Dunántúli Napló, 1983. május (40. évfolyam, 119-149. szám)
1983-05-27 / 145. szám
2 Dunántúlt napló 1983. május 27.,- péntek Elutazott a Német Szövetségi Ifjúsági Kör delegációja NAGYVILÁGBAN Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke fogadta a Keresztyén Békekonferencia leszerelési konzultációjának több vezető személyiségét, köztük dr. Tóth Károly református püspököt, a konferencia elnökét, dr. Lubomir Mirejovsky főtitkárt és Filaret kijevi és ha- licsi metropolitát. Csütörtökön elutazott az NSZK-beli Német Szövetségi Ifjúsági Kör Josef Homberg elnök vezette küldöttsége, amely a Magyar Ifjúság Országos Tanácsa meghívására tartózkodott hazánkban. A delegáció tanulmányozta a magyar politikai intézményrendszer felépítését, működését, és tárgyalásokat folytatott a nemzetközi ifjúsági mozgalom, valamint a magyar és az NSZK- beli ifjúsági szervezetek közötti együttműködés továbbfejlesztésének időszerű kérdéseiről. A Magyar Ifjúság Országos Tanácsa és a Német Szövetségi Ifjúsági Kör vezetői a megbeszélések során megerősítetGörögország a Közös Piac többi tagjának követeléseitől függetlenül, továbbra is saját maga kívánja meghatározni külpolitikáját. A tízek együttműködése nem jelenti o kül- ügyek uniformizálását — hangoztatta Joannisz Haralombo- pulusz görög külügyminiszter. A szerdán Athénban kiadott állásfoglalás Genscher nyugatnémet külügyminiszter aznap elhangzott nyilatkozatára válaszolt. Genscher annak a reményének adott hangot, hogy Görögország külpolitikájában Mieczyslaw Rakowski lengyel miniszterelnök-helyettes azt a meggyőződését fejezte ki, hogy még az idén létrejönnek a szükségállapot megszünetésé. nek társadalmi és politikai feltételei. Rakowski, aki a wroclawi vajdaságban levő „Jelez” járműgyár munkásaktivájával találkozott, hangsúlyozta, hogy Lengyelország nem engedhet meg magának sztrájkokat, tüntetéseket, rendbontásokat, éppen ezért garancia kell az ország zavartalan fejlődésére. A szükBrassóban csendben eltemették Kurkó Gyárfás, neves romániai magyar közéleti személyiséget, írót, a Magyar Népi Szövetség egykori vezetőjét. A temetésen mintegy kétszázan vettek részt — egykori harcostársak, barátok, több magyar és román munkásmozgalmi veterán. Ott volt és beszédet mondott dr. Nagy Tibor, a Magyar Nemzetiségű Dolgozói Brassó Megyei Tanácsának elnöke. Kommentár Párizs és a barikád alighanem elválaszthatatlanok. Történelmi távlatokra visszatekintve ez közhely, hiszen az 1600- as évek Fronde-lázadásától, a nagy francia forradalmon át, a múlt század ilyen vagy olyan felkeléseiig mindig nagy szerepet kaptak a párizsi eseményekben az utcai torlaszok. így van ez korunkban is, 1968 májusában valóságos barikádháborút vívtak a rendőrökkel a párizsi és a más francia városokban tanuló diákok. Zömük talán öntudatlanul lett politikacsináló, hiszen az ország rendjét felforgató diákmegmozdulások megrendítették De Gaulle rendszerét. S a francia diákság 15 év után, úgy látszik, ismét politikát akar formálni. Ehhez pedig rögtön segítségül hívja a ték, hogy változatlanul érdekeltek az európai ifjúsági együttműködés eddig elért eredményeinek megőrzésében és továbbfejlesztésében, s ennek érdekében készek további erőfeszítéseket tenni. A két fél a jelenlegi feszült nemzetközi helyzetben fontos feladatának tartja a magyar és az NSZK-beli ifjúsági szervezetek együttműködését, amely a két ország közöttK kapcsolatoknak is jelentős tényezője. A küldöttséget fogadta Fejti György, a KISZ KB első titkára, és Horn Gyula, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője. „a nemzeti meggondolások fölé