Dunántúli Napló, 1983. május (40. évfolyam, 119-149. szám)

1983-05-10 / 128. szám

6 Dunántúlt ílaplo 1983. május 10., kedd OKBT-akció „Járművel vagy gyalog, az úton társak vagyunk” Kiemelt helyen szerepel idén az emberelütések számának csökkentése, a sebesség hely­telen megválasztásának, mint a balesetek alapvetően kiváltó tényezőjének megfigyelése és megszüntetése, a helyes köz­lekedési szokások elterjesztése az Országos Közlekedésbizton­sági Tanács és a Baranya me­gyei KBT munkájában. Apro- padanda mellett a korábbinál jobban összehangolt rendőri megelőző tevékenységgel pá­rosul az az akció, melyre.má­jus 15. és július 15. között ke­rül sor az egész országban, így Baranyában is. A „Járművel vagy gyalog, az úton társak vagyunk" kam­pány keretében egyebek közt felhívják a gépjárművezetők fi­gyelmét a közút—vasút szint­beni kereszteződések közleke­désbiztonságának erősítésére, a helyesen megválasztott se­bességgel kapcsolatos isme're- tekre, a kijelölt gyalogátkelő­helyeken történő biztonságos áthaladás elősegítésére, a biztonsági öv, bukósisak, fej­támla helyes használatának fontosságára, az ittas vezetés, a tilos jelzésen való áthala­dás veszélyeire. Képünkön: Az akció egyik plakátja. Baranyai utakon Baranya megyében, május 9. és 13. között, az alábbi útépítési, útjavítási munkák történnek: a 6-os számú fő­úton Hidas és Mecseknádasd térsé­gében a csomópontokat szélesítik, ezért a legnagyobb megengedett se­besség 40 kilométer. Az út pécsi át­kelési szakaszán, a Zsolnay Vilmos utcában a kiemelt szegélyt építik. Az 56-os számú főút Mohács átkelési sza­kaszán az útburkolati jeleket festik, Dunaszekcső és Mohács között az ár­kot rendezik. Az 57-es számú főúton, Mohács és Lánycsók között kátyúmen­tesítés folyik. A 66-os számú főút pécsi átkelési szakaszán a Tolbuhin úton ki­emelt szegélyt építenek. A szeder­kény—Villány—harkányi összekötő úton, a mároki elágazásnál lévő híd tám­falának hibája miatt 12 tonnás súly- korlátozás van érvényben. Ajánlott te­relőútvonal : Boly—Töttös—Kislippó— Villány. Az orfűi bekötőúton, útszűkü­let mellett folytatódik a földmunka, valamint a burkolatjavítás. A zengő- várkonyi bekötőúton itatásos henger­lést, a szentlőrinc-nagycsányi és a harkány-sellye-darányi összekötő uta­kon felületi bevonást végeznek. Ez utóbbi két útnál a sebességkorlátozás 40 kilométer. A tótszentgyörgyi bekö­tőutat aszfaltozzák, a sátorhely—villá­nyi összekötő úton pedig profilozást végeznek. LAKAS-INCATLAN Elcserélném modern, gázfűtéses, belvárosi la­kásomat. ,,Cserealap” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Vasas l-en eladó két- szoba, konyha, fürdő­szobás lakás. Hideg-, melegvíz, plusz garázs, nyárikonyha, kis konyhá­kért. Érdeklődni a hely­színen, mindennap 11 órától. Pécs, Vasas I., Bányatelep 15. Siklós, Csukma dűlőben, 700 n-öl üres terület, jól megközelíthető helyen eladó. Villany van. Ér­deklődni: Siklós, 567-es telefonon, este 19 óra után. Perekedi szőlőhegyen öreg szőlő présházzal, 'és üres telekkel, beteg­ség miatt, sürgősen el­adó. Érdeklődni: Biró Lajos, Pécs, Kertváros, Németh László utca 6., Vili. em. 32. ajtó. 670 n-öl szőlő kis ház­zal, pincével, ciszterná­val, teljes felszereléssel eladó. Pécs, Kismély- völqy, Hegyhát dűlő 5. (Mici-lak) Megközelít­hető a 22-es, 23-as