Dunántúli Napló, 1983. április (40. évfolyam, 90-118. szám)

1983-04-03 / 92. szám

1983. április 3., vasárnap Dunántúli napló 3 Ünnepi interjú Bíró Gyulával, az MSZBT főtitkárával A magyar­szovjet barátságról A történelemtudomány szá­mára — különcsen a legújabb korban — általában a legegy­szerűbb feladatnak számít egy- egy esemény regisztrálása: mi­kor történt mikor kezdődött és mikor fejeződött be? Ennél sok. kai nehezebb megragadni egy olyan folyamat első pillanatát, amelyet a józan ész logikája is diktál, de mégis érzelmeken, rokonszenven. kölcsönös vonzó­dáson alapul, mint például a barátság. Különösen nehéz ez a feladat ha két nép barátsá­gának kialakulásáról, fejlődé­séről van szó. A magyar és a szovjet nép barátságának évtizedek óta lé­tezik egy olyan szervezeti formá­ja Magyarországon, amely a baráti kapcsolatok elmélyítésé, nek szolgálatában tömegmoz­galom jelleggel fogja össze társadalmunk minden réteaét: a Magyar—Szovjet Baráti Tár­saság, Bitó Gyulával, az MSZBT főtitkárával felszabadulásunk ünnepe alkalmából beszélget­tünk a két nép barátságának gyökereiről, fejlődéséről, ered­ményeiről, a baráti társaság te. vékenységéről, törekvéseiről. — Ha a barátság gyökereit keressük, azokról a rengeteg véráldozattal járó harcokról kell először megemlékeznünk, ame­lyek árán a szovjet Vörös Had­sereg felszabadította hazánkat — mondotta beszélgetés elején Bíró Gyula, az MSZBT főtitkára. — Battonyától Nemesmedvesig 194 napig tartott a harc Ma­gyarország felszabadításáért. Ebben a hosszú és rendkívül he. vés küzdelemben több, mint 140 000 szovjet katona esett el, áldozta életét a mi népünk jö­vőjéért. A Magyarország terü­letén folyó harcok során több, mint 400 szovjet katona érde­melte ki a „Szovjetunió Hőse" kitüntetést. Ez a tény is érzékel­teti, milyen heroikus küzdelmet kellett megvívhia a szovjet had­seregnek hazánk felszabadítá­sáért. Erre akkor is, most is és mindig csak hálával emlékezhet a magyar nép. Ha a barátság első pillanatát akarjuk megra­gadni akkor ezt felszabadulá­sunk napjához kell kötnünk. Ez a nap történelmi jelképpé vált azért is, mert a Szovjetunió se­gítsége lehetőséget teremtett arra, hogy az ország olyan úton indulhatott el, amely elvezetett a szocialista Magyarországhoz. Ennek az új útnak jelentőségét sokan megérezték, megértették már 1945 első hónapjaiban. A háború előtt és a háború so­rán a hivatplos magyar propa­ganda durván torzított képet igyekezett elfogadtatni a Szov. jetunió életéről, politikájáról, a szovjet valóságról. Természetes, hogy a háború után új politikai körülmények között a magyar emberek szerettek volna minél többet, az igazgat megtudni a Szovjetunióról. Különösen nagy volt az érdeklődés az orosz és szovjet kultúra iránt, amit ad­dig alig-alig ismerhettek Ma­gyarországon. Már 1945 júniu­sában megalakult a Magyar— Szovjet Művelődési Társaság, amelynek alapítói és vezetői között olyan neves tudósokat, művészeket találunk mint az akkor már Nohe'-díjas Szent- gvörgyi Albert. Zilahy Lajos író, vagy Ligeti Lajos akadémikus. Ezt a társaságot tekintjük az MSZBT jogelődjének. — A baráti társaság az 1956- os ellenforradalom s az azt kö­vető néhány zavaros hónap ki­vételével, 1945 nyara óta folya­matosan működik. Mi változott a baráti társaság működésében, tevékenységében a harminc- nyolc év alatt? — Ahogy a magyar—szovjet kapcsolatok bővültek, terebélye­sedtek, mélyültek ahhoz mérten változott a baráti társaság te­vékenysége is. A szovjet kultú­ra népszerűsítésével kezdődött a társaság munkája — s ez ma is egyik legfontosabb feladat az MSZBT tevékenységének — de azóta két ország kapcso­lata az élet minden területére kiterjedt és folyamatosan bővü­lő, s az emberek érdeklődése úgyszintén. A Szovjetunió gaz­dasági és tudományos eredmé­nyei a két ország ilyen irányú együttműködése az érdeklődés középpontjában van. S az is nyilvánvaló minden magyar ál­lampolgár előtt, hogy az a nemzetközi tekintély, amely ma * Magyarországot övezi nagy­mértékben annak a szövetségi rendszernek köszönhető, amely, nek a Szovjetunió a vezető ere­je, s amelynek hazánk is egyen­rangú tagja. Ami a Magyar— Szovjet Baráti Társaságot ille­ti, szervezetében az évtizedek során jelentős változásokon ment át. Volt idő, amikor tö­megszervezetként tevékenyke. dett; az 1957-es újjáalakulása óta tömegmozgalom, 1971-től a mozgalom társadalmi bázisai a munkahelyeken tevékenyke­dő tagcsoportok. Ma mintegy 1750 ilyen kollektív tagot szám­lálhat az MSZBT, falusi kis is­koláktól kezdve nagy létszámú termelő üzemekig. Társadalmi bázisai révén az MSZBT tevé­kenysége legalább egymillió emberre terjed ki, akik ugyan nem rendelkeznek tagsági iga­zolvánnyal, de részt vesznek ba­ráti társaság rendezvényein, akcióiban, s munkájuk során és magánéletükben sok-sok szál­lal kötődnek a magyar—szovjet barátsághoz, szerepet vállalnak népszerűsítésében. — Milyen társadalmi bázis­sal rendelkezik a partner, a Szovjet—Magyar Baráti Társa­ság, s az együttműködésnek milyen formái alakultak ki az évek során? — A Szovjet—Magyar Baráti Társaság 1958-ban alakult meg. Egyik tagja a Szovjet Baráti Társaságok Szövetségének, amely tömegszervezetként mű­ködik s több mint 90 baráti társaságot foq össze. Az SZMBT vezetőségében olyan neves köz­életi személyiségek dolgoznak, mint Fedoszejev akadémikus, vagy Beregovoj űrhajós altábor­nagy. Az SZMBT-nek 10 szövet, ségi köztársaság 25 városában több, mint 1600 alapszervezete működik. A legtöbb az Orosz Föderáció területén és Ukraj­nában tevékenykedik. A két ba­ráti társaság együttműködésé­nek leginkább bevált formái küldöttségcserék a nemzeti ün. nepeken, évfordulókon, tapasz­talatcsere jellegű tanácskozá­sok meghatározott és kölcsö­nös érdeklődésre számot tartó témákról, vendégelőadók küldé­se és a személyes élmények szerzésére az aktivistáink utaz­tatása a testvéri országba. Évente tőlünk mintegy százez­ren utaznak a Szovjetunióba, körülbelül ugyanennyien érkez­nek hozzánk. A barátság az év­tizedek során nagyon sokak számára a személyes kapcsoló, tok szintjéig mélyült. — Mi a véleménye a főtitkár­nak a baranyai MSZBT tagcso­portok munkájáról? — Nem állíthatjuk azt, hogy ahol nincs MSZBT-tagcsoport, ott nem ápolják a magyar— szovjet barátságot, de nem kis büszkeséggel elmondhatjuk, ahol működik ilyen tagcsoport, ott sokkal élénkebb ez a tevé­kenység. Ez érvényes Baranya megyére is, ahol 73 tagcsoport működik és most április 4-re újabb három tagcsoport alakult. Mint a jól működő tagcsopor­tok, a baranyaiak is számotte­vő politikai erővé nőtték ki ma­gukat. Ebben nagy szerepet ját­szott Baranya és Lvov testvér- megyei kapcsolata is, amely ta­pasztalataink szerint igen je­lentős tényezővé vált Baranya közéletében. Elsősorban azáltal, hogy jónéhány baranyai és Ivo- vi termelő egység és intézmény között a kapcsolat igazi, és na. gyón sok területre kiterjedő eredményes együttműködéssé fejlődött. — Milyen új törekvéseket, ter­veket, akciókat érdemes legin­kább kiemelni az MSZBT közel­jövőre vonatkozó munkaprog­ramjából? — Tovább kívánjuk erősíteni tevékenységünk tömegmozga­lom jellegét. Ezen belül legin­kább azt szeretnénk elérni, hogy a központi kezdeményezé­sű akciók rendezvények mellett legalább akkora hangsúlyt kap. janák a tagcsoportok öntevé­keny kezdeményezései. Az eddi. ginéi nagyobb figyelmet kívá­nunk fordítani a rétegpolitikai munkánkra is. Azt tervezzük, hogy negyedévenként értekez­letre hívjuk össze egy-egy szak­ma, vagy ágazat MSZBT akti­vistáit. Idén tavasszal ilyen ta­nácskozást tartunk a szakmun­kásképző intézetek, nyáron a bányászok, ősszel pedig az egészségügyi ágazatban dolgo­zók számára. Különösen kiemelt feladatnak tekintjük az ifjúság körében végzett munkánkat, mint ahogy ugyanezt teszi a Szovjet—Magyar Baráti Társa­ság is. A fiataloknak még na­gyon kevés a személyes élmény­anyaga, számunkra a közelmúlt is leginkább csak írott történe. lem. Nem lehet közömbös szá­munkra, hogy milyen, mennyire reális és friss kép alakul ki ben. nük a Szovjetunióról. A fiatalok tudatformálásáért sokat kell még tennünk, természetesen más szervekkel, elsősorban a KISZ-szel szorosan együttmű­ködve. Az 1983-as terveink kö­zül még két fő irányt kell fel­tétlenül kiemelni: az egyik a Szovjetunió új gazdasági prog­ramjainak bemutatása, ame­lyek iránt igen élénk az érdek­lődés hazánkban is, a másik a szocialista országok békekezde­ményezéseinek támogatása, propagálása. Erre különösen jó fórum lesz a május 2. és 8. kö­zött Baranyában zajló barátsá­gi hét immár hagyományos ren. dezvénysorozata. Dunai Imre Útvonal R eggel öt óra tizenötkor elindult a busz. Nem nagyon szerette eze­ket a kora reggeli élettelen monstrumokat. Nem is volt bennük sok szeretnivaló. Még­is: valamiféle biztonságérzetet adtak neki reggelente. Ha már az ember fent van a buszon, nem rajta múlik, hogy beér-e gondolta — mint máskor — ezen a reggelen is. Ez a nyavalyás reggel ... A pokolba kívánta. De hát itt van. Elérkezett. Nem lehet el­zavarni. Az első megállót el­hagyva, most is átsuhant agyán a szó: reptér... Egy pillanat­ra felvillantak előtte a hajdani bulgárkertek, a nagy hajnali gyaloglások útvonalai, amikor méq nem volt közlekedés. A lelőtt Liberator, a front, a ha­zatérés utáni első hetek. A gyerek kiskori formája, az asz- szony, a fiatal arcú. Itt, ezután az első megálló után, ennél az utcasaroknál — mintha csak előírták volna va­lahol — mindemellett átfutott rajta még egy másik emlék né­hány képsora is. Kora reggel volt: 1945 első hónapjainak egyik szép reggele. Már virá­goztak fönt a domboldalban a keserűmandulák, kellemes föld. szag gomolygott az ázott ker­tek felől. Éppenhogy eltakarod­tak a németek. Ment, sietett. Újdonsült közüzemi dolgozó volt. Állami alkalmazott... Te­le várakozással, tervekkel. Nem szeretett volna elkésni. Aztán itt, ennél a mostani harmadik megállónál — akkor laktanya volt — megállították és igazoltatták. Nem is enged­ték tovább. Bevitték egy kö­zeli kis kertes házba, ahol már egy egész sereg maqafajta fia. talember hemzsegett. Mi lesz ebből — kérdezte at egyik mel. lette álldogálót. Az valami olyant mondott, hogy ettől a lélegzete is elállt. Miután meg­járta a frontot, megsebesült és végre leszerelték ... Kis híján múlott, hoqy azon a bizonyos reggelen megúszta a hadifog­ságot. Ezt azóta is élete nagy szerencséjeként emlegeti. — Most már ki hiszi el az ilyesmit — szokta mondogatni egy-egy pohár után. Pedig ilyen bonyolult volt a. világ. Ezeken a reggeli buszokon mentek a maga fajta emberek a hatos kezdésekre. Általában hallgatagon néztek maguk elé, vagy kifelé az ablakon. Mintha méq mindig aludnának. Csak már nyitott szemmel. Ez a be­szédes csend volt Z. J. bizton­ságérzetének a másik tápláló­ja. Érezte, hogy ebben a csend­ben erő van. Az erőben pedig együvétartozás. Ezen a regge­len is megízlelte ezt a feszülő csöndet. Ugyanolyan, mint más. kor — állapította meg. Valamikor annál a bizonyos laktanyánál kezdődött a villa­mos nyomvonala. Éppen oda­értek. öreg ember szállt fel bottal, kis szatyorral. Gyorsan megtalálta az egyetlen szabad helyet, odasietett és sebesen leült. Z. J. sokszor elgondolkodott azon, mi lesz, ha megöregszik. Az öregségtől azóta irtózott kü­lönösen, mióta elhagyta a negyvenet. Figyelte az örege­ket. Megfigyelte, hogy legtöbb­jüket egy valami érdekel csu­pán. Az, amit éppen csinálnak. Az a nap, amelyet éppen el­töltenek, az az óra, perc, amelyben éppen élnek. Per­sze, vannak másfajta öregek is — gondolta. Egy dolog viszont ezekből is hiányzik: a távlatos­ság. Az életük távlattalan. Az öregek nemigen terveznek nagy dolgokat, állapította meg ilyen-olyan tapasztalatai alap­ján. Beérik egy jó étellel, örülnek annak is, ha éppen nem fáj valamijük. Nagy, ko­pár hegyként magasodott Z. J. elé az öregség, de tudta: meg kell másznia ezt a komor he­gyet, föl kell jutnia a tetejé­re, hogy aztán . .. Aztán? Er­re mostanában csak legyint- getett. A vásárcsarnok vonalába ér­tek. — Na, ide be kell ugra- nom délután — jutott eszébe. Az asszony kezébe nyomott egy szatyrot és egy cédulát. — Ezeket vedd meg a csarnok­ban hazafelé — mondta. — Csirkét szerdai napon? — Mi a fenét akar ai az asz- szony? — tűnődött. Aztán eszé­be jutott az „ünnepi ebéd". — Ette volna meg á rosseb ezt az ünnepi ebédet is — zárta le magában a vásárcsarnoki gondolatsort. — Na, Jani bátyám, akkor holnap... ugye — mondta neki előző délben a szakszer­vezeti bizalmi. — Holnap jön utoljára. — Hát igen. Akkor azért tartunk egy kis brigádbúcsúztatót. Tudja, az üzemi nyugdijasbúcsúztató a jövő hónapban lesz. így gon­dolta a szakszervezet. Ott majd az üzemvezető együtt elbú­csúztatja magukat. Az összes nyugdíjast. — De mi — a brigád — holnap azért megkö- szöntenénk a Jani bácsit. — Minek az gyerek? Csak nem akarjátok, hogy megköny- nyezzem ezt a koszos műhelyt? Pedig, ha nekem ilyen rendez­vényt csináltok, biz' isten meg­könnyezem. A busz odaért ahhoz az el­ágazáshoz, ahol valamikor a villamos lekanyarodott a kisál- lomás felé. Aztán a liget jött. Valamikor Z. J. sokat úszkált az ottani strandon. De már jó hu­szonöt éve abbahagyta a stran­dolást. — Ki kellene újból pró­bálni — talán jó lenne egy kis lubickolás. Ahogy a busz az üzem felé kanyarodott, eltűnődött azon, milyen kis tenyérnyi — pókhá- lónyi tér is az tulajdonképpen, amiben ő mozgott, mozog. Hol­ott: igen nagy a vilóq. Itt jön-megy mégis évtizedek óta. Ebben a kis térben. Ismer min­den utcát, sarkot, szegletet. A hajdani lovastengerészes, vitézi időkben itt volt inas ebben a* — akkor is öreggyárban Aztán jött a háború, az ötve­nes évek, svájci sapkás, cájg- nadráqos, lódenkabátos béke­idő. Szaglászást a szabotálok után. ötvenhat... Z. J. puská­sán őrködött a gyárkapuban néhányadmagával. Konszolidá­ció. . . A kereset lassacskán javult csak. Két „Kiváló Dol­gozó" jelvény. És minden reg­gel itt a buszon, végig ezen az útvonalon . . . Soha nem késett még el a munkából. De azért igyekezni kellett. Ha egy járat kima­radt .. . ? Van ilyen. öt óra harmincötkor szállt le az üzem előtti megállónál. Bebesi Károly

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents