Dunántúli Napló, 1983. július (40. évfolyam, 180-210. szám)

1983-07-23 / 202. szám

Heti jegyzetünk Kézilabda győzni Örömmel olvastam dr. Szalaj István megyei sportföorvos írá­sát pénteki lapunkban. Nagyon fontos dolgokra irányította a ügyeimet, amikor az akaratról, a kitartásról, az erőlködésről ir. la meg a véleményét. Gondo­latai összecsengenek más vé­leményekkel és észrevételekkel, amelyek nem jutottak el a mozgatórugók feltárásáig, no­ha a jelenségek ott is az aka­rati tényezők felé mutattak. Néhány hónapja a Magyar Nemzet hasábjain jelent meg egy cikk a felsőoktatási intéz­mények testneveléséről. Ott olvashattuk, hogy a Budapesti Műszaki Egyetem elsőéves hall­gatói között akadtak, akik a százméteres futást „feladták”. A további számsorok pedig a tiz évvel korábbi eredmények­hez viszonyított visszaesést szemléltették. Józan ésszel ar­ra lehetett volna következtet­ni, hogy csupa fizikailag fej­letlen, satnya emberről van szó, akik eleve képtelenek a legkisebb erőfeszítésre is. A gyenge eredményekben bizo­nyára közrejátszott az általá­nos- és középiskolai testneve­lés elégtelensége is, dehát száz méter lefutásához igazán nem kell különleges felkészültség és edzettség. A jelenség magyarázatát Szalai István adja meg. Azt kell mondonunk — írja —, hogy ezek a betegségtől óvott, jól táplált, jó alakú gyerekek soha nem csináltak rendsze­resen olyant, ami kedvük, tes­tük, lelkűk ellenére volt, mert azt a tevékenységet az első jelzésnél abbahagyták. Így soha nem voltak kimerültek, soha nem szorították össze a fogukat, hogy valamilyen ter­het legyőzzenek. Magyarán szólva ez elké- nyeztetést jelent, amire nyilván mindenki tud megfelelő számú példát. Ki ne ismerné az ag­gódó hangot: ne fussál Laci­ka, mert kiizzadsz! Nos, vala­hol itt kezdődik... Ez nem tréfa! Pedagógus ismerősömet néhány éve felelősségre kiván. ta vonni a szülők közül több édesanya, mert tönkreteszi a csemetéjüket. Az történt ugyan­is, hogy kirándulni vitte isme­rősöm az osztályát az Éger­völgybe ... Receptet Szalai dr. sem irt fel, miként lehetne ezeken a bajokon segíteni. A kialakult családi nevelési szokásokat kü­lönben is nehéz volna máról holnapra átformálni. Az nyilván sokat segíteni, ha vonzó, de ténylegesen nagy erőpróbát jelentő programok sokasága várná a gyerekeket, fiatalokat az év minden szakában. Olya­nok, mint az Olimpiai ötpró­ba akció, amelynek résztvevői éppen ma vágnak neki a Ba­laton átúszásának, maguk mö­gött tudva már a nagysikerű téli csúcstúrát, amelyen tíz­ezren vettek részt. Nos, akik részt vesznek az ilyen akciók­ban, azok bizonyára megtanul­nak akarni, tűrni, erőlködni és győzni is. Éspedig nem csak a sportvetélkedőkön, hanem az élet forgatagában is. — K — Pillanatkép a tavaszi idényből: a komlói Teimel lő gólt az ellenfél hálójába Kóródi Gábor felvétele Kökönyösön nem mondtak le az NB l-ről Gyenge a cseresor - Fiatal a társaság - Főleg a kapusok dicsérhetek Buda István Moszkvába utazott Buda István államtitkár, az OTSH elnöke pénteken reggel Schmitt Pálnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagjának kíséretében Moszkvá. ba utazott, ahol részt vesz a Szovjetunió népei Vili. nyári szpartakiádja megnyitó ünnep­ségein. t Átigazolások Átigazolási ügyekről tárgyalt tegnap az MLSZ. A legérde­kesebb információk: az MLSZ úgy döntött, hogy Kerekessel, a DMVSC csatárával szemben nem követett el szerződéssze­gést a klubja, így maradnia kell Debrecenben; Dékány sem mehet még egy évig, ő a Cse­pelből az Ú. Dózsába szere­tett volna kerülni; Toport Keszt­helyről a ZTE-be igazolták. Mintegy háromnegyed évvel ' ezelőtt még NB l-es álmokat kergettek a Komlói Bányász férfi kézilabda szakosztályában. Aztán a télen néhány megha­tározó játékosuk eltávozott a klubtól, s egyszerre le kellett mondani a feljebb kerülés gon­dolatáról. — Az NB I. B-s bajnokság idei nyitánya előtt a 6—9. hely valamelyikének megszerzését tűztük ki célul — mondja Junúsz István szakosztályelnök. — Ti­zenöt pontot terveztünk a tél­idéig, ez sajnos nem jött össze, mindössze tizenegyet gyűjtöt­tünk. Ötször győztünk, egyszer döntetlenre játszottunk, míg hétszer vereséget szenvedtünk. Pedig jól 'kezdődött minden, öt mérkőzésből 7 pontot szed­tek össze a komlóiak, de aztán öt, egymást követő „zakó" kö­vetkezett. A hajrára megint összekapták magukat a bá­nyász kézilabdások, Lóránt Ákos edző tanítványai a tavaszi első HÓDIKÖT-öt hét góllal verték, simán győztek a jó ké­pességű TFSE ellen is, ezzel a kilencedik' hely jutott nekik o tabellán. A 22—23 év átlagéletkorú társaság 16 játékossal vágott neki a bajnokságnak. Menet közben Nagy T. visszament Abonyba, ahonnan jött, Plan- gárt pedig végleg 'eltiltották a játéktól, így 14-en maradtak, ebből három a kapus. — Velük, Kováccsal, láger­rel, Kulcsárral nem is volt sem­mi probléma, megfelelően véd­tek, de a többi csere sem ké­pességben, sem hozzáállásban nem tudott leinőni a leiadat­hoz, főleg azért állunk ott, ahol állunk — panaszkodik Juhász István. — Lesz ez azonban még jobb is, hiszen az őszi első négy találkozónkból hármat otthon játszunk, s ha mindhár­mat megnyerjük, máris az első nyolcba kerülhetünk. Ehhez vi­szont az kell, hogy a tavasszal kitűnően helytállt három kapu- védő, továbbá Czimmer, Duga és Hang mellett mások is ki­tegyenek magukért, akkor nem lehet baj. Elsősorban a hazai mérkőzéseinken kell nyernünk, remélem, nem ér bennünket olyan meglepetésszerű vereség Kökönyösön, mint például a Dunai Kőolaj ellen. Az NB l-ről ugyan nem mondtak még le a komlói kézi­labdázók, de a magasabb osz­tályba jutásra nem mostaná­ban kerül majd sor. Tolón, ha felépül a csarnokuk (1984 vé­gére ígérik), azután lehet eset­leg belőle valami. Magától ér­tetődően ehhez egy komolyabb játékerejű cseresor is szükségel­tetik. Erre van remény, hiszen az igazolásokkal korábban sem volt sok gondjuk o bányászok­nak, messz[ tájékról is képesek voltak jó kézilabdázókat ma­gukhoz édesgetni. A bajnokság első félidejében az ifiből is próbálkoztak néhány fiúval, ám ők ma még nem jelentenek igazi megoldást. Mindenesetre Komlón, a sportbarátok nagyon szeretnék, ha a „kézisek” az NB I. köze­lébe kerülnének. Az igazi ked­vencektől, a futballistáktól ezt belátható időn belül úgysem várhatják .. . H. L. — A Hídépítő Vállalat Komlói Üzeme LAKATOS, HEGESZTŐ, AUTÓ-, MOTORSZERELŐ SZAKMUNKASOKAT keres felvételre Jó kereseti lehetőség kiemelt és preferált munkák révén. További kereseti lehetőség 4 működő vállalat gazdasági munkaközösségben. Jelentkezés: személyesen az üzemvezetőnél, Komló, Közüzemi völgy 1. Felveszünk: női- és férfiszabókat gépi varró és Szabászati átképzősöket, varrógépmüszerészt, takaritónöket (éjszakai munkára); KÖZÉPISKOLÁT végzett fiatalok jelentkezését várjuk ügyviteli területre, gyakornoki munkakörben gyors- és gépírónak. Jelentkezés: Börruházati Gyár, munkaügy, Priskinné, 27-es busz végállomásánál. Telefon: 10-066, 77-es mellék. Férfi tordonto - magyarok nélkül A bécsi Stadthalleban a ví. vó világbajnokságon tegnap előbb a nők léptek pástra. Huszonnyolc ország 98 tőrví­vója indult, de estére már csak 32-en maradtak. Az első for­dulóból a magyarok — Stefa- nek, Kovács, Győrffi, Jánosi és Szőcs — egytől egyig tovább­jutottak. A második kör már nem sikerült ilyen jól, Kovács Edit, a legutóbbi vb hatodik helyezettje kiesett, így nem ke. rült Stefanekékkal a legjobb 48 közé. — Nem tudok magyarázatot találni, nem értem, mi tör­tént velem — mondta kiesése után Kovács Edit. — Amikor az első fordulóban négy győze­lemmel csoportomban első let. tem, nem gondoltam, hogy így fejezem be ... Úszás Pénteken délután a Komjádi uszo­dában hét döntő szerepelt az or­szágos úszóbajnokság második na­pi programján, A finálék meglehe­tősen sok izgalmas, érdekes össze­csapást hoztak, de a várva vár csúcseredmény még mindig nem ke­rült a jegyzőkönyvekbe. A délelőt­ti selejtezők is meglehetős una­lomba fulladtak, rendszerint még közepes női eredmények is elegen­dőek voltak a döntőbe jutásra — persze a férfiszámokban. Az ala­csony színvonal jellemezte a délutá­ni programot is. Üde színfoltot jelentett. hogy a 200 méteres női mellúszásban Kovács Judit révén (14 éves) meg­született a bajnokság első vidéki győzelme. Eredmények: férfiak: 400 m gyors: 1. Nagy (Ú. Dózsa) 4:04.44 p. 200 m hát: 1. Wladár S. (Ü. Dózsa) 2:05.11 p. 100 m pil­langó: 1. Kálié (BVSQ 57.71 mp. 4z200 m gyorsváltó: 1. Bp. Hon­véd (Szilágyi, Koczka, Szebellédi, Kovács) 7:54.04 p. Nők: 100 m gyors: 1. Orosz (Bp. Spartacus) 50.37 mp. 100 m hát: 1. Virág (Vasas) 1:04.07 p. 200 m mell: 1. Kovács (Pécs) 2:43.00 p. Közben a férfi tőrözők is asszókat vívtak. Hamar kide­rült, magyarok nem vehetnek részt az esti döntőben. Kiesett Gátai és Somodi is, a két, még versenyben lévő reménységünk. — Látva ezt az erős me­zőnyt, ez nem lepett meg — mondta dr. Kamuti Jenő, a magyar szövetség elnöke. — Az esélyesek (egy-egy lengyel, francia, szovjet, három olasz és két nyugatnémet) kerültek a fináléba. A későbbiekben Jánosi és Stefanek továbbra is jól vívott, be is kerültek a legjobb 32 közé, Szőcs és Győrffi viszont búcsúra kényszerült. így az öt magyar induló közül mindössze ketten folytathatják ma a küz­delmet. műsor Július 23., szombat: LABP*nO^AS: Előkészületi mér­kőzés: ZTE—PMSC, Keszthely, 16.30. MODELLEZÉS: Mecsek Kupa nem­zetközi repülőmodellező verseny. Megnyitó: újmecsekaljai modelle­zö pólya, 8.30. Versenyek: Újme­csekalja és pogányi repülőtér, 9.00. SAKK: Zsolnay Kupa, Do-Zso Mű­velődési Ház. Megnyitó: 9.00. I. forduló: 15.00. Július 24., vasárnap: LABDARÚGÁS: Előkészületi mér­kőzés: Keszthely—PMSC, Zalaeger­szeg, 18.00. MODELLEZÉS: Mecsek Kupa nem­zetközi repülőmodellező verseny. Versenyek: újmecsekaljai modellező­pálya és pogányi repülőtér, 8.00. Modellrepülőnap: pogányi reptér, 15.00. SAKK: Zsolnay Kupa, Do-Zso Mű­velődési Ház. II. forduló: 8.30. Előreléptek a PMSC-atléták Húszán szereztek 115 olimpiai pontot Július közepén az atlétikai idény első fele véget ért. A pontszerző versenyek, országos bajnokságok döntő többsége lezajlott. A PMSC versenyzők eddigi eredményeiről Harsá­nyt László vezető edző adott részletes tájékoztatást. Eddig öt versenyző teljesítet­te az I. o. szintet a tavalyi négy, illetve a tavalyelőtti ket­tővel szemben. Az év folyamán még három atlétától, a gátfutó Krasznaitól és a két gerely­hajítónőtől várnak I. o. ered­ményt. Az ifjúságiak és serdülők kö­zül tavaly 14-en szereztek aranyjelvényes minősítést, az idén eddig 12-en értek el ha­sonló eredményt, de ugyan­ennyi fiatalnak van még esélye a szint teljesítésére. Hatan nyertek cyszágos egyéni bajnokságot a tavalyi néggyel szemben, de ősszel a junior összetett bajnokságon Szikszainétól és a váltóbajnok­ság során az ifjúsági 4x400 és 4x800 méteres fiú váltótól to­vábbi három bajnokságra szá­mítanak a PMSC berkekben. Az olimpiai ponttermésben jelenleg 115-nél tartanak, s ez öttel kevesebb a tavalyi vége'redménynél, de a vissza- lévő bajnokságok során 10—20 pont begyűjtésében még jog­gal reménykednek. Eddig 20 versenyző szerzett olimpiai pontot; a legeredményeseb­bek : Rogányi Izabella 15, Raus Károly 13, Kovács Attila 12, Szikszainé 9 pont. A három válogatott csapat­ban — felnőtt, utánpótlás és ifjúsági — hat PMSC-verseny- ző jutott szóhoz, a tavalyi négy­gyei szemben (2 felnőtt, 4 up. és ifjúsági). Az Ifjúsági Barátság Ver­senyen való részvételhez szük­séges szinteket a tavalyi egy versenyzővel szemben az idén már öten teljesítették, s az érdekeltektől (Rogányi I. 3000 m, Balogh J., Kovács A., Dom- bay Gy. 800 méteren, Kovács Ildikó magasugrásban) 4—8 nemzetközi pontot várnak. Végül: 14 új megyei csú­csot értek el az idén, s ebből 10 csúcs a pécsi piros-fekete mezes atléták nevéhez fűződik. Villányi Nándor Dunántúlt namo Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000. 19 óra ufón: 15-726 * Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Felelős vezető: Farkas Gábor mb. igazgató Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex- 12-211 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007

Next

/
Thumbnails
Contents