Dunántúli Napló, 1983. szeptember (40. évfolyam, 241-270. szám)
1983-09-19 / 259. szám
Í1 lD n 1 krónika" l iDl n krónika! Kalendárium 1983. SZEPTEMBER 19,, hétfő VILHELM INA NAPJA HÉTFŐ: Hetvenöt évvel ezelőtt, 1908. szeptember 19- én született, és 71 éves koróban, 1979-ben hunyt el Mika Waltari finn regényíró. KEDD: Hetvenöt évvel ezelőtt, 1908. szeptember 20- án született Komódiban, és 62 éves korában, 1970-ben halt meg Házi Árpád szabómunkás, a munkásmozgalom kiváló harcosa A felszabadulás után Pest megye alispánja, a továbbiakban az Állami Ellenőrzési Központ elnökeként, 1951-ben rövid ideig belügyminiszterként, majd ismét a minisztériummá szervezett ÁEK élén tevékenykedett. SZERDA: Százharminc évvel ezelőtt, 1853. szeptember 21-én született, és 73 éves korában, 1926-ban halt meg Heike Kamer- lingh-Onnes, Nobel-díjas hollcnd fizikus. CSÜTÖRTÖK: Négyszázötven évvel ezelőtt, 1533. szeptember 22-én halt meg Veit Stoss, világhírű német szobrász, festő és rézmetsző, a késő középkori művészet egyik legmarkánsabb egyénisége. Születési ideje bizonytalan, s gyermekkoráról is keveset tudunk. Az bizonyos, hogy 1477 és 1496 között Krakkóban élt és ott alkotott. Élete fő müve a krakkói Mária-temp- lom faragott, színezett főoltára. PÉNTEK: Száz évvel ezelőtt, 1883. szeptember 23- ón született, és 73 éves korában, 1956-ban halt meg Gundel Károly vendéglős, több gasztronómiai munka szerzője, a magyar vendéglős és szállodás szakma egyik vezető egyénisége. SZOMBAT: Száz évvel ezelőtt, 1883. szeptember 24-én született, és 1939- ben, a Szovjetunióban halt meg Király Albert nyomdász, a Természetbarátok Turista Egyesületének egyik alapítója, majd elnöke, 1919-től a KMP tagja. VASÁRNAP: Háromszázhetven évvel ezelőtt, 1613 szeptember 25-én született, és 75 éves korában, 1688 októberében halt meg Claude Perrault francia építész, a klasszicizmus jeles képviselője. Fő műve a párizsi Louvre keleti homlokzata. Augusztus 29-én és 30- án megjelent lapunkban, hogy a legújabb jogszabály szerint mezőgazdasági termelési, kölcsönt vehetnek föl a gazdák a takarék- szövetkezetektől, bortároláshoz szükséges eszközök, tartályok, hordók beszerzéséhez. Az MTI-től kapott hír szövege így folytatódik: általános feltételek szerint a kölcsön összege maximum 25 000, kedvezményes feltételek mellett — ha a gazdának 1500 négyzetméternél nagyobb termő szőlőjére értékesítési szerződése van —, 50 000 forint. A legfeljebb öt évre szóló kölcsön évi kamata ,/8 százalék. Minthogy itt a szüret ideje, s igen sok szőlősgazdának szüksége lenne bortároláshoz megfelelő tartályokra. már igen sokan érdeklődtek különböző takarék. Mikor lehet fölvenni termelési kölcsönt? szövetkezeteknél. Hozzánk is betelefonáltak, azzal., hogy sehol senki nem tud erről semmit. Kérdezték, most akkor számítsanak-e ilyen kölcsönlehetőségre, vagy sem. A kérdéssel Ambrus Lajoshoz, a takarékszövetkezetek titkárságának vezetőjéhez fordultunk, s tőle kapott információval szeretnénk megnyugtatni a bortermelőket. Az -új jogszabály természetesen létezik, s a rendelkezéshez szükséges pénzt szeptember elejére várták Később módosult a határidő, s azt az ígéretet kapták, hogy legkésőbb szeptember 15-ig mindén megyét kiértesítenek, mennyit fordíthatnak a kölcsönre. Ugyanis ilyenkor, az év második felében már nincs szabad kölcsön- olap, s ezért pótkeretet kapnak a takarékszövetkezetek. Az országos keretet a Pénzügyminisztériumban határozzák meg, s ezt a SZDVOSZ bontja le megyékre. Sem szeptember 15én, sem szeptember 16-án délelőtt még nem érkezett meg Baranyába a hivatalos értesítés, hogy mennyit fordíthatnak erre a célra, ugyanis még a SZÖVOSZ sem tudja, mekkora lesz az országos keret. Tudják, hogy a takarékszövetkezeteket ostromolják a termelők, hisz sokan vannak olyanok, akik. nek nem ürült ki valameny- nyi hordója, vagy esetleg újra lenne szüksége — s már szüretelni kell. Ezen a héten minden bizonnyal kiderül, milyen összegű megyei keretet kaptunk, s akkor azonnal kiadják a kölcsönöket. A takarékszövetkezetek mindennap várják az értesítést. D. Cs. Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, információk, események közölhetők 10-től 12 óráig és 14-től 16 óráig a 15-000 telefonszámon Ügyeletes újságíró: SAROK ZSUZSA Szerkesztőségi hirügyeletes: REZES ZSUZSA 16-tól 19 óráig a 10-053 telefonszámon CB-rádió hívójelünk: „Napló I." 16-tól 19 óráig a 25-ös csatornán. Közlemény A pécsi Vízmű értesíti a lakosságot és a közületeket, hogy hálózatkarbantartási munkák miatt szeptember 21-én 8—16 óráig a vízszolgáltatás szünetel az alábbi utcákban: Vak Bottyán u., Derkovits u., Antal u.. Mandula u., Zöldfa u., Virág u., Tettye u., Ágoston tér, Vince u., Gáspár u., Losonc u., Dimitrov u.f Böck János u., Barátur u., Bosnyák utca. A vízszolgáltatást ez idő alatt tartálykocsival biztosítjuk. Kérjük a lakosság szives türelmét és megértését. Ha rövid a lábad, vagy magas a fal, toldd meg egy létrával! Az aranyszcbállyal a pécsi 506. Elek Tamás Szakmunkásképző Intézet ifjú szobafestő-növendékei is tisztában vannak — ám a létránjárás koránt sem pofon egyszerű. (Fotó: Tóth László) fi kvarcórától a pasztororaig Skorpió, aranyból Kacifántos egy éjszaka volt ~ és nemzetközi. Szerepelt arab. jugoszláv, magyar az ügyben, szó van benne aranyról, valutáról, pásztor, és kvarcóráról. Sort kerítettek házkutatásra, körözés alapján előállításra, szembesítésre. Mindez körűibe, lül 6500 forint értékért. Ami ugyan nem túl nagy összeg, de azért érdemes a történetei az elején vagyis ott kezdeni, hogy egy algériai fiatalember — turista — Pécsre érkezett társával, Juszuffal, akit csak útközben ismert meg. IBUSZ-szobát béreltek, szeptember 8-án este pedig elinFelveszünk: ■ szabász átképzésüket ■ női és férfiszabókat JELENTKEZÉS: HUNOR PÉCSI KESZTYÜ- ÉS BÖRRUHÁZATI VÁLLALAT, BÖRRUHAZATI GYÁRA, munkaügy, Priskin Imrénénél, ’éc Pécs, Vadász u. 83. (27-es buszvégállomás). Telefon: 10-066, 77-es mellék dúltak szórakozni. A Kazinczy- ba. Hogy hol hallották: alkalmasint magányos arab utazók itt szakíthatnak a szerelem gyümölcseiből, meg nem tudnám mondani. Mindenesetre gyorsan megismerkedtek két nő. vei, akik közül az egyik jugoszláv állampolgárságú volt, őt és Juszufot itt útjukra is engedjük, mert ők ketten elszakadtak a később összeverődött társaságtól, ellenben Kalányos Györgyné, Katiról annyit már most elmondunk: az arab turista nem ment hiába a Ka- zincyba . . . Következett a Hullám — disco — majd — hát persze! — az Olimpia. Itt már újabb tagokkal bővült a gyümöicssze- retők köre, jelesül Kofányos Györggyel — nem férje az említett Kalónyos Györgynének — valamint Danyi Istvánnal. Mind. ketten pécsiek, az előbbi a Kertvárosban lakik, az Éva u. 15-ben, annak is a VI. emeletén, ami azért érdekes most ilyen pontosan, mert 9-én hajnalban, úgy három óra felé, már itt folytatta az ivászatot- szórakozást a három férfi és Kalányos' GyC'rgyné. Az algériai turista nyakában egy aranynyaklánc lógott, rajta két medál egyiken skorpió, karján fekete kvarcóra villogott, zsebében 1500 forint és 100 nyugatnémet márka lapult. Egy ideig. Mert a gyümölcs megérett... Az arab is, Kalá- nyosné is ágyba bújt, a másik kettő közül az egyik a konyhába ment, a másik a szobában maradt, ki tudja, N minek ... Kora reggel azonban