Dunántúli Napló, 1983. július (40. évfolyam, 180-210. szám)

1983-07-05 / 184. szám

Beköltözhetően eladó egy szép, kertes csalá­di ház a budai vámnál, a Balassa Bálint u. ló­ban. Megtekinthető ked­den és csütörtökön 11- től délután 15 óráig vagy este 19 óra után, a 20-462-es telefonon. Elcserélnék 67 m2-es, két szoba, fürdőszobás, komfortos házrészt kis­méretű, komfortos, taná­csi lakásért, 40 m2-ig. Érdeklődni a 12-715/1-es telefonon. Balatoni társasüdülőben vennék egyszobás lak­részt. Válaszokat ,,Jú­lius, nyár vége” jeligé­re a Hunyadi úti hirde­tőbe. Kiadó családi ház há­rom szobával, összkom­forttal, garázzsal, több évre, családnak, közü- letnek, esetleg több egyetemistának. „Ma- gyarürög” jeliqére a Hunyadi úti hirdetőbe. Pécshez közel, Olasz, Táncsics M. u. 3. sz. alatt két szoba, konyha, gazdasági épülettel, kert, víz van, családi ház eladó. Érdeklődni: Mohács, Fürst S. u. 57. sz. alatt. ________________ Ela dó kétszobás, 60 m2- es OTP-öröklakás. Pécs, Dóra u. 5., I. 5. Jókai utcai, első emele­ti, kétszobás, 'összkom­fortos öröklakás eladó. Telefon: 22-289, 17 óra után. ____________________ Ur ánvárosi, kétszobás, összkomfortos, szövetke­zeti lakás sürgősen el­adó. Pollack M. u. 8/A., III. 11. Érdeklődni du. 18 órától.________________ Két szoba, konyha, für­dőszobás, központi fűté- ses családi ház, 450 000 Ft, beköltözhetően el­adó. Pécs. Tolbuhin út 73. (Fehérhegy.)________ Ba ranyaszentgyörgy, Pe­tőfi u. 16. sz. háromszo­bás családi ház prés­házzal, pincével, egyéb gazdasági épülettel, 800 n-öl termő gyümölcsös­sel eladó. Érdeklődni levélben, illetve szom­bat-vasárnap egész nap: Mergl József, Komló, Kazinczy u. 10. sz. alatt. ________________ Be lvárosban albérlet két nő részére kiadó. Tele­fon: 17-968._____________ Él etjáradékra vennék házat vagy lakást. Kész­pénz plusz havi magas összeg. ,,ösz” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Családi ház, gazdálko­dásra alkalmas nagy kerttel, eladó. Érdeklőd­ni a helyszínen: Dráva- csepely, Vörösmarty u. 55^ __________________ Be remenden parasztház nagy udvarral és gazda­sági épületekkel, kert­tel eladó. Érdeklődni: Beremend, Kossuth L. u. 178.______________________ Fo rgalmas helyen — ha­jóállomáson lévő — ajándék-divatáru üzlet eladó. Érdeklődni egész nap a helyszínen. (Ba- latonboglár, hajóállo­mós.)____________________ Be lvárosi, háromszobás, földszinti, gázfűtéses öröklakás igényesnek eladó. Érdeklődni a 24-110-es telefonon. Ózdfaluban egy két szo­ba, konyhás családi ház eladó, sok mellék- épülettel és 1266 n-öl területtel. Érdeklődni: Kisasszonyfa, Petőfi u. 41. alatt mindennap 16 óra után.________________ Be költözhető házat ven­nék Pécsen 650 000 fo­rintig, peremrészen is lehet, ármegjelölést ké­rek. ,, Megveszem” jel­igére a Hunyadi úti hir­detőbe.__________________ Új családi ház gazdál­kodási lehetőséggel el­adó. Belvárdgyula, Rá­kóczi u. 42. Belváros közepén eladó háromszobás, összkom­fortos, szövetkezeti la­kás, OTP-kölcsön átvál­lalásával. Telefon: 18-737.____________________ 400 n-öl, panorámás építési telek Pécs, Ja- kabhegyen eladó. Ér­deklődni: Mázaszász­vár, Fáy ,,A”-tömb 21. Blum Zoltán. Eladó 570 n-öl szőlő és 128 n-öl szántó, kony­hakertnek is alkalmas, fiatal gyümölcsfákkal, kis faházzal. Érdeklőd­ni: Hosszúhetény, Béke u. 20. ___________________ De brecenből Pécsre cse­rélném háromszobás, gázfűtéses, nagy erké- lyes, földszinti, tanácsi lakásom. Kérek másfél- kétszobásat. Cím: Má- dy Zoltán, Debrecen, Viola u. 3. Telefon: 52-10-085.________________ Ho morúd melletti ta­nya, 2 szoba, komfor­tos, gazdasági épületek­kel, 3362 négyzetméteres kerttel eladó. Irányár: 200 ezer Ft. Érdeklődni: Homorúd, Árpád u. 25. Strigencz Pál. Pécshez közel, Olasz, Táncsics M. u. 3. számú, 2 szoba-konyhás családi ház gazdasági épületek­kel, kerttel beköltözhe­tően eladó. Érdeklődni: Mohács, Kossuth L. u. 4. Nyaralóvá alakítható tanya eladó Dunafalva külterületén, 504 négy­zetméter területen. Vil­lany van. „Dunához kö­zel” jeligére a Mohá­csi Napló szerkesztősé­gébe. Eladó Kispostavölgyben telek, szilárd építmé- nyű présházzal, pincé­vel és felszereléssel, lugasrendszerű szőlő, különböző gyümölcsfák­kal, minden el van ve- teményezve. Víz, villany van. Érdekődni: Bolgár Néphadsereg útja 65. sz. Elcserélném uránvárosi, 2V2 szobás lakásom ker­tes családi házra. „Kö­rösi Csorna S. u.” jel­igére a Sallai utcai hir­detőbe. Garázs kiadó a Jurisics úton. Érdeklődni 28-639- es telefonon, 18 óra után. ____________________ Bek öltözhetően eladó házrész, szoba-konyhá­val. Érdeklődni: Pap, Felsőbalokány u. 24. Farkas István utcai ka- pu, du. 6—7 óráig. - Szoba-konyhás ház el­adó. Mánfa, Szőlőhegy 1. ViVvillqny van.­Eladó családi ház, nagy fóliaház, rotációs ka­pálógép — Sax moto­ros. Bicsérd, Rózsa F. utca 10. Érdeklődni este. Szoba, konyha, kamra, udvar, magántulajdonú házrész eladó vagy IV2 szobás, szövetkezeti la­kásra cserélném. Taná­csi is érdekel. Pécs, Sándor u. 17. Liber. Eladó Gyódon 125 n-öl kert, pincével és épü­lettel. Érdeklődni: Pécs, Bánki Donát u. 23. sz., fszt. 3. ajtó. Pécs-Hirden, zártkertben 30 m2-es, hétvégi ház­építésre alkalmas, 200 n-öl, 6 éves gyümölcsös, városi busz közelben, el­adó. Érdeklődni: egész nap, telefon: 16-137. Elcserélnénk 3 szobás, 63 m2, jó fekvésű, hívó­liftes, kertvárosi, taná­csi lakásunkat 2 szobás, szövetkezeti vagy örök­lakásra. „Kertváros” jeligére a Sajlai utcai hirdetőbe. Földet bérelnék néhány évre. „Árajánlat” jel­igére a Sallai utcai hir­detőbe. __________________ Ne velési Központ mel­lett, II. emeleti, 2 szo­bás, parkettás, szövet­kezeti lakást 2 db gar­zonlakásra cserélnénk. „Parkettás” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Csonkamindszent, Fő u. 52. sz. egy szoba, kony­hás családi ház, nagy területtel', eladó. Érdek­lődni: Szentlőrinc, Atti­la u. 25. sz. alatt, 5 óra után.____________________ Cs aládi ház építésére keresek telket vagy megosztható telekrészt Postavölgyben, az út mellett. Délelőtt: 30-526­os telefonon. ________ El adó családi ház mel­léképületekkel, kerttel, öntözési lehetőséggel. Irányár: 75 ezer Ft. Ger­de, Béke u.' 58. Érdek­lődni: Gerde, Béke u. 61._______________________ El adó Közép-Gyükésben 400 n-öl szőlő, présház, kis szoba, teljes felsze­reléssel. Érdeklődni: Mihály Ferencné, Kert­város, Diana tér 8., V. 21., vasárnap egész nap. 3 szoba, hallos, 120 m2- es, tanácsi lakásunkat egy 2 szobás és egy IV2 szobás, összkomfortos, tanácsi lakásra cserél­nénk. „Bem utca” jel­igére a Sallai utcai hir­detőbe. Elcserélném 2V2 szobás, komfortos, harmadik emeleti, tanácsi laká­somat llk szobás, ki­sebb tanácsira. „Urán­város” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. ADAS — VÉTEL 1303-as Polski Fiat, bont­va, alkatrészként, el­adó. Érdeklődni hétköz­nap 16 óra után, szom­bat, vasárnap egész nap: Pécs, Kócsag­köz 7. (örög faluban.) Bencze József. Epedarugás franciaágyak és kárpitozott garnitúrák készítése részletre is. Vojta kárpitos, Pécs, Déryné u. 11 Új lapradiátorok, 100 tag, valamint négy db ablak, 100x90-es, két db 60 x 60-as és új álla­potú robotqép eladó. „Jó! járunk” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Törzskönyvezett ír szet­ter kutyakölykök eladók. Marx út 7. _____________ KÖ NYV! Régi kiadású szépirodalmi, kalandos könyveimből eladok. Croker, Cronin, Erdős, Zone Grey, ~ Gulácsy, Hurst, Knittel, Packard, Wallace, Motor-Úrveze­tő. 1939-1943 bekötött évfolyamai. Kérésre jegyzéket küldök, Torkos Zoltán, 9700 Szombat­hely, Rózsa Ferenc krt. 5. LADA AUTÓSBOLT. Pécs, Tolbuhin út 110. Nyitva: 9—18 óráig. Telefon: 11-695 Építők, figyelem! Eladó házhoz szállítva 15x30- as tégla, jó mi­nőségű, kis és nagy mennyiségben, 1—3 m-ig kifűrészelt szarufák, stafnik, gerendák, 8 m- es vasgerenda, léc, deszka, hódfarkú cse­rép. Légszeszgyár utca folytatásánál, Pipacs u. 11. sz. alatt árusítjuk. Japán hi-fi tornyomat személygépkocsira cse­rélném. Ugyanott eladó Philips hi-fi kazettás Deck. Taya lemezjátszó és Barcsay művészeti anatómiája. „Minőség” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. _______________ Gá ztűzhely nyomáscsök­kentővel, palackkal, új állapotban eladó. Isten- áldásvölgy 30. sz. Mol­nár^___________________ St alker IX. CB-rádió el­adó. Endresz György u. 13.. V, 2._______________ Hé tvégi ház jó hőszige­telésű építőelemei, 16 m2 alapterülethez, gyári, új, azonnal eladó. Pécs, Vas Gereben u. 42. HORDÓVASÁR! Pécs, Úttörő u. 30. Rácvárosi templomnál jobbra. Nyitva: 18 h-ig, telefon! 14-184. Veszek-eladok szekré­nyeket, rekamiékat, he- verőket, konyhabútorokat és egyéb modern búto­rokat. Mártírok útja 18. Telefon: 20-571. 450-es szalagfűrész, 220 -380-as, állítható kör­fűrész eladó. Temesvári. Szabadszentkirály, Ady E. u. 39.________ Bar anyaszentgyörgyön, a Petőfi u. 15. sz. alatt 15 x 30-as tégla eladó, nagyobb mennyiségben. Veszek hagyatékot, fest­ményt, keretet, porce­lánt, réztárgyakat, régi­séget, órákat, mosógé­pet, varrógépet, padló­kefét, hűtőt, gobelint. Koltay, Pécs, Rákóczi út 61. _________/_____________ Ép ítők, figyelem! Bon­tásból eredő anyagok leszállított áron eladók: deszka, léc, 40 x 40-es járdalap, 1 m—10 m-ig szarufa, tégla, 1,50 Ft/ db. Pécs, Mólom, Alsó u. 14.______________‘ 150 0-as Polski Fiat el­adó. Mohács, Munkás u. 9.___________ Mű szaki vizsgázott RS 56-os traktor (szőlőmű­velésre is alkalmas) 2 tonnás pótkocsival, ki­tűnő állapotban eladó. Megtekinthető minden­nap du. 4 órától: Ker- nya István, Üjmohács, gyóqyszertá r.____________ Ra dó bútor. Bútorvásár a sportcsarnokban július 15—24-ig.________________ Me nnyezetburkolat. Színtartó, antik és mo­dern, megrendelhető Szőke József műanyag­feldolgozó mesternél, Pécs, Károlyi Mihály út 21. (Mecseki állatkert­nél.) Telefon: 11-188. Kérjen prospektust. Pekingi-palota kölykök, sötét és világos színben kaphatók. Szigetvár, 331 - es telefonon, 17 óráig, Haramia Jánosné, Szi- getvár, Vörösmarty u. 15. Sürgősen eladó nagy teihozamú, friss fejős­tehén és héthónaoos vemhes üsző. Áta, Dó­zsa Gy. u. 9. ____________ Bet onkeverő, gyorsdara­boló tód eladó. Orgo­na u. 36. Bagi.________ Zo ngora eladó. Sürgős. Telefon: 21-555._________ La da 1200-as, 3 éves, jó állapotban eladó. Hí- mesháza. Hősök tere 1. Egyéves, sodrott csődör- csikó és egy négyéves, melegvérű kanca, kan­cacsikójával. eladó. Ér­deklődni: Hohmann Já­nos, Kisjakabfalva, Fő u. 2.____________________ Fé rfikerékpárt vennék. „Régi” jeligére a Sal- lai utcai hirdetőbe. Vénusz televízió és le­mezjátszós rádió eladó. Érdeklődni: 28-766. Főzni való csemegeku­korica eladó. „Har­kány” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. _________ UF-es Zaporozsec, lejárt műszakival, olcsón el­adó. Telefon: 28-772. 19—20 óráig. Skoda S-100-as, 3 éves műszakival, eladó vagy elcserélném 5—6 éves Wartburgra. „Rózsa” jeligére a Sallai utcai Ijirdetőbe. _______________ 2 db intarziás áqy, be­téttel, 1 db „Tacskó” gyermekkerékpár, 10 db 200 literes olajoshordó eladó. Telefon: 22-298. EGYES Matematikából általá­nos iskolások pótvizsgá­ra való felkészítését vállalom. Érdeklődni a 24-669-es telefonon. CIM­és REKLAMFESTÉST VÁLLALOK. Telefon: 20-851 vagy 21-540. Vörös. 28 éves, érettségizett fiatalember jogosít­vánnyal, autóval bármi­lyen munkát vállalna kisiparosnál főállásban. „Július” jeligére a Hu- n^adi^jjtihi^letőbe^^ TAXIT RENDEL? Éjiel-nappal — Előrendelés. KOCKÁS TAXI: 29-359, Kempingezők! Olcsó, megbízható riasztó-be­szerelés, autóvillamos- sáai műhely. Kertváros, Bókái u. 26. Nyitva: 15 —18 óráig. Qarázs kiadó, azonnal, Szegfű utcában. Tele­fon: 20-147. Szülők, figyelem! Alsó tagozatos gyermekek délelőtti vagy délutáni szakszerű pedagógiai felügyeletét és ebédel­tetését belvárosi lakáso­mon szeptembertől vál­lalom — igény szerint. Orosz-angol különórá­ra, iövő évben szünidei felügyeletre is van le­hetőség. Telefon: 13-883. ALVAZMOSAS, AUTÓJAVÍTÁS, MŰSZAKI FELKÉSZÍTÉS! ,,Rapid" autószerviz, Pécs, Losonc u. 38. Telefon: 12-966. Precíz, pontos szoba­festést és mázolást — garanciával vállalok. Kalkó Vilmos. Pécs, Haidú Gyula u. 30. Úi és régi épületek kő­műves-, burkoló- és kö­vezőmunkáit vállalom — vidéken is. „Magán- személyeknek” jeliqére a Hunyadi úti hirdetőbe. Vállalatok! Szövetkeze­tek! Mezőgazdasági üzemek! Társulások! Elektronikus vezérlések, automatikák, szabályo­zórendszerek, műszerek, hírközlő és stúdióberen­dezések javítását, kar­bantartását, üzembe helyezését vállalja: Elektronikai V. G. M., Pécs 1. Pf.: 32. 7601. Gépkocsik teljes felújí­tása, lakatos, fényező, alváz-üregvédelem, javí­tások — soron kívül. La­dákhoz anyag van. Pécs-Patacs, Fő u. 27. Panelfúrás, lakberende­zési tárgyak felszerelése — szakszerűen. Megren­delhető a 28-094-es tele­fonon. Roczkó.__________ TEHERTAXI-RENDELÉS - EGÉSZ NAPI Távolsági fuvaroknál kedvezményt adok. TELEFON: 10-961 Viszt Mindennemű földmunkát vállalok. „Pécs környé­kén is” jeligére a_ Hu­nyadi úti hirdetőbe. Mindennemű új és tető- javítási munkálatokat gyors határidővel válla­lok. „Tetőfedő kisipa­ros” jeligére a Hunya­di úti hirdetőbe. Gépjárműhűtő javítása, azonnal. Karácsonyi. Halász u. 11. (Balo- kánynál) _________________ Tá rsat keres? Mi meg­találjuk önnek! „Fortu­na” Társkereső GMK, Pécs, Kaffka Margit u. з. Félfogadás: 17-20 óráig. Telefon: 19-027. (Kizárólag félfogadási' időben hívható.) Gondoljon a télre! Cse­répkályhák, légfűtések, kazánok tisztítását, sa- mottozását vállalom. Kő­hegyi Antal kályhatisztí­tó kisiparos. Telefon: 20-052, Pécs, Attila u. 8. Szeptembertől belvárosi lakásomon vállalom al­só tagozatosok délelőtti foglalkoztatását, korre­petálását, felügyeletét, angol tanítását. Ebédel­tetés megoldható. Tele- fon: 13-363, _____________ Me nyasszonyi ruha-külön­legességek, koszorús­lányruhák import anyagból, alakra iga­zítva kölcsönözhetők. Szombat délig nyitva- tartás. Haramia János­né, Szigetvár, Széchenyi и. 8. Telefon: 331. Nyúltelepemhez segít­séget keresek. Gyors forqás. Fedezet van. „Megéri, 073" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Fiatal, szakképzett hölgv elhelyezkedne magánüzletbe alkalma­zottként. Telefon: 29-744. Minden időben. A BARANYA MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT FELVESZ: perfekt gyors- és gépírónőt JELENTKEZÉS: PÉCS, RÁKÓCZI ÚT 56. Személyzeti és oktatási osztály. A PÉCSI JANUS PANNONIUS TUDOMÁNYEGYETEM AZ ALÁBBI állóeszközöké! értékesíti • 1 db 25 literes gőzüzemű mosógép (teljesen új) • 1 db 25 literes gőzüzemű mosógép (két évet üzemelt) 0 1 db gőzüzemű hölégszáritó 0 1 db elektromos mángorlógép 0 1 db melegviz-tároló bojler 0 4 db állóhengeres gőzkazán (149 literes) ÉRDEKLŐDÉS a 12-622-es TELEFON 175-ös MELLÉKÁLLOMÁSÁN. A RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ MŰSOR KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Dán mozaikok. Bán László összeállítása. 8.55: Venezuelai népi dallamok. 9.05: Operettrészletek. 9.42: Találkozás a Hang-villában. 10.05: MR 10-14. 10.35: Világhírű előadóművészek felvételeiből. 11.10: Máté Éva népdalokat énekel. 11.39: Kháron ladikján vagy az öregedés tünetei. XV/5. rész. 12.45: Törvény- könyv. 13.00: A Magyar Hanglemez- gyártó Vállalat új lemezeiből. 13.58: Bacher Mihály zongorázik. 14.40: Arcképek a jugoszláv irodalomból. 15.05: Sziriusz és az ősember. Fan­tasztikus rádiójáték. 15.35: Svéd Sándor emlékezetes szerepei. 16.12: Délutáni Rádiószínház. Girold Mi­hály nyomómester. Rádiójáték. — 17.05: Nagyváros születik — I. rész. 17.30: Rózsa Miklós: Bűvölet — filmzene-szvit. 19.15: A Rádió le­mezalbuma. 20.15: Beszélgetések a világgazdaságról. 20.45: Mezei Má­ria énekel. 21.00: A békés idők har­cosa. Rádiójáték. 22.30: Népzene­kedvelőknek. 22.54: Késő este. — 23.05: Operarészletek. 0.10: Virág­énekek. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Nóták. 8.35: Társalgó. — 10.00: Zenedélelőtt. 12.25: Gyerme­kek könyvespolca. 12.35: Melódia­koktél. 13.30: Bárdos Lajos: Kicsi­nyek kórusa. 14.00: A Petőfi rá­dió zenés délutánja. 16.35: Csúcs- forgalom. 18.00; Kamasz-panasz. — 18.35: Nótacsokor. 19.25: Van ben­ne ráció . . . 19.35: Csak fiatalok­nak. 20.35: Hunyady Sándor meséli. V/1. rész. 21.03: Részletek Dave Bru- beck kvartett budapesti hangverse­nyéből. I. rész. 22.10: Egy énekes — több szerep. 23.10: A tegnap slá­gereiből. HARMADIK MŰSOR 9.00: Kamarazene. 10.30: Dzsessz- archívum. 11.20: Bach-művek korabe­li hangszerekkel. 13.07: Operarész­letek. 14.00: Magyar Irodalmi Arc- képcsarnok: Weöres Sándor. 14.20: Az Állami Népi Együttes felvételei­ből. 15.00: Zenekari muzsika. 16.22: Farkas Ferenc: Cantus Fannonicus — kantáta Janus Pannonius versei­re. 16.45: Lobirintus. 17.00: Schu­bert: Esz-dúr vonósnégyes. 17.30: A külpolitikai rovat műsora. 17.50: Egy ősi mesterség: a harangöntés. A Csehszlovák Rádió r.portműsora egy Prága környéki harangöntő műhely­ből. 18.00: Operaest. 19.05: Richard Clayderman zongorázik. 19.35: Ver­sek. 19.55: Népzene sztereóban. — 20.20: Tájak zenéje, 4. rész. 22.00: Műhelyek és alkotók. 23.00: Sáry László műveiből. PÉCS! RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Nótacsokor. Közreműködik: Pécsi Kiss Ágnes és Pere János. Szalai Béla gordonká- zik. 17.25: Nyárt balesetek. Ripor­ter: Szabó Zsolt. 17.35: Bárdoss An­na, Avar István és Wágner József operettdalokat énekel. A Pécsi Nemzeti Színház zenekarát Paulusz Elemér vezényli. 17.45: üzemi lapok szemléje. Szerkesztő: Krassó Jenő. 17.50: Tánczenei újdonságok. 18.00: Dél-dunántúli híradó. — Lapelőze­tes. — Hírek. 18.30: Szerb-horvát műsor. Hírek. — A fiatalok hul­lámhosszán. Szerkesztő: Kricskovics Antal. 18.00: Német műsor. Hírek. — Kőművesek. Gráf Vilmos riportja. — önök kérték. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TELEVÍZIÓ 16.02: Műsorismertetés. 16.05: Hí­rek. 16.10: Az tnkák. Angol rövid­film. 16.50: A zöld erdő meséi. Ame­rikai rajzfilmsorozat. XIII/1. rész. Beköszönt a tavasz a zöld erdőbe. 17.20: Sakk-matt. 17.40: Képújság. 17.45: Szól a nóta . . . 18.15: Rek­lám. 18.20: Dél-alföldi Krónika. A szegedi körzeti stúdió műsora. 18.50; Reklám. 19.05: Tévétorna. 19.10: Es­ti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Az ördöngös fickó. Francia tévéfilmso­rozat Voltaire életéről. VI/6. rész: Meghalni Párizsban. 20.55; Szemtől szembe. 21.25: Stúdió *83. 22.30: Tv- híradó 3. MÁSODIK MŰSOR 20.00: Műsorismertetés. 20.01: Szóljatok. 20.30: Atomerőmű a Du­na partján. A Tv-híradó riportfilmje Paksról. 20.50: Tv-híradó 2. 21.10: Reklám. 21.15: A férfiakat nem le­het megerőszakolni. Finn film. (16 éven felülieknek!) 22.50: Képújság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 17.00: Magyar nyelvű tv-napló (Bg). 17.50: Videooldalak (Zg). 18.00: Hírek (Zg). 18.05; Tv-naptár (Zg). 18.15: Mit tudnak a gyerekek a szülőföldről — adás gyermekek­nek. 18.45: A világ — zene — köny- nyűzenei adás (Bg). 19.15: Rajzfilm (Zg). 19.21: Reklám (Zg). 19.27: Ma este (Zg). 19.30: Tv-napló. — 19.55: Reklám (Zg). 20.00: Témák — belpolitikai adás. 20.45: Rek­lám (Zg). 20.50; Éretlen málna — csehszlovák játékfilm. 22.30: Tv­napló. MÁSODIK MŰSOR 19.00: A vilqg titkai — külföldi népszerű-tudományos sorozat (Bg). — 19.27: Ma este (Zg). 19.30: Tv­napló. 19.55: Reklám (Zg). 20.00: Népi muzsika. 20.45: Lepoglava — dokumentumadás (Zg). 21.30: Rek­lám (Zg). 21.35: Hírek (Zg). 21.40: Nyitott könyv (Bg). HALÁLOZÁS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy *szeretett édesanyánk, anyósunk, nagy­mamánk, testvérünk és kedves roko­nunk, JERSZI JÓZSEFNÉ 76 éves korában elhunyt. Temetése július 6-án, szerdán 15 órakor lesz a szigetvári turbéki temetőben. A gyá­szoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy CZARICH FERENC, nyugalmazott föbányamérő, életének 81. évében, váratlanul elhunyt. Te­metése július 5-én, ma 16 órakor lesz a hosszúhetényi temetőben. A gyá­szoló család. Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó férjem, apánk, nagy­apánk, apósunk, LAJOS TIBOR aranydiplomás gyógyszerész, 80 éves korában, váratlanul elhunyt. Temetése július 5-én, délután 4 órakor lesz a villányi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy édes­apánk, apósunk, nagypapánk és dédi- papánk, WIRTH ADAM 76 éves korában elhunyt. Temetése július 7-én 13 órakor lesz a komlói temetőben. Autóbusz 12.15 órakor q buszvégállomásról indul. Útvonala: Berek út—Szilvás—Somág—Berek út—te­mető. Minden megállóban megáll. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy sze­retett férjem és édesapánk, MOLNÁR LÁSZLÓ életének 70. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Hamvasztás előtti bú­csúztatása július 8-án fél 3-kor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DUGA JANOS 59 éves, MÉV IV. üzem nyugdíjas ak­násza, június 26-án váratlanul el­hunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatá­sáról később intézkedünk. Gyászoló családja. Fájó szívvel értesítjük mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy drá­ga édesanyám, anyósom, nagyma­mánk, szeretett testvérünk és roko­nunk, SZOMMER IMRÉNÉ Ferka Rozália türelemmel viselt, hosszú és fájdal­mas szenvedés után, 58 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúzta­tója július 7-én 14 órakor lesz a komlói temetőben. A gyászoló csa­lád. Fájdalommal értesítem a kedves ro­konokat és ismerősöket, hogy KOVÁCS ISTVÁN volt Dobó István úti lakos, 75 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatásáról később intézkedem. Gyászoló felesége. Dolgosokat fe luesznek A Volán 12. sz. Vállalat felvesz a pécsi igazgatósághoz: - gépla­katosokat, takarítónőket. Jelentkezés: Batthyány u. 7. sz., - karosszéria- lakatosokat, autóvillamossági műsze­részeket. Jelentkezés; Bacsó B. u. 4. sz., siklósi üzemigazgatósághoz: — rakodógép-kezelőket, tehergépkocsi­vezetőket és autóbuszvezetőket. Je­lentkezés: Siklós, Széchenyi u. 56. sz. Autóbuszjáratainkon dolgozóink­nak és családtagjainak ingyenes, il­letve kedvezményes utazást biztosí­tunk. (1911) A KSZV Pécsi Fonó és Szövőgyára Hird, felvételre keres 1 gépkocsi­szerelőt. Lehet kezdő is. Bérezés kol­lektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi csoportjá­nál. (236313) FELVESZÜNK szak- és betanított munkára férfi és női munkaerőt pé­csi és bükkösdi üzemegységünkbe az alábbi munkakörökbe: — szabász, cipőgyártó, cipőfelsőrész-készítő. To­vábbá: — lakatos-villanyszerelő, géplakatos, festő-mázoló szakmun­kásokat és műhely segédmunkásokat. Jelentkezés: Pécsi Cipőipari Szövet­kezet Pécs, Madách I. u. 10. Munka­ügyi és bérosztály. (236308) A DÉL-DUNANTÚLi Vízügyi Igazga­tóság főiskolai végzettségű, szerb- horvát nyelvtudással rendelkezőt ke­res oktatás-közművelődési és fordítói munkakör betöltésére. Jelentkezés személyesen a személyzeti osztály ve­zetőjénél, Pécs, Köztársaság tér 7. sz. alatt. (1946) JÓ kereseti lehetőséggel felveszünk asztalos szakmunkásokat, faipari be­tanított munkásokat, valamint segéd­munkásokat. Jelentkezni lehet: Pécsi Bútorgyár, Pécs, Somogyi Béla u. 6. Munkaügy. (1968) TAKARÍTÓNŐT négyórás munka­idővel felveszünk. Lehet nyugdíjas is. Pécsi Geodéziai és Térképészeti Vál­lalat, Pécs, Jogász u. 4. (1924) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, fiam, testvérünk, sógorunk, vönk, BURGE ÁRPÁD felszolgáló 37 éves korában várat­lanul elhunyt. Temetése július 8-án 3 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, apó­sunk, testvérem, nagypapánk, dédink és kedves rokonunk, STRAUSZ MARTON, volt hetvehelyi lakos, 79 éves korá­ban, hosszú betegség után csendesen elhunyt. Temetése július 8-án fél 2 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, jóbarátnak, ismerősnek, munkatársnak és a vál­lalat vezetőinek, akik szeretett fér­jem, édesapánk, öcsém, CZENTE LAJOS elhunyta alkalmával táviratban, le­vélben, temetésen jelenlétükkel fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Hálásan köszönjük mindazoknak, akik szerettünket, BORBAS LAJOST utolsó útjára elkísérték és együttér­zésüket kifejezték. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága jó felesé- gem, BUZASI JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek és fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló férje és testvére. Ezúton mondunk köszönetét mind­azoknak, akik drága halottunk, BANIZS JÓZSEF temetésén részt vettek. A rokonok­nak, volt osztálytársainak, barátok­nak, ismerősöknek, a kővágószőlősi Közös Tanács tagjainak és dolgozói­nak, a szentlőrinci Áfész, a MÉV II. sz. bányaüzem, a bakonyai Vöröske­reszt és Népfront szervezetnek, va­lamint a II. üzem lámpakamra és márkázó dolgozóinak. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, BUKSZAR BÉLA temetésén részt vettek és virágok, koszorúk küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönet a ház lakóinak, barátoknak és a volt munkatársaknak. A gyászoló csa­lád. Köszönetét mondunk rokonainknak, barátainknak, akik TALLÓ LÁSZLÓ temetésén részt vettek, virágokkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. MÉRLEGKÉPES végzettséggel szám­viteli osztályvezetőt keresünk. Gépe­sítésben jártas előnyben. „Ipar” jel­igére a Sallai utcai hirdetőbe. (236323) MAGAS- és mélyépítő üzemmérnö­köket tervezői munkakörbe felvesz o Postaigazgatóság te-vező irodája. Je­lentkezés az irodavezetőnél, Pécs, Rákóczi út 50. (236324) MŰSZAKI előkészítés és organizá­ciós munkában gyakorlattal rendel­kező dolgozót felvesz a Pécsi Építő­ipari Szövetkezet. Jelentkezés a sze­mélyzeti vezetőnél, Pécs, Felszaba­dulás u. 16. (1992) A SZEDERKÉNYI Karasica Gyöngye Mezőgazdasági Termelőszövetkezet felvesz mezőgazdasági gépszerelőket, villanyszerelőt, lakatost, autószerelőt, valamint segédmunkásokat. Jelentke­zés a központi majorban a műszaki főágazatvezetőnél. (1913) A PÉCSI Gőzmalom felvételre ke­res: — raktárost — malmi szak­munkást — belső anyagmozgatókat — portást — takarítónőt. Jelentke­zés: Pécs, Felszabadulás u. 2., ma­lomvezetőnél. (1912) A PÉCSI Szolgáltatóipari Vállalat pályázatot hirdet műszaki osztályve­zetői beosztásra: felső- vagy közép­fokú építész végzettség és épületgé­pészeti gyakorlat szükséges, valamint felvesz felső- vagy középfokú végzett­ségű termelés- és üzemszervezőt. Je­lentkezni lehet: részletes önéletrajzzal a személyzeti vezetőnél, Pécs, Endresz György u. 2. (236233) KÖZÉRDEKŰ Az Országos Rendezőiroda közli, hogy a HUNGÁRIA együttes felosz­lott, ezért július 14-én a Pécsi Sza­badtéri Színpadon az ERGO együttes Szikora József vezetésével, és az I. emelet együttes vendégszerepei. A jegyeket, illetve a helyárkülönböze­tet július 8-ig a Színház téri jegy­iroda visszaváltja. A PÉCSI VASAS IPARI SZÖVETKEZET GÉPGYÁRTÓ ÜZEMÉBE azonnali belépéssel FELVESZ: 0 esztergályos. 0 villanyszerelő, 0 lakatos, 0 köszörűs, 0 marós betanított és szakmunkásokat. GALVANIZÁLÓ ÜZEMÉBE: 0 betanított fémcsiszojót, 0 galvanizáló segédmunkást és 0 tmk-lakatost. JELENTKEZÉS: PÉCSI VASAS IPARI SZÖVETKEZET, Pécs, Szalai A. u. 15., munkaügyi osztály. _______ Ke reskedelmi gyakorlattal rendelkező üzletkötőt felveszünk Személygépjármű-vezetői jogosítvány szükséges. JELENTKEZÉS: PÉCS, MEGYERI ÚT 64. AGROKER VALLALAT. AZ ADAM FÉRFIDIVAT SZAKÜZLET ÁRU­AJÁNLATA: Férfiöltönyök különböző fazonokban és színekben extra méretű is — 1500—2600 Ft-ig # férfi ballonzekék — több színben — 950—1400 Ft-ig, ^ valamint férfi import galléros pólók több színben, 288 Ft-ért vásárolhatók! VARJUK VÁSÁRLÓINKAT Á BEM U. 4. SZ. ALATT LÉVŐ ADÁMBA!

Next

/
Thumbnails
Contents