Dunántúli Napló, 1983. július (40. évfolyam, 180-210. szám)
1983-07-09 / 188. szám
Könyvről könyvre I THIERY ÁRPÁD új könyve, o Freytágék, esztétikai értelemben realista nagyregény, és minden bizonnyal az író eddigi legjelentősebb műve. A történet ideje alig másfél évtized. 1943-tól 1956 őszéig ismerjük meg a két Freytág- testvér, Fran'k és Gerzson, sorsának alakulását. Ez a sorsmetszet azonban 'három történelmi csomópontot foglal magába, s a szülők és 'az ősök történetének felvázolásával természetesen ágyazódik a távolabbi múltbo. Egyén és közösség, személyes sors és történelem elválaszthatatlan kölcsönhatásban bontakozik ki a regény lapjain. Thiery hősei benne élnek a társadalomban, attól hitelesek, hogy koruknak alakíts és szenvedői is, hol győztesek, hol áldozatok, de mindig résztvevők, ha. menekülnének is, mindig valamiképpen benne vannak. így válhatnak saját sorsukkal egyben a történelem hordozóivá, kc-zösségi érvényűvé. Thiery Árpádot szerencsére nem zavarják különböző irodalomtörténeti és elméleti meggondolások a nagyregény haláláról, lehetetlenségéről, és nem is óhajtja feltét'enül forradalmasítani a műfajt. Regénye az európai hagyományra épít, de egy cseppet sem hagyományos, és természetesen él a modern tudatregény számos technikai elemével. Erénye mégsem a csillogó technika, hanem a pontos jellem-, társadalom- és történelemábrázolás. (Magvető) * MOLDOVA GYÖRGY az I idei könyvihétre a korábbiaknál halványabban és vitatha- tób könyvvel jelentkezett. A naptó Ghe Guevara valóban létező bolíviai naplóját regényesig, azaz a naplóhoz hozzáadja „a hős elképzelt jellemét”. Alighanem ezért a vegyes fogadtatás. A könyv sikeres, mert az eredeti naplót kevesen ismerik, Moldova pedig nemcsak jó író, hanem azt is tudja, mi kell a közönségnek. Az eredeti naplóból hiányzik Che Guevara „magánélete”, Moldova ír tehát hozzá magánéletet. Milyen is lenne egy történet nő nélkül, Szerelem nélkül, csak így kerek a világ, s a regény. Igen hasznosak a könyvnek azok a kommentárjai, jegyzetei, adalékai, amelyek valódi elemekkel egészítik ki a naplót. Részben megvilágítják a vállalkozás történetének olyan mozzanatait, amelyeket Che Guevara nem ismerhetett, s ezért nem kerülhettek bele a naplóba, részben pedig bővebb felvilágosítást adnak a vállalkozás egyes résztvevőiről. Erényeinek elismerése mellett cseppet sem vagyok híve ennék a könyvnek. Che Guevara igazi naplója számomra tisztábban érzékeltette jellemét. mint Moldova regénye. Jobban örültem volna az igazi Napló áj, kiegészített, kommentárokkal, jegyzetekkel ellátott kiadásának. (Magvető) HALLAMA ERZSÉBET új meseregénye, a Hisziapiszi utazásai folytatása mintegy a i tavaly megjelent Hisziapiszi > és a többieknek, mégis a mű- j faj sókkal jelentősebb vállal- | •kozása. Hallama is, többed- , magával, a mese korszerűsítésén fáradozik. Mostani' könyve három hagyomány elemeit használja fel: a népmese, a tündérmese és a Gulliver, tanulságait. A történet „hősei” ismertek már az előző könyvből: Hisziapiszi és a Hajdú sógor most vüágutazásra indul, hogy megkeresse a világ közepét. Számos különleges országon keresztül jutnak el Óperenciába, majd Tündérligetbe, ahol megtalálják a világ közepét, az Égigérő Fát, az Élet Vizét és a Bölcsesség Bókrát, majd hazatérnek. A könyv első része jól sikerült gulliveriáda; különböző országok különös társadaJ- mával ismerkednek hőseink, valamennyi a „valóságos” társadalom élrajzolt, egyetlen elv abszolutizálására épített torzképe, s tükre egyben. Ezekben a fejezetekben a humor mellett a swifti iróniára, sőt szatírára is alkalom nyílik. Hallama Erzsébet azonban mégsem gu'Hiveriádát ír, s nem kíván Swifttel versenyezni. A második rész ugyanis a népmesék és tündérmesék elemeinek felhasználásával és módosításával szinte filozofikus magasságokba emelkedik. A csúcspont a történetben, s az eszmeiségben is az Égigérő Fa, az Élet Vize és a Bölcsesség Bokra metaforáinak kibontakozása. Ennél a résznél Hallama a műfaj csúcsainak közelében