Dunántúli Napló, 1983. március (40. évfolyam, 59-89. szám)

1983-03-24 / 82. szám

2 Dunántúli Tlaplo 1983. március 24., csütörtök Több vitás kérdést elnapoltak A bonni koalíciós tárgyalások eredménye A nyugatnémet keresztény uniópártok és Szabaddemokra­ta Párt kormányalakítási tár­gyalásai a legfontosabb belpo­litikai kérdésekben egyetértés­sel, kompromisszummal, a kül­politika területén részben meg­egyezéssel, részben több vitás kérdés elnapolásával fejeződ­tek be. Ez derült ki azon a saj­tóértekezleten, amelyet Heiner Geissler, a CDU, Edmund Stoi­ber, a CSU és Irmgard Adam- Schwaetzer, az FDP főtitkára tartott szerdán Bonnban. Mindhárom politikus pozití­van értékelte a megállapodá­sokat, amelyek Geissler szavai szerint az NSZK egész nyolcva­nas évtizedbeli politikájára be­folyással lesznek. Megfigyelők szerint azonban az ismertetett megállapodások túlságosan is sok kérdést hagytak nyitva. A legfontosabb eredmény — mondta Geissler —, hogy az új kormány „szolid költségvetési politikájával biztosítani akarja a gazdasági fellendülést és a két és fél milliós munkanélkü­liség leépítését”. A lakosság­nak komoly áldozatokat kell Mauroy miniszterelnök az új francia kormány megalakítása után „harci kormánynak" ne­vezte az új kabinetet. Párizsi kommentátorok erre hivatkozva általában azt hangsúlyozzák, hogy o 15 főre leszűkített kor­mány előtt az a harci feladat áll, hogy sikerre vigye a „szigor politikájának" most kezdődő második szakaszát, s még eb­ben az évben nagy lépéseket tegyen o gazdasági egyensúly helyreállítása felé, elsősorban a külkereskedelmi deficit lénye­ges csökkentésével. Ugyanak­kor azt a tényt, hogy továbbra is Mauroy miniszterelnök ma­radt o kormány élén, s a kulcs­fontosságú tárcák vezetésében csak kevés változás történt, po­litikai megfigyelők általában úgy értelmezik, hoqy Mitterrand elnök ezzel az eddigi politika folyamatossáqát kívánta kifeje­zésre juttatni, s nem lesz hirte­len törés, döntő irányváltozás az eddigi politika vonalában. A kormánylistán a második helyen Jacques Delors gazda­sági, pénzügyi és költségvetési vállalnia, mivel a szociális ki­adásokat 6—7 milliárd márká­val csökkentik. Ugyanakkor a tőkés beruházók jelentős adó- kedvezményeket kapnak. A Szabaddemokrata Párt számára kedvező kompromisz- szummal zárult a legvitatottabb belpolitikai kérdés, a jó módú rétegek beruházási pótadójá­nak ügye. A bel- és a jogi politika te­rületén jelentős váltözás, hogy korlátozni fogják a tüntetési jo­got. A jövőben „belső béke­bontónak" minősül és büntető­jogilag felelősségre vonható az, aki erőszakossá váló tünte­tésben vesz részt. Az NSZK-ban élő külföldi „vendégmunkások" számát a keresztényliberális koalíció kor­látozni kívánja. Kezdeti lépés­ként olyan tervet dolgoznak ki, amely anyagi támogatással akarja majd ösztönözni a kül­földiek visszatérését hazájukba. Ha ez a program — előrelát­hatóan 1984 végéig — nem ve­zetne eredményre, újból napi­rendre tűzik a beutazók számá­nak életkor alapján történő korlátozását. miniszter szerepel, akinek ha­táskörét a költségvetési ügyek­re is kiterjesztették. Az új kor­mánynak ő a második legfon­tosabb tagja a miniszterelnök után, s ő irányítja majd az egész gazdaságpolitikát. A legfeltűnőbb változás az, hogy kimaradt a kormányból Jean-Pierre Chevenement ipari és kutatásügyi miniszter. Most vált ismeretessé, hogy Chevene­ment már feburár 2-án benyúj­totta lemondását, mert az ipar- politika terén ellentétek támad­tak közte és a köztársosági el­nök között. E lemondást azon­ban a