Dunántúli Napló, 1983. április (40. évfolyam, 90-118. szám)
1983-04-05 / 93. szám
Kalendárium 1983. ÁPRILIS 5. Kedd Vincze NAPJA Az év 15. hete KEDD: Kilencven évvel ezelőtt, 1893. április 5-én született Biharugrán, és 77 éves korában, 1970 októberében hunyt el Budapesten Szabó Pál, kétszeres Kos- suth-díjas író, politikus. Művei —'Talpalatnyi föld, Lakodalom, Keresztelő, Bölcső, Papok, vasárnapok, Őszi vetés, Isten malmai stb. —, ma is olvasottak. SZERDA: Száz évvel ezelőtt. 1883. április 6-án született, és 84 éves korában, 1967-ben halt meg Liska József, Kossuth-díjas villamosmérnöki, akadémikus, műegyetemi professzor. A hazai és a külföldi szaksajtóban számos tanulmányban publikálta tudományos eredményeit. Fő művei: Nagyfeszültségű egyenáramú motorok nagyvasúti lokomotívokban való alkalmazása, Váltakozó áramok elmélete, Villamosgépek I—V. CSÜTÖRTÖK: Százhatvan évvel ezelőtt, 1823. április 7-én született, és 1868-ban halt meg —1 45 éves korában — Vas Gereben, eredeti nevén Radá- kovics József, az 1850—60- as évek népszerű írója. Már egyetemi hallgató korában több nagy sikerű humoros karcolatot írt. Első kötete, az „Életképek és darázsfészek" megjelenésekor otthagyta az ügyvédi pályát, s ettől kezdve teljesen az irodalomnak szentelte magát, A szabadság- harc idején Arany Jánossal közösen szerkesztette a Nép Barátja című lapot. PÉNTEK: Száz évvel ezelőtt, 1883. április 8-án született, és 73 éves korában, 1956-ban hunyt el Supka Géza újságíró, művészettörténész. A felszabadulás után a Magyar Nemzeti Múzeum elnöke. 1945- től 1949-ig főszerkesztője volt a Világnak, az általa alapított Polgári Demokrata Párt lapjának. SZOMBAT: Százkilencven évvel ezelőtt, 1793. április 9- én született, és 65 éves korában, 1858-ban halt meg Szontágh Gusztáv filozófus, esztéta és kritikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, önálló, sajátosan magyar filozófiai rendszer, az úgynevezett „egyezményes filozófia” kiépítésére törekedett. VASARNAP: Négyszáz évvel ezelőtt, 1583. április 10- én született, és 71 éves korában, 1654-ben hunyt el Hugo Grotius — eredeti nevén Huige de Groot — holland humanista jogász és államférfi, a modern nemzetközi jog elméleti won KRÓNIKA ti iDI 1 KRÓNIKÁI A húsvét ma elsősorban a keresztény egyház ünnepe, s a liturgia szerint a farsang utolsó vasárnapja előtti vasárnappal kezdődik, és a pünkösd utáni szombattal ér véget. Ismeretes egy olyan szűkebb intervallum is, amit húsvét hetének neveznek, s amely húsvét vasárnapjától, a következő szombatig tart. Köztudott, hogy húsvétkor ünnepli a keresztény vallás Krisztus feltámadását, .ekkor ér véget a 40 napig tartó böjt, a hústól való tartózkodás. (Innen származik az ünnep magyar elnevezése). A hagyományai azonban jóval a kereszténységet megelőző időszakra nyúlnak vissza: a tavaszi napéjegyenlőség po- gánykori termékeny varázsló rítusáig. A húsvéti népszokások többsége is ezekből a hagyományokból származik, de az idők során az egyház a maga képére gyúrta át őket. A húsvéti rítusok közül — mint például a határjárás, a n hét Honnan erednek húsvéti szokásaink? keresztjárás, a sonka, és egyéb étkek megszentelése, a húsvéti morzsa, a komatál küldés, a korbácsolás — most csak két máig élő (újra népszerűvé vált) — s egymással összefüggő szokás eredetével foglalkozunk: A húsvéti locsolással és a húsvéti festett tojásokkal. A locsolás is eredetileg ter_ mékenység-varázsló rítus, csak keresztényesített változatban. Egyházi magyarázat szerint részint a keresztelésre utal, részint arra a legendára, hogy a Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadás hírét vivő asszonyokat. Régebben húsvéti locsolás csakis vízzel történt, „illatosított változata” városi eredetű és viszonylag újkeletű. A lányokat húsvét hétfőjén meglocsoló legények figyelmességükért, festett (főként piros) hímestojást kaptak cserébe. Az egyházi szimbolika szerint a tojás a halottaiból feltámadó Krisztust jelképezi. Ezért a tojást már a IV. században egyházi áldásban részesítették, majd ennek jelkép voltát a XII. században fogadták el hivatalosan. A hímes tojás is azonban ennél jóval ősibb eredetű termékenységi szimbólum; az ősrégészeti anyagokban is maradtak fenn emlékei. S végül, mivel a húsvét ün. nepe miatt ezúttal kedden jelenik meg a hétfői Dunántúli Napló, hadd szóljunk egy mai aktualítású népszokásról. Nem is olyan régen, még teljes egyenlőség volt a lányok és a legények között a húsvéti locsolkodásban. Ez a szokás csak az I. világháborút követő időszakban tűnt el Magyarország területéről, de máig is él Erdélyben és a szomszédos országok egyéb magyarlakta területein: húsvét hétfőn a legények locsolták meg a lányokat, kedden azortban visszakapták a kölcsönt tőlük. (De ezt igazán nem biztatásnak szántuk). D. I. Gépkocsi-átvételi sorszámok Trabant Limousine Hycomat 257 Trabant Hycomat Combi (Bp.) 3 Trabant Limousine (Bp.) 14 616 Trabant Limousine (Győr) 14 092 Trabant Combi Special (Bp.) 6 920 Trabant Combi Special (Győr) 3 406 Wartburg Limousine (Bp.) 8 134 Wartburg Limousine (Győr) 5 002 Wartburg de Luxe (Bp.) 11 224 Wartburg de Luxe (Győr) 6 182 Wartburg Limousine tolótetős (Bp.) 1 362 Wartburg de Luxe tolótetős (Bp.) 2 110 Wartburg Tourist (Bp.) 4 171 Wartburg Tourist (Győr) 1612 Skoda 105 S (Bp.) 6 710 Skoda 105 S (Győr) 5 742 Skoda 120 L (Bp.) 12 706 Skoda 120 L (Győr) 9 183 Skoda 120 GLS 304 Lada 1200 (Bp.) 21 578 Lada 1200 (Győr) 6 829 Lada 1300 (Bp.) 8 761 Lada 1300 (Győr) 2 163 Lada 1500 (Bp.) 8 742 Lada 1500 (Győr) 2 545 Lada Combi (Bp.) 4 664 Moszkvics 12 052 Polski FIAT 126 (Bp.) 15 199 Polski FIAT 126 (Győr) 4 432 Polski FIAT 1500 (Bp.) 3 532 Dacia (Bp.) 11 972 Zastava (Bp.) 1 180 Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, információk, események közölhetők 10-től 12 és 14-16 óráig a 15-000 telefonszámon. Ügyeletes újságíró: SALAMON GYULA Szerkesztőségi hirügyeletes: NAGY ISTVÁN 16-tól 19 óráig a 10-053-as telefonszámon Ma délelőtt 9-től 12 óráig panaszügyekben fogad, illetve a 10-046-os telefonon hívható HETÉNYI JANOSNÉ CB-rádió hivójelünk: „Napló I." 16-tól 19 óráig a 25-ös csatornán. Ma este: Naftalin Bemutatkozik A mi színházunk Heltai Jenő Naftalin című bohózatát mutatja be ma este A mi színházunk társulata. Az együttes a Pécsi Nemzeti Színház művészeiből olakult, és a Mecseki Szénbányák József Attila Művelődési Központjának támogatásával vállalkozott a produkcióra. Heltai népszerű