Dunántúli Napló, 1983. május (40. évfolyam, 119-149. szám)
1983-05-06 / 124. szám
1983. május 6., péntek Dunántúli napló 3 Pärimunka a lermeloszöuetkezetben „Párbeszéd nyomán gazdagodik a vezetés” Czigler János: „A munkásigazgatás sajátos formája..." Czigler János kissé félrefor- dított-lehajtott fejjel figyel a hozzábeszélőre. Az ember azt hinné, bizalmatlanságot tükröz- tet szánt szándékkal, pedig csak egy rossz beidegződés. Az erős figyelem, koncentrálás van mögötte. Olyan emberé, aki azonnali döntésre képes és kész, aki előtt nincs megoldhatatlan feladat. Meg is jegyzem: — Szerintem e nélkül is megvan egy párttitkár, hiszen végül is a dolgok a termelésben dőlnek el. Minek ez az örökös készenlét ...? Elmosolyodik. — Biztosan ezt még otthonról hoztam. Édesapám akkoriban halt meg, amikor éppen- hogy eszmélni kezdtem, így hát az apátlanokhoz tartozom, azok közé, akik korán megtanultak önálló véleményt alkotni a világról. Aztán az élet is sokszor próbára tett: pár éves mozgalmi munka után olyan termelőszövetkezetnek lettem a párttitkára — függetlenített —, ahol erősen vibrált a levegő . . . A villányi termelőszövetkezet 30 esztendős párttitkára hátradől a fotelban, hörpöl a feketekávéból. — Ma már simán mennek a dolgok — jegyzi meg —, a gazdaság vezetése jó úton halad. A sok-sok küzdelem, idegeskedés lassan-lassan érleli gyümölcsét. A villányi termelőszövetkezet három gazdaság kényszerű pa- rolázásával alakult 1975-ben, s tíz község — Villány, Magyar- bóly, Villánykövesd, Nagyhar- sány, Mórok, Ivánbattyán, Pal- konya, Kisjakabfalva, lllocska és Lapáncsa — termelőszövetkezeti tagságát tömöríti. A 6300 hektáros gazdaság a nagyobbak közé tartozik, ha a területet nézzük, és igyekszik önmagát megújítani, öt éve, a mélyponton, 7—8 milliós alaphiány, veszteségek jellemezték, s az új vezetés munkája nyomán tavaly már 14,7 millió forint tiszta jövedelmet mondhattak magukénak, öt év alatt több mint 13 000 forinttal nőtt a tagok részesedése, így lett évi 48 470 forint. — Ma sem könnyű a pártmunka — állítja Czigler János —, de ahhoz képest, mint amit annak idején az egyesítést követő években megéltünk, kutyafüle. Sok mindent el kellett hitetni az emberekkel. Azt, hogy itt nincs villányi tsz, nincs ma- gyarbólyi tsz, egyek vagyunk, s ha mindenki becsületesen dolgozik a maga posztján, az eredmények sem maradnak el. Sok új vezetőt hoztunk, jól képzett, alkotni akaró kádereket. El kellett fogadtatni őket a tagsággal. — ön akkoriban 25 esztendős volt. Hogyan birkózott a feladattal? — Gazdaságunkban 84 párttag van. Elsősorban őket kértem, segítsenek. Megvallom, főleg az idősebb, tapasztaltabb, ebben-abban már tekintélyt szerzettek felé orientálódtam. Azok felé, akik a szövetkezet jövőjét 'illetően egyformán gondolkoztak. Ma úgy látom: az egyesülés is okozott nehézségeket, de a korábbi vezetés is hibás volt. Koncepciók nélkül, vagy a koncepciók állandó változtatásával, következetes gazdálkodás nélkül, nem megy előre a szekér. Czigler János 1979 óta függetlenített párttitkár, 1975-től 80-ig a megyei pártbizottság tagja is volt, a tsz-szövetség elnökségében ma is ott van, dolgozik a járási-városi párt- bizottság kötelékében. — Gazdaságunkban úgy alakítottuk