Dunántúli Napló, 1983. július (40. évfolyam, 180-210. szám)
1983-07-31 / 210. szám
trejtvény T * 1 40 44 Ny 41 =1 ___ €) IS i 41 € 4Í € il 13 © í* • " € U it €) 30 u € ik u © M € 70 44 ¥t € 47 € se 54 C 51 € 37 53 € 51 SS € «♦ SS st © 4« € 71 73 € 74 f yár 3.) íz13. >cö.) !Ü- gú 17. iái 3 tó JŐ26. 30. 32. lint év. 40. JSZ. én. ői i>9e* gygó I est. 39. (2- 4. jy ni. ég cos. haiév. yíró 6. kuvó.ajt ónén18. elős év27. Korholó. 29. Magasba tartja. 31. A sakkjátszma győztes lépése, névelővel. 32. Pompás nőszirom. 33. Névelős szántóeszköz. 35. Áraszt. 37. Farm betűi, keverve. 38. A tetszetős. 39. Tolvajnyelvvel kevert beszédstílus. 41. Szomját oltaná. 49. Helyez. 51. Gázlómadár. 54. Péksütemény. 55. Tagadószó. 56. Női név. 58. Házikó. 59. Vissza: legnagyobb földrészünk. 61. Pusztaság. 62. Színlelt ok, kifogás. 63. Azokat. 65. Nagy robajjal reped a jég. 67. Mátka. 68. Időmérő. 71. ÜN. 73. Azt az illetőt. G. Gy. Beküldendő: a vízszintes 43., a vízszintes 1. és a függőleges 13. számú sorok megfejtése, legkésőbb augusztus 8-án (hétfő) déli 12 óráig beérke- zőleg LEVELEZŐLAPON 7601 Pf.: 134, Dunántúli Napló Szerkesztősége, Pécs, Hunyadi út 11. címre. A július 77-i lapban közölt rejtvény megfejtése: Euripidész — Szophoklész — Aiszkhülosz — Görög drámák. Könyvjutalmat nyertek: András Béláné, Szigetvár, Felszabadulás tér 4.; özv. Kőszegi Péterné, Pécs, Pacsirta utca 3.; Lőrincz Csaba, Mohács, Fürst S. u. 3; Mesterhózy Gyöngyvér, Sátorhely, Kanizsai D. It. 1/6.; Varjas Lászlóné, Pécs. Kodály Z. u. 26. A könyveket postán küldjük el. Vasárnapi magazin Olasz égbolt alatt (5.) Rabszolgatorzó Vasárnapi magazin ■A firenzei Galleria dell’Accademia főhelyén, a kupolacsarnokban Michelangelo Dávid-ja áll. Nézők gyűrűje veszi körül. Egy idős, festett hölgy színházi látcsővel ellenőrzi a fügefalevéltől megfosztott szobor férfiasságát. Az Accademia egyik félreeső zugában kevés figyelem jut Michelangelo 1520. körül készült Rabszolgatorzó-jának. Ez a szobor is egyike azoknak az alakoknak, amelyeket eredetileg valószínű II. Gyula pápc síremlékére szánt a művész, de közben a terv megváltozott, és X. Leó a megbízást visszavonta. Michelangelo több rabszolgaszobra maradt ránk, de a firenzei szobor más, mint az a Louvre-beli két rabszolga, amelyről Rodin ír Beszélgetések a művészetről című könyvében. Azok kész, befejezett művek, erős pátosszal megformált alakok, a Sixtus-kápolna mennyezetképével rokon alkotások. Ez a rabszolga félig a kőben szenved. A szobrász vésője éppen csak megkezdte a fölösleges anyag lehántását. A férfi mindkét lábával kilépett már a kőből, törzse előregörnyed, izmos karjai kirajzolódnak, de a fej kimunkálása még hiányzik. Hasábforma kőből bontotta ki az alakot a szobrász. A hasáb éle mintegy az alak tengelye, mozgásának iránya. A rabszolga szétterpeszti lábát. Jobb térde valamivel följebb van, mint a bal, de súlyával mindkét lábára egyszerre nehezedik. Leginkább az izmos törzs van kidolgozvc. A váll kilencven fokos szögben jobbra fordul, s így a behajlított, fölemelkedő bal könyök a test tengelye elé kerül, mintegy az eredeti hasáb éléhez. Az alak mintha súlyos tárgyat emelne két kezével a feje fölé. De sem a fej, sem a tartott tárgy nem látszik. Csak a nyers és kimunkáiatlan kő. Az alak mozdulctlanságában is csupa mozgás, dinamizmus. Mintha a kifaragott részek mögött meghagyott kő oszlop lenne, amelyhez a rabszolga erőlködésből a hátát vetette. Mintha a lába alatt és a keze fölött kimunkálatlanul hagyott kő szorítását akarná szétfeszíteni. Michelangelo firenzei Rabszolgatorzóját nézem, és Michelangelo A máivány- tömb-szonett címen ismert versének sorait mormolom magamban Rónai György fordításában: A legjobb művész sem tud olyan eszmét, mit fölöslegével nem rejt a kö magába; s csak az elmét követő kéz bonthatja ki burkából a testét. A rossz, mi üldöz, s a jó, mit szeretnék, igy rejlik, könnyed, nemes, égi nö, benned; de vágyammal ellenkező lett a művem, s ez dúlja életemet szét. így nem szépséged, nem a szerelem, nem keménység, harag, végzet hatalma, szerencse vagy balsors tehet felöle, hogy, ha szivedben halál s kegyelem együtt lakik, lobogva bár, de balga elmém csak halált hozott ki belőle. A szonett egyszerre udvarló, szerelmes vers és ars poetica, a szobrász művészi hitvallása. A vers egyetlen nagy terjedelmű hasonlat. Michelangelo szerint: miképpen a márványtömb magában rejti a szobrot, melyet a művész vésője bont ki, ózonképpen a szeretett nőben is benne rejlik a „rossz" és a „jó", az elutasítás és a viszonzás lehetősége, és a férfi dolga, hogy mit hoz ki belőle. Fordítsuk meg a vers alapjául szolgáló hasonlatot, s kezünkben van Michelangelo szobrászati elve. Ahogy a szerelmes napfényre hozza, ami kedvesének szívében lakik, úgy formálja ki művét a szobrász ... Vagyis a „kész" szobor benne lakik a kőben. Csak a fölösleget keli lehántani róla. Ez a szobrász dolga. A jó és a rossz alkotás lehetősége egyaránt a kőben lakik. De minden anyagból nem lehet ugyanazt megcsinálni. Az anyag természete, keménysége, erezete meghatározza, hogy mit lehet belőle kihozni. Az igazi művész nem elképzeléseit kényszeríti rá a kőre, hanem a kőben rejlő lehetőséget bontja ki. A szobrászat nem más, mint a fölösleges anyag eltávolítása. Ahogy a szerelmes a .vi- szonzatlanságért nem a kedvest, hanem önmagát, úgy a szobrász az eredménytelenségért nem az anyagot, nem a követ, csak a vésőt tartó kezet okolhatja. Mert a 'szobrot nem mindig sikerül teljesen kihántani a kőből, ahogy a szerelmet sem lehet mindig kibontani burkából. Ahogy van szerelem, mely viszonzat- lanul hal el, ózonképpen van szobor is, amely csonka, befejezetlen marad. Ilyen ez a kőbörtönéből kilépő és kőbörtönébe bezárt rabszolga is . . . Az elnyomás testi és lelki, fizikai és erkölcsi szenvedése nyomasztja . . . Bármely pillanatban arcra bukhat, összerogyhat . . . Embertelenül súlyos teher nehezedik rá . . . S emberfeletti erőfeszítést tesz, hogy terhét lerázza . . . Sorsa a kiszolgáltatottság és a szabadulni vágyás kettőssége . . . Ember az összeroppanás vagy a kitörés pillanatában . . . A megmunkálatlan kő még őrzi a véső nyers nyomát. Ahol kiformálódik a test, ott is darabos a felület. Inkább sejtjük, mint látjuk az izmok működését. Miért maradt befejezetlenül a szobor? Időhiány miatt? Túlméretezett volt a síremlék eredeti terve, és le kellett egyszerűsíteni? Nem jutott idő a kivitelezésre? Vagy a folyton újat kereső szellem űzte tovább az alkotót az új formák felé? A nyugtalanság hagyatta vele abba a munkát? A kitartás hiánya? De vajon befejezetlen-e a szobor? Azzal, hogy készítője soha többé nem nyúlhat hozzá, az idő lezárta, teljessé tette az alkotást. Michelangelo akkor hagyta abba a művet, amikor mór kirajzolódott előtte a lényeg, a kész forma, amikor már látta a köbén szunnyadó gondolatot. Éppen töredékességében teljes a szobor. Éppen a befejezetlenségben tökéletesebb, mint nem egy simára csiszolt, csillogó felületű alkotás, amelyen a kéz az utolsó simításokat is elvégezte. Torzónak nevezik általában az olyan alkotásokat, amelyeket az idő tesz azzá. Hajdan ép és teljes szobrok voltak, de valaki kalapáccsal nyúlt hozzájuk. Itt a „folytatás” nem a műben szunnyad, hanem hiányzik. A csonka, a letört szobrok egyik leghíresebbike a Mélosz szigetén kiásott és ma a párizsi Louvre-ban őrzött Aphrodité, általánosabb nevén a Milói Vénusz. De torzó a félig megmunkált, a befejezetlenül hagyott szobor is. Később a művészek — például Rodin — mór tudatosan alkalmazták a torzóformát. így születtek meg azok a szobrok — ez a torzó harmadik faitáia —, ahol az alkotók már eredetileg is „csonkának" tervezik meg a művet. Michelangelo lobogva, önmagát emésztve alkotott verset és szobrot. Följegyezték rólc, hogy éjszaka a kalapja karimájára állított gyertya fénye mellett dolgozott. Michelangelo rabszolga-torzója befejezetlenül maradt munka. MichelangelóFirenze. Fametszet Schedel Világkrónikájából. 1493. ban a tökéletesség igénye akkora volt, hogy nemegyszer abbahagyatta vele a szobor formálását, vagy — följegyezték róla ezt is — összezúzta az elkészült alkotást. Talán a tökéletesség igénye miatt hagyta befejezetlenül firenzei rabszolgatorzóját is. De a művész éppen a szobor befeje- zetlenségével fejezi ki mindennél jobban a tökéletesség utáni sóvárgását. Circurale A Nápolyig szóló vasúti jegy mellé még itthon circuralét váltottunk. Az egy hónapig érvényes igazolványnak köszönhetjük, hogy azokról a helyekről, ahol az utat megszakítottuk, kisebb-nagyobb kirándulásokat, egynapos utazásokat tehettünk. Az igazolvánnyal — néhány szu- perexpresszt leszámítva — minden vonatra föl lehetett szállni. Okos olasz találmány. igy jutottunk el Firenzéből Sie- nába, Pisába és Ravennába. A Velencében töltött napokat pedig padovai és veronai létogatással dúsítottuk. Csak azt mondom el, ami nincs benn az útikönyvekben. Sienában, a kagyló alakú téren, az l( Campón, a gótikus városháza, a Palaz zo Publico mellett lehet kapni egész Olaszország legizletesebb fagylaltját. Nyáron, déli egy órakor, amikor már végignéztük Ambrogio Lorenzetti festménysorozatát, a Jó és a Rossz kor- mónyzat-ot, különösképpen Ízletes a sie nai fagylalt. Az olasz templomokba a nők csak fe dett vállal és szoknyában, a férfiak hosszú nadrágban léphetnek be. A pisai kiránduláson megfeledkeztem erről, és a nagy meleg miatt az útra rövid nad rágot húztam. Ott álltam a dóm kapu jában, de a szigorú őr, egy szemüveges, idős' hölgy föltartotta az ujját. Bent Giovanni Pisano remekbe faragott szó széke, a kapu előtt a bazárosok sátrai Az egyik elárusítóhoz léptem, vásároltam tőle egy „hamisítatlan" pisai szuvenírt, és kölcsön kértem tőle a ponyvát, amellyel a ládáját betakarta. A ponyvából szoknyát formáltam, és a bazáros kegye, valamint a bóvli áruja — egy nyakba akasztható kis faragott campa ni He — megnyitotta az utat az építészeti remekmű belsejébe. Padova Szent Antal és Giotto városa Az ll Santo előtt egy csomag papír kéztörlőt vettem. Arra is a szent arcképét és nevét nyomtatták — A Scrovegoni ká polna freskói közül sokáig néztem a Jézus életét bemutató képeket. Ügy éreztem, a Nascita di Gesu Cristo, a Jézus születése jelenet egyik mellékalakjában a firenzei származású mester saját arcképét is megörökítette. Tüskés Tibor s 6-án és T-én Országos békefesztivál Pusztavacson Ikozó műsorából A hét végére országos béketalálkozóra várja az érdeklődőket az Országos Béketanács és a Képes Újság szerkesztősége Pusztavacsra. Itt már az elmúlt évben is megrendezte sajtóünnepségét a közkedvelt képeslap. A hatalmas részt vevő tömeg igazolta a szerkesztőség elképzeléséit, van igény ilyen nagy méretű vidám, programokban gazdag találkozóra. Az idei találkozót úgy készítették elő, hogy azt átszövi majd a béke gondolata. A Képes Újság a közelmúltban megjelent számaiban arj-a kérte olvasóit, a békét akaró embereket és közösségeket, hogy küldjenek békeüzeneteket a világ népeinek és a jövő nemzedékének. A beérkező üzeneteket a fesztivál első napján, az augusztus 6-i Képes Újságban kívánják közölni. Már bizonyos, hogy az ország különböző tájairól a népfront, a békemozgalom, a KISZ helyi szervei békemeneteket, kerékpáros béketúrákat, békebuszokat, autós karavánokat indítanak Pusztavacsra. A magyar ifjúság békeüzenetét és békezószlóit az MHSZ ejtőernyősei viszik majd el az ország közepére, akik ugrásokat végeznek el a találkozó területére. A békeküldöttségeket Farkas Bertalan magyar űrhajós fogadja, ugyancsak ő veszi majd át a fesztivál résztvevői körében gyűjtött békeüzeneteket, aláírásokat. A békedelegációkat és a találkozó résztvevőit Sarkadi Nagy Barna, az Országos Béketanács főtitkára köszönti. Az összegyűjtött békeüzeneteket, a Képes Újság fesztivál- számával együtt, elhelyezik egy bronz kazettába, amit csak száz év múlva szabad felbontani. A községi tanács és annak mindenkori jogutódja őrzi majd az elhelyezésről szóló dokumentumokat. A kazettát békemenet viszi a színpadtól az ország közepét jelző toronyhoz, ahol egy betonoszlopba befalazzák. A találkozó valamennyi rendezvényére érvényes jegyeket tíz forintért lehet vásárolni Pécsett is, a lapkiadó Vállalatnál, Szulimán Istvánnénál (Hunyadi út 11.). M. E Rádió mellett. Amikor sovány a buksza Gyermekek vallanak a riporternek: ki-ki hogyan tölti efa nyári napokat, mondjuk a napköziben, esetleg otthon és egyedül, vagy éppen szülői felügyelet mellett, falun nagyszülők' körében, vállalati üdülőben szintén felnőttek társaságában. A válaszok révén — szinte akaratlanul is — bepillanthatunk egyes családok szociális helyzetébe. És anélkül hogy különösebb következtetést vonnánk le ezekből. Ezt mondja: bérletem van a Pclotinusra. Délutánig fürdők, hazamegyek, anyám is hazaér arra, apam valamivel később, Amikor már nincs olyan meleg, sétálunk, aztán vacsorázunk, de nem mindig otthon, hanem kerthelyiségben. Két hétre lemegyünk a Balatonra is, ahol majd a nagyszülőkkel találkozunk. Víkendházunk van. Aztán: nyáron nem járunk napközibe, mert egész évben meguntuk, öcsémnek és nekem egy étterembe fizettek be ebédet. Hétvégén szüleimmel autóval kirándulunk a Velenceitóhoz, ott is alszunk. Továbbá: augusztusban az Adria partjára utazunk. Apám már előkészítette a kocsit, meg a sátrat. Három hétig leszünk távol, hazafelé Ausztriába is benézünk. Még egy: hogy én mit csinálok? Tetszik látni, gyümölcsöt árulok. Reggel ötkor egy ember kihordja ide a gyümölcsöt, átveszem és árulom. Délutánra kész vagyok, ötven forintot kapok az embertől és ehetek a gyümölcsből, de nem mindegyiket szeretem. A pénzt minden este anyunak adom. Ketten élünk. És még egy: szeretnék dől gozni, akármit, csak munka legyen, de csak az ősszel töltöm be a tizennegyedik évemet és addig sehol nem akarnak felvenni. Egy ZÖLDÉRT-boltban két hétig dolgoztam, reggelente segítettem feltölteni a boltot áruval, hordtam ki a cuccot a raktárból, de a boltvezető néni nem mert tovább tartani, mert kiskorú vagyok még. Pedig jól fizettek, amit kerestem, abból apám megveszi a tanszereket. Meg majd tesz hozzá. Ennyit tehát a vallomásokból. A gyerekek nagyjából azonos korúak, a nap is egyformán süt rájuk, csak az életismerethez, élettapasztalathoz vezető út nem azonos irányból indul számukra. Másik téma a rádióból: építészek és szociológusok beszélgetnek a városok környékén kialakult kiskertmozgalomról. Megegyeznek abban, hogy a lakosság zöldség- és gyümölcsellátásában jelentős szerepe van, hiszen a tulajdonosok nemcsak saját háztartásukat látják el termékekkel, hanem még eladásra is jut. Egyik építész azonban azt mondja, hogy a kiskertekben összetákolt bo- degák láttán majdhogynem idegbajt kap, ezek a házikók rontják a városképet, • következésképpen e tekintetben is rendet kellene tenni végre. Nos. félek én ettől a „rendcsinálástól". Mert ugyan lehet szabályokat hozni, hogy a kert- tulajdonos elfogadható építményt húzzon fel a telek sarkába, de ki ad rá pénzt? Nagyszerű ötlete volt az állami szerveknek annak idején, amikor a települések környékén lévő parlagot bérbe adták, vagy eladták a „kisembernek", aki aztán gondos és fáradságos munkával hasznos növénykultúrát honosított meg az ugaron. De sok pénzt bele is ölt. Annyit, hogy az építész által megálmodott — városképbe „beleülő" — házra már nem futotta. És még hosszú ideig nem is futja. És akkor mi van?! Rab Ferenc