bohózatának premierje ma este 7 órakor lesz a József Attila Művelődési Házban, a második előadásra április 15-én kerül sor ugyanott. A produkciót máris meghívták Nagyatádra, Komlóra, Bolyba, Szigetvárra — ezek áprilisi vendégszereplések, és mójusro újabb vendég- szereplésről tárgyalnak. A bohózatot lóslay György rendezte, szereplők: Melis Gábor, Nagy Réka, Mester István, Faludy László, Labancz Borbála, Péter Gizi, Katona Ági, Dévényi Ildikó, Krasznói Klára, Galambos György és Gombos Ottó. O Menyasszonyok — palástban. A francia divat szerinti legújabb tavaszi-nyári meny. asszonyi ruhákból megérkezett az első szállítmány a Jelmezkészítő és Kölcsönző Vállalat pécsi szalonjába. A selyemmel hímzett cipró és sima dióién ruhákhoz marabuval, vagy csipkeszerű bortnival díszített palást is tartozik. A nyárra ugyanakkor pöttyös és hímzett tüll modelleket is várnak. O Új, nagy sikerű hanglemezek kínálata várja az érdeklődőket. Még .kapható a Rolling Stones együttes 1982-es európai zenei fesztiválon híressé vált lemeze a „Still Live" (Csendélet). Ezenkívül diszkólemezek is érkeztek, Donna Summer, és Tina Turner dalaival, valamint rockzenei számok a Secróet Service és a Hotchcolate együttesektől. Orvosmeteorológia A változékony időjárású időszakokban — ezt nem lehet elég sokszor hangsúlyozni — tanácsos a mindenkori időjárásnak megfelelően öltözködni, mert ezzel jelentősen csökkenthetjük a meghűlések lehetőségét. Közérzetünk, kedélyái- lapotunk ingadozó, szervezetünk egyre jobban kifárad a gyakori kényszerű alkalmazkodástól. Erősíthetjük, frissithejtük magunkat, ha friss zöldségféléket, vitamindús gyümölcsöket fogyasztunk. A naposabbra forduló időszak kezdetén fejfájást, levertséget észlelhetünk, ez azonban a későbbiekben lassanként megszűnik. A Füles díjainak átadása Egy héttel ezelőtt értesítettük olvasóinkat, hogy kisorsolták a HDN—Füles rejtvénypályázat díjait. A fődíjak átadására április 6-án, szerdán délután 2 órakor kerül sor a Dunántúli Napló szerkesztőségében. A három fődíj nyertesei a következők: I. díjat nyert Fekete Attila, Komló, Tanácsköztársaság út 18., nyereménye egy Romét „Gfngszterkedjünk egy kicsit... ” A KONZUMBAN április 5-től 11-ig. Újabb meglepetés a konfekcióosztályon : + Minden szövet átmeneti kabát (női, bakfis, férfi) O Minden férfiöltöny 30", OS ENGEDMÉNNYEL VÁSÁROLHATÓ Nehéz ilyenkor a háttérre hivatkozni. Hogy egy 16 éves srácnak rosszak a családi körülményei, senki sem foglalkozott nevelésével, felügyeletével, rossz haverok közé került, csábító lehetőségekkel találta magát szembe — és így tovább. Ez esetben a 16 éves fiút édesanyja szófogadó’nak mondja, aki fizetését hazaadta, aki este 10-kor már mindig otthon volt, akinek a környezetében az édesanya feltűnően rossz have, rokkal nem találkozott. A csábító lehetőségekről azonban még szólnunk kell. Szentirmai László már nem, fiatalkorú. 