Dunántúli Napló, 1983. március (40. évfolyam, 59-89. szám)

1983-03-05 / 63. szám

Megnyugtató harmónia

Platthy György gyűjteményes kiállításáról

Reggel a Velencei-öbölben (1977)

A Platthy György pályafutásának mintegy keresztmetszetét adó gyűjteményes kiállítás egyik szembeötlő tanulsága, hogy életműve semmiképp sem tekinthető lezártnak, annál inkább egy nagyon is élő folyamatnak. örömmel nyugtázhatjuk, hogy Platthy György alkotóereje teljében van, aki pályájának csúcsára érkezett és az elmúlt évtizedben egy igen termékeny korszakot tudhat magáénak. Némiképp a kiállítás egésze is igazolja a fenti- állítást, nevezetesen azt, hogy Platthy György 75 éve ellenére — sportnyelven szólva — még mindig felmenő ágban van. Jelzi ezt a kiállítás egésze, hisz az elmúlt évtized termése került e tárlaton túlsúlyba. De hozzá kell tenni: nem a megelőző időszakok rovására. Nem azért, mert a korábbi képek túlnyomó részt magánkézbe kerültek már és így nehezebben voltak elérhetőek. Nem is azért, mert a festő netán megtagadta volna korábbi önmagát, vagy hogy jobban szereti a közeli élményekhez kötődő képeit.

Talán az áll legközelebb az igazsághoz, hogy e termékeny korszak érett gondolati-formai beteljesülés eredménye, mely az önmagára találós örömteli felismerésén, mint jól megalapozott fundamentumon nyugszik, a saját hang megtalálásának biztonságán, a szemléletmód és a kifejezés szinkronján, a látás és a láttatás azonosságán. Végül, de nem utolsósorban a külső körülmények igazán csak most lettek adottak a számára, a gondtalan festőléthez a háttér biztonsága, a kedvező feltételek megterem- tődése és az idő, a szabad idő, mint elsőrangú, semmiképpen sem elhanyagolható tényező.

Platthy csak kései nyugdíjba vonulása után vált független emberré, idézőjelben mondva: „csupán” csak festővé. Pedagógus volt, tanított középiskolában, tanított főiskolán. Közel két évtizedet töltött a pécsi — közben három évet az egri — pedagógiai főiskolán tanárként. Tanszékvezetőként pedagógusnemzedékek egész sorának szakmai felkészítését, képzését irányította. Ennek a munkának egyik eredménye a Rónai Bélával közösen kiadott Népművészet c. könyve, mely a Tan- - könyvkiadó gondozásában jelent meg 1978-ban és most második kiadásban látott napvilágot. Platthy ebben a rajztanároknak szánt tankönyvben a népművészetet, mint egyedi produktumot szemléli. Képző- művészeti alkotásként értelmezi és akként elemzi az egyes alkotásokat. Azt vallja: kétségtelen, a tárgyak a maguk némaságában is szólnak hozzánk, de rögtön hozzáteszi, a szakértők kivételével egyre kevesebben értik már a tárgyak üzenetét. Szinte észre se vettük — írja a könyv bevezetőjében — s elfelejtettük művészeti közelebbről tárgyi művészeti anyanyelvűnket. Könyvét tárlatvezető kalauznak tekinti, amely eligazít tárgyi népművészetünk gazdag birodalmában.

Festészetében is a tárgyi valóság körbejárására vállalkozik; a látható világ jetapintására_és képi rögzítésére törekszik. Platthy vérbeli látványfestő, az őt körülvevő világ hű krónikása. Visz- szatérő fő témája Pécs és Baranya, a Balaton-környék, különösen pedig Szigliget vidéke,- mely nyári tartózkodásainak immáron állandó színtere. A táj számára élményt adó valóság,

Platthy-féle táji világ emlékeztet a való világ egy bizonyos tájdarabjára, de nem azonos vele. Más minőséggé vált már, a világról, a tájról vallott egyfajta, egyéni vélekedéssé vált, a valóság immáron nem földi másává.

Platthyt nem vezérlik világot megváltó nagy elvek, nem gyötrik súlyosan nagy gondok, amikor körülnéz a tájban, alaposan megszemléli a motívumot. Nem akar filozófiai mélységekbe lemerülni. Azt, amit lát, amit észlel, azt festi meg, hangsúlyozva a természetben meglévő rendet, keresve benne a harmóniát. A színek disszonanciájában teremtve meg az egyensúlyt, egyfajta megnyugtató harmóniát.