kerekednek” a közös piaci döntéseknek megfelelő elemek, mielőtt július elsején Athén átveszi a közösség elnökségét. A legkirívóbb különbség pillanatnyilag a közel-keleti helyzet megítélésében nyilvánul meg: a szervezet keddi, Brüsz- szel'ben tartott külügyminiszteri értekezletén Görögország nem csatlakozott a többi kilenc tagállam nyilatkozatához, amely üdvözölte az amerikai segédlettel megkötött libanoni—izraeli egyezményt. ségállapotot annak idején nem a vezetés, hanem a nemzet érdekében hirdették ki. s végleges megszüntetéséről is a nemzet érdekeinek megfelelően fognak dönteni. A párttal kapcsolatos kérdésekre válaszolva kifejtette: az objektív hibák ellenére a LEMP volt és marad a népi Lengyelország társadalmi és gazdasági fejlődésének kezdeményezője és motorja. A párt történelmi érdemeit még a súlyos hibák, válságok sem tehetik kétségessé. Kolozsvárott szerdán örök nyugalomra helyezték Hervay Gizella romániai magyar írónő hamvait. A tavaly elhunyt írónő végakaratának megfelelően a házsongrádi temetőben, a családi sírban, férje, Szilágyi Domokos mellé helyezték el. A temetésen megjelent Létay Lajos, az Utunk főszerkesztője, Kántor Lajos író. Lászlóffy Aladár költő, a család barátai és ismerősei. jól bevált torlaszokat. A különbség 1968-hoz képest leginkább • abban van, hogy akkor egy jobboldali hatalom ellen lázadtak — spontán, míg ma a háború utáni Franciaország első baloldali kormánya ellen lépnek fel, s felettébb gyanítható: előre tervezetten. Ezért fő kérdése a mostani diáklázadásoknak, hogy voltaképpen- ki is van a barikádok, tehát az utcára vonuló, tomboló diákok mögött? A francia kormánynak erre megvan a maga válasza, s gyanújában kívülálló, semleges szemlélők is osztoznak. Mert hol is kezdődött az egész? Az egyetemi reformnál, amelyet a baloldali kormányzat vagy másfél éven át for- málgatott, míg tavaly októberben nyilvánosságra hozott. Hollai Imre Bécsben Hollai Imre, az ENSZ-köz- gyűlés 37. ülésszakának elnöke, külügyminiszter-helyettes csütörtökön az Osztrák Külügyminisztérium, valamint a külpolitikai társaság felkérésére előadást tartott Bécsben Az Egyesült Nemzetek Szervezete a mai világban címmel. Ebből az alkalomból fogadta őt Erwin Lánc osztrák külügyminiszter. Randé Jenő, bécsi magyar nagykövet fogadást adott Hollai Imre tiszteletére, amelyen megjelent Lánc külügyminiszter, és ott voltak a bécsi székhelyű ENSZ-szervezetek, illetve az osztrák fővárosban akkreditált külképviseletek vezetői. Hollai Imre tiszteletére este vacsorát adott Ferdinand Laci- na, a kancellári hivatal államtitkára. ♦ ♦ KAIRÓ: A szerdai egyiptomi hajószerencsétlenség során valószínűleg sokkal több ember fulladt a vízbe, mint azt az egyiptomi hatóságok korábban hitték. A csütörtök reggeli jelentések szerint a katasztrófa halálos áldozatainak száma megközelíti, vagy éppenséggel meg is haladja a háromszázat. Kétszázhetven embert nyilvánítottak eltűntnek. Kevés a valószínűség arra, hogy bárkit is életben találjanak még közülük. ♦ MANAGUA: A nicaraguai hadsereg 5000 katonája a hét végén nagyszabású ellentámadást indított Nueva Segovia megyében a lázadók állásai ellen — jelentette be szerdán az ellenforradalmi célokat követő nicaraguai demokratikus erő Hondurasban kiadott közleménye. Managua/ katonai források arról számoltak be, hogy múlt hét szombatján Hon. durasból 1200 ellenforradalmár hatolt be az északi megyébe. Különösebb botránykő nincs benne, az oktatás és az ország hétköznapi követelményeit kívánja' közelebb hozni egymáshoz, s ezért néhány, a diákok számára valóban nem örömteli rendelkezést is