a pártvezetőség ösz- szetételét, hogy olyan emberek legyenek bent, akik a maguk posztján, területén képesek beleszólni a termelésbe. Pártvezetőségi tag az elnökünk is. A döntéseket így készítjük elő, visszük a tagság elé, próbálunk mozgósítani, s ha már megszületett a döntés, a határozat mellett minden kommunista kötelessége agitálni. — Sajátosan alakították ki a szövetkezet vezetőségét. — A tizenöt fős vezetőségnek csak két vezető a tagja: az elnök és az elnökhelyettes. A többiek mind fizikai dolgozók, brigádvezetők az egyes ágazatokból. Természetesen mind szakmájuk ismerői. Hogy ilyen összetételű vezetőség van-e a megyében másutt, nem tudom, de nálunk nagyon jól bevált a gyakorlatban. Ez amolyan „munkásigazgatás” egy sajátos formája, s ezt a rendszert a továbbiakban is szeretnénk megtartani. Május végén lesz az új vezetőség megválasztása, s marad a hasonló ösz- szetétel. — Miért jó ez? — Sokféle közvetett és közvetlen formája van a szövetkezeti-üzemi demokráciának. Mi ez utóbbit — a dolgozót közvetlenül is bevonni a vezetésbe — nagyon értékesnek tartjuk. — Produktiv fórum? — Már hogyne lenne produktív. Ennek vázolására hadd mondjam el, hogy nem előre meghatározott időkben ülésezik a vezetőség, többnyire akkor, amikor fontos termelési, vagy bérkérdésekről kell dönteni. Munkaterv van, de attól el lehet térni. A vezetőség tagjai jól tudják előre, hogy mi lesz a téma. Beszélhetnek munkatársaikkal, meghányják-vetik a kérdést, s kialakult véleményeket ütköztetnek. A vezetőségi üléseken természetesen meghívottként részt veszek én is, részt vesznek mérnökeink, ágazatvezetőink. Ők is beleszólhatnak és a kialakult párbeszéd nyomán olyan muníciókkal gazdagodik a vezetés, ami nélkül nem lehet harcba menni ... — Meddig terjed a demokratizmus? — Addig, amíg nincs döntés. Utána, már nincs apelláta, huzavona, a dolgok elodázása. — ön szerint melyek a demokrácia leghatékonyabb fórumai a villányi szövetkezetben? — Mindenképpen első helyre tenném a már elmondott vezetőséget. A küldöttgyűlések, részközgyűlések, a munkahelyi közösségi gyűlések, brigádvezetői tanácskozások, a szövetkezeti bizottságok gyűlései adják a második vonalat. — Mi a jó munkahelyi közérzet kulcsa? — Nyilván az, ha ezeken a fórumokon elhangzottak meg is valósulnak. Javult üzemünk szervezettsége, egységes a vezetés, jobbak az eredmények, emelkednek a személyes jövedelmek, az eszközellátottság színvonala emelkedik. Ez aztán magával hozza azt is, hogy az emberekben mind kevesebb a feszültség. Ezen a tavaszon például csak egyetlen vasárnapot kellett kint tölteni a földeken. Visszakanyarodok beszélgetésünk elejére: — Látja, a dolgok mégiscsak a termelésben dőlnek el. — Igen, de mielőtt termelni kezdenénk, egy csomó egyéb feltételt is teljesíteni kell. El kell fogadtatni az emberekkel azt, hogy amit csinálunk, az értelmes dolog, s hogy abból haszna van. Az utóbbi pár évben mi ezt tettük, s bárkivel vitába szállnék a kérdésben: mi volt vajon hatékonyabb a termelés szempontjából? Az, hogy vettünk egy új gépet, vagy az, hogy véget vetettünk a torzsalkodásoknak, hogy perspektívát adtunk, hogy jó közérzetet teremtettünk. S ez utóbbiban a pártnak, szövetkezetünk kommunistáinak vitathatatlan