Dunántúli Napló, 1983. május (40. évfolyam, 119-149. szám)

1983-05-25 / 143. szám

1983. május 25., szerda Dunántúlt napló 3 Rengeteg rendelet Perek a nyugdíjért M eg lehet érteni azokat, akik nyug­díjügyük intézése közben úgy érzik: el­vesztek a rendeletek rengetegében. Nemrit­kán szakember szájá­ból is hallani: itt-ott bürokratikusnak is mondható az eljárás. Így azonban túlontúl egyoldalú a kép. Mert a lényeg inkább az: nagyon is az emberre figyeltek a jogalkotók, amikor a nyugdíjsza­bályokat megfogalmaz­ták. Ez az alapképlet, ám ehhez is van mit hozzátenni: az, hogy a rendeletek szelleme el­sősorban segíteni kí­ván a nyugdíjra jogo­sultakon, bizonyos ese­tekben vissza is üthet. ■ ' ■■■■ * 1 ■— ' Ha két tanú mondja... Tipikusnak mondja dr. Somo­gyi Árpád, a Baranya megyei Társadalombiztosítási Igazga­tóság csoportvezetője a - ne­vezzük így — „kéf tanús ese­tet”. Arról van szó, hogy a nyugdíjigényüket érvényesíteni akarók szolgálati éveik egy ré­szét két tanú egybehangzó nyilatkozata alapján szeretnék elismertetni. Leggyakrabban ez a mezőgazdaságban dolgo­zóknál fordul elő. Ha két tanú állítja, hogy valaki cseléd volt mondjuk 1930-tól 1935-ig, a helyi tanácson kiállítják a szol­gálati évekről a hatósági iga­zolást. A Társadalombiztosítási Igazgatóságon azonban ezek­nek az igazolásoknak a valós alapját a tapasztalatok alap­ján körültekintően megvizsgál­ják. Mert éppen ez az a terü­let, amelyről az előbb azt mondottuk: vissza is üthet. Nem volt ritka eset ugyanis, hogy a szolgálati éveik számát gyarapítani szándékozók eay- mást kölcsönösen kisegítették „egy kis tanúvallomással”. Kik pereskednek? A megyei Társadalombiztosí­tási Igazgatóságra 1982-ben csaknem 12 000 nyugdíj iránti igény érkezett. Ebből mindösz- sze 103 esetben volt szükség bírói ítéletre. Ebből a 103-ból is a felperesek - tehát az igénylők - mindössze 24 eset­ben voltak részben vagy egész­ben pernyertesek. Amiből kö­vetkezik: mind az igazgatósá­gon — első fokon —, mind a II. fokon eljáró Társadalombiz­tosítási Bizottságon alapos munka folyik, hogy mást ne mondjunk: 382 ügyben 1153 ta­nút hallgattak meg. Ez a ma­gyarázata annak, hogy kevés a per. Amíg azonban valaki eddig eljut, meg kell támadnia az I. fokú határozatot, ha nem ért egyet a döntéssel, amelyik a nyugdíj alapját adó szolgálati évek számát mondja ki. Ezt az időt egyébként nyilvántartások (munkáltatói bejelentések), munkakönyvi bejegyzések, ko­rabeli okiratok, végül egyéb bizonyítékok alapján (például két tanú, hatósági bizonyít­vány) bírálják el. Ha a II. fokú döntéssel — amelyet a Társa­dalombiztosítási Bizottság hoz - sem ért egyet az igénylő, ak­kor van módja fordulni a Mun­kaügyi Bírósághoz — de csak meghatározott esetekben. Ha úgy érzi, itt sem az ig°z°t mondták ki az ítéletben, utolsó fórumként a Pécsi Megyei Bí­rósághoz fellebbezhet, az itt hozott ítélet azonban már jog­erős, további jogorvoslat - a törvényességi óvás, a perújítás- rendkívül ritka, mondhat­nánk: jószerével nincs is. Van azonban olyan igénylő is, aki nem a szolgálati idő megállapítása végett kilincsel hivatalról hivatalra, hanem a nyugdíj összegével nem ért egyet. Ilyen esetben az ügy már a Társadalombiztosítási Bizottság határozatával befeje­ződik, lévén tényekről szó, ahol vita nem lehet: kereseti, jövedelmi kimutatások adják a döntés alapját. (Ugyanígy a bizottság a felső határa a rok­kantság, illetve annak foka megállapításánál is: ez orvosi szakkérdés, a diagnózis döntő.) Bizonyítani kell! Annak ellenére, hogy renge­teg az igénybejelentés és eh­hez képest kevés a per, van bőven dolguk