most arra kérném, hogy családi ház építésemhez egy-két hónapon belül szerezze be a szükséges anyagokat, akkor nem is vállalná?

— Nem, mert egyszerűen nem tudnám teljesíteni. De ha most megmondja nekem, hogy jövő tavaszra mire van szüksége, akkor anyagbiztosítási megállapodást kötünk, s a megrendelt anyagokat én be- szerzem.

Közben egy fiatalasszony kopog az ajtón, majd kisgyerekével belép.

— Ezer darab kis méretű tégla kellene, mert annak idején kevesebbet vettünk.

— Van. Most elviszi?

— Csak a hét közepén tudnám, mert akkorra ígértek kocsit. Adok foglalót. ..

— Nem lehet, nincs is szükség rá, csütörtökig elteszem magának, mert ez az utolsó ezer darabom. Ha csütörtök délig nem jönnek érte, akkor értesítsen telefonon, s megbeszéljük, mikor viszik el.

Az asszony erősködik, minden áron foglalót akar adni, de Csatlós József elhárítja a próbálkozást.

— Higgye el, kétszer nem adom eb a téglát.

— Honnan szerzi be az anyagokat? — kérdezem a tulajdonostól.

— Kiskereskedő csak nagykereskedelmi vállalaton keresztül vásárolhat, az én szakmámban a nagyker a TÜZÉP. Tőlük és rajtuk keresztül a gyáraktól vásárolom az anyagokat. Ha egyedül megyek egy gyárba anyagért, nem áll velem szóba senki.

— A haszna hogy jön ösz- sze?

— Telepi vásárlás esetén három százalék engedményt kapok, ha gyártól veszem, akkor kilenc százalékot tehetek a termelői árra, amiből a TÜZÉP elvisz 0,75—4,5 százalékot a lebonyolításért.

— A TOZÉP-hez való kötődése meglehetősen nagy, Így lehet konkurrenciáról beszélni?

— Kérem, ezt a szót le se írja! Már a méretek is kizárják ezt, de nem is azért alakultunk.

— Árban sem versenyez?

— Semmiben nem verseny- zek, az áraim pedig, mivel szabottak, fillérre megegyeznek a TÜZÉP áraival.

— Feketén tud anyagot szerezni?

— Sem lehetőségem, sem szükségem nincs rá. Magasabb hasznot akkor tudok elérni, ha az építkező minden gyötrelmét átvállalom, a sorba állástól a házhoz szállításig. Ezért bérelek egy Volánteherautót, amit az alkalmazottam üzemeltet.. Most is éppen úton van . . .

*

A közelmúltban nyílt meg Pécsett, a Tolbuhin út 139. alatti családi ház udvarában egy kis építőanyag-kereskedés, melynek tulajdonosa Bernáth Ferencné.

— Nekem a Görcsönyi Áfész TüZÉP-teleppel van szerződésem, ők szerzik be az anyagot, s szállítják ide a házamhoz. Elsősorban olyan anyagokat tartok, melyek kisebb munkákhoz kellenek, s amiket a környéken lakók kis mennyiségben is megvásárolhatnak tőlem. Például cementet, mészhidrátot, oltott meszet, kőport, kéményajtót, bitument, gipszet^

— Ezek szerint nem küldi el azt a vevőt, akinek csupán tíz kiló cementre van szüksége?

— Ó nem, örömmel kiszolgálom, hisz miért vegyen meg egy zsákkal, ha neki éppen tíz kilóra van szüksége. Csak a pénzét dobná ki. ^

Az udvarba kis tehertaxi áll be, perceken belül néhány zsák mészhidrátot pakolnak fel, s már indul is. Sorba állni nem kell, alig van papírmunka.

— Megéri ilyenformán foglalkozni építőanyag-kereskedelemmel?

— Eddig úgy néz ki, hogy igen — válaszol Bernáth Ferencné.

— Az építőanyag-kereskedést a görcsönyi telep szolgálja ki. Vajon nekik mi /ebben az üzlet?

