Dunántúli Napló, 1983. augusztus (40. évfolyam, 211-240. szám)

1983-08-11 / 221. szám

1983. augusztus 11., csütörtök Dunántúlt napló 3 Kultúra és/vagy jövedelmezőség? A nagykörzet - s ami a körzetben történik Szubjektív jegyzetek a sásdi művelődési központból I smét egy társadalmi vezetőségi ülés vendégei voltunk, ezúttal a sásdi művelődési központban. Két esztendővel ezelőtt ún. nagykörzeti kísérleti program kezdődött a me­gyében, s ennek egyik bázisa Sásd lett. A kísérlet lényege az, hogy a korábbi, a járásokra építő művelődési központi hálózat merevségét feloldva olyan területi munka alakuljon ki a közművelődésben, amelynek katalizátora, erjesztöje a tele­pülések természetes vonzáskörzetének központjában működő művelődési ház. Magyarán: ne a járási művelődési központ irányítsa a közigazgatási terület közművelődését, hanem az az intézmény, amely valóban egy-egy kistáj központjában fekszik, és székhelye gazdasági, közigazgatási vonzást gyakorol a kör­nyező kisebb településekre. Nem véletlen tehát, hogy Sásdot jelölték ki a nagykörzeti kísérlet egyik központjának. A hosszúhetényiek jellegzetes tánca egy korábbi, hazai fellépésen A nagykörzethez huszonhá­rom község tartozik, a taná­csok száma öt. A kísérlet kez­detekor összesen három szak- alkalmazott volt a körzetben, közülük kettő rendelkezett a munkaköréhez előírt szakképe­sítéssel. (Mindhárman sásdiak.) A gödrei és a mindszentgodi- sai művelődési házban nem volt igazgató, a baranyajenői direktori teendőket részfoglal­kozású dolgozó látta el. Nem volt vezetője a vargoi, vázsno- ki, paléi és tarrósi művelődési „telephelyeknek". (Ez a meg­jelölése az intézményhálózat legalsó fokán lévő létesítmény­nek, ami már nem is klub­könyvtár. A semmitmondó meg­nevezés helyett jó lenne va­lami mást kitalálni!) Tavaly a mindszentgodisai igazgatói ál­lást sikerült betölteni, a gödrei tanács területén integrált in­tézmény jött létre (erről la­punkban beszámoltunk), és megalakultak a társadalmi ve­zetőségek, amelyek a kulturális program javaslattevő, vélemé­nyező testületéi. Megkésett hálózatfejlesztés Hogyan áll tehát a közmű­velődés szénája a sásdi nagy­körzet községeiben? Ha reális képet akarunk festeni, a Me­gyei Művelődési Központ ko­rábbi vezetője, Mezei József tanulmányának néhány sorát kell idéznem: „Baranya megye művelődési otthoni hálózatának tárgyi helyzetét jellemezvén a kifeje­ző jelző: a megkésettség. A mai gazdasági viszonyok kö­zött nem pótolhatók az elma­radt ráfordítások. Úgy gondol­juk, művelődési otthoni hálóza­tunknak nincs más alternatívá­ja, mint a nagykörzeti művelő­dési központ modellre épített tevékenység, benne olyan in­tézménytípusokkal, mint a mű­velődési házak, nevelési köz­pontok, integrált intézmények. E nagykörzeti modellben tudo­másul kell venni, hogy a műve­lődési otthon nem alapellátó intézmény, legfeljebb a terü­leti ellátás szintjén számolha­tunk tömegességével." Mit jelent ez? Nem többet és nem kevesebbet, mint, hogy le kell mondanunk arról az áb­rándról, hogy minden egyes fa­lu kulturális életének „vérellá­tó központja” a művelődési ház. Ennek sem a tárgyi, sem a személyi feltételei nincsenek meg. A nagykörzeti közös ka­lapba bekerülő pénzeket a le­hető legésszerűbben igyekszik forgatni a központ szakgárdá­ja, hogy legalább évente há- romszor-négyszer mindenhová eljusson egy-egy érdeklődésre számot tartó program. Jusztin- ger János sásdi művelődési központ igazgató jelentése sze­rint „mindenütt megvannak a feltételei a közösségi élet ki­alakításának, az intézmények tudják fogadni a magasabb intézménytípusok által nyújtott szolgáltatásokat.” A társadalmi vezetőség ülé­sén hallottak alapján kételke­dem