kormányátalakításig szi­gorúan titokban tartották. Che­venement korábban a Szocia­lista Párt balszárnyának veze­tője volt. Az FKP-t a korábbi 44-tagú kormányban négy miniszter képviselte, az új, lényegesen le- szűkítettben két képviselője foglal helyet, mindketten eddi­gi tárcáik élén: Charles Fiter- man közlekedési miniszter, Marcel Rigout pedig a szakmai képzés ügyeinek minisztere. Szerdán a Magyar Szolidari­tási Bizottság nyilatkozatot tett közzé, arra reagálva, hogy hó­napok óta tartó felkészülés után az Egyesült Államokban kiképzett és modern fegyverek­kel ellátott somozista ellenfor­radalmi erők fegyveres táma­dást indítottak a társadalmi haladás útján járó nicaraguai forradalmi hatalom ellen. Nö­veli a veszélyt, hogy az ameri­kai imperializmus zsoldjában álló, kalandor vállalkozásokra kész hondurasi rezsim olyan katonai manőverekbe kezdett, amelyek a Nicaragua elleni külső támadás előkészületeire utalnak. A dokumentum rá­mutat: az akciók hátterében azok az amerikai szélsőséges körök találhatók meg, amelyek nem akarják tudomásul venni a népek önrendelkezési jogát, s minden támogatást megad­nak a fejlődő országokban lét­rejött haladó rendszerek meg­döntésére vállalkozó ellenfor­radalmi erőknek. A Magyar Szolidaritási Bi­zottság — közvéleményünk ál­lásfoglalásának megfelelően — felháborodását fejezi ki az ellenforradalmi akciókkal szem­ben, és követeli a Nicaragua függetlenségét és nemzeti szu­verenitását veszélyeztető kül­földi katonai akciók azonnali megszüntetését. Teljes szolida­ritást vállal Nicaragua haladó társadalmi erőivel, amelyek az egész nép érdekeit szolgáló igazságos és demokratikus tár­sadalom felépítéséért küzdenek — hangzik a nyilatkozat. A Konzum lakástextil- osztályának ajánlata: ♦ cseh műpehelypaplan 430 Ft + vietnami juta szőnyeg + 70x130 cm-es 304 Ft + 90x180 cm-es 541 Ft + 130x200 cm-es 868 Ft KERESSE .FEL ELÁRUSÍTÓ HELYÜNKET AZ I. EMELETEN! A három nyugatnémet kormányzó párt képviselői sajtókonferencián jelentették be, hogy megegyez, tek a koalíciós tárgyalásokon. Balról jobbra: Stoiber, a CSU főtitkára, Irmgard A. Schwätzer (FDP) és Geissler államminiszter, a CDU képviselője. Az 1983. március 22-én megtartott tavaszi tv-lottő rendkívüli jutalomsor­solásáról. A jutalomsorsoláson a ta­vaszi tv-lottószelvények és az 1983. március havi előfizetéses lottószel­vények vettek részt. A gyorslistában az alábbi rövidí­téseket használtuk: a vásárlási utalvány (2000 Ft) b személygépkocsira szóló utal­vány 128 690,— Ft értékben c szerencseutalvány (30 000 Ft) d vásárlási utalvány (10 000 Ft) e vásárlási utalvány (9000 Ft) f vásárlási utalvány (7000 Ft) g vásárlási utalvány (5000 Ft) h vásárlási utalvány (4000 Ft) i vásárlási utalvány (3000 Ft) a „személygépkocsira szóló utal­vány 128 690,— Ft értékben megne­vezésű nyereményt a 79 518 883 szá­mú lottószelvény tulajdonosa nyerte. Figyelem! A nyertes a következő öt gépkocsitípus közül tetszés szerint választhat: Dacia 1310, Wartburg lim., Skoda 120 L, Polski Fiat 126 P, Trabant lim. special. Ha a nyertes nem a Dacia 1310 tip. gépkocsit, hanem a fent felsorolt további négy gépkocsi közül bármelyiket választja, a kiválasztott személygépkocsi ára és a Dacia 1310 tip. gépkocsi 128 690,— Ft-os ára közötti értékkü­lönbözetet részére a Sportfogadási 2 674 879 i 2 687 712 i 2 700 545 f 2 713 378 9 2 726 211 i 2 751 877 i 2 764 710 i 2 777 543 i 2 816 042 i 2 828 875 i 2 854 541 c 2 957 205 e 2 970 038 c 2 982 871 e 76 002 641 i 76 028 307 i 76 041 140 i 76 053 973 i 76 066 806 c 76 079 639 i 76 105 305 d 76 118 138 i 76 143 804 c 76 182 303 i 76 233 635 d 76 246 468 i 76 259 301 i 76 284 967 c 76 297 800 i 76 310 633 i 76 336 299 d 76 349 132 h 76 374 798 i 76 387 631 i 4- WASHINGTON: Az ame. rikai képviselöház demokrata párti többsége kedden este 230-187 arányban elutasította azt az indítványt, hogy a de­mokraták költségvetési tervéhez a szerdai szavazáson módosítá­sokat és kiegészítéseket lehes­sen csatolni, vagy alternatív ter­veket lehessen előterjeszteni. A szavazás eredménye újabb érzé­keny csapás a Reagan-kor- mányzatra, amely loggal-köröm- mel harcol a demokrata párt költségvetés-tervezete ellen, 4 WASHINGTON: John Len- nőn letartóztatását követelte 1972-ben az FBI a kormánytól, mert a két éve meggyilkolt Beatles-sztár túl határozottan elítélte a vietnami háborút. John Wiener californiai egyete­mi tanársegéd, aki a hatvanas és hetvenes évek diákmozgal­mairól készít tanulmányt, kuta­tómunkája során olyan bizonyító adatok birtokába került, ame­lyek szerint a Lennon megfigye­lésére kirendelt FBI-ügynökök sürgették Haldeman elnöki fő­tanácsadót és Edgar Hoovert, az FBI akkori igazgatóját, hogy kábítószer birtoklása címén tar. tóztassák le Lennont, s így akadályozzák meg őt a Nixon elnök vietnami politikáját elíté­lő tüntetés szervezésében. Jan Fojtik megbeszélései Budapesten Az MSZMP Központi Bizott­ságának meghívására március 22—23-án baráti látogatáson hazánkban tartózkodott Jan Fojtik, a Csehszlovák Kommu­nista Párt KB elnökségének póttagja, a KB titkára. Kísére­tében volt Ludovit Pezlár, a Szlovák Kommunista Párt KB elnökségének tagja, a KB tit­kára. Kádár János, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első titká­ra találkozott és szívélyes, elv­társi légkörű megbeszélést foly­tatott a csehszlovák vendégek­kel. Aczél György és Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, a KB tit­kárai véleménycserét folytattak Jan Fojtikkal és Ludovit Pez- lárral a két pórt és ország közötti ideológiai együttműkö­dés sokoldalú továbbfejleszté­sének lehetőségeiről. Egyetér­tettek abban, hogy a lenini nemzetiségi politika elveinek érvényesítése hatékonyan segíti elő a két szomszédos ország­ban a szocializmus építését és internocionalista kapcsolataik fejlődését. A megbeszéléseken részt vett Andrej Barcák, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság ma­gyarországi nagykövete. Jan Fojtik és kísérete szerdán elutazott hazánkból. 4 LISSZABON: Gyakorlatilag teljesen megbénult szerdán a tömegközlekedés a portugál fő­városban. Zárva voltak a metró- állomások, nem közlekedtek az autóbuszok és a villamosok. A portugál közlekedési dolgozók 24 órás általános sztrájkot tar­tottak tiltakozásul amiatt, hogy a kormány nem hajlandó tár­gyalni a fizetések emeléséről. Ugyancsak 24 órás sztrájkot kezdtek a^vasutasok. Ismét a lemondott Mauroyt bízta meg Mitterrand francia köztár­sasági elnök kormányalakítással. A képen: Mauroy távozik az elnöki palotából. és Lottó Igazgatóság készpénzben fi* zeti ki. A nyertes a kiválasztott gép­kocsit az utalvány ellenében a Mer­kur Személygépkocsi Értékesítő Vál­lalatnál (Budapest, V., Szív u. 60.) veheti át a vállalat raktáron lévő készletéből, illetve a külföldi gyár szállításától függő időpontban. A nyertes szelvényeket 1983. ápri­lis 15-ig kell a totó-lottó kirendelt­ségek, az OTP-fiókok, vagy posta útján a Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság címére (1875. Budapest V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. A belvárosban VOLGA SZEMÉLYGÉPKOCSI