— Az, hogy több építőan^w- got tudunk így eladni, mintha csak Görcsönyben forgalmaznánk. Nekünk a kis üzlet is üzlet, csak sok legyen . . . - mondja Ruppert Antal, a telep vezetője.

Roszprim Nándor

Egységes oktatás a sürgős ellátásra

„Egy orvos munkáját az akut, sürgős orvosi feladatok ellátása során a közvélemény mindenkor érzékenyen, nagy kritikával figyeli. A gyors döntés és cselekvés nem könnyű terhét egyetlen orvos sem háríthatja el magától. Ezt mindenkor, teljes felelősséggel vállalni kell!"

A fentebb idézett, ars poeticának is beillő mondást a POTE egyik 1982-ben megjelent évfolyam-évkönyve tartalmazza. Akitől e gondolatokat átvették a füzet akkori szerkesztői: dr. Tekeres Miklós docens, az egykori intenzív osztály vezetője.

fl szemléletváltozás biztató jelei

Városformáló közösség

Beszélgetés Barna Gáborral, a Magyar Urbanisztikai Társaság főtitkárával

V

árosainknak felszabadulás utáni nagyarányú fejlődése megannyi szép eredmény mellett nem egy ellentmondást is létrehozott. így például azt, hogy a nagy megújítási folyamatban nem eléggé törődtünk a régi városkép megőrzésével, a régi és az új épületek összhangjával. Ma már túl vagyunk azon, hogy a városfejlesztést látványos bontásokkal és kizárólag új lakótelepek építésével képzeljük el. Törekszünk arra, hogy a múlt értékeit megtartva formáljuk tovább településeinket. Erről beszélgetünk Barna Gáborral, a Magyar Urbanisztikai Társaság főtitkárával.

— Lakótelepeink városny, lakóval sem igazi városok. Miért nem?

— Egy-két évtizeddel ezelőtt a ma tipikus lakótelepei ideálisnak látszottak. Ideálisnak, hiszen a korábbi egészségtelen, szűk, zártudvaros házsorokat vagy kolóniákat egészséges, levegős, napfényes beépítések váltották fel, követve a modern építészet elveit. Az igényeknek megfelelően elkülönültek mindennapi tevékenységünk szinte, rei: az otthon az iskola és a művelődést szolgáló létesítmények, a munkahely. A lakótelepeken azonban az ottlakók mégsem érzik igazán otthon magukat.

— Mi az oka ennek?

— Az okokat hosszasan lehetne sorolni. Az oly gondosan kialakított zónák péidául a lakótelepen belül idővel c-nálió életet élve sok bonyodalmat okoznak. Gondolok itt a gyalogos és motorizált forgalom elkülönítésére, ami alapjában véve helyes dolog, de csakis akkor, ha a kettő valóban zavarja egymást, különben parkolási, illetve bevásárlási gondok adódnak belőle. Nehezen elfogadható az is, hogy a lakótelep szín. te teljesen elkülönül a régi várostól,. hogy nincs a kettő között kapcsolat. S nem érzi jól magát a lakótelepi polgár azért sem, mert a modern építészetben a téralkotás elvesztette jelentőségét. Holott az építőművészet térművészet. A lakótelep építésze azonban nem tereket formál, hanem tömegeket alkot, amelyek között az emberek nem találják helyüket. A nyugati országokban a lakótelepek egyhangúságának enyhítésére megpróbálkoztak játszani a tömbökkel: a magas ház mellé alacsonyai húztak, a síkot hajlították. .. Szerencsére, anyagiak híján mi eddig nem jutottunk el. Szerencsére, hangsúlyozom, mert a lakótelep e megoldásokkal legfeljebb zaklatotta'bb Lett, de nem barátságosabb.

— Kísérleteztünk mi is. Ezt jelzik például a különböző, meglehetősen rikító színekre mázolt épületek.

