Dunántúli Napló, 1983. július (40. évfolyam, 180-210. szám)
1983-07-09 / 188. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúlt napló XL. évfolyam, 188. szám 1983. július 9., szombat Ára: 1,80 Ft ~ Emelkedett a családi pótlék Vezetők, testületek felelőssége Hárman a Sopianából v a Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Az első hazai „népes” Közlemény a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1983. július 6-i illéséről A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1983. július 6-án Kádár János elvtárs elnökletével ülést tartót'.. Az ülésen a Központi Bizottság tagjain kivül részt vettek: a Központi Bizottság osztályvezetői, a megyei pártbizottságok első titkárai, a budapesti pártbizottság titkárai, a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke és titkára, a Szakszervezetek Országos Tanácsának titkárai, a Miniszteitanács tagjai, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnöke, az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke, a Magyar Posta elnöke, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke, az Ipari Minisztérium államtitkárai, a Központi Bizottság gazdaságpolitikai osztályának, valamint köz- igazgatási és adminisztratív osztályának vezető munkatársai és a központi sajtó vezetői. A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta: Várkonyi Péter elvtársnak, a Központi Bizottság titkárának előterjesztésében az időszerű nemzetközi kérdésekről adott tájékoztatót. Korom Mihály elvtársnak, a Politikai Bizottság tagjának, a Központi Bizottság titkárának előterjesztésében a választási rendszer továbbfejlesztésére tett javaslatot. Méhes Lajos elvársnak, a Politikai Bizottság tagjának, ipari miniszternek előterjesztésében az ipar helyzetéről és feladatairól szóló jelentést. Havasi Ferenc elvtársnak, a Politikai Bizottság tagjának, a Központi Bizottság titkárának előterjesztésében a népgazdaság fejlődésének év eleji tapasztalataival foglalkozó tájékoztatót. Vasutasnapi ünnepség a PVSKsportcsarnokban I. A Központi Bizottság áttekintette a nemzetközi helyzet alakulását, a párt- és az állami szervek külpolitikai tevékenységét. © A Központi Bizottság megállapította, hogy a nemzetközi helyzetet továbbra is élezik azok az imperialista törekvések, amelyek a katonai erőfölény megteremtésére, a fegyverkezési verseny fokozására irányulnak. Ezek a törekvések súlyosan veszélyeztetik a világ békéjét, és a társadalmi berendezkedéstől függetlenül ellentétesek valamennyi nép legalapvetőbb érdekeivel. A Központi Bizottság hangsúlyozta, hogy ebben a helyzetben különleges jelentősége volt a hét európai szocialista ország párt- és állami vezetőinek részvételével a közelmúltban Moszkvában tartott tanácskozásnak. A Központi Bizottság meghallgatta a találkozóról szóló tájékoztatást, és jóváhagyta a magyar küldöttség tevékenységét. Egyetértését fejezte ki a találkozón részt vevő államok állásfoglalásával, mely szerint semmiképpen sem engedhetik meg, hogy a szélsőséges imperialista körök megbontsák a történelmileg kialakult katonai erőegyensúlyt és fölényre tegyenek szert. Az erőegyensúly megőrzését nemcsak a szocialista országok biztonsága, a szocialista vívmányok védelme követeli meg, hanem ez felél meg az egész emberiség érdekének is. A Központi Bizottság nagyra értékelte, hogy a találkozó résztvevői megerősítették a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének az 1983. január 5-i prágai • nyilatkozatában megfogalmazott konstruktív kezdeményezéseit. Rámutatott arra. hogy az amerikai középhatótávolságú rakéták tervezett nyugat-európai telepítése ■ súlyos katonai és politikai következményekkel járna elsősorban Európa, de az egész világ számára is. Ezért szövetségeseinkkel együtt sík rászállunk a közé p - h atót á vol sá gú nukleáris fegyverek kiegyensúlyozott, a felek egyenlő biztonságát szavatoló csökkentéséért. A Központi Bizottság üdvözli a nukleáris fegyverkészletek befagyasztására tett szovjet javaslatot, s egyetért azzal, hogy haladéktalanul kezdődjenek közvetlen tárgyalások a katonai