Dunántúli Napló, 1983. május (40. évfolyam, 119-149. szám)
1983-05-10 / 128. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúlt napló XL. évfolyam, 128. szám 1983. május 10., kedd Ára: 1,40 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja A tartalomból Számítógép minden középfokú iskolában (5. oldal) Ítélet a Piramis-ügyben (5. oldal) Dél-Dunántúl legnagyobb „kályhája" (3. oldal) Kiváló termelőszövetkezet a szalántai A termelőszövetkezet termelési értéke egy év alatt 20,2 százalékkal, a teljes szövetkezeti eredmény 42,7 százalékos növekedést ért el 1982-ben Szalántán. Többet mondanak azok a számok, amelyek az 1981. és 1982. év eredményeinek összesítései. Eszerint a két évben az árukibocsátás 31,6, az üzemi termelési érték 35,3 százalékkal növekedett, a szövetkezet nyeresége pedig 243 százalékkal volt több. Egyebek között e tényeket mondotta el Kerner Ádám elnök a hétfői küldöttgyűlésen, amelyen az 1982-ben elért eredmények alapján a Mező- gazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium és a TOT Kiváló Szövetkezet címet adományozott a szalántai Hunyadi Termelőszövetkezetnek. Balogh Károlyné, qz ÉDOSZ főtitkára a MÉM és a TOT megbízásából gratulált a kiemelkedő eredményekhez, tolmácsolta Váncsa Jenő miniszter jókívánságait és átadta a Kiváló Szövetkezet címet tanúsító oklevelet Kerner Ádám elnöknek. Balogh Károlyné kiemelte, hogy a felsőbb vezetés a tsz eredményeinek forrását a következőkben látja: ösz- szeforrott és jó az összhang a tagság és vezetőség között; a tervezésben és fejlesztésben előrelátó a vezetőség, a tagság pedig szorgalmasan megvalósítja a jó terveket; magas színvonalú a szakmai vezetés, amely alacsony aranykorona értékű földeken is képes átlagon felüli terméseredményeket elérni. Dr. Dányi Pál, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának titkára a megyei és a járási# pártvezetés jókívánságait és elismerését mondta el a küldöttgyűlés résztvevőinek. Hangsúlyozta, hogy a szövetkezet vezetősége és tagsága sikeresen leküzdött az elmúlt években számos nehézséget, jelentős fejlődést ért el és céltudatos volt az ágazatok fejlesztése. Jellemző a vezetés stabilitására, hogy 20 év alatt abban nem történt változás. A kitüntetés alkalmából köszöntötte a tsz dolgozóit Szlávko Bozsily, a jugoszláviai Lovásziban lévő zadruga elnöke, amely közös gazdasággal 17 éve van együttműködési kapcsolata a szalántaiaknak. Dr. Mándity Marian, a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének főtitkára szintén gratulált a tagságnak. A küldöttgyűlésen felszólalt és az üdültetés, valamint a szocialista .brigádok patronólásáról beszélt Kri- zsics Györgyné személyzeti vezető. A küldöttgyűlésen Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetésben részesült Krizsics Mihály háztáji agronómus, TOT-kitün- tetést kapott Krizsics Györgyné személyzeti vezető, 38 fő kapta meg a Kiváló Termelőszövetkezeti Dolgozó kitüntetést. Békenagygyülés a győzelem napja alkalmából A hitleri fasizmus felett aratott győzelem 38. évfordulója alkalmából Budapest dolgozó tömegeinek szilárd és eltökélt békevágyát kifejező munkás békenagygyűlést tartottak hétfőn, a MOM Szakosíts Árpád Művelődési Házában. A széksorokban a főváros üzemeinek, intézményeinek több száz képviselője foglalt helyet, hogy hitet tegyen a béke ügye mellett, tiltakozzék az emberiséget fenyegető veszélyek ellen. A nagygyűlésen Várkonyi Péter, az MSZMP Központi Bizottságának titkára mondott ünnepi beszédet. gazdaságilag legerősebbek részére is mindinkább lehetetlenné teszik a normális fejlődést. Az egyre tökéletesebb, azaz mind hatékonyabb pusztító fegyverek megtervezése, gyártása, rendszerbe állítása "súlyos károkat okoz a legszélesebb tömegek gondolkodásában is. Tovább táplálja az amúgy is erős bizalmatlanságot, fokozza az egymás iránti gyanakvást, s a félelem, a rettegés légkörét, az alkotó munkát is gátló reménytelenség, kilátás- talanság érzetét terjeszti. (Folytatás a 2. oldalon) * I. Magyar—szovjet barátsági hét Rajnai József, a megyei pártbizottság titkára megnyitja a kiállítást Erb János felvétele 0 holland nagykövet Pécsett A Szovjetunió 60 éve Fotókiállítás a POTE aulájában Béke- és barátsági nagygyűlés a Gorkij Művelődési Házban —• Évek óta a győzelem napján nyitjuk meg a béke és barátság hónapját, s ez a gyűlés ezúttal is csupán az egyik azoknak a rendezvényeknek gazdag sorában, amelyek alkalmat adnak arra, hogy dolgozó népünk, a háborúviselt idősebb és a szörnyű pusztulást csak hírből ismerő ifjabb nemzedékek egyaránt hitet tegyenek békeakaratukról — mondotta elöljáróban, majd így folytatta: — A béke és barátsági hónap idei rendezvénysorozatának különös időszerűséget adnak azok a súlyos veszélyek, amelyek világunkat, az emberiséget fenyegetik. Az imperializmus legagresszívabb körei most ismét összpontosított és eszközökben nem válogató támadást indítottak a világuralmi terveik fő akadályát jelentő megvalósult