— Ezek eredménytelen kísérletek. Nálunk csak az utóbbi években vált egyértelművé, hogy e kívülről közelítő megoldások nem vezetnek sehová. Az építészetnek vissza kell kapnia azt a funkcióját amellyel valóságos társadalmi tevékenységet szolgáló teret adhat, s ez nem azon múlik, hogy magas-e a ház, vagy alacsony, hogy sárga színű-e vagy lila. S nem csupán az építészeknek kell megkapniuk ezt a lehetőséget, hanem minden egyéb, az építészethez kapcsolódó szakmának, a különböző iparművészektől a kertészekig,, hogy együttesen formálhassák környezetünket. Mégpedig úgy hogy a településekben helye legyen a réginek, ne maradjon k; a természet s főként ne maradjon ki maga az ember. Valamiféle újrafogalmazása szükséges tehát a városnak.

— Milyen jelei vannak e szemléletváltozásnak?

— Az országot járva számos biztató kezdeményezéssel találkozhatunk, melyek azt erősítik, hogy korunknak, igényeinknek és lehetőségeinknek megfelelően kell építenünk. A régi értékek maradéktalan megőrzését példázza a soproni belváros és Kőszeg városmagva. Ez utóbbiban rácsodálkozhatunk arra is, hogy milyen harmonikusan illeszkedik egymáshoz a régi és az új. Hasonló törekvés jegyében folyik az egri belváros korszerűsítése, a történelmi múlt megmentése és beépítése a mába. Kellemes, barátságos Salgótarján központja, szemléltetve egyúttal azt, hogy ha nincs mit megtartanunk a múltból, akkor is fehet szépen építeni. A zalaegerszegi város- központ azzal ragadja meg az embert, hogy építészete a mi. vesség felé hajlik. Szemet gyönyörködtető a sárospataki művelődési ház. A természettel való szoros kapcsolatot példázza Kazincbarcika. Többek között azért oly kedves, mert nem építették be a hegyeket, mert a zöld szinte bélefoiyik a városba.

— Hogyan lehel megtartani, emberarcúvá formálni városnyi és mégsem városszerű lakótelepeinket?

— Gyakran elégedetlenkedünk velük, mondván hogy befejezetlenek. Azok is olyan értelemben, hogy késve készül el az óvoda, az iskola, az ABC- áruház. A baj az, hogy lakótelepeinket valóban befejezzük, megtervezvén bennük mindent — némi túlzással az első épülettől az utolsóig, a játszótéri pádtól a facsemetéig. Egy város azonban soha nem volt, nem is lehet kész. Polgárai keze nyomán változik, fejlődik napról napra igazán. Dunaújvárosra kezdetben aligha mondhattuk azt hogy szép. Ma az odalátogató jól érzi magát, kellemesnek, szépnek találja. Miért? Mert lakói belakták, alakították, széppé varázsolták rozs a I ug a sok kai, lépcsők kel,

passzázsokkal.

— A települést az emberi közösségek formálják. A lakosságnak is lehetőséget kell kapnia környezete formálására, alakítására. A helyi vezetés és a lakók okos alkotó együttműködésére van szükség ahhoz, hogy lakótelepeinknek oly sokat szidott képe megváltozzék. És ez már nem esztétikai hanem társadalmi kérdés.

Kende Katalin

Néptánciskola gyerekeknek

Az idei tanévben ismét lesz játszó- és néptánciskola Pécsett. Tavaly, a Ságvári Művelődési Központban rendezett

egyéves tanfolyamon több mint félszáz kisgyerek ismerkedett meg oz egyik legrégibb magyar tánctípus, az ugrás, majd az újabb stílushoz tartozó csárdás alaplépéseivel. Közben népi gyermekjátékokat, népdalokat tanultak

Molnár János és Gábor Klára néptáncpedagógusoktól. Idén a KISZOV Steinmetz Miklós Művelődési Háza ad otthont a tanfolyamnak a Megye u.