a szakemberek­nek, jogászoknak a Társada­lombiztosítási Igazgatóságon. A nyugdíjügyek rendkívül bo­nyolultak lehetnek, nehéz a megfejtésük, még akkor is, ha szándékosan rosszindulatú, csalárd magatartással ritkán találkoznak. Pillanatnyilag is csak két olyan ügy van folya­matban, amelyekben a bizo­nyítékul beadott hatósági iga­zolás valóságtartalma némileg kétséges ... . Más oldalról vi­szont az említett 103 per közül mindössze 8 olyan volt, ahol a kérelmezőnek nem volt meg a nyugdíjhoz szükséges mini­málisan 10 esztendős szolgálati ideje. Ottjártunkkor egy idős osszony hároméves szolgálati idő alapján szeretett volna nyugdíjat kapni, ennyit tudott „összeszedni" a felszabadulás óta eltelt 38 évből . .. Mint mondtuk, szakemberek is csak több éves gyakorlat alapján képesek eligazodni a rendeletek tengerében. Nyilván az igénylők sokkal tanácsta­lanabb helyzetben vannak. Sokszor a bírósági eljárást ki­váltó fellebbezéseik beadása­kor azzal sincsenek tisztában, hogy a szolgálati éveik meglé­tét nekik kell bizonyítaniuk, méliányosság alapján - mert idős, mert beteg, mert rok­kant — a nyugdíjat nem ítélik meg. Másrészt a jogszabályok útvesztőiben teljesen tanácsta­lanul bolyongónak, sokszor igen hasznos lenne, ha jogi segítséget igényelnének a per. hez, ügyvédségtől, jogsegély- szolgálattól. Ez nagyon gyak­ran elmarad. Nem csökken az ügyek száma — Durván csoportosítva há­romféle ember megy el nyug­díjügyekben a perig — hallot­tuk dr. Somogyi Árpádtól. — Az elsőbe azok tartoznak, akik valóban dolgoztak, de a mun­kában töltött időt képtelenek igazolni, a második csoport­ban vannak azok, akik hosz- szabb időt szeretnének igazol­tatni, mint amennyi van, mert például „abban az időben apósom kereskedésében dol­goztam”. A harmadik és egy­ben szerencsésen kis létszámú csoport az, amelyik tudatosan ferdíti a tényeket. Rengeteg vi­ta - és sok-sok munka ered abból, hogy az utóbbi egy-két évtizedben a jövedelemszerzés­nek különböző formái léteznek, s ezek nem mindegyike esik biztosítás alá. Vélhetnénk: évek múlásával mind könnyebb lesz a Társada­lombiztosítási Igazgatóságon dolgozók munkája, mert egyre kevesebben élnek azok közül, akik a felszabadulás előtti és az azt közvetlenül követő idők­ben álltak valamilyen formá­ban — de nehezen igazolható - munkaviszonyba. Ám ennek pont az ellenkezője igaz. Pél­dául a családtagi bedolgozás: ugyancsak bonyolult képletté tud gabalyodni egy nyugdíj- igénylési kérelem kapcsán. Nem csökken az ügyek szá­ma. Mészáros Attila Negyvenkét év tapasztalatai A vezetőnek legyen visszapillantó tükre Már Goethe megírta — Beszélgetés a vezetői képességről és erkölcsről Kertész István, a Dél-dunán­túli RÖVIKÖT Kereskedelmi Vállalat igazgatója nyugállo­mányba vonult és ezekben a napokban kicseréli az életrit­musát. Vagyis otthonában az egymásba nyíló és hat-hét mé­ternyire nőtt két szoba ilyen­kor tíz centire zsugorodik. Szűk ahhoz, hogy egész nap ott ül­jön. Pedig benne van az éle­te. Ragyogó Zsolnay kerámia­gyűjtemény képviseli ebben a szobában Pécset és mozgalmas mini-könyvtár Kertész István európai kultúráját. A Szózattól Leninig, avagy Villontól Chap­lin művészetéig — ritka-gazdag választékban. Beszélgetünk. Olyan ez most. mint egy leltQ.r, egy életmű leltára. Elsőül: a sorsa. Egy hónap és kilenc nap híján 42 év munkaviszony. Ebből az utolsó hat esztendőben a Dél­dunántúli RÖVIKÖT Kereske­delmi Vállalat igazgatói tiszt­ségét látta el. Kemény úton érkezett: az újpesti Váci útról a koncentrációs táborokon, Sopronon keresztül — Pécsre. Segédmunkás, tanonc, segéd gazdasági vezető, tanár, párt­munkás és újra gazdasági ve­zető. Azt mondja: — Mindig a tárgyilagosság­ra törekedtem, de óhatatlanul voltam szubjektív is. Erős sze­rettem volna lenni, de eseten­ként gyengének bizonyultam. Nem szégyelltem másnak iga­zat adni, ha bizonyította, hogy helyes az elképzelése. Előttem a miniszter levele: „A szocialista kereskedelem­ben végzett eredményes mun­kásságért fogadja köszönete- met...” E köszönet jelképe a két évvel ezelőtt kapott Kiváló dolgozó, most a Munkaérdem­rend ezüst fokozata kitüntetés. — Ha keretbe kellene tenni a 42 évet, mit választana ke­retnek? — Azt a köszönetét és elis­merést, amit munkatársaimtól kaptam a búcsú alkalmából. Egyikük ezt mondta köszöntő­jében: „Az eredményeknek az eléréséhez nagyban hozzájá­rult vezetési stílusod, az embe­rek szeretete, szervezőkészsé­ged és a kitűzött cél érdeké­ben kifejtett fanatizmusod, okos, bölcs, mindenki számára meggyőző érveid. Én valóban erre törekedtem, valami ilyet akartam, és na­gyon jólesik, ha azt hallom, hogy talán sikerült. Szerintem a párt politikájához híven a vezetés: szolgálat. A nép, s egyben a jövő szolgálata. A vezetőnek elsősorban önmaga felett ke'l legyen hatalma, ön­maga fellett kell uralkodnia, önmagát alakítania, fejleszte­nie, és így formálnia a környe­zetét, hogy hasson a jelenre, készítse a jövőt. — És a vállalat konkrét ered­ményeit? — Hat év alatt a RÖVIKÖT az eddigieket jóval megha­ladó forgalom- és eredmény- növekedést ért el, és a Szak­mán belül az élre tört. Ez a lényeg, a többi csak szám­adat. Az a baj, hogy egészsé­gi állapotom nem teszi lehető­vé a munka eddig megszokott folytatását. De nem mondtam fe a munkáról, nem is tehe­tem. mert életem szerves része. Folytatni szeretném azt, amit pártmunkásként abbahagytam, például a szövetkezetpolitikai elméleti munkát. — Lakásán, diplomás há­rom lián és rajongott unokáin kivül nincs semmi vagyona, ön szerint milyen a jó vezető? — Legyen mindegyiknek visszapillantó tükre! Lássa, hogy honnét jött. Továbbá is­merje önmagát, s a mindenkori és ellentmondásos társadalmi környezetét, amelyben él, dol­gozik. Ne idealizálja sem a jelent, se a jövőt, mert küzdeni mindig kell. — Hogyan lehet fölnevelni az ilyen vezető nemzedéket? — Már Goethe mggírta, hogy mindenki teljes ember le­het, ha képességeinek és le­hetőségeinek határán belül mozog. A társadalmi fejlődés egyik feltétele ezeknek a ké­pességeknek a felszínre hozá­sa és fejlesztése. Az egymásba nyíló, hat-hét méternyire nőtt két szoba * is talán ezért nem lesz sokáig szűk Kertész Istvánnak. Tudja képességeit, lehetőségeit. Ezek pedig nem kicsik, tehát az életritmus váltása után, új munkák miatt kjjáqul a két szoba, kitárul az élet. Földessy Dénes A tavaszi BNV-ről jelentjük Az Épitögépgyórtó Vállalat pécsi és mohácsi gyárai új termékek­kel mutatkoznak be az ÉPGÉP szabadtéri kiállításán. Képünkön a szovjet Kamaz-alvázra épített, betonteknös szállítókocsi, mely­ben a szállított folyékony építőanyag minősége egyenletes ma- ’°d. Fotó: Erb János Energiatakarékos építőanyagok, fűtési rendszerek Uj könnyűszerkezetes technológiák Az idei tavaszi BNV-n nem sok jutott az építőipari, ponto­sabban szerelő- és építőipari, illetve alapanyaggyártó cégek­nek a kiadott nagydíjakból és dijakból — a csaknem hatvan­ból mintegy tíz —, óm ez ko­rántsem jelenti azt, hogy a vá­sár 16., 17. és 18-as pavilon­jának meg az építőipari sza­bad területnek a megtekinté­se nem éri meg a fáradságot. Épp ellenkezőleg I A figyel­mes szemlélő még viszonylag nem túl hosszú Idő alatt is sok olyasmit lát, aminek örül­ni lehet, örülni elsősorban