1980-ban hathónapi javító-nevelő munkára ítélték, lopás miatt. Azt mondja: szakítani akart régi baráti körével, nehogy még egyszer valamibe belevigyék, ezért Cl is költözött szülei lakásáról, albérletezett. A közelmúltban azonban vissza, ment a Szalai András utcába, hamarosan össze is futott a haverokkal. Akik közül az egyik mindjárt mondta — a már említett 16 éves fiatalkorú —, hogy — és esett így a szó az Eszék étteremben — „gengszterked- jünk egy kicsit...” Csak így: gengszterkedjünk egy kicsit. Amit csináltak, persze, nem gengszterkedés, még Rendőrkézen az általános iskolák betörői ha ők „vagy egyikőjük azt is hitte", mindenesetre megdöbbentő a szándék a természetes, ség, ahogy egymást ilyen fiatalemberek — mert Szentirmai is 1963-ban született— bűncselekmény elkövetésére biztatják. * Ők ketten azok, akiket a kábeltelevízió felhívása nyomán — mint a Jókai, illetve a Petőfi ut_ cai általános iskolák betörőit — a rendőrség őrizetbe vett, egy lakossági bejelentés alapján. A két betörés között az elsőt február 1-én éjszaka, a másikat február 11-én éjszaka követték el — nem telt el hosszú idő. Igaz, őrizetbe vételükig sem. * A fiatalkorú Sz. Sz. már korábban terepszemlét tartott a Jókai úti iskolában élmondta barátjának, mi mindent látott ott, aki a következő éjszaka el is ment, összepakolt magnót, lemezjátszót, egyéb műszaki cikkeket, de az ötletgazda Sz. Sz-nek nem szólt róla hogy „a feladat végre van hajtva” .. . Fébruár 11-én későn este együtt sétálgattak, eljutottak a Petőfi Nyuszi ül a fűben (vagy tán kiskutya?) az NSZK-beli Mainau-sziget parkjában. S noha nagy a forgalom, nem kell attól félni, hogy elemenekül. De nem félelmében gyökeredzett a lába a földbe, hanem a természet rendje szerint: merthogy bokorból a nyúl (vagy tán kiskutya?) a bokorban. A turisták nyugodtan babrálhatnak fényképezőgépükkel; nem szalad el a bokor- nyuszi (vagy tán kiskutya?), s csak szeles időben mozdulhat be a két füle- farka. márkájú kismotor. A II. díj, egy mini sztereó magnósrádió, nyertese Barabás Imre, Pécs, Építők útja 18/B. S végül a harmadik díjat, a kempingkerékpárt Bányai Tünde, Orfű, Mecsekrákosi út 17. szám alatti pályázónk nyerte. A szerdai fődíjátadásra tehát őket várjuk szerkesztőségünkbe. utcai iskélához. És itt térünk vissza a csábító lehetőségekre. Nem kellett ablakot betörni, falat bontani, ajtót feszegetni. Mindkét iskolában nyitva voltak az ablakok, csak be kellett mászni. Mi tc-bb, ott, az épületben is csak egy ajtót találtak zárva azt feltörték, azon az alapon: ahol zár van, az mögött értékeknek kell lennie. Úgy is lett. A két iskolából egyébként összesen csaknem 40 000 Ft értékű műszaki cikket, vittek el, s ez már nagyobb értékre elkö_ vetett betörésnek minősül. A nagyobb értéket nemcsak azért hangsúlyozzuk, mert a bíróság által majd kiszabandó büntetés mértékére hatással van, hanem azért is, mert °zt a bizonyos csábító lehetőséget úgy is fogalmazhatnánk: jelentős értékeket hagytak a két iskolában megfelelő őrizet nélkül, az egyikben nemcsak az ablak maradt nyitva de el sem zárták a magnót, lemezjátszót. Amiből persze nem következik, hogy mindjárt mindent, és mindenünnen el is kell lopni. M. A. ma A Pácai színházak heti műsora KEDD: Nemzeti Színház: Álla Pu- gacsova hangv. OKISZ Labor műsora (19 órakor). SZERDA: Nemzeti Színház: Tartuffe (este 7 órakor) Babits-bérlet. Kamaraszínház: A természet lágy ölén (este 7 órakor) Uray-bérlet. Mecsek cukrászda: Kávéházi komédiák (este 10 órakor). CSÜTÖRTÖK: Nemzeti Színház: Tartuffe (este 7 órakor) örkény-bér- let. Kamaraszínház: A természet lágy ölén (este 7 órakor) Somlay- bérlet. PÉNTEK: Nemzeti Színház: R^o- letto (este 7 órakor) Csortos-bérlet. Kamaraszínház: Kiegyezés (este 7 órakor). (Bemutató bérletek nem érvényesek !). SZOMBAT: Nemzeti Színház: Leonce és Léna (este 7 órakor) Bemutató bérlet. VASÁRNAP: Az ördöglovas (du. 3 és este 7 órakoi). MOZI Petőfi: Talpig olajban (n4, n6, n8). Kossuth: Egy kis indián (10, 12), Talpig olajban (2, 4, 6, 8). Park: Morfium (4, 6, 8). Nevelési Központ: Szuperzsaru (4), A XX. század (6). Rákóczi: Kojak Budapesten (5). Fekete Gyémánt: Rohanj, velem! (6). Jószerencsét: Katasztrófa földön-égen (4). Mohács: Egy zsaru bőréért (6, 8). Komló, Zrínyi: Hét mesterlövész (4, n7. f9). Komló, Május 1.: Hair (f5, f7). Szigetvár: Szerelem Montrealban (6, 8). Siklós: A híd túl messze van (6). Harkányfürdő: A 34-es ayors (7). Bóly: Foci bundában (7). Dunaszekcsö: Aki mer. az nyer (7). Pécsvárad: Várlak Nálad vacsorára (7). Sásd: Rachel K. különös esete (7). Szentlőrinc: Földet veszünk Vadnyugaton (7). Ifjúsági Ház: A Birodalom visszavág (4). MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.58: Műsorismertetés. 9.00: Tévétorna. 9.05: Szünidei matiné. Látogatás a Prágai Technika Házában. 9.25: Frdei házikó. NDK bábfilm. 9.55: Szép tájak. Szovjet kisfilm. 10.15: Testünk. 1. rész. 10.25: Az aranyhai. Csehszlovák mesefilm. 11.35: Pocok, az ördögmotoros. Tévéfilmsorozat gyerekeknek. IV/1. rész. 12.05: Aki mer. az nyer. 12.35: Képújság. 14.45: Nvolvtnnárok. figyelem. 15.52: Műsorismertetés. 15.55: Hírek. 16.00: üzembe helyezés. Szoviet tévéfilmsorozat. 111/1. rész. 16.45: Kertünk — udvarunk. Riportfilm. 17.05: Kéoúiság. 17.10: Sakk-matt. 17.30: Reklám. 17.35: Mesterdallamok. 18.10: Dél-Alföldi Krónika. 18.40: Viavázat! Vasúti átjáró. 18.55: Reklám. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv- híradó. 20.00: Offenbach bolondo- zásai. Francia tévéfilmsorozat. VI/3. rész. A szép Heléna. 20.50: Stúdió ’83. A Televízió kulturális hetilapja. 21.55: Kockázat. A külpolitikai szerkesztőség világgazdasági magazinja. 22.25: Tv-híradó 3. MÁSODIK MŰSOR 20.00: Műsorismertetés. 20.01: Útjaink. Portréműsor. 21.00: Tv-híradó 2. 21.20: Savaria Kuoa. Magyarország—Egyesült Államok női röplabdamérkőzés. 22.30: Képújság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 16.40: Videooldalak (Zg). 16.50: Zágráb, mint kultúrtörténeti emlék (Zg). 17.00: Magyar nyelvű tv-nap- ló (Bg). 17.10: Ausztrália — az ország és lakói (Zg). 17.40: Hírek (Zg). 17.45: Kicsiny világ — adás avermekeknek (Zgl. 18.15: Tv-naptár (Zg). 18.45: Zenei klub — könnyűzenei adás. 19.15: Rajzfilm (Zg). 19.21: Reklám (Za). 19.27: Ma este (Zg).- 19.30: Tv-naoló. 19.55: Reklám (Za). 20.00: Gyújtópontban — belpolitikai adás (Za). 20.45: Reklám (Zg). 20.50: Szálloda a balesetet szenvedett hegymászó mellett — szovjet tudományos-fantasztikus film (Bg). 22.30: Tv-napló. MÁSODIK MŰSOR 18.15: Könyvek és eszmék (Zg). 18.45: Tv-napló. 19.00: Kicsiny világ — népszerű tudományos film (Zg). 19.27: Ma este (Zg). 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám (Zg). 20.00: Népi muzsika. 21.30: Reklám (Zg). 21.35: Zágrábi körkép (Zg).