tartalmaz. Az ősszel mégsem támadt miatta különösebb vihar. Bezzeg most, tavasszal, amikor közeledett a reform parlamenti vitája! A jobboldali diákszervezetek sztrájkok, tüntetések sorozatát szervezték. A felvonulások pedig hetek óta kisebb-nagyobb összecsapásokba torkollnak, majd vandál pusztításban és barikádharcokban teljesednek ki. A letartóztatottak ellenőrzésekor kitűnt, hogy milyen nagy szambán vannak köztük szélső- jobboldali — de nem diák - csoportok, korántsem tanuló Üdvözlő távirat A Guyanái Szövetkezeti Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Losonczi Pál az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Linden Forbes S. Burnham köztársasági elnököt. ♦ + KÖLN: Csütörtökön reggel Kölnben folytatódott a Német Kereszténydemokrata Unió kongresszusa. A napirenden az ifjúsági munkanélküliség és a nyugdíjasok helyzete szerepel. Vendégként felszólal Franz Josef Strauss, a CSU elnöke is.-f WELLINGTON: Franciaország föld alatti kísérleti atomrobbantást hajtott végre csütörtök hajnalban a csendesóceáni Mururoa-korallszigeten. Az Új-Zélandon is észlelt robbanás a szakértők szerint egy legalább hetven kilotopnás szerkezettől származott, ami a térségben eddig végrehajtott egyik legerősebb nukleáris kísérletre utal. Az idén ez már a második francia föld alatti kísérleti robbantás a szigeten. korú és helyzetű tagjai, no meg a mindenféle zavargásban megtalálható kétes egzisztenciák. A diákok elégedetlenségét tehát — úgy látszik — a háttérből valóban a baloldali hatalom ádáz politikai ellenlábasai próbálják ki- és felhasználni. Nem indokolatlan hát a párizsi kormány nézete, hogy a jobboldal politikai hadjáratáról van itt szó, amely némileg megmagyarázza a reform elleni tiltakozás késését is: ősszel még nem állt olyan rosszul gazdasági-politikai problémák miatt a francia kormány, mint most tavasszal. A barikád mögül rejtve szerve- zőknek-buzdítóknak távolabbi céljuk is van, mint az utcai csetepaték kirobbantása. . Avar Károly + PÁRIZS: Mauroy francia miniszterelnök a nemzetgyűlésben kijelentette, hogy a kormány. erélyesen fel fog lépni a törvényes rend védelmében. A miniszterelnök az elmúlt hetekben lezajlott tüntetésekről szólva hangsúlyozta: megengedhetetlen, hogy bizonyos csoportok erőszakos cselekedeteket kövessenek el követeléseik kiharcolására. ♦ SANTIAGO DE CHILE: Újabb letartóztatások voltak a chilei fővárosban: a rézbányászok szervezetének négy vezetőjét, köztük Roberto Carvajal főtitkárt vették őrizetbe a hatóságok azzal a váddal, hogy részt vettek a május 11-i tüntetések megszervezésében. Pinochet uralma ellen május 11- én százezrek tüntettek az ország városaiban. A rendőrség két felvonuló fiatalt agyonlőtt, a tüntetések 300 résztvevőjét letartóztatták a rendőri erők. + KAIRÓ: Idrisz líbiai ex- király szerdán kilencvenhárom éves korában Kairóban meghalt. A királyt 1969-ben űzte el Moamer El-Kadhafi ezredes forradalma. Egyiptomban keresett menedéket, ahol visz- szavonultan élt, és 1974-ben lel is vette az egyiptomi állampolgárságot. Idrisz a líbiai függetlenség 1951-ben történt kikiáltásakor került a líbiai trónra. + SAN VICENTE: A Salvadort felkelők szerdán a pánamerikai autópályán átívelő egyik híd felrobbantásával megszakították a forgalmat a főváros és az ország öt keleti megyéje, valamint Honduras között — közölték Salvadort katonai források. A hidat védő kormánycsapatok 44 katonája életét vesztette. 