autóbusszal. Érdeklődni a helyszínen, május 7-én, szombaton, 8—12 óra között. Dombay-tónál, fél ia kész nyaraló, 300 n-öl telken eladó, a patak partján, út mellett, vil­lany van. Pécs, Hajdú Gyula u. 8., III. 10. Kétszoba összkomfortos, kertvárosi tanácsi laká­somat elcserélném Pécs­hez közeli falura, vagy Pécsre, régi bérűre, más megoldás is érdekel. Egri Gy. út 128., IV. 15. Kertvárosi, nagyméretű, másfél szobás, szőnyeg- padlás, tapétás, máso­dik emeleti szövetkezeti lakás eladó. ,,Egri Gyu­la utca” jeligére a Hu­nyadi úti hirdetőbe. Kétszobás, fürdőszobás, jó állapotban lévő, ma­gasföldszinti házrész, egészen kis kerttel, be­költözhetően eladó. Pécs, Tátra u. TO. Belvárosi, másfél szobás vagy garzonlakást vep- nék. ,,230 ezer kész­pénz” jeligére a Hu­nyadi úti hirdetőbe. Panorámás fekvésű gyü­mölcsös, hétvégi házzal, igényesnek eladó. Ér­deklődni: Alkotmány u. 40., II. 46. _____________ El adó a rácvárosi temp­lom feletti részen, 212 n-öl, szép lugasrendsze­rű szőlő gyümölcsfákkal. A területen félkész épü­let, pince felszereléssel, van. Engedéllyel kétszin­tes családi ház építhe­tő rá. Érdeklődni: Pécs, Ybl Miklós u. 12/A. Oro­szék. Eladó! Harkány, Tere- hegy 75. sz., panorámás zártkert. A terület 800 n-öl, ebből 400 n-öl sző­lő, 300 n-öl most ter­mőre forduló gyümöl­csös. Jó állapotban lévő présházzal, pincével, teljes felszereléssel. Megosztható. Érdeklőd­ni: hétvégeken a hely­színen, hétközben: Cso- bod Imre, Dombóvár, Liszt F. u. 10. _________ Bu dapesti, második ke­rületi, 48 négyzetméte­res, tanácsi lakásomat hasonló pécsire cserél­ném. ,, Belvárosi lakás” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Harkányban, Töttösi ta­nyán lévő kétszoba össz­komfortos * lakásomat bérbe adnám üdültetés céljából tsz vagy vál­lalat részére, esetleg ét­kezést is biztosítunk. Ér­deklődni lehet: Molnár Józsefnénél, Harkány, Töttösi-tanya, Tettyei út mellett. Elcserélnénk (vagy el­adnánk) 2 szoba össz­komfortos szövetkezeti lakásunkat 1 vagy 1,5 szobás lakásra. Érdek­lődni: 17 után, Pécs, Viktória u. 5., V. 19. Putics. 1,5 szobás, összkomfor­tos lakást vennék. ,,275 ezer kp + OTP" jeligé­re a Hunyadi úti hirde­tőbe. Eladó 340 n-öl szőlő présházzal a becefai szőlőhegyen. Érdeklőd­ni: Igái József, 7900 Szi­getvár, Szulimán u. 49. Vasason, 900 n-öl szántó, út mellett, buszmegálló­nál, eladó. Érdeklődni: Pécs, Építők útja 7 B., fszt. 2.___________________ Kertes családi ház el­adó. ,,Olcsó” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Házfelügyelői, kétszo­bás, összkomfortos laká­som tanácsi kisebbre, garzonra cserélném, le­het gázfűtés isi ,,Gyors csere” jeligére a Hu­nyadi úti hirdetőbe. Kertvárosban albérleti szoba kiadó. ,.Gyerme­ket várónak is” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. 2V2 szobás, összkomfor­tos, bútorozott, Mecsek- oldali lakás, ugyanott garázs, hosszabb időre kiadó. Telefon: 24-542. Vágotpusztán parasztház eladó, üdülőnek is al­kalmas, gazdasági épü­lettel, gyümölcsössel. Ér­deklődni: Pécs, öz u. 3., Vili. 25. _____________ Be költözhetően eladó Lotz K. u. 7. sz. alatti családi ház. Érdeklődni: Ybl M. u. 1.. II. 9. 