Dunántúli Napló, 1983. július (40. évfolyam, 180-210. szám)
1983-07-29 / 208. szám
Dunántúlt napló 1983. július 28., csütörtök ■ ■ | Közgazdasági élet ■««Ilii iiiiiii «iii««i«iii«««i*»iiiiaiiiiiiiii«iiiii«i»iiii I Kölcsönös előnyökkel A szovjet-magyar gazdasági és műszaki együttműködés sikeres állomásai atomerőművek a KGST-tagországokban A KGST-tagorsiógok atomeröművi kapacitása 1977-ben 9 ezer megawatt volt, amely 1982-re már több mint 22 ezerre nőtt. Ebből Bulgáriában 1760, Magyarországon 440, az NDK-ban 1830, Csehszlovákiában 880 megawattnyit tartanak nyilván. A tervek szerint 1990-re a KGST-tagországok együttes kapacitása eléri a 100 ezer megawattot, ami azt jelenti, hogy egyes országok energiamérlegén az atomenergia része 15—30 százalékra futna fel. Az atomenergetikai együttműködés jelentősége, hogy a KGST- tagországok belső forrásból gazdaságosan állítanak elő energiát. A pénz értékcsökkenése a szocializmusban tények makacs dolgok, állandóan figyelmeztetnek azokra a különbségekre, amelyek a valóság és aközött mutatkoznak, ahogyan a dolgokat látni szeretnénk". Csikós-Nagy Béla Új árforradalom árnyékában című könyvéből választott mottót Petschnig Mária nemrégiben megjelent A pénz értékcsökkenése a szocializmusban című, a Köz- gazdasági és Jogi Könyvkiadó kiadásában napvilágot látott könyvéhez. A szerző a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának oktatája. A szovjet—magyar gazdasági kapcsolatok rendszerében fontos helyet foglal el a gazdasági és műszaki együttműködés. Ez nemcsak kereskedelmet jelent, hanem a két ország szakembereinek egyre erősödő érdemi kapcsolatait, teljes berendezések kölcsönös szállítását, közös tervezést, tapasztalatátadást, szerelő- és beszabályozó munkákat. Közös erőfeszítéssel olyan nagy ipari objektumok létesítéséről, vagy rekonstrukciójáról van szó, amelyek nemcsak a két ország, hanem az egész szocialista közösség gazdasági potenciáljának erősítésére irányulnak. Százféle területen Az elmúlt évek folyamán a szovjet szervezetek magyarországi közreműködésével száznál több különféle népgazdasági objektumot, műhelyeket és berendezéseket építettek és rekonstruáltak. A szovjet—magyar gazdasági és műszaki együttműködés legnagyobb el- sőszülölte a Dunai Vasmű. Termelési programjába eleinte meleg- és hideghengerlésű lemezek gyártása tartozott, a hatvanas években pedig már elsajátították a hajlított acélidomok gyártását. A kombinát — mint ismeretes — előállít hegesztett spirálcsöveket, köny- nyű fémszerkezeteket, idomdarabokat, radiátorokat. Termékeit felhasználták a Barátságkőolajvezeték és a Szövetséggázvezeték magyarországi szakaszának, a Vinnyica—Albert- irsa közti 750 kV-os elektromos távvezetéknek az építésénél. A vállalat hengerelt lemezárui biztosítják a szükséges alapanyagokat a magyar gépipar számára, ezen belül az Ikarus autóbuszok gyártásához. A vállalat termékei megbízható valutaforrássá váltak. Tavaly a Vasműben egymillió 300 ezer tonna acélt gyártottak. Az országban minden harmadik tonna acélt a Dunai Vasműben olvasztanak, amely egyre növeli termelési kapacitásait. Egy esztendeje lesz, hogy júniusban üzembe helyezték a második 130 tonnás konverter- művet, s ezzel befejeződött oz évi több mint egymillió tonna acél olvasztására alkalmas oxigénkonverteres üzem építése. Megkezdődött az .évi egymillió tonna koksz előállítására alkalmas kokszolómű létesítése. A magyar alumíniumipar fejlesztése szempontjából igen jelentős a Szovjetunió műszaki segítsége. Az ágazat nagyarányú fejlesztése elsősorban a timföld- és alumíniumgyártás területén való együttműködésről 1962-ben megkötött szovjet—magyar megállapodásnak köszönhető. Ennek értelmében Magyarország timföldet exportál feldolgozásra a Szovjetunióba, a szovjet szervezetek pedig alumíniumöntecseket szállítanak Magyarországnak. Jelenleg az alumíniumgyártmó- nyok előállítása csaknem teljes mértékben a szovjet szervezetek közreműködésével épített székesfehérvári alumíniumhengerműben összpontosul. A vállalat lemezszalagot, sajtolt és húzott, kovácsolt készítményeket bocsát ki. Termékeit a legkülönbözőbb ágazatokban használják fel. Az ajkai timföldgyár is szovjet műszaki segítséggel létesült. Villamos és hőenergia A szovjet szervezetek műszaki segítséget nyújtottak a százhalombattai Duna menti Hőerőmű építéséhez, három 150 megawatt teljesítményű energiablokkot szállítva az erőmű számára. A legfontosabb együttműködési terület az 1760 megawattos Paksi Atomerőmű. Az első áramfejlesztő blokk tavaly decemberben kezdett működni, és folynak a második energia- blokk építési-szerelési munkálatai. Az atomerőmű négy blokkjának építését az előirányzat szerint 1986-ban fejezik be. A WER—440 típusú reaktorberendezésekkel ellátott energiablokkok üzembe helyezésével a Paksi Atomerőmű teljesítőképessége körülbelül egyharmada lesz az országban jelenleg beépített villamosenergetikai kapacitásoknak. Magyarország az ötödik KGST-tagállam, amely atom- erőművi energiát termel. A Vinnyica—Albertirsa közti 750 kV feszültségű elektromos távvezeték 1979 novemberi üzembe állítása óta szerves része a KGST-tagóllamok 1976—1980. évekre előirányzott sokoldalú integrációs intézkedései összehangolt tervének. Ez az áramvezeték a Szovjetunió energia- rendszerét összekapcsolta az európai KGST-tagállamok energetikai rendszereivel. üzembe helyezésével a Szovjetunióból a Magyar Népköztársaságba szállított villamos energia 750 megawattról 1350 megawattra növekedett. Szén és olaj Folytatódik a szovjet és a magyar szervezetek együttműködése a szénbányák építésében. Nemrég helyeztek üzembe két új bányát Tatabánya körzetében. További két bánya építése van folyamatban. Létesítésük befejezése után ez a négy bánya évente több mint nyolcmillió tonna szenet termel ki. Lényeges fejlődésnek indult a szovjet—magyar együttműködés a kőolajfeldolgozó-ipar területén, amelynek a Szovjetunióból a Barátság-vezetéken szállított kőolaj szolgál nyersanyagul. A dunai és a tiszai kőolaj-feldolgozó üzemekben évente körülbelül 7,5 millió tonna olajat dolgoznak fel; a százhalombattai dunai kőolajfeldolgozó üzemben pedig eredményesen alkalmaznak szovjet berendezéseket. Ezek biztosítják a kőolaj teljesebb feldolgozását, kibővítik az olajtermékek gyártmánylistáját. A tiszai olajfeldolgozó üzemben, Leninvárosban az évi hárommillió tonna kőolaj feldolgozására alkalmas atmoszféravákuumos berendezés, a Dieselüzemanyag tisztítására és a kén nyerésére szolgáló berendezések üzembe helyezése lehetővé tette, hogy az ugyancsak leninvárosi vegyi kombinátot egyes kőolaj-feldolgozási termékekkel lássák el. A magyarországi műtrágyagyártás, s következésképpen a mezőgazdasági terméshozamok növelésében meghatározott szerepet játszott az évi 290 ezer tonna ammónia előállítására alkalmas műtrágya- gyár, a szuperfoszfát gyár, a gyenge salétromsavat előállító műhely megépítése, szovjet szervezetekkel együttműködve. A Borsodi Vegyi Kombinátban új berendezést helyeztek üzembe gyenge salétromsav előállító sá ra. Két gázfeldolgozó üzemet építettek Szeged körzetében. Teljesítményük külön-külön évi egymilliárd köbméter. Szovjet szervezetek fővállalkozóként 235 kilométer hosszúságban gázfővezetéket építettek Magyarországon, hogy a földgázt a Szovjetunióból ideszállítsák, további évi kétmillió tonna világos olajszármazék átbocsó- tására képes olajvezetéket 60 kilométer hosszúságban a szovjet határtól Nyírbogdánig. A magyar gépgyártás szempontjából nagy jelentőségű a lengőcsapágygyár rekonstrukciója szovjet közreműködéssel. Ennek révén az évente gyártott csapágyak mennyiségét 15 millióról 25 millióra lehetett növelni. Az élet számos területén Jelentős