Dunántúli Napló, 1983. április (40. évfolyam, 90-118. szám)

1983-04-24 / 112. szám

16. nemzetközi Mecsek rali Birkózó EB Labdarúgó EB-selejtezők Póczik nem utazhat Londonba Kardos rendbe jött, Izsó is kerettag A szerdai, Anglia elleni Euró- pa-bajnoki mérkőzésre készülő magyar labdarúgó válogatott keret szombaton délelőtt a Va­sas Fáy utcai stadionjában az angyalföldi piros-kékek ifjúsági gárdája ellen játszott próba­mérkőzést. A helyi fiatalokhoz több válogatott kerettag is be­került, így Mészáros, Péter, Kar­dos, Kerekes, Burcsa és Szen­tes is. Mészöly Kálmán szövetségi kapitány különös gonddal fi­gyelte a játékosok bemelegíté­sét, elsősorban Póczikot. A győ­ri középpályás néhány perc után közölte, nem játszik, mert a gyorsabb futásoknál érzi a sérülését. A szövetségi kapitány nyom­ban közölte, hogy Póczik nem is utazik el a csapattal Lon­donba. Ott van a jelöltek kö­zött viszont Izsó, akiről a szö­vetségi kapitány úgy véleke­dett, hogy az utóbbi bajnoki találkozókon nemcsak jól, ha­nem harcosan is játszott, és Ku- rucz mellőzése után szükség is volt egy új csatárra. A találkozót a szövetségi ka­pitány vezette, és a válogatott az első félidőben az alábbi ösz- szeállításban szerepelt: Katzirz — Martos, Kocsis, Garaba, Tóth — Hannich, Nyilasi, Varga — Kiss. Törőcsik, Hajszán. Fordulás u*án Tóth helyett Péter volt a balhátvéd, míg Kiss helyett Kardos került az együt­tesbe középpályásnak, és eb­ben a szakaszban a válogatott csak két csatárral (Törőcsik és Hajszán) játszott. A jó iramú, több ügyes meg­oldással szolgáló előkészületi játékban a válogatott 5-0 (3-0) arányban győzött, Törőcsik (3), Kiss és Kardos góljaival. Mai sportműsor Labdarúgás. Területi mérkőzések: Siklós—Sellye. Siklós. 17.00. Paks— PBTC, Paks, 17.00. Kaposvári Rákóczi—Boly, Kaposvár, 17.00. Mohács—Kisdorog, Mohács, 17.00. Komló—PVSK, Komló, 17.00. Megye­bajnoki mérkőzések: Szentlőrinc— Sásd, Szentlőrinc, 17.00. Vajszló— Beremend, Vajszló, 17.00. Vasasi Bányász—Kinizsi, Vasas. 17.00. Drá- vafok—Ujpetre, Drávátok, 17.00. Tájfutás. Nemzetközi Semmelweis emlékverseny, pécsi versenyzők rész­vételével, Gesztesvár, 9.00. Megyei CSB első fordulója, Zobákpuszta, 10.15. Teke. Országos vidéki női felnőtt egyéni párosbajnokság. PMSC-teke- csarnok, 7.30. Kézilabda. KIOSZ Kupa mérkőzé­sek döntői, városi sportcsarnok, 8.00. Röplabda. NB II. mérkőzés: Gyo- ma—Pécsi Vörös Meteor, női csapa­tok, Gyoma, 9.30. Sakk. OB I. mérkőzés: PMSC— MTK-VM, 39-es dandár út, 9.00. OB II. mérkőzés: Komlói Bányász— Veszprémi Volán. Komló, 10.00. Kosárlabda. NB II. mérkőzések. Komlói Bányász—Savaria, női csapa­tok, Komló, 10.30. Postás—Sabaria, férficsapatok, Komarov Gimnázium, 11.00. Tömegsport. Lakótelepi ifjúsági sportnap: PVSK-pálya, 9.00. Csehszlovák bemutató az első napon Brundzának az idén sem sikerült — Hol maradt Ferjáncz? — Jól helytálltak a Pécsi Volán vesenyzői Százhat autó rajtolt pénteken délután a Széchenyi térről, és 83 fejezte be az első etapot szombaton hajnalban. A szovjet csapat egyik ásza, Brundza az idén sem szólhat bele a ver­senybe. Csakúgy mint tavaly, a kocsija hagyta cserben. Két­szer gyulladt ki az új Ladája, másodszor már a tűz győzött, a kocsi kiégett. A Bp. volános Dudás—Doma-páros fának üt­között, többen, mint a pécsi vo­lános Fekete—Gáli az árokban „landoltak”, négyen kizárással fejezték be a versenyt. Személyi sérülés nem történt egyik eset. ben sem. A verseny sóját, savát-borsát kétségkívül a csehszlovák csa­pat autózása jelentette. Csa­patgyőzelmük már az első napi verseny után egyértelműnek tű­nik. Kvaizar, Blahna, Pech és Trajbold végig mindegyik gyor­sasági szakaszon szinte azonos időket értek el. Az idén Kvaizar autózása ment élményszámba, az Abaliget—Szentkút gyorsa­sági szakaszon hat perc alatt ment végig. Igaza van annak, aki szerint az idén bizony ka­paszkodhatott volna Ferjáncz Attila, hogy lépést tartson a Skodákkal. No igen, sokan kér­dezték, hol van a Ferjáncz— dr. Tandari magyar bajnokpá­ros? Nos Tandari dr. megbete­gedett, így nem állhatott rajt­hoz a Renault Alpin magyar legénysége. A pécsiek a versenyen dere­kasan helytálltak. A magyar bajnoki mezőnyben, úgy tűnik, a dobogó felé autózik a Szu- hanyik—Hóman-pár. A széria Ladák között óriási verseny ala­kult ki a Ranga—Kurcz-, Ká- konyi—Bádi- és a Bp. volános Gündisch—Török-párok között. Gündischék az egyik gyorsasá­gin defektet kaptak, így a pé­csiek az első nap után némi előnyre tettek szert. Hogy elég-e az előnyük a győzelemhez, az csak vasárnap reggel derül ki, amikor a végleges eredmény- listát kifüggesztik a BÉV-szálló- ban székelő versenyirodában. K. P. Kézilabda A városi sportcsarnokban tegnap megkezdődött a kézilabda KIOSZ Kupa. Baranya, Szolnok Csongrád, Bács, és Tolna me­gye válogatottjai mellett a PMSC, a Konzum Áruház és a Ba­romfifeldolgozó csapatai is pályára léptek. Első mérkőzésen Ba­ranya 12-2 arányban győzött Szolnok megye ellen, mig a PMSC fiataljai 23-7 arányban győzték le Csongrád megye válogatottját. Felvételünkön: a PMSC játékosa átlövéssel szerez gólt. Arató László felvétele Ózd-—PMSC 18-17 (13-8). NB I., férfimérkőzés, Ózd, 1000 néző. V.: Grandjean, Kassai. PMSC: Kovacsics — Hunyadi (2), Kedves (3), Kovács (2), Fe­hér (—), Putics (6), Takács (3). Csere: Gerdesics (kapus), Iva- nics (1), Walter (—), Kova­Labdarúgó NB II. Kecskemét—Dorog 0-0. 4000 néző vezette: Aczél. Gyenge iramú, csapkodó mérkőzést vívott a két csapat, egyikük sem érdemelt volna győzelmet. csevics (—), Kőszegi (—). Ed­ző: Koleszár György. Az első félidőben nagyon elhúzott az Ózd, a gyenge formában játszó piros-feketék a befejezés előtt 5 másodperccel 18-17-es állás­nál nagy gólhelyzetben hibáz­tak, így nem sikerült még a döntetlent sem kiharcolniuk. Komlói Bányász—Szilasmenti Tsz SK 29-12 (11-7). NB I. B, férfiak. A vártnál könnyebben győzött a Komló. A második félidő 14. percétől, 16-12-es ál­lás után csak a hazaiak tudtak gólt lőni. A komlóiak legjobb dobói: Duga (12), Ambrusits (7) és Czimmer (6) voltak. Mezőgép—Kisbéri Gamma 22-9. NB II. nők. Kosárlabda BEAC—PVSK 100-78 (56-31). A pécsieknél Bundászné (27), Halász (18) és Balázs (16) dob­ta a legtöbb pontot. BSE—PVSK 96-49 (45-29). Legjobb pécsi dobó: Bundász­né (15). Mindkét találkozót a Felsza­badulási Kupáért Budapesten játszották a vasutas lányok. U. PEAC—Kaposvári Tanító­képző 76-44 (41-26). U. PEAC —Székesfehérvári Ikarus 65-46 (40-30). NB II. nők. U. PEAC—Székesfehérvári Universitas 109-48 (52-20). NB II. férfiak. • FRANKFURT: Pénteken, a késő esti órákban barátságos labdarúgó- mérkőzést játszott a Ferencváros lab­darúgócsapata a nyugatnémet Bun- desligában szereplő Eintracht Frank­furt gárdájával. A Bad Orbban 2500 néző előtt lebonyolított találkozón 2-2 (1-1) arányú döntetlen született. Mindkét alkalommal a magyarok szereztek vezetést: a 10. percben Pogány, a 61. percben pedig Szaba­di talált a hálóba. A németek ré­széről Pezzey (15. p.) és Gulich (71. p.) volt eredményes. 