érdemei vannak. Kozma Ferenc A villányi Új Alkotmány Termelőszövetkezet majorjában égül az új gabonatároló. A 750 vagon befogadóképességű épület a. kukorica betakarításának idejére elkészül. Nem stréber az, aki tanul Tanulmányi verseny után az egyetemre Lakatos György, a Zipernovszky Károly Szakközépiskola igazgatója boldog ember. Hogyne volna az, diákjai minden évben elérnek egy-két első helyet az országos szakmai tanulmányi versenyeken, s kivívják a jogot: felvétel nélkül kerülni az egyetemre. Egy plusz öröm, hogy az idei elsők többsége munkásgyerek. Wagner Richárd tíz éve gor- donkázik — a pécsi Liszt Ferenc zeneiskolába jár — bár ez a tény, csak sokoldalúságát jellemzi. Mint érettségi előtt álló gépiparista a közelmúltban Győrben megrendezett országos szakmai tanulmányi versenyen villamosipari-energia szakon első lett. — Ez azt jelenti, hogy felvételi nélkül kerülsz az egyetemre? — Úgy gondolom, azt. Az eredményhirdetéskor így tájékoztattak, de aztán itthon szóba került az is, hogy matekból mégis felvételizni kell. Sebaj, ha így van, akkor is ott leszek. A szőke, 18 éves fiatalember iskolatársai kc-zött határozottságáról is ismert. Jeles tanuló, s mint említette, az utóbbi pár hónapban szinte éjjel-nappal tanult készült. — Ez nem stréberség .. .? — Nem. Balogh András az osztályfőnököm a megmondha. tója hogy nem az. A mi osztályunkban, az f-ben, nagyon egészséges a versenyszellem, hajtunk, tanulunk. Szóval válogatott a banda. Én úgy vallom: jobb egy felkészült, szakmáját ismerő ember mint tíz felületes. Richard édesapja az ércbányánál föld alatti villanyszerelő, Kozármislenyben laknak. — A zene? — Barátaimmal már zene_ kart is alakítottunk, de úgy gondolom, marad hobbi szinten, mint kikapcsolódás. Villamos- mérnök szeretnék lenni. * Gyenis Ákos elektroműsze. rész. Kategóriájában a tanulmányi versenyen országos második lett, biztos út az egyetemre. — Előbb a katonaság — igazít ki — aztán irány Budapest. Nem vitás, príma lesz. Pécsi fiú, az általános iskolát a Jókai utcai iskolában végezte sporttagozaton. Kiváló tornász is, a PMSC tagja. — Az igazság az, hogy a tor. na már csak passzió, a verseny_ zésből már kiöregedtem. Mindenesetre nem bántam meg, hogy sportoltam. A sport tartást ad az embernek. Szabad idejében barkácsolgat. Hangfrekvenciás erősítőket épít, a legnagyobb 70 wattos volt. Persze — mint mondotta — nem a hangerő, hanem a minőség a lényeg ebben a munkában. Leg. utóbb 3000 forintból olyan Hi- Fi minőségű erősítőt „dobott" össze, amit 10 000-ért árulnak az üzletekben. Szeretem a jó zenét főleg a könnyű műfajt, de nem ez vezérel a barkácsolás közben. In. kább a szakma. Sok mindent megtanul, sok mindenre magá. tál jön rá az ember. S ezt nem felejti el. — Célod? — Hogy jó mérnök legyek. * Pajor Csaba az országos ver. senyen 4. lett éppen csak lemaradva az egyetemi felvételiről. Keszthelyi gyerek, édesapja vízvezetékszerelő, édesanyja ebédkiosztó. A gépipariról egy rokontól hallott s most azt mondja: egy percig se bánja, hogy ide jött Pécsre, kollégistának. Az ipari ragyogó iskola. — Mi lesz az egyetemmel? — Természetesen megpróbálom — mondja a szemüveges fiatalember. — Tanáraim is bíztatnak magam is úgy gondolom, sikerülnie