4- TOKIÓ: Csütörtökön — helyi idő szerint délben — erős földrengés sújtotta a japán Honsu-szigetének észak-keleti részét, valamint Hokkaido egyes területeit. A földmozgás a hetes fokozatú japán skála szerint ötös erősségű volt. Szárral szedett cseresznye, meggy felvásárlását megkezdtük. A mindenkori legmagasabb napi áron. ÁTVÉTEL: A PÉCSI ÁFÉSZ NAGYÁRPÁDI ÚTI FELVÁSÁRLÓ TELEPÉN. A Szuperett Áruház mellett. Hétfőtől péntekig: 8—12 óráig. Pécsi ÁFÉSZ, József A. u. 22. Losonczi Pál fogadta Heinz Holfmannt Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke csütörtökön fogadta Heinz Hoffmann hadseregtábornokot, az NDK nemzetvédelmi miniszterét. A fogadáson jelen volt Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese és Csémi Károly vezérezredes, honvédelmi minisztériumi államtitkár. Ott volt dr. Siegfried Körner, a Német Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövetségének ügyvivője is. * Az NDK nemzetvédelmi minisztere csütörtökön délután felkereste betegágyánál Czinege Lajos hadseregtábornok honvédelmi minisztert. * A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa — a Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság közötti katonai kapcsolatok erősí. tésében szerzett érdemeik elismeréseként Heinz Hoffmann ha d s e re g t ábo rn dk n a k, n e m zet. védelmi miniszternek a Vörös Zászló Érdemrend, Heinz Kesz- ler vezérezredesnek, Horst Stechbarth vezérezredesnek a Vörös Csillag Érdemrend, Klaus Baarss vezérőrnagynak, Walter Paducb vezérőrnagynak Heinrich Wírikler vezérőrnagynak és Gerhard Heim ezredesnek a Kiváló Szolgálatért Érdemrend kitüntetést adományozta. A kitüntetéseket csütörtökön a Parlamentben Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. Az ünnepségen jelen volt Korom Mihály., az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese, Csémi Károly vezérezredes, honvédelmi minisztériumi államtitkár és dr. Siegfried Körner, a Német Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövetségének ügyvivője. Dél-jemeni pártküldöttség látogatása hazánkban Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására május 20. és 26. között látogatást tett hazánkban a Jemeni Szocialista Párt küldöttsége, Abdul Hamid Szóidnak, a JSZP Központi Bizottsága tagjának, a párt szervezési titkárhelyettesének vezetésével. A dél-jemeni vendégek az MSZMP szervezeti életével, valamint az agi- tációs és propaganda munkájával kapcsolatos kérdéseket tanulmányozták. A delegáció, amelyet Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára fogadott, tárgyalt Lakatos Ernővel, az MSZMP KB agi- tációs és propaganda osztályának vezetőjével, Látos Istvánnal és Ritter Tiborral, a KB osztályvezető-helyetteseivel látogatást tett Baranya megyében és a Budapesti XII. kerületi pártbizottságon. AJÁNDÉK AJÁNLATUNK! A Szalai A. utcai AJÁNDÉKBOLTBA most érkeztek: 0 lengyel diszkólámpák 520 Ft-ért, O lengyel bőrpénztárcák és irattárcák 45—245 Ft-ig, • töltőtoll-tokok 20-90 Ft-ig, • mokasszinek 420 Ft-ért, 0 lengyel borostyán kitűzők 100 Ft-ért, • karkötők 280 Ft-ért, 9 fülbevalók 200 Ft-ért vásárolhatók I ONT IS VARJUK A SZALAI A. UTCAI AJÁNDÉKBOLTUNKBA! Centrum hétfő! 1983. MÁJUS 30-ÁN 20 SZÁZALÉK VISSZATÉRÍTÉS! « Minden bakfis és női szövet háléing 180,— Ft-tól 333,— Ft-ig. PÉCSI SlpP Centrum Áruház Görögország maga határozza meg külpolitikáját Lengyelország: Rakowski találkozása munkásokkal Két hír Romániából Továbbra sincs reális remény arra hogy Nagy-Britannia visszaadja az egykor Görögországból származó világhírű Elgin-márvá- nyokat. Képünkön: Melina Mercouri görög kulturális miniszter, aki a héten Londonba látogatott, a British Múzeumban szemléli a műkincseket, amelynek visszaszolgáltatása mellett több alkalommal sikraszáll. Ki van a barikád mögött?