17 óra után. Nagy József. Orfűn, esetleg Abalige- ten, hétvégi víkendre al­kalmas, különálló lak­részt (egy szoba plusz fürdőszoba) bérelnék. Minden megoldás érde­kel. Ajánlatokat: „Ha­tározatlan időre, ár­ajánlattal” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Pécsen, Pécshez közel, Szentlőrincen vagy Szi­getváron vennék üresen álló, téglából épült há­zat szőlővel, gyümölcsös­sel vagy üres területtel, vagy téglából épült há­zat lakás céljára 130 ezerig, esetleg ezen fe­lül, plusz részletfizetés­sel. „Lakható legyen” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe.________________ Eladó kétszobás, 60 m2- es OTP-öröklakás. Pécs, Dóra utca 5., I. em. 5. 600 n-öl telek eladó, fe­le 200 n-öl szőlő — Kis­postavölgy 63. sz. Érdek­lődni: Tímár u. 18. Málomi 309 n-öl szőlő, meglévő pincével és 32 négyzetméter alapterüle­tű épület építési enge­délyével, építési anyag­gal eladó. Érdeklődni: Pécs, Báthori u. 5. _____ Új . összkomfortos csa­ládi ház eladó. Nagyko- zár, Kaszapovics A. u. 12.__________________________ Eladó a Makár déli ol­dalában központi fűté- ses, nagy kertes családi ház. ,,164 négyzetméter” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Az egymás mellett haladás veszélye „Leborotválták” autóikat Ki miben hibázott? Városon belül, két egymás­sal párhuzamosan haladó sze­mélygépkocsi között történt a következő baleset. A szabályo­san felfestett két forgalmi sávban hosszabb szakaszon keresztül közlekedtek egymás mellett. A sáv szélessége ele­gendő volt a biztonságos ha­ladáshoz, a forgalom előttük és mögöttük gyér volt, a ve­zetés nem okozhatott egyikük­nek sem különösebb gondot. Mindkét jármű a megenge­dett 60 kilométer/órás sebes­séggel haladt, megfelelően helyezkedve el a kijelölt for­galmi sávok középső nyomvo­nalában. Eddig megszokott, sőt városi közlekedésben tipi­kus a helyzet, ugyanígy mind­annyian, mindennap haladunk magunk is. Az egyik betorkolló útról azonban egy harmadik sze­mélygépkocsi vezetője igyeke­zett rákanyarodni a főútvonal­ra. Figyelembe vette az el­sőbbségre kötelező táblát, ám úgy ítélte meg, hogy a főútvo­nalon haladó két kocsi ha­marosan elhalad, s ezért ko­csija orrát mintegy fél-három­negyed méterre „betolta" a főútvonal külső forgalmi sáv­jába, s apró gázzal kezdte megmozdítani a járművét. Hangsúlyoznunk kell, hogy ez­zel a manőverrel forgalmi akadályt a másik kettő szá­mára nem okozott, a sávok elegendő szélességűek voltak ahhoz, hogy mindkét autó el­férjen a főútvonalon, és se­bességcsökkentés nélkül me­hessen tovább. A veszélyhelyzetet végül is egy szabályosan átkelő gyalo­gos okozta, aki a túloldalról a zebrán elindult, s az út fe­lezővonalánál megállt, várva a két közeledő autó elhaladá­sát. A belső sávban haladó a gyalogos látványára a kö­zépső nyomvonalból kissé jobbra, a terelővonalhoz húzó­dott, hogy biztonsággal elfér­jen mellette, azaz csak a sá­von belül változtatta meg a pozícióját. A külső sávon haladó autós viszont ugyanekkor húzódott befelé - balra - a terelővo­nalhoz, hogy a becsatlakozás­ra várakozó kocsi orrától le­gyen biztonságos távolságra, így történt, hogy éppen a két egymás mellet^ haladó kocsi között szűnt meg az oldaltér­köz, s egymás két oldalát szabályosan „leborotválták”! Ebben szerepe volt annak is, hogy mindkét vezető éppen az ellenkező irányba összpontosí­totta figyelmét. A koccanás­nál kisebb személyi sérülések is történtek a betört üvegek­től. Fontolgathatnánk, hogy ki miben hibázott, ki mennyire