Dunántúli Napló, 1983. augusztus (40. évfolyam, 211-240. szám)
1983-08-06 / 216. szám
Zengövárkonyiak menettánca a kórógyj templom előtt Szobabelső a kórógyi falumúzeumban A barátság hídján Szereplésre készülnek a várkonyi tánccsoport tagjai A szlavóniai magyarok között A nemzetiség híd az egymás mellett élő országok között — vall. jók a mai Jugoszláviában, és tegyük hozzá, hazánkban is. Ilyen hídverőkkel jártunk az elmúlt hét végén a horvát nemzeti ünnep, a felkelés napja alkalmával a szomszédos Szlavónia magyarok lakta falvaiban. Két év sem telt beié, hogy a szentlászlóiak először jártak Baranyában jó barátság bontakozott ki a két falu a Mecsek alji Zengővárkony és az Eszéktől 18 kilométerre fekvő szlavóniai Szent- lászló között. Mindez a Horvátországi Magyarok Szövetsége és a Baranya megye Tanácsa közti együttműködés keretében tesz jó szolgálatot a két ország közti barátság ügyének. Szentlászlón már úgy fogadják a várkonyiakat, akár a jó rokont, az ottani tánccsoport tagjainál szállnak meg a vendégek, aztán megkezdődik a szomszédolás, és bár itt mindenki egyformán beszél magya. rul és horvátul, ilyenkor inkább magyarul folyik a szó. Az első nap délutánján a szomszédos Kórógyra utaztak a várko- nyiak. A szlavóniai szigetmagyarság ebben a három faluban él a honfoglalás óta: Kórógy, Haraszti és Szentlászló. Közülük Kórógy az arehaikusabb. Múltjukat az ötvenes években emelt, ma igen elhanyagolt képet mutató kultúrház- ban őrzi két helyiségben egy kis gyűjtemény. Gyöke Lajos kórógyi asztalos, gazdálkodó gyűjtötte ösz- sze a darabjait házról házra járván, akárcsak Szentlászlón a Petőfi Sándor Kulturális Egyesület vezető, je, Stefanácz Etelka, aki vajdasági és eszéki szakemberektől is segítséget kapott a gyűjtemény ösz- szeállításóhoz. Mindkét helyen „a tanárnő", a másfél éve elhunyt Baranyai Ilona író volt a sugalmazó- ja ezeknek a falusi gyűjteményeknek. De szép volna hasonlót látni a mi falusi kultúrházainkban is ... Kórógyon is, Szentlászlón is látni még az udvarokban a száz, kétszáz éves, tölgyfából emelt, faragott oszlopú hombárokat az ugyanígy faragott tornácokat — az ottani férfinép egykori keze munkáját. Az asszonyoké, a szövés most kezd új. raéledni. Nagy Józsefné Bakondi Erzsébet pécsi szakfelügyelő által Magyarországról vitt anyagból egy idős szövőasszony, Baronyi Etel néni már elkészítette Szentlászlón az első textileket az ottani piros, piros-kék, piros-fekete mintával. Itt várták tehát a zengővárkonyia. kát, akik műsoruk előtt muzsikaszóra végigtáncolták a falut Kórógyon és Szentlászlón is. A közönség pedig megtöltötte zsúfolásig mindkét helyen a kultúrhózat, s fo. gadta tapssal, virágesővel a vár- konyiak tűzzel, hévvel teli táncait, dalait. A mulatság aztán tovább folytatódott a műsor után a nézőtéren, ahol már együtt táncoltak házigazdák és vendégek, öregek és fiatalok a két zenekar húzta csárdásra vagy kólóra. Gállos Orsolya Szentlászlói tomácos ház Fafaragás egy régi hombáron Bél Mátyás emlékezete Füredi kempingezők a XVIII. században Az utókor polihisztornak tartja Bél Mátyást, jóllehet már a XVIII. században sem lehetett valamennyi tudományág fölött átlátó, képessé, gekkel rendelkezni. Legfeljebb a szándék, a „mindent megismerni” igénye emelhette ki az igazán nagy tudósokat kortársaik közül. Bél Mátyás ilyen tudós volt. A Felvidéken született, 1684. ben, Pozsonyban és Halléban végezte tanulmányait majd a besztercebányai és a pozsonyi evangélikus líceum rektora lett. 1731-ben jelent meg először Balatonkeresztú- ron Festetics Kristóf vendégeként. hogy azután sűrűn visszatérjen ide hatalmas tájleíró munkáján dolgozni. Az volt a célja, hogy mintegy húsz kötetben mindent leír, amit akkoriban a tudomány Magyarország földrajzáról, embertanáról, iskolaügyéről közegészségügyi helyzetéről stb. földerített. Teljes vállal, ikozása nem sikerült, mert viszonylag fiatalon meghalt. De az utókorra maradt a Ba. laton környékének mai szemmel nézve is korrekt, hiteles, tudományos leírása. Bél Mátyás balatonkeresztúri éveire emlékezvén 1978-ban tudományos ülést tartottak a községben, s a Festetics-kastély falán leleplezték a Zsolnay Gyárban készült eozid emléktáblát. Az ünnepség és az azt követő tudományos ülés anyaga nyomtatásban is megjelent dr. Marton Istvánnak, a Mecseki Ércbányásza, ti Vállalat jogtanácsosának szerkesztésében. Joggal vetődhet fel a kérdés: mi köze a MÉV-nek Bél Mátyáshoz és a Festetics- kastélyhoz. A válasz a vállalat kultúratisztelő irányításában keresendő. A MÉV egyik üdülője Balatonmárián van s azt gondolták, az esős napokra gondoskodni kellene valami programról az üdülő bányászok számára. A környék kirándulóhelyeinek fölfedezéséhez kitűnő alapmű, nék számított Bél Mátyás kétszázötven évvel ezelőtti leírása. Természetesen nem a konkrét sorok, hanem a tudós „szociográfus” szemlélete, így vezetett el az út az emléktábla-avatásig o könyv megjelenéséig. A kis kötet Kinek írjuk? Tudniillik a művészetkritikát. A válasz elég egyértelmű rá: természetesen nem az alkotónak, nem a műalkotás létrehozójának, hanem csakis az olvasónak, a nézőnek, a befogadónak, a műalkotásban élményt kereső embernek. De hát annak szüksége van művészetkritikai írásokra? Olvassa ezeket? A napilapokban, hetilapokban, folyóiratokban megjelent információ-orientáló, értékelő írások eljutnak az olvasóhoz? Kellenek neki ezek a kommentárok? Látszólag hétköznapi kérdések, melyekre könnyű igenlő választ adni, ugyanakkor a kritikai írások valóságos .hatásáról, értékteremtő, értéktudatformáló erejéről messzemenő bizonytalanságban leledzünk. Az bizonyos, hogy a mű- ! veszeti alkotás a társadalmi I tudatról kialakult ismeretek j egyik legjelentősebb szférája, amely az emberi megismerés fontos forrása, hiszen nemcsak hordozzák annak a kornak tudatállapotát, mely. ben születtek, hanem hozzájárultak és hozzájárulnak a jelenben is annak megalkotásához. A művészet a maga sajátos eszközeivel mindig . föltárja egy korszak valóságos társadalmi létét, megmutatja eszményeit vagy kiábrándultságát. Megmutatja, | milyen irányban mozog. A I társadalmi fejlődés felszálló vagy aláhulló ágában él-e, milyen új erők munkálkodnak benne. Képet ad éntékrend- I szeréről, arról, hogy az a társadalom éppen miilyen fel- i adatokkal küzd, és ebben a ; küzdelemben részt vevő erők jj milyen értékeket képviselnek. Tehát a művészi alkotásban, és talán legpregnán- sabban az irodalmi alkotásban egy adott társadalmi korszak megismerésénél a legfontosabbal találkozhatunk, azzal, amivel sem a I- történelem, sem annak társ- * tudományai nem tudhatnak ; eredményesen, lényegbe ha- j tolóan foglalkozni, és ez: a I műalkotásban megjelenő I emberi tényező. Minden tár- I sadalomtudomány, más-más I igen fontos összetevőit vizs- I gálja a társadalom mozgá- I sónak, egyedül a művészet I az, amely a történelem — I akár a jelen történelem — I sodrásában csetlő-botló-ver- I gődő embert kísérli meg fel- I mutatni. Ábrázolni gondol- I kozásmódját, vizsgálni csele- I kedeteit, annak okait. Csak ■ a művészet képes érzékeltet- I ni ki nem mondott, be nem I vallott belső indítékokat, I csak a művészet képes a I szörnyűséget a maga igazi I aljasságában undorítóvá I tenni, és a nagyszerűséget a I maga szemérmességében be- I mutatni. Mindaz, amit a művészet, I irodalom nyújt, nemcsak tár- I sadalomismeretünk, de ön- I ismeretünk egyik forrása is. I És ezért mindazoknak az irá- I soknak, amelyek a művészeti I alkotásban objektiválódott ■ társadalmi tudatot segítenek I az értékhierarchiában elhe- I lyezni — tanulmányoknak, I esszéknek, kritikáknak, re- I cenzióknak —, fontos szerepe I keil hogy legyen szellemi t életünkben. A művészetkritika elsősorban informál. Beszámol a műalkotás helyéről, természetéről általában a világban. Megjelöli annak legfontosabb forrásvidékeit, valamit elmond a benne létrejött művészi világ természetéről. A művekben, az életmű ösz- szességében meghúzódik egy olyan erkölcsiség is, amely a társadalom jobbítására tö- rekszik, amely az olvasónak, a befogadónak olyan érték- rendet sugall, amitől annak ertektudata mindenképpen változik. Különösen akkor, ha. a befogadót informáló muveszetkritika világos, elemző munkával nyomatékosítani képes az alkotónak ezt a szándékát. A motívumok feltárásának, bemutatásának, elemzésének igénye így rádöbbentheti az olvasót olyan művek élményvilágának a befogadására is, amelyek egyébként a megjelenítés eszközei miatt még idegenek a befogadó előtt. lermeszetesen a művészet- kritikának az alkotó és a műalkotás genezisének, születésének bemutatásán túl többet is nyújtania kell. Be kel számolnia a műalkotás keltette élmény természetéről, sajátosságáról, erejéről, annak értékéről. Orientálnia *e • e* meg kell ítélnie, el kell helyeznie a művet az alkotó életútján, ha van ilyen - ez különösen első mű eseteben nagy felelősség -, de ez a fontosabb: el kell helyeznie a művet a befogadó tudatában is, meg kell határozni annak művészettörteneti-irodalomtörténeti helyét, s mindezt anélkül, hogy ne csökkentse a műalkotásban létrejött élmény erejét, hatosát, hanem azt meg- emelje. Mert minden olyan írásnak, amely műalkotással fogluZj’ els° és legfontosabb dolga az élmény, a befogadás, a gyakorolt művészi hatos felismerése, befogadása és ennek továbbadása. Minden más csak az ehhez vezető mellékes körülménynek tekinthető. A művész ólete, pályája, művei lexikális ismertetése, stílusvilága, témáinak sajátossága — mindezek kulcsai lehetnek a műben jelentkező élmény- nek, de mint ilyenek: eszközök, amelyekkel nyitni kell a csodát zárva tartó ajtót. És a jó műelemzésnek ki kell tudnia nyitni ezt a zárat ki kell tárni az ajtót, * és fel kell villantania az olvasó, a befogadó segítségére a műben rejlő csodát, hogy azt éppúgy elvarázsolja, mint ahogy elvarázsolta a kritikust, a recenzenst. Ha van :lyen! S ha nincs, pontosan és elemzőén, világosan és tárgyilagosan meg kell mutatni. hogy miért nem jöhetett letre a művészet csodája, hogy hol gyengült a hatás. Nem minden műalkotás remekmű, ami annak látszik Vannak kísérletek, vannak torzok, vannak olyan próbálkozások, amelyek csak ígéretek maradnak. És ezekről is el kell mondani az iqa- z at. a Szalontay Mihály pécsi szerzők Calambosi László, Marton István és dr. Tóth István írásaival Pécsett, a Széchenyi téri könyvesbolt, ban és az antikváriumban kapható. A százhúsz oldalas kiadványból csaknem átfogó képet kaphatunk Bél Mátyás munkásságáról. Külön tanulmányok taglalják földrajzi, pedagógiai életművét, somogyi és pécs-baranyai kapcso. latait munkásságának idegenforgalmi jelentőségét. Ér. dekességként említhetjük meg, hogy Bél Mátyás már a XVIII. sz. közepén „kempingezőkről” számol be Balaton- füreden. Ilyenformán: „Nagy hírnévre és látogatottságra tett szert az a fürdő amelyet Tihany félszigeten túl Füröd falu igazgat. Ez már erősen savas forrás kettős kútja van és körülbelül 30 ölnyire fekszik a tó partjától. Az egyik kút vize inkább ivásra használatos, a másikat viszont fürdésre használják. Ehhez a kúthoz kis épületet is hozzászerkesztettek. amelyben fürdés céljára a vizet melegítik .. . Mivel a kis házikón és egy másik kisebb épületen kívül a kezeiben sehol sincs az eső és napsütés ellen menedék, számos szétszórtan felütött sátrakbany tanyáznak az emberek.” Kérdés mit szólna Bél Mátyás ha a Balaton körüli mai állapotokat látná. Ékes la- tinságának minden fordulatára nagy szükség volna ... H. J.
