Dunántúli Napló, 1983. július (40. évfolyam, 180-210. szám)
1983-07-21 / 200. szám
Röviden TÁJFUTÁS. Szeptember 1-4. között Zalaegerszeg térségében rendezik a X. tájfutó vb-t. .A versenyen részt vevő magyar válogatottban, amennyiben sérülése rendben jön, Kelemen János, a PVSK versenyzője is szerepel. DUNA-TÚRA. Évről évre megrendezik az evezősök népszerű Duna-túrá- ját. A mostani XXVIII. Duna-túra mezőnye július 25-én az NSZK-ból indul. A magyar határt hétfőn lépik át az evezősök. A túrázók a tervek szerint Mohácsot is érintik majd. KERÉKPÁR. A Győrben megrendezett Klena Attila országos Ifjúsági kerékpáros csapatversenyt a PMSC nyerte az FTC és Debrecen előtt. ÚSZÁS. A felnőtt magyar bajnokság előtt rendezték meg Dunaújvárosban az országos gyermek-úszóbajnokságot. A 100 méteres nj>i mellúszásban Kovács Judit, a PMSC versenyzője szerezte meg az aranyérmet, ideje: 1:17.70. A 200 méteres mellúszásban Kovács Judit második, 2:45.93 mp-es idővel. EVEZÉS. Szczecinben megrendezett női evezős IBV-n a kormányos négyesben a magyar csapat — melyben szerepelt a mohácsi Novák és Bosnyák is — az ötödik helyen végzett. Átigazolási hírek Preszeller marad, ésRóth? Presszeller, a Szombathelyi Haladás játékosa megállapodott egyesületével: még egy évig marad. Ezzel lemondott arról a szándékáról, hogy a Rába ETO-hoz igazoljon. Mint. ismeretes, Presszeller ügyében több tárgyalás volt Budapesten és Szombathelyen is. Hogy esetleg egy év múlva Győrbe vagy máshova távozik Szombathelyről a tehetséges hátvéd, az újabb tárgyalások témája lehet. A Rába ETO vezetői a pécsi Ráth átigazolásáról tovább folytatják a tárgyalásokat. A csapat — 19 játékossal — közben az NSZK-ban folytatja a felkészülést, és harmadik mérkőzését is megnyerte egy alsóbb osztályú csapattal szemben, 10-1 arányban. A vívók és a számítógép Ősszel a csapatbajnokságok következnek Nagy verseny lesz a Pannónia Kupa 84-ben A vívóknál új minősítési rendszert vezettek be. Minden olyan vívót értékelnek, aki egy év alatt versenyen elindul, és ott legalább az első selejtező csörtén túl jutott. Az értékelést számítógép végzi, egytől végig pontszám szerint állítják sorba fegyvernemenként a vívók rangsorát, a válogatottaktól kezdve a kezdőig. Mindenki fel kerül a rangsorra, aki pontot szerzett. Egy vivóidényen belül minden vívó legjobb 10 versenye számit be a pontozásba. Fegyvernemenként a rangsorban az első 30—40 lesz I. osztályú vivő, 40-től 120-ig II. osztályú, s őket követik a III., IV. osztályú minősítéssel rendelkezők. Pannónia Kupa az aulában Az új rendszer finomításra szorul. A vidékiek panasza, hogy egy pesti vívó helyben könnyebben vesz részt 10 versenyen, mint egy vidéki, akinek sokat kell utaznia. A Pécsi Sportiskola rendezésében évről évre megrendezték a múltban az Április 4., és November 7. emlékversenyt. Ezek a versenyek rövid idő alatt népszerűek lettek, mert a legfiatalabb korosztálynak, az úttörőknek nagyon kevés versenyük van. Ebben az évben az Április 4. emlékversenyt a szombathelyi vívók „elkérték" a pécsiektől és Sabaria Kupa nemzetközi verseny néven rendezték meg. Nem kevesebb mint 16 külföldi és 19 magyar csapat versenyzett Szombathelyen. A Videoton számítógépe működött, ami öt főbírót tudott helyettesíteni. A csoportbeosztásoktól kezdve a pontversenyt mindent a számítógép mutatott ki. A Pécsi Sportiskolások jól szerepeltek, 35 egyesület közül a 7. helyen végeztek a pontversenyben. A két korosztályban a pécsiek közül legtöbb pontot Dakó Tünde, Révai Judit, Szűcs Kinga, Majdics Krisztina, Szűcs Helga, Magyar Éva és Kollár Attila, Szegő Levente, Bors Károly, Mocsári Norbert, Kubicsek Mihály és Szűcs Róbert szerezte. A pécsiek hagyományos versenye a Pannónia Kupát 1984- ben a szövetség válogatóversenynek nyilvánította, ami azt jelenti, hogy a válogatott keret indulása kötelező lesz. A nemzetközi versenynaptárban egyébként a Pannónia Kupa „B” kategóriás versenyként szerepel. A jövő évi verseny- naptárban jóval kevesebb verseny szerepel, mint az ideiben, így várható, hogy egy-egy minősítő versenyen az indulók száma, 100-on felül lesz. A pécsi vívó utánpótlás a serdülő és .ifjúsági korosztályokban jól áll. A lányok a II. osztályba kerültek, ősszel kell biztosítaniuk a bentmaradást. A férfi tőrben és 'párbajtőrben is a II. osztályban szerepelnek az U. PEAC versenyzői, ahhoz, hogy a vidéki egyesületek rangsorában az élbolyba kerüljenek, mind a három csapatnak a II. osztályban kellene maradnia. Az utánpótlás fejlődésének elősegítése érdekében a pécsiek, szombathelyiek és a nagy- kanizsaiak közös edzőtáborokat szerveztek. Augusztus végén újabb edzőtábort alakítanak ki Pécsett, melyre több városból várnak vendégeket. A pécsi vívók jövőjét megnyugtatóan csak egy önálló vívóterem oldaná meg. A Tudományegyetem sportcsarnokában 10 villany-pást áll edzés és versenyek alkalmával a vívók rendelkezésére. Az edzésidő viszont nagyon kevés. Ezen kellene a jövőben változtatni. H. I. Tájfutás Az elmúlt héten az ausztriai Pinkafeld térségében került sor az Ausztria—Magyarország ifjúsági válogatottak hármas viadalára. A mindkét ellenfelét legyőző magyar válogatott tagja volt Kovács Ildikó, a PVSK 14 éves versenyzője is. Az ifjúsági viadalt követő ötnapos osztrák nemzetközi bajnokságon 20 ország 1800 versenyzője állt rajthoz, köztük 100 magyar tájfutó is. A felnőtt válogatottak elit kategóriájában a PVSK junior országos bajnoka, Szieberth Péter 90 induló közül a 22. lett. Újabb sikert aratott Kovács Ildikó, aki a 13—14 évesek kategóriájában ezüstérmet szerzett. A 15—16 éveseknél Kovács Ferenc, míg a 17—18 éveseknél Kovács László egyaránt az előkelő 5. helyen végzett. MEGYEI KOSARLABDA-BAJNOKSAG VÉGEREDMÉNYE Férfiak 1. U. PEAC III. 18 3 1790-1313 29 2. Szig. VSZSE 1. 17 4 1663-1347 38 3. Postás II. 16 5 1569-1288 37 4. PVSK fi. ifik 16 5 1604-1348 37 5. DMVSE II. 15 6 1524-1471 36 6. PVSK III. 11 10 1548-1628 32 7. U. PEAC II. 8 13 1547-1544 29 8. U. PEAC IV. 7 14 1287-1578 23 9. POEU 6 15 1205-1326 27 10. B. m. Vízmű 2 19 1188-1604 23 11. PVSK IV. serdülők 2 19 1377-1748 23 IS. U. PEAC V. 7 672- 409 14' 13. Síig. VSZSE II. 2 10 699- 908 14* * versenyen kívül *v visszalépett ' Nők 1. PVSK III. serdülők 21 3 1394- 903 45 2. Postás 16 8 1291-1094 4C 3. U. PEAC II. 15 9 1296-1196 39 4. PVSK II. ifik 16 8 1308-1062 38' 5. Komlói B. II. 8 16 1121-1299 32 6. Mohács 4 20 952-1374 28 7. U. PEAC III. 4 20 853-1287 27' * 1 büntetőpont levonás ** 2 bütetőpont levonás A FŐVÁROSI KÉZMŰIPARI VÁLLALAT RUHAIPARI GYÁREGYSÉGE pályázatot hirdet női felsőruházati termékeket gyártó barcsi üzemében üzemvezetői munkakör betöltésére. Feltételek : felsőfokú iskolai végzettség (KMF Ruhaipari technológus vagy gyártáselőkészítő ágazat) a szakmában eltöltött hosszabb gyakorlati idő, 5 éves vezetői gyakorlat. A BELKERESKEDELMI SZÁLLÍTÁSI VÁLLALAT hivatásos gépjárművezetői tanfolyamot indít szeptember hónapban. Feltételek: büntetlen előélet, 8 általános iskolai végzettség, letöltött katonai szolgálat, felső korhatár 35 év. A tanfolyam ideje alatt 1700,— Ft bért fizetünk. Jelentkezés: személyesen — Pécs, Megyeri út 63., személyzeti előadónál. A Tenkesalja ÁFÉSZ siklósi 103. SZ. MEZŐGAZDASÁGI BOLTJÁBAN különböző méretű Szükség esetén lakást biztosítunk. A pályázatot részletes szakmai tevékenység feltüntetésével 1392 Budapest, Postafiók 275 címre kérjük. lapradiátorok kaphatók Érdeklődni: Siklós, Felszabadulás u. 97. Telefon: 442 Az MLSZ fegyelmi bizottságának döntése Ötvenöt klub, 189 vétkese kapott büntetést a totóvisszaélések miatt Ismert tény, hogy az egész magyar sporttársadalmat felháborító sportfogadási visszaélésekben számos labdarúgó-játékos, több vezető, tisztségviselő bizonyult vétkesnek. A totóbotrányban vádoltak ügyét annak idején első és másodfokon az érintett sportegyesületek fegyelmi bizottságai tárgyalták, majd határozataikat megküldték az Országos Test- nevelési és Sporthivatalnak. Az OTSH ,a Magyar Labdarúgó Szövetség hatáskörébe utalta át a további vizsgálatokat, és a végső döntés jogát. Az MLSZ fegyelmi bizottsága 1983. június 7. és július 12. között felülvizsgálta az első- és másodfokú döntéseket. Több esetben hatálytalanította azokat, továbbá új eltiltásokról rendelkezett. A fegyelmi bizott. ság ezek letöltésének kezdő időpontját 1983. július 1-ben állapította meg, és természetesen azokról az ügyben érintett egyesületeket is értesítette. Bizonyos esetekben a már letöltött büntetési időt beszámították az új elmarasztaló időtartamokba. 1983. július 1-től a mindennemű sporttevékenységtől eltil. tottak sportfegyelmi büntetésük ideje alatt természetesen az átigazolás lehetőségével sem élhetnek. A Baranya megyei sport- egyesületek eltiltott játékosai. Komlói Bányász: Bien József 1984. XII. 31-ig; Hohmann Ferenc 1984. XII. 31-ig; Pál Gyula 1987. VI. 30-ig, Stemler Tibor 1987. VI. 30-ig; Túrái Lász. ló 1983. Vili. 21-ig. Mohácsi TE: Antal Zoltán 1984. XII. 31- ig; Dóczi Kálmán 1984. VI. 30- ig; Lingl István 1984. XII. 31- ig. Előkészületi mérkőzés Ez a gólhelyzet is kimaradt, Ruch, a bátyiak kapusa Mészáros elől mentett Szabó Géza felvétele PMSC-Bóly 4-1 (2-1) Boly, 300 néző. V.: Hajdú. PMSC: Bodnár (Lukács) — Kincses, Toma, Schulteisz (Baumann), Brezniczky (Réfi) — Hrotkó, (Czérna), Ráth, Dárdai — Nagy (Pillinger), Mészáros, Varga (Hüber R). A 16. percben Dárdai nyitotta meg a PMSC-gólok sorát (1-0), ugyan ő növelte az előnyt 11-esből a 28. percben (2-0). Két perc múlva Baum- holczer szépített (2-1). A szünet után a 63. percben Mészáros iratkozott fel a góllövők közé (3-1). A 77. percben ugyancsak Mészáros lőtt a hálóba, beállítva ezzel a végeredményt (4-1). H. L. a bécsi vívó-vb rajtja előtt Mindössze néhány hete, hogy a híres bécsi Stadthalle megnyitásának a 25 éves évfordulóját parádés műsorral ünnepelték, de ezzel még nem fejeződött be a jubileumi megemlékezés. Idén minden itt sorra kerülő nagyobb sporteseményt ennek jegyében bonyolítanak le, így a csütörtökön kezdődő 38. vívó-világbajnokságot is. A magyarok, akik már kedden ideérkeztek, több gyakorlást is tartottak a jól előkészített csarnok nagytermében. Huszonnégy pástot helyeztek itt el katonás rendben, a légkondicionálás jóvoltából kellemes a hőmérséklet, s csak azokat „büntetik”, akik bejutnak a döntőkbe. A létesítmény B- terme ugyanis nem hűthető, egy élelmes magánvállalkozó a holtidőkben akár szaunának is kiadhatná ... A már ittlévő magyarok közül szerdán a férfi tőrőzők voltak a legkíváncsibbak, hiszen ők már a csütörtöki nyitónapon szinre lépnek, ezért igyekeztek megtudni, kik az első ellenfelek. Ennek a fegyvernemnek az egyéni küzdelmeiben 32 ország képviselteti magát, összesen 116 vívóval, akik az első fordulót 20 csoportban kezdik, s négynégy pengeforgató léphet előbbre. „Nincs nehéz csoportjuk versenyzőinknek, elvárom, hogy mind az öten biztosan kerüljenek a második kanyarba" — jegyezte meg Kulcsár Győző szövetségi kapitány. Dunántúlt nanio Az MSZMP-Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya megye! Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf; 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000. 19 óra után: 15-726 Szerkesztőséq telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 ________ Kés zült ofszet rotáció«; eljárással Saohir 96-os gépen Felelős vezető: Farkas Gábor mb. igazgató Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Enqel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex- 12-211 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díi eqy hóra 34,— Ft negyedévre -102,— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007