Dunántúli Napló, 1983. április (40. évfolyam, 90-118. szám)

1983-04-13 / 101. szám

1983. április 13., szerda Dunántúlt llaplo 3 A Szalontai István kőműves által helyreállított Perczel utcai épület homlokzata. adókedvezmény Kisiparosok Pécs belvárosának rekonstrukciójáért? Pályaválasztás az osztályfőnöki árákon A közhiedelem úgy tartja, hogy a pályaválasztás egyet­len alkalom, legalábbis az utolsó tanév feladata. Ha igy volna, lehetne-e eredménye? Aligha. A pályát vá­lasztó fiatalnak jól kell ismernie önmagát, tisztában kell len­nie jó és rossz tulajdonságaival, a közösségben elfoglalt he­lyével; valamennyire tájékozódni illene a különböző szakmák és foglalkozások között; tudnia kell, hogy mely közép- vagy felsőfokú iskolák készítenek fel ezekre a szakmákra, végül törekednie kell arra is, hogy választása a társadalmi szükség­letekkel és a helyi lehetőségekkel is összhangban legyen. — Miért jelentkezik ilyen ke­vés kisiparos a történelmi bel­város rekonstrukciójában való részvételre? — kérdem a Pécsi Építő- és Tatarozó Vállalat műszaki osztólyvézetőjét, Baum Károlyt, valamint a vállalat és a KIOSZ között koordinációs feladatokat is ellátó Németh Ferencet. A válasz sok mindent sej­tet: — Egy részük valószínűleg már korábban lekötötte a ka­pacitását. Az ígért adókedvez­mény az adminisztrációs meg­kötöttségek miatt inkább ta­szító, mint vonzó hatású. o Röviden az előzményekről, mi mindent tettek a PÉTV-nél, hogy csatasorba állítsák a kisiparosokat: kőműveseket, burkolókőt, villanyszerelőket, hisz csak velük együtt tudják időben és a megfelelő minő­ségben visszaadni a történel­mi belváros régi fényét - va­lamennyiünk örömére. Ez év január végén az Uni- bernél tanácskoztak a belvá­ros felújításával foglalkozó vállalatok képviselői, néhány napra rá a PÉTV-nél a KIOSZ képviselőivel már a konkrét lehetőségeket vitatták. A pá­lyázatot eljuttatták a kisiparo­soknak, felsorolták a legfonto­sabb munkákat és február 10- re kérték további tárgyalásra azokat, akik vállalják . . . — Huszonnyolcon jöttek — mondja Baum Károly —, ké­sőbb még jelentkeztek vagy tí­zen. Mindenkinek elmondtunk mindent arról, amire vállalkoz­tak volna, bemutattuk a 13 leírt munka tervdokumentáció­ját és újabb 10 tervet szóban ismertettünk. Kértük őket: ha döntöttek, jöjjenek, és a meg­felelő árajánlatok egyeztetése után megköthetjük a szerző­dést. A kisiparosok árajánlatát eddig minden esetben elfo­gadtuk. — Hányán dolgoznak jelen­leg? — Hat kisiparos, illetve kis­iparos szervezet vállalt mun­kát. Három épület kőműves- munkáinak egy részét és vil­lanyszerelési munkákat végez­nek a Kossuth Lajos utca 48., a Déryné utca 14; számú há­zakon. A Széchenyi tér 11. számú ház kőművesmunkáira folyamatban van a szerződés- kötés. Főleg kőművesek kelle­nének . . . Adókedvezményt T alán a tavaszi fáradtság leakasztotta a figyel­mű nket, netá n m eg or­roltunk a tűzoltókra vagy rá­untunk értékeinkre, tény, hogy az utóbbi időszak legtüze­sebb hónapja volt a március. Tűz-rekord hónap. A 206 tűz­eset nyomán 3 245 000 forint értéket pusztítottak el a lángok. A leggyakoribb és legjellem­zőbb okok: dohányzás 86, sza­badban váló tüzelés 65 és épí. tési hiba 5 esetben. Szabálysér­tési feljelentést 52 személy el­len tettek. Megyeszerte égett a határ a meggondolatlan, felelőtlen tűz­gyújtások, égetések következ­tében. Komlón meggyújtották a kerítés mentén tárolt hulladékot — a tűz átterjedt a közeli er­dőre. Hímesházán a tulajdonos a telikén égette a száraz gazt, azt otthagyta, a tűz tovaterjedt a szomszéd gyümölcsösére. Du. kaptak az ilyen munkákra, ki­sebb munkákat is vállalhattak, olyanokat, melyek nem igé­nyelnek nagy anyag- és esz­közbefektetést. Mi anyagot is tudunk adni, természetesen té­rítés ellenében ... Nem ért­jük, miért nem jönnek. A Baranya megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat is hasonló gondokkal küzd: szállító- és alvállalkozóként keresik a kőműves, tetőfedő, ács, asztalos kisiparosokat. Két hónapja tettek ajánlatot. Az eredmény? Eddig még senki semmit nem vállalt. o Képtelen vagyok megérteni, miért ez a nagy érdektelen­ség. A belváros arculatának összképe közügy. Ilyen szem­pontból érthetetlen, miért zár­kóznak el a kisiparosok a köz­reműködéstől. A KlOSZ-nál még 1981 no­vemberében kezdtek először „toborozni". Különböző szak­mákban több mint száz kis­iparos jelentkezett. Tavaly, te­hát 1982 szeptemberében je­lent meg a pénzügyminisztéri­umi állásfoglalás, mely a bel­városi rekonstrukcióban közre­működő kisiparosoknak adó- kedvezményt biztosít. Tehát el­húzták a mézesmadzagot. Az­tán a konkrét megvalósításnál kiderült, hogy azon a bizonyos madzagon szinte élvezhetetlen a méz. Hogy miért? Az admi­nisztrációs megkötöttségek mi­att. Tavaly két kisiparos végzett olyan tevékenységet, amely után megkaphatta voln a be­ígért kedvezményt. Mégsem kapták meg. Mert nem tudtak külön pénztárkönyvet produ­kálni, elkülönítetten a belvá­rosi rekonstrukcióban végzett munkákról. Hiába volt igazo­lásuk, hogy olyat végeztek. Az igazsághoz tartozik, hogy oz a kőműves kisiparos, aki bedolgozta magát a szakmá­ban, az eqyszerre akár két-hó- rom munkát is végez, hogyha az egyiknél anyaghiány, vagy bármi más miatt áll a munka, ne kényszerüljön tétlenségre — ami eleve anyagi vesztesé­get jelent. Tehát, ha itt állnia kell, addig dolgozik a másik, vagy a harmadik helyen. Igen, de ilyen esetben hogyan köny­velheti el külön-külön a rezsit, az SZTK-t, a szállítást és a millió egy tételt? nafalván a temetési menetből valaki az árokpartra hajította az izzó cigarettacsikket, a szá­raz avar lángot fogott, a tűz a közeli gazdásági udvaron lé­vő széna- és szalmaboglyát hamvasztotta el. A temetés így „hamvasztással” zárult. Kékes- den a réten lévő száraz avart gyújtották meg, a lángok éhsé­güket a közteli fenyvesben csil­lapították, háromhektárnyi rséz- szel végeztek. Dencsházán a gyalogút mentén — feltételez­hetően eldobott izzó cigarettá­tól — fogott tüzet a száraz avar, a lángók a 26x8x5 méte­res szaJma'kazíat elérték és pusztították el. Szenti,őrincen Az is a témához tartozik, hogy ha a kisiparos csak bel­városi rekonstrukcióban vesz részt, akkor eleve nincs adó- kedvezménye. Tehát bármeny­nyit is végez a városért, a progresszív adózás miatt az számára egyáltalán nem elő­nyös. Igy, érthetően semmi sem készteti őt arra, hogy a városért kösse le magát. Pedig szükség lenne rájuk, a munkájukra. o Szalontai István kőműves- mester a 81-es