helyet foglal el a szovjet—magyar gazdasági és műszaki együttműködés Magyarország egyes szociális problémáinak megoldásában is. Kilenc házgyárat építettek szovjet szervezetekkel együttműködve, s ezek együttvéve évi egymillió négyzetméter alap- területű lakás számára gyártanak épületelemeket. A házgyá. rak révén Magyarországon sikeresen teljesítették az első hosszú távú lakásépítési programot. A Szovjetunió műszaki segítséget nyújtott az orosházi üveggyár építéséhez, amelynek termelése nagyrészt kielégíti a hazai síküveg-szükségleteket. A gyár tőkés piacokon is értékesíti termékeit, köztük Spanyol- országban, Olaszországban, az NSZK-ban. A légiközlekedés megszervezése és biztonsága szempontjából nagy jelentőségű volt annak az automatizált rendszernek az üzembe helyezése 1980-ban, amely Magyarország fölött irányítja a légiforgalmat. A mezőgazdaság területén is a szovjet és a magyar szervezetek eredményes együttműködést folytattak. Gyöngyösön 1980-ban 20 ezer tonna befogadóképességű elevátort adtak ót rendeltetésének, 1982-ben Szeged körzetében 12 hektárnyi területen üzembe helyeztek két melegágyi blokkot szovjet szervezetek műszaki segítségével. Magyarországról teljes berendezést szállítanak szovjet baromfigyáraknak. Kedvező kilátások mutatkoznak arra is, hogy a Szovjetunióban sertés- tenyésztő üzemek létesítésében felhasználják a sertéstartásban szerzett magyar tapasztalatot. A Szovjetunióval együttműködve Magyarországon épített és épülő üzemek lényegesen növelik az ország ipari potenciálját és hozzájárulnak a gazdaság különböző cikkekben jelentkező szükségleteinek teljesebb kielégítéséhez. K. R. Rovatszerkesztő: MIKLÖSVARI ZOLTÁN Kevés jelenség van napjainkban, amely oly mértékben foglalkoztatja a szakembereket és a lakosság legszélesebb rétegeit is, mint a forint vásárlóerejének folyamatos csökkenése. Olyan folyamat ez, amellyel belső fejlődésünk és külgazdasági kapcsolataink alakulásában, hazánk jövőjének formálásában egyaránt számolnunk kell. A 80-as évek gazdasági fejlődésével gyakran emlegetett pályakorrekció sikere részben azon is múlik, hogyan tudunk szembenézni a tényekkel. Petschnig Mária könyvét egyrészt a gazdasági-politikai szempontok figyelembevétele, másrészt az elméleti tisztánlátás teszi különösen időszerűvé. Olyan mélyreható, alig vitatható diagnózisokat állapít meg a forint vásárlóerejének csökkenéséről, hogy már-már azt hihetnénk, csak sorba kell venni az okokat, a szükséges gyógymódokat kell megtalálni, és máris megszűnik a forint eróziója. Az elméleti és gyakorlati szempontból egyaránt hasznos és újszerű ismereteket tartalmazó mű minden olvasó számára érthetővé és egyben elviselhetőbbé teszi az inflációval való kényszerű együttélést. A szerző ugyanis arra az alapvető kérdésre keresi a választ, hogy a pénz elértéktelenedésének a szocializmusban nincsenek-e belső, mechanizmusbeli okai. A társadalmi valóság, a termelési viszonyok szempontjából vizsgálja az inflációs folyamatot. Sajnos, arra a következtetésre jut —■ bizonyítja is —, hogy a társadalmigazdasági viszonyok fogaskerekeiben, kapcsolódásuk módjaiban kell keresni a pénz érték- csökkenését kiváltó belső tényezőket, csak beláthatatlanul hosszú idő távlatában van esély, mód arra, hogy a diagnózisokhoz gyógymódokat találjunk. Valóban, a tények makacs dolgok. Nagyon sokszor arra kényszerítenek bennünket, hogy felülvizsgáljuk, átértékeljük korábbi felfogásunkat. Ezek közé tartozik többek között a szocialista valuta vásárlóerejének változásáról megfogalmazott tétel is. A szerző nagyon szellemesen „töretlen Tibet-tójaknak" nevezi a régi, megtokosodott felfogásokat. Petschnig Mária mélyrehatóan, szenvedélyesen és nagy bátorsággal kutatja, hogy milyen gazdasógi-társa- dalmi-politikai folyamatok, döntések húzódnak meg a pénzértékcsökkenés mögött. A szocialista országok közgazdászainak nincsenek szakmai gátlásai akkor, amikor a tőkés országokban tapasztalható áremelkedésről, mint inflációs folyamatról beszélnek. Nem így, ha a saját hazájukban lezajló árváltozás kerül szóba. A szerző Timár Györgyre hivatkozva megemlíti, hogy az utóbbi évek szóhasználatában az áremelkedést kizárólag szinonimájával, az árváltozással illetjük. Ennek a sajátos „szégyenlős materializmusnak" általános oka az a korán kialakult, sajnos még ma is élő elmélet, miszerint a magántulajdon és mindenfajta kizsákmányolást legyőző új társadalomban minden harmonikus, ellentmondás- és konfliktusmentes lesz. Ebbe az elképzelésbe semmiképpen sem fémek bele a tőkés társadalom olyan kellemetlen jelenségei, mint amilyen például az infláció, a deficites költségvetés, a kihasználatlan kapacitások, a ciklikus fejlődés, a stagnálás. A pénz értékcsökkenését még azokban a szocialista országokban sem tartják szükségszerűnek, ahol a pénzromlást, az inflációt nem, de az áremelkedést ma már elismerik. Ezt az áremelkedést a fejlődés ideiglenes, kellemetlen (főleg külső forrásokból táplálkozó) velejárójának tekintik, amely a fejlett szocializmusban majd megszűnik. Az ilyen állásfoglalások az első megközelítésben persze feltétlenül szimpatikusab- bak, a jövőt illetően optimisták. Csakhogy a gondolatmenet vészesen hasonlít a kommunizmus messianisztikus hittel váró tudatára. így jött létre az a szocialista gazdaságra vonatkozó, de csak az absztrakció magas szintjén lehetséges, elképzelt rendszer, amelynek elmélete semmit sem ártott a kapitalizmusnak, annál inkább a létező szocialista gyakorlatnak. A szerző könyvében szemléletesen bizonyítja példák sokaságán, hogy a forint eróziója, mint írja: tudományoson felesleges az érzelmek ütötte vitát folytatni, ezért ő is az inflációs szinonimát használja (az árrögzítés időszakában is nyilvánvaló volt, ez csak a valós viszonyok megerőszakolását jelentette). A burkolt áremelések, mint például az áruminőséggel való manipuláció, a csomagolásváltoztatás, azután az áruhiány, amikor a fogyasztó kénytelen felárat fizetni, hogy hozzájusson a szükséges termékhez, a feketepiac, amely ma szürkepiacként virágzik, hiszen az egyes hiánycikkekért, a hiányzó szolgáltatásokért csúszópénzeket kell adnunk, ma is életünk mindennapjaihoz számítanak. A pénz értékcsökkenését kiváltó tényező nagyon széles körét mérte fel Petschnig Mária, bár munkájának elbírálásához nagyon szerényen Szentgyörgyi Albertet hívta segítségül: „Az ismeretlen igen bizonytalan területet kínál számunkra és mezőin kalandokban nem remélhetünk többet, mint azt, hogy tévedéseink a lehető legméltá- nyosabbak lesznek." Napjaink műszaki fejlődését, a környezetvédelem, a meg nem újítható nyersanyagok hatását, a bank szerepét, a direkt és indirekt irányítási rendszert, a foglalkoztatás, a vállalati működési mechanizmus hatásait vizsgálva (korántsem teljes a felsorolás) kísérelte meg a szerző a forint értékcsökkenésének okait kimutatni. Az elméleti és gyakorlati szakemberek egész sorát hívta publikációkon keresztül segítségül, egyetértve és nemegyszer vitatkozva velük, a közgazdaságtan, a filozófia klasszikusait idézve adott hangot kétségeinek. Talál-e a szerző könyvében megoldást? — kérdezhetjük. Lassú, hosszadalmas gyógyulást ígér. Az 1979-ben meghirdetett új irányítási rendszer gazdasági életünkben újabb korszakváltásnak számít. A normatívák egyértelmű, azonos és következetes használata, a vállalati önállóság, a külpiaci orientáció fokozása, a piaci mechanizmusok terének kiszélesítése, a gazdaságirányítás szervezeti, intézményi rendszerének felülvizsgálata, a szükség szerinti módosítás, a növekedés egyoldalú mennyiségi szemléletének feladása, az indokolatlan jövedelemkiegyenlítés tendenciáinak felszámolása lehetnek a gyógymódok. Lombosi Jenő