szocializmus, mindenekelőtt a Szovjetunió ellen. Magatartásuk rombolja a ro'sz em'ékú hidegháborús évek után közös és nagy erőfeszítésekkel helyreállított és továbbfejlesztett • békés nemzetközi kapcsolatokat, kalandor lépéseik az emberiség létét teszik kockára. — A fegyverkezési verseny nemcsak a háború növekvő kockázata miatt fenyegeti létében az emberiseget. Olyan anyagi terheket ró lényegében a világ valamennyi országára- népére, amelyek gátolják az életfeltételek javítását, s még a A Holland Királyság magyar- országi nagykövete Godért Willem de Vos Van Steenwisk és felesége, valamint Henricus I. W. M. Revis, a nagykövetség első titkára kétnapos látogatásra tegnap Pécsre érkezett. Délelőtt Czente Gyula, a Pécs városi Tanács elnöke tájékoztatta őket Baranya és a meHazánkban tartózkodik a Kambodzsai Népköztársaság tájékoztatási és kulturális minisztériumának delegációja és az elmúlt napokban múzeumokat, (művelődési házakat, művészeti intézményeket tekintett meg. Programjuk egy része baranyai látogatás volt. Vendégeink szombaton érkeztek Pécsre: megnézték a város múzeumait és a Nevelési Központot. Tegnap délelőtt Tatkács Gyű. la, a Baranya megyei Tanács ■elnökhelyettese fogadta a delegációt, amelynek vezetője Chey Sophea tájékoztatási és gyeszékhely életéről. Délután Szentirányi József, az MSZMP Pécs városi Bizottságának első titkára fogadta a vendégeket, akik ezt követően Pécs nevezetességeivel ismerkedtek. A székesegyház megtekintése után látogatást tettek dr. Cserháti József megyés püspöknél. kulturális miniszterhelyettes, tagjai Yi Thun szervezési osztályvezető és Sons Phon, a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó osztály helyettes vezetője. Chey Sophea elmondta, hogy ez az első ilyen jellegű kambodzsai küldöttség Magyarországon és beszámolt tapasztalataikról. Takács Gyula és Bernics Ferenc, a művelődésügyi osztály vezetője tájékoztatták a vendégeket Baranya kulturális, művészeti életéről. A delegáció tegnap délután Harkányba és Villányba látogatott. A magyar—szovjet barátsági hét baranyai rendezvénysorozatának eseményeként tegnap délután a Pécsi Orvostudományi Egyetem aulájában rendezte meg a Hazafias Népfront Baranya megyei és Pécs városi Bizottsága a megyei Művelődési Központ és az MSZBT pécsi tagcsoportjai „A Szovjetunió 60 éve" című fényképkiállítást a TASZSZ szovjet hírügynökség munkatársainak legjobb alkotásaiból. A kiállítás megnyitó ünnepségén több százan vettek részt: a megye és Pécs párt-, állami és társadalmi szerveinek vezetői, MSZBT-tagok, diá. kok. Az ünnepség kedves vendégei voltak a második világháború veterán szovjet harcosai, akik a Szovjet—Magyar Baráti Társaság küldöttségeként tartózkodnak az ünnepi hét alkalmából Magyarországon. A 34 szovjet veterán közül 12-en részt vettek hazánk felszabadításában is. A küldöttség vezetője Dimitrij Ivanics Oszadcsij vezérőrnagy és a küldöttség egyik tagja, Marina Pavlovna Csecsnyeva, a „Szovjetunió Hőse”. A kiállítás megnyitóját rövid műsor előzte meg, s ebben a pécsi Nagy Lajos Gimnázium vegyeskara énekelt Ivasivka Mátyás vezényletével, illetve Melis Gábor, a Pécsi Nemzeti Színház színművésze szavalta Tvardovszkij „Új föld” című versét. A műsor után dr. Rúzsa Csaba, POTE pártbizottságának titkára üdvözölte a rendező szervek nevében a kiállítás megnyitóján megjelent vendégeket. A szovjet küldöttség tagjait virággal köszöntötték az úttörők. A kiállítást megnyitó ünnepi beszédében Rajnai József, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának titkára megemlékezett a szovjet állam megalakulásáról, és a második világháború európai harcait lezáró nap, 1945. május 9. történelmi jelentőségéről. Külön köszöntötte a hazánk felszabadításáért vívott harcok az ünnepségen jelen lévő résztvevőit, akik — mondotta a megyei párt- bizottság titkára — személyesen is megbizonyosodhatnak arról, hogy a magyar nép élni tudott és tud a tehetőséggel, melyet 1945-ben kaptunk. A magyar—szovjet barátságról szólva Rajnai József hangsúlyozta, hogy e kapcsolatoknak pótolhatatlan szerepük van a szocialista társadalmunk építésében így szőkébb hazánkban, a Baranyában folyó szocialista építőmunkában is. Megyénket az ukrajnai Lvov területhez köti a testvérmegyei barátság megannyi szála. Beszéde befejezéseként Rajnai József, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának titkára a mostani barátsági hét jelentőségét hangsúlyozva megállapította, hogy a rendezvények gazdag programja, a személyes találkozók a testvérmegyék, a két nép barátságának további elmélyítését szolgálják, majd .(Folytatás a 2. oldalon) A Villány-Mecsekaljai Borgazdasági Kombinát 12-féle hagyományos és négyféle tankos pezsgővel mutatkozik be a jövő héten nyiló szekszárdi mezőgazdasági tájkiállításon, amelyen több,- mint húsz baranyai nagyüzem vesz részt. Képünkön: az új pezs- göpalackozó és -cimkéző gépsor. (írásunk az 5. oldalon). Kambodzsai vendégek Baranyában