20-ban. A foglalkozások minden második héten csütörtökön délután kezdődnek, s egymásfél óra hosszat tartanak. A tavalyi kurzus résztvevőit értesítették, de szívesen látnak minden új óvodás és iskolás jelentkezőt ötéves kortól, a megye egész területéről. A program hasonló a tavalyihoz, a táncokat élőzene kíséri, így a gyerekek a népi hangszerekkel is megismerkedhetnek. Az első foglalkozás szeptember 29-én fél 6- kor lesz, jelentkezni a KISZÖV művelődési házában lehet.

E gondolatokat tulajdonképpen már az orvosi hivatásra tett eskü is tartalmazza, de így megfogalmazva már konkrét program, a felelősség pontos meghatározásával. Jóllehet a jó szándékot egyetlen orvostól sem lehet elvitatni, csupán az a kérdés, hogy maga az orvosi diploma, vagy egy bizonyos szakterületre korlátozódó felkészültség elegendő-e élet-halál kérdésben — váratlan esetben, a helyszínen—- a helyes döntés és a célszerű beavatkozás véghezviteléhez?

A választ tulajdonképpen tartalmazza az a tavaly napvilágot látott egészségügyi miniszteri rendelet is, miszerint egyetemi tantárggyá lépett elő a helyszíni, sürgős ellátás tudománya.

Ezt a feladatot látja el a Pécsi Orvostudományi Egyetem Anaesthesiológiai és Intenzív Therápiás Intézete, amelynek gyökere az intenzív terápiás és aneszteziológiai (írjuk így, érthetőbben, fonetikusan) osztály volt. Az eddigi betegellátási feladatokon túl az oktatás sem idegen az új intézet előtt, mert mint ahogy az intézet vezetője, dr. Tekeres Miklós docens mondta:

— Egyetemünkön már 1970 óta rendszeres képzést kapnak a hallgatók a sürgősségi ellátásból. Valamennyi szakterületen a gyógyító munkában hangsúlyt kap az akut ellátás, a sebészeti oktatás során pedig a gyakorlatban korábban is kötelező volt az orvostanhallgatóknak az országos mentőszolgálatnál töltendő szakmai gyakorlat.

— Mi változott a korábbiakhoz képest?

— Az új rendelkezések, s az országos érvényűén kidolgozott tematika szerint az ötödik éves hallgatók fél évig kötelező elméleti tantárgyként tanulják a sürgősségi, helyszíni betegellátást, s ebből vizsgáznak is. A hatodik, szigorló évben pedig a kijelölt mentőállomásokon szerzik meg a gyakorlati ismereteket.

— Milyen célt tűzött ki ez az oktatási rendszer, illetve milyen eredmény elérését várják tőle?

— A hathatós segítség, a gyors és eredményes beavatkozás nemcsak jó szándék kérdése. Megfelelő ismeretmeny- nyiség, gyakorlat nélkül nagyobb a hibás döntések esélye. És az sem lehet c végső cél, hogy a beteg az akut helyzetében életben maradjon, hanem a későbbi gyógyulása is a lehető legnagyobb rehabilitációját is elősegítse.

— Az egyetemi évek alatt tehát egy komplex ismeretszerzés lehetőségét kinálja ez az új intézet?

— Pontosan. Az első négy év során, a különféle szakágakban szerzett ismereteket egy adott célra koncentrálva, egységében láthatják, tapasztalhatják. Itt már tudniok kell, hogy milyen gondolatmenet alapján hozzák meg az azonnali döntést a leghatékonyabb intézkedés végrehajtására.

— Hogyan fogadták ezt az orvostanhallgatók?

— Tulajdonképpen egy régi, már meg is fogalmazott igényük teljesült ezzel, tehát a fogadtatás mindenképpen kedvező. Ez érthető is. Hiszen többségük az első vonalban, az első ellátó': szintjén találkozik majd a beteggel, de mindegyikük találkozhat bármikor a sürgős ellátás kényszerével. És kivétel nélkül mindannyian a saját lelkiismeretüknek tartoznak elszámolni először. Ez pedig rendszerint a legszigorúbb bíráló.

Kurucz Gyula