0 SZÓFIA: Továbbra sem kíséri siker a magyar férfi kosárlabda-vá­logatott bulgáriai szereplését. A Szófia Nagydíjért folyó nemzetközi vetélkedés során ugyanis immár har­madik, utolsó csoporttalálkozóján is vereséget szenvedett a magyar együt­tes. Ezúttal Moszkva csapata volt az ellenfél, amely fölényes, 119-83 (59-40) arányú győzelmet aratott. 0 IZMIR: Az NSZK labdarúgó­válogatottja Európa-bajnoki selejte­ző-mérkőzésen 73 000 néző előtt 3-0 (2-0) arányú győzelmet aratott Tö­rökország ellen. Góllövök: Rumme­nigge (31. p., 11-esből), Dremmler (35. p.), Rummenigge (71. p.). a DORTMUND: Szombaton dél­után Dortmundban az ,,A"-csoportos jégkorong-világbajnokságon az első igazi rangadón a Szovjetunió válo­gatottja biztosan, 5-1 (1-1, 1-0, 3-0) arányban győzött Csehszlovákia el­len. Mindössze az első harmad ho­zott némi küzdelmet, utána maga­biztosan felülkerekedett a szovjet együttes és 9000 néző előtt könnyű győzelmet aratott. Az UEFA ülése Az Európai Labdarúgó Szö­vetség (UEFA) a belga főváros­ban az olasz Artemio Franchi elnökletével megtartott ülésén az európai labdarúgás általá­nos problémáival foglalkozott. Az európai labdarúgó-tornák 1983 84-es új szabályzatába felvették azt a határozatot, amely a jövőben megtiltja a stadionokban az egyidejű nor­mál és lassított közvetítést, ami azt ielenti, hogy a nézők sem monitoron, sem pedig kivetítve nem láthatják a történéseket. Kivételt csak a sajtó munka­társainak rendelkezésére álló monitorok képeznek. Az ülésen döntöttek arról is, hogy 400 000 svájci frankot osztanak szét azon klubok között, amelyek az idei UEFA Kupa első és második fordulójában kiestek, s így de­ficitesek lettek. karbantartó részlegéhez • kőműves szakmunkást, • férfi segédmunkást, • valamint termelő üzemükbe női és férfi dolgozókat. PÉCSI BŐRGYÁR A VALLALAT MUNKAÜGYI JELENTKEZNI LEHET OSZTÁLYÁN, PÉCS, BOLGÁR NÉPHADSEREG ÚTJA 52i Szombaton délelőtt jól kez­dődtek a dolgok a magyarok szempontjából a budapesti kö­töttfogású birkózó EB-n. Nagy József ugyan- nem birkózott, de a riválisok eredményei miatt a döntőbe került, ezüstérmesnél rosszabb már nem lehet. Győzött Sipos, Vadász Ko­csis, Növényi is. Erdélyi, Péter és Rácz viszont vereséget szen­vedett a délelőtti selejtezőkön. A későbbiekben Rácz javított, újabb győzelmével ő is arany­éremért küzdhet. A csoportselejtezők lapzárto után fejeződtek be. A döntők­re ma kerül sor. Területi bajnokság H. Táncsics SE—Mázaszász- vár 3-1 (1-1). Kaposvár, 200 néző. V.: May. Táncsics: Füredi — Hammer, Szeitz, Óbert, Laj­tai — Magyar (Balázs), Martin, Szigeti — Martina, Bagoly (Varga I.), Pintér. Megbízott edző: Csordás Győző. Máza- szószvár: Oláh — Komáromi, Maglódi, Katona, Herold (Czár) — Guth, Beke, Hóldosi, Kővári — Dunai (Viszló), Agócs. Edző: Róth Antal. Sokáig egyenlő erők csatáját hozta a mindvégig küzdelmes mérkő­zés. A hajrában a Táncsics na­gyon feljavult és ekkor helyze­teit is kihasználta, nem úgy, mint a vendégek. Góllövők: Martina, Varga I., Pintér, ill. Maglódi. Megyebajnokság Pécsi Postás—Steinmetz SE 3-2 (2-1). Postás-pálya, 200 néző. V.: Tóth. A helyzetek alapján a postások megérde­melten győztek. Góllövők: Sza­bó (2), Telegdi, illetve Kővári P., .Dudás (11-esből). U. PEAC—Szentegát 3-1 (1-0). Pécsújhegy, 100 néző. V.: Sze- deli. A szorosan védekező ven­dégek ellen csak az utolsó ne­gyedórában kerekedett felül az egyetemista együttes. Góllö­vők: Kovács L., Pál, Prukner, Ültetve Tóth. Somberek—P. Kesztyűgyár 2-0 (1-0). Pécsbányatelep, 200 néző. V.: Zákányi. A nagy lel­kesedéssel játszó somberekiek rászolgáltak a győzelemre. Gól­lövők: Komli, Kovács. P. Zsoinay—Villány 1-1 (0-0). Zsolnay-pálya, 150 néző. V.: Köves. Gyenge színvonalú mér­kőzésen igazságos döntetlen szüitetett. Góllövők: Balogh, ill. Majer. :||||||ÍÍ^Íj||K|ÍÍ||Íi Mágocson szívesen sportolnak A megyei tömegsport pont­versenyben a kis egyesületek csoportjában Mágocs a 6. he­lyet szerezte meg. A mágocsiak a 11. helyről jöttek föl tavaly a 6.