kiadások 1984. január 1-től kezdődő befagyasztásáról, majd csökkentéséről. Nagyra értékeljük a Szovjetuniónak azt az egyöldalú kötelezettségvállalását, hogy elsőként nem alkalmaz nukleáris fegyvert. Európa és a világ biztonságát nagymértékbein növelné, ha azok a nukleáris hatalmak, amelyek ezt még nem tették meg, szintén kötelezettséget vállalnának erre. Különcsen fontos lenne megállapodni arról, hogy a Varsói Szerződés és az Észak-atlanti Szövetség országai egymás ellen nem alkalmaznak katonai erőt. A nemzetközi feszültség csökkentéséhez elengedhetetlen a NATO tagállamainak érdemi válasza a szocialista országok kezdeményezéseire. A Varsói Szerződés tagállamai ellenzik a vitás kérdések katonai erővel történő megoldását, és minden rendelkezésükre álló politikai, diplomáciai eszközzel folytatják erőfeszítéseiket a békés egymás mellett élés élvének gyakorlati érvényesítéséért. Meggyőződésünk, hogy a fegyver- korlátozással foglalkozó tárgyalásokon fhegállapodásra lehet jutni, ha a tárgyaló felek kölcsönösen figyelembe veszik az érintett államok jogos biztonsági érdekeit. A Magyar Népiköztársaság az elmúlt időszakban is a helsinki megállapodás szellemében munkálkodott az enyhülési folyamat vívmányainak megőrzéséért. Küldöttségünk a helsinki záróokmányban kifejezett törekvéseket képviseli a mad»ridi találkozón is. A tanácskozás eredményes befejezése reális közelségbe került, s ennek elősegítése érdekében a Magyar Népköztársaság kész mindent megtenni. A találkozó sikere az összes érintett nép érdekeinek megfelelően- előmozdítaná a helsinki folyamat továbbvitelét, az európai enyhülés és együttműködés ügyét, a bizalom és a biztonság erősítését. A Központi Bizottság elismeréssel méltatta a közelmúltban Prágában, „A békéért, az életért, a nukleáris háború elhárításáért” megrendezett világ- találkozó munkáját. A tanácskozás résztvevőinek széles köre és a legalapvetőbb kérdésekben megnyilvánuló egyetértésük azt bizonyította, hogy a legkülönbözőbb világnézetű és párt- állású emberek, mozgalmak, szervezeték világszerte készek a közös cselekvésre a fegyverkezési hajsza ellen, a nukleáris és a hagyományos fegyverek korlátozásáért, a leszerelésért, a békéért. © A nemzetközi helyzetet súlyosan terhelik a világ különböző térségeiben kialakult válsággócok. A Központi Bizottság síkraszáll azért, hogy a konfliktusokat tárgyalások útján rendezzék. Ismételten leszögezte, hogy a régóta húzódó és egyre bonyolultabb közel-keleti válság átfogó és igazságos rendezésének elengedhetetlen feltétele az izraeli csapatok teljes és feltétel nélküli kivonása Libanonból és a korábban megszállt arab területekről, a palesztinai arab nép jogának a biztosítása önálló nemzeti államának létrehozására, a térség valamennyi állama független és biztonságos léténék garantálása. A Magyar Népköztársaság támogatja az imperializmus, az újgyarmatosítás, a faji megkülönböztetés ellen, a szabadságukért, az önálló fejlődés jogáért harcoló népéket, mozgalmakat. A Központi Bizottság megerősítette a magyar nép szolidaritását a hazája függetlenségét, forradalmi vívmányait védelmező kubai és nicaraguai néppel. © A Központi Bizottság hangsúlyozta, hogy a szocialista építőmunka feladatainak megoldásában, nemzetközi törekvéseink valóra váltásában nagy szerepe van a szocialista országok összefogásának, sokoldalú együttműködésének. Hazánk és a többi szocialista ország közötti kapcsolatokat erősítették az elmúlt hónapokban létrejött párt-, és államközi találkozók. A hagyományos magyar— bolgár kapcsolatok jelentős eseménye volt a bolgár pártós állami küldöttség magyarországi látogatása Todor Zsivkov elvtársnak, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága főtitkárának, az Államtanács el- nőkének vezetésével. A tárgyalások eredménye, az aláírt hosszú távra szóló gazdasági és műszaki-tudományos megál- lopodás jól szolgálja barátságunk, a magyar—bolgár kapcsolatok erősítését, internacionalista összefogásunk fejlődését, a szocialista közösség céljainak elérését. Petar Sztambolics