kell. Meséli a felkészülést, a versenyt. Bizony egy kicsit elszomorodott az eredményhirdetéskor dehát nem lehet mindenki győztes. Már az is nagy eredmény, hogy ott lehetett az ország legjobbjai között. — Egy kicsit m®9 ráhajtok, aztán jöhet a nyár, a Balaton. — Az érettségi? Lehajtja a fejét. — A humán tárgyak nem mennek a legjobban, én inkább szakbarbár vagyok . .. De hát végül is az a lényeg, ugye, hogy amit csinál az ember, ahhoz értsen ...? K. F. Fotó: Proksza László Gyenis Ákos Pajor Csaba Tehetségek A televízió kulturális magazinműsorában nemrég a kiemelkedő tehetségekről volt szó: tíz év körüli gyerekekről, akik napi 5—6 órát gyakorolnak hangszerükön főiskolai szakoktatásban részesülve: közben természetesen általános iskolások is — és gyerekek. Azaz, hogy gyerekek-e ők? — ezen is morfondírozott o műsor. Nem fosztód- nak-e meg ettől a1 csodálatos korszakuktól, mert kiemelkedő tehetségek, kimarad életükből a játék, a minden dolgok felfedezése, a pajtások, barátok kapcsolata, s marad csak a gyakorlás, ami talán azt eredményezi, hogy kiváló szólisták lesznek. Kedvetlenül néztem akkor a műsort, csak sejdítvén, s nem tudván kedvetlenségem okát — amire később jöttem rá, hogy megszólított egy pöttöm srác az utcán: bácsi, kérek két forintot. S mire kell neked az a két forint? — Hát moziba mennék. — S miért nem kérsz a szüléidtől? — Ad vagy nem ad? — Miért nem a szüléidtől kérsz? ... Ezek után a srác legyintett, s otthagyott, elvágva a kibontakozó „szociográfiai mélyinterjút”. Másokhoz fordult kérésével, míg észre nem vette, hogy figyelem, akkor elszaladt végképp. S akkor eszembe jutottak a tv-beli gyerekek. Nem, nem őket kívánom szembeállítani a kéregető sráccal — igazságtalan lennék velük is, a kérege- tővel szemben is, így hát csak azt kérdezem: ennek a srácnak ki törődik a gyerekkorával, az utcán eltöltött, kéregető gyerekkorával, ki sajnálja, hogy kimarad az életéből a gyerekkor gazdagsága? Azon gondolkodtam, vajon ennek a kéregető fiú- nok milyen tehetsége van, mire tenné az alkalmassá. Némi készséget ugyan már kifejlesztett magában a kéregetés, a lejmolás terén, s ha „igyekszik”, még sokra viheti ebben is. Bár félő, sarokházat nem vesz a „hálásokból", s ambíciói előbb-utóbb a nemzeti jövedelem újraelosztásának minősített és törvényen kívüli formáiban fejlődnek tovább. A gyerekként zeneművészeti főiskolások esetében valaki, valamikor észrevette, hogy tehetségesek. De ki és mikor veszi észre ennek a gyereknek tehetségét? Sok-sok gyerek tehetségét, ami talán örökre rejtve marad? S irigylem is kicsit már a kiemelkedő tehetségű kis muzsikusokat, mert a legnagyobb dolog esett meg velük: gyerekként megmutatták, mutathatták képességüket. Irigylem őket igen, mert már gyerekkokurkban elkezdődhetett képességük kibontakoztatása. Azt hiszem, hogy gyönyörű a gyerekkoruk, gyönyörű, még akkor is, ha „nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket”. Mert mi más a gyermekkor, ha nem az emberi élet kezdete, megalapozója? Szerencsés gyerek az, akinek felnőtt élete, hivatása, képessége korán megkezdődik. Hogy korán kiégett ne legyen — erre ugyan ügyelni kell. De mégannyi- ra arra is, hogy társaik tehetségére is fény derüljön. B. L.