-ra. Lényegesen több pon­tot szereztek az elmúlt évben, mint az azt megelőzőben. Több sportolási lehetőséget biztosí­tottak és rendezvényeiken jóval többen vettek részt, mint 1981- ben. Morvay István, a Mágocsi SE tömegsport-bizottságának elnö­ke egyike volt azoknak, akik jó munkájuk elismeréséül jutal­mat kaptak a Megyei Sporthi­vatal elnökétől. — Nem csináltunk mi ördön- gős dolgokat — mondotta Mor­vay István —, csak jobban ki­használtuk a lehetőségeket. Lé- tesitménygondjaink nem voltak, a három éve épült tornater­münk kora ősztől tavaszig ad otthont a sportolni vágyóknak. A téli hónapokban asztalitenisz­versenyeket rendeztünk, kispá­lyás labdarúgótornákat játszot­tunk a teremben, a kézilabdá­zóknak is helyet biztosítottunk, tenisszel és asszonytornával is megpróbálkoztunk. A jó idő be­álltával megkezdődtek az üze­mek közötti kispályás labda­rúgótorna mérkőzései. A Ta­nács Kupáért nagypályás lab­darúgótornát irtunk ki, melyre a nagyközségi tanácshoz tarto­zó Mekényes, Alsómocsolád, Szalatnak csapatait is meghív­tuk. A mágocsiak tömegsport ver­senynaptárukat nagy gonddal állították össze. A munkahely: olimpia, a falusi spartakiád- versenyek mellett házi bajnok­ságok, üzemek közötti vetélke­dők is szép számmal szerepel­nek a programban. Három ha­gyományos versenyük is van. Április 4-én évről évre meg­rendezik a Mezőgép Kupa lö­vészversenyt, május 1-én pedig járási jelleggel bonyolítják le a Mezőgép Kupa asztalitenisz­versenyt. Kézilabda teremkupa­mérkőzéseket is rendeztek, melyre komlói és pécsváradi csapatokat is meghívtak. A ké­zilabdasportnak hagyományai vannak Mágocson, a legutóbbi években nem működött a szak­osztály, tavaly újjászervezték a férfi- és női csapatot, így a ké­zilabdázók is bekapcsolódtak a versenyekbe. Elindultak a Me­cseki Bányász Kupa-mérkőzé­seken is. A kispályás labdarúgó- tornáknál a község üzemeire (a Mezőgép, a téglaüzem), az ófész és a termelőszövetkezet csapataira mindig számíthatnak a rendezők. Az atlétikával is megpróbálkoztak, de csak a diákokat tudták megnyerni en­nek a sportágnak. Az asszony­torna jól beindult, 40-en je­lentkeztek, de lassan-lassan mind többen lemaradoztak. Az ősszel újra kísérleteznek az asszonytorna megszervezésével. A teniszezőknek ütőt, labdát juttattak. — Azt tapasztaltam — mon­dotta Morvay István —, hogy az emberek szívesen jönnek sportolni, főleg a fiatalok. Csak lehetőséget kell biztosítani ré­szükre. Persze, az sem közöm­bös, hogy milyen sportágban Írjuk ki a versenyeket. A kispá­lyás labdarúgótornákra, aszta, litenisz-versenyekre mindig van bőven jelentkező. Hegyi István Dunántúli nanio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Pf; 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000. 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex- 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díi egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400.— R Indexszám- 25 054 ISSN 0133—2007

Next

/
Thumbnails
Contents