felelős a megtörtént balese­tért. Ennél azonban lényege­sebb, hogy rámutassunk arra: hasonló helyzetek bármikor előfordulhatnak, pedig meg­előzhetőek lennének, s még­Gépkocsi-átvételi Trabant Lim. Hycomat (Bp.) 561 Trabant Hycomat Combi (Bp.) 28 Trabant Lim. (Bp.) 14 720 Trabant Lim. (Győr) 15 743 Trabant Combi Special (Bp.) 7 143 Trabant Combi Speciál (Győr) 3 406 Wartburg Lim. (Bp.) 8 134 Wartburg Lim. (Győr) 5 002 Wartburg de Luxa (Bp.) 11 224 Wartburg de Luxe (Győr) 6 182 Wartburg Lim. tolótetős (Bp.) 1 362 Wartburg de L. tolótetős (Bp.) 2 110 Wartburg Tourist (Bp.) 4 171 Wartburg Tourist (Győr) 1 612 Skoda 105 S (Bp.) 6 937 Skoda 105 S (Győr) 5 797 hozzá éppen a defenzív veze­tés gyakorlásával. Ez esetben egyáltalán létre sem jött vol­na a szituáció, ha a főútvona­lon haladó két személykocsi nem halad következetesen és folyamatosan egymás mellett, hanem egyik vagy másik kis­sé, néhány méterre elmarad. Sokan ismerik a defenzív tá­volságtartás tanácsát, keve­sen érzik meg, hogy ez az egymás melletti haladásra is vonatkozik! Az egymás mellet­ti haladás idejét is igyekez­nünk kell mindig a lehető leg­rövidebbre szabni, gyorsítás­sal vagy elmaradással leg­alább néhány méter különbsé­get tartani, ami számunkra külön manőverezési lehertősé- geket kínál. A vezető a saját­magával egyvonalban, olda­lánál történő hirtelen mozgás­változósokra tud a legkevés­bé hatékonyan reagálni, ezért magát a helyzetet kell elke­rülnünk azzal, hogy nem is engedjük kialakulni! sorszámok Skoda 120 L (Bp.) 12 895 Skoda 120 L (Győr) 9 219 Skoda 120 GLS 304 Lada 1200 (Bp.) 21 750 Lada 1200 (Győr) 7 095 Lada 1300 (Bp.) 9 045 Lada 1300 (Győr) 2 197 Lada 1500 (Bp.) 8 742 Lada 1500 (Győr) 2 562 Lada Combi (Bp.) 4 664 Moszkvics 12 059 Polski FIAT 126 (Bp.) 16 358 Polski FIAT 126 (Győr) 4 550 Polski FIAT 1500 (Bp.) 3 532 Dacia (Bp.) 12 226 Zastava (Bp.) 1 617 STOP Az utóbbi hetekben meg­szokottnál jóval bővebb a kínálat a Merkur pécsi használtautó telepén. Néz­zük a választékot és az ára­kat: négyéves UAZ 23 600; Trabant Tramp kétéves 84 100; Lada 1200-as 59 200 (UZ); Lada 1300- as 79 500 (ZV); Lada 1500- as 84 200 és 94 700 fo­rintért. Lada 1200-as Com­bi 60 000 (UR); Trabantok 18 100 és 52 200 forint kö­zött, Polski Fiat 1500-as 39 300 és 65 600 forint kö­zött, Skoda 105-ös 87 100 forintért (TI). * Forgalomkorlátozás, A Mecsek autós hegyi gyor­sasági verseny miatt ideig­lenes forgalomkorlátozás lesz május 14-én és 15- én Pécsett 7—17 óra kö­zött a Magyarürögi úton, a Fábián Béla tton és az Abaliigeti úton a Lapis— Remeterét útkereszteződé­sig. * Az elmúlt héten Bara­nya megyében tíz szemé­lyi sérüléses közlekedési baleset történt: egy halá­los, egy súlyos, nyolc pe­dig könnyű kimenetelű volt. Rovatszerkesztő: ROSZPRIM NÁNDOR Zárai Tibor Mecseki öröklakást ven­nék 3 szobásig, azonna­li készpénzfizetéssel, most épülő is lehet. „Telek is érdekelne” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Eladó 4 szoba összkom­fortos, garázsos, 150 n-öl kertes családi ház, vagy kisebb családi vagy lakható hétvégi házra cserélhető. Érdek­lődni: délután, István u. 35. sz. 54 négyzetméteres szö­vetkezeti lakás eladó Sarohin útnál. „Szép kilátás” jeligére a Hu­nyadi úti hirdetőbe. Elcserélném komlói, 2 szobás, komfortos, taná­csi lakásomat szabad rendelkezésű