Romváry Ferenc

Látogatás Makay Ida költőnél

Lángoló jegenyék

„Gyönyörű kényszerűség a versírás”

Makay Ida versei okár a felkiáltójelek, akár egy-egy lángoló jegenye. Lényegükhöz érzékenységgel és megértéssel közeledik Kiss Dénes: Mindörökké című tanulmányában. Hadd idézzük Makay verseihez írt szavait, melyekkel vagy tíz éve oz írószövetségben mutatta be Kiss Dénes a Véménden élő költőt:

„Arcunkba kiált az egyetlen bizonyosság! A késdobáló sajátos mutatványán borzongunk. Mert itt bumerángként repülnek a kések, és visszazuhanva a 'költőt maqát dobálják körül. S ahogy látjuk, lossan egész pontosan körülrajzolják esendő, törékeny alakját. A halálos elszántság végső állapota ez. De azért az életre való elszántságé is. Dob és dob, de nem moccan! All és visszavárja a késeket. Maga köré. Már-már azt kérdezzük, meddig lehet ezt így csinálni, bírni?"

Miről is van szó tehát? Semmi egyébről, mint a világ versbeszedéséről, és arról, hogy annak ára van. Az áro pedig bárhogy is nézzük, a költő élete. Régi igazság. Több ezer éves. De megélt igazság Makay Ida esetében is.

A Jelenkor felfedezettje. 1958 novemberében vitte be első íz-. ben verseit a frissen megalakult folyóirathoz, s azok a következő év tavaszán megjelentek. Jelennek azóta is országos folyóiratokban, napilapokban, csak az oly nagyon időszerű verseskötet késik egyre. A kiadók ma ugyanis kész köteteket kívánnak a költőktől, és a sokféleséget kérik számon Makay Ida senkiével össze nem téveszthető verseitől. Lángoló jegenyéi közé netán szelíd idiIleket óhajtanának, valamit, ami ennek a művésznek nem sajátja.

Pécsett született, Pécsett végezte el a magyar szakot a Tanárképző Főiskolán, majd Vé- méndre ment, és ott tanít huszonnégy éve. Van-e még valaki a mai magyar költészetben, oki így élne és írna, távol az irodalmi alkotóműhelyektől? Talán csak Simonyi Imre az Alföldön.

— Én nagyon ragaszkodom ehhez a faluhoz — mondja a véméndi iskola melletti kis lakásban Makay Ida. — Falun voltam gyerek. Nekem az otthont, a hazaérkezést jelenti az itteni levegő, ez a néhány fa, a véméndi templom zömök tornya. Az itt töltött huszonnégy

A szerző felvétele

év már maga az életem. Valószínűleg azért, mert itt születtek a leakedvesebb verseim, mert itt lettem a Jelenkor munkatársa, itt derült ki mások és a magam számára is, hogy költő vagyok. Ezt a kapcsolatot a faluval én megszakíthatom, elmehetek Pécsre, Pestre is akár, de hazajönni csak ide tudok. Akár a macska, ragaszkodom a helyhez, ehhez a helyhez.

És mi ez a világ? Melyek Makay Ida kedves helyei, ahol a versei is megszületnek? Nos, hát a régi szerb temető Véménden, a játszótér a hintával, fák és vadrózsák a vonatfüttyös es. tében. És távolabb, vonattal el- érthetően ott a Dombay-tó, még messzebb pedia, Pécsett o kávéház, a Nádor. Ezek mind versek születésének színhelyei.

— Boldog mindenki, aki írhat — mondja Makay Ida. — Számomra nincs szebb a világon egy gyönyörű verssornál. És akinek erre a képesség megadatott, annak írnia kell, történjék akármi.

Beszélgetés közben verseket idéz. nagyon sokat. Kosztolányit szereti mindenekelőtt és Pi- linszkyt. Meg Tóth Árpádot. Hát a maiak közül? Csorba Győzőt, Pákolitz Istvánt, aztán Nemes Nagy Ágnest, Székely Magdát, Utassy Józsefet, Orbán

Ottót... és újra régebbről Rimbaud-t, Baudelaire-t... hosszú a sor. Rilke leveleit olvassa mostanában, Marcus Aurelius vallomásait meg a Kosztolányi-esszéket, -tanulmányokat. Nem mintát jelentenek számára a felsorolt nevek, inkább a szellemi közeget, a nyájas társaságot a költő számára a magányos vidéki estéken. A Makay-verseken sem érezni ezeket az irodalmi élményeket. az ő versei az életből, húsból és vérből születnek. Hogy miként, arról költőjük így beszél:

— Hónapok telnek el néha, hogy semmit sem tudok írni. Most például november óta újra jönnek a versek. Ezek a rövid, 8—10 sorosok. Magam is csodálkozva veszem észre, hogy megszületik a hatodik 9 soros, de nem tehetek hozzá, el sem vehetek belőle ...

— És amikor újra megy a versírás, afféle ujjgyakorlatokhoz látok. Leírok egy-egy élményt, gondolatsort, hangulatot. És azután eljön a kegyelem pillanata. Megindulnak o versek, mint mikor egy sebet feltépnek, és pirosán, melegen bugyogni kezd belőle a vér.

