Dunántúli Napló, 1983. augusztus (40. évfolyam, 211-240. szám)
1983-08-25 / 234. szám
1983. augusztus 25., csütörtök Dunántúlt napló 5 VI. országos pályafenntartási konferencia Pécsett Korszerű géplánccal vasúti pályaszakaszt újítanak fel Kishajmás határában Fotó: Proksza László Biofizikusok ___ b *r | r S zerdán megkezdte munkáját a Magyar Biofizikai Társaság XII. vándorgyűlése Budapesten, a Technika Házában. A háromnapos rendezvény két fő témája: a biológiai mikro- molekuláris rendszerek szerkezete és strukturális változásai, valamint a biofizika szerepe a biotechnológia megalapozásában. A több, mint száz hazai szakembert Tigyi József akadémikus, a Magyar Biofizikai Társaság elnöke üdvözölte. Hangsúlyozta, hogy korunk gazdasági és technikai kihívása a természettudományokat a gyakorlati kutatás felé fordítja, így van ez a biofizika esetében is, hiszen az erre épülő biotechnológia napjaink ipari fejlődésének egyik fontos része. A vándorgyűlésen egyebek között az ultrahang orvosi-biológiai használatának kérdésével 12 előadás foglalkozik: például a terhesség ultrahangos vizsgálatáról, a szemészetben alkalmazott ultrahangos mérésekről és más hasonló témákról. A gyakorlati felhasználást segítik azzal az új kezdeményezéssel is, hogy a vándorgyűlésre meghívták a kutatási eredmények hasznosításában érdekelt intézmények, vállalatok képviselőit. A vándorgyűlésen a biofizikai oktatás aktuális kérdéseivel is foglalkoznak. Száz km-es sebességre alkalmas a vasúti törzshálózat Cél: jó színvonalú pályák Kiállítás az Ifjúsági Házban A vasúti pályafenntartás gyakorlati és elméleti szakemberei kétévenként országos konferencián cserélik ki tapasztalataikat és tárgyalnak újabb feladataikról. Tegnap Pécsett a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán Fényes József, a MÁV Pécsi Igazgatóságának a vezetője nyitotta meg a kétnapos VI. országos pályafenntartási konferenciát. Az első napi programban szó volt a pályafenntartási szakszolgálat időszerű feladatairól, diavetítéses előadást láttak-hallottak a résztvevők az utóbbi évek legtöbb gondját okozó és legnagyobb pótköltségekkel járó budapest—hegyeshalmi vasútvonalról, s előadások hangzottak el korszerű pályaépítési és -fenntartási módszerekről. Ma a pécs-dombóvári rekonstrukció alépítményi vonatkozásairól lesz előadás, majd vitára kerül sor. A bevezető előadást Pál József, a MÁV Vezérigazgatóság 6. építési és pályafenntartási szakosztályának vezetője tartotta. Tőle kértünk tájékoztatást arról, hogy mit jelent a pálya- fenntartási munka a vasút igénybevevői számára. — A vasúti pályák hossza 7,5 ezer kilométer, ebből 3,5 ezer kilométer a törzshálózat, amin az összes forgalmunk 90— 95 százaléka bonyolódik. S hogy hogyan, mennyire menetrendszerűen és biztonságosan, az a pályafenntartásban foglalkoztatott mintegy 30 ezer emberünktől függ. A kulcskérdés az alépítmény állapota. Új építésű pályáinknál elengedhetetlen, hogy jó minőségben, megfelelően tömörített és víztelenített alépítményi szerkezetet hozzunk létre. Egyes területeken az elkövetett hibák — ilyeneket mutatott be a hegyeshalmi vonalról készült diasorozat is — most jelentkeznek és nem csekély gondot, költséget okoznak. — Milyen a hazai vasúti pályák állapota a környező országokhoz, illetve az európai színvonalhoz viszonyítva? — Az utóbbihoz mérten jó közepes, de az a célunk, hogy az európai szintű jó színvonaNégy hónappal az eredetileg kitűzött határidő előtt készül el a Zala megyej Állatforgalmi és Húsipari Vállalat új üzeme. A tavaly decemberben elkezdett munkálatokkal az eredeti terv szerint 1984. május 1-re végeztek volna. Figyelembe véve, hogy az új üzem belépésével a Zalahús jelentőlat érjük el. A szomszéd országokhoz mérten a magyar vasúti pályák kifejezetten jónak mondhatók. — Gyakori a kifogás, hogy nem elég gyorsak a pályáink. — A törzshálózatunk a 100 km-es sebességre — helyenként a 110-re is! — alkalmas és ez nem kis dolog. Hogy a vonat- jaink — különösen az expresz- szek - mégsem gyorsabbak? Nos, ebbe a vonóerő is belejátszik, meg a forgalomszervezés is, de ez már nem a mi témánk. — A pályafenntartás a kívülálló számára ma is a krampá- csoló pályamunkást jelenti. Hogy állnak a gépesítéssel? — A vágányfektetést a viszonylag korszerű szovjet Platov technológiával végezzük, ennek a korszerűsítésére törekszünk most. A fenntartásra a világszerte alkalmazott kiváló osztrák Plasser gépláncot használjuk. Más munkákban a kisgépek széles körű alkalmazása a célunk, de ennek devizális korlátái vannak. Az élőmunkát teljesen nem tudjuk kiváltani, de gyorsítani és könnyíteni mindenképpen tudjuk. És kell is, mert bár 20-25 forintos átlagórabért fizetünk, nehéz az utánpótlás: nehezen versenyezhetünk a kedvezőbb körülményeket biztosító más szakmákkal.- Előadásában utalt arra, hogy úgy kell gondolkodni a pályafenntartási szakszolgálatnak, mintha önálló vállalat lenne. Ez első hallásra nehezen képzelhető el egy olyan intézmény keretében, mint a MÁV.- Egy példát mondok erre. Minden új építménynél utókalkulációt készítünk: mennyit költöttünk a pályafenntartósra előtte és mennyit utána? Az élőmunka mindenképpen marad, de az anyagköltségnek csökkennie kell. — És csökken? — Sajnos, nem! És mivel kevés a pénzünk, meg kell találni a módját, hogyan csökkenthetjük itt a költségeket. Többek között erre is választ keresünk a mostani konferencián. H. I. sen növelheti tőkésexport-be- vételét, az építést és szerelést végző vállalatokkal rhegálla- podtak abban, hogy már az év végére befejezik a munkálatokat. A 60 millió forintos beruházás — ennyibe kerül a számítások szerint a Zalahús új csontozó-bontó üzeme — a számítások szerint három esztendő alatt megtérül. Ludwig Schmeisser grafikái A Német Szövetségi Köztársaságban élő Ludwig Schmeisser grafikáiból nyílik ma kiállítás Pécsett, az Ifjúsági Házban. A harminchat éves művész rajzai furcsa, expresszív látomások, semmiképpen sem könnyen megfejthetők, de elvontságuk nem zavaró, sőt éppen gondolatébresztő. Ludwig Schmeisser tanulmányait a karlsruhei művészeti akadémián végezte, majd ösztöndí. jósként öt esztendőt töltött el Helsinkiben, az Atheneum művészeti főiskola hallgatójaként. 1970-től szómos nemzetközi kiállításon szerepeltek munkái, hazáján kívül Svédországban, Finnországban, Angliában és Franciaországban. „A táj számomra egy színpadi tér, ahol mindig rendeznek valamit — vagy a természet maga, vagy az emberek A „Beszédközpontú angol nyelvoktatás” országos konferenciának tegnap, szerdán volt a második és egyben befejező napja. A konferencia rendezését a Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Karának angol tanszéke kezdeményezte, s társrendezőként sikerült megnyernie a TIT Baranya megyei Szervezetét valamint a városi és a megyei tanács mű. velődési osztályát, s a Baranya megyei Pedagógiai Intézetet. Most először rendeztek e témában konferenciát, s máris igen nagy érdeklődést váltott ki: a negyven pécsj résztvevőn kívül százkilencven'hatan érkéz, tek az ország különböző egye. temein, főiskoláin, közép- és általános iskoláiban angol nyelvet tanító tanárok s a két nap alatt harminc előadás hangzott el. Dr. Bognár József, az angol tanszék vezetője foglalta össze számunkra a kétnapos konferencia tapasztalatait: — Egyik célunk az volt, hogy országos szinten mozgósítsuk ez érdeklődőket, s ez, ahogy a megjelentek száma is bizonyít, ja. sikerült is. Az angol nyelv- oktatás jövőjének érdekében feltétlenül tudni szerettük volna, hogy az ország különböző részeiben hogyan vélekednek a szakemberek a beszédtanításról. Valamennyi előadás azt bizonyítja, hogy a tanárok rend. kívül fontosnak tartják a beszédközpontú nyelvoktatást, s az ország minden részében ilyen irányú törekvések figyelhetők meg, nemcsak a felső- hanem — így aztán állandóan változik minden. Hogy a változásnak ezzel az állandó folyamatával meg tudjak birkózni, műveimet egyszerre tekintem vázlatnak és végállapotnak. Van, hogy az atmoszférát rögzítem és az anyagot: a víz, a táj, mint változók szerepelnek ebben, máskor pedig megfordítom módszeremet. Nem a tipiaz alsó- és középfokú oktatásban is. Mindez igazolja tanszékünk célkitűzését, azt, hogy a jövőben az iskolák számára iránymutatóan foglalkozzunk ezzel a kérdéssel. Tervünk az, hogy az egyetem: szakká válással a tanárképzésen túl szorosabb szakmai kapcsolatot tartsunk a terület iskoláival s szeretnénk a postgraduális képzést is beindítani. Egyértelműen megállapítható, hogy az angol nyelv oktatása korszerű, jó irányba halad, de az igazán jó eredmények eléréséhez a ta. nárok nyelvi továbbképzésére is szükség van. A külföldön történő továbbképzésre gondo. lók. Ehhez pedig mindkét fél részéről intézményes támogatásra van szükség. — Van-e remény arra, hogy a tanárjelöltek valamennyien részt vehessenek külföldi képzésben? — Most folynak a tárgyalások, hogy az egyetemi szakká válással a már meglévő exe- teri cserekapcsolatunkat kibő- vítfhessük. Eddig száz főiskolai hallgatóból átlag tízen jutottak ki Exeterbe, az új egyetemi tanterv szerint minden hallgató a harmadik évben negyedévet töltene el külföldön. A csere- kapcsolatnak ezt a kibővítését az angol fél intézményesen is kus, a szokásos válik egy tér egzakt leírásává. Az ember ebben csak romokat, lomokat, nyomokat hagy hátra. A festőnek egyszerre kell nyomrögzítőnek és útmutatónak lennie.” — olvashatjuk önvallomását a kiállítás meghívóján. Ennél tö. mörebben — szóban — valóban nem lehet kifejezni művészi törekvéseit. támogatja. Ami a beszédközpontú nyelvoktatásról rendezett konferenciát illeti, ez csak a kezdeti lépés volt: szándékunkban áll minden második évben összehívni a nyelvtanároknak ezt a hasznos tapasztalatcserét nyújtó találkozóját. A konteren, cia anyagát kiadjuk, külföldre is eljuttatjuk, Nagy-Britanniába. az USA-ba, s minden olyan szocialista országba, ahol tartalmas. magas szintű angol nyelvoktatás folyik. James B. Norman, az exeteri egyetemet képviselte a konferencián. Elismerően nyilatkozott a szakmai tanácskozásról és a cserekapcsolatról. — A cserékapcsolat 1972-ben egy látogatással kezdődött, s az ejső diákcsoportok 1973-ban utaztak Angliába, illetve Pécsre és Egerbe. Igen hasznosnak ítélem ezt, idegen nyelvi környezetben a hallgatók sokkal erősebben motiváltak. A nyelv- tanulást nem léhet elszigetelt dologként kezelni, a mindennapos társadalmi érintkezés nagyon sokat jelent. A beszéd, központú