pécsi vagy komlóira. Válaszokat: „Felújított" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe kérek. Siklóson, a város szélén 1 hold szántóföld olcsón bérbe adó. Érdeklődni: Siklós, üvegbolt. _______ El adó 2 szoba, étkezős szövetkezeti lakás. Ér­deklődni: egész nap, Sarohin tábornok út 36., II. 9. Tóth. Forgalmas helyen, bel­városban, 25—35 négyzet- méteres üzlethelyiséget keresek. „Sürgős” jel­igére a Hunyadi úti hir­detőbe. Hétvégi telek, kis ház­zal, eladó Pécsett. „Er­dőszélen” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Kétszintes, kertes csalá­di ház garázzsal eladó vagy két lakásra cserél­hető, tanácsi lakás és Kertváros kizárva. „Ri- gódertetö” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Péter utcában, panorá­más, bútorozott szoba diákfiúknak kiadó. Tele­fon : 28-855 — este. Földszinti, 93 négyzetmé­teres, gázfűtéses örök­lakás kis kerttel, pincé­vel eladó, siklósi város­részben lévő, másfél szobás, összkomfortos, tanácsi lakást második emeletiq beszámítok. Érdeklődni: vasárnap, Pécs, Bartók B. u. 47. Reiszné (első csengő). Pécs, Tettye u. 63-as számú, kétszintes, két­szoba plusz egyszobás, kertes családi ház be­költözhetően eladó. Ér­deklődni hétköznap: 17—19 óráig, szombat-va­sárnap délelőtt. _______ Bu dapesti, 110 négyzet- méteres, XII. kér., Vá­rosmajor melletti, első emeleti, utcai, háromszo­bás, gázsfűtésű, külön bejáratú tanácsi társ­bérletemet elcserélném pécsi, másfél, kétszobás szövetkezeti vagy örök­lakásra, esetleg tanácsi bérlakásra. Válaszokat: „Budai zöldövezet” jel­igére a Hunyadi úti hir­detőbe kérem. Pécs, Alkotmány utcai, első emeleti, két és fél szobás, összkomfortom öröklakás, azonnal be­költözhetően, készpénzért eladó. Telefon: 73-435, este. Belvárosi, kétszoba kom­fortos, qázfűtéses, taná­csi lakást cserélnék há­rom-három és fél szo­bás tanácsi vagy ma­gántulajdonú lakásra, a belvárosban. Telefon: 31-203.____________________ Elcserélném két és fél szobás, szövetkezeti la­kásomat kettő kisebb lakásra. Címeket: „Má­jus” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe kérem le­adni. Eladó Siklós központjá­ban családi ház (két la­kás, két üzlethelyiség). Érdeklődni: Harkány, Al­kotmány u. 3., vagy Pécs, 28-202-es telefon. Első emeleti, két és fél szoba összkomfortos, egyéves lakásom eladom tehermentesen, vagy kp plusz OTP-ért. „Jó he­lyen” jeligére a Hunya­di úti hirdetőbe. Pécshez közel, gyönyörű környezetben családi ház eladó, gazdálkodási lehetőséggel vagy nya­ralónak kiválóan alkal­mas. „Azonnali költö­zéssel” jeligére a Hu- nyadi úti hirdetőbe. Siklóson, Csukma dűlő­ben, 550 n-öl szőlő el­adó. Pince, présház, szoba-konyha, teljes be­rendezéssel, felszerelés­sel, villany van. Érdek­lődni: Siklós, Köztársa­ság tér 5/B., IV. 13., na­ponta 17-20 óráig. Építési telket vennék Pécs közelében. „50 000” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. _______________ Si klóson, Csukma dűlő­ben, 325 n-öl szőlő, 22 db gyümölcsfával eladó. Épület, pince van. Ér­deklődni: Siklós, Köztár­saság tér 5/B., IV. 15., naponta 17—20 óráig. Templom térnél elcserél­ném vagy eladnám két és fél szobás családi házrészemet, háromszo­bás tanácsi, plusz kp- ra. Varga, Makarenko u. 7.____________________ El adó falusi kis ház, Budai-vámtól három ki­lométerre, Boqádon, szoba-konyha, kamra, fürdő, WC, ólak, góré, pince, kert, 274 n-öl. Ára: 130 ezer. Megte­kinthető mindennap: Bogád, Vajda pékség mellett lévő köz. 48-as u. 3.___________________ El cserélném vásárcsar­noknál lévő, Mecsekre néző, panorámás, há­romszoba, összkomfortos tanácsi lakásomat, plusz Pécstől húsz kilométer­re, háromszobás régi nagy házamat kerttel, három és fél—négyszo­bás garázsos lakásra. A ház elcserélhető vil­lányi kis ingatlanra, esetleg eladó, kétszeri részletre is. „Zengőnél"' jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Eladnám vagy elcserél­ném 2,5 szobás, össz­komfortos, belvárosi la­kásomat bármilyen ta­nácsira. Irányár: 750 ezer Ft. Cím: Alkotmány u. 71., III. em. 11. Eladó kertes családi ház garázzsal. Pécs, Előd u. 7. sz. Érdeklődni: dél­után 15 órától és vasár- nap. _____________________ El cserélném Pécs, urán­városi, 2V2 szoba össz­komfortos, III. emeleti tanácsi lakásomat egy falusi házra. „Nyugdí­jas” jeligére a Hunya- di úti hirdetőbe._______ Ny ofclakásos társasház­ban eladó egy három- szoba-összkomfortos lak­rész. Érdeklődni: Érd, Diósdi út 50. Battai István.____________________ Be költözhető, kétlakásos családi ház, szőlővel el­adó. Borbálatelep, Ka­nyar u. 2. Garzon vagy szoba-kony- hás lakrészt vennék vagy hosszabb időre bé­relnék. Ármegjelölést kérek. „Nyugdíjas férfi” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Kertvárosi, két és fél szobás OTP-lakást cse­rélnénk két db tanácsi­ra vagy egy tanácsi + kp. Telefon: 15-742. Elcserélném tanácsi, fél- komfortos, másfél szo­bás, hallos, kis kertes, garázsos lakásomat két­szobás, komfortos, ker­tes családi házra, ráfi­zetéssel, Pécs környékén. „Hősök tere” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. 2,5 szobás, belvárosi, összkomfortos lakás el­adó, 580 ezer kp + 130 ezer, kamatmentes, havi törlesztéssel. „Becsüle­tes" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. ___________ Né gyszoba, összkomfortos családi ház garázzsal, műhellyel eladó. Nagy- daindoli út 36/1. Siklósi hegyen egy és negyed hold szántóföld eladó. Érdeklődni: Sik- lós, Vértanúk útja 29. Kétszoba, plusz étkezős, szövetkezeti lakás eladó. 58 négyzetméter, kp + OTP, azonnal beköltöz­hető. Melinda u. 37., III. 10., 18-20 óráig. Vennék Pécs környéki kis házat, 200—250 n-öl telken, jó közlekedési lehetőséggel. Víz, vil­lany szükséges. „Ár- és helymegjelöléssel" jel­igére a Hunyadi úti hirdetőbe, _______________ Pé csváradon háromszo­bás családi ház mellék- épülettel, 600 n-öl terü­lettel eladó. Érdeklőd­ni:' Kajos Sándor, Pécs- várad, Kodolányi u. 2., 17 óra után. Másfél szoba, összkom­fortos, házfelügyelői la­kásom ugyanilyen taná­csira cserélném. „Kert­város előnyben” jeligé­re a Hunyadi úti hirde- tőbe._____________________ Elcserélném belvárosi, egyszoba összkomfortos, 34 négyzetméteres, nagy- erkélyes, tehermentes szövetkezeti lakásom (téglaház), hasonló ta­nácsi másfél szobásra. „150 ezer” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Siklósi hegyen újtelepí­tésű szőlő, * szántó, pin­ce, présház, szoba-kony­ha, teljes felszereléssel eladó. Érdeklődni: Sik­lós, Vértanúk útja 29. Beköltözhetően eladó 3 szobás, gázfűtéses, ker­tes családi házrész, garázslehetőséggel. Fel- sővámház u. 45. Kis. Hunyadi úti, 80 négy­zetméteres, 3 szoba