an­nak, mennyi új anyagot, tech­nológiát, szerkezetet hoztak a vásárra a kiállítók az energia­takarékosság jegyében, meg annak is, hogy egyre több a korszerei, könnyűszerkezetes, családi házak építésére, s a megvalósítás végső fázisaiban akár házilagos kivitelezésre is alkalmas eljárás, technoló­gia. A Csőszerelőipari Vállalat például olyan, házgyári laká­sokhoz szükséges fűtőrendszert alakított ki (szakmai nevén: TR energiatakarékos, átkötőszaka­szos, tipizált, egycsöves fűtési rendszert), amely — számitó­gépes programozássá1! — min­dig megfelelő hőmérsékletet garantál. A Könnyűbeton- és Szigetelőanyagipari Vállalat a nagyüzemi és a magón'akás- épíl'kezésekhez egyaránt ajánl vékony falú, jó hőszigetelő épí­tőelemeket (például tetőtér- beépítésekhez). különféle kőzet­gyapot-lemezeket és csőhéja­kat padlások, csővezetékek hő- szigeteléséhez. Az Észak-ma gyaTországi Vegyiművek új ter­méke a teherhordó 'külső fal­szerkezet, külső Porón-lemez hőszigeteléssel, átszellőztetett légréteggel és különféle hom- lokzat-burko'átokkal. A sajó- bábonyi cég bemutatja azt is, hogyan lehet a Porán-lemezt tetőtér-beépítés és padlósfö- dém hősrigetélésére alkalmaz­ni, Az Országos Érc- és Ás­ványbányák Dunántúli Művei olyan hőszigetelő alapvakola­tot és — Terranova nevű — nemesvakolatot mutatnak be, amelyek szinte bánmilyen alap­anyagból készült fal külső és belső felületére felhordhatok. Az osztrák Terranova cég li­cence alapján készülő burkoló­anyagok víztaszítók, ellenáll­nak a csapadéknak, nedves­ségnek, színtartóak, ráadásul igen jó hő- és hangszigetelök, és élettartamuk többszöröse a hagyományos vakolatokénak. A csőszerelők fűtési rendsze­re egyébként vásárdíjat ka­pott, csakúgy, mint a Budapes­ti Építő- és Elemgyártó Szövet­kezet rócsbetétes gipsz-válasz- fallapja vagy a Duna—Tisza- közi ÁÉV többrétegű hullámle- mez-kompenzátonral ellátott, előreszigetelt DUTÉP-ISOLAR távhővezeték-rendszere (mind­kettő a 18. pavilonban látha­tó). Elsősorban a fűtéssel való takarékoskodást szorgalmazza a kiállítók közt ugyancsak megtalálható Energiagazdál­kodási Intézet is, például az­zal, hogy bármilyen épületről vagy annak egy részéről — te­hát egy panelházról, vagy akár egyetlen ablakról is — a hőle­adást pontosan szemléltető felvételeket készít, meg azzal is, hogy a svéd Fellingsbro Verkstader cég egészen újsze­rű fűtési szabadalmának hono­sítását szorgalmazza. A konst­rukció bármilyen házban, la­kásban — illetve ezek más-más helyiségeiben — lehetővé teszi a tökéletesen pontos mérést, és hőszabályozást, könnyen hajlít­ható, műanyagbevonatos csö­vei a hazai lapradiátorokra is csatlakoztathatók. Hogy ponto­san, működés körben mit ér az új fűtési rendszer, azt rövi­desen a gyakorlatban is ki­próbálják: a 43. sz. AÉV ugyan­is már ezzel szereli az újmódi fűtést néhány „referencia-épü­leten”: egy pesti panelház és egy önálló lakóépület egy-egy lakásában. Régi ismerősként bukkantunk a vásáron a Nyugat-magyar­országi Fagazdasági Kombinát iqen tetszetős. Betonyp kispa- neles lakóházára (tavaly au­gusztusban írtuk meg la­punkban: ebből épített óvodát a Mecseki Szénbányák Pécs- váradon). A szombathelyiek ma már — egyebek közt — 12 nyugat-európai országba exportálják építőelemeiket. Könnyűszerkezetes, új megol­dásokban egyre több a ver­senytársuk is, mint például az Országos Szakipari Vállalat, a Budapesti Lakásépítő Vállalat vagy épp a Veszprém megyei ÁÉV, mely panelből összeállít­ható csoportos családi házak építési rendszerét dolgozta ki. Hasonló újdonságokkal je­lentkezik az ÉRDÉRT is. Varga J.

Next

/
Thumbnails
Contents