ennek a megállapításnak az igazságában. Mert valóban alkalmas-e a közösségi élet ki­alakítására az a klubkönyvtár vgy „telephely”, ahol a bútor­zat foszladozik, a falak doho­sak, és a technikai felszerelt­ség minimuma sincs meg (megfelelő világítás, televízió, magnó, lemezjátszó)? Hogyan érezze magát jól egy ilyen he­lyen az a lakos, aki a saját la­kásában már sokkal különb körülmények között él? Nincs igény? Annál dicséretesebb, hogy mégis próbálkoznak a népmű­velők: ismeretterjesztő előadá­sokat, játékos klubfoglalkozá­sokat, fúvószenekari műsoro­kat, műsoros előadásokat, gyer­mekprogramokat szerveznek, színházjáró buszokat indítanak, honismereti módszertani segít­séget nyújtanak szakköröknek, díszítőművészeti mintagyűjte­ményeket adnak ki, jogszabály- gyűjteményeket ismertetnek és propagálnak, családi ünnep­ségeket szerveznek, KRESZ - tanfolyamokat bonyolítanak le, többé-kevésbé rendszeressé tették a klubfoglalkozásokat . . . Pozitívumnak könyvelhetik el, hogy a művelődési központ se­gítségével összességében rend­szeresebb lett a területen a közművelődési tevékenység. A beszámoló jelentés szerint azonban öt kisközség kivételé­vel „nem jelentkezett igény a rendszeres klubfoglalkozások­ra". Álljunk meg itt egy pillanat­ra, mert a magyar közművelő­dés jelenlegi helyzetének egyik sarkalatos pontjához érkeztünk: a lakosság igényeihez, s azok­hoz a módszerekhez, amelyek­kel az igények kipuhatolhatok. Elhiggyük-e, hogy egy telepü­lésen nincs meg az igény a társas szórakozásra, a jó han­gulatú összejövetelekre, a kö­zösség rendszeres találkozásai­ra, a színvonalas és folyama­tos klubéletre? Nem arról van-e szó inkább, hogy a művelődés- ügy hosszú évek óta képtelen kielégíteni ezeket az igénye­ket, s az emberek lassan le­szoktak arról, hogy terveiknek, vágyaiknak hangot adjanak? A társadalmi vezetőségi ülésen elhangzott, hogy a nagykörze­ti művelődési központ költség- vetéséből például Vásárosdom- bó egyetlen bál megrendezé­sére, valamint a klubkönyvtár­vezető tiszteletdíjára van fede­zet. Egy egész esztendőben! A dombóiak szerencsére se­gítettek magukon, mert a kis­mamaklub és a véradócsoport égisze alatt a helyi orvos se­gítségével viszonylag élénk kulturális élefet teremtettek. Ezt kellene megpróbálni min­denütt, de ehhez is megfelelő emberek, s legalább a mini­mális feltételek szükségeltet­nek. A három-ötszáz forintos tiszteletdíjért a falusi népmű­velő nemcsak programokat szervez, hanem fűt, takarít és adminisztrál. Csoda, ha csupán megszállottak vállalják ezt a munkát? A tanácsok beszerzé­si „stopja" miatt nemhogy- hi-fi-tornyok, de székek sincse­nek a művelődési házakban, a klubkönyvtárakról nem is szól­va. Jó, ha az épület még áll, s nem adták el más célokra szö­vetkezeteknek vagy magáno­soknak, mint néhány iskolát. (Kovács Sándorné sásdi vb-tit- kár hívta fel arra a figyelmet, hogy minden faluban legalább egy állami épületet meg kelle­ne őrizni, ahol közösségi össze­jöveteleket lehet tartani.) Hol a kiút? A művelődésügy krónikus pénzhiányából egyetlen kiút kínálkozik: nagy bevételű ren­dezvényeket kell tartani, vagy pedig termelő és értékesítő te­vékenységet kell folytatni a művelődési házak környékén. Mielőtt az olvasó megdörzsöl­né a szemét, hogy jól olvas- ta-e, megjegyzem: van már ilyen kísérlet az országban. A művelődési ház kistraktort köl­csönöz, mezőgazdasági terme­lőszövetkezettel társul vagy éppen maga termel és értéke­sít. A bálok, a fővárosi hakni­műsorok ugyanis nem bizonyul­tak eléggé jövedelmezőnek, ezért új bevételi források után kellett nézni. Ez lesz az egyet­len járható út a sásdi körzet­ben is? Majd az idő eldönti. Annyi bizonyos, hogy előbb- utóbb gyökeresen szakítanunk kell a közművelődés funkció­járól, rendszeréről eddig ki­alakult képzetünkkel, s tudo­másul kell vennünk, hogy bár a kultúra nem áru, de pénzbe kerül, s ezen a területen is a jövedelmezőség lesz az egyet­len mérvadó szempont. Havasi János Bizáncias jellegű női arc te­kint ránk a másfél ezer éves mo­zaikról. A tavalyi kéthetes ré­gésztábor idején a Szársomlyó tövében feltárt és azóta Buda­pesten restaurált mozaikok fényképfelvételeit mutatja az ásatást vezető régész, dr. Fii- lep Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, és mel­lettük a világhírű ravennai mo­zaik, Teodóra császárnő és kí­sérete ismert képét. — A Nagyharsányban talált mozaikokon a fej, a haj, a A hosszú- hetényi népi együttes afrikai fesztiválon Algériában járt a közelmúlt­ban a hosszúhetényi népi együt­tes. Nyolcadik alkalommal utaz­hattunk külföldre, nemzetközi folklórfesztiválra. Afriika egyik fejlődő országában, a francia gyarmatosítás alól 19 éve fel­szabadult Algériában rendezték a találkozót: Kabilia székváro­sában, Tizi Ouzuban és annak környékén kellett ízelítőt ad­nunk a magyar hagyományőrző néptáncművészetből. A szá­munka egzotikus országban sok különös, szokatlan élményben volt részünk. Algírtól 150 kilométerre volt állomáshelyünk, Tizi Ouzu. A változatos, érdekes vidék szép­ségét tönkretette a hónapok óta tartó aszály. A dombolda­lakon a juhok, kecskék, szama­rak száraz kárát legeltek. A 100—120 méter hosszú vashidak alatt teljesen kiszáradt folyó­medrek tátonganak, s a nagy hőségben csak elvétve lehetett látni dolgozó embereket. Az út mentén és a hegyoldalakon nőtt olajfák lombja ugyanakkor szinte üdezöld volt. A falvak, kisvárosok, s amelyekben sze­repeltünk, nem a völgybe, ha­nem az 1400—1500 méter ma­gas hegyek gerincére épültek, ahová életveszélyes kanyarok tömegével tarkított, de jó minő­ségű utak vezetnek fel. A völ­gyekben épített hatalmas tá­rolókból nyomatják fel ide a vizet. Az átlagos nappali középhő­mérséklet 35 fok árnyékban. No, de hol volt ott árnyék?! Közü­lünk mindenkiről gyorsan leke­rült a zakó, a dzseki, majd az ing is, és így is rövid időn belül csurgott rólunk a verejték. Ugyanakkor autóbuszunk arab „másodpilótája” visszahajtott nyakú pulóverben, sötétkék nad­rágban, zokniban, cipőben és nyakék kiképzése ehhez a klasszikus példához hasonlítha­tó, csakhogy az itteni munkák 1Ü0 évvel korábban készültek, a IV. század első felében. Három női képmást sikerült összeállí­tani a tavaly előkerült mozaik­töredékekből. Padlóborítások voltak ezek, középen lehetett a fej, s körülötte a mértani vagy növényi ornamentika. A tavalyihoz képest jelentős előrehaladást tett a nagyhar- sányi régésztábor. Egy-egy la­kóház több lakótere vált a diá­egyensapkában állt az ajtó mel­lett órák hosszat, s még csak nem is gyöngyözött a homlo­ka. Aztán hamarosan azt is megtudjuk, hogy sem ö, sem a többi sok millió hívőtársa sem evett egy falatot sem hajnali fél 3 óta, nem ittak egy korty italt (mi bezzeg gyakran emel­gettük a szánkhoz a hazulról hozott itókát), és nem szívha­tott el egy szál cigarettát, de nem is fog egészen este 8 óráig, mert a mohamedán hosz. szú böjt, a 40 napos rámádén törvénye ezt így írja elő. Késő délután fokozatosan enyhült a levegő, és estére már egészen elviselhetővé vált. Az utcák megteltek ődöngő, ücsör­gő, trécselő férfiakkal, akik vár­ták a nyolc órát, hogy aztán tele ehessék-ihassák magukat. Nem alkohollal, mert annak fo­gyasztását a Korán tiltja. A tö­megben nagyon sok a gyerek, ami egyre növekvő gond is az algériaiak száma. A lakosság 51 százaléka 20 éven aluli, akiknek a legtöbbje még eltar­tott, s akiknek bölcsődék, óvo­dák, iskolák