nyelvoktatás pedig igen nagy szaktudású tanárokat igényel. Azt feltétlenül szeretném megemlíteni, hogy ezt a cserekapcsolatot mindkét oldalról támogatják, segítik. Dücsö Csilla Meggyorsítják a Zalahús Aj üzemének építését Jó irányba halad a nyelvoktatás Befejeződött a beszéd központú angol nyelvoktatásról rendezett kétnapos konferencia Pécsi utcák — hires emberek Kölcsey Talán az év egyik napján sem hangzik fel hazánkban a Himnusz annyiszor, mint augusztus 20-án, alkotmányunknak és államszervező nagy királyunk, Szent István ünnepén. Kölcsey 160 évvel ezelőtt akkor ragadott tollat verse megírására, amikor úgy érezte, hogy a nemzet nagy sorsforduló előtt áll, s szüksége van önbírálatra, E nemzeti imádságunk — Pándi Pál szerint: „hat a földi méretekben túlszárnyaló hitével is, az egész ország tájait egységbe fogó gyönyörű büszkeségével is és mindenekfölött izgató önbírálatával, amelyek együttvéve a nagyobb nemzet, a szabad nemzet reményét csillantják meg a vers végén.” E nagy gondolkodónknak élete tele súlyos megpróbáltatásokkal. Kisgyermek korában himlőbe esett és fél szemére megvakult. (Még eldöntetlen, hogy bal vagy jobb szemére volt-e vak; mi a róla életében készült festmények alapján a jobb szem vaksága mellett érvelünk.) Apját alig ismerte, anyja is korán meghalt: szülői szeretet nélkül nőtt fel. Politikai és írói pályafutása sem volt zavartalan. 1832-ben Szatmár megye országgyűlési követté választotta, de a maradi nemesség csakhamar visz. szahívta a liberális eszméket képviselő, a nemzet és a haladás ügyét szolgálni akaró Kölcseyt. Búcsúbeszédével any- nyira meghatotta követtársait, hogy azon a napon nem üléseztek tovább; az ifjúság gyászfátyolt kötött kalapjára; Kossuth pedig gyászkeretben jelentette meg országgyűlési tudósításait. Tudjuk, milyen rajongással vette körül „Széphalom szent énekesét", Kazinczy Ferencet, akinek nyelvújító mozgalmában tevékeny részt vállalt. Amikor azonban Kazinczy Vályi Nagy Ferencnek adja át Kölcsey értékes lliósz-fordítás- részletét, a fordító méltán botránkozik meg a széphalmi mester eljárásán. (Az Élet és Literatúra foglalkozik az íliá- szi perrel részletesen.) Szeretett volna a pesti irodalmi világban élni, az akadémiai titkárságot elnyerni — reménytelenül. 1833-ban ekként tör ki saját keserű sorsát ecsetelve: „Húsz év óta futom az írói pályát, és szenvedtem nemcsak megvetést, hátratételt, szegénységet, sőt üldöztetést is, mivel a nyelvet becsülni, mivel néhány társammal annak kiművelését célba venni bá'ar valék.” Az utóbbi években föllendült a Kölcsey-irodalom. 1975-ben Rohonyi Zoltán Kolozsvárott megjelenteti Kölcsey Ferenc életműve című kismonográfiáját, Beke Györgynek pedig most (1983.) megjelent munkája (Boltívek teherbírása) arról a Szatmár megyei barangolásról számol be, miként él az erdélyi magyarság (főleg a diákság) körében Kölcsey szelleme. A Magyar Helikon 1981- ben adta ki Kerényi Ferenc megjegyzéseivel azt a kilenc versét, amely egy Kanadában élő magyar házaspár ajándékaként került a hazai közgyűjteménybe. A balsors által oly annyiszor gyötört költő 145 évvel ezelőtt, 1838. augusztus 24-én váratlanul távozott az élők sorából. Annak a perbe fogott Wesselényinek nagyszabású védőbeszédére készült, aki Kölcsey halálhírére kezébe temette arcát, és felzokogott: „Nem közénk való volt." A porlandó test elhagyta azt a szellemet, amely ma is hirdeti mindany- nyiunknak: ' „Légy, mint szikla, rendületlen!" Tóth István dr.
