Dunántúli Napló, 1983. március (40. évfolyam, 59-89. szám)

1983-03-14 / 72. szám

Tányérjaimból nincs két egyforma Haklik Mihály óbányai fafaragó- Akkor vagyok boldog, ha magamnak, saját kedvte­lésemre faraghatok és nem szériában — mondja Haklik Mihály, utalva arra, hogy hosszú ideig bedolgozott a népművészetinek.- Pénzért farag? — Kér­désem meglepi.- Nem csinálok belőle üz­letet. Faragni szeretek. Igaz, ha a szarvas-, őz-, vaddisz­nómotívumokból többet készí­tenék, talán egyetlen darab se lenne már a gyűjtemé­nyemben. Jönnek ismerősök, barátok, messzi vidékekről a gyűjtők. Tetszik nekik a mun­kám, kérik, én meg nem tu­dom megtagadni tőlük. Ked­velik a díszítéseimet.- Hol, kitől tanulta?- Magamtól. A hajlamot apámtól örököltem. Az igazából felnőtt korá­ban kiteljesedő tehetségének gyökerei a gyerekkorába nyúlnak vissza. Apja a Hor­tobágyon volt juhász — „so­kat faricskált” -, a kis Misi hajdúböszörményi bojtárko­dása idején gyakran forgat­ta a bicskát. Faragni na­gyon szeretett, nagy álma volt, hogy erdész lehessen. Az is lett. Apja a 40-es évek­ben Drávátokra települt, fel­adta a juhászkodást. Fekeden, később Óbányán volt erdész. Rokkant nyugdí­jas 3 éve.- A sok izzadás, eső, szél, hó, megfázások . .. Erdész szakmai betegség. Kikészül­tem ... Óbányán kapott rá újból a faragásra. — A tányérjaimból nincs két egyforma. A fa megad­ja, hogy mi legyen belőle: csillár, tányér (mély vagy lapos), doboz (szegletes, szivaros vagy fűszertartó), láda, kisbútor-garnitúra, vá­za, dohányzó- avagy ital­készlet. Csak gyümölcsfából dolgozom. Körtéből, dióból, néha almából, a tölgy népi bútoroknak jó. Nem szere­tem a puha fát. A juhar­nak jól kiugrik a mintája, de nem tartós fa. A körte és a dió mennél tovább áll, a közepe annál keményebb. Először 1965-ben beszélték rá, küldjön zsüriztetni. Elkül­dött 8 tányért, mindet elfo­gadták. A Népi Iparművé­szeti Tanács már harmadszor hívja meg munkáit az id. Kapoli Antal országos fafa­ragó pályázatra. Az idei ba- latonlelleire népi bútorokat küld. Faragásait elismerik. A mester hivatalosan mégsem népművész. — Kérni kellene a Népmű­vészet Mestere címet. Azt hi­szem, sosem fogom kérni. Szeretek faragni, az engem kielégít, örülök, hogy má­soknak is tetszik. Kép és szöveg: Murányi László Jó hangulat, duhajkodás nélkül Egy műfaj megérkezett Magyarországra Néptánciskola Szekszárdon A rockopera világtörténete Az asszonyok, lányok tálak­kal, a férfiak demizsonnal, bo- rosflaskával érkeznek, mintha lakodalom készülne, pedig csak egy tanfolyam zárul ma este itt, a szekszárdi Babits Mi­hály Művelődési Központban. Január 11-én tartották meg a néptánciskola első foglalkozá­sát, azóta négy alkalommal ta­lálkozott a félszáz résztvevő éj­szakába nyúló esti táncórá­kon. Dunántúli karikázót, ug­rást, verbunkot és csárdást ta­nultak Szabadi lyfihálytól, a Szekszárdi Néptáncegyüttes ve­zetőjétől, aki Kapási Júliával együtt nemcsak a táncanyag átadásáról, hanem a jó hangu­latról is gondoskodott.- Először a szekszárdi gye­rekek számára indítottunk ját­szóiskolát, és ennek a sikerén felbuzdulva határoztuk el, hogy a felnőttek számára is szerve­zünk egy tanfolyamot — mond­ja Szabadi Mihály, miközben a zenekar hangolásba kezd, a táncosok pedig az asztaloknál Játszani is tudni gyűjtenek erőt a „koszorúcská­hoz". - A részvételi díj kétszáz forint volt, de ez keveseket riasztott el, viszont elértük azt, hogy komolyan vették a tan­folyamot. Ahogy szétnézünk a terem­ben, látunk itt alsónyékieket, szekszárdi táncosokat, a tánco­sok szüleit, néhány kisebb gye­reket is. Éppen fölállnak a tánc­hoz, amikor felpattan az ajtó, és csárdáslépésekben bevonul az egész bogyiszlói hagyományőr­ző együttes, népviseletben. A zenekar azonnal átveszi a dal­lamot, s együtt ropja öreg és fiatal a sárközi lassú csárdást.