az algériai fiatalember már azt konstatálhatta, hogy amit fentebb felsoroltunk, az mind eltűnt. Különösebb perpatvar nem lett belőle, sőt: a szerelem mindent legyőz, mert a reggeli órákban azért Danyi is, meg Kalányos is bebújt ugyanabba az ágyba .. . Azután jött a feljelentés Kalónyos Györgynét 9-én dél után már őrizetbe is vették, rö videsen követte őt két társa is ám az ágy melege közben el szállt, mert mindegyik a másik ra akarta kenni: ki kotorászott vendégük zsebében, ki tüntette el a dohányzóasztalról a kvarcórát, hol lehet az aranyékszer. Kalányos György a száz márkáról azt mondta; egy ismeretlen férfi kotorászott az ő lakásán az arab zsebében, később átadott neki 100 márkát, amit ő elvitt egy kútásónak, odaadta, a kútásó pedig így rendezettnek tekintette Kalányos 400 forintos tartozását. Egész jó üzlet. . Végül is azután — a vallomásokban fel-felbukkanó ellentmondások, időbeni zavar a gyors nyomozati munka eredményeként meglett a lánc is a medálokkal egyetemben, az óra is — Danyinál. Aki nem volt elég óvatos, figyelmen kívül hagyta a skorpiót, amihez köztudottan nem tanácsos nyúl. kálni ... Az ügyben a vizsgálatot a Pécsi városi Rendőrkapitányság lezárta. Mészáros Attila O Málna- és almaizü üdítőitalok gyártását kezdték meg nemrégiben a Győri Szeszipari Vállalót Zalaegerszegi Italárugyárában. Az új termékek közül málnából 2 deciliteres palackozásban 2 millió, alma ízűből literes üvegekben 200 ezer kerül az idén forgalomba. Orvosmeteorológia Front után nyugatom A hét első napjaiban átmenetileg ismét hűvösebb levegő érkezik a Kárpát-medencébe. Hatására megnövekszik a felhőzet, megerősödik az északi, északnyugati szél és a nappali felmelegedés is csökken, a nappali várhatóan 16—21, az éjszakai 6—11 fokra. A hét közepén ismét csökken a felhőzet és lassú felme. legedés kezdődik. Az átmeneti lehűlés erős széllel, hűvös levegővel érkezik, s ez a frontérzékenyeknél gyakori fejfájással járhat, inga dozik a vérnyomás, változik a reakcióképesség. Egyeseknél fokozódik a görcshajlam, a légzőszervi betegségekben szenvedőknél gyakoribb a fulladás. A front után nyugalomba jutó friss, tiszta levegőben az erőteljes besugárzás hatására a hét közepén ismét javuló közérzetre számíthatunk. O Befejeződött az őszibarack feldolgozása a Szigetvári Konzervgyárban. Az idény alatt összesen 2040 tonna őszibarack került üvegekbe. O Díszítőművészeti kiállítást rendeztek a Siklósi Művelődési Központban. A tárlat októ bér 3-ig naponta 9-től 16 óráig tekinthető meg. O Országos hiánycikk-börzét és termékbemutatót rendez Szekszárdon október 23—25-én a KIOSZ és a KISOSZ Baranya, Tolna és Somogy megyei szervezete. A kisiparosok jelentkezését szeptember 30-ig várják a megyei titkárságokon. O Jaguárral, ormányos medvével, tarajos süllel és ocelot- tal gyarapodott az elijiúlt napokban a Mecseki Kultúrpark állatkertje. A jövevényeket a közönség máris megtekintheti. O A Bajai lövésztáblák című kiállítás látható ezekben a napokban Baján, a József Attila Művelődési Központban. A tárlat szeptember 29-ig tart nyitva, naponta )6-tól 19 óráig. Vízállások A vasárnap reggeli vízállások: Ór- tilos 153 cm, áradó, vízhő 16,0 fok, Barcs 72 cm, áradó, 17,3 fok, Dráva- szabolcs 95 cm, apadó, 15,6 fok, Mohács 253 cm, áradó, 18,3 fok. Kocsiátvételi sorszámok Trabant Lim. Hycomat (Bp.) 1 105 Trabant Hycomat Combi (Bp.) 7! Trabant Limousine (Bp.) 18 330 Trabant Limousine (Győr) 17 80Q Trabant Combi Special (Bp.) 7 394 Trabant Combi Special (Győr) 3 605 Wartburg Limousine (Bp.) 9 97% Wartburg Limousine (Győr) 5 815 Wartburg de Luxe (Bp.) 13 870 Wartburg de Luxe (Győr) 7 852 Wartburg de L. tolótetős (Bp.) 3 080 Wartburg Tourist (bp.) 5 520 Wartburg Tourist (Győr) 1 733 Skoda 105 S (Bp.) 7 044 Skoda 105 S (Győr) 5 832 Skoda 120 L (Bp.) 13 796 Skoda 120 L (Győr) 9 891 Skoda 120 GLS 304 Lada 1200 (Bp.) 24 506 Lada 1200 (Győr) 8 464 Lada 1300 (Bp.) 10 184 Lada 1300 (Győr) 2 662 Lada 1500 (Bp.) 9 32s Lada 1500 (Győr) 2 802 Lada Combi (Bp.) 4 742 Moszkvics 12 196 Polski FIAT 126 (Bp.) |6 587 Polski FIAT 126 (Győr) 4 926 Polski FIAT 1500 (Bp.) 3 559 Dacia (Bp.) 15 590 Zastava (Bp.) 3 088 HÉTFŐ HANGVERSENY Székesegyház: Margittay Sándor orgonaestje. (19.30 órakor.) MOZI Petőfi: Kémek a lokálban (f5. f7. »)• Kossuth: Kémek a lokálban (10. 12. 6,. 8). Hüvelyk Matyi (2. 4). Park: A szép ismeretlen (f4, fó, f8) Ságvári: Matyi. miért nem szeretnek a lányok? (4. 6). Nevelési Központ: Jézus Krisztus szupersztár (4. 6. 8). Tanárképző: A kis rendőr nagy napjai (5). A Romeyke-ügy (18). Rákóczi: A karatézó Cobra visszatér (5. 7). Fekete Gyémánt: A néma front (6). Jószerencsét: Óvakodj a törpétől! (4. 6). Mohács: Órizetbevétel (6, 8). Komló, Zrínyi: Rézhegyek királynője (4), Gyilkos bolygó (6, 81. Komló, Május 1.: Honda-lovag (f5. f7). Szigetvár: Újra szól a hatlövetű (6. 8). Siklós: Fehér telefonok (7). Harkány: Szökés a halál elől (7). Boly: Morfium (8). Dunaszekcsö: Szuperzsa- iu (8). Pécsvárad: A pártfogolt (f8). Sásd: Hurrikán (f8). Sellye: Az éneklő kutya (2). Hatásvadá- jzok (6. 8). Szentlörinc: A hét merész kaszkadőr (8). Villány: Nevem: Senki (f8). SOMOGY MEGYE Kaposvár, Vörös Csillag: Zsaru (5. 7). Szabad Ifjúság: Sztrogof Mihály (4). Meztelen bosszú (6, 8). Dallos Ida Mozi: Az elnök elrablása (f7). Mozi Múzeum: Filmmúzeumi hetek: Psyché (fó). Marcali: Tűtorony (7). Barcs: Egy szoknya, egy nadrág (8). Siófok: A festő felesége (7). Bala- tonföldvár-kert: Nevem: Senki (7). Zamárdi-kert: Hárman a slamaszti- kában (8). JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 16.30: Videooldalak (Zg.) 16.40: A város nő (Zg.) 17.45: Bábjáték gyermekeknek. 17.00: Magyar nyelvű tv-napló (Bg.) 18.00: Tv-sorozat gyermekeknek. 18.15: Tv-naptár (Zg.) 18.45: Szervusztok, fiatalok! — ifjúsági adás (Zg.) 19.15: Rajzfilm, (Zg.) 19.21: Reklám (Zg.) 19.27: Ma este (Zg.) 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám (Zg.) 20.00: Az uckán túl. Dráma. 21.30: Reklám (Zg.) 21.35: Kiválasztott pillanat (Zg.) 21.40; A világ ma — küloolitikai adás (Bg.) 22.10: Egy szerző — egy film (Zg.) 22.30: Tv-napló. MÁSODIK MŰSOR 18.15: Művelődési adás. 19.00: Telesport (Zg.) 19.27: Ma este (Zg.) 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám (Zg.) 20.00: A tudomány és mi (Zg.) 20.45: Záqrábi körkép (Zg.) 21.00: Könynyűzenei adás — ism. 21.45: Reklám (Zg.) 21.50: Filmsorozat (Bg.) Mit? Hol? Olcsóbban! J&ONZUM ÁRUHÁZ: egyes szovjet női és férfi karórák 30 százalékos engedménnyel vásárolhatók, a kon- tekcióosztályon őszi divatmodelleket kínálnak teltkarcsúaknak extraméretben is. Kamaszöltönyvásár 40 százalékos árengedménnyel, a Konzum- expoban ruházati vásár kezdődik nagy árengedménnyel. A Centrum-hétfő alkalmából ma minden selyemkendőt 20 százalékkal olcsóbban vásárolhatnak a pécsi áruházban. O Kivirágzott a banánfa Kaposvárott, a Sándor utca 3. számú ház udvarán, a Kárpáti családnál. A pompás virág fürtjeiben már láthatók a banán 'kezdeményei. O Szekszárdi jazz Besonsban. A frcnciaországj Besonsba, Szekszárd testvérvárosába utazik ma a Babits Mihály Művelődési Központ jazz-együttese. Nyolc napig tartózkodnak Franciaországban, ezalatt három koncertet adnak. A muzsikusokat elkíséri a pécsi tévéstúdió stábja: Bükkösdi László rendező és Pálffy István operatőr.