részére megfelelő garázst bérelnénk „ÉLISZ” PÉCS, Felszabadulás u. 16. IIeszelyes fák kivágását, gallyazását szakszerűen, garanciával az ország egész területén uällaljuk Megrendelhető: „NYÍRFA” Kisszövetkezet, Kaposvár, Füredi u. 7/c. NAGYVILÁGBAN E héten: A Magyarország 1000. száma Huszadik évfolyamában jár népszerű hetilapunk, a MA­GYARORSZÁG, ezen a héten jelenik meg az 1000. száma. A jubiláns szám a rendkívüli al­kalomhoz illő rendkívüli terje­delemben, 96 oldalon kerül az olvasók kezébe és rendkívüli tartalommal is. Ezt már egy közvéleménykutatás tanulsá­gai szerint formálták, s mert például az olvasók nagy több­sége a legnagyobb érdeklődés­sel az „öt világrész száz lap­jából” című rovatot fogadja, ezért most 16 oldalas a kül­földi lapszemle. Természetesen a külpolitikai tájékoztatás a hetilap első szá­mú feladata, az 1000. számban is számos elemzés található az amerikai politikától az albán helyzetig. Szó van az olajárak alakulásáról és az osztrák vá­lasztási kampányról. Több új sorozat indul az 1000. szám­bon: az arany szerepéről pél­dául és „Lakás-világpanoráma” címmel az egyes országok la­kásviszonyairól, _az útlevél ma­gyarországi történetéről és az USA „hátsó udvaráról", Közép- Amerikáról. A rendkívüli alkalomból még humor is kerül a MAGYAROR­SZÁG hasábjaira, a rejtvény­rovatban pedig keresztrejtvény is felbukkan. Ami viszont nem rendkívüli: a tudományos ro­vatban érdekes cikk szól arról, hogy rendkívüli-e mostanában időjárásunk. A kulturális rovat­ban előzetes híradás a legille­tékesebb tollából: mit mutat be az idén a Körszínház? S ugyan­csak illetékes ad körképet a magyar irodalom külföldi fo­gadtatásáról. A gazdaságpoli­tikai cikkek között például a bárányok sorsáról lehet olvas­ni. A sporttárgyú cikkek olim­piai esélyeket éppúgy latolgat­nak, mint azt, hogy mit érhet egy labdarúgó aláírása? A nő­olvasókat 20 év konfekciójának áttekintése érdekelheti, a mind­két nembelieket pedig —. a szexhullámvölgy. lllilill A kormánypolitikában való megállapodás után szerdán az esti órákban megalakult Hel­mut Kohl második keresztényli­berális kormánya. A kabinetben mindössze két személyi válto­zás van a korábbihoz képest, azok sem jelentős posztokon: Rainel Barzel a Bundestag el­nöke lett, így helyette az ugyan­csak CDU-párti Heinrich Win­deten lett a „belnémet kap­csolatok” minisztere. Mezőgaz­dasági és erdőgazdasági mi­niszter az FDP-párti Érti utó­daként a CSU-párti Ignaz Kiechle lett. A külügyminiszter továbbra is Hans-Dietrich Gen­scher, az FDP elnöke, pénz­ügyminiszter Gerhard Stolten­berg (CDU), gazdasági minisz­ter Otto Lambsdorff (FDP) ma­radt. * A portugáliai Vilamourában o NATO nukleáris tervező cso­portjának ez évi első ülésszaka a militarista felhívások, valamint az Egyesült Államok nyugat- európoi szövetségeseire gyako­rolt fokozódó nyomása jegyé­ben zajlott le. Weinberger ame­rikai hadügyminiszter — hogy megdolgozza o résztvevőket —, olyan beszámolót terjesztett elő, amelyben ismét torz képet fes­tett a NATO és a Varsói Szer­ződés atomereje közötti kü­lönbségről. A záróközlemény ta­núsága szerint Washington el­érte szövetségeseinél, hogy azok megerősítsék az 572 új, amerikai közép-hatótávolságú rakéta nyugat-európai telepíté­sének tervét. Weinberger azt is keresztülvitte, hogy a NATO- partnerek „végső célként" tá­mogassák a hírhedt „nulla vál. tozatot", amelyet a közvéle­mény puszta propagondafogás- nak minősített, s mint ilyet el­ítélt. Szolidaritás Nicaraguával űz új francia kormány

Next

/
Thumbnails
Contents