Gállos Orsolya

8. HÉTVÉGE

egyúttal alkotásra is ösztönző, a nemkülönben a természet sok- arcúságának, az örök megújulásnak is tanúsága. A napfény vibrálása, a yíztükör csillogása, a hegykúpok és .lankás völgyek lüktető ritmusa, a színek mesés kavalkádja oly természetességgel válik nála festői témává, hisz ő ilyennek látja is a tájat. A látványelemek, a különböző töltésű hangulatok, élmények és benyomások, tudaton átszűrődő életérzések vizuális kivetülése, harsogó színakkordokra bontott formák formájában válik nála rendezett képi valósággá.

Harsány, jóízű, vidám színek jellemzik piktúráját; Platthy a zöldek, vörösek, sárgák különféle — nyers — árnyalataival tölti ki a képteret. A kontrapunkti- kusan elrendezett színek fokozatai a téri mélységet is érzékeltetik egyúttal. Ebben a festői alkotói módszerben az a természetes, hogy nincs semmiféle kiemelés, nincsen alárendelés, tehát minden egyenrangú, egyformán hangsúlyos. A kép teljes felülete együtt él, együtt érvényes, más szóval mondva, minden együttesen hat, minden egybecseng. Vagyis a kép belső törvényei érvényesülnek. A

Az Élet és Irodalom Baranyában

A vélemények lapja

Baranyában járt a közelmúltban a népszerű ÉS, az Élet és Irodalom szerkesztősége. Bata Imre főszerkesztő, irodalomtörténész, aki egy éve váltotta fel a lap élén az írószövetség főtitkárává megválasztott Joyánovics Miklóst,- Zöldi László főszerkesztő-helyettes, továbbá az ÉS két fiatal munkatársa, Széky János, aki a tv-kritikákat írja felváltva Szánta Péterrel. Szántó — pár éve még lapunk munkatársa volt — az ÉS Visszhang-rovatát szerkeszti, s szerzője a beérkező olvasói levelekre adott frappáns válaszoknak is.

Két jól szervezett délutánon találkozott a népszerű irodalmi és politikai hetilap a baranyai olvasókkal. Mindkét alkalommal érdekes párbeszéd alakult ki szerkesztők és olvasók között, életről, irodalomról, gazdaságpolitikáról, történelemről. Szinte valamennyi témáról, ami értelmiségi társaságokban ma szóba kerül. Az első találkozót a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát dolgozóival, a mezőgazdasági nagyüzemben tevékenykedő fiatal értelmiségiekkel rendezték, a másodikat a JPTE Jogi és Közgazdaság- tudományi' Karának oktatóival.

Mi mindenről esett szó ezen a két délutánon? Zöldi László például arról a vállalkozásukról beszélt, mellyel történelmi közelmúltunkat kívánják újra és újra megvilágítani, értelmezni egy-egy autentikus szerző írása által. Érdekesek voltak e tárgykörben a Rákosi-portréhoz nemrég megjelentetett adalékok. Szeretnék, ha a modern természettudományos gondolkodás is helyet kapna az ÉS- ben. Ennek megvalósítására az interjúforma látszik alkalmasnak, melyben a kívülálló művelt nagyközönséget képviselő kérdező gondolatai inspirálhatják a szaktudóst.

Az ÉS 60—65 ezer példányban jelenik meg. Szerkesztői, szerzői az értelmiségnek szánják. Szaknyelven szólva, az ÉS értelmiségi réteglap, olvasótáborát legalább 100 ezerre tehetjük. Baranyában is érdeklődtek, tervez-e a lap példányszámemelést. A válasz: nem, mivel a réteglapra háruló feladatokat csak a jelenlegi keretek között lehet teljesíteni.

Az ÉS a vélemények lapja — hallottuk a Visszhang-rovat szerkesztőjétől. A különböző állásfoglalások bemutatását vállalják, akár egy számon belül is, mint ahogy azt a stégvitában is láthattuk nemrég. Gyurkó László, Szentmi- hólyi Szabó Péter és a vitát elindító Bertha Bulcsu teljesen eltérő nézeteit olvashattuk ugyanazon az oldalon — már rég nem csupán a stégekről, hanem a mai magyar valóság viszonyairól.

Figyelemre méltó az ÉS azon célkitűzése is, miszerint nem törekszik direkt, közvetlen véleményformálásra, aktuális tennivalók meghirdetésére, hanem tartós állásfoglalásokat akar olvasóiban kialakítani. Az MSZMP KB illetékes osztályával, a szakminisztériumokkal konzultálván, nemegyszer elébe megy érlelődő országos döntéseknek. Emlékezetes, mint formált közvéleményt a lap a Kesu- dió-, az Ilyen gazdagok vagyunk?-vitákban, teret adva a legkülönbözőbb nézeteknek. Az ilyen viták idején egyébként mindig növelni kellett a példányszámot.

íme néhány gondolat a két érdekes Élet és Irodalom- délutánról a baranyai szellemi, gazdasági közösségekben. Mindkét alkalommal az értelmiségi tenniakarás teremtett közös nyelvet a vitákhoz.

Hullámok között (1976)