jár. (Móra) * BÉKÉS PÁL: A kétbalkezes varázsló c. mesekönyye az „újítás” más útját járja, mint Hallama könyve. Békés némileg profanizálva a tündérmese-kellékeket, arra tesz kísérletet, hogy egy modern lakótelep sivárságában mutassa föl a varázslat lehetőségét. A „tartalom” összefoglalására idézem a könyv ajánló sorait: „A meseregény egy pályakezdő körzeti varázsló első nagy tettének izgalmas krónikája. Fitzhuber Dongó, a közismerten kétbalkezes varázsló, hétéves újdonsült barátja: Éliás Tóbiás felszólítására és az ő közreműködésével felkutatja az irdatlan lakótelepen Első Badar egykori mesebirodalmának szétszórt udvartartását és a király legkisebb lányát, Lanolint.” A kísérlet félsiker. Békés Pálnak remek verbális hurno- >, ra van, emellett igen jól si- ! került a bevezető fejezet, I Dongó bemutatására, maga a történet azonban egyre in- j kább elvékonyodik, helyenként erőltetetté válik, a tűn- ' dérmese rekvizituma; nem tudnak elég meggyőzően életre kelni a lakótelepi környezetben. (Minerva) Szederkényi Ervin Baditz Balázs rajza Reggel bosszúsan ébredtem. A macskák eg'ész éjjel hancú- roztak a padláson. Alig, hogy abbahagyták, az a hülye kezdte el bőgetni a motorját. A szomszéd. Aztán felkeltem, kinéztem az ablakon. Minden ólomszürke volt: a szomszédos házfal, az ég . . . és nekikeseredetten esett az eső. Brr... mintha a hátamon folyt volna végig az a piszkos csatornalé. Huszonnyolc éve szoktatom magam ezekhez a hideg, nyálkás, koraőszi esőkhöz, de nem megy. Mindig olyan érzésem támad, mint a nagyapám temetésén. Hideg, üres és ellenséges az egész világ. Világ? A frászt. Mit tudunk mi a világról egyáltalán? Olyanok vagyunk, mint a vöröshangyák. Kibújunk a lyukból, teszünk néhány lépést előre, néhányat hátra, és azt hisszük, meghódítottuk a világot. Ez a világ. A mi világunk! Aztán visszamegyünk a bolyba és fölfaljuk egymást. Ehhez nagyon értünk: megölni, fölfalni egymást. Elpusztítani mindent, hogy kő kövön ne maradjon. Aztán meghintjük sóval, mint a görögök Trója romjait. Ez igen, ez tökéletes munka, ettől dagadhat az emberiség keble. Roppant egyszerű a recept; várjuk meg, amíg a másik fölépít valamit, aztán menjünk oda és vegyük el tőle, mert mi vagyunk az erősebbek! Az erősebb hangyák a majomkenyérfa gyökerei között. Erről íródott a világtörténelem. Undorító! Nem volt kedvem reggelizni. A feleségem mindent kikészített az asztalra, mielőtt elment dolgozni. Akkurátusán elpakoltam a szekrénybe. Nem vagyok én taknyos kölyök, hogy még az ételt is a számba adják ... Majd eszek, ha kell. Most nem kell. Bevetettem az ágyat. Azzal is eltelt vagy negyed óra. Negyed óra az értelmetlen és ólomszürke életemből. Az óra pontosan kilencet mutatott. Azt ígérte az anyósom, hogy dél körül hozza haza a gyereket. Most azért kell itthon rostokolnom, mert az anyósom délre hozza haza a gyereket. Ezért vettem ki szabadságot. Ezért tolt le tegnap a főnököm, ezért eh ... Odajött hozzám délelőtt, hogy mi van a statisztikával? „Mi lenne?” kérdeztem vissza. „A jövő héten majd megcsinálom. Nekem is csak két kezem van...!” Erre aztán úgy bepörgött, és úgy ordított, dkár a fába szorult féreg. Csak akkor jutottam szóhoz, amikór ő már kifulladt. Emlékeztettem rá, hogy éppen ő bízott meg egy sürgős melóval. A nagyfőnöknek kellett. Ezért kellett félretennem a statisztikát. A végén elnézést kért, mondván, hogy nem bírja a frontátvonulást. Kedves ember. Természetesen csupán azért jutott eszébe az egész, mert látta a szabadság- engedélyemet. Hosszasan keresgéltem a könyvespolcon, mire a kezembe került Goethe Faustja. Boldogult diákkoromban nagyon szerettem. Most valahogy ez is banálisnak hatott. Hiába, mindenhez megfelelő hangulat kell ... De mit fogok csinálni a gyerekkel egész délután? Itt fog bőgni a nyakamon, még csak ki se vihetem az udvarra, mert szakad az eső. Te jószagú úristen! Mi van még hátra? Rágyújtottam, hogy meneküljek sötét gondolataim elől. Természetesen az volt az utolsó cigarettám, el kellett mennem a trafikba. Amint álltam a pult előtt, elém tolakodott egy másfél mázsás asszonyka. Ő csak egy doboz gyufát akart, ugye azért nem érdemes sorbaállni? Közben úgy rátaposott a lábamra, hogy feljajdultam a fájdalomtól. Alig értem haza, jött a mama a gyerekkel. Se vége, se hossza nem volt az áradozásnak. Milyen kedves, milyen okos, milyen aranyos a kis Anikó! A nagyapjának kétszer megharapta a fülét. Hozott neki tejbegrízt is, hogyha megéhezne, mielőtt hazaér a. feleségem ... Úgy látszik észrevette, hogy nincs kedvem csevegni, mert fél óra múlva vette a táskáját és elment. Ketten maradtunk a gyerekkel. Az eső monoton egyhangúsággal verte az ablakot. Tisztába tettem és beültettem az ágyába. — Na, kisasszony, ketten maradtunk. Vége a dédelgetésnek, az utyulu-putyulunak, itt a macid, meg a gumibabád. Játsz- szál szépen. Apuci meg olvas. Jó? Anikó rámfüggesztette nagy, kék szemét és az ágy rácsaiba kapaszkodva fölállt. Egy ideig farkasszemet néztünk, aztán hirtelen mozdulattal hozzámvágta a mackót, s nagyot kacagott. — Adjál — mondta és tapsolt örömében, amikor visz- szaadtam neki a játékot. Amikor már vagy tizedszer dobtam neki vissza, megfenyegettem a mutatóujjammal; „te!” Erre ő is kinyújtotta apró uj- jacskáját és megsuhogtatta a levegőben; „ ... t... te ... t ... te!" Ezen már igazán nevetnem kellett. Mindössze egy hete nem láttam, mégis mennyit változott ez a gyerek! A mamáék bizonyára többet tudtak vele foglalkozni, mint mi. Meg is látszik rajta. Alig tizenhárom hónapos, és már fenyeget... És ekkor újabb produkció következett. Térdére fektette a mackót és haragosan csépelni kezdte. Közben be nem állt a szája: „dá- dá-dá-dá I” Eszembe jutott, hogy talán már éhes is lehet, hiszen elmúlt két óra. Kimentem a konyhába, de nyitva hagytam az ajtót, hogy lássam, mit csinál. Kezdetben némán bámult utánam, majd a harmadik vissza- nézés után harsányan kacagni kezdett és rámkiáltott; „kukk . .. kukk.” — Ez igen, kisasszony — mondtam nevetve és odafutottam hozzá, hogy megcsókoljam. És lám, apró kezecskéivel megfogta a fejemet és visszapuszilt. Hát biz’ isten, ha a Miss Európa csókolt volna meg, annak se tudtam volna így örülni. * A tejbegríz nem ízlett neki. Csóválta a fejét, kiköpte, bekente vele a babát, meg az ingemet... közben mindketten magyaráztunk, de sehogy se tudtunk közös nevezőre jutni. Végül, úgy látszik, eszébe jutott valami meggyőző érv, mert grízes kezével átölelte a nyakamat és teleszájjal azt kiáltotta: „p... pu! Az arcom, meg a ruhám is csupa tejbegríz lett, de azért fontosnak tartottam megmagyarázni, hogy nem pu, hanem apu. Igen, a-pu! Ö ragaszkodott a p ... pu-hoz. Nem lehetett lebeszélni róla. Amikor kivittem a tejbegrízt, megláttam a reggelimet a konyhaszekrényben. Egyszeriben éhes lettem. Fogtam a kenyeret, meg a kolbászt és leültem mellé falatozni. — Adjál — kiáltott rám a lányom és már ki is kapta a kezemből a falatot. — Ez azért sok lesz neked egyszerre, kislányom — magyaráztam atyáskodva, s kisebb falatot adtam a szájába. Mohón ettünk mindketten, közben nagyokat kacagtunk. Az eső változatlan erővel verte az ablakot, de most mintha valami vidám dallam ütemét dobolta volna. Felkaptam a gyereket és odavittem az ablakhoz. Az eső kövér cseppekben gurult végig az üvegen. Anikó sokáig nézte, ahogy lassan csúszott lefelé, aztán apró kezével markolászni kezdte az ■ üveget. „Adjál Adjál kiáltotta, de bárhogy igyekezett is, nem tudott átnyúlni az üvegen. Roppant mulatságos/volt, ahogy ez a kis emberke ismerkedett a világgal. A mi világunkkal... T. Ágoston László ANIKÓ MAKAY IDA SASS ERVIN Fényes rekviem Séta a hegy* sn A szikrázóan kék dél felől támad a bazalt sötétség. Gyászének, fényes rekviem: szememben nyár és örökmécs ég. Nappalok vakító sora világlik a mély tüköréjbe. Gyűl trónfosztásom alkonya. Koronázásom ünnepélye. lenn a város messze marad ráborul nagy égi kalap bodzavirág ernyőjében ül az este az útszélen ha a kedved épp úgy tartja nem gondolsz bánatra bajra hinni csak ennyi a titok s énekelnek a kavicsok