kellenek, s mind­ehhez sok-sok pénz. Az ország pedig nem tartozik a dúsgaz­dag arab államok közé. Algír és a többi nagyváros belvárosi részében általában nagyon szép paloták, rendezett terek, szép szobrok láthatók, a külső városrészekben azonban ott vannak a bádogviskós nyo­mornegyedek. Tizi Ouzu'ba érve újabb érde­kes látvány fogadott bennün­ket, a bazársor. Közel egy kilo­méteres útszakasz mindkét ol­kok munkája nyomán felismer­hetővé, jól szemlélhető a pad­lófűtés kiképzése valamennyi helyiségben. Szabaddá tették az egykori római település te­rületén állott háromkarélyos tempomot és a hozzá csatlako­zó fürdőt. Ezt az épületegyüttest a hat­vanas évek elején dr. Fülep Ferenc egy ízben már feltárta, utána körülkeríttette — mos­tanra azonban bozót nőtte be az egykori szentélyt, sőt egy megtermett fa is felnőtt a romok között. Most újra tiszta ez a te­rület. A régésztábort vezető ta­nár, Layber Imre a Széchenyi Gimnáziumból ‘ a környező nagyüzemek mozgósításával szeretné megszervezni a feltárt leletek befedését, körülkeríté­sét. Idén három hétig dolgoztak diákok a nagyharsányi római kori telep feltárásán. Egy hétig a JPTE Tanárképző Karának tör­ténelem szakos hallgatói, majd a Baranya megyei Tanács műve­lődési osztálya szervezte közép­dalán szorosan egymás mellett álltak a bazáros sátrak renge­teg áruval megtöltve. A bazári tömegben, de álta­lában mindenfelé kevés nőt lát­hattunk. A nők rabjai a val­lásos tilalmaknak, a nem ép­pen kellemes ősj szokásoknak, ■mint a férfiak. A csador vise­leté nem nevezhető ugyan álta­lánosnak, de azért minden ne­gyedik, ötödik nő még ma is viseli az egész testét eltakaró, többnyire fehér színű leplet és a fél arcát elrejtő csipkés szélű ikendőcskét. Egyhetes kinttartózkodásunk alatt egy alkalommal mutattunk be menettáncot, négy alkalom­mal adtunk 35 perces műsort hosszúhetényi dalokból, táncok­ból 3—4 afrikai együttessel kö­zös programban, naponta más­olás városban. Táncoltunk a fesztivált záró gálaest műsorá­ban is. Európából rajtunk kívül bolgár, jugoszláv, lengyel és francia együttesek vettek részt a Tizi Ouzu-i folklórfesztiválon, ahol az afrikai együttesek száma volt több. Rangsoroló értékelés nem volt, minden részt vevő együttes azonos emléktárgyat kapott, szép népi faragással díszített dobozt és kis zászlót. Színpompás népviseletünk, tüzes-ropogós zenénk, táncaink és népdalaink szokatlanok vol­tak vendéglátóink számára, de az igen nagyszámú közönség reagálásából úgy éreztük, hogy algériai barátainknak tetszett, amit a magyar folklórból be­mutattunk. Kaszás János, a hosszúhetényi népi együttes vezetője iskolás résztvevői különböző baranyai iskolákból. A feltárást dr. Fülep Ferenc vezette, aki három hét alatt több ízben töl­tött itt néhány napot a kutatá­sok irányításával. — Még Dorn bay Já nos hívta fel a figyelmemet erre a római telepre az ötvenes években — idézi fel a kutatás történetét dr. Fülep Ferenc. — Papp László is végzett itt kutatásokat az ötvenes évek végén, majd magam is húsz évvel ezelőtt. A nagyharsányi római település a község határától a lapáncsai útig húzódott mintegy 800 mé­ter hosszúságban a Szársomlyó lábánál. A területre akkor tere­lődött ismét a figyelem, amikor talajforgatás alkalmával továb­bi mozaikok kerültek elő. A kánikula kemény három hetét dolgozták itt végig idén is a diákok, a régésztábor tag­jai a Szársomlyó lábánál. A munkájuk gyümölcseként előke­rült gyönyörű mozaikok idővel Baranyában lesznek kiállítva. G. O. Restaurált mozaiktöredék Nagyharsányból D. Erdökürti Zsuzsanna felvétele Diákok ásatáson A ravennai mozaikokra emlékeztet Folytatódott a nagyharsányi római telep feltárása

Next

/
Thumbnails
Contents