összkomfortos öröklakás eladó, azonnal beköltöz­hető. Érdeklődés: -Buda­pest, 151-677, este, vagy „Zöldövezet” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Szoba-konyha albérletbe kiadó. Nagyárpád, Fő tér 2. ____________________ Ko mfortos, különálló szoba-konyha, fürdőszo­bás lakrész kiadó. Ugyanott nagyméretű, száraz helyiség, garázs­nak vagy ipari tevékeny­ségre kiadó. Telefon: 30-753, 18 óra után. Elcserélném nagyméretű családi házamat OTP- vel, két családnak meg­felelő pécsváradi öreg házra, esetleg zengő- várkonyira. Érdeklődni a helyszínen: Patacs, Cser­alja 32.__________________ Pécs központjában két­szoba hall, személyzetis, 90 négyzetméteres, kom­fortos öröklakás, beköl­tözhetően eladó. Soós György, 1136 Budapest, Sallai I. u. 28. Balatonmária-fürdőn 179 n-öl ikertelek eladó. „Vízparti” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Belvárosban üzlethelyi­séget bérelnék, válla­lattól is. „Hosszabb időre” jeligére a Hu­nyadi úti hirdetőbe. Belvárosi, 50 négyzet- méteres OTP-lakásomat elcserélném belvárosi nagyobbra, ahol üzlet- helyiség is kialakítható. ,.Tanácsi is lehet” jel­igére a Hunyadi úti hir­detőbe. Elcserélném belvárosi, nagyméretű, másfél szo­bás, gázberendezésű ta­nácsi lakásom, hasonló, külön bejáratú másfeles­re, kétszobásra. „Ma­gasföldszint” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Kétszobás családi ház, garázzsal eladó, lakás­cserével. Komló-újtelep, Ősz u. 10. Elcserélném nagyméretű, másfél szobás, főállású házmesteri lakásomat nagyméretű másfél szo­bás vagy kétszobás ta­nácsira. „Sima csere” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Elcserélném első emele­ti, 36 négyzetméteres ta­nácsi lakásom kertes, hasonló lakásra. „Mag- dus” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. ___________ El adó Komlón, a Gorkij, illetve a Fürst S. utcá­ban egy-egy garázs. Ér­deklődni: Tordai, Fürst S. u. 24. Telefon: 81-093, 17 óra után, 81-463. Dunaszekcsőn, Halász- csárdához közel, Dunára néző 2 szoba, konyha, fürdőszoba, melléképü­letből álló családi ház (akár hétvégi háznak is), beköltözhetően el­adó. Érdeklődni: Duna­szekcső, Felsődunasor 1. Huber András.__________ Ki sbudméron 2 szoba- konyhás családi ház, melléképületekkel eladó. Gazdálkodásra alkal­mas. Érdeklődni: Kis- budmér, Kossuth L. u. 11. sz.___________________ Há romszoba összkomfor­tos lakás, Mohács, Liszt F. u. 2. szám alatt el­adó. Érdeklődni napon­ta 17 órától.___________ Az onnal beköltözhető, 2 és fél szobás lakás el­adó. 380 ezer Ft kp -f- OTP. Mohács, Radnóti Ikt. 10.. IV. em. 24. Ér­deklődni a helyszínen, naponta 20 órától. Elcserélném 2 és fél szo­bás, kertvárosi, II. eme­leti, erkélyes, szövetke­zeti lakásomat Nevelési Központ környéki, 3 szo­bás tanácsira. „Liftesre is” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe.__________ Ür es albérleti szobát keresek, ármegjelölésseL „Családi ház előnyben" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe.__________' Ta tarozásra szoruló ház, építési engedéllyel, sür­gősen, olcsón eladó. Ér­deklődni: 17, óra után, Pécs, Huba u. 14. Gyár- város^_________________ El adó 120 négyzetméter alapterületű, kertes, új családi ház. Érdeklődni lehet mindennap 14 óra után. Siklós, Korvin u. 12.. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents