Dunántúli Napló, 1983. július (40. évfolyam, 180-210. szám)
1983-07-16 / 195. szám
Szociálpolitikánk értékmérője A közösségV ' Beszélgetés dr. Cseliák Judittal, a SZOT titkárával N apjainkban a kisebb gazdasági mozgástérben, a bérezés mai lehetőségei és feltételei között, alaposan felértékelődött szociálpolitikánk jelentősege. Jobban figyel rá a lakosság. Reál- jövedelmünk minden száz forintjából a korábbi huszonöt helyett ma már negyven forintot tesznek ki a társadalmi — pénzbeli és természetbeli — juttatások. A szakszervezetekre egyre nagyobb felelősség hárul, amikor osztoznak a társadalom széles rétegeit érintő döntések meghozatalában. Minderről, szociálpolitikánk időszerű kérdéseiről beszélgettünk dr. Csehák Judittal, a SZOT titkárával. — A szakszervezeti mozgalom szerepét a döntésekben nem a beleszólási jog érvényesítésének érzem, hanem hatékony és felelős részvételnek. A gazdaságosság, a szociálpolitika, az elosztás kérdéseiben dönteni soha nem könnyű. E munkában napjainkban több érv, indok kell, nagyobb megfontoltság, felkészültség, érzékenység. A szakszervezetek álláspontja szerint legnagyobb — mással nem pótolható — értékünk a teljes foglalkoztatottság és az áruellátás elért színvonala. Egy-egy tervidőszakon belül megvalósítandó követelmények: az életkörülmények javítása, a lakossági fogyasztás szerény mértékű növelése, az országos reálbérszint tartása, a pénzbeli társada'mj juttatások 'reálértékének megőrzése, a természetbeli juttatások színvonalának differenciált fejlesztése és a főbb társadalmi rétegek élet- színvonalának tartós megőrzése. Kétségtelen, hogy ma azoknak a köre, akiknek osztani tudunk, szőkébb, és egy adott időszakban nagyon indokolt intézkedések is elmaradhatnak. Ezt el kell fogadtatni, megmagyarázni. És ha átmenetileg bizonyos rétegek vállalják is a többletterhet, az ezzel kapcsolatos döntéseket csak az ő egyetértésükkel szabad meghozni. ink. Itt nem szociális otthonokra gondolok, hanem a különböző nyugdíjasházakra, panziókra, napközi otthonokra, foglalkoztatókra, és nemcsak az ingyenesekre. Hiányzik a szociálpolitika területi irányításának a szervezete vagy a rehabilitáció területi irányítása. Pedig ezeknek az intézményeknek a kialakításához óriási társadalmi aktivitás kapcsolható. Való igaz, a szociálpolitika már most is sok pénzbe kerül. Nyilvánvaló, ha csak a központi eszközöket tekintjük, akkor az anyagi konzekvencia is nyomasztó. Én mégsem ezt tartom a fő gondnak, hanem a pazarlást és ikertestvérét, a feloldatlan feszültséget. A táppénz ki- lencmilliárdja például nem ad — így van. A közvetlenül hatékony termeléshez kapcsolódó elemek, juttatások — munkavédelem, egészségügy síb. — területén nem szabad takarékoskodni. Az Ilyen ráfordítások épüljenek be a termelési költségbe, és fizessük meg az árban. A vállalati szociálpolitikának vannak közvetett formái, amelyek inkább a munkavállalóhoz, s nem annyira a termeléshez kapcsolódnak. Ilyenek egyebek közt a lakásépítés, az üdülés, az üzemi étkeztetés, a gyermekintézmények. Ezeket sem volna célszerű átadni vagy visz- szafejleszteni, hiszen sokszor a tanácsi vagy más intézményeknél levő hiányhelyzet miatt vállalják fel a gyárkapun belül ezeket a juttatásokat. A vállalati sokkal inkább szem előtt tartjuk az egyént, a kisebb közösséget, egyik vagy másik réteget, a megoldásra váró gondjaikkal egyetemben. Megvizsgáltuk a fiatalok helyzetét. Feltárult egy sor szociális kérdés is, a szakmunkástanulók üdültetésétől egészen a fiatal értelmiségiek anyagi és egzisztenciális támogatósáig. A lakásépítés a fókuszba került. Ahhoz, bogy a fiataloknak, ha nem is országosan általánosan, de hatékony segítséget nyújthassunk, a tagdíjbefizetésekből, pénzeszközeinkből is áldozni kell. Szó lehet pályázatok kiírásáról, tanulmányutakról, átmeneti segélyekről ... Az elmúlt év valamivel közelebb hozott bennünket az öreDélidőben a Pécsi Szikra Nyomda ebédlőjében — Melyek a szociálpolitika céljai, feladatai napjainkban? — A hagyományos cél,' hogy bizonyos élethelyzetekben — betegség, idős kor, eltartottak nagy száma — adódó hátrányokat korrigáljon, illetve azokon segítsen, akik a társadalmi munkamegosztásban normális körülmények között nem tudnak részt venni. A megelőző, aktív szerep vállalása ugyancsak állandó célja a szociálpolitikának, de- aktuálisan napjainkban fogalmaztuk meg. Azért beszélünk erről, mert úgy látjuk, hogy újratermelődnek a hátrányos helyzetek', ezek nem mindig ugyanazok, halmozódhatnak, öröfcíthetők. A következő generációkról van szó. Ha ma megetetünk, holnap kevesebbet kell korrigálnunk. Itt az oktatásnak, a fiatalok szocializációjának, a szakmunkásképzés minőségének, egyáltalán, a munkások kulturális színvonalának hallatlanul nagy a jelentősége. Az is fontos, hogy a jól képzett és helyesen oktatott, jó helyzetbe hozott ember megleli-e a helyét, ott, ahol dolgozik, nyitott, demokratikus-e a légkör, talál-e értelmes célokat- melyekért érdemes részt venni a közösség életében. Nem egyszerűen anyagi kérdésről van szó. Itt az üzemi demokráciának éppen akkora a jelentősége, mint annak, hogy legyen jogsegélyszolgálat, hogy a panaszügyeit e| tudja intézni, a munkásember ne kerüljön semmiféle perbe-viszályba munkásállamával. — A szociálpolitika jelenlegi kettős gondja: sokféle juttatás, szolgáltatás, intézmény hiányzik, a meglévők viszont máris sok pénzbe kerülnek. — Igen. Az időskorúak ellátásában és a megváltozott munkaképességűek • foglalkoztatásában hiányoznak az Sntézményelehetőséget arra, hogy az idős családtag otthoni ápolása után is fizessünk. Pedig ekkora ösz- szegfoől erre — és másra — is telne, ha csak az menne táppénzes állományba, aki valóban beteg. Az üdüléseknél is, ha egyszer ilyen kevés pénzünk van. iObban kellene takarékoskodni és okosan preferálni, mindig azokat, akik leginkább rászorulnak. — Akad olyan vélemény: nemcsak az a gond, hogy általában pazarlunk, hanem az is, hogy a szociálpolitikára fordítható eszközöket túl sok helyen, szétforgácsoltán használjuk lel. — Ezzel szemben én azt vallom, ohgv még mindig sok a központi megkötés, a pénzügyi előírás, hogy a vállalat milyen összegeket mire használhat. Nem központilag kellene eldönteni, hogy milyen szociális intézményekre költsön. Bízzuk rá: a saját pénzeszközeiről, a ■ terület feszültségeit, ellátatlan fehér foltjait figyelembe véve maga határozzon, s a munkahelyi kollektíva vállalhassa és vállalja is fel a döntés felelősségét. Nem szabad viszont lemondani arról, hogy a jó tapasztalatokat más is kamatoztassa, hogy koordinálhassunk, segítséget adjunk a vállalatok és a tanácsok vagy a vállalatok egymás közötti együttműködésében. Hogy a felhasználatlan férőhelyek — üzemi rendelő, étkeztetés, bölcsőde, óvoda — hasznosításáról egy nagyobb közösség hasznára központilag gondoskodjunk. A vállalat így bevételekre is szert tehet, ez hozzájárulhat azoknak a szolgáltatásoknak és intézményeknek a fenntartásához, melyeket indokoltnak érez. — Az eszközök szűkösek és behatároltak. Tehát a vállalatok is kénytelenek rangsorolni. szociálpolitikának ez a része a bizalmi testületek döntési hatáskörébe tartozik. Rajtuk múlik. hogy az előzetes elképzeléseket elfogadják-e vagy más javaslatokat tesznek, s ellenőr- zik-e ezeknek a juttatási formáknak vagy intézményeknek a kihasználását. — Visszatérően hallani: nagyok az aránytalanságok az egyes vállalatok között, csakúgy, mint a házon belüli elosztásban. — Valóban, ahol korábban is eredményesen dolgoztak, vagy óhol központi támogatásból oldották meg az adott iparág rekonstrukcióját, esetleg a vezetés szociálisan érzékenyebb volt, ott a' szociálpolitika jobb helyzetben van. Amikor a vállalat gondoskodni akar dolgozóiról, olyan területen is, amely nem tipikusan az ő feladata. Ezt nem néki kell felróni, hanem a területi szociális ellátás intézményrendszerét, hatáskörét kell úgy szélesíteni, hogy a vállalati nál értelemszerűen és automatikusan visszafejlődjék e tevékenység. A belső elosztás? Sajnos, a viszonylag helyes elveket is fellazíthatja az, ha nagyon kevés az elosztanivaló, ha hiányzik a demokratikus nyilvánosság, vagy a közösség nem törődik a kérdéssel. A vállalati kollektíva döntse el, hogy kinek igazságos adni bármit is, és az értékmérő a közösség igazságérzete legyen. — Mi a szakszervezetek stratégiája a hátrányos helyzetűeket, lóként a pályakezdő fiatalokat és a kisnyugdíjas, magányos öregeket illetően? — Nem vagyunk igazán felkészülve ezeknek a gondoknak a kezelésére és megoldására, noha ma már a korábbiaknál Fotó: Maletics gek életkörülményeinek pontosabb megismeréséhez. Elméleti kutatóintézetünk is foglalkozott az időskorúak helyzetével,' és ajánlásunkra a különböző ágazati szakszervezetek ugyancsak széles kökben tanulmányozták ezt. Nagyon sok észrevételük általános társadalmi gondokat jelez. Megállapítható, hogy kik azok, akik leginkább támogatósra szorulnak. A testületi anyagokban javaslatokat tettek a SZOT-nak, például arra nézve. hogy hogyan léhetne együttműködni a Hazafias Népfronttal. mit lehetne tenni a jó egészségügyi ellátás érdekében, a vidéki szakmaközi bizottságok mit tehetnek a nyugdíjasok aktivizálásáért. — Nekem az a tapasztalatom, hogy igazán komoly, társadalmi problémákkal szembesülve, a szakszervezeti mozgalom -cselekedni, any’agi eszközeiből áldozni hajlandó és képes. Három éve szociális otthonok céljaira adtunk át két üdülőt a Duna-kanyarban. Jelenleg is tárgyalunk egy újabb Objektum átadásáról a Pest megyeiekkel. Mostani ötéves tervünkben 150 millió forintot hagytunk jóvá a XIII. kerületben egy időskorúakat ellátó otthon építésére. Nem egy ágazati szakszervezetünk tart fenn szociális otthont, s ilyen célra a tagdíjakból is tartalékol, örülünk minden humán, családsegítő szolgáltatásnak. Azt sem tartom kizártnak, hogy részt vegyünk ezek szervezésében. Nyilvánvaló, hogy a szakszervezeti tagot nemcsak mint munkavállalót kell megbecsülnünk és szolgálnunk, hanem törekednünk kell arra, hogy családjával együtt, az idősek ellátásának a gondjában is osztozva vegyük számba. Ez is a m| szolgálatunk tartalma. Münz András Mire jó a statisztika? A társadalmi igények gyorsabb, célszerűbb szolgálatára készül a KSH A szakmailag kevéssé megalapozott szociológiai felmérések készítőinek gyakran vetik szemére: zömmel olyasmit fedeztek fel, cáfoltak vagy igazoltak, amihez elegendő a statisztikai adatok ismerete. Bár olykor egy ilyen igazolás vagy cáfolat is elismerésre méltó, ettől függetlenül tény az is: nem ismerjük, kevéssé használjuk a statisztikát. — Inkább úgy mondanám: nem elég mélyen és széles körben éjünk azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a számok, adatok tükrözte tendenciák vizsgálata, elemzése nyújthat például a döntéselőkészítésben — mondja Novak Zoltán, a Központi Statisztikai Hivatal Baranya megyei Igazgatóságának igazgatója. — Közismerten a túladagolt, szokatlan bőséggel kapott információk korában élünk, de nemcsak a döm- ping jellemző, hanem az információéhség is. Az üres, kevéssé használható adatokból kevesebb kellene, a sokatmondó, a folyamatokat jól jelző számokból viszont több — ezt érezzük abból, hogy a statisztikai adatok iránt mindenütt megnőtt az érdeklődés: a legkülönbözőbb helyekről, szervektől jelentkeznek az utóbbi időben statisztikai adatokért. A megyei irányító szerveken túlmenően nagyon szoros kapcsolatban vagyunk az egyetemekkel, a Dunántúli Tudományos Intézettel, a szakszervezetekkel, a tervezőirodákkal — és itt nem csupán a vezetőkre gondolok, hanem a beosztott szakemberekre is. Kiadványaink a legkülönbözőbb szervekhez jutnak el, nemcsak az említettekhez, hanem a Nemzeti Bankhoz, az OTP-hez, a népi ellenőrzéshez, a tsz-szövetséghez. A visszajelzéseket kérjük, igényeljük is arról, mennyire használhatók adataink, elemzéseink. Novák Zoltán nem kevesebb, mint 30 éve dolgozik statisztikusként; korábban a Vas megyei igazgatóság osztályvezetője volt, 1980 óta irányítja Baranya mintegy 80 fős szakembergárdáját. A mai, változó igényeket is világosan látja, érzékeli: a statisztikával szemben támasztott újabb követelményeket. — A számítógépek a statisztikai munkát is forradalmasítják — mondja —, s ez megköveteli, hogy ne csak a technikai eszközök változza[ nak, hanem a módszereink [ is. A számítógépek alkalma- I zásával több energiánk jut [ majd az elemzésre, mint ré- . gébben, amikor az adatokat I hosszadalmason, kézi úton [ összegeztük. Persze, a társa- I dalom is mást vár tőlünk, f mint a közelmúltban, vagyis i a kérdések is mások, amikre I válaszolni kell. Volt idő, ami- | kor csak „pozitív" számokra i volt szükség, elemzésre pedig ; alig tartottak igényt, manap- i ság viszont „ügyfeleink” j mindinkább a statisztikán ; alapuló elmélyült és tárgyilagos megállapításokra kí- : váncsiak. Ebből adódik, hogy j nekünk is meg kell újulnunk, | s bizonyos módszereken vál- 1 toztotnunk kell . . . — Mi tartozik ebből a [ „megrendelőkre", s mi az, ami a statisztikusokon múlik? - Vagyis a statisztikai fogalmak, mutatószámok értelmezésén, megértésén, vagy az önök gyorsabb, naprakészebb munkáján, bátrabb véleményt mondó értelmezé- ; sén múlik-e inkább az, [ mennyire segítik a jó tájéko- i zódást, a jobb döntéseket? — Csakúgy mint a társada- ( lom és a gazdasági élet min- [ den területén, a statisztika is I megújulóban van. Csupán a hagyományos eszközökkel mi sem boldogulunk. Keressük, hogyan lehet munkánkat még operatívabbá tenni, az információkat még jobban kibontva továbbítani, s ehhez milyen módszerekre, eszközökre, feltételekre van szükségünk. A számok ugyanis, bár önmagukban is sokat mondanak, ha valaki nem néz mögéjük, legtöbbjük csupán „az átlagok átlaga” marad. Még jobban kell tehát vizsgálnunk az átlagok mögött rejlő jelenségeket, ok-okozati összefüggéseket. Ehhez a statisztikusoknak többet kell vizsgálódnia „az életben”: termelőüzemekben, településeken, a társadalmi élet minden területén. A legfőbb kérdés: hogyan lehetne a gyors intézkedést igénylő jelenségekről megfelelő módon, s főleg idejekorán tájékoztatást adni. — Eddig rendszerint megvártuk az adatok végleges feldolgozását. Most viszont, miután tapasztalataink szerint az előzetes és a végleges adatok között lényeges eltérés nem szokott lenni, arra gondolunk, hogy a jövőben már az előzetes adatok alapján is adunk tájékoztatást. így hónapokkal tudnánk előre dolgozni, csaknem olyan biztonsággal, mint eddig.- Nyomatékosan hangsúlyozni kell azonban, hogy a statisztikát fetisizálni nem lehet, nem lehet vele mindent megmutatni, jelezni, még kevésbé „megoldani". Nem tudjuk kimutatni például, hogy a megye ipara milyen hatékonyan, mekkora jövedelmezőséggel dolgozik, vagy mennyi a jól jövedelmező export. Ezt általában és ösz- szeségében kimutatni nem lehet, egyszerűen azért, mert iparunk szerkezete nem teszi lehetővé: alapvetően más helyzetben vannak például ai megyei és a nem megyei központú vállalatok, s az utóbbiak vannak többségben. Nehéz az olyan fogalmak értelmezése is, mint például az átlagbér, sőt még az olyan közkeletűeké is,/mint a „munkásosztály”. Hogy a tájékozódást, a fogalmak értelmezését megkönnyítsük, s hozzáférhetővé tegyük a lakosság számára is — tudniillik ez is feladatunk —, az utóbbi időben egyre több, mint a statisztikai értelmezést, a fogalmakat megvilágító kiadványt is közzé tett a KSH. Belső megújulásuk egyik fő eszköze lesz az új TPA-1140-es I számítógép; az események- I re, igényekre való gyorsabb | reagálást egyebek közt ettál | is várják. Ám addig is igen j érdekes tanulmányokat, elem- 1 zéseket tesznek „megrende- r főink” asztalára. Külön vizs- 1 gálatban foglalkoztak pél- dául a teljesítmények és a jövedelmek kapcsolatának ; alakulásával, a megye élelmiszertermelésével, a népe- § sedési folyamatok társadalmi, I gazdasági hatásaival, ele- Ü mezték Pécs belvárosa re- í konstrukciójának problémáit, a földgázprogram végrehaj- fását, Baranya alsófokú köz- | pontjainak helyzetét. Legújabb munkájuk Pécs § városszerkezetének belső ta- gozódásával foglalkozik, s arra készülnek, hogy - a \ Népességtudományi Kutató Intézettel közösen — prognózist készítsenek arról, hogy > várhatóan hányán élnek I majd az évtized végén a me- 1 gye egyes területi egységein. 1 Varga János HÉTVÉGE 3.