elvtársnak, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Elnöksége elnökének vezetésével Magyarországra látogatott állami küldöttséggel folytatott tárgyalásaink eredményesen járultak hozzá a magyar—jugoszláv jószomszédi kapcsolatokhoz, a népeink érdekeinek megfelelő, széles körű együttműködés további fejlesztéséhez. © A békés egymás mellett élés elVei alapján, a különböző társadalmi rendszerű országok közötti egyenjogú, kölcsönösen előnyös kapcsolatok megőrzése és továbbfejlesztése érdekében az elmúlt időszakban is széles körű, eredményes tárgyalásokat folytattunk. Államközi kapcsolataink bővülését jelenti Görögország, Törökország, Új- Zéland és Zimbabwe miniszter- elnökeinek hivatalos magyarországi látogatása. A megbeszélések hozzájárultak egymás álláspontjának jobb megismeréséhez, a kétoldalú kapcsolatoknak a kölcsönös érdekéken alapuló bővítéséhez. © A Magyar Szocialista Munkáspárt a béke megőrzé(Folytatás a 2. oldalon) A MÁV Pécsi Igazgatóságához tartozó tizennégyezer vasutas képviseletében csaknem négyszázan gyűltek össze Pécsett, a PVSK-sportcsarnakban, a 33. vasutasnap ünnepségén. A Himnusz elhangzása után — melyet egy jugoszláv vasutas- zenékor játszott —, Nyári Gyula, a csomóponti pártbizottság titkára nyitotta meg az ünnepséget, üdvözölte a résztvevőket, köztük Horváth Lajost, a Baranya megyei Tanács elnökét. Szentirányi Józsefet, az MSZMP Pécs városi Bizottságának első titkárát. Dr. Dányi Pál, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának titkára mondott ünnepi beszédet, amelyben felelevenítette az elmúlt harminckét év, a harminchárom vasutasnap sok fontos eseményét. Mint bevezető szavaiban megemlítette, a vasútnak még 200 éves története sincs, az első építkezést 1801- ben Angliában kezdték el. Ma Japánban 250 kilométeres sebességgel közlekedik a vonat az országrészek kqactt. Hazánkban 1846-ban Budapest és Vác között nyílt meg az első vasútvonal, a \mi” vasutunk százéves múltjára pedig az elmúlt év őszén a nosztalgia-vonattal emlékeztünk. Ezt követően dr. Dányi Pál korabeli újságcikkek idézésével elevenítette fel a mai fiatalok számára szinte hihetetlennek tűnő történeteket az újjáépítést követő évek vasutas-dolgozóinak munkájáról. Az évek során egyre változtak a vasutas dolgozók előtt álló feladatok, munkájuk, munka- és életkörülményeik is. 1974-ben, mint dr. Dányi Pál mondotta, például a szociális létesítmények építése került előtétbe, 1977-íben a megnövekedett szállítási igények maradéktalan kielégítése. Napjainkban a vasutasmunka becsülete, rangja, társadalmi presztízse foglalkoztatja a MÁV dolgozóit, hiszen a technika fejlődésével sókkal nagyobb tudásra van szükség, ez pedig az állami szolgálat rangját, ennek tiszteletét követelik. Ez azért is szükséges, mert mindmáig az áruszállításban még mindig 60, a személyszállításban ’pedig 50 százalékos a MÁV részvétele. Befejezésül a megyei pártbizottság titkára az ünnepségen részt vevő párt-, állami és tömegszervezetek nevében köszöntötte a vasutas dolgozókat. Az ünnepség végén Fényes József, a MÁV Pécsi Igazgatóságának vezetője Gál János dunaújvárosi felvigyázónak, Hellinger János bátaszéki segédfelvigyázónak, Takács Fe- rencné pécsi ellenőrnek miniszteri dicséretet adott át. Többen vezérigazgatói dicséretben, több százan Kiváló dolgozó, igazgátój dicséretben és törzs- gárda -kitüntetésben részesüItek. A 33. vasutasnap alkalmából Budapesten vette át a „Kiváló vasutas" miniszteri kitüntetést: Kővágó Mátyás bátaszéki mozdonyvezető, Horváth Tibor, a Pécsi Vasutigazgatóság műszaki tanácsadója, Hoffer Mátyás- né, a Pécsi Dzemfőnökség csoportvezetője, Patkós Sándor dombóvári oktatótiszt és Szabó László dunaújvárosi vezető váltókezelő. L. J. A Komló-Kökönyöst átszelő távfűtővezeték kapacitása megengedi, hogy a Petőfi tértől rácsatlakoztassák az épülő sikondai lakótelepet ellátó vezetéket. Ezzel mintegy 1200 méter hosszúságú új vezeték építését teszik feleslegessé. A képen: a PÉTÁV komlói művezetősége a csatlakoztatás helyén kicseréli a 20 centiméteres vezeték néhány erősen korrodálódott részét. Fotó: Erb János w