körlevél nyo­mán végezte el tavaly a Ba­ranya megyei Háziipari Szö­vetkezet József utcai és Déryné utcai épületeinek homlokzat­felújítását, és a JPTE Rákóczi út 52. szám. alatti kollégium- épület udvarbelsőjének hom­lokzat-felújítását. A három munka összértéke 300 ezer fo­rintot tett ki. Mégsem kapott adókedvezményt. — Év végén tudtam meg, hogy nem kapok, mert ezeket a belvárosi munkákat nem ve­zettem külön pénztárkönyvben. Nem értem az egészet, ösztö­nözni akarnak minket, de így inkább csak elriasztónak — mondja. Suvák György kőművesmes­ter is hasonlóképpen becsa­pottnak érzi magát. A KIOSZ pécsi alapszervezete kőműves­építő szakosztályának vezető­jeként maga is sokat szerve­zett a belváros felújításáért. — Még 1981-ben kérték tő­lünk a választmányi ülésen, hogy csatlakozzunk a belváro­si rekonstrukcióhoz. A követ­kező szakosztályi ülésen be­széltük meg. hogy hogyan, mit és hányán tudunk dolgozni. Kértük a KIOSZ vezetőségét, járja ki, hogy az így végzett házi szeméttel együtt öntötték ki az erdőszélen az izzó para­zsat és hamut. A környezet­szennyezést 6 hektárnyi nyárfa bánta. Személyen 2,2 hektárnyi fenyveserdő semmisült meg — a fenyőkre mindenképpen ká­ros hatással volt a dohányzás. Tehát nemcsax az egészségre káros, erdeinkre is veszélyes a dohányzás. S ha már éghető környezetben élünk szenvedé­lyünkkel, legalább az izzó esik. két, az égve eldobott gyufát tapossuk el, hogy egyik se okozhasson tüzet. Mennyire leleményes az em­beri elme, ha segíteni kell^ ele­ve, ha önmagán. Vékényben jól megvilágította a gazda a ser­munkánk levonásos adó alá essen ...- Ez mit jelent?- Hogy a végzett munkánk után azonnal levonják a 25 százalék adót, tehát mi annyi­val kevesebb összeget kapunk kézhez. Ez egyszerű, ösztönző, ilyen esetben tudjuk, hogy há­nyadán állunk és az ilyen munka nem is emeli a prog­resszivitást. Ebből nem lett semmi. Két igazolt belvárosi re­konstrukciós munkát végzett tavaly, 278 074 forint értékben. Január közepén beadta az adóbevallást, kérve e két mun­ka után az adókedvezményt.- Közölték, hogy ezeket kü­lön kellett volna könyvelnem, igy nem kaphatom meg.- Mennyi pénztől esett el?- Legalább húszezer forint­tól. Nem lehet így szétbontani a könyvelést. Vagy pedig ele­ve csalásra kényszerülünk. A levonásos adó biztosan vonza- nó a kisiparosokat, ott nincs se plafon, se más, ami meg­kötné a kisiparost. o Érdekeltté kell tenni az em­bereket, hogy tudásuk legja­vát adva használjanak a köz­nek. A pécsi történelmi belváros rekonstrukciója közügy. A kis­iparosokat érdekeltté kell(ene) tenni, hogy maguk is így és ezt érezve, készségesen vállal­janak munkát. Tevékenységükre mindin­kább szükség van. A jelenlegi adózási rend­szer viszont nem ösztönzi őket, hogy részt vállaljanak a bel­város rekonstrukciójában. Murányi László tésólat. Túlontúl is jól. A bura nélküli villanyégőt egészen Óla. csonyra helyezte, hogy jobban 'lásson. Az alomtól alig néhány centiméterre világított, hevült az izzó. Meggyulladt az alom, az ól, elpusztult az anyakoca 10 malacával és a góré is a benne tárolt 60 mázsa csöves­kukoricával. Figyelmeztető esetek: Komlón a napraforgómagot árusító bó­déban a pb-'lángon hagyták a tepsi magot. Mire az árus visz. szaért, már nem csak a szotyo- 1a. de a bódé is „megpirult”. Zádorban a 4 éves kisgyerek a lakásból ellopta a gyufát, az­zal a pajtában játszott: az égő gyufaszálakat a szalmába do­bálta. Még az a szerencse, hogy megijedt a tűztől és be­szaladt szólni az anyjának, így időben megfékezhették a tángokat. M. L. Iskoláinkban elsősorban az osztályfőnöki órák segítik a ta­nulókat. Már a. harmadik osz­tálytól kezdve. Itt kicsírázik, majd évről évre növekszik a gyerekek tudása o helyes ta­nulási módszerekről, a munká­ról, pálya- és szakmaismeretről, önmagukról — melyek mind a sikeres pályaválasztást segítik elő. Az általános iskola 3. osztá­lyának témája: Milyennek lát­nak társaim? Az óra nevelési feladata annak felismertetése, hogy az őszinte kritika segít jó tulajdonságaink fejlesztésében és hibáink leküzdésében. A gye­rekeknek is meg kell ismerked­niük az ösztönzés és a bírálat igazságos, ám topintatos érvé­nyesítésével. Saját magunk is­merete az önfejlesztés kiindu­lása és eszköze. Ugyancsak a 3. osztályos gyerekek foglalkoznak a felnőt­tek munkájával. Meg kell is­merkedniük elsősorban szüleik foglalkozásával. A pedagógus célja a munka iránti szeretet és tisztelet felébresztése, a fizi­kai és szellemi, a városi és a falusi munka bemutatása, de hangsúlyozva, hogy minden munko szép, és értékes, ha pon­tosan és lelkiismeretesen vég­zik. Egy évvel később a gyerekek példaképeket választanak. Ez is hozzátartozik a pályaválasztási neveléshez. A példaképeket ér­tékelik. De nem a külső és fel­színes vonásaik alapján, ha­nem igazi értékeik szerint: a jellem, az erkölcs ezek az érté­kek. A negyedik osztály az első olyan alkalom, amikor megkér­di a tanító néni vagy bácsi ta­nítványaitól, részt vesznek-e ott­hon a házi munkában? Egy 8— 9 éves gyermek már sok szem­pontból önkiszolaáló lehet, óm a legritkább, hogy nem a szü­leik szolgálják ki őket. Nagy nevelői tévedés, hiszen csupán a mindennapos gyakorlás te­heti szívesen vállalt tevékeny­séggé és lelkiismereti köteles­séggé a munkát, csak így vál- hot jellemvonássá. „A mi gye­rekünknek csak a tanulás a dolga" jellegű szemlélet ku­darcot eredményez. A 4. tanév jelentős abból a szempontból is, hogy a gyere­kek nyilatkozhatnak: mi szeret­nék lenni? Szárnyalhat a fantá­zia, de rögtön korlátokat is kap, hiszen a vágyképek elő­ször szembesülnek az élet ke­ményebb realitásaival: „Képes vagy-e az elképzelt pályo kö­vetelményeinek teljesítésére"? „Van-e lehetőséged megvalósí­tására”? Az 5. osztályban megismétlő­dik az önismereti óra, de most már a ,,Milyen vagyok en?" kérdés alapján. A reális önjel­lemzés felnőtt korban sem könnyű feladót, ám nélkülözhe­tetlen, hiszen csak a megfelelő önismeret birtokában tudjuk ja­vítgatni hibáinkat, felismerni adottságainkat, erősíteni jó tu­lajdonságainkat. Szintén az 5. osztálybon számolnak be a gyerekek arról, mi érdekli őket, mi az, amivel mindig szívesen foglalkoznának. Három terüle­ten is vizsgálódnak osztályfő­nökük irányításával. Ezek: a játék, a munka, és a tanulás. Lényeges terrénumai az érdek­lődésnek. A játék minden gye­rek érdeklődésének legspontá­nabb megnyilvánulása. Elmond­jak, milyen munkában segíte­nek a legszívesebben. A ked­venc tantárgy megjelölése pe­dig hatásosan egészíti ki a ko­rábban mondottakat. A gyere­kek érdeklődését vizsgáló osz­tályfőnöki órának erkölcsi ta­nulsága js van. Nevezetesen: minden szervezett tevékenység­nek — tanulásnak, munkának, még a játéknak is — szabályai vannak, melyek betartása kö­telező. Ez pedig kitartást és akaraterőt igényel. A szó: pályaválaszás — ki­mondottan — csupán a 6. osz­tályban kerül az osztályfőnöki órák címei közé a következő­képpen : Amit a pályaválasztás­ról tudni kell. Nos, mit kell tud­nia a 12 éves gyermeknek a pályaválasztásról? Természete­sen még nem olyan sokat, mint a nyolcadik osztályban, de any- nyit mindenképpen, hogy a pá- lyaválosztás felelős döntés, fon­tos tehát megismerkedni felté­teleivel. A 7. osztályban megismétlő­dik a téma. Először csak egy szűkebb területre koncentrálva: „Az iskolaválasztás gondja", majd ennek folytatásaként a munkahelyekkel és a munka- lehetőségekkel ismerkednek meg a tanulók. Megtudják te­hát, hogv milyen iskolai vég­zettséget igényel elképzelt vagy mór választott pályájuk. Milyen lehetőségei vannak r tovább­tanulásnak és önművelésnek. A munkahelyek megismertetésé­nek lényeqes szempontja, hogy a megyében, illetve o nem na­gyon távoli környéken érdek­lődési körüknek megfelelő munkalehetőségek száma meny­nyi, akad-e ilyen egyáltalán. Az utolsó év, a 8. osztály fel­adata az eddiai ismeretek be­tetőzése és a konkrét pályavá­lasztás. Ez már vizsga: sikerül-e okosan felkészülni a- pályavá­lasztásra? „lövőnkre készü­lünk" — jelenti ki a 8. osztály osztályfőnöki kézikönyve. És ez nem csupán annyit jelent, hogy a gyerekeknek most kell dön­teni. bolti eladók vaqy eszter­gályosok lesznek-e, hanem azt is, von-e életcéljuk, milyen élet­eszmény vezérli döntéseiket. A kiolakult eszmények szabják meg az önnevelés irányát. Az iskoia méq egy utolsó se­gítséget ad a bizonytalanko­dóknak is, újra tudatosítja az érdeklődés alapvető irányát, még egyetlen óra seqít fel­készülni a továbbtanulásra, a kiválasztott foglalkozásra, majd nyolcévi tanítás-nevelés befe­jeztével szárnyra bocsátja nö­vendékeit. Milyen eredménnyel? Sajnos, csak utólag derül ki. A pedo- gógus a leghatásosabb mód­szerek kiválasztásával iáyekszik sikeressé tenni a nevelést. A pályaválasztási nevelés mód­szerei színesek és változatosak lehetnek. A nevelőn múlik, al- kalmozza-e őket. Szerepel kö­zöttük egyéni beszélgetés, csa­ládlátogatás, írásos felmérés, tanulói foaalmazás, teszt, elő­zetes gyűjtőmunka, újságok, könyvek szemelvényei, szerep­játékok, üzemlátogatás, év eleji mezőgazdasági munka, attitűd­skálák alkalmazása és bizonyá­ra sorolhatnánk tovább. A gye­rekek általában szeretik, élve­zik ezeket az eljárásokat. Min­denkinek jólesik, ha foglalkoz­nak vele. A 8. osztályos tanulók mind­ezen már túl vannak. Az álta­lános iskolák március 20-ig to­vábbították o jelentkezési lapo­kat a középiskolák címére. A jelentkezés módjáról, iskolákról, szakmákról, a kollégiumi elhe­lyezkedésről a Pályaválasztási Tájékoztató című kiadvány ad részletes felviláaosítástj melyet évente vagy kétévente a Me­gyei Pedagógiai Intézet közre­ad. Miksa Lajos tanár, A Déryné utca 14. helyreállításában csehszlovák szakemberek is részt vesznek. Nem ösztönző az ígért

Next

/
Thumbnails
Contents