Dunántúli Napló, 1983. július (40. évfolyam, 180-210. szám)
1983-07-02 / 181. szám
A családi házak zöme a Fátyol utcában épül Proksza László felvételei A kispénzűek is százezrekkel számolnak Otthonteremtők Újhegyen Garázs épül a házhoz a Feketerigó utcában Mihovics Zoltán a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóságnál normás, a felesége a BÉV-nél anyagkönyvelő. Fiatalok, két éve házasok, egy kisgyermekük van. A feleség nagymamájánál A térképen hiába keresnénk úgy, hogy Pécsújhegy, hiszen hivatalosan ilyen már nem létezik. Belterület, IV. építési kategória, ennek megfelelően családi házas beépítésre, meghatározott állattartásra alkalmas terület. Ez is Pécs. A 17-es jelzésű helyi autóbuszjárat kapaszkodik fel ide, a várost délkeletről határoló dombokra, az utóbbi időben gombamódra elszaporodó és szebbnél szebb családi házak közé. A két főútvonalat kivéve csak köves, vagy földes utak mentén sorjáznak a házak. A városi közművesítést egyedül a villany képviseli. Az ivóvízért kutat kell ásni, vagy fúrni. Nem egyszerű dolog ez itt a dombtetőn, ahol bizony húszharminc méteres mélységig nemigen bukkannak vízre. Látszólag nem túl csábítóak a külső körülmények, ha csak nem vesszük figyelembe a nagyvárosi szennyektől megkímélt jó levegőt, a szinte falusias, idilli környezetet, a házakat övező kerteket. A nemrég elkészült általános rendezési terv a realitások alapján számol az újhegyi terület beépítésével. Sokan akarnak itt építkezni, szinte kivétel nélkül fiatal házaspárok. (De furcsa így nevezni őket, amikor csak a pár igaz, a ház egyelőre küzdelmesen elérendő cél.) A tanács által előkészített és tartós használatra bérbe adandó telkekre azonban várni kell. Elsősorban a vízellátás megoldása miatt, amelyre reális esély csak a következő tervidőszak elején lesz. Azt mondják — hivatalos helyen, a tanácson is —, hogy Újhegyen a kispénzűek építkeznek. Induló tőkeként ugyanis minimum a telekárral rendelkezniük kell, itt pedig a hiányos közművesítés miatt viszonylag olcsón cserélnek gazdát a telkek. Olcsón? — Hat évvel ezelőtt egy 950 négyzetméteres telek hatvanezer forintba került, tavaly egy csaknem ugyanekkora, igaz, hogy kúttal rendelkező területért 170 000 forintot kértek. Akik megvásárolták, valóban kispénzű emberek. Szülői segítség után az OTP laknak Pécsett. Minden szabad idejüket Újhegyen töltik a ház építésén, minden fillérüket erre költik. A segítség a férj édesapja és édesanyja. így négyesben építik a házat tavaly május óta úgy, hogy segédmunkásra még nem kellett költeni. — Miért vágtak bele az építkezésbe? — Lakni szeretnénk, mégpedig nem kényszermegoldással, szívességből — mondta a fiatalember. — Milyen tőkével indultak? — Százhetvenezerért vettük a telket, a huszonnyolc méter mély ásott kúttal együtt. Ezt a pénzt a szülők adták össze. Az OTP-kölcsön 340 000 forint volt, és kaptunk nyolcvanezer forint köcsönt a vállalattól. — Építési anyaggal volt probléma? — Rengeteg. Persze, ez is a pénzhiánnyal függött össze. Nem tudtunk anyagbiztosítási szerződést kötni a TÜZÉP-pel, mert ha erre befizetjük az előleget, akkor nem marad annyi készpénz, amennyi az OTP- kölcsön felvételéhez szükséges, így aztán egyfolytában szaladgálunk az anyagok után. Most például háromezer darab blokktégla hiányzik. Ki is fizettük, de Görcsöny nem tud adni. Emiatt lelassult az építkezés. Korábban heteket álltunk amiatt, hogy nem kapni megfelelő nyílászárókat. Az idő pedig nagyon sürget bennünket. Ahhoz, hogy a telek átírási illetékét, harmincezer forintot ne kelljen kifizetni, három 'év alatt be kell fejezni az építkezést. Rajtunk nem is múlna... Mintha kis csüggedést éreznék a hangjában, ezúttal azonban felesége hordozza az optimizmust: — Eddig is ment valahogy, hiszen a szuterin teljesen kész, többé-kevésbé a falazás is. Persze, azért versenyben vagyunk az idővel, különösen, ha arra gondolok, hogy hiánycikk a radiátor, a fűtéscsövek, vízvezeték-csövek . . . Az összképhez tartozik, hogy Már csak a vakolat hiányzik ... a szociálpolitikai kezdvezmény a második gyermek születésére is három év határidőt szabott. — Szégyellem elmondani, hogy hogyan kezdtük — mosolyog Emmert Jánosné. Ugyancsak itt, Újhegyen, a Fátyol utcában laknak. A férje asztalos, ő építésztechnikus. A házuk saját bevallása szerint csak évek múlva lesz teljesen kész, de a földszintet már birtokolják, szépen berendezkedtek, végre a sajátjukban. — Húszezer forint spórolt pénzünk volt, a hiányzó negyvenezret a szüléink adták ösz- sze, így vettük a telket hat évvel ezelőtt, hatvanezerért. A szüléink Hímesházán és Olaszban élnek, onnan jártak be ők is, mi is építkezni. A kutat olcsón úsztuk meg, jórészt rokoni szívességből készült. Mint kiderült, a nyílászárókkal semmi problémájuk nem volt. — A férjem készítette az ajtókat, ablakokat. Nemcsak a beszerzés, hanem a minőség miatt sem kellett bosszankodnunk. Az építkezés költségeire 200 000 forint OTP- és 40 000 forint vállalati kölcsönt vettek fel. — Tavaly költöztünk be — mondja Emmertné. — A felső szint még nem lakható, hiányzik a külső vakolás, belül is egy sereg burkoló munka, de elfogyott a pénz. Majd szépen, apránként mindent befejezünk. Sok fiatal házaspárral, otthonteremtővel beszélgettem Újhegyen, másutt is. Az indulás receptje kevés kivétellel mindenütt így hangzott: kérj segítséget áldozatkész szülőktől, mert néhány évi spórolás még a telek vásárlására sem elegendő. Az építkezés éveiben amatőr szinten kényszerűen kitanul az ember egy-két szakmát, ha a munkadíjon is spórolni akar. Kurucz Gyula . HÉTVÉGÉ Munka után a táborban Megjött a posta! Fotó: Proksza László Este fél 7 van, a Bólyí Mezőgazdasági Kombinát diáktáborában. Mondhatnám, összegyűlt Dunántúlon a Nagykunság. De nem mondhatjuk, mert Jász-Nagykun-Szolnok megye helyett most már hivatalosan csak Szolnok megyét kell írni. Sátorhelyen vagyunk és a mostani hónapok zenei divatjának megfelelően, a legújabb külföldi világsláger, a Macskák című rockopera híres áriája szól hangszórón; a Memory. Elaine Paige ugyan a sarki lámpák fényéről énekel benne, itt pedig a nap fénye érkezik be. Igaz, már csak haránt, de azért ragyogtatja a piros-sárga-zöld-kék sátrakat. KISZ-tábor ez és nem katonai rohamosztag tábora. Hozzá alföldi büszkeséggel jelentették ki a szolnoki srácok, hogy nekik a kulturális műsorok közül csak a javát hozzák, mert nekik kivételesen gazdag kazettagyűjteményük van, és hallgassuk csak, most is a Webber-féle új rockopera szól. De a kombinát is kitett magáért: a jó zenei anyaghoz újdonatúj hangfalakat és ilyes tárgyakat vett. Szóval jól összejött a Szolnok megyei diákhad és a baranyai nagygazdaság. Munka után fél 7 van tehát.. . Két Mónikával beszélünk. Király Móni a Szolnoki Varga Katalin Gimnáziumból, Somos Mónika pedig a tisza- földvári szakközépiskolából jött. De tisztesen ügyel a származására, hozzáteszi tehát, hogy Tiszaföldvár csak a suli városa, ő igazi karcagi lány. Czeglédi Edit meg törökszentmiklósi óvónőképzős. Főként a reggelit dicsérik, mert az hazai rangú. Aztán a tízórait, amit kolbászszállítmánynak is nevezhetnének és amit kivisznek utánuk a földekre. Persze 500 lány meg fiú a Nagy-Alföldről, 500 anyuka főztjének ízével, úgy is, mint 500 mamakedvence. Végül is Jusztin László, a Szolnok megyei KISZ-bizottság politikai munkatársa összefoglalja a tábor véleményét: — Egy kivételével a megyénk valamennyi gimnáziumából vannak itt és még a gimnáziumok keretében működő szakközépiskolai osztályokból is. Eddig a Bajai Mezőgazdasági Kombinátba jártunk nyaranta dolgozni. De fele annyi gyerek, vagyis 240 volt egy táborban, itt meg a kétszerese. Ez a félezres sátorhelyi tábor szervezésben nem a kétszeresét, hanem hatványozottan nagyobb munkát kíván. A gyerekek az élelmezéssel mégis nagyon elégedettek itt. Mivel a koszt minden diáktábornak az idegi középpontja lehet, s ha hiányos, akkor gyorsan jönnek a panaszok. A legkritikusabb mindig a tízórai, hiszen annak bőségesnek, a földekre kiszállíthatónak, legtartósabbnak kell lennie. Itt Sátorhelyen ezt rendkívül jónak tartom: kolbász, sonka, szalámi, dzsem, mindenféle van belőle. Koszt és szabad idő — ez a kettő összefügg, és meghatározza a diáktáborok hangulatát, munkalendületét. A szabad idő éppen most van. Számtalan nyakak ívben mozognak föl és le, mivel aki csak kibicel, az a feldobott labdákat figyeli. Egyáltalán, a labdázó csoportokon mindig van érdekes látnivaló. Vagy a labda, vagy éppen az a csupakóc, mezítlábas kislány, aki irtó nagyokat rúg a fociba, közben oldalt fogja a szoknyáját, hogy csak illő combmagasságig repüljön az a szoknya fölfelé. Aztán ki a labdát figyeli, ki a szoknyát, egy srác meg belevihog a sátorhelyi koraestébe; „Na, a Nyilasinak sincs ilyen lába!” Hát, ahogy így oldalvást lessük, a Nyilasi tényleg jobb, ha stopplis csukát húz a lábára, de ez a kislány inkább talán maradjon így .. . A kombinát vezetői is nagy gonddal figyelik az ifjúságot. Mozer Fülöp, a szociálpolitikai osztály vezetője, aki a táborok kulturális, gazdasági és egyáltalán a belső életének legfőbb irányítója ; — Június 20-tól július végéig 3000 diák dolgozik nálunk, őket látjuk el mindennel. Azt hiszem, sokat kifejez, hogy naponta 42 forint az élelmezésük nyersanyag- normája, ebből négyszeri étkezést adunk. Egyáltalán a legmodernebb ellátásra törekszünk. Ügy vélem, eredményesen. Kresz József, a kombinát egyik közművelődési munkatársa: — Nekem az volt az érdekes ebben a táborban, hogy a baranyaiak, pécsiek igen sok kulturális programot igényelnek, a Szolnok megyeiek pedig öntevékenyek. A mi feladatunk most inkább az öntevékenység elősegítése, például a hagnfalakkal. Pol-beat zene elmélete, fényképezési gyakorlat, az újságírás próbája, sok mindent csinál a Szolnok megyei félezer gyerek. Dolgoznak is persze keményen. De most este egy kislány Zsirar- di-kalappal őrjíti meg a fiúkat a sátorhelyi tábori korzón. Délelőtt még a sáros szántásban caplatott, de a leány estelente ugye a táborban is leány. Földessy Dénes