- A bogyiszlóiak éppen sze­replésről jönnek — világosít fel Kapási Juli — ők is a tanfo­lyam törzstagjainak számíta­nak. A kis intermezzo után Szaba­di Mihály gyorsan megtanít még egy közkeletű táncot, az­kell tán kezdődik a „diplomaosz­tás": egymással szemben fel­sorakoznak a fiúk és a lányok, s a szekszárdi együttes tagjai mellükre tűzik az első rangjel­zést, egy piros szalagot. Az est folyamán ezt még szaporítani lehet, az ügyesebbek két-há- rom kokárdával távoznak. Fogy az étel és az ital, egyre job­ban bemelegszik a társaság. — Én sohasem táncoltam néptáncot — mondja kipirulva Slezák Cáborné. — A lányom járt ide játszóiskolába, gondol­tam, én is megpróbálom, ne maradjak szégyenben a gyerek előtt. Hamarosan újra indul a tanfolyam, akkor már szatmári táncokat is tanulhatunk. Erre is jelentkezni fogok, mert na­gyon jól éreztem magam eb­ben a társaságban. Havasi János Tegnap este Pécsett játszott a Rockszínház társulata. A Ba­ranya megyei KISZ Bizottság­nak az ifjúság igényeit érzékelő, modern műsor szervezése foly­tán ugyanis a Sztárcsinálók cí­mű rockopera is része lett az idei Forradalmi Ifjúsági Napok Baranya megyei ünnepségének. Ezzel először érkezett Dél-Du- nántúlra a rockoperát műfaj­ként vállaló színpadi produkció és — társulat. Időszerű tehát az újdonság hátterébe pillant­va a műfaj kialakulását és né­hány — világszerte kiemelkedő — alkotását felmutatni. Rockopera? Rockmusical? Musical rockzenére? — Az el- nevezén nem egységes s nem­csak mert a művészetben ma már alig vannak tiszta műfa­jok. A zene-ének-színészet-tánc -technika oly sokféle arányban vegyül rockopera címén a szín­padon, hogy szinte csak három 'biztos alaptörvénye van. Az egyik: rockzenére épül. Aztán: Milyen jövő vár a wayana indiánokra? Bűvös kocka az őserdő mélyén Miért keltette föl figyelmün­ket a távoli Francia Guyaná­ban élő maroknyi népcsoport, a wayana indiánok sorsa? Ami­kor kinyitottam a National Geographic idei, januári szá­mát, legelőször az itt látható képen akadt meg a szemem: két indián gyerek a trópusi er­dő kellős közepén a Rubik- kockával birkózik . . . S a kép­aláírás pedig műanyag „agy- gyötrő"-nek nevezi ezt a híres magyar játékot, amely a jelek szerint most már valóban elju­tott a világ legeldugottabb zu­gaiba is. Most már igazán kíváncsi voltam, kik is ők, hogyan élnek, s Carole Devillers cikkének cí­me is izgalmasnak tűnt: „Mi­lyen jövő vár a wayana indiá­nokra?" Az újságírónő, aki négy hónapot töltött közöttük, leírja életmódjukat, s azt, hogy a ci­vilizáció hogyan hot rájuk, mennyire veszélyezteti ősi tra­dícióikat, illetve, hogy bizonyos civilizációs vívmányok befoga­dása mellett mennyire tudják megőrizni hagyományaikat. A wayana indiánok Francia Guyanában élnek, összesen öt településen, a Maroni és az Itany folyók mentén. Számuk nem éri el az ezret sem, a már hosszú évek óta közöttük élő „fogadott fiúk”, a francia André Cognat szerint 770-en vannak. Tulajdonképpen mene­kült népcsoportnak tekintik ön­magukat: valaha Észak-Brazí. liában éltek, s számuk több mint 3000 volt. Ma már alig lehet wayana indiánokat talál­ni Brazíliában: a 18. század­ban ugyanis egy másik cso­port, a wayapik elűzték őkét, □Hétfői „Kalimbe”-t, „Karnisait viselnek Felnőtté avatás hangyacsípésekkel s így telepedtek le Dél-Amerika északi partvidékén. 1950-től be­tegségek pusztították őket, s már csak ötszázan maradtak. Mindenki attól félt, hogy egy­szer csak eltűnik ez a népcso­port. Am a francia kormány 1961-től orvosilag is igen nagy figyelmet fordított rájuk, s a kí- vülrőt jövő fertőzések elkerülé­se, csökkentése érdekében a turistáknak mindössze két in­dián falu látogatását engedé­lyezte. Ennek eredménye is lett: ma már 500-ról 770-re emel­kedett lélekszámúk. Ami pilla­natnyilag leginkább veszélyez­teti őket, az az alkoholizmus, a hagyományos életforma eltű. nése, ami leginkább az odalá­togató turisták számlájára ír­ható. Azért tűnik ez veszélyes­nek, mert főként a fiatalokra hatnak. A wayana indiánok árnyékos világban élnek; a trópusi eső­erdőkön nemigen hatol’ át a napfény. Közlekedésre és szál­lításra egyetlen lehetőségük van: a kenu. Mint a képen is látható, hagyományos öltözék­ben járnak, minden férfi ezt a piros ,,kalimbe”-t viseli, a nőké csak annyiban különbözik, hogy majdnem szoknyaszerűen körbe­ér derekukon a piros „karnisa”, vagy „weyu”. A gyerekek hat­éves korukig semmit sem hor­danak. Meddig maradnak ők igazán wayana indiánok? „Marake” nevű hagyományos rítusuk nem más, mint a „hangyateszt": leg­először pubertáskorban kell1 át­esnie rajta nőnek, férfinak egyaránt. Aki a hangyák szá­zainak csípéseit hang nélkül kibírja, az igazi wayana. Ahogy mondták: „Amíg megőrizzük az olyan hagyományainkat, mint a marake, addig meg­őrizzük magunkat is és lelki erőnket Az a nap, amikor megszűnik a marake, az lesz a wayana indiánok vége." (A National Geographie cikke nyomán: Dücsö Csilla.) HUNOR PÉCSI KESZTYŰ- ÉS BŐRRUHÁZATI VÁLLALAT FELVESZ: •• felsőfokú végzettséggel és angol nyelvtudással rendelkező munkaerőt kereskedelmi feladatok ellátására JELENTKEZÉS: SORHÁZ U. 36., VI/604. SZEMÉLYZETI OSZTÁLY Konfekcióüzem gyártmányelőkészítési osztályvezetőt keres Feltétel: ruhaipari üzemmérnöki végzettség, 5 éves gyakorlat. „MODELLEZÉS, MINTA GYÁRT AS" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. A Ha írtől a Sztár esi ná lókig Az ifjúkori magány zenedrámája a Magyarországon legkevésbé ismelT híres rockopera, a Quadrophonia. Bemutatjuk lemezborí­tójának egyik fotóját. nincsenek benne zárt prózai tömbök —; mint a musical-ben. Végül: igazában az ének-tánc- színészet képességét azonosan magas szinten, egyszerre ma­gukban hordó művészegyénisé­gek képesek csak az előadásá­ra. Nem elég a jó táncos, ha nincs mikrofon nélkül is érvé­nyesülő hangja, nem elég a jó énekes ha éppen csak táncol- gat, és mindehhez kell a ma- gasszintű színészet, egyszerre, ugyanabban a művészben. Ezt az összetett képességet pedig nehezen lehet egész pro­dukcióra elegendő művészgár­dában megtalálni. Könnyebb a rockoperát megírni, mint elő­adni. Ezért a rockzene negyed- százados történetében a vilá­gon talán csak tucatnyi igazi rockopera született, a drámai gondolatot szervesen a zené­ben hordozó tehát az opera szót megérdemlő mű. Ezzel az igénnyel a sor talán így ala­kulhat (zárójelben a zeneszer­ző és nemzetisége): 1968: Hair (Galt McDermot, amerikai) és Bibliai József (Andrew Lloyd Webber, angol), 1969: Tommy (zeneszerző az angol Who együttes), 1970: J. C. Superstar (A. L. Webber angol), 1973: Quadrophenia (a Who együttes, angol), 1974: A francia forra­dalom (Michel Ohecal, francia), 1975: Gubec Máté (Karlo Meti­kos, horvát) és a Tánckar, ál­talánosan ismert, angol nevén A Chorus Line (Marvin és Ham. lisch, amerikai), 1979: Joe garázsa (Frank Zappa, ameri­kai), 1981 : Macskák (A. L. Web­ber angol), és Sztárcsinálók (Várkonyi Mátyás, magyar). A Macskákat a londoni ősbemu­tató után a világon másodszor a budapesti Madách Színház mutatja be. most március 25- én. Majd idén december 18-án lesz a harmadik, a bécsi pre­mier, az operettvilág — Pest mellett egykori nagy fellegvá­rában, á Theater an der Wien- ben. Van-e általánosítható vonula­ta a rockopera irodalomnak? A szerencsére sokszínű gondolat- világukban kitapintható a közös vonás: a fiatalosan a világ után tett kérdőjel egyfajta mérték­tartó lázadást hordozó, felkiál- tó-bíráló szellem. Egy műfaj tehát megindult. A Miklós Tibor művészeti veze­tő és Várkonyi Mátyás zene­szerző vezette céltudatos mun­ka révén most már tudatosan rockoperát játszanak, miután a világméretű színházi műfajvál­tás korában magyar színháztör­téneti jelentőségű csapatot szerveztek. Ezért volt fontos a tegnapi este Pécs művészeti életében. Földessy Dénes A Bp. Honvéd—PMSC mérkőzés eredményét eltaláló 13 pályázónk közül ezúttal szerencsés lett Molnár Attila, Zala­egerszeg, Szabadság u. 23/A alatti lakos. Nyereményét, a 100 forintos vásárlási utalványt postán küldjük el. Heti gól­totószelvényünk beérkezési határideje: szombat déli 12 óra (7601 Pécs, Hunyadi út 11.). Főmérkőzés: Siófoki Bányász—22-es Volán: ........................ Pótmérkőzés: Bólyi MEDOSZ—Komlói Bányász: .................... A pályázó neve: .............................................................................. A pályázó lakcíme